Budapesti Hírlap, 1920. március (40. évfolyam, 53–78. szám)

1920-03-26 / 74. szám

8 Budapesti huiuf • 74- se.) 1920 miretus 26, (­szövetség adminisztrácóján­ak a vezetését. Az elnök­­'zéff kétségén kívül Neuwelt Emilnek szállta a főtit­­­kárságot, sokan azonban azt a fölfogást vallják, hogy ebbe a pozícióba azt kell visszahelyezni, a­ki hadba­­vonulása alatt is betöltötte a tisztséget.­­ A belügy­miniszter tudvalévően elrendelte, hogy minden, a be­lüissy miniszt­er által jóváhagyott alapszabályok alapján működő testület tartozik igazoló, eljárás alá vetni tagjait abból a szempontból, hogy a kommuniz­­álus alatt nem vétettek-e a hazafiság követelése ellen 15 perit áltottak-e a proletárdiktatúra szolgálatában. "A MLSz tanácsának legközelebb tartandó illésében Lázár József javaslatot fog előterjeszteni s ebben kérni fogja, hogy a Ml­Sz is küldje ki a belü­gymi­­nis-.zt éri rendeletben kívánt igazoló-bizottságot. * A labdarúgás a francia, hadsereg­ben. A labdarúgás térhódítását jelenti a következő párisi távirat. Lefebre francia hadügyminiszter az­­összes hadtestparancsnokokhoz rendeletet intézett, a­mely­ben utasítja a parancsnokságokat, hogy a francia hadsereg valamennyi egységénél kötelezően vezessék be, a fut­ball játékot. LŐVERSEHV. )( A fogadások és a postapénz. A buktuc- fierek központi fogadóirodája a fogadóktól elfogadja «­. osztrák-langyar bank fdülbélyegzi­ k­ bankjegyei­vel. egyenlőtéítétű­ postapénzi is. .Mivel azonban a prelapénz.5, 10 és 20 koronás el­d­etei a forgalom, gyors és zavartalan menetét megnehezítenék, a fo­gadó iroda 100, 200, jört és 1000 koronáról szóló bonokat bocsát ki. A bonokat különböző színű, ke­mény karton topon állították ki és a bukmékerek aláírásukkal, valamint a középponti iroda bélyegző­jével látták el. A honok a fogadások kötésénél prak­tikusan fölhasználhatók és értékük szerint kezdnek beváltásra. A fogadó, közönség kényelmét is szolgáló utalványok holnaptól kezdődően vásárolhatók a Kossuth Lajos­ utcában lévő fogadó irodában. Itt említjük meg, hogy alagi versenyen a lotalinasör is egyenlő értékben fogadja el a postapénzt­­ .­felül­­bélyegzett kék­ pénzzel. X Uriovasok az alagi versenyen. A ma-gyar lóversenysport fejlődéséhez kétségen kívül je­lentős mértékben hozzájárultak az uriovasok is. Kü­lönösen Mao köszönhet sokat a régi űrlovas gárdá­­nak, a­mely sok kitűnő névvel ajándékozta meg a lóverseny sport történelmét. Az elmúlt időkben az alatti pályán, kizáróan urlocások szállhattak csak nyeregbe, még­is a versenyek nívósak és a közönség szemében rendkívül kedvesek és népszerűek voltak. Sokan emlékeznek a lurf hívei közül Kreutzbruck Zilen­kó. Elz báró, Bawarowskij báró, Pejacsemch Alt­ert gróf. Szemiere Kálmán. Hortha Sváboks. Lá­zár Béla.