Budapesti Hírlap, 1920. április (40. évfolyam, 79–104. szám)
1920-04-06 / 83. szám
1920 .április 6. Budapesti Hirlap (ss. góllal csökkentették a súlyos veresés számszerű arányát. Vianta—LTSE 3:1 (1:0). Népsziget, 3000 főnyi közönség. A bécsi csapatot nagy szimpátia kisérte megjelenésétől a meccs befejezéséig. Fairen, finoman dolgozott s a győzelme megérdemelte. A Vienna legjobb játékosa, Tremmi középső csatázó. Kitűnően fut és lövései védhetettének. Lelke a csapatnak. Az NTSE csatázósora ügyesen kombinált, de a kapu előtt tehetetlennek bizonyult. A második félidőben több jó helyzete volt, de mindannyiszor elszalasztotta. Az első gólt Szabó révén az újpestiek érték el. Bajnoki mérkőzés: MTK—Törekvés 1:2 (3:1). Kemnény küzdelmet vívott a két csapat a Hungária sportterepen. A Törekvés, amelynek csapatában ismét szerepelt Gina, veszedelmes ellenfele volt a bajnokcsapatnak. A Törekvés védelme pompásan dolgozott s a MTK formája teljében lévő csatázókórának ugyancsak össze kellett szedni magát, hogy az ellenfállást megtörve, a győzelmet kierőszakolja. A vezető gólt Erik révén a Törekvés szerezte meg, amelyre Sz.Klosszdr válaszolt kiegyenlítő góllal, s második gólhoz Molnár, a harmadikhoz Schlosszer juttatta az MTK -t. A második félidőt a Testgyakorlóra heves támadással nyitották meg s csakhamar Orth lövése akadt meg a hálóban. Egy ideig a MTK még a támadóiér, de fölülterekedik a Törekvés és gólhoz jut. Serleg mérkőzés Vas- és fémmunkások SC— BEAC 1:0 (1:0). Hagyámuli pálya. Mindkét csapatban több tartalék szerepelt. A mérkőzés 2X30 percig tartott. Hétfő. Nemzetközi mérkőzés. MTK—Stuttgartes Kickers 1:0 (1:0). 16.0O0 főnyi közönséget gyűjtött össze az üllői-úti sporttelepen a mérkőzés, amelyben a németek összehasonlíthatatlanul jobb játékot produkáltak, mint tegnap- Kiforrott stílus, megértő összjáték, elsőrangú taknika jellemezte a csapat játékát. Nagy hasznára volt a csapatnak, hogy beállottak a vasárnap pihentetett játékosai, valamint nagyhasznára vált, hogy Höschle hátvédet előrevonta a fedezetsorba. Irigyeltük a csapatot ezért a remek játékosért, aki egyébként válogatott játékos. A Kickers az első félidőben minden tekintetben túlszárnyalta a MTK-ot, csak a kapu közelében mutatkozott bizonytalannak. Ha csak egyetlen gyorsan határozó és jól lövő csatárója van, győzelem jut osztályrészéül. A MTK-in a fáradság jelei látszottak. A bécsi mérkőzések és a vasárnapi erős bajnoki mérkőzés megviseltéi. Csapata sem volt teljes. A kaput IVelser védte — igen jól. A meccs egyetlen gólját a jobbösszekötő helyén játszó Winkler lőtte a Je-dik percben. A második félidőben a MTK felsőbbségbe jutott,de újabb eredményt nem tudott elérni. UTE—Vienna 3:1 (1:0). Népsziget, 3000 néző. Az első félidőben UTE játszott a jobb csapatnak, a második félidőben ellenben kifejezésre jutott a bécsi csapat kvalitása. Az első gólt egy teljesen megokalalanul ítélt 11-esből Priboj szerezte. Rövidesen a gól után büntetőrúgás járt volna a bécsieknek, ezt azonban Renner