Budapesti Hírlap, 1920. május (40. évfolyam, 105–129. szám)

1920-05-23 / 123. szám

Budapest, 1920. :■ X XL évfolyam, 123. szám Vasárnap, május 23. Megjelenik hétfő Kitételével mindennap. Dlifizetési iraki Egén évre 380 korona, félévre 140 kor., naarj­edévre 70 kor., agy hónapra 95 kon. Egyes szám­ára helyben, vidékén pelyi Hirdetések mu­u­­dvarokon 1 korona, tér számítással, díjszabás szerint. «­ Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84,1 T IréVKliyatk, Kiadók,­ ­ Budapest, máj. 22. hármas címen két vaskos kötetü munka j­elent meg,' Hévai Mór János munkája, kit róla írt s általa irt cikkekből ismerhet a Budapesti­­Hírlap figyelmesebb olvasója. Hogy miért írok könyvről ezen a helyen, hozzá egy olyan könyv­ről, a­mely voltaképpen egy könyvkiadó­ cég munkájának ötven évét ünnepeli, annak, a­mit mondani tudok róla, ki kell derülnie. Nem én mondom­ ki először, hogy hazánk épségének a helyreállítását nem annyira kato­nai, mint inkább kultúrái hadjárattól kell vár­nunk. A most következő évtizedekben oly ala­pos és belterjes irodalmi, tudományos és mű­vészi munkát kell teljesítenünk, mely nemze­tünket nemcsak megtartja a nívón, a­melyre három előző kultúrát munkásnemzedék emelte, hanem előbbre is vigye és megoldja azt a pro­blémát, hogy tőlünk erőszakosan elszakasztott­­területekkel megkisebbedett országban, tehát megfogyott eszközeivel a művelődésnek több munkát hogyan lehet végezni. Ehhez meglévő tudásunkon kívül új tu­dások, ismeretlen dolgok megismerése kell" és kell bepillantás azokba a műhelyekbe, a­hol annak, a­mit egy nemzet kultúrájának nevez­nek, gyökereit ápolják, életföltételeit igazgatják, adminisztrációját intézik. Mert ne gondolja ám senki, hogy a kultúra munkásai csak az írók, tudósok, költők é­s a művészek. A kultúra mun­kásai vagyunk mindnyájan. A kultúra élet­­eleme, levegője a közönség. A közönség fűti, he­víti, inspirálja, serkenti — vagy sorvadni és pusztulni hagyja — a kultúra termelőit. Men­tül műveltebb, annál nagyobb igényű a közön­ség és annál élesebb az érdeklődése. És ez az, a­mi a művészeket a nagyobb feladatok, az ér­tékesebb törekvések, az izgalmasabb küzdel­mek, az egyetemesebb vágyak felé sodorja és tereli. •­­ • • — És ezek mellett közbül: az írók, tudósok, költők közt áll a kultúra harmadik nagy té­nyezője, a kiadó. Ki ne emlékeznék, a­ki csak felületesen is foglalkozott irodalommal, a Ki­lián, a Landerer és Heckenast, az Emsch Gusz­táv, a Ráth Mór nevekre? Ezek úgyszólván, irodalmunk megújhodásának a bölcsőjét rin­gatták, írók és irodalom sorsával vannak kap­csolatban és pótolhatatlan kárnak tartom, hogy ezek sem maguk, sem kortársaik közül valaki, sem utódaik be nem számoltak az ő munká­sokról, a modern magyar műveltség ez alapvető részéről ■ •. Most azonban megjelenik a könyvvásáron Hévai Mór János, jelenleg egyik elsőrendű könyvkiadó-cégünk s beszámol két jubiláris kötetben a maga küzdelmeinek ötven esztende­jéről. Mennyi tanulság van ebben a két könyv­ben, a­melyet az irigység, vagy a felületesség könnyen elnevezhet reklámnak, de a nemzeti ■irodalom komoly barátai tudják, hogy a leg­becsesebb beszámolók közül való ez a két kötet. Nemcsak hogy egy nagyképességű, mé­­lyenjáró gondolatokat termő agyvelő leszűrt nézeteit