Budapesti Hírlap, 1920. március (40. évfolyam, 53–78. szám)

1920-03-07 / 58. szám

Erzberger. Budapest, m­árc. 6. Arról a politikai perről, mel^ATöitiin bírák előtt folyik, csak' eh^ére jön hoz­zánk egy-egy rövidj^vtf^t, valamely kis jelentéssel a „poi^^fordulatairól. Ennek a pernek sem érdeme, sem személyei min­ket nem nagyon érdekelnek, bárha­­a szembenálló két ellenfél: Helfferich és Erzberger a közelmúlt német politiká­nak nevezetes alakjai voltak. A perben Sselfferich dr., a volt német alkancellár a vádlott. Erzberger csak tanú. Mert Helf­­ferich könyvet irt a most elmúlt német politikáról s Erzbergert mint egy meg­bízhatatlan, szavahihetetlen, állásával összeférhetetlen manipulációkba bocsát­kozó politikusnak állította, keményebb szavakkal, mint minőket én itt haszná­lok. Erzberger Jus pedig ez idő szerint birodalmi pénzügyminiszter lévén, a né­met közvádló perbefogta Helfferichet a nagyállású úr becsületének megsérté­­séért. A­­per már hetek óta tart és aprólé­kos anyaga mellett is — mert hisz nem verekedésről, nem pofozkodásról, nem merénylésről vagy éppen gyilkosságról folyik a beszéd, hanem arról, hogy Erz­berger úr ekkor­ akkor mit mondott, a­mi­nek máskor az ellenkezőjét mondotta-: azért-és azért a cégért milyen hivatalos minőségében ejtett illetékes helyen egy­­egy jó szót, gyakorolt szelíd pressziót, mozgósított befolyásokat,­­ és így to­vább, tehát ilyen aprólékos anyaga mel­lett is ez a per a német politikus világnak elsőrendű szenzációja. És a mai napon, r~_~-ir-------rT------------------­a­mikor már a­­vádbeszéd is elhangzott, Erzberger úr — bukott ember, kiolvadt büszke nevéből az érc, megmaradt az ár­drágítás köreiben nem is egészen szokat­lan berger. A nevével egyáltalán kelle­metlen játékot űzött a berlini humor. Azt mondták róla, hogy a protegált szállító­cégekkel szemben Herzberger, mikor el­lenfelét akarja meggyanúsítani, Scherz­­berger, és mikor a közvádló beszédét hallgatja, akkor Schmerzberger. Minket a per és az ember azért érde­kel csak, mert ez az Erzberger billen­tette fel Németország egyensúlyát a há­borúban. Hazudozással jutott hozzá, hogy megmutatták neki Czemin gróf híres memorandumát, melyről azután Erzberger úr révén tudomást szerzett az antant abban a pillanatban, a­mikor már kezdett kétségbeesni a háború­­sikeres folytatására nézve. Ez a memorandum, illetve Erzberger úrnak — nem mondom árulása, — de léha, tolakodó, fontoskodó ostobasága öntött bele új életet. Ez a per most feltárta ennek az em­bernek egész lelkivilágát. Nem a haza képe, nem egy világháborúba bonyoló­dott nemzet u­táni küzdelme, nem állam­­férfi­i meggondolások, tervek és nemes becsvágyak tükröződtek e lélekben, ha­nem egy­ kisszerű, hiú, elhízott, kapzsi, cinikus, úrhatnám, fölkapaszkodott­ stré­ber szaladgálása, fontoskodása, tolako­dása, beavatkozása és okvetetlenkedése. Egyfelől képviselői és pártbeli és egyéb állását is arra használta, hogy a maga, barátai és üzlettársai javára anya­gilag gyümölcsöztesse, másfelől arra, hogy meglepetésekkel, rögtönzésekkel, váratlan fellépésekkel a birodalom sor­­sára döntő súlyú fordulatokat tudjon provokálni. A kritikus időben, a­mikor minden németnek utolsó erejét is össze kellett volna szednie a háború sikeres folytatá­sára, ő a Czernin-memorandummal és a butvárhajóharcról kéz alatt­ szedett ada­tokkal betörte Németországban a paci­­fizmus kapuját. De ezen a kapun­ nem a Béke lépett be Németországba, hanem a német nemzet fekete ábrázata végzete. És ez a végzet most ráteszi Erzber­ger arra is boszóló kezét. Nem a nagy időkben nagy cselekedeteket­­végzett nagy férfiúra, az önfeláldozó haza­fira, a hős népi­ vagy a vitéz hadve­zérre. Nem­ a kicsiny lesekre, a tyúk­­lelkű, szemétdombok körül kapirgáló de­­megógra, a csúszómászó féregre, a­ki mindig a maga haszna után bujkál és csak silány haszonlesését takarja a pate­ti­kus tógával, a­melyben a publikum előtt jár. Sajnos, ez nem német specialitás, hanem modern európai típus. Itt tolong nálunk is: haza, nemzet, kereszténység a szájában, a melyből még nem régen a legmodernebb mérget futta ránk. Zsidót szolgált ki évekig és most nem tudja a száját kinyitni, hogy egy pár zsidót in effigie föl ne faljon. Mikor azután az ilyen fráterek bíró elé kerülnek — még ha vádlók is, —■ akkor lehull róluk a máz, meztelenre­­vetkőzik a lelkük és ország­­világ megdöbbenve látja, hogy ezeknek nem a háborúban, nem a békéért, nem az ország gondjától főtt a fejük, ők a há­ború, a pacifizmus, a bolysevizmus, a ke­reszténység, a gallileizmus, a holnapos­ság és minden az ő ajkukon hazug és kép­ ~Ti-Ti-i niWTrnr­a.^ November.* Irta Bírd Miklós. Magány, sötétség, nedves ború, Lebzselő vendég nállam a bú. Üveges szemmel rajtam mered, Valami ^tUljes vádja lehet. Szók­m­ány^*B"wir‘De siket és néma. Kilökném, — óh csak ne lennék béna. S szivem ne volna oly szomorú. — Magány, sötétség, nedves ború. Nincs búfelejtő, se bor, se más. • Munka, sem álom, se olvasás. Mitől e zordon fáradt szemét Percig lehunyná, — nincs menedék. Nézek az ázott messze tartókra. Lenne ez egyszer versben a próba, , Leírok négy szót, mind szomorú: Magány, sötétség, nedves ború. Csendül a dallam, versben a prím, Zümmög a ritmus, pendríl a rím, Halk dudorászva zsongja körül. Ez kell a búnak, — elszenderül. Nézek az ázott, messze tarlókra, Futnak a percek, keltvén az óra, Halk zeneszónál alszik a bú. — Magány, — sötétség, — nedves borii. i 40 Budapest, 1920. $79m budapesti nniuir Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Clillttil árak: Eger* érre 320 koron*, szláii UO kor., &i*;644tm as kor., agy hónapra 30 kor., Egyes unn ám haljban, Tldltkan­y* v pilyandvarokon so­­ller. Hirdetések milliméter azimítással, díjszabás szerint Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Vasárnap, március 7. Szerkesztőség: Vili. ker., Bükk Szilárd­ utca 4. az. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84. ■ ,­J­S5S2CDMM- -1 5 .~"-.rrz£ZLAZajzaa lzj ...zacislaa A föld cselekszik. Irta Rákosi Viktor. Kopogtattak az ajtómon, s rokonomnak és öreg bátyámnak, Bárány István urnak vén inasa, Pál ur lépett a szobába. Pál ur ahhoz a régi huszártipushoz tartozott, mely ma már sem az életben, semm az irodalomban nem található, csak a régebbi­­magyar regényekben és színda­rabokban akadunk rája. Öreg családi bútor volt, együtt öregedett meg"Billa bácsival, a­kinél töb­bek közt a telefont is pótolta, m­ert ezt a talál­mányt az érdemes úr ki nem állhatta. Az a gon­dolat, hogy egy szimpla drót segítségével ő az egész világgal összeköttetésben legyen, elviselhe­tetlen volt ránézve. És különben csöndes foly­­dogálása vérét dühre tudta forralni az a gondo­lat, hogy egy vadidegen őt bármikor fölzavar­hassa a legédesebb álmából és ez a jelenet ezek­kel a szavakkal végződhessék: Pardon, én Motjer urat­ keresem. — Hát belép hozzám Pál? — No, mi baj, Pál úr? — Baj még nincs, de lehet. — Nettó, csak nem beteg az én Pista bátyám? — Lehet, hogy beteg, de lehet, hogy egészséges, mert én nem tudok róla semmit. — Azt akarja ezzel mondani, hogy nincs­otthon, hogy eltűnt? . . Ne tessék engem vallatni, megváltok én magamtól is mindent, hiszen azért jöttem ide. Két héttel ezelőtt nagyságos Bárány István út­levelet adott át nekem és így szólt: Pál, d­­ most elutazom, ha két hét múlva nem jövök vissza, vagy nem kapsz tőlem levelet, szóval, ha semmi­féle elefjeit nem adok magamról, akkor te ezt a levelet eltiszed az én öcsémhez, nagyságos Túri Sándor úrhoz. Ő majd aztán megmondja neked, hogy mi leszen a további dolgod. Most már fölkeltem a székemről, az öreg elé álltam és keményen a szeme közé nézve szólok: — Százszor megmondtam magának, Pál úr, hogy ha Pista bácsi valami ilyen gyanús cse­lekedetet csinál, akkor engem azonnal értesítsen. Az öreg boszosan sodorta kétfelé bajuszát és visszafelelt: — Az én gazdám nagyságos Bárány István úr, nem pedig nagyságos Túri Sándor úr. Ő neki esküdtem örök hűséget és az ő kenyerét eszem. Csak az ő parancsát­ fogadhatom meg, másét nem. Csak nem csalhatom meg azzal, hogy a háta mögött másképp cselekszem, mint a­hogy Ő parancsolta? — De hisz ez csak a Pista bácsi jóvoltá­ból történik, a melyre kötelesek vagyunk ügyelni maga is, meg én is. Hisz ezt a Pista bácsinak nem szükséges tudni. — Azért csak csalás ez és engedetlenség. A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal

Next