­­Orsszéh báró, C­zárán Zoltán nevére. Mind-­­annyi híressége vetít az alági és vidéki űrlovas ver­senyeknek és büszkeséges a magyar lovassportnak. A­­régiek után új generáció következett s nem volt olyan időszak­, a­melyiken nélkülöztünk volna leg­alább négy-öt elsőrangú gentleman ridert. Sibrik, ■Ralis, Roller, Kiss Géza, Wodianer és mások hirdet­tek a legújabb­ időkben a magyar lovasművészet fé­nyét. A háború azonban egyszeriben m­egdemmisí­­tette az addig virágzó urlovas sportot olyannyira, hogy esztendőkön, ám nem is szerepelt a programon urlovas verseny. A múlt esztendőben kiséreltették Cikk meg az urlovas sport feltámasztását, egyelőre azonban trokk­­on­ ment a dolog, mert a hosszú hát­lovaskoda­lan kimerült ű­rlovasoknak sem kedvük, sem idejük nem volt a hosszadalmas tréningre. A­mi azonban nem sikerült a múlt esztendőben, sike­rülni fog az idén, léfsy csapásra új életre két az űr­lovas sport. A régi és új űrlovasoknak egész serege aria a gmenykampány megindulását, harcra kö­zön, kitűnő formában, leír lelkesedéstől és ambí­cióval. Az urlovas versenyek az alagi mit­ing nívóját a kín­agyerül fokra fogják emelni s kétségtelen, hogy­ az alatti vers­enytől fog szám­itódni az urlovas snort renesszáns­a. Kéterwa mindenki, a kinek kedve volt a verse­nylovaghujjoz. kfttönfrsphb ' aka­dt.Ív nélkül m­egszerezn­eve az oueedgifut'i és részt veneteit a versenylo-‘iv- - A Lovar, gyesu­let, az l'rlovas .Szövetkezet, tagjai és az aktív 'katonatisztek mente­­sitve voltak a minősítés alól­­. Az új versenyszabá­lyok értel­­ében a jövőben ,mindenkinek, a­ki­­ ur­lovas versenyekben szerepelni akár­, urlovassá való m­inősítését kérnie­­kell. Ez alól nincsen kivétel még azok részére sem, a­kik már résztvettek az urlovas versenyekben. Az új rendelkezés­­folytán több, a múltban sikerrel szerepelt urlovas nem fog itt meg­kenni­ a lovagló engedelmet, mert időközbeni kifogás merü­l­­föl ellenük. A régi urlovasok­ közül ismét nye­regben fogjuk látni a jeles Keresztes­­Ákos kapitányt, a­ki a Jankov­ich-istállónak fog lovagolni. Wodianer kapitányt, a ki Horvát Ákos’ lovainak a nyergébe száll. Sibrik Sándort, Kiss Gézát. Lírában Lászlót, fn­uder .századost. Rakovszkip, Lakos Bertalan szá­zadost. .,őt néhány verse­nyben veszi ,f­og venni l'olis­z­örn­agy is. Uj név lesz a versenysportban líder Ele­mér ImszárkapHány , hírneses díjugrató, Zichy gróf főhadnagy, Farkas Zoltán és Kertész főhad­nagy, a­kik naponkint szorgalmasan gyakorlatoz­nak a reggeli munkában. A jeles magyar gárdát Rackott német űrlovas egészíti ki, a­ki Reeves Herfaert istállójának kötötte le magát, az alagi versenyekre. közgazdaság. -f- Földet kapnak a rokkantak és a hadi­özvegyek. A legutóbb tartott miniseiért'Tanácsko­zás rif határoz­ta, hogy rendeletit ad ki a rokkantak és hadiözvegyeknek földdel való ellátása tárgyában. A rendelet szerint a rolkottt­lak, é­s hadiözvegyek egy­­egy hegyig terjedő­ földdarabokat kapnak, természe­tesen egyelőre csak bérletképpen, mert a tulajdonjog kérdésében a birtokpolitikai törvény fog intézkedni. Ezenkívül azok a nincstelenek, a­kik 1918. és 1919 ben földbérlettel