bíró nem honorálta, ellenben a második félidő ödik percében ismét 11-est ítélt az UTE-nak ugyancsak, helytelenül. Ezt is Priboj érvényesítete góllá olyanképpen, hogy a Pekarna által védtelenül hagyott kapuba gurította a labdát. Hogy ellensúlyozza elősébeni baklövéseit, a bíró elnézett a Viennának egy kiáltó offsiedel, s ebből Ezki megszerezte csapatának egyetlen gólját. A 12. percben Priboj gólja meghozta az UTE harmadik, igazság szerint azonban első rendes gólját. Bajnoki mérkőzés: FTC—MAC 2:1 (0:0). Üllői kuti pálya. A mélyre ázott talajon klasszikus küzdelmet vívott a két csapat. A FTC csatázósora ezúttal is kitűnően játszott, ellenben feltűnően bizonytalanul dolgozott a két hátvédő. Ezzel szemben brillírozott a MAC ifjú kapuvédője, Fehér, valamint a fedezetsorban Fodor és Weiner. A csatázósor munkájának eredményességére nincsen jó hatással Bodnár vérmes és ezért hirtelenkedő játékmodora. Higgadt csatár játék nélkül kárba vesznek a legprecízebb kombinációk is. S ezt nélkülözve. Bodnáron nem egyszer múlott, hogy a veszedelmesnek látszó támadás romöndölt. Az első félidőben Fehér kivédte Pataki helyezett 11-esét, a 25. percben azonban már nem parírozhatta Pataki helyezett lövését. Két perc múlva korner rúgás után Fodor hosszú lövése a kapufáról a kapuba jutott, (1:1). Nyolc perccel a befejezés előtt Tóth a MAC két hátvédője között kifutott és helyezett gólt lőtt. A MAC játékosai tiltakoztak a gól ellen, mert úgy vélték, hogy a bíró közben Tóth akadályoztatása címén lefütyülte a játékot s így nem gólt, hanem 1-est kellett volna ítélni. A MAC játékosainak óvása nem ált meg egyik esetben sem. Elsősorban a bíró nem fütyült, másodsorban pedig az akcióban lévő csatáról — ha gólt érhet el — még akkor sem szabad a bírónak megállítani, ha közben akadályozzák is az ellenfél részéről. Husoiti serleg: MAFC—BAK 1:1 (1:0). A serleg döntőjében Albrecht néven jutott a .W.4FC góljához. A BAK közvetellenül a befejezés előtt egyenlített ki. A serleg győztese a BVK 3 ponttal, második a BAK 2 ponttal* Atlétika. Hétfőn délelőtt a MAC a Margitszigeten futóversenyt, a FTC a fiödöröi országúton futó- és gyaloglóversenyt rendezett a következő, eredménnyel: A MAC szenior országúti futóversenye a kezdőknek1. 1. Korének János (MAC), 2. AT** István (MAIG), 3. Schatz Ferenc (FTC). A verseny távolsága három kilométerben volt megállapítva, de több mint 600 méterel kevesebbet futottak. A FTC versemre. I. Ötkilométeres futó-csapatverseny (ifjúsági kezdőknek). 1- FTC 1+3+7-19-1. H+=31 ponttal. 2. ESC 4+6+8-1-1(H-13=41 ponttal. 3. MTE 84 ponttal. Egyénileg 1. Rózsa Tibor (FTC) 10 p. 343 mp. 2. Cséffay Sándor (MTE). 3. Kiss Ferenc (FTC). II. Ötkilométeres gyaloglás (szenioroknak): 1. Szablár Péter (FTC) 26 p. 348 mp- Soltész Márton (ESC). 3. Jármai Lázár (ESC). — Bihary Jánost (FTC),, aki két kilométer után 130 méterrel vezetett, diszkvalifikálták, mert szabályellenesen gyalogolt. T1I. Három kilométeres, gyalogolás (fi. osztályú ifjúságiaknak1- 1. Hóra Ferenc tFTCl 17 p. 116 mp. 2. Beviz Béla IFTC). 