Budapesti Hírlap, 1920. március (40. évfolyam, 53–78. szám)

1920-03-05 / 56. szám

k­i Budapest, 1820. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfllített árak: Egész évre 320 korona, félévre 110 kor., negyedévre 60 kor., egy hónapra 30 kor., Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 80 fillér. Hirdetések 1 milliméter számítással, díjszabás szerint. XL. évfolyam, 16. szám. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő:­­ Csajthay Ferenc 'N^Atvent,.x' Péntek, március 5. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Egy barátunknak. Budapest, Éiárc. 4. Levél fekszik előttem a b­udapesti Ihirlap egy ..hu és régi" olvasójától. Jkv.X, kérdezi­ tőlem Ilii ősrégi olvasói­, miért nem szól bele hathatósan a tunnapesti Hírlap a függő kormányválságba. Miért érjük be azzal, hogy tiszteletreméltó han­gon és objektív állásfoglalással ,,az ese­mények, törekvések és versenyfutások" leírására, szóval csak h­a tudósításra szo­rítkozunk s nem csörtetünk bele régi su­li agánkkal a száguldozó, széthúzó pari­pák közé. Vagy talán nincs is már mon­danivalónk, kérdezi tisztelt olvasóbará­tunk. Kifáradtunk ? Elfásultunk? És mind­egy már nekünk, hogy mi lesz velünk s az országgal ? ■Szóval egy szemrehányó, panaszos levél, a­melyre — mert újságíró lelkiisme­retünkre nézve a legnagyobb fontosság­nál "bir komoly olvasóinknak 'rólunk való véleménye — néhány sorban nyilváno­san kívánunk válaszolni. Bizony, h­a lehetséges volna, már elfá­sultunk volna, de közdolgokban ez nem lehetséges. Bizony, ha szabad volna, már elfáradtunk volna. De a­hol az országról van szó, a­míg össze nem estünk, addig nem beszélünk fáradtságról. Ellenkezőleg: mindennap föltesszük magaink elé a kérdést: mi hasznosat le­hetne, vagy kellene tenni, vagy mondat­!.­­ Meggyőződésünk­ szerint, melynek bőven és­ hathatósan adtunk kifejezést az első pillanattól fogva, mikor a tollunk oszakerült a kezünkbe, ha kibontako­­­zás nem az egyenes, hanem kerülő, mel­lékutakon indult meg. 1ia pedig már megindult, hitünk szerint nem szabad föltartóztat­nunk, nem szabad akadályo­kat az útjába raknunk. Lassabban fog a dolog menni, de itt is — oly nagy e nem­zetnek a jövőhöz való joga és a múltban való igazsága —, minden útnak végre is Rómába kell vezetnie. A­kik arra vállal­koztak, hogy végigvigyék az országot ez után, azokat meggyőződésünk szerint, nemcsak nem szabad akadályozni mun­kájukban, de lehetőleg támogatni is kell. Mert hiszen ma minden csak átmenet, semmi sem végleges. Mi érdek, már­mint országos érdek késztesse a Budapesti Hírlapot arra, hogy beleszóljon — biz­tatva, vagy gáncsolva — a nemzetgyűlés két úgynevezett nagy párt­jának verseny­­zésébe. A­ki maga nem akar miniszter­elnök, vagy házelnök, vagy ilyen és olyan miniszter lenni, nem mindegy-e annak, hogy Huszár lesz-e, vagy Rubinok a mi­niszterelnök? Amaz egy­­ kissé simább lesz, mert némileg klerikális nevelő, emez misztikusabb, mert E­rgész életét a gazdavilág szolgálatában töltötte. De akármelyik lesz is, ha az ország dolgát nézi és néma maga ,miniszteri érdekét, akkor Rubinok nem csinálhat józanul mást, mint a­mit Huszár fogna csinálni; Huszár nem mást, mint a­mit Rubinok tud csinálni. És senki azok közül, a­ki­ket miniszterelnöknek jelölnek, ez alól a helyzetben rejlő kényszerűség alól ki nem vonhatja magát. Akárkire, mindez ■ kire ugyanaz a munka vár. Egymástól csak olyan árnyéklati különbségekben fognak eltérni ■, tudni (akármit beszélje­nek, akármit ígérgessenek, akármivel ke­csegtessenek és­ a­mel­yekről nem érde­­­m­es szót szaporítani. Egy dolog a fontos erre az elhagyott vergődő, fuldokló országra. Fontos, hogy­­ megtaláltassék az a férfin, a­ki nekünk parancsolni tud. És fontos, hogy minket, ha magtalál­tától­­, megtanítson engedelmeskedni. Mert ma az az országos nyavalya, hogy itt mindenki parancsolni akar, de senki sem tud. Ellenben mindenki tud engedelmeskedni (ezt látták a szovjet kormány alatt) de viszont engedelmes­kedni senki sem akar. Elvi kommunisták.­ ­— Élményeim a kommunizmus alatt. — / Irta és a Kisfaludy Társasári ülésén földi vasta / Zichy Géza gróf.­­ / Többféle kommunisták vannak: megrög­zült kommunisták! kik a „burzsu­j", sőt a derék „elvtárs" zsebéből is kikommunizálják a pénz­tárcát és órát. Vannak alkalmi kommunisták, kik az általános vörös felfordulást arra használ­ták, hogy a zavarosban halásztak, de azonnal megf­ehéred­tek, mihelyt a kommunizmus lesze­relt. Magától értetődik, hogy egész legendákat mesélnek a vörös uralom alatt átélt szenvedé­seikről. Vannak­­kényszerkommunisták, kik a mindennapi kenyérért fogcsikorgatva szolgálták a tanácskormányt és vannak elvi kommunisták, kik különben tisztességes, becsületes emberek, nem kívánják embertársaiknak semminemű jó­szágát, de kommunisták elvből, meggyőződlés­ből — persze csak egy időre. — Ez utóbbiakról akarok beszélni.