Budapesti Hírlap, 1920. február (40. évfolyam, 28–52. szám)
1920-02-14 / 39. szám
1920 februar 14 hci ................— BUDAPESTI HÍRŰ? (39....)6 Szeles barbár kedvetlenkedése. ^ " ' Budapest, febr. 13. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Erdélyben egyre nő az elkeseredés ugy a magyar, mint a szászés oláh lakosság között az oláh katonaság és hivatalok igazságtalansága, korruptsága és brutalitásai miatt. Az oláhok főcélja azonban az, hogy a léprement áldozatokat börtönzéssel, megsarcolással és testi kínzással arra kényszerítsék, hogy lehetőseg még a béke aláírása előtt kivándoroljanak s így Érdem magyarsága, intelligenciájától megfosztva, minden kémeit akcióira vaa, csak passzív faji ellenállásra is képtelenné védjék. Csak Kolozsvárról magától, ahol negyvenötezer fajmagyar lakott, körülbelül tízezer embert üldöztek már ki. A legembertelenebb erőszakoskodások ez év január közepén Temesváron kezdődtek meg, ahol 180—200 személyt — akik közül csak hét, volt felnőtt ember, a többi iskolásfiú — rémképek alapján letartóztattak és megkirkóztak. Garbai és társai volt kommunista vezéreket az oláhok arra akarták fölhasználni, hogy a magyarokat kommunista puccs megkísérlésére vegyék rá, hogy így azután ők a magyarok ellen minden eszközzel fölléphessenek. Ennek elérése céljából megengedtek nekik, hogy a vasúti műhelyben az összegyűlt munkásokhoz beszédeket intézzenek, ugyanakkor, amikor a magyaroknak addig semmiféle más gyülekezést nem engedtek meg. Hogy tervük nem sikerült, az azon múlt, hogy idejekorán értesítették a munkásság vezetőit a készülő és fenyegető veszedelemről. Garbail kíséretével egyetemben majdnem kidobták a vasúti műhelyből, ahol beszédét megtartani készült. Május hónapban a magyarok magatartásáról Kolozsvárott úgy akartak tudomást szerezni, hogy egy nőt béreltek föl arra, hogy egy vélt szervezőtől a titkokat kicsalja. Az illetőnél semmi reá nézve terhelő, vagy az ő részükről várt és óhajtott titkot föl nem fedeztek; címek ellenére másnap elfogták, pár napig fogva tartották, alaposan elverték és az illető csak háromezer korona árán tudott megmenekülni. Egy agent provokatőrjük, mint a magyar kormány kiküldöttje, azt a hírt hozta, hogy Kolozsvárit kezdjék meg a fegyveres akciót. Erről beszélt a várt- 11 mindenki s a volt tisztek izgatottan kirés.. . . viastt, hogy melyikükhöz jött teszatmst (értesítés Egy előkelő idősköztisztviselőt, a kitpl jótékony !ra egyjegyűrt és kiosztott pénzek ereletet akarok kicsikarni, tizenkét napig ijesztettek lés vertek, i ig félből lan szabadon bocsátották, ront ártatlan. Sajnos, az oláh megszállt területen marad rokonok'.! 'aló tekintettel, «a szenvedők és a tanuk nevét nem közölhetjük. Nagyváradon 1919 december és 1920 január hónapjára a intelligens, magyarul tudó oláhok nyom látott evüskövekkel mentek több magyar vezetőszemélysséghez, kérve, hogy adakozzanak a magyar nemzeti hadsereg javára. Több úr hitelt adott a csalóknak és adakozott, mire másnap letartóztatták őket. Temesvárit ez év január 10-én a Siguranza (titkosrendőrség) beállított az Orient nagykereskedésbe, honnan azon ürügy alatt, hogy ,,hamis pénz", 253.0001 korona papírpénzt, nagyszámú ezüstkoronát és lejt eltulajdonítottak. Legjobbanjellemzi azonban a román törvénykezést, vagy inkább erkölcsi felfogást az a módszer, ■a mellyel két nagyváradi magyar urat teljesen ártatlanul halálra, egyet pedig tizenöt, évi kényszermunkára ítéltek. Míg Kolozsvárt az eloláhosítás aránylag gyorsan megy, addig