3. Gúzsok Kálmán íFft. * Jfe.jrgar birkózók győzelme Svédországba*. Vasárnap értesítés érkezett a magyar birkózók Svédországban való szerepléséről. A Budapesti Allé Klub birkózói nemcsak Malmöben, de a Malmö mellett Landskronenben és Göteborgban is versenyeztek. Malmöben Pongráez első lett, Breznotics pedig második helyre került. Landskronenben Pongrácz újabb győzelmet aratott, míg Szántó a második, Radvány pedig a harmadik helyen végzett. A göteborgi versenyben nem sikerült a magyar birkózóknak az első helyre kerülni, de Breznotics második, Radvány pedig harmadik lett a versenyben. ■ KÖZGAZDASÁG: Írtfiibirtokpofona és áruássor*. A lapok számába is a miniszterek szorgalmasan nyiktuális gazdasági kérdésekről. Közülök utat"csak a földmivelésügyi és ez ig tu a tárjügyminiszter mondottak. Rubinek Gyula földtrmvelési miniszter a tervbe vett földbirtokreform alapeveiről árult el némely új részletet. A kisajátítást — úgymond — tőbelileg korlátozni fogják, nehogy a kisajátítás eshetősége állandóan veszélyeztesse a gazdálkodás menetét. A kisajátítási idő öt év lesz, melynek eltelte után a birtok föltétlenül mentesül. Az öt évi idő teljesen elegendő a pillanatnyi sürgős feladat ellátására, a később előálló normális igényeik kielégítését pedig a javaslatnak az az intézkedése szolgálja, amely szerint a földművelési trminiszter az eladó vagy bérbeadó birtokokat birtokpolitikai célokra igénybe veheti. Az örökösödési törvény reformja folytán ma sok olyan birtok kerül majd az állam kezére, mely erdőit messze oldalági örökösükre szánta, valamint az örökösödési törvénynek az az intézkedése is számba jön, mely megengedi az örökösödési illetéknek természetben való lerovását. — Nem minden birtok kerül fölosztásra. A törvényjavaslat sem a birtokminimumot sem birtokmaximumot nem ismer. Azt, hogy az egyes vidékeken hol kezdődik a nagybirtok és hol végződik a középbirtok, a helyi viszonyok mérlegelésével esetről-evetre fogják mgállapítani. Csakis a hadirokkantak, hadiözvegyek és általában a házhelyeket igénylők földigénye korlátlan és az erre irányuló szükséglet kielégítésére minden birtokot igénybe lehet venni. Felsőbb beavatkozás csak ott lesz, ahol maguk az érdekeltek nem tudnak megegyezni, mely esetben a döntés a bíróságra hárul. A fád megváltása folyó áron történik. Akinek nincs készpénze, járadék-birtokot alakíthat és a vételárat évi részletekben is törlesztheti. A felek megegyezése esetén egyszerű bérbeadás is tehetséges, a vételár megálapásának elhalasztásával. —■ kötött birtoknál a földvásár alapjául kötvények is szolgálhatnak, melyeket nem az állam, hanott «21’ az államtól föjteet-' len intézmény bocsátana ki. A földbirtoktörvény már ősz folyamán ételbe is lépne, sőt a miniszter úgy vélekedik, hogy a legsürgősebb földigények még ebben az esztendőben ki lesznek elégíthetők. Az árdrágítók elleni törvényről Terdinámly. Gyula igazságügy miniszter nyilatkoza 11. Az új bün-tetések a legsúlyosabbak lesznek. Főbüntetésül börtönt és feguházat, mellékbüntetésül ■pónzbirságof, vagyonelkobzást, a politikai jogok felfüggesztését, el- toloncoltatást és idegen honosoknál az országból való kiutasítást állapít meg a javaslat. A pénzbünte tŐVERSENY. V )( Az adagi űrverseny. Husvét vasárnapján zajlott le az Ur Pas Szövetkezet tavaszi mitingjének 4 harmaidt napja. Délelőtt napsütéses szép idő volt s ugyBKT* is lévén, tartani lehetett tőle, hogy megismétlődnek a múlt vasárnap az utazás körül lefolyt viharos jelenetek. Ám a közönség, nyilván a veszedelmes tolongástól való félelmében, mérsékeltebb érdeklődést tanúsított Alag iránt és ennek következtében elviselhetőbb volt a kirándulóknak a helyzete. Ez persze nem azt jelenti, hogy kevesen voltak künn a versenyen, zsúfolásig megteltek a tribünök s a loializátor körül éppen olyan heves csaták folytak, mint a megnyitó napon. Miként a múlt vasárnapon, tegnap ismét megjelent a versenyen flortny Miklós kormányzó és nagy figyelemmel végignézett három mérkőzést, majd autóján visszatért a fővárosba. A napot, amelynek programján egyébként nem szerepelt nagyobb esemény, az Esterházy emlékverseny nyitotta meg s megnyitója volt ez a favoritok sorozatos vereségének fa. A múlt évben még a derb vló jelzőjével ékes Vidám csúfos kudarcot vallott Polasgerrel és Gallipolival szemben. Hármas mezőnyben utolsónak maradt le s futása elárulta, hogy soha többé vissza nem nyeri régi formáját. Polasger végig vezetve nyerte versenyét s nyugodt, egyenletes futása Binder százados higgadtságát és ügyességét dicséri. A következő verseny a vecsési ijatversen iy volt. Heves záporeső szakadt le Alagra, a mikor a mérkőzés öt résztvevője fölsorakozott az ini diló előtt , zuhogó esőben folyt le a verseny, amelyet az erősen fogadott Góbiin nyert meg Turcio I előtt. Ordonanzoffízier és Tárnok az első, illetően a második ugrás után felbukott, baja azonban nem I esett sem lovasnak, sem lónak. Góbiin Tursioval szemben csak a síkon éreztette felsőbbségét. A négy évesek akadályversenyét a nehéz ugrásokon első ízben szereplő Kitty nyerte meg a fogadók választottjával, Carbajacal szemben, az eredmény azonban alkalmasint másként alakult volna, ha Pan nyergében nem Hlavenka, hanem egy rendes lovas ült volna. A Péda gátversenyben Bakatov győzelemre vitte kiemelkedő sanszát, a cipész akadályversenyben pedig Tövis Jankó megmutatta, hogyan kell ugorni egy igazi sniplernek. Röpül az akadályok fölött ez a naevszerűmén s teljesen érthető is, hogy tegnapi futása alapján favoritja lett Jankovich emlékversenynek. .A tavaszi hendikep huszonöt főnyi mezőnyében Falstaff vált ki nyerőnek az alaposan lefogadott Csalogány előtt, a nyeretlen háromévesek versenyében meg Berohan semmisítette meg a fogadók Hogyhogyha és Cserebogárba vetett bizalmát. Hogyhogy pár hosszú volt a távolság. Annak megemlítése után, hogy Boysiettecnap délután törölték a Jankovich emlékversenyből, adjuk a nap részletes eredményét. I. Gróf ft.Mierstárry Alajos emlékverseny. 