Budapesti Hírlap, 1919. december (39. évfolyam, 128–152. szám)
1919-12-25 / 148. szám
ívül, a tengeri kábeleket, a pénzverés jogát és a legfelsőbb bíráskodást. A miniszterelnök nyilatkozata az egész angol sajtóban rendkívül nagy föltünést keltett. A lapok nagyobb része helyesléssel kíséri. (M. T. I.) Az orosz kormány lemond a vág forradalmasításáról. Nauen, dm.. ‘23. (’.i .V. T. I. szikratávirata.) Az angol és a bolysevik meghatalmazott kopenhágai tárgyalásának eredményéről azt írja a Kölnische Zeitung, hogy a bolysevikokra nézve megsemmisítő diplomáciai vereséggel végződött. Európa tudja most, írja a lap, hogy a bolysevizmus csődöt, mondott és már csak kétértelmű manőverezéssel tudja megcsappant hitelét ideigóráig fentartani. Ez a megismerés nagy megkönnyebbülést jelent az orosz határszéli államokra nézve. Litvinov, a bolusevikok meghatalmazottja kijelentette, hogy a szovjet köztársaságnak le kell mondania legfontosabb céljáról, az egész világ forradalmasításáról. ILansing lemond. Becs. dec. 24. (A M. T. 1. magánjelentéése.) Washingtonból jelentik: Hír szerint nemcsak a szénbiztos és a belügyi államtitkár, hanem Lemsing külügyi államtitkár is lemond. Úgy látszik, House ezredes főpestemester szintén elvesztette minden befolyását az állami ügyekbe. Az igazi kormány mellett mellékkorimrány is van, amelynek vezérei Wilson elnök titkára és Baruch tőzsdeügynök. Robinzon. Irta Havas István. Budapest, dec. .Jöjj vissza, fiatalság filmes álma, Robinzon megható kalandjai, A átírom csendes borongó muzsikára, Tengerbe süllyedt, part harangjait Látogassatok meg, itt a karácsony, Legyen ajándékom tündér! múlt... — S fölütvén a könyvet, éledt az álom, S szemem édes-keserű kénybe fűlt. ... Jó Robínzott, testvér, szilárd hajódal Eltörte a felzúdult tengerár, És martaléka lett a mentőcsónak. Mert a háborgó tenger, vad betyár. S hogy így a bősz hallok játéka lettél. Mi sem marad másad, mint Istened De embernek nincs is drágábbra entiél, Ő juttatott neked egy szigetet. " , A Senki szigetért kezdtek elitből Az életet, kezdte építeni; Szenvedésed, kínod, hogy megenyhüljön. Munkába kellett azt meríteni, faragtál fát, követ s bús magányban, Tájé vélt melletted csak, ha ebed ... És elmerült szented az óceánban. Midőn nap szállt hullámai felett, Harminc évig néztél, s mindegyre hitted, Hogy jön érted ember és jön hajó. Megcsodállak, tudom, a büszke szírnek, Azt gondolták, mily hiábavaló! Hisz emberevő jött, vad ember állat, Rútatartalóca mind, istentelen. Harcot kezdtek velök s szerezve társat. Ketten hittetek már a szigeten. U' -Óh, Robinzon, ifjúkori barátom, Hogy sírtam én valamikor veled, Most harminc éve épp, jött a karácsony, Mint ahogy most szintén megérkezett. Olvastalak mohón, gyermekörömmel, S az ünnep álmok közt repült tova. .Szivem, mint Pénteké, boldog gyönyörrel Dobogta, hogy el nem felejt soha. Oh, Robinzon, ifjúkori barátom, Ki hitte vén’ akkor, miit ma tudunk: Hogy jön egymásra hat véres karácsony, S hogy elsüllyed hajónk, s fuldokolunk. ...Harminc év után is félted a régit .S bennem mégis más könyöket fakaszt. Ídelj magadhoz, tiadd tudjak remélni, És várni itt hajót, hazát, tavaszt! 12 BUDAPESTI HIRLAP (ual.) 1919 december 25 Vulpior Krisztina. Irta Dáui^iué Lengyel Laura, Budapest, dec. 24. Az asszony, kit a legnagyobb költők egyike anyává, majd később hitvessé tett, sokáig, mint a közgyűöség és köznevetség alakja szerepelt Aeimárbeli, sőt A Weimáron keresztül egész Németországban. Pedig Göthe felesége nem szolgált reá erre a vehemens, szinte lázas ellenszenvre. Élete végén, szerencsétlen, öröklött szenvedélyétől kormányzott lelkileg és testileg is tönkrement teremtés lett belőle. De ez a szerencsétlen teremtés, kiben apja bűnei büitetődtek meg, korántsem hasonlított ahhoz a bájos, üde, ifjú leánykához, ki az 1788-ik év júliusának valamelyik napján kérvényt nyújtott át a vreimári parkban Gőthe János Farkas úr valóságos belső titkos tanácsos őexelleneiájának. Mert a regény, mely később egész Németországot megbotránkoztatta, itt kezdődőtt Göthe kedvelt sétahelyén, a gyönyörű weimari parkban. A hatalmas miniszter, az akkor már világhírű költő egyedül sétál, mikor a kert egyik fordulójánál fiatal, ragyogó teremtés áll vele szemben. A negyven év felé járó férfi csodálkozó meglepetéssel nézi a leánykát, ki ez időben, nem volt több, 16 évesnél. Krisztina remegve nyújtott át egy kérvényt a kegyelmes úrnak. A folyamodvány egy kis segítséget kért egy fiatal hóember szúrnám. A fiatal iró ez illőben Jenában nyomorgott és francia, meg olasz üvek fordításából lengette életét. A'ulpius Jánosak hívták s ő irta a Rinaldo Rinaldini című rém-'gényt. Ez a fiatal iró testvérbátyja volt Krisztináját s később sógorságba került Gőthével. A'ulpius Krisztina apja jellemesen, iszákos ember volt. Gyermekei a szó szoros értelmében éheztek, ő pedig képes volt az utolsó falatot kiszedni szájukból, hogy a korcsmába mehessen és leigya magát. Az apa karaktere mindenképpen nyomot hagyott a családon. A rossz példa, a züllött élet, a rendetlen viszonyok igen kedvezőlenül befolyásolták a serdülő gyermeki telket. És ott volt a legsúlyosabb ügy: az átöröklés. A Vulpius testvérek sokat örököltek apjuk szörnyű szenvedélyéből. Az író Aulpius később teljesen elpusztult belé és Krisztináról is tudjuk, hogy míg ifjúkorában bájos, szép, kedves, ragaszkodó és melegszívű teremtés volt, később igen-igen sok bánatot okozott Görbének. Örökölte atyja szenvedélyét és mentül jobban telt az idő, annál kevésbbé volt képes uralkodni magán. Ma a ’körte a szégyen és bánat mellett is magánál tartotta, annak oka az volt, hogy ifjúkorában nagyon szerette, később pedig nagyon sajnálta a boldogtalan teremtést. Tisztában volt azzal is, hogy ha elhagyja, ezzel csak a pusztulás és züllés legmélyebb poklára taszítja az asszonyt, ki gyermekének anyja volt, kinek később a nevét is odaadta. A Vulpius testvérek felette nagy nyomorban éltek s Krisztina virágokat készített, hogy kenyerét megkeresse. Később, hogy Göthe érdeklődni kezdett iránta, jobb sorsba jutott, de műveltsége bizony nagyon elhanyagolt s tudása felette gyarló volt. A Weimárban nem is hivták másként, csak a kis cselédnek és gúnyos röpiratok terjedtek el tierdérő, ki a cselédjét vette feleségül. Ez rágalom volt. Krisztina sohasem volt szolgálatban sem a költőnél, sem másutt- Tudatlan volt, de nem értelmetlen, műveletlen, de nem ostoba. Aminek világos bizonyítéka, hogy Gőthe rendeszeresen tanította. Hogy mennyit értett meg a fiatal leány a világ legnagyobb szellemének magyarázataiból, azt ma már természetesen nem kontrolálhatjuk. De valószínű, hogyha teljesen ostoba és intelligencia nélkül való, Gőthe abbahagyja a tanítást. ’Ám a költő éveken át buzgón, kitartóan foglalkozik a leány szellemének kiképzésével. A „Római Elégiák" és a „Növényei metamorfózisa‘‘ Krisztina számára tett írva. S ha ma már körülbelül bizonyos, hogy Krisztina nem érdemelte meg az Elégiák magasztaló sorait, de az is bizonyos, hogy nem volt olyan ostoba, közönséges, ízléstelen teremtés, mint a milyennek Stein bárónő és baráti köre híresztelte. Csinos, üde, érzékies, erősen gyönyörre vágyó író volt ez az asszony, ki 1719-ben fiát szidi Gödrének. E perctől kezdve Gőthe feleségének tekintette Krisztinát és tiszteletet követelt számára mindenkitől, ki házát átlépte. Feleségül azonban még nem vette. Túlságosan nagynak tartotta a társadalmi különbséget? Vagy tisztönszerű mélyirtózása a házasságtól, — tartotta vissza? Valószínűleg mind a két momentum közrejátszott abban, hogy Gőthe nem törvényesítette fia születése után Krisztinával való viszonyát. S.a közvélemény, mely oly jóakaratú gyöngédséggel és barátságos megértéssel nézte Gőthe és Stein bárónő viszonyát, Krisztinát nem bírja megérteni és nem tudja megbocsátani. Krisztina hűséges szerelmének és gyönyörre mohón szomjazó vérének Gőthe ■ halha lattan emléket állított a Római Elégiákbaa. Ha egyebet nem is, csak az Elégiákat, akkor is a világ egyik legnagyobb ■költője lett volna. Pedig az Elégiák fölött Krisztina szelleme lebeg. Ebben az időben imádja legjobban asszonyát, ki gyönyönyt szomjazó vérével benne is forró érzéki tüzet gyújtott. Gőthe egyre erősebb, tökéletesebb , és "nagyobb lesz. Öreg korában talán még imponálóbb, mint férfikora delén. Életének társa meg egyre törpül, összeesik és csúszik lefelé a lejtőn. A frankfurti tanácsos fia, kit fiatal korában, mint megelevenedett Apolló-szobrot bámultak, öreg korában fenséges szép és tökéletes Jupiterré válik. Krisztina felett is telnek az évek és mindenik visz szépségéből, ifjúságából, kedvességéből valamit. Nehézkes, kellemetlen asszony tesz.. -A társaságtól teljesen el van zárva. Gőthe még akkor sem vihetne magával az udvarba, ha törvényes hitvese volna. Krisztina tudja azt, hogy ő semmiképpen sem való a wreimari udvar szalonjaiba, sokkal okosabb és józanabb, minthogy ilyesmire vágyakozzék, de a magányosság, az elszigeteltség mégis ólomsullyal nehezedik reá. Unalmában, bosszúságában elmegy a jénai diákbálokra s ott ízléstelen, vad mulatságokat rendez a diákokkal. Reszketve megy haza, mert halálosan' lélkőlhetös, de a mini 'leheti- megint Leszokik Jénába, hogy aztán könnyek között a költő lábaihoz vesse marj!, és bocsánatot esdekeljen. A szerencsétlen asszonyon kezd kiütni az apjától öröklött szenvedély s bár híszen-nyomon vannak házi kellemetlenségek, Gőthe nem bírja eltaszítani az asszonyt. Legjobb barátai — köztük főként Schiller — erősen kárhoztatják gyengeségéért, mely gyöngeség különben csak annak bizonyítéka, hogy milyen mélyen, erősen és forrón szerethette valaha Krisztinát. A múlt éves boldogságáért, fiáért, könyörületes marad hozzá, mikor már szeretem helyett csak szánalmat tud érezni a boldogtalan teremtés iránt. Hogy fia társadalmi helyzete teljesen tisztázva legyen, a jénai ütközet után öt nappal törvényesíti az asszonnyal való viszonyát és feleségül veszi Vulpius Krisztinát. Érdekes, hogy a világ, mely, folyton megbollánkozott Gőthe bűnös viszonyán, őrjöngő haraggal zúdult fel a jóvátétel, a házasság ellen. Azokban a zivataros időkben egész Európa érdeklődése? Gőthe házassága felé fordult. Ellenségei kárörvendezően nevettek, barátai kétségbeestek, de segíteni a dolgon nem lehetett. A’ulpius Krisztina Gőthe törvényes felesége tett. .. t Kétségkívül. Ő ért a legkevesebbet mindazok között az asszonyok között, kik Gőthe érdekűdését foglalkoztatták. Századának legelmésebb, legkiválóbb asszonyai szerették’ a költőt s a' világ egyik legnagyobb elméje— A ulpius Krisztinát vette feleségül. „Minden emberi dolog mögött könny vagyon'* — mondja a római költő. íme, itt van a kiválasztottak kiválasztottjának, Gőbének élete. Csupa fény, ragyogás, siker, bevégzettség. íme, itt az ember, ki férfiúnak, lángésznek, gazdagnak, szegénynek, elitkelőnek születik. Ki előtt feborulnak a férfiak, kit imádnak a nők. Kinek csak kopogtatni kellett a bezárt ajtókon, hogy kinyíljanak előtte,hiszen amit átélt, még tökéletesebb és szebb volt, mint amit megírt. Ki volt a költő, ki megírtaa Pausztól- és itt a férfi, ki szénásszekereken ugratott át lovával Weimar udvarhölgyeinek mulattatására, itt az az ember, ki élvezte az olimpusi dicsőséget és- soha meg nem ismerte a megalázó földi gondot, vagy szükséget. Elméje és tudásának határai beláthatatlanok és szépsége ifjúkorában Phobos Apollóhoz, öregkorában Zeuszhoz teszi hasonlóvá.. Íme, a tökéletes emberi élet mondjuk elmerengve. De rögtön meg kell látnunk a könnycseppet, mit Vergilius emleget. Európa férfiúinak és asszonyainak bál-