találjuk itt meg a kiadói hivatásról, a felsőbbrendű szempontokról, melyek ez „üzlet­­ágat“ egy ország üdvére vezetik, nemcsak a heroikus küzdelem és erőfeszítés és kifáradha­­tatlan kitartás példáját, a­mellyel irodalom és közönség között szakadatlanul építgetik az uta­kat, vágják az ösvényeket, húzzák a csatorná­kat, hogy a könyv eljusson rendeltetése helyére és betölthesse hivatását, megtaláljuk azokat az értékesebb összeköttetéseket, kapcsolódásokat, termékenyítő kölcsönhatásokig, melyekkel író és kiadó egymást inspirálja, munkára serkenti és kifejlődése maximumára képes segíteni. Azt nem is említem, hogy ötven év egybe­fonódó írói nemzedékeit, a kicsiket és nagyokat ismeri meg az olvasó, látja közvetetlen közel­ből oly oldalról is, melyet eddig nem ismerhe­tett: képekről, kezük vonásának reprodukciói­ból, munka közben, alku közben, tervezgetés közben tett nyilatkozataikból, bizalmas és iro­­■dalmi problémákat érintő leveleikből, a­mi mind kedves, szórakoztató és tanulságos olvas­mány. A nagyobb írók országos és országon túli jelentőségükről találunk egész fejezeteket. Na­gyobb vállalatoknak szinte az életrajzát kapjuk meg s csodálkozva idézzük egy-egy dolognál, a­melyet annak idejében mint természetes, vala­mit, nagyobb emóció nélkül forgattunk kezünk­ben,­­Virgiliusz hires sorát: Tantae molis erat romanan condere gentem. Ilyen nagy munka volt Rómát megalapítani. Teszem a Magyar- Osztrák Monarkia Írásban és képben, meg a Jókai jubiláris kiadása, vagy a Pallas Lexikon, meg a Küzdelem a pompa ellen. Uj szemhatárok, szinte uj világok vetőd­nek föl ámuló szemed előtt, e dolgokról ol­­vas van.­­S a­míg a Révai-cég alapítását, fejlődését, balsikereit és sikereit Révai Mór János színes és avatott tolla apróra megfesti előtted, olvasás közben szinte kibontakoznak szemeid előtt az egész magyar könyvkiadás történetének vázla­tos kontúrjai is. Ez a jubiláris két kötet kor­rajz is, kultúrtörténet is, forrásom itt és hasznos és élvezetes olvasmát is. Azért írtam róla ezen a helyen, a­hol sokszor írok .Politikai dolgokról, melyek talán pillanatnyikig izgalmasabbak, de jelentőség dolgában mnessze elmaradnak e munka kívánatos hatása mögött. ■ F A forradalmi Németország. Budapest, máj. 22. német köztársaság első birodalmi gyű­lése .A­zokból a választásokból fog kikerülni, a­melyeknek határnapja június hatodikára van megállapítva. Mikor mi e választásokkal fog­lalkozunk, nem tesszük ezt az első szócska kedvéért. Mert elvégre, ha a választások csak ilyen határjelző állomást jelentenének, ez ránk nézve nem, hanem csak Németországra nézve lehetne fontos és döntő körülmény. A­mi ben­nünket e választásokban érdekel, az az, hogy ezek a választások fogják eldönteni, hogy a for­radalmi Németország ezután mily utakon fog haladni. Az Európa szívében fekvő 70 milliós német nép sorsa nem lehet közömbös senkire ezen a világrészen, legkevésbbé azonban mi reánk, a­kik úgyszólván, csak Németországon a távolabbi nyugati keresztül éritkezhetünk nemzetekkel. A­ki figyelemmel kísérte Németország belső alakulását a forradalom óta, az nem le­het kétségben az iránt, hogy ott a politikai pár­tok közötti ellentét olyan mélyreható, hogy egyik vagy másik pártnak felülkerekedése nem jelent többé bizonyos mérvű gazdasági, társa­dalmi, vagy éppen kulturális eltolódást az ed­digi iránytól, hanem jelenti magának az alkot­mányos életnek majdnem teljes fölforgatását, új alapokra való átszervezését. A mai koalíció — centrum, demokraták és szociáldemokraták — a demokratikus köztársaságot hirdetik; a függetlenségi szocialisták kacérkodva a kom­munistákkal a szocialista köztársaság ,m­mig a jobboldali pártok viszont a monarkista uralom visszaállításáért küzdenek. Ilyen előfel-­­tételek mellett nem túlzás állítani, hogy június hatodikén Németországban egy lappangó polgár­háború fog eldőlni, egyelőre békés és remélhe­tően vértelen szócsaták közepette.­­ A mai koalíció uralma nem sok jót ha­­­zott. Igaz, hogy nem rózsás időkben vette át az­ uralmat és hogy azóta sem könnyebbült meg fölötte az idők járása. De bizonyos, hogy sem emberben, sem intézményben nem tudott olyast­ produkálni, a­mi a tömeget vonzotta, vagy a­ tömeg bizalmát számára biztosította volna.) Népszerűsége mindjobban megfakult s ma mért nem titok, hogy követőinek száma a választások­ napján tetemesen meg fog csappani. Az elégü­­letlenek részint balra, részint jobbra kanyarod­tak. A munkásság nagy zöme álmai megvaló­sulását ma a független szocialistáktól várja, a polgárság pedig azt mondja, hogy a szocialis­tákkal való koalíció a polgárság jogainak lassú,­ de biztos végét jelenti. •• A most lefolyt danzigi, strelitzi és braun­­­schweigi előzetes tartományi gyűlésekre szóló választások már ezt a képet tükröztetik vissza. A koalíciós pártok nagy vérvesztesége a füg­­­getlen szocialistákat és a jobboldali pártokat hizlalta. A danzigi választások éppenséggel kü­lön méltók a megemlítésre. Ezt a várost a béke­­szerződés tudvalévően elszakította a német bi­rodalomtól, a most lezajlott választások ennek az intézkedésnek tarthatatlanságát máris iga­zolták. Nemcsak azért, mert Danzigban a len­gyelek alig jutottak szóhoz, hanem főleg azért, mert mindazok a politikai hullámok, melyek ma a német birodalmat szántják végig, az el­szigetelt Danzig városában is irányították és él­tették a választási harcot. Danzig ma is úgy választott, mintha még Németországhoz tartoz­nék. Ez többet mond, mint minden békeszer-­­ződés. A pártarányokban való ilyetén eltolódás­­magában véve nem nagy dolog, csakhogy két nagy bökkenő rejlik mögötte. Elsőbb, hogy az eltolódás esetleg nem lesz elég nagy, hogy valaki mely új pártot kormányra segítsen, de ez még a kisebb baj. Elvégre így maradna minden a ré­­­ginél, éppen csak hogy a mostani koalíciónak­ nagyobb és hatalmasabb ellenzékkel kellene­ megküzdenie és az eddiginél is nehezebben in­tézhetné a birodalom sorsát. A sokkal nagyobb baj az lenne, h­a az eltolódás olyan mérveket öltene, a­mely a mai koalíció fölbomláshoz ve­zetne. Mert ekkor azonnal kitűnne, hogy Né­metország még mélyen benne van a forradalom iszapjában. Mert ott ma sem független szocia­lista, sem tiszta szocialista, sem akármilyen tiszta polgári kormány egy napig sem élhet meg. Ha a választások eredménye szerint ezek bármelyikére­ kerülne ,a sor, a lappangó polgár­­háború nyílt, harcban törne ki és beláthatatlan következményekre vezetve. ■ Nincs okunk a választásoknak felületes !­ a pm- m­­ivel,-7 lista A Budapesti Hírlap mai száma 8 oldal.

Next