10.000 korona, 2400 méter. Első Molnár L. őrnagyné. pm. Felanger 77% (Binder), második Essékutz Gy. 6é. sm. : Gallipoli 78% (Issekutz). harmadik Jankorloh B. E. gráf 4é. sz.pk. Vidám 64% (Keresztes). Biztosan egy hossta felső, régi hosszal harmadik. Tót.: 10:30. Könyvfogadás: 1% reá Vidám, 2 Gallipoli, 2%. Pelagger. II. Veráéit gátverseny: 12.000 korona. 2800 méter. Első Kinsky Zd. gróf 4é. pm. Góbini 67% (Pintér J.), második Horváth A. 5é. pm. Turco 71 (Dimpl), harmadik Dorn V. és. sk. Alma 70 (Tani). Futott még: Tárnok, Ord, Oiliz. (elbuktak). Biztosan ötnegyed hoszszal első, nyolc hosszal harmadik. Tol.: 10:23. Helyzet: 10:13, 14. Könyvfogadás: 1% Góbini, 2 Alma, Turcia* 6 a többi. III. Négyévesek nagyakadályversenyt: 25.000 korona, 4000 méter. Első Kállay J. pk. Kitty 60 (Hauser V.), második Lajtakátai-istálló pm. Garbajac 66 (Smnt*ny), harmadik Rothschi, báró pm. Pan 60 (Hlavenka). Futott még: Rajak,Sunbeam, Labelame. Biztosan két hosszal első, két és félhosszal harmadik. Tót.: 10,71. Helyre: 10:26, 18. Könyvfogadás: 12 Carbajac, 3 Via, 4 R. Labedlame, 6 Kitty, 12 Sunbeam. IV. Pedagilverting. Ilar.dirap. 10.000 korona. 3600 méter. Első Weismann J. 5 c. pm. Bakator 63 (Wodianer), második Born F. báró 5é, ak. Duely 60 (Farkas), harmadik Molnár L. 6é pm. Mac 60' s (Finder). Biztosan háromnegyed hosszal első, öt hosszal harmadik Tol.: 10: 26. Könyvfogadás: pari Mac, 1% Bakator, 3 Dudu. V. Cipész-Akadilyversen. 15.000 korona, 4800 inc, tér. Első Molnár L. 6é. pher. Töris -Jankó 73 (Hauser), második Molnár L. 3é. pher. Pötteipar 70% (Gimplk futott még: Nóra (elbukott), ítélet: tizenöt hosszal f első. Tót.: 10:12. Könyvfogadás: 2% reá Tövis Jankó,13% a többi. VI. Tavaszi handipap: 15.000 korona. 1200 méter.: Első Lányi K. 4éphez. Thistst 51% (friedrichi, második Fuhrrmann Gy. 5é. ek. Citoginy 58% (Csiszár, L.), harmadik Kállay J. 6é. ak. Csyszár 47% (Kertészig jutott még: Gemahl, Sankt Bernhard, Ninuska, Quedar Távol, Marika, Wolkenstörmer, Pintyőke, Lágyad, Ba-laté, Ignorant, Gioconda, Armenrausch, Gravosa, Vipnta,,0 Te., Páva, Finyes IT., Atta Troli, Mátyásföld, Pindué, Tuskó. Biztosan ötnegyed hosszal ered, fejboltttal harmadik. Tót.: 10, 158. Helyre: 10,34, 14, 63. Könyvfogadás: 2% Csalogány, 3 Távol, 6 Atta Troli, 10 Fank Bernhard, 12 Krauska, Marika, Wolkenettirmer, Balata, Falstaff, Csusza, Mátyásföld, 14 Pintyőke, 16 Armenrausch, Gravosa, Páva, Pandúr, 20 Queda, Lágyad, lg-1 noraat, Gioconda, Vipera, Finyás II., 25 a többi. VII. Hároméves nyeretlenek versenye: 12.000 ko- róna, 1800 méter. Első Gutmann E. biró sm. Bershaw 58 (Vincent), második Szabó L. pm. Jlocerat 56 (Smutay)., harmadik Cziráky Gy. gróf pm. Ceebogár 56 (Szokok.il. futott még: Hogy-hogy, Város, Gyepre Janka, Macura, Pomeranze, Mokányi, Kádi. Biztosan másfél hosszal első, kid hosszat harmadik. Tót.: 10:38. Helyre : 10: 15, 38, 19. Könyvfogadás: 1% reá Hogy-hogy, 2% Berohan, 4 Csobogár, 6 Bacarat, 12 Mokányfi, 14 Ma-' túra, Pomeranze, Kádi, 16 Város, 20 Gyepre lanka, 9