Budapesti Hírlap, 1920. június(40. évfolyam, 130–154. szám)
1920-06-01 / 130. szám
. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 280 korona, félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor.. Egyes szám ára helykén, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-kirut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A Kenyérmezei ütközet. Budapest, máj. 31. Cég Dühös csata indult meg a kenyér miatti termésrendelet körül. Akiknek nem terem semmi, megijedtek az ötszáz, ezer és háromezer koronás búza miatt. Hogyan, miből fizessenek a közalkalmazottak egy mázsa búzáért ötszáz koronát, az értelmiség, az iparos a kereskedő ezer koronát, milyen éles fegyverrel fog visszavágni a külföld a háromezer koronás gabonaár miatt. A kormány megcsinálta a maga kalkulusát és abban, a meggyőződésben van, hogy termésrendelete demokratikus igazságosztással gondoskodik az államról, a termelőről és a fogyasztóról. Állami érdek, hogy, az ellátatlanok, a közalkalmazottak, a hadsereg olcsóbb kenyeret kapjanak, mint a többi fogyasztó, evégből körülbelül két millió mázsa búzát vásárol össze — mondjuk rekvirál — ötszáz koronáért. Gazdasági és társadalmi érdek, hogy a többi fogyasztó ezer, esetleg valamivel több koronáért kapja a búzát, tehát maximális árban- Ismét állami érdek, hogy a kormány a huszonöt millió métermázsára kalkulált termésből külföldi kivitelre öt milliót foglal le; ennek a métermázsánként kétezer koronás vámja arra való, hogy pénzünk értékét megjavítsa a nemzetközi forgalomban és hogy legyen nőiből fedezni az államháztartás tizenöt milliárdos deficitjét. A termésrendelet az emberi önzés legérzékenyebb oldalait érinti, a gyomrot és a zsebet, mindnyájunk gyomrát és zsebét. A nagy kenyérmezei ütközet tehát előrelátható volt. A kormánynak nemcsak a kérdés szakszerű nehézségeivel, a gazdasági ellentétekkel, a külföldi vonatkozásokkal kellett megküzdeni, hanem saját seregének, parlamenti többségének lázadó csapataival is. A mélységek fenekéről kibuggyanó érdekek lidérc-tánca, hogy a kisgazdapárthoz tartozó földmivelésügyi és pénzügyminiszterek a legerősebb támogatást a túlsó oldalról kapják, míg a lázadók a kisgazdapárti testőrcsapatokban ütik föl fejüket. A termésrendelet, ha kényszereszközeit nézzük, valóban egy csodagyermek, egy szörnyszülött, de nem Rubánek és Korányi nemzették, hanem az alapjában megrendült világgazdaság, melynek talán mi nyögjük a legbetegebb szimptómáit. Veszedelmes operációknak kell magunkat alávetni, halálos veríték gyöngyözik nemcsak a beteg, de az orvos homlokán is. Legyünk résen, mert nagy kérdéseknek kell most eldőlni. Nem a valutajavítás kérdésének, a valutánk már napok óta javul termésrendelet nélkül is. x x x x x x x S XXXXXXXXXXX Nem is annak kell eldőlni, hogy a termésrendelet számvetése helyes-e, fontos-e. Ki tudna annyi ismeretlen X-el megfejteni egy egyenletet, mint ahány ismeretlen, kiszámíthatatlan tényező játszik bele ilyen kérdés méltányos megoldásába. Az fog most eldőlni, hogy a földmivelő néprétegünkre, mint legszélesebb alapra támaszkodó kormányzati, politikai és gazdasági rendszerünk le tudja-e küzdeni az egyoldalúság veszedelmét, osztályuralom-e a mai uralom, osztályparlament-e a nemzetgyűlés, van-e még elég szabad levegő, marad-e elég életföltétel az egyetemes nemzeti és gazdasági élet