Budapesti Hírlap, 1920. június(40. évfolyam, 130–154. szám)

1920-06-01 / 130. szám

. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 280 korona, félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor.. Egyes szám ára helykén, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-ki­rut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A Kenyérmezei ütközet.­ ­ Budapest, máj. 31. Cé­g Dühös csata indult meg a kenyér miatt­­i termésrendelet körül. A­kiknek nem terem semmi, megijedtek az ötszáz, ezer és három­ezer koronás búza miatt. Hogyan, miből fizes­senek a közalkalmazottak egy mázsa búzáért ötszáz koronát, az értelmiség, az iparos a keres­kedő ezer koronát, milyen éles fegyverrel fog visszavágni a külföld a háromezer koronás gabonaár miatt. A kormány megcsinálta a maga kalkulu­sát és abban, a meggyőződésben van, hogy ter­mésrendel­ete demokratikus i­gazságosztással gondoskodik az államról, a termelőről és a fogyasztóról. Állami érdek, hogy, az ellátatla­nok, a közalkalmazottak, a hadsereg olcsóbb kenyeret kapjanak, mint a többi fogyasztó, evégből körülbelül két millió mázsa búzát vá­sárol össze — mondjuk rekvirál — ötszáz ko­ronáért. Gazdasági és társadalmi érdek, hogy a többi fogyasztó ezer, esetleg valamivel több koronáért kapja a búzát, tehát maximális árban- Ismét állami érdek, hogy a kormány a huszonöt millió métermázsára kalkulált ter­mésből külföldi kivitelre öt milliót foglal le; ennek a métermázsánként kétezer koronás vámja arra való, hogy pénzünk értékét meg­javítsa a nemzetközi forgalomban és hogy le­gyen nőiből fedezni az államháztartás tizenöt milliárdos deficitjét. A termésrendelet az emberi önzés legér­zékenyebb oldalait érinti, a gyomrot és a zse­bet, mindnyájunk gyomrát és zsebét. A nagy kenyérmezei ütközet tehát előrelátható volt. A kormánynak nemcsak a kérdés szakszerű ne­hézségeivel, a gazdasági ellentétekkel, a kül­földi vonatkozásokkal kellett megküzdeni, ha­nem saját seregének, parlamenti többségének lázadó csapataival is. A mélységek fenekéről kibuggyanó érdekek lidérc-tánca, hogy a kis­gazdapárthoz tartozó földmivelésü­gyi és pénz­ügyminiszterek a legerősebb támogatást a túlsó oldalról kapják, míg a lázadók a kisgazdapárti testőrcsapatokban ütik föl fejüket. A termés­rendelet, ha kényszereszközeit nézzük, valóban egy csodagyermek, egy szörnyszülött, de nem Rubánek és Korányi nemzették, hanem az alap­jában megrendült világgazdaság, melynek talán mi nyögjük a legbetegebb szimptómáit. Vesze­delmes operációknak kell magunkat alávetni, halálos veríték gyöngyözik nemcsak a beteg, de az orvos homlokán is. Legyünk résen, mert nagy kérdéseknek kell most eldőlni. Nem a valuta­javítás kérdésé­nek, a valutánk már napok óta javul termés­­rendelet nélkül is. x x x x x x x S XXXXXXXXXXX Nem is annak kell eldőlni, hogy a termésren­­delet számvetése helyes-e, fontos-e. Ki tudna annyi ismeretlen X-el megfejteni egy egyenle­tet, mint a­hány ismeretlen, kiszámíthatatlan tényező játszik bele ilyen kérdés méltányos megoldásába. Az fog most eldőlni, hogy a föld­­mivelő néprétegünkre, mint legszélesebb alapra támaszkodó kormányzati, politikai és gazda­sági rendszerünk le tudja-e küzdeni az egyol­dalúság veszedelmét, osztályuralom-e a mai uralom, osztályparlament-e a nemzetgyűlés, van-e még elég szabad levegő, marad-e elég életföltétel az egyetemes nemzeti és gazdasági élet számára. Ebben a pillanatban még nincs okunk a harangot félreverni, mert a mérsék­let, a méltányosság, ha talán taktikából is, nem várt oldalakról nyilatkozik meg szemben az osztályérdekek szertelenségeivel. Kiszámlth­atatlan következmé­nyekkel, a társadalmi békés együttlét teljes felbomlásával járna, ha az önzésnek sikerülne ebből a kér­désből kormánykérdést, pártpolitikát, avagy osztálykérdést csinálna. Ha a kormányra rá lehetne bizonyítani, hogy egyik termelőosztályt a másik rovására dédelgeti. Ha a gazda, az ipa­ros és a kereskedő egymásra akarná tolni az állam minden terhét. Ha a termelők össze­esküdnének a fogyasztók ellen és egyesült erő­vel törnének a fogyasztók kizsákmányolására. Ne tagadjuk, a hajlandóság megvan rá, az altruizmus csak üres szólam, de nem él a lel­kekben. Akár van rá ok, akár nincs, a kötény és a csizma ára épp oly könnyedén szökik a magasságokba, mint a tojásé vagy a sárga­répáé, és ha nincs rendcsináló kéz, a kasza, a rős, a kalapács, a tű­ páros viaskodnia egyre vadabb lesz és lépést tart vele a közfogyasztás kizsarolása, a köztermelés fennakadása. A vége az lenne, hogy a küzdő felek halálra sebzetten­­zuhannának a már végkimerü­lésben vonagló fogyasztókra. Az egész ország egy nagy szarko­fág lenne, benn egy összeomlott állam és tár­sadalom csontvázaival.­­ „Hazaszeretel a katonai szolgálati szabályzatban. Magyarország kormányzója elrendelte, hogy a magyar nemzeti hadsereg szolgálati sza­bályzatába, mint új paragrafust, a hazaszere­tet méltatását fel kell venni. A Budapesti Hírlap­nak nagy elégtételéül szolgál ez a rendelkezés, mert általa ismét egyik eszményi tételét látja megvalósulni annak a politikának, a­melyet hosszú évtizedekre menő fennállása óta követett. Önkéntelenül eszünkbe jut most hötzen­­dorfi Konrád grófnak, a tipikus osztrák veterán generálisnak annak­­idején hírhedtté vált nyi­latkozata: „A-1 vasfegyelem által összekovácsolt erős hadsereg többet ér, mint a mesterségesen felkorbácsolt nemzeti érzés." Azóta sok minden történt. Vájjon állja-e még most is Konrád gróf akkori hitvallását? Azt hisszük, aligha. Konrád, mint katonaember, természete­sen érezte és tudta, hogy a hadsereg fegyelem nélkül semmit sem ér, de annak megéléséhez m­ár hiányzott az érzéke, hogy a katonafegye­­lemnek egyetlen megbízható és soha meg nem dönthető alapja: az igazi nemzeti érzésből fa­kadó hazaszeretet. A hosszú háború alatt az osztrák-magyar hadsereg belekényszeritett fegyelme meglazult s a végén teljesen felbomlott, mert hiányzott belőle a hazaszeretet érzésének összetartó vas­kapcsa; nem úgy, mint a németeknél, kiknek bámulatraméltó hadserege — láttuk a Macken­­senéknél — a felbomlás és őrült kavarodás idejében is példás és hazafias magatartást ta­núsított. A Konrád-féle mesterséges fegyelem az igazi megpróbáltatások idején csődöt mondott. Bebizonyosodott, hogy az ilyen alapon nyugvó fegyelem balsikerek és csapások idejében nem tudja helyét megállani s a nemzetközi és ha­zátlan söpredék-elemek izgatásainak ellenállani nem képes. Ezért volt­ könnyű dolguk a novemberi őszirózsás forradalom vörös szélhámosainak. Az úgynevezett nemzeti tanácsnak első szent kötelessége lett volna a magyar nemzeti had­sereg szolgálati szabályzatába ezt a paragrafust felvenni. Akkor bizonyára sok minden más­képpen történt volna. Hiába írta a Budapesti Hírlap 1918. no­vember 23-án — amikor védtelen határainkon .­­ . - i az apró ellenségek kezdtek besompolyogni —­ a többek között: „De ehhez és minden egyébhez friss, fiatal lel­kes és megbízható katonaság kell. Magyar katona-­­ság. Jogutóda, erkölcsi és lelki örököse a régi ma­gyar katonának. Méltó a háború magyar vitézeihez.­ Nem távoleső becsvágyó célokért. Nem trónodért. Nem hatalmi törekvésekért, hanem apánké anyánké gyermekünk, tűzhelyünk, temetőink, vagyonunk és életünk, a nemzet és a haza védelmére is. Az akkori kormány azonban nem akar j) katonát látni. Legalább is magyart nem. A világháborút követő belső zavaraink mindent elborító özönvizében a hazaszeretet, az az Ararat-hegye, a­mely megmentette nem-r­zetünket a végpusztulástól. Abban a pillanat­­ban, a­mikor a magyar szívekben ismét fel­ébredt az átmenetileg mesterségesen elkábított hazafias érzés és becsület, megkezdődött az újjáébredés. A hazaszeretet megteremtette ismét a fe­gyelmet, a fegyelem a nemzeti hadsereget, a­mely minden államnak egyetlen biztos támasza és reménye. Ezért üdvözöljük szívünk teljes melegévet Magyarország kormányzójának mély jelentő­ségű, messze kiható következményekkel kirót rendeletét, mely átlag­fentartó és konszolidá­lást előmozdító jelentőségével kiinduló pontja ama feladatoknak, a­melyek végrehajtásának eredménye Magyarország régi nagyságának,­­dicsőségének és boldogságának megterem­tése les­z­ . 1 Sz­ombathy Kálmán: A Budapesti Hírlap mai száma 4 oldal I)­dék­ét Benárd miniszter irja elé. — A­ küldöttség; ma este elutazott. — A Magyar Távirti Iroda jelenti. A mai minisztertar­ács határozata alapján a magyart kormány nevében a békeszerződést Benárd Ágoston dr. munkaügyi és népjóléti miniszter,, továbbá Drasche Lázár Alfréd rendkívüli követ) és meghatalmazott miniszter fogja aláírni, kik­­ma este utaztak el Párisba. A Magyar Távirati Iroda beavatott for­rásból arról is értesült hogy a békeszerződést aláírására kiküldendő delegációt a kormány csak a legnagyobb nehézségek között, az utolsó* percben állította össze. Az eleinte emlegetett* Teleki Pál gróf külügyminiszter megszállt te­rületről származván, nem jöhetett számításba, a minisztertanács által felkért Soós Károly, hadügyminiszter pedig megbízatását ma vissza kellett, hogy adja, s így az összes miniszterek közül egyedül Benárd Ágostai­ maradt, ki el­­ismerésreméltó önfeláldozással vállalta a leg­­népszerűtlenebb feladat elvégzését, a­melyet a ránk kényszerűltt neuillyi béke aláírása jelent. Az ország falarcozó szava. •Visugatmagyarország népének tiltakozása. Sop­ronban vasárnap délelőtt nagy népgyűlés volt. A n­éptömeg három nyugatmagyarországi város ügyé­­ből­­ööt össze. Csak úgy öntötte a városba befutó sok különvonat -az emberáradatot. A németajkú ma­gyarok zenekarral és nemzeti lobogóval vonultak fel. A népgyűlést Dávid Lajos, az iparosszövetség elnöke nyitotta meg. Thurner Mihály dr. polgármes­ter magyar és német nyelven fejezte ki a német­­ajkúak tiltakozását Nyugatmagyarországnak Ausz­triához való csatolása és Magyarország területi egy­ségének megbontása ellen. Lelkes beszédjében Schi­­f­fer mondását idézte: „A büszke győztest szerencsére buktatja meg."* Ezt gondolják meg ők, a­kik ró­lunk, nélkülünk határoztak, hiszen ez bizonyítja legjobban az ő­ gyöngeségüket. Magyarországot nem lehet megölni s nincs hatalom, mely bennünket Hungáriától elválasszon. Szentivánits Béla a moson-

Next