­­ A vörös uralom a társas érintkezést is meg­változtatta. I Ha most két ismerős találkozik az utcán, nem azt kérdezi jó szokás szerint: „hogy vagy?", de­ azt kérdi, hogy mennyit loptak tőled és mit ettél? Hol szerezted be a lisztet, cukrot.­ Hát szappan? Van-e szappan? — Kezemre te­kintek — szappan? Igenis van. De hát cukor? .Hogyne volna, hisz hónapok óta annyira, meg­­dcsítették életemet, hogy mázsaszámra van ná­lam elraktározva.“ Ezek a kérdések már a komm­unizmus ki­lövésekor váltak aktuálissá, ezeken kívül szolid n­ázkutatások, lakás- és egyéb rekvirálások s végre házmesterem leereszkedő modora is arra késztettek, hogy elhagyjam otthonomat. Biztat­tak, menjek külföldre, nem mentem. Hosszú életemben sok mindent megtanultam, csak félni nem.. Elhatároztam, hogy Magyarországon ma­radok, de elmegyek falura, annál is inkább, mert a fővárosban már nem volt dolgom. A Károlyi­­kormány volt szíves vállaimról a Nemzed Zenede vezetésének terheit levenni, félkezű tanítványai­mat pedig szétszórta az általános fejetlenség, s így elhatároztam, hogy birtokomra utazom. Ter­sem akadályba ütközött, a­mennyiben ott vi­szont a gazdálkodás gondjaitól szabadítottak meg a nekibuzdult elvtársak. Bevetett földjeimet elkommunizálták, egész pénztáramat s ingósá­­­­gaim egy részét elvitték s azután házamat lepe­­j­csetelték, cimeremet a ház homlokzatáról ledob- t­­ák, s ugyanozt e felírást: „Isten a végcélunk", s az Isten nevét sárral bemázolták. Az ügy érdekelni kezdett. Instanciát irtam­­­ a direktóriumhoz, vennék le házamról a pecsé-­­­tet s adnának két szobát, hol meghúzhassam magamat. Szívesek voltak nem is válaszolni. De van igazság! Néhány nappal később bevonultak a románok, felszakitották a pecsétet, ■ ellopták a gazdasági pénztúli s elvittek mindent, a­mit a vörösek még a házamban hagytak. No de viszont megfelelő botü­léseket­ osztottak szét a faluban rekompenzáció fejében. Soha nem szerettem szá­molni, így most már megszámolni valóm nem is maradt sem pénzben, sem egyéb marhában. Elutazásom azonban sürgetővé kezdett válnsz ,villámba beköltözött egy vasmunkás, mint telj­s hatalmú bizalmi és lakószobáimat két vádbiz­­tos számára követelte. Ilyen viszonyok között elmentem egy dunántúli kastélyba, melynek gazdája külföldön volt. Könnyűszerrel utaztam, mivel a Károlyi-kormány már előzően elrekvi­­rálta ruháim legnagyobb részét. Nem mondha­tom, hogy élvezetes nyaralásom volt, de az egész vörös uralom alatt meg nem vertek, még el sem zártak. Igaz, hogy ezáltal a legjobb társaságtól meg lettem fosztva és talán más egyébtől is, mert ha három napra bezártak volna, ki tudja, mily fényes politikai karriert csinálok. Annyi azonban bizonyos, hogy minden méltóságra akkor sem lennék önjelölt, nem kísérném figye­lemmel a megüresedő bársonyszékeket, nem ér­deklődném a római pápa egészsége iránt, hogy elhalálozásával, a vörös széken kívül még a szentszékbe is beülhessek. A kis faluban, a­hová menekültem, tisztes­séges nép lakott. Az intelligencia mind egy szá­lig fehér, a parasztok ezei­ kom­munisták voltak. Nagyon tisztelték és szerették a kastély távollevő urát és családját, s már az első gyűlésen kimond­ták: marad minden úgy, mint volt, s a mi jó urunk lesz az igazgató. Persze a tanácskormány beleegyezését megtagadta s a bérlőt nevezték ki igazgatónak, a ki rokonszenves faja ellenére ke­vés rokonszenvre talált. Az urasági cselédek, — kevés kivétellel, — bátor ellenforradalmárok voltak. Kun Béla és társai felmagasztaltatására alkalmas fákat a parkban már előre kijelölték. A munkások nagyon bizakodtak, hogy „nem tart már soká" s naponta várták a ház urát. A ter­melőbiztos,a­ki ezelőtt huszártiszt volt,­­ igen előzékenyen viselkedett és lehetővé tette, hogy A Budapesti Hírlap mai száma 8 oldal. # si­m%. id20BMAR.'5' • A kormányzó hittalk­otásai. ----A kihallgatások tájékoztató jellegűek. — Az új kormány a jövő héten alakul meg. —I Bubi­nek Gyula miniszter nyilatkozata. — Vala­­mennyi párt együttes kormányzása. — Budapest, m­a re' 1 A kormányzó ma !'Aylatja a meghívott politikusok kihallgatását. Ezek a kihallgatások most kizáróan informatív jellegűek. Meghall­gatja valamennyi meghívóit politikus fölfogásai a politikai és gazdasági helyzetről, a pártok kí­vánságairól és a nemzetgyűlés feladatairól. A kormányzó maga nem mond véleményt, de vala­mennyi nála járt politikus hangoztatja, hogy a kormányzó szilárd elhatározása a nemzetgyű­léssel egyetértésben eljárni és az alkotmányos

Next