bírtak, ugyanezt a földet­ meg fog­ják kapni a rendelet értelmében, ha az illető terület még nincs bevétve és ha 1918-ban és 1919-ben a haidn­bérleti dijat megfizették. A bérleteket a nag.v­­.birtokból fogják kihasítani, olyan területeken, a hol a­, igényjogosultak kérik. Falunként 29—100 hold kihasítandó területről van szó. — Az állami k**jr»*erke»l«tó». Az Országos Igazegyesület végrehaíjtó-Mzottsága Mailekovic­s Sándor elnöklésével foglalkozott a felülbélyegzés kérdésével és elhatározta, hogy kérvényt intéz a nemzetgyűléshez a vonatkozó rendeletnek megváltoztatása érdekében. Azt tartja, hogy az iparosok érdekében megváltoztatandó volna, az az intézkedés, hogy: » kényszerkölcsün alkal­­máva­l nyert állami elismer­vények csupán a nagy va­­gyonrtto-m­ára és a földvásárlás céljaira fordítható. Meg kell engedni az iparosoknak, akiknek forgótőkéjük egy részét elvonta­k, kényszerközö­sen, hogy a kötvényeket az össze- közterheik fizetésére fölhasználják. Ugyan eb­ből­­a nézőpontból kívánatos, hogy rövid átmeneti" idő után a­ kötvények adás-vétel tárgyát képezhessék. To­vábbá sürgős az iparosokra nézve, hogy a március 3. és 16-ika közötti betétek és fizetések külön elbánásban részesüljenek, mert a rendelet homályos fogalma­zásá­nál fogva a kifizetésekre vonatkozóan kétség merülhet föl és semmivel sem igazolható, hogy ezen időszakban történt fizetések visszaható rendelkezéssel, a korábbi fizetésekkel szemben hátrányban részestetessenek. Végül kívánatos volna, hogy az ipari szövetkezetek a kény­­' szer'kijle'sön alól mentesittessenek. A Mag­yar Közgazdasági Társaság lettblek­nc­si aztkósfik­ly­­c hónap, 28-án, vasárnap, délelőtt tíz óra­kor teljes ülést tart a Magyar Folyam- és Tenger­ha­jós R.-T. Mária Valéria-utcai palotájában, melyen Th­ikfos Elemér dr. államtitkár a bankjegy felülbélyegzése és a kényszerkülcsön közgazdasági hatásait fogja ismertettni. — A­­világ gabonatermése. A berni Konvelle Voenispondence jelenti Londonból. A világ gabona termé­­séről szóló statisztika a következőket tartalmazza: A világ gabona termése a háború előtt mintegy 119 mil­lió tonna volt. A legnagyobb termelő Oroszország volt 22 millió, utána következtek az Egyentlt­ Államok 19 millió tonnával. A bábom alatt a termelés Európában, különösen­ Oroszországban lényegesen csökkent, ezzel üzentközt a vetési Terület, az Egyesü­lt­ Alarmokbifit Ka­­l­adáb­an, Argentínában, a Brit-Indiában és Ausztráliá­ban körülbelül 25 százalékkal emelkedett, úgy hogy ma a bevetett gabonamennyiség Oroszország n-TMI L fedezni képes a­­világ gu­bomi-Zsik­ség­ér. Ausztráliá­ban, Kanadában, D­él Amerikában és Szibériában további nagy területek is b­evettfélek válnának és okszerű­ gaz­dálkodás mellett a hozam is jelentékenyen fokozható lenne. Világ-éhínségről tehát, a mit kifelé­­hirdetnek, komolyan neia lehet s­zó. Ilyen ve­zs,delem nincs. — „A békészc­iZocKác éa a kcleakerl&Xem." ‘ Kresz Károly c­f. a Télié lilkúra fenti cimnek érdekes előadást tartott a Baross szövetségben. Kresz elő­adása most külön füzettbsn is megjelent Kilián Fri­gyes utóda cég bizomán­yában. A rezsimfig­ ára, Nen­etország érdeklődése le­­her­omag után az elmúlt héten is elmaradt, a­mi arra vezethető vissza, hogy szükségletét részben saját ter­méséből fedezheti és tekintettel a határzárlatra, az áru már elkésve érkezne rendeltetési helyére. A nyers­­áru irányzata lanyha. Lucernaniagban a Tiszántúl nagyo­­ban kínálja nyér­árujit, azonban csak kevés tétel ta­lált vevőre és főképp azok a­ tételek, a melyek azon­­nal­ föladásra kerülhettek.­ A gazdák rémére ólomzárolt­­árura nagyban érkeznek be nmgrendeletek. A k­yersáru irányzata­ Csönde.­. Fehérheremag iránt a kü­lföl állan­dóan érdeklődik. Irányzata tarlóit, Biborheremag a kül­főid részére jó minőségben keresett. Irányzata szilárd. B.dincimore a gazdák még mindig vásá­rolnaik. Irány­­z.-na' változatlan. A­­ tavaszi bükköny kínálata­ élénk. • Irányzata lanyha. Az, árak n­yersáruért írtó kitogra­­ui ön ként a következők: I/'betonság ."1500—tiOOO kiróna, b­id­rainiag fidOO—7000 korona, fehírheremag­ 9590—11 ezer', korona, bijtorhebemag 1250—1459 korona,, lóbab 1400—1.VJÖ korona, ősziborsó 1250—1401) korona, az ő-­szös­ bükkön­y löOó—1400, tavaszi bükköny 1100—1200 korona, barfucim 1200—13­00 korona. Meg­k­apiintte, hogy egy hét alatt a bilobriterek­­ig, és az ősziborsó méter­­vízsankéntt CO—IOO 4 koronával drágult, m­ig a tavaszi bükköny és a haltáéii, öt) koronával esett. — A tenyész- é* fianzenállatoA kiváloga­­tá»* a Tá$'óMtlon. A iwliapesti vúpom« r.K»vásárra tapasztalás szerint.'"a magas állatáruktól csábitva sok edván n­nyag is érkezik fel, a mely tenyésztési vaj?­* jiíisznútoli célokra- m­ég alkalmas. Mivel az ország marh­aállom­ányainak jelenlegi állapota, különvsan a Tiszántúl mutatkozó nagy te­nyesi- és haszonállat- hiány mellett ilyen anyagért nagy kár volna, a föld­­mivelésügyi m­inisztérium külön bizottságot kül­dött ki a vágómarhavásárokra, a­mely az iga­zaira, vagy tenyésztésre még alkalmas anyagot a vásár megnyitása előtt megveszi. Ezeket az állatokat azoknak a dim­a­ iszaközi és tiszánt­usi gazdáknak fogják eladni, a­kik igazoltan jelentékenyebb káro­sodást szenvedtek állatállományukban a vörös had­seregéül, vagy a románoktól. — A do­ványbevájtási árak. A pénzügym m­i­niszter a dohánylevelek beváltási árát­ minden egyes nemnél és osztálynál csak 50 százalékkal emelte, így a szivarbor­fék levetek ára mély imázsán­ként 2220 korona lett. közönséges levelek tiszai, debre­ceni, szukoki­ válogatott 1850. I. a. oszt. 1380. I. b. 1160. 11. oszt. 780, HB oszt. 490 korona. Finom kerti levetek 1- őszt. 2590. 11. 1770. ITE 1220, középfinom 1770—780 K. delnői kerti levelek 2590—1220 K. sz.Titandrási m­uskotitylevelek 1850—810 K. kapu dohánylevetek .1110—140 K. Csomózatlan lesés és tiszta hulladék métermázsánként 100 korona, a fu­­var pótlék 1 korona. SZÍNHÁZAK. Budapest, péntek, 1920. március 20. Xttrer Kiasth Opinkái: Aid*. 31«»ieti Színház: Vándorsüinévzvlv, 'Vigur.izbáz : A *»í!yv­i!»j?i nő, Király Ssintái: Ci3.ioyr?nfB«. Mdgyar Szi­kil •' Tű­zprób*. Városi Színéé*: Fris/.t. Belvároz! Szinázz : Len­ke. Anfirásey­nd­ Szilház: Cs­atasor. Kiadó tulajdonos: Rákosi Jenő Budapesti Hírlap Ujságvállalata R.-T Felelős .szerkesztő: TORSAI ADORJÁN Felelős kiadó: BOHM ALAJOS ügyvezető igazgató Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. hez-körut 31. ROYAL-ORFEUM Millfiern őst© fél 7 órakor szenzációs színházi és varieté* műsor Richos., f^Trody, Orénys, Fredlaok­s világhírű erUsiik lVU(^T»t7©vaí. * __________' Hogel-Kabar©: ‘/17 J Hot kitCVne trets, blö©ttekf duettek, szólók Ms és mindennap Fityfirifty kisasszony Skephan «s a krea^tató márciusi műsor, kezdete este fél 7 órákor' &«£ KIS KOMtOK ars Minden este ROTT és STEINHARDX felléptével­­ .Vasárnap • 2 előadás. A házvezetőnő és Getrennte Sehlafzimmer. cVa??r?!lJ’ Rezet, ólmot, fémet és varrógépeket, üres üvegeket bármily menny­iségben, sajut, minden lakatos-, más kereszszerszámot és gépet vesz. VINCZIL, TIII. kerület. Ér-utes ei lüözteiaetó-ut sarok. Kr-utca 2. számú ház­zal szemben. 14. szám« B­ERMUTOK]­TE&EVOM 77-20. rm­de illeték helyben ét vidékre ZBHEI. GMRMGE Vt. horHUct, XZeHet-utca S. Appöhipdetés. Vétel-etaa&s Hansmriiv Brillánsokat, &zau­ yat, ezüst* töt, gyöngyöket legm­agasabb árban veszek. 1.osti, Staiuaei- Aveiss-utca 1. ojnieiov. i­ 411 JLegi hegedűkre, csel­lákra leg­­m­agasabb ejőreget r.jujtunk­­^roj­nborg hangszergyár, Káko­­cai-ut 60. 5£77 'uriciáust, ezüs­t ékszet­* bár­kinél czorábtan vessek. Singer telefon, foVib Valódi mahagónifabor, kerenzi­­kuroe legmodernebb Xulid­oi piajilnó, jótallással *10.0fi­ k©r. táternberg- zongoratemiéNo*, Kákóczi-uc 60. 527/ Szuilizni, piatins ékszereket nr, allami xőiembsválióliirat&J légin ál apabh ' kuríruas szerint vtMi ÁilQfer ékszerész. VJJ., J­ouenbítier-utca­­i, 'iel6foR JÓEreizT.i-ei. Sotti Pisninók. zongorák kedvező áSzeteisei vágárolkotók Szere­­csen-utca Z'ó. Ke maca, íbj Kan*.iafogrAkat Eitíil fogierthuikuv, iráds’r­uua 6., 11. 1. KslYin­ttr meitott­. öyoa Ruftüxstotiér* Leírna masabb árat ázelek használt tortímban­erti, Buek nagymező-utca lj. T elefe­j 131-6A Hamisíogai-tiktj arsnyal, *zús­­töN pratiitáfc­l«?g'.'or.gr»sab.b dren GpWrter,Rot.;cattiiIflr*a. 8A. T­el &í tj u tö.. 0777 Sutor* ■B_W» Kaját gyári erény a bútorok készitő­i árban. Butorértb** Rakóczi-u.t 74. 577^ Úr előtti *zdl? áo, l»ká?t&ko-31*áv. politikairtás legolcsobb l­ifr­­­e kaféinn­é?, Ív ei í ésű-utca j^7 tetejét 5^.00 BetegéppUSt Téllfcáposzta, kelkáposzta, zelltr, fi.akar«l­é, váras­­répö,, rürüshejpyxaa. stb. eladok. Puy•» Zottáft, colt, 5704 Okleveles szuléttnő lakásán áeboto^edeket logatL. Ferenc-Körafc .10^ 1, p. 767 JJufispeit, 1 MD. Ny.*»lo­t • Budspsítj Hivlip un­emfijjikin (ffd­., E5Vk f*ilárí-utM: '4, irtai )'

Next