számára. Ebben a pillanatban még nincs okunk a harangot félreverni, mert a mérséklet, a méltányosság, ha talán taktikából is, nem várt oldalakról nyilatkozik meg szemben az osztályérdekek szertelenségeivel. Kiszámlthatatlan következményekkel, a társadalmi békés együttlét teljes felbomlásával járna, ha az önzésnek sikerülne ebből a kérdésből kormánykérdést, pártpolitikát, avagy osztálykérdést csinálna. Ha a kormányra rá lehetne bizonyítani, hogy egyik termelőosztályt a másik rovására dédelgeti. Ha a gazda, az iparos és a kereskedő egymásra akarná tolni az állam minden terhét. Ha a termelők összeesküdnének a fogyasztók ellen és egyesült erővel törnének a fogyasztók kizsákmányolására. Ne tagadjuk, a hajlandóság megvan rá, az altruizmus csak üres szólam, de nem él a lelkekben. Akár van rá ok, akár nincs, a kötény és a csizma ára épp oly könnyedén szökik a magasságokba, mint a tojásé vagy a sárgarépáé, és ha nincs rendcsináló kéz, a kasza, a rős, a kalapács, a tű páros viaskodnia egyre vadabb lesz és lépést tart vele a közfogyasztás kizsarolása, a köztermelés fennakadása. A vége az lenne, hogy a küzdő felek halálra sebzettenzuhannának a már végkimerülésben vonagló fogyasztókra. Az egész ország egy nagy szarkofág lenne, benn egy összeomlott állam és társadalom csontvázaival. „Hazaszeretel a katonai szolgálati szabályzatban. Magyarország kormányzója elrendelte, hogy a magyar nemzeti hadsereg szolgálati szabályzatába, mint új paragrafust, a hazaszeretet méltatását fel kell venni. A Budapesti Hírlapnak nagy elégtételéül szolgál ez a rendelkezés, mert általa ismét egyik eszményi tételét látja megvalósulni annak a politikának, amelyet hosszú évtizedekre menő fennállása óta követett. Önkéntelenül eszünkbe jut most hötzendorfi Konrád grófnak, a tipikus osztrák veterán generálisnak annakidején hírhedtté vált nyilatkozata: „A-1 vasfegyelem által összekovácsolt erős hadsereg többet ér, mint a mesterségesen felkorbácsolt nemzeti érzés." Azóta sok minden történt. Vájjon állja-e még most is Konrád gróf akkori hitvallását? Azt hisszük, aligha. Konrád, mint katonaember, természetesen érezte és tudta, hogy a hadsereg fegyelem nélkül semmit sem ér, de annak megéléséhez már hiányzott az érzéke, hogy a katonafegyelemnek egyetlen megbízható és soha meg nem dönthető alapja: az igazi nemzeti érzésből fakadó hazaszeretet. A hosszú háború alatt az osztrák-magyar hadsereg belekényszeritett fegyelme meglazult s a végén teljesen felbomlott, mert hiányzott belőle a hazaszeretet érzésének összetartó vaskapcsa; nem úgy, mint a németeknél, kiknek bámulatraméltó hadserege — láttuk a Mackensenéknél — a felbomlás és őrült kavarodás idejében is példás és hazafias magatartást tanúsított. A Konrád-féle mesterséges fegyelem az igazi megpróbáltatások idején csődöt mondott. Bebizonyosodott, hogy az ilyen alapon nyugvó fegyelem balsikerek és csapások idejében nem tudja helyét megállani s a nemzetközi és hazátlan söpredék-elemek izgatásainak ellenállani nem képes. Ezért volt könnyű dolguk a novemberi őszirózsás forradalom vörös szélhámosainak. Az úgynevezett nemzeti tanácsnak első szent kötelessége lett volna a magyar nemzeti hadsereg szolgálati szabályzatába ezt a paragrafust felvenni. Akkor bizonyára sok minden másképpen történt volna. Hiába írta a Budapesti Hírlap 1918. november 23-án — amikor védtelen határainkon . . - i az apró ellenségek kezdtek besompolyogni — a többek között: „De ehhez és minden egyébhez friss, fiatal lelkes és megbízható katonaság kell. Magyar katona-ság. Jogutóda, erkölcsi és lelki örököse a régi magyar katonának. Méltó a háború magyar vitézeihez. Nem távoleső becsvágyó célokért. Nem trónodért. Nem hatalmi törekvésekért, hanem apánké anyánké gyermekünk, tűzhelyünk, temetőink, vagyonunk és életünk, a nemzet és a haza védelmére is. Az akkori kormány azonban nem akar j) katonát látni. Legalább is magyart nem. A világháborút követő belső zavaraink mindent elborító özönvizében a hazaszeretet, az az Ararat-hegye, amely megmentette nem-rzetünket a végpusztulástól. Abban a pillanatban, amikor a magyar szívekben ismét felébredt az átmenetileg mesterségesen elkábított hazafias érzés és becsület, megkezdődött az újjáébredés. A hazaszeretet megteremtette ismét a fegyelmet, a fegyelem a nemzeti hadsereget, amely minden államnak egyetlen biztos támasza és reménye. Ezért üdvözöljük szívünk teljes melegévet Magyarország kormányzójának mély jelentőségű, messze kiható következményekkel kirót rendeletét, mely átlagfentartó és konszolidálást előmozdító jelentőségével kiinduló pontja ama feladatoknak, amelyek végrehajtásának eredménye Magyarország régi nagyságának,dicsőségének és boldogságának megteremtése lesz . 1 Szombathy Kálmán: A Budapesti Hírlap mai száma 4 oldal I)dékét Benárd miniszter irja elé. — A küldöttség; ma este elutazott. — A Magyar Távirti Iroda jelenti. A mai minisztertarács határozata alapján a magyart kormány nevében a békeszerződést Benárd Ágoston dr. munkaügyi és népjóléti miniszter,, továbbá Drasche Lázár Alfréd rendkívüli követ) és meghatalmazott miniszter fogja aláírni, kikma este utaztak el Párisba. A Magyar Távirati Iroda beavatott forrásból arról is értesült hogy a békeszerződést aláírására kiküldendő delegációt a kormány csak a legnagyobb nehézségek között, az utolsó* percben állította össze. Az eleinte emlegetett* Teleki Pál gróf külügyminiszter megszállt területről származván, nem jöhetett számításba, a minisztertanács által felkért Soós Károly, hadügyminiszter pedig megbízatását ma vissza kellett, hogy adja, s így az összes miniszterek közül egyedül Benárd Ágostai maradt, ki elismerésreméltó önfeláldozással vállalta a legnépszerűtlenebb feladat elvégzését, amelyet a ránk kényszerűltt neuillyi béke aláírása jelent. Az ország falarcozó szava. •Visugatmagyarország népének tiltakozása. Sopronban vasárnap délelőtt nagy népgyűlés volt. A néptömeg három nyugatmagyarországi város ügyébőlööt össze. Csak úgy öntötte a városba befutó sok különvonat -az emberáradatot. A németajkú magyarok zenekarral és nemzeti lobogóval vonultak fel. A népgyűlést Dávid Lajos, az iparosszövetség elnöke nyitotta meg. Thurner Mihály dr. polgármester magyar és német nyelven fejezte ki a németajkúak tiltakozását Nyugatmagyarországnak Ausztriához való csatolása és Magyarország területi egységének megbontása ellen. Lelkes beszédjében Schiffer mondását idézte: „A büszke győztest szerencsére buktatja meg."* Ezt gondolják meg ők, akik rólunk, nélkülünk határoztak, hiszen ez bizonyítja legjobban az ő gyöngeségüket. Magyarországot nem lehet megölni s nincs hatalom, mely bennünket Hungáriától elválasszon. Szentivánits Béla a moson-