Budapesti Hírlap, 1920. február (40. évfolyam, 28–52. szám)

1920-02-14 / 39. szám

1920 feb­ruar 14 hci ................— BUDAPESTI HÍRŰ? (39....)6 Sz­eles­ barbár kedvetlenkedése. ^ " ' Budapest, febr. 13. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Erdélyben egyre nő az elkeseredés ugy a magyar, mint a szász­­és oláh lakosság között az oláh katonaság és hivata­lok igazságtalansága, korruptsága és brutalitásai miatt. Az oláhok főcél­ja azonban az, hogy a lépre­­ment áldozatokat börtönzéssel, megsarcolással és testi kínzással arra kényszerítsék, hogy lehetőseg még a béke aláírása előtt kivándoroljanak s így Érdem­ magyarsága, intelligenciájától megfosztva, minden kémeit akcióira vaa, csak passzív faji ellen­állásra is képtelenné védjék. Csak Kolozsvárról ma­­gától, a­hol negyvenötezer fajmag­yar lakott, körül­belül tízezer embert üldöztek már ki. A legembertelenebb erőszakoskodások ez év január közepén Temesváron kezdődtek meg, a­hol 180—200 személyt — a­kik közül csak hét, volt fel­­nőtt ember, a többi iskolásfiú — rémképek alapján letartóztattak és megkirkóztak. Garbai és társai volt kommunista­ vezéreket az oláhok arra akarták fölhasználni, hogy a magyaro­kat­ kom­munista­ puccs megkísérlésére vegyék rá, hogy így azután ők a magyarok ellen minden esz­közzel fölléphessenek. Ennek elérése céljából meg­engedtek nekik, hogy a vasúti műhelyben az össze­gyűlt munkásokhoz beszédeket intézzenek, ugyanak­kor, a­mikor a magyaroknak addig semmiféle más gyülekezést nem engedtek meg. Hogy tervük nem sikerült, az azon múlt, hogy idejekorán értesítették a munkásság vezetőit a készülő és fenyegető vesze­delemről. Garbail kíséretével egyetemben majdnem kidobták a vasúti műhelyből, a­hol beszédét meg­tartani készült. Május hónapban a magyarok magatartásáról Kolozsvárott úgy akartak tudomást szerezni, hogy egy nőt béreltek föl arra, hogy egy vélt szervezőtől a titkokat kicsalja. Az illetőnél semmi reá nézve ter­helő, vagy az ő részükről várt és óhajtott titkot föl nem fedeztek; címek ellenére másnap elfogták, pár napig fogva tartották, alaposan elverték és az illető csak háromezer korona árán tudott megmenekülni. Egy agent provokatőrjük, mint a magyar kor­­m­ány kiküldöttje, azt a hírt hozta, hogy Kolozs­várit kezdjék meg a fegyveres akciót. Erről beszélt a várt- 11 mindenki s a volt tisztek izgatottan ki­­rés.. . . viastt, hogy melyikükhöz jött teszatmst (értesítés Egy előkelő idős­­köztisztviselőt, a kitpl jótékony !ra egyjegyűrt és kiosztott pénzek erele­tet akaro­k kicsikarni, tizenkét napig ijesztettek lés vertek, i ig félből lan szabadon bocsátották, ront ártatlan­. Sajnos, az oláh megszállt területen marad rokonok'.! 'aló tekintettel, «a szenvedők és a tanuk nevét nem közölhetjük. Nagyváradon 1919 december és­ 1920 január hónapjára a intelligens, magyarul tudó oláhok nyom­ látott evü­skövekkel mentek több magyar vezető­­szemé­lysséghez, kérve, hogy adakozzanak a magyar nemze­ti hadsereg javára. Több úr hitelt adott a csalóknak és adakozott, mire másnap letartóztatták őket. Temesvárit ez év január 10-én a­ Siguranza (titkosrendőrség) beállított az Orient nagykereske­désbe, honnan azon ürügy alatt, hogy ,,hamis pénz", 253.0001 korona papírpénzt, nagyszámú ezüstkoro­nát és lejt eltulajdonítottak. Legjobban­­jellemzi azonban a román törvény­kezést, vagy inkább erkölcsi felfogást az a módszer, ■a mellyel­ két nagyváradi magyar urat teljesen ártat­lanul halálra, egyet pedig tizenöt, évi kényszermun­kára ítéltek. Míg Kolozsvárt az eloláhosítás aránylag gyorsan megy, addig Nagyváradon, a­mely nemcsak maga, de a­melynek vidéke is szinmagyar, a kiutasí­tások eddigi módja mellett tíz év alatt sem érhetné­nek célt. Erősebb eszközökhöz kellett tehát folya­modni. Minthogy a rémképeket látó rablók szemé­ben elsősorban a városban élő nyugalmazott törzs­tisztek és a rendőrség fölött rendelkező polgármester látszottak veszedelmeseknek, ezek ellen a legagyafúr­­tabb cselfogásokkal éltek. A jóhiszeműségéről ismert Cserey huszáralezredesnek egy látszólag magyar em­­ber bizonyos iratokat juttatott el nagy titokza­tosan, azzal a megjegyzéssel, hogy ezeket a magyar fővezér küldi neki. Cserey nem adott hitelt az illető­nek és Csécsi N­agy ezredesnek adta át az iratokat tanulmányozás végett. Hogy az egész dolog agent provokátorok munkája volt, mi sem bízón­yolta job­ban, mint az a tény, hogy a hamisított iratok átadá­sától számított négy órán belül mindkét tisztet letar­tóztatták. Az ártatlanul halálraítélt urak, az ese­tek menelőzösen állítólag egymás között arról beszél­gettek, miképp lehetne Kapuváradon az oláh csapatok elhíresztelt kivonulása esetén a bolosevizmus kitöré­sét megakadályozni. Ez természetes is volt, mert hi­szen Budapest után Nagyvárad volt a bolosevizmus főfészke. A városban az oláhok bevonulása előtt ti­zenkétezer bolosevik katona volt felfegyverkezve és hogy nagyobb vérfürdő nem támadt, csak annak kö­szönhető, hogy ezt az Erdélyből oda menekült ma­gyar csendőrök az éppen most halálra itért lisztek vezetése alatt puccsszerűen megakadályozták. Hogy ezek az urak, a­kiket a vörösök már egyszer halálra ítéltek, nem szeretnének még egyszer a vörösök ke­zére jutni és hogy ez ellen védekezni akartak, ez csak természetes. Reméljük, hogy a művelt Nyugat mindent el fog követni arra nézve, hogy az oláhoknak a Bal­kánt is megszégyenítő ez az eljárása végre megszűn­jék és hogy a békeszerződés által még oda nem ítélt terület magyar honpolgárai fölött oláh bíróságok hadi jogokat ne alkalmazhassanak akkor, a­mikor sem hadiállapotról, sem hadműveleti területről­ nem lehet szó.* Magyarországi Területi Épségének Védelmi Li­gája közli: A hozzánk százával beérkező tiltakozó nyilatkozatok és levelek közül, megvilágítandó a ro­mán megszállás siralmait, leközlünk egyes szemel­vényeket Abrudbánya régi magyar virágzó bánya­városból kapott tiltakozó nyilatkozatából a követke­zőket: ..Sajnos és nemtelen oláh rabinában görnye­dünk, három magyar templomunk egyedüli vigasz­­taló helyünk, de itt is csak befelé imádkozhatunk, mert kémek vannak körülöttünk. Minden magyar kulturegyesületünk, iskoláink zárva, pap­­aink letar­tóztatva, nők, férfiak megbotozva, az utcára sem me­llétünk. Oh, azok a művelteknek tartott nyugati nagy nemzetek, de aljas barátokat fogadtak kebe­lükbe. A mi őseink nagy részét lemészárolták az olá­hok őseik kétszer, Hóra­ és Kloska idejében­ és 1849- ben. Akkor is minden magyar vagyont elraboltak, most is azt akarják tenni és szeretnék, ha mi kiköl­­tözködnénk Erdélyből, hogy maguk közt maradhas­sanak. Jöjjön valaki az antant­tól és nézze meg templomainkat, temetőinket, iskolai gyöt­temén­yein­ket és látni fogják, hogy itt csak magyar kultúra volt. Minden kölesmulló iparosságodból, falusi korcs­­matöltelékből urat, tanárt, tanitót, képviselőt, hiva­talnokot csináltak, a­kik a magyarokat zsarolják. Tön­k­rém egyik­ük. Egy erdélyi lelkes magyar község azt írja­ a li­gának: ..Azt halljuk, hogy azok a híres franciák olyan jó barátai az oláhoknak, hogy örökre nekik adják a mi drága Erdélyünket. Tessék megüzenni azoknak­ a nagylelkű békebiróknak, hogy hát csak a macsikéból­ ajándékozzanak, ne a máséból. Erdély a mienk.“ 'ramtis-finisssláv szfivetség híre. Budapest, febr. 13. Egy olasz lap. Azt írta, hogy Franciaország és a Délszláv állam között titkos megegyezés jött létre. A megegyezésiek részleteit is közölte s ezekből nyilvánvaló hogy a megegyezés a Földközi tengeri f­inre és az Adriára való délszláv érdekekre vonat­kozván­, annak éle csak Olaszország ellen irányulhat. A párisi Temps, a­mely tudvalévően a francia kül­ügyminisztériummal szoros eszekül­de­tésben áll, az olasz lapnak Olaszországban nagy izgalmat keltett hírét megcáfolja. Bárhogyan áll is a dolog, a Földközi tengeren is, az Adriai tengeren is, csak egy úr lehet. Francia­­országra n­ézve a háború előtt nem volt annyira fontos a Földközi tenger fölött való uraság, mint ma, a mikor Szíria az ő protektorátusa alá került s a francia gyarmatpolitika új és pedig fölötte érté­kes objektumhoz jutott ugyanabban az Előázsiában, a mely az olasz kereskedelemre nézve sohasem volt és az olasz tengeri forgalomnak a békeszerződésben biztosított új tengeri bázisok folytán a jövőben még kevésbbé lehet közömbös. Ugyanez áll az Adriára nézve is, a­melyen Olaszország és a volt kettős monarkia között a vi­lágháború nélkül is előbb-utóbb el kellett volna dönteni az elsőbbség, helyesebben a kizárólagosság kérdései. Mit kér Olaszországnak Trieszt, vagy Fiume, n­a neh­are a pompás hadikikötő a délszlávoké, a­kik erről a hadtengerészeti bázisukról előugorva, bár­mely pillanatban elzárhatják az Adriát a két új olasz kereskedelmi kikötő forgalma elől. A kié a Lovcen és Hadaró, az legalább akkora ur az Adrián, mint az, a kié a tulsó partral szembenéző Brindisi és Tare­ni. A történelem megismétlődik és a tengeri po­litikának azok a kérdései, a­melyek miatt már a régi rómaiak és az olasz köztársaságok évszázadokon át verekedtek, újból és egyre megoldatlanul felszínre vetődnek. Paris, febr. 13.­­(A M. T. I. szikratávirata.) A Rómában meg­jelenő Idea Nazionale közölte, hogy Franciaország és Jugoszlávia között titkos szövetség jött létre, a­melynek éle nyilván Olaszország ellen irányul. A párisi Temps ezt a hírt a leghatározottabban meg­cáfolja. Becs. febr. 13. (A M. T. I. magéin jelentése.) A Neues Wiener Tagblatt jelenti Rómából. Az Idea Razionale lelep­lezései itt nagy izgalmat keltettek. A kormány el­kobozta a lap első kiadását, későbben azonban megengedte a leleplezések közlés­ét. A lap két okmányra hivatkozik, a­melyet, általa szerint, Bernből kapott. Az első okmány a jugoszláv kor­mánynak a francia kormányhoz e két állam között létesítendő katonai konvenció dolgában intézett­­kér­dését tartalmazza. A katonai konvenció kifejezet­ten egy „Földközitengeri hatalom“ ellen irányult volna; természetes, hogy csak Olaszországról lehe­tett szó. A konvenció tervezete kilenc pontból áll. Jugoszlávia kész kötelezettséget vállalni arra, hogy abban az esetben, ha Franciaország és az illető Földközitengeri hatalom között háború támadna, flottáját és hadseregét mozgósítja és Olaszország határai felé irányítja, valamint, hogy összes kikötőit és vasutait rendelkezésére bocsátja a francia fő­parancsnokságnak. Ennek ellenében Franciaország­nak az lett volna a kötelessége, hogy Cattaro megerősítése dolgában szabad kezet enged Jugo­szláviának és hozzájárul ahhoz, hogy a békeszerző­dés határozmányaival szemben eltekint a catarrói erődítmények lebontásától. A második okmány Franciaországból származik és annak a bizottság­nak a megjegyzéseit tartalmazza, a­melyet a fran­cia kormány a jugoszláv kérdés felülvizsgálásával bízott meg. A francia bizottság a többi közt azt javasolja, hogy háború esetén Jugoszlávia ne avat­kozzék be közvetlenül, hanem óvja meg semleges­ségét, nehogy más hatalmak beavatkozását is pro­­vokálja. Az Idea Nazionale megjegyzi, hogy itt nyilván Franciaországnak az adriai kérdésben folytatott tárgyalások utolsó stádiumában tanúsított maga­tartásáról van­ szó. Francaországnak igyekezete arra irányul, hogy Jugoszláviának jusson az Adriai-ten­­gernek egész keleti partja, vagyis, hogy ezt a par­tot önmagának tartsa fönn. Cáfolják a szövetség hírei. Paris, febr. 11. A Havas-ügynökség írja: Azok az okiratok, a­melyeket különböző olasz lapok a Jugoszlávia és Franciaország közötti szövetség állítólagos tervéről közzétettek, hamisítványok. A köztársaság és Jugo­szlávia kormánya között semmiféle megállapodá­sok létrehozását célzó tárgyalások nem voltak. (MTI.)­ Leveleit." Azt­ hiszem, hogy a milyen gyönyörűséggel nézzük mi, — bizony sokan — a Budapesti Hírap fenséges küzdelmed a satífunytonosság­ irt. s olvas­óik igazságot mond^^ikkeit, ugyan annyi fájó ér­zéssel viszik azt^tfíok, a kik ellentáborokban vavi­­nlaWJiieU*~­r!fíirom ezt, mert nem tudom elképzelni, hogy legyen, a ki nem ezt tartja egyedül rendén­­valónak, helyesnek és igazságosnak, s más táborba csak a kivihetőség és célszerűség oka vezethet. S az igazság, a helyes ellen küzdeni, azt mellőzni, fáj­hat mindenkinek, még akkor is, ha van mellette altató.­­ De azt hiszem, mindazoknak, a­kik jogfolyto­nosságért küzdöttek, ez csak egy részlet volt, az első és alapot teremtő, legfontosabb rész a minden vona­lon és vonatkozásban visszaállítandó folytonosságért való törekvésben. Mert meg kell keresni és találni az elmúlt időket, az októberi forradalom, sőt az et­től oly gyászos végű háború előtti Magyarországot, annak életét, s onnan indulva ki, építeni föl az or­szág új létét. Vissza kell hozni és adni a folytonos­ságot a szeretetben és erkölcsökben, a munkában és törvénytiszteletben, a rend és biztosság érzésében, a mindben, mert az egyik úgy kapcsolódik a má­sikba, hogy csak mindnek megléte adja a szét nem hulló egészet. Meg kell keresni a régi Magyarorszá­got alapnak, a jövő kiinduló pontjának, mint tették minden megpróbáltatások után azok, a­kik egy év­ezreden át, sokszor alkották újra a pusztulásból a nemzetet, s mert bisztos alap nélkül nem lehet se komoly haladás, se biztos lét. Szélmalom vitorlára gólya sem épít fészket. Igaz, hogy a jogfolytonosság, mint legelső és legszükségesebb rész, helyreállta esetén, mindez ha­marább és­­könnyebben következett volna el, de ezen már túl vagyunk. Azt hiszem kevesen tudják miért, s nem áll se módunkban, sem érdekünkben ma kutatni,az okot s kik nem is nyugszanak bele a meglévő helyzetbe, csendesek, hogy’ visszavonást ne támasszanak. Meg kell tehát keresni a többiekben a folyto­nosságot s akkor, fordított sorrendben ugyan, de elkövetkezik az te, a­minek elsőnek kellett volna lennie. Mert el kell, hogy jöjjön. Ha részlet­szem is csak a láncolatban, olyan záró szín, hmelv nélkül a többiben sincsen igazi erő. A történelmet, azt hiszem, mindenki India. S mégis oly kevesen akarják meghallgatni az élet mesterének tanuló szavát, oly kevesen akarják látni, hogy abban mindenre van megjelölt útirány. A mi történelmünk egy hosszú, ezer éves vi­har története, sorvasztó, süvöltő, széllel olykor­ romboló orkánnal néha, és közte annyi fényes, ra­gyogó napsütés. Földjeink rögei, bármely más or­szágénál több vér öntötte s folyóink vízét az fel-

Next