Budapesti Hírlap, 1920. június(40. évfolyam, 130–154. szám)
1920-06-27 / 153. szám
Sield Alfrid vacsorája. , Budapest, jan. 26. A napokban egyszer felpanaszoltuk e helyen, íogy pártok és kormányok — ebben az ideiglenes és csupa átmeneti időben, mert hisz maga a nemzetgyűlés is csak ad hoc két évre kapott mandátumot —, tele vannak intézményes reformtervekkel. Ezt viszont egy olvasónk panaszolja fel nekünk. Hogy, azt mondja, munkához láthasson, terveket kell készítenie. Hát már semmi reform nem fér ránk? — mondja elégedetlen olvasónk. És így tovább. Egészben azt hiszem, egy kis félreértés van közöttünk, amely soraim folytán talán ki fog derülni. Alább következik egy kis cikk a kormány lemondásáról, amely keresetlen, lapidáris mondatokban tárja fel politikai helyzetünk vigasztalanságát. Kormányok jönnek és mennek, de a helyzet nem változik. Ki vonná kétségbe jó szándékukat? Be kell látnunk, hogy nem a kormányok betegek, hanem a pártok és az alap és forma, amelyen létrejöttek. Nemzetgyűlés és pártjai és kormányai nem azért vannak itt, mármint nem azzal a rendeltetéssel, hogy nagyszabású reformakciókkal az elmúlt évtizedek fejleményeinek feleségeitől, kinövéseitől szabadnak meg a jövő nemzedékeket (mert hiszen közjogi, politikai és társadalmi intézményes alkotások hatása nem máról holnapra áll be), hanem kifejezetten két esztendőre választottak és küldettek, hogy a háború és a forradalmak romjait az újjáépítés útjaiból eltakarítsák. Ez a pillanat parancsolta vagy igényelte munkák elvégzésére való ideiglenes megbízás. Az újjáépítés, az intézményes reformalkotás munkája csak azután következhetik, ha már a romok eltakarítlattak, ha a telek, melyen építeni kell, szabad és tiszta, ha az útról elhordtuk az akadályokat. Elbontott bennünket a szerencsétlenségek pusztító árvize. Száraz lábbal alig lehet járni. Itt-ott térdig, sőt derékig kell a vízben gázolnunk. Vannak helyek, ahol csak csónakon és tutajon lehetséges a közlekedés. És mindnyájunk birtoka ezen az elöntött területen fekszik. Mit csináljunk? Mihez fogjunk elsőbben? Hol kezdjük a munkát? Minden józaneszű ember tudja, hogy elsőbben le kell ereszteni, vagy ha lehet, ki kell más módon szárítani a vizet. És nemkülönben tudja minden egészséges elméjű gazda, hogy ott kell a munkát elkezdeni, ahol még találunk egy darab szárazföldet, vagy ahol sikerült a víztől egy-egy területet megszabadítanunk. Ezekre a szabad részekre kell vetnünk minden erőnket! Összeszedni, ami a szétfutott vagy szétszórt, vagy elzüllött cselédségből, faluból ember és állat , megmaradt és munