Budapesti Hírlap, 1920. március (40. évfolyam, 53–78. szám)

1920-03-07 / 58. szám

2 1920 március 7. Budapesti Hírlap részfel­­ mutató jelszó csak a kalóz-zászló volt, a­mely alatt a maguk kis érdekeit, szellé­­íves ügyeiket csempészték biztos i:évben. kiborult lélekkel gondolunk Buta! korunk gyönyörű álmaira, a liberaliz­musra, a­ demokráciára, a naiv jelszókra, hogy a nép. szava Isten szava, *— mikor azt kell tapasztalnunk,• hogy mentül mé­lyebben hatol az ásó az anya földbe, annál alkalmatlanabb rétegeket vet­ fel arra, '-r' hogy a világ számára élvezhető, tápláló gy­ü­m­­öl eső­t te­re­m­j­en. Mentül Vaéh ebben megy le a szabad­ság a nép rétegeibe, annál kedvezőbb ré­tegeket m­ozgósít az Erzbergerek szá­mára, a­kikne­­ a szájuk nagy, de a szívük kicsiny, a zsebük nagy, de az agyvelejük szűk és kicsiny; a szemtelenségük nagy, de a lelkiismeretük szűk és korlátolt. Megdöbbentő és kétségbeejtő dolog, hogy ilyenfajta kalandorok és komédiá­sok, mint Erzberger, Károlyi és becste­len társaik el tudták dönteni magának a népnek segítségével országok sorsát balra és a legjobb elmék kétségbeesett gondjá­nak és százezrek véráldozatának meg kellett hiúsulnia abban, h­ogy eldöntse 7­0-é­t jobbra. Ez bizonyára a modern életen rá­gódó rákfont­. Lesz-e kor, jön-e idő vagy ember, a ki ki fogja tudni belőlünk neme­sebb részek halálos sérelme nélkül ope­rálni? ! Budapest, márc. 6. |A vakitánk sülve* betegségébe?) izlogén orvos, ''-ko­ntillációjához folyami­llunk, egyha­mar nem találunk alkalmasabbat Spitzlf Müllerr nél, a­ki most Budapesten tartózkodik. Az Osz­trák Magyar Bank kormányzója nemcsak n­agy­­tudományú szakember, hanem elfogulatlan is és jégideje ismeri a beteget. — Harmincöt éve van most, hogy először kezdtem foglalkozni a monarkia két államának egymással kapcsolatos pénzügyeivel. Mint 24 éves tisztviselő léptem be akkor a pénzügym­i­nisztériumba s mindjárt a kiegyezési tárgyalá­sok ágazatában adtak nekem munkakört. Az­óta különböző minőségben hol a pénzügyi gaz­d­a az öreg nagyságos ur nem is tud róla semmit. — Hát aztán ki vállalja a felelősséget, ha a maga késedelmezése miatt az öreg urat valami baj éri? —* Mindig vállaltam­ a felelősséget, a­mit a szolgálat rám rótt és sohasem lett belőle semmi baj. Különben ne rezonirozzunk, hanem tekintsünk a levél mibenlétére, attól csak oko­sabbak lehetünk. Ebben meg az öregnek volt igaza, azért felbontottam, a levelet, a­melyből az ő öreges, kacskaringós betűi tekintenek rám. Öreges, de nem reszketős. Olyan benyomást tettek ezek a belűk, mint ha egy emberről meglátjuk, hogy öreg már, de nem elgyöngült. Jól bírja ez még a tollat, de tán a kardot is, ha megszorítják, a puskát pedig föltétlenül és minden körülmények közt, ha vadászatról van szó. Ugyan hányan él­hetnek még a régi nagy Magyarországon ezek­ből a keménykötésű öreg urakból? A­kik hat­van lépésről puszta szemmel úgy odatrafáltak a nyúl két szeme közé, hogy az azt se mondta, Sulim, hanem elfeküdt­ rögtön és többé fül se kell. A két utolsó dalra, a­kikre ezek közül em­lékszem, a régebbiek közül Teleki Sándor gróf volt, az újabbak közöl pedig Malolay Etele, a­kit még nyolcvan esztendős korában táncolni láttam erre a nótára: Jaj, de régen volt és megint soká lesz. .. míg nekem görcsözhajtt babám tesz ... A levél így szólt: Kedves öcsém! Tudod, hogy a levélírás neon tartozik a legkedvesebb foglalkozásaim közé, egész életem­a magyar politika hasonlatos ama mű­vészi alk­otású szekrényhez, a melynek számta­lan fiókjagyan­s­a,Mely — midőn már azt hisz­­szü­k, hogy*valamnennyi nyitját megtaláltuk —• uj meg uj meglepetést tartogat számunkra. Azt* lehetett gondolni, hogy a kormányzó megvá­lasztása után a kormányváltozás minden zök­kenés nélkül, simán fog lefolyni. Azt lehetett gondolni, hogy az ország mai kritikus helyze­tében a politikai pártok hamarosan megértik egymást, megegyeznek és teljesen kidolgozott, szerves munkaprogrammal állnak a kor­mányzó elé-De úgy látszik, a szekrénynek még min­dig több fiókja van s e fiókok összes tartalma mindig egy-egy új miniszteraspiráns. Az egész hét azokkal a kihallgatásokkal telt el, a­melyeknek rendeltetése az, hogy a kor­mányzó (mint azelőtt a király) tájékozást sze­rezzen belőlük az ország közállapotáról s,mind­azokról a sokoldalú szükségletekről, a­melyek­nek kielégítését a közérdek egyik vagy másik szempontból sürgősen megköveteli. És a­mire a hét végére értünk, a nyilvánosság előtt annyi gyökérszálat is. Mikor aztán nyakunkba szakadt a­ veszedelem, akkor már késő volt. A csehek sebesen jöttek, mert tudták, hogy kincs után futnak. Alig tudtam a vasadi szőlő pincéjében levő kevés boromat megmenteni. Azóta nem vol­­tam ott, de nem aggódtam, mert hűséges embe­reim a maguk helyén őrködtek. Nem is tudom, hogy a terület hová fog tartozni, hogy váljon Csehország-e vagy pedig megszállott terület, de az bizonyos, hogy a jogos tulajdonost közel se engedik hozzá és a esetiek vígan szüretelnek rajta . . . Most aztán jön a fordulat, ide figyelj, öcsém. Egyszer csak levelet kapok Remenyik Mátyástól,­ az én vasadi vincellérdinasztiám fe­jétől, kétségbeesve sápítozik rajta, hogy hát mit vétett ő az Úristen ellen, hogy most egyszerre cserben hagyta. Hiszen ők, a Remenyi­k-Család csak úgy viselte magát most is, mint eddig, nem tért át rosszabb útra. És most én Istenem, én Istenem, vége a becsületnek, mindenki ujjal mutat ránk,­­hogy hát már Vasad is csak olyan, mint a többi szőlő. Micsoda rettenetes kár mind­nyájunkra nézve és micsoda csapás az a Reme­­nyik-familiára, ha még az urak is azt találják hinni, hogy a Remenyik-család nem teljesítette híven vállalt kötelességét és ő a hibás minden­ben, hát, ez ránézve olyan gyalázat, hogy a leg­magasabb diófára felakasztja magát . . . Ilyenformán jajgatott Mátyás gazda vagy három árkos papiroson keresztül, a­nélkül, hogy annál többet mondott volna, mint a­meny­­nyit megírtam. Bizonyos, hogy valami baj tör­tént a szőlővel, talán a csehek kigyomlálták vagy t­úlgyújtották, de ezzel sehogyan tudtam tisz­tába jönni. A lényeges dolgokról semmit sem írt: ==== Infláció és pénzszűke. — Beszélgetés Spitztz­iller bankkormányzóval!.— Valóságnál, hol a minisztériumban, hol meg a Creditanstaltnál, de mindig foglalkozhattam a közösség folytán Magyarország pénzügyeivel is. Ilyen élet után van hát abban bizonyos tragi­kum, hogy pályám végén utolsó feladatom az, hogy ennek a monarkiának egyik legszilárdabb összetartó oszlopát, a Bankot én likvidáljam. Megemlíteném a kormányzónak, hogy még egy ilyen közös intézmény volt az ő kezére bízva: Bosznia, a melynek ő volt utolsó minisz­tere. -T- Hej, Bosznia, ha ráemlékszem­! — mondta elégi­kus hangon Spizmüller. — Éle­tem végéig sohasem felejtem el azt a napot, a mikor ü­nnepies bevonulásom ment végbe Sza­rajevóba s­ a mikor a temen felen, küldöttség fo­gadása, száz meg száz ujj arc megismerése, po­litikai nyilatkozatok és válaszadások közben mindig arra kellett gondolnom, hogy ezek az emberek még nem­ tudják, de nekem már ke­zemben van a sürgöny, mely a bolgár front föl­bomlását, mindennek a végét jelentette. — Nem tudja Excellanc­ád, milyenek az állapotok most Boszniában? — Úgy hallom, hogy az élelmezés kér­dése igen nagy nehézségeket okoz. Egyes vidé­keken nagy bajok vannak. A másik, a­mi föl­­enyitésreméltó, az, hogy a kmot-fölszabadítást kurtaii-fu­rcsán csinálták meg, a mohamedán la­kossággal semmit se törődve. Múltkor járt is nálam panaszával egy hajdan gazdag agai Azt gondolta szegény, hogy én mint volt bosnyák miniszter, még most is segíthetek a baján. Még egy darabig beszélgettünk a letűnt bosnyák időkről. Aztán áttérve az itteni hely­zetre, fölvilágosítást kértem a bankkormányzó­­tól, honnan tudja a pénzinfláció jelenségeivel a sokat emlegetett pénzszükség állapotát össze­egyeztetni. Csak látszólagos az ellentét, felelte Spitzmüller. Más a helyzet akkor, ha az infláció abból ered, hogy a bank túlságosan sok váltót számítol le, vagy sok lombardkölcsönt ad és más a helyzet akkor, ha az inflációnak az oka a termelés teljes megakadása. Minálunk ezzel az utóbbi jelenséggel van dolgunk. Kövessük a bajt forrásáig. Az egyes ipari üzemek a pénzintéze­tektől egyre pénzt kérnek, néha közülük soknál a termelés teljesen szünetel. Azonban a munká­soknak a fizetésére, az üzemnek föntartására még mindig kell pénz. Ez az egyik káros jelen­ség, a másik az, hogy a pénz a falu felé folyik, onnan azonban nem folyik vissza, mert a mező­­gazdasági produktum egyre nagyobb és na­gyobb áron, de még mindig jön be a faluból a vá­rosba, a város ellenben nem tud nyújtani a fa­lunak ruha- és egyéb szükségleti cikkeket, így keletkezik a pénzszűke, a­mit én nem­ általáno­sítok, hanem helyileg megkötöttnek nevezek. — Hogy hogy lehetne ezen segíteni? Mező­ben olyan ember voltam, a­ki inkább elmen­tem egy üzenettel háromszor gyalog valahová, a­helyett, hogy­­levelet küldtem volna. De azért ne ijedj meg, ha a magam ábrázata helyett most a betűimet látod, ez még nem azt jelenti, hogy baj van, hanem hogy bizonyos, előre nem látott körülmények folytán most akadályozva va­gyunk abban, hogy személyesen érintkezzünk egymással. A­mint látod, ezt a levelet ezelőtt két héttel írtam. A levelet ezelőtt két ízéllel adtam át Pál­innak azzal a paranccsal, a­melyet ő is bizo­nyosan neked megmondott, mielőtt ezt a levelet átadta volna. A levél átadása u­tán aztán magá­nyosan elutaztam egy helyre, mely e pillanat­ban bizony nagyon messze esik szegény orszá­gunktól. Majd m­­ind­járt megtudod, hová. Azt tudod­, hogy én magam Szabolcsban lakom és ott gazdálkodom; de van egy kis erdőségem Isona vármegyében és van egy kis szőlőm Zemplén vármegyében. Ez a legutolsó a milyen kicsi, olyan kedves, jóformán családi ereklye, mert beletartozik a toka­j-hegyaljai áldott területbe és legalább kétszáz év óta családunk kezén van. Ez név sz­erint a vasadi szőlő. Csodálatos módon a filloxéra ennek az én vasadi szőlőmnek az egész környékét elpusztította, a gazdák akárhogy védekeztek is ellene, ellenben az én munkámnak eredménye lett és az én szőlőmben semmi kár sem történt. Egy kis egészséges folt a vasadi beteg szőlőv­idéken. Ámultunk-bámultunk és törtük rajta fejünket, hogy mi célja lehet az Úr­istennek azzal, hogy éppen az én szőlőmnek kedvez? Hej, ha tudtuk volna, hogy még csak ezután jön az igazi Altoséra! Biz Isten tévestül kilép­tem volna ennek a királyi italnak utolsó lem szerint egy nagystílű adópolitikával, de ez még nem elég. Miután, mint említettem, a ter­melésnek a fennakadásáról van szó, a pénzügyi kérdés tulajdonképpen termelési kérdés, ha szerzünk nyersanyagot és szenet, akkor a ter­melés megindulhat, a gyárak többé nem veszik hiába igénybe a bankkölcsönöket. A létrehozott termékek megindítják a bankjegyeket a faluból a város felé és a forszírozott termelés révén még exportlehetőségek is nyílnak. A lebélyegzés kérdését természetesen nem akarom érinteni, mert ez a magyar kormánynak a dolga, csupán annak a nézetemnek adok kifejezést, hogy a termelés rendjének helyreállítása meg fogja hozni a kívánatos normális gazdasági élet rend­jét. Természetesen mindez összefüggésben van az antant által megszabott békeföltételekkel, kö­vetkezésképp az ország életképességével. Azt hi­szem, e tekintetben igaza van annak a magyar bankvezérnek, a­ki azt mondta nekem, hogy az antant a földrajz ellen küzd, a­mikor Magyar­­országra nézve ilyen békefeltételeket­­ szabott meg. Ideig-óráig lehet a folyók iránya ellen csi­nálni politikát, de sub specie adternitatis nézve a dolgot, egy ilyen politika képtelenség. Ezért én, a­ki régóta ismerem Magyarországot, föltét­lenül bízom a nemzet gazdasági életképességé­nek megújhodásában. — - "V T.-----------r-r-T—r" A kormányalakítás­­ nehézségei.­ ­ Budapest, m­árc. 6-

Next