Nagyváradon, amely nemcsak maga, de amelynek vidéke is szinmagyar, a kiutasítások eddigi módja mellett tíz év alatt sem érhetnének célt. Erősebb eszközökhöz kellett tehát folyamodni. Minthogy a rémképeket látó rablók szemében elsősorban a városban élő nyugalmazott törzstisztek és a rendőrség fölött rendelkező polgármester látszottak veszedelmeseknek, ezek ellen a legagyafúrtabb cselfogásokkal éltek. A jóhiszeműségéről ismert Cserey huszáralezredesnek egy látszólag magyar ember bizonyos iratokat juttatott el nagy titokzatosan, azzal a megjegyzéssel, hogy ezeket a magyar fővezér küldi neki. Cserey nem adott hitelt az illetőnek és Csécsi Nagy ezredesnek adta át az iratokat tanulmányozás végett. Hogy az egész dolog agent provokátorok munkája volt, mi sem bízónyolta jobban, mint az a tény, hogy a hamisított iratok átadásától számított négy órán belül mindkét tisztet letartóztatták. Az ártatlanul halálraítélt urak, az esetek menelőzösen állítólag egymás között arról beszélgettek, miképp lehetne Kapuváradon az oláh csapatok elhíresztelt kivonulása esetén a bolosevizmus kitörését megakadályozni. Ez természetes is volt, mert hiszen Budapest után Nagyvárad volt a bolosevizmus főfészke. A városban az oláhok bevonulása előtt tizenkétezer bolosevik katona volt felfegyverkezve és hogy nagyobb vérfürdő nem támadt, csak annak köszönhető, hogy ezt az Erdélyből oda menekült magyar csendőrök az éppen most halálra itért lisztek vezetése alatt puccsszerűen megakadályozták. Hogy ezek az urak, akiket a vörösök már egyszer halálra ítéltek, nem szeretnének még egyszer a vörösök kezére jutni és hogy ez ellen védekezni akartak, ez csak természetes. Reméljük, hogy a művelt Nyugat mindent el fog követni arra nézve, hogy az oláhoknak a Balkánt is megszégyenítő ez az eljárása végre megszűnjék és hogy a békeszerződés által még oda nem ítélt terület magyar honpolgárai fölött oláh bíróságok hadi jogokat ne alkalmazhassanak akkor, amikor sem hadiállapotról, sem hadműveleti területről nem lehet szó.* Magyarországi Területi Épségének Védelmi Ligája közli: A hozzánk százával beérkező tiltakozó nyilatkozatok és levelek közül, megvilágítandó a román megszállás siralmait, leközlünk egyes szemelvényeket Abrudbánya régi magyar virágzó bányavárosból kapott tiltakozó nyilatkozatából a következőket: ..Sajnos és nemtelen oláh rabinában görnyedünk, három magyar templomunk egyedüli vigasztaló helyünk, de itt is csak befelé imádkozhatunk, mert kémek vannak körülöttünk. Minden magyar kulturegyesületünk, iskoláink zárva, papaink letartóztatva, nők, férfiak megbotozva, az utcára sem mellétünk. Oh, azok a művelteknek tartott nyugati nagy nemzetek, de aljas barátokat fogadtak kebelükbe. A mi őseink nagy részét lemészárolták az oláhok őseik kétszer, Hóra és Kloska idejében és 1849- ben. Akkor is minden magyar vagyont elraboltak, most is azt akarják tenni és szeretnék, ha mi kiköltözködnénk Erdélyből, hogy maguk közt maradhassanak. Jöjjön valaki az antanttól és nézze meg templomainkat, temetőinket, iskolai gyötteményeinket és látni fogják, hogy itt csak magyar kultúra volt. Minden kölesmulló iparosságodból, falusi korcsmatöltelékből urat, tanárt, tanitót, képviselőt, hivatalnokot csináltak, akik a magyarokat zsarolják. Tönkrém egyikük. Egy erdélyi lelkes magyar község azt írja a ligának: ..Azt halljuk, hogy azok a híres franciák olyan jó barátai az oláhoknak, hogy örökre nekik adják a mi drága Erdélyünket. Tessék megüzenni azoknak a nagylelkű békebiróknak, hogy hát csak a macsikéból ajándékozzanak, ne a máséból. Erdély a mienk.“ 'ramtis-finisssláv szfivetség híre. Budapest, febr. 13. Egy olasz lap. Azt írta, hogy Franciaország és a Délszláv állam között titkos megegyezés jött létre. A megegyezésiek részleteit is közölte s ezekből nyilvánvaló hogy a megegyezés a Földközi tengeri finre és az Adriára való délszláv érdekekre vonatkozván, annak éle csak Olaszország ellen irányulhat. A párisi Temps, amely tudvalévően a francia külügyminisztériummal szoros eszeküldetésben áll, az olasz lapnak Olaszországban nagy izgalmat keltett hírét megcáfolja. Bárhogyan áll is a dolog, a Földközi tengeren is, az Adriai tengeren is, csak egy úr lehet. Franciaországra nézve a háború előtt nem volt annyira fontos a Földközi tenger fölött való uraság, mint ma, a mikor Szíria az ő protektorátusa alá került s a francia gyarmatpolitika új és pedig fölötte értékes objektumhoz jutott ugyanabban az Előázsiában, a mely az olasz kereskedelemre nézve sohasem volt és az olasz tengeri forgalomnak a békeszerződésben biztosított új tengeri bázisok folytán a jövőben még kevésbbé lehet közömbös. Ugyanez áll az Adriára nézve is, amelyen Olaszország és a volt kettős monarkia között a világháború nélkül is előbb-utóbb el kellett volna dönteni az elsőbbség, helyesebben a kizárólagosság kérdései. Mit kér Olaszországnak Trieszt, vagy Fiume, na nehare a pompás hadikikötő a délszlávoké, akik erről a hadtengerészeti bázisukról előugorva, bármely pillanatban elzárhatják az Adriát a két új olasz kereskedelmi kikötő forgalma elől. A kié a Lovcen és Hadaró, az legalább akkora ur az Adrián, mint az, a kié a tulsó partral szembenéző Brindisi és Tareni. A történelem megismétlődik és a tengeri politikának azok a kérdései, amelyek miatt már a régi rómaiak és az olasz köztársaságok évszázadokon át verekedtek, újból és egyre megoldatlanul felszínre vetődnek. Paris, febr. 13.(A M. T. I. szikratávirata.) A Rómában megjelenő Idea Nazionale közölte, hogy Franciaország és Jugoszlávia között titkos szövetség jött létre, amelynek éle nyilván Olaszország ellen irányul. A párisi Temps ezt a hírt a leghatározottabban megcáfolja. Becs. febr. 13. (A M. T. I. magéin jelentése.) A Neues Wiener Tagblatt jelenti Rómából. Az Idea Razionale leleplezései itt nagy izgalmat keltettek. A kormány elkobozta a lap első kiadását, későbben azonban megengedte a leleplezések közlését. A lap két okmányra hivatkozik, amelyet, általa szerint, Bernből kapott. Az első okmány a jugoszláv kormánynak a francia kormányhoz e két állam között létesítendő katonai konvenció dolgában intézettkérdését tartalmazza. A katonai konvenció kifejezetten egy „Földközitengeri hatalom“ ellen irányult volna; természetes, hogy csak Olaszországról lehetett szó. A konvenció tervezete kilenc pontból áll. Jugoszlávia kész kötelezettséget vállalni arra, hogy abban az esetben, ha Franciaország és az illető Földközitengeri hatalom között háború támadna, flottáját és hadseregét mozgósítja és Olaszország határai felé irányítja, valamint, hogy összes kikötőit és vasutait rendelkezésére bocsátja a francia főparancsnokságnak. Ennek ellenében Franciaországnak az lett volna a kötelessége, hogy Cattaro megerősítése dolgában szabad kezet enged Jugoszláviának és hozzájárul ahhoz, hogy a békeszerződés határozmányaival szemben eltekint a catarrói erődítmények lebontásától. A második okmány Franciaországból származik és annak a bizottságnak a megjegyzéseit tartalmazza, amelyet a francia kormány a jugoszláv kérdés felülvizsgálásával bízott meg. A francia bizottság a többi közt azt javasolja, hogy háború esetén Jugoszlávia ne avatkozzék be közvetlenül, hanem óvja meg semlegességét, nehogy más hatalmak beavatkozását is provokálja. Az Idea Nazionale megjegyzi, hogy itt nyilván Franciaországnak az adriai kérdésben folytatott tárgyalások utolsó stádiumában tanúsított magatartásáról van szó. Francaországnak igyekezete arra irányul, hogy Jugoszláviának jusson az Adriai-tengernek egész keleti partja, vagyis, hogy ezt a partot önmagának tartsa fönn. Cáfolják a szövetség hírei. Paris, febr. 11. A Havas-ügynökség írja: Azok az okiratok, amelyeket különböző olasz lapok a Jugoszlávia és Franciaország közötti szövetség állítólagos tervéről közzétettek, hamisítványok. A köztársaság és Jugoszlávia kormánya között semmiféle megállapodások létrehozását célzó tárgyalások nem voltak. (MTI.) Leveleit." Azt hiszem, hogy a milyen gyönyörűséggel nézzük mi, — bizony sokan — a Budapesti Hírap fenséges küzdelmed a satífunytonosság irt. s olvasóik igazságot mond^^ikkeit, ugyan annyi fájó érzéssel viszik azt^tfíok, a kik ellentáborokban vavinlaWJiieU*~r!fíirom ezt, mert nem tudom elképzelni, hogy legyen, a ki nem ezt tartja egyedül rendénvalónak, helyesnek és igazságosnak, s más táborba csak a kivihetőség és célszerűség oka vezethet. S az igazság, a helyes ellen küzdeni, azt mellőzni, fájhat mindenkinek, még akkor is, ha van mellette altató. De azt hiszem, mindazoknak, akik jogfolytonosságért küzdöttek, ez csak egy részlet volt, az első és alapot teremtő, legfontosabb rész a minden vonalon és vonatkozásban visszaállítandó folytonosságért való törekvésben. Mert meg kell keresni és találni az elmúlt időket, az októberi forradalom, sőt az ettől oly gyászos végű háború előtti Magyarországot, annak életét, s onnan indulva ki, építeni föl az ország új létét. Vissza kell hozni és adni a folytonosságot a szeretetben és erkölcsökben, a munkában és törvénytiszteletben, a rend és biztosság érzésében, a mindben, mert az egyik úgy kapcsolódik a másikba, hogy csak mindnek megléte adja a szét nem hulló egészet. Meg kell keresni a régi Magyarországot alapnak, a jövő kiinduló pontjának, mint tették minden megpróbáltatások után azok, akik egy évezreden át, sokszor alkották újra a pusztulásból a nemzetet, s mert bisztos alap nélkül nem lehet se komoly haladás, se biztos lét. Szélmalom vitorlára gólya sem épít fészket. Igaz, hogy a jogfolytonosság, mint legelső és legszükségesebb rész, helyreállta esetén, mindez hamarább éskönnyebben következett volna el, de ezen már túl vagyunk. Azt hiszem kevesen tudják miért, s nem áll se módunkban, sem érdekünkben ma kutatni,az okot s kik nem is nyugszanak bele a meglévő helyzetbe, csendesek, hogy’ visszavonást ne támasszanak. Meg kell tehát keresni a többiekben a folytonosságot s akkor, fordított sorrendben ugyan, de elkövetkezik az te, aminek elsőnek kellett volna lennie. Mert el kell, hogy jöjjön. Ha részletszem is csak a láncolatban, olyan záró szín, hmelv nélkül a többiben sincsen igazi erő. A történelmet, azt hiszem, mindenki India. S mégis oly kevesen akarják meghallgatni az élet mesterének tanuló szavát, oly kevesen akarják látni, hogy abban mindenre van megjelölt útirány. A mi történelmünk egy hosszú, ezer éves vihar története, sorvasztó, süvöltő, széllel olykor romboló orkánnal néha, és közte annyi fényes, ragyogó napsütés. Földjeink rögei, bármely más országénál több vér öntötte s folyóink vízét az fel-