Budapesti Hírlap, 1919. december (39. évfolyam, 128–152. szám)

1919-12-14 / 139. szám

12 Budapesti Hírlap em­szt 1919 december 14 időre terjedő vasúti szerelvény szükségletüket" beje­lentették, ezt a kérelmüket nem kell h­étről-hétre megismételniök. Jl- Fénzfelü­lbélye­gzés a szerbek által meg­csapott területen. A belgrádi kormány rendeletére a Trnbi­­r millil megszállott területeken most folyik a pénzfelülbél­yégzés, a­mely az ottani lakosság között ■nagy izgalmat keltett. A felülbélyegzett pénzből ugyanis csak 80­ százalé­kot adnak vissza, husz száz­ s­alékról pedig elismervényt adnak azzal az ígérettel, h­ogy majd később dinárokban kapják meg. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű-Rész­­vénytársaság, a Rimamurány-Salgótarjáni Vas­mű­­ Részvénytársaság m­a megtartott rendkívüli közgyű­lése a társaság alaptőkéjének 50.000 darab 200 ko­rona névértékű új részvény kibocsátása által 10 mil­lió koronával 50 millió koronára való fölemelését elhatározta. A kibocsátásra kerülő új részvényekből­­40.000 darab a régi részvényeseknek ajánljalik föl 1200 korona kibocsátási árfolyamon, úgy hogy min­den 5 régi részvényre egy új részvény esik. A to­vábbi 10.000 darab részvényt egy a társulathoz kö­zelálló pénzcsoport veszi át, mely egyúttal az összes új részvények átvételéért szavatol.- Az alapszabályok­nak a tőkefölemeléssel összefüggő módosítása után a rendkívüli közgyűlés az eddigi igazgatóságot, mi­vel megmtatási ideje lejárt, újból megválasztotta. /—. Valutapiac. A budapesti valutapiac árait fjei l­jj^ij*!1335, dollár 137, rubel 250, font 520, frank L3.70, y/j. Tőzsde. A budapesti tőzsdén ma is tartott a bfosz. Ma a Najád­ ugrott el a slar­tól vagy 1200 koronton*aM­ Ml^ss&s, mely aztán 1800 koronára ment fölé. A többi papír emelkedéséből különösen a fapa­­pírokét kell föleml­enünk. Eddig teljesen elhanya­golt papírok is előtűntek az éji homályból, mint az Acélárugyár, a Villányi szezsgőgyár, stb. részvényei. LAránylag el voltak hanyagolva a hajóspapírok rész­vényei. Záróárfolyamok: Magyar Hitel 1225. Osztrák Hitel 835. Hazai bank 640. Hermes 470. Agrár 1000. Ingatlan 700. Magyar bank 1075. Fabank 1065. Forgalmi 615. Föld­birtok 580. Jelzálog 575. Kereskedelmi hitel 400. Leszámítoló 715. Merkúr 350. Kereskedelmi bank 5480. B. agrár 655. Alt. lak. 815. Belvárosi 500. Li­pótvárosi 315. Fővárosi 1080. Terézia 585. Közép­ponti 1530. Hazai lak. 17,650. Nemzeti 680. Borsod. 1700. Konkordia 910. Első budapesti 1880. Gizella 880. Viktória 2075. Hungária 960. Cement 675. Észak 1550. Szászvári 1930. Misk. vill. 650. István 475. Kohó 4300. Köb. gőz 760. Drasche 1480. Mag­nezit 2925. Ált. kőszén 5200. Kerámia 870. Salgó 2580. Újlaki 850. Urikány 2620. Szenlőrinc 650. Kascu­rg 1590. Csáky 570. Fegyver 980. Ganz 6150. Ganz vill. 1600. Kaszab 720. Láng 550. Lipták 295. Rima 2365. Schlick 605. Megy. acél 600. Athe- Tiaeum 820. Légszesz 2600. Barcl­ 900. Brassói 1500. Ohmom 990. Dank­a 2700. Izzó 1500. Textil 770. Papír 1100. Spódium 1060. Fonciére 800. Goldber­­ger 930. * Guttmann 2520. Fatenna. 3150. Műtárgya 1430.­ Karion 670. Ivlotild 1155. Cukor 0450. Lámpa 1040. Auer 1400. Repülő 530. Gumini 1960. Vas. forg. 750. Városfejt. 940. Marv. 990. N­a­srér 8900. OrsZ. fa 1400. Olaj 1800. Phóbus 290. Szlavónia 1670. Stim­mer 2450. Telefon 1200. Flóra 1690. Ad­ria 6300. Atlanti­ka 3700. Közúti 860. Városi 470. Déli 429. Levante. 3000. Államvasu­t 3090. Búr 390. Tröszt 500. hasonlóképpen elkészítették a fegyelmi kérvényt, de közvetetlenül a Kúriához adták be. Stocker Antal kúriai bíró, főtárgyalási elnök, ma délelőtt 11 óra­kor két fegyveres „csendőr segítségével személyeseb­ ”vitte át a terroristák bűnügyének iratait a Magyar Kúriához. Az ügyet nyomban kiosztották az I. bün­­tetőtanácsnak, a­melynek elnöke Szálh zsigmond dr., a Kúria másodelnöke. A kegyelmi kérvényeket a tanács, min kegyelmi tanács, még ezen a héten zárt ülésben intézi el.. /I A rákcyissaxitm­ihályi direktórium. A pr­i­vitáki bántalmörvényszéki ötös tanácsa Csengett táblalemaitilsteléséve ma folytatta a rákosszentmi­­hál­i munkástanácsi tagok ügyének tárgyalását. El­sőnek Pecharz István mérnököt hallgatta ki a bíró­ság. A tanú elmondt­a, hogy Paksztán kijelentette, hogy a­míg az ellenforradalmi elemeket ki nem irt­ják, addig nem lesz rend a tanácsköztársaságban. Mayer Ferenc százados elmondja, hogy S­andovics dr. és Kacsék a katolikus vallást gyalázták és általában Istenkáromló kifejezéseket használtak. Kenedits Sán­dor főjegyző, a­ki a diktatúra kitörése után szabad­ságra ment, elmondja, hogy a népgy­űléseken állan­dóan izgatás folyt és a lakosság titokban folyton pa­naszkodott Schnir Péterre, a­ki erőszakos és go­romba volt. Elmondja még, hogy történtek a község pénztárából jogtalan kiutalások is. A kézi kasszában, a­mikor a község­ vezetését­ újból átvette, kézigráná­tokat és revolvereket talált. Következik Hosszú Gyula kihallgatása, a­kit Sclmur elfogatott, megfenyegetett, majd később bezáratott. Kihallgatták még Székely Gábor karhatalmi tisztet, a­ki a lakásügyi biztosság­nak a jegyzője volt. A tanúvallomásokat hétfőn foly­tatják A vérségi plébánost fölmentették. NIS- rol/­ napi tárgyítjs*6Aitán ma délután ért véget Dobó Istfánversp­onér János bűnügye. A bíróság az el­­lenemnel vádak alól fölmentette. Az ítélet megálla­pítja, hogy Dobó végszükségből és ellenállhatatlan kényszer hatása­ alatt járt el.­ A bíróság Dobót nyom­ban szabadlábra helyezte. Az . Ítélet sorsrrás. TÖRPIVSZÉKI CSARNOK. — Letartóztatott rendőrfogalmazó. A főkapitányságra hetekkel ezelőtt több följelentés érkezett, a melynek azt panaszolták, hogy Imréén Sándor dr. rendőrfogalmazó az árdrágítási ügyek­­­ben­ súlyos visszaéléseket követ el. Megállapítot­ták, hogy összejátszott egy Schaar .­Vilmos nevű besúgóval és még egy Simáit nevű­ emberrel. Schaar besúgta a rendőrfogalmazónak, hogy hol van áru jogtalan üzérek kezében, ezeket beidézte a fogal­mazó és formális tárgyalást tartott, majd megfenye­gette a gyanúsítottat azzal, hogy jó lesz az ügyet a detektivel rendbehozni. A detektív Schaar volt, a­ki elvette a bajba jutott emberektől a portékát és már a maximális áron felül adta el és a vételáron osztozkodott a r­e­nd­ő­r fogalm­a­z­ó­v­al. A főkapitány-. aktt tíz nappal ezelőtt letartóztatni Imrédyt, vala­mint Schaart és Strasát is. Átkísérték őket az ügyészség fogházába és a vizsgálóbíró valamennyi­vel szemben fentartotta az előzetes letartóztatást. Fel­folyamod­ás folytán a vádtanácshoz került 34 ügy, a­hol Merényi Gábor dr. táblabiró előadása után helybenhagyták a vizsgálóbíró intézkedését és valamennyi terhelt fogva mardt. Most felfolyamod­ XII/17. ítélőtáblához a vádtanács határozata ellen. — Csern­ék t­grye a Kúrián. A halálra itélt (iréni)Sifaj Mafista kegyelmi ügyében m­a reggel három védőügyvéd adott be a törvényszéknél írás­beli kegyelmi kérvényt és pedig Bony­háti Tibor,­­Jipó Géza és Steiger János védője. A többi védők Szerkesztői üzenetek. (B K. Ttá'm.i­­­tv.--.iti).; ciirl. . ima­­mnfl s*ai* nos nini mii wNTI’Tlju­k ki- A másik dolgozatnak so­rát értjük, a mint helyünk engedi. — B- Z. Pápa. S. Dénes. K. Győző. Verseiket neim közölhetjük. — V. Gy. Legutóbbi levelét sa­jnos nem adhattuk ki. Via a dolog tisztázódni fog, szívesen állunk rendelke­zésére, • hogy ön­­le­­gtételt kaphasson. — Hazv. Gazdalgos jövőnk és ■ Szivemből című írásait nem közölhetjük. — X. B. Bog. A drágakövek ára azért, oly rendkívül magas, mert pénzünk vásárlóerője naivon leszállt. Ha az illetőnek sajncs nagy szüksége a pénzre, akkor jobban teszi, ha a birtokában levő drágakövet egyelőre nem adja el. — Szabó István, Kisvelence. Megnyugtatjuk, hogy a postatakarék­pénztár­ pénzeken szereplő Pogány név viselője nem azonos a vörös, hadvezérnek, Tisza István gyilkosá­nak megvetett személyével. Az illető a postatakarék­pénztár szerény hivatalnoka, a­kinek, mint főellenőr­­nek került a neve a postába utókra. SZÍNHÁZAK. Budapest, vasárnap, 1919 december 14. Magyar Nemzeti Operaházi Sphenaián. Nemzeti Színház: d­. u.­: A volt barátja, este: Régi jó világ. Vígszínház : d. u.: Az ordözs, este: Vonszerkak. Király Színház: d. u.: Billangó főhadnagy, este: A farsang tündére. Magyar Színház: d. u.v. Szókimondó asszonyság, este: A. sess fiók. Belvárosi Színház: d. u­: Terike, este: J­ózsa. Andrássy-úti Színház: Uj műsor. Madách­ Színház­­ 1794. Az öngyilkosok. A románfőnök. Dunaparti Színház: A gavallér, Komédia, Olo­só éjszaka. Láthatatlan asszony. Kiadótulajdonos: Rákosi Jenő Budapesti Hírlap Újságvállalata R.-T. Felelős szerkesztő: TORDAI ADORJÁN. Felelős kiadó: SOHM ALAJOS ügyvezető igazgató. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. APRÓ HIRDETÉS elg Házasság- szigora árszkvó»:IQ- vfd­. rodlis alapért. Davidovics f­erenc intézete vaján,Erzsébet­­körülc .17. Prospektus záró vég­telen borítékban. 5503 Amerikában élő iparos gyári munkás tisztességes szülők le­­ánlyával házasság céljából le­velezni­ óhajt. Hozomány néui szükséges. Cim a kiadóban.5 m Nősülnének­: orvos,, ügyvéd, bíró, földbirtokos?, gazdálkodó, gyáros, kereskevő, temesújik, katonatísai, gyógyszerész, ál­latorvosi, miniszteri hivatalnok, tanár, tanító, mérnök, iparos át]). Férjhezmenendő urhölgyek bizalommal forduljanak Faragó Jenő legrégibb hazaasási köz­vetítő irodájához, Népszinház­­utca 16. Cégjelzéstelén levele­zés. 1 108 Bérjhez mennének, földbir­to­­kos leánya, egymillió koroná­val. Gyáros leánya 500.000, — filafretien özvegyasszony •FOOO.III.U. — nagykereskedő ly­­áttya 750.000, árva hajadon 3­.(J,000. — önhibáján kívül el­­vált'mhölgy ezer* hold ■•föld­birtokkal, — feltűnő szép haja­don 130.660. — okleveles tanító­nő 100,000 koronával stb.^Eze­ken kívül több előnyös ajánlat. NÖBÜlendő Uriomböröknek há­zassági ügyben díjtalan felvilá­­gositással szolgál Faragó Jenő legrégibb házasszeri irodája. Népszinházon, 16. Telefon. 398 In^a/Jan Villa nagy időkkel eladó* Ba­ross, Enyedi-utca VJ* Délután. 387 Tulajdonostól bérházat kere­sek megvételre. Ajánlatokat „Műszaki" jeligére a kiadóba. 403 Vrcon 3 családiház, a határ­ban pedig 9000 négyszögöl par­cellázott, gyári célokra igen alkalmas terület eladó. Teréz­­körutc 62. Mogyoróssy. 5522 Kertes házat villamos men­tén, modernt bebutorozott la­kással megvételre, vagy bérlet­re keresők, bővebbet Furt Ró­­bert, Mériá­ tí. .22* 391 Fonyód JBélatosopan gyönyörm ötszobás modora villa­notnégy­­szögöt parkírozott. A kert köze­­pén számos mellékhelyiséggel, vízvezeték ko­­ca villany világi­­tással, teljes szoba, és konyha­­bútorzattal, Balatonon fürdő­kabinnal, szerződéses tej és költészeti ejloltással J.SCO/OCO koronáért eladó. ..Vállalkozás- Teréz-körút 12. ?ölü­­lzlst Korosma kaszárnya mellett •íradó. Báros?, Enyedi-utca 12. Vőiután. 387 Stember­g- hangszergyár, Rá­kóczi-utc 60. Zongorák, gramo­fonok, etofonok, hanglemezek legolcsóbban. 5­77 Columbia hanglemez lótlonsá­­gok megérkeztek. Csakis Stem­­berg hangszorgyár, Rákóczi-út 60. kapható. 5277 Hangszereket, gramofon­okat, lemezeket , nagy választékban­ kaphat Mirnitz Langsner üzle­­tében, József-körút 37. 5105 Pieninó eladó, IX. ker., Kanul­­­der-utca Ik, TI. 50.­­401 Zongorák, pianinók, világ­hírűek, Bösendorfer, I'hrbar, Körstör, Winkelmann­, Wirth, Junmbargar, Svelaharomer, Ittingl, Lanberger, Dapka,Hetz­­mann, vásárolhatók. Javítunk, hangolunk. Teletron 56—76. Sze­­recsen­ u. 33. Kernács 1 802 Olzlatás Szénszünetben _ magánvizs­gákra előkészít Fővárosi Elő­készítő Tanintézet, Sándor-tér S. 5426 Vizsgákra leggyorsabb, leg­biztosabb előkéseit és Fővárosi Seminárium­ban. Almássy-térit. 5434 Zsoldos tanintézet a legjobban készit elő magánviz­sgákra. Do­hány-utca 84. Telelon József 124-47._______________ 5480 Gyorsirási-, gépirási-, nyelv­tanfolyamok „ Bel­városi" Szak­iskolában. Muzeum-körut 23. Fűtve. 5493 Ney Hermin volt operaénekes­­nő énekleckét ad, szinpadra teljesen kiképez. Cryár­ u. 12., II. emelet. 399 Magánvizsgálatokra ohlké­­szít Martori Tanintézet. And­­rássy-utc 35. Vidékiek számára levelező oktatás.. 55*24 laagánrizsiiákra, érettségire biztos sikerrel készít dr. Földy József, tanár Diákotthona, Vilmos Császár­ ut.21., II. 7. Siotoej&ptsi&s ■ .......... ■ ■ ■ ! Férfiak és nők „betegségeit is­­m­ertető könyvét 3. korong, be­küldése ellenében (lehet bélyeg is) bermentve küldi dr. Kaj­­dacsy József-körut 2. 5415 Vc­es-cíntrás Hamistoglakat, ezüst, arany és p­­­tttina törpllók­e­t d­rágán vesz­ek Grossi Antal, Józse­f-körut, 23. félemelet, 5303 Balkaros és mindenféle iparos női varrógépek Singemó!, József-körút 35. 5457 Perzsaszőnyeget, régiségre­­ket, műtárgyakat legmaga­sabb árban vessék. Sternberg régiségkereskedő, Dob-u. 24. . 5438 Óriási árakat likorcok, arany­­ezüs­t. tárgyakér­­t, bril­­­i­ánaérv,­idatináérti Seileri Aradi-u. 16. 5470 Brilliánsokat, aranyat, ezü­s­­töt, gyöngyöket legmagasabb árban veszek. Pesti, Senm­el­­weiss­ utca 19., I. emelet. 5477 Hadibélyeg: Bolyseviki, Ta­nácsközt., Baranya, K­ánéz, Bácska, Arad. ,Temesvár, Sze­ged, Nagyszeben, Fiume bélye­get a legnagyobb mennyiség­ben és legmagasabb árban vá­sárolok. Ajánlatok ármegjelö­léssel Weisz A. bélyegkereske­­dés. Wien T., Adlergasae 8. 5405 Brilliánsokért ékszerért bár­kinél magasabb árat fizetek. Singer, Egyetom­­ utca II. 5102 Mindent veszek. Ékszert, ré­giségeket stb., megbízást ellő­l adok. Kívánatra házhoz jövök, Fodor, Bolgovszki­ u. 31. 5108 Aranyat, brilliánsokat, ezüs­töt, platinát legmagasabb áron vesz Taub ékszerész, Ivdkóczi­­út 90. Impelda!-szállod­a, 346 Brilliánsokat, aranyat, plati­nát mindenkinél magasabb áron veszek, Taub, Sirály­ utca 42. 350 Játékvásár, Babagyár gonyház-tér H* rbac­se: Hamisfogak­at, ezüst és arany­­töredéket legmagasabb árban veszek, Wyschognod, Tisza­­­­ál­laán­ tér 13. Levelezőlapra jövök. 397 Brillianst, aranyat, ezüstöt, platinát, gyöngyöt rendkivüli magas árban vásárol Berényi ékszeréíz Andrássy-út 55. 5161­­állított filabutorok ,polgári és urasági nagy választékban Gáspárnál. Baross-utca 'J. Aio'i Beraktározok lakberendező* pokeh mindeimemü kereske­­delmi árukat, rrégi Yauber rét- Aggtél­ok i-­u 4. 5467 Bútorok kedvező feltételek mellett és készpénzért olcsón kaphatók Basch butorraktárá­­ban, Király-utca 77., udvarban. 395 Vasbútorok, összecsukó­ vas­ágyak, acélsodrony agybetétek, k­a­rji­l­t­o­z­o­tt t­eri­g­éri­­­u- m­at­ra­c­o­n­kát legolcsóbbra szállít T*ru­­hászka gyárit, .Gyár-utca 10. -ér. H'tháx Portás Kosztümök, női ruhák eladók, Kádamné, Andrássy-út 91., 11. ff j. 5503 Gyermektrikó nadrág nagyobb tételben olcsón eladó. Szecskeméti-u. 9­­375 Voazek viselt férfi, női ruhit és cipőt. Laphivásra jövök.Su­­gar, Király-utca *24. 5515 Karácsonyi ajándékkülönle­­gességek. Kitűnő japánselyem­­­ből elsőrendű szabású iugblus 330 korona. Váci-utca 2*2., fél­emelet 6. 5p25 Bájos taftruhák igen olcsón kaphatók.Váci­ utca22 félem. fi. Legmagassabb árat fizetek jó állapotban levő viselt férfiru­hákért. Kertész, V­esselényi­ u.4. ,5. Könyv Veszünk könyveket, könyv­tárakat, mindennemü régisége­ket legmagasabb áron. Nemzeti Antikvárium, Budapest, Vilmos császár-ut 54. 5285 Könyvtárakat, régi könyve­ket, metszeteket fogmaga.Jabb árban vásárol Stommer Ödön antikváriuma Fürdő­ u. 9a. 5162 Sporf, borsig lé B&tárok, hinták, haj­tóko­csik. Jószerszámok, nyirgék eladók, József-körút 26. Ke­csi rak­tár.­ .i c5-3­1 Vegyes Sálon ,brikett fűtéshez, Extra faszon brikett vasaláshoz és ipari célokra fogyasztóknak, Tolnai Gyulánál, Andrássy-ut 66, bejárat Vörösm­arty-utca. 65X4 Irodaberendezés, bőrgarnitúra,­­ antik fegyvertár­, olajfestmé­nyek. Megtekinthető 4—6 óra között Józs­ef­ utca 51., in. 9. ,*:'■' v '■ 40( Svejci ház megbízásából. ve­szek brilliánst, gyeng.vöt, h­ia­­nyst, platinát horribilis áron. Singer ékszerész, VII. ket­., Kottenbiller-c.24. sz. 5k­i Pénzkölcsön Készpénzkölcsönt ! oly ősit­ok aznap, házakra és telkekre I. és II. helyre, 30. éves tőketör­lesztésre. bővebbet Füst Ro­bert, Blária-t?. 391 SzéstségétpoliSs Hajszálakat hölgyek arcáról, karjáról végleg kiirtja felel5- r­ éggel Pol­­­á U Haro­­­ta, András ág­­r.t 3S. Szépségápolás. Szemölcs­ji±:----------------------------------­H*\jeUávolitá»\ illannya­l,koz­­metikai szerek, széptégápolás. ^Julia** kozmetika, Vilmos császár*ut 46. 58.17 • *-------------— ' ....... .... -­Berlini Kozmetikai Intézet Józsaf-körute 43. Archémiasz­­tás, hajszálak, szemölcsök el­távolítása és hajfestés. Tanít--. vÁnyok felvetőinek. 5514­ ­yamatok a Budapesti Hírlap fiyomdájában (Vill., Rönk Szilárd­ utca 4. sz.)

Next