Budapesti Hírlap, 1920. január (40. évfolyam, 1–27. szám)
1920-01-01 / 1. szám
Budapest, 1920. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 220 korona, félévre 110 kor., negyedévre 16 kor., egy hónapra 20 kor., Egyes szám ára helyben, Vidéken és pályaudvarokon 80 fillér. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc 1111 1 ■ t '• v'' [« *\l ij 1 ./ XL. évfolyam, 1. szám. Csütörtök, január 1. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökte Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84, 1920. Budapest, dec. 31. Átlépünk ismét egy esztendő mesgyéjén, bele a rettenetes megpróbáltatások évszázadának harmadik tizedébe. Benne mintha minden év Dante poklának egy-egy köve volna. Talált-e magának már valaki annyi nyugalmat e gyilkos években, hogy magába szálljon néhány pillanatra s számot adjon magának arról, hogy mivé tettük, hová juttattuk azt a világot, melyben éltünk s melyet hivalkodva, fenhéjázón európai és modern civilizációnak neveztünk? Nemcsak a mi szegény Magyarországunkról mondom ezt, hanem jóformán egész Európáról, melynek egy része ma se tud nyugalomra vergődni s mely egészében mint egy lerongyolódott koldus áll testvérei, a többi világrészek között. Mily kimondhatatlan szerencsétlenség, ismét mondom: nemcsak ránk nézve, hanem egész Európára nézve, hogy a középső hatalmak maradtak alul a világmérkőzésben! Öt évig vérfürdő volt ez a világrész. Azután a béke helyreállításának ürügye alatt egy év óta folyik a rakóhadjárat. A béke, amelyet a győztesek rádiktálnak e világrészre, egész csoport nemzettől elszedi a természetes megélhetés föltételeit és kénye szerint odaajándékozza más népfajoknak, amelyek kezében e föltételek elvesztik értéküket. Az egyik népet tönkreteszik vele, anélkül, hogy a másikon segítenének. Nézzük az e kegyetlen ajándékozás máglyatüzére szánt városainkat: Pozsonyt, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Aradot, Temesvárt, Kassát, Eperjest, Sopront, talán Pécset is, mily kincsestárai, mily gazdagsága, mily nemes alkotásai a magyar nemzet erkölcsi, politikai és szellemi munkájának! Mily értékei az egyetemes civilizációnak! X XX X X XX X x x x x x , XX X X XX X x x x x x ,XX X X XX X x X X X X IX XX X X Xx A magyar élet szellemi munkásai a közélet minden ágában, a közigazgatás, a bíróság, az oktatás terén földönfutókká tétetnek és helyüket hívatlan és tanulatlan idegen elemek romboló hada tölti be. Egy húsz milliónyi nemzet lecsonkíttatik hat milliósra, a mi azt jelenti, hogy egy ezeréves élet minden alkotása alatt, megrendül a föld, minden munkájának az eredménye átadatik az enyészetnek, exisztenciája kétessé tétetik s ezzel Európa keletének népalakulatai közt, ahol ő képviselte a rendet és ősi alkotmányában a szabadságot. Európa e területén, ahol a magyar erő volt az egyensúly és a szabadság biztosítéka, az állandóság oszlopa, bizonytalanná, ingataggá lesz minden, mert uj cs. EolmpP . ..ápc’a • bízzák azt a föladatok a melyet országunk ideális egysége, nemzetünk kiváló képességei, intézményeink ősi ereje és általános műveltségünk európai szintje volt csak képes a világrészt területen fentartani. De mit beszélünk a civilizáció európai szintjéről! Európa ma pusztaság. Pénze leromlott, országai a gyűlölség, és rabló vagy barlangjai, a nemzetközi jog foszlányokban úszik, mint vándorfelhő a levegőben,a nemzetek érintkezése, kölcsönös forgalma évekre meg van bénítva, aki nem Krézus, arra nézve szinte lehetetlenné van téve. Utazni? Ki utazhatik ma, amikor az útleveleket is csak súlyos pénzáldozatokkal lehet megszerezni s ha a zsebünkben van, akkor se tudjuk, meddig mehetünk vele. A közlekedés egyes országokon belül is, de a külfölddel is megmegakad, néha napokig szünetel s megfizethetetlen költséggel jár. Hol van az az idő, amikor jajgattunk azon, hogy népünk Amerikába özönlik! Ma és még jó darabig, aki menne is, nem tud elmenni. Hiszen egy út, amelyet szerencsekereső parasztnépünk százával, ezrivel tett meg könnyedén, egy ilyen út ma ezrekbe kerül, aki csak némi kényelemmel akarja megtenni, húsz-harmincezer koronán alul ki nem jut erre az igéretfökljére. Öh, igen igéretföldje. Mert onnan kecsegtettek bennünket, a megegyezéses békével, a népek önrendelkezési jogával, a kisebbségi fajok védelmével s mind az oly utópisztikus adatéletekkel, méhek csak arra jók, hogy a tudatlanságot félrevezessék, a kalandor-becsvágynak fegyvert adjanak a kezébe, de arra nem való, hogy rendet és megelégedést teremtsenek egy-egy országban, mert a gyakorlati élet és az emberek természete intézi érvényesen a dolgokat, az eszmék éppen csak a nagy munka mellé gyújtott gyertyák, hogy valamelyest jobban lássanak, akikre a dolgok intézése bízva van. Barn, a nyugati civilizáció világból•' ‘o Krónika. Irta Rákosi Viktor. Búcsú az 1919-ik évtől. Szilveszter éjszakáján különös jelenetnek voltam a szemtanúja. Otthon üldögéltem és családi körben vártam az éjfélt. Korábbi esztendőkben ezt az évfordulót forró punccsal szoktuk megünnepelni, de a puncs nagyon komplikált ital, kell hozzá tojás, cukor, narancs, citrom, puncsesszencia és tea. Honnan vegyem én a milliókat ezek bevásárlására? Így tehát csak egy üveg bor állt az a sztálunkon, hogy majd azzal fogunk egymás egészségére koccintani. Az a finom hetven krajcáros bor, melyért ma huszonkét koronát fizettem. Tizenegy óra tájban nagy zajt hallunk az utcáról behatolni. Azt gondoltuk, hogy valamely lármás szilveszteri társaság rendez mulatságul holmi bolondos körmenetet. Ejnye, de szerencse, hogy még van egypár jókedvű ember a világon. 11aliga! Ez a zaj nem úgy hangzik, mintha mulatóktól eredne. Dühös kiáltások és baljóslatú üvöltések hallatszanak ki belőle. Mi lehet ez? Közönséges verekedés vagy néplázulás? Kirohanok az utcára, mely fehér volt a szakadatlanul hulló hótól és egyszerre kavargó, zavargó tömegben találtam magamat. A dühösen hadonászó csoport egy, hosszú fehér szakállú, fehér hajú öreg embert kergetett, aki tántorogva baktatott előttük. Aki hozzáfért, ütött vagy rúgott rajta egyet, az asszonyok a szakállát tépázták és ilyen kiállások hallatszottak: Gazember, Zsivány, yyilkos■ Betörő, országpusztító! Mars, ki, veled a városból minél hamarább! Az öreg ember néha elesett és meghempergett a hóban. És ahol meghempergen, ott minden sárrá változott körülötte. — Miért bántják ezt az öreg embert? — szólítottam meg egy bottal hadonázó és lázban égő fiatalembert. — Hát kend talán az égből pottyant ide, hogy még ezt se tudja, — felelt hetykén a fiatal ember — hát nem látja, hogy ez az Ó esztendő? így búcsúztatjuk el ma ezt a máslék esztendőt, hogy soha többé eszébe ne jusson ide visszatérni. Üssétek a vén csibészt! Az öreg ember ezalatt megállt és nekilátmaszkodva a falnak, igy szólt üldözőihez: — Ne bántsatok, bolondok, úgyis hiába minden fáradtságotok. Engem siettetni nem lehet. De amikor időm beteli óráin ütött, akkor önként eltávozom és soha közüljetek senki engem látni nem fog. Csak forduljatok meg, jó emberek és menjetek kelet felé, a hol közeledik már az uj esztendő, tele reménnyel és ígéretekkel . . Itt a tömeg rejledten üvölteni kezdett: — Annak sem hiszünk már! Te is mennyi édes reménnyel töltöttél el és mire juttattál bennünket. Csalók vagytok mind! Az öreg ember szomorúan mosolygott és igy felelt: — Nem bennünk van a hiba, hanem libennetek. Én a ijesztendő napján mindenkinek egy fehér lapot íszak és az ember, az, a ki azt ide írja cselekedeteivel. Ebben nincs nekem semmi részem. Ha aztán olyasmi kerül a fehér lapra, ami nektek utólag nem tetszik, akkor minket szidtok, de akkor már késő, a múlton változtatni nem lehet. Ezzel elfordította tekintetét és tovább haladt, s lá hangom én mindenütt piszkos lucsok keletkezett. A tömeg követte még egy darabig, de lassan kint elmaradoztak a sarkából és kelet felé irányozták lépteiket. Az öreg ember belépett egy városvégi kis kurta kocsmába, hol lamburás zenekar játszott, ott megitta földi létének utolsó pohár meleg borát és mikor egy vén kakukkos óra tizenkettőt kezdett lulkukkolni, fölriadt álmodozásából és kiszállt az éjszakába. Ment egyenesen nyugat felé, bele a sötétségbe,és lépései egyre fáradtabbak és roskatagabbak lttek. Azután egyszerre úgy tetszett, mintha vagy kétszáz esztendővel öregebb lett volna. Arca hirtelen hamiszinűvé vált és a feje akkorává összezsugorodott, mint egy citrom. Még egy pillanat, az öreg ember megroskadt és feleakkora lett, mint amekkora volt. Majd föszlandozni kezdett és szétmállott a levegőben. Mikor háta mögött a kakukóra tizenkettedszer bukukolt, már csak egy ködfolt maradt meg belőle, de a szél egy pillanat alatt ezt is szétfújta. Az emberek pedig kelet felé sietnek, hol egy fényes ábrázata és ragyogó csillagszemű gyermek lépett a városba, kinek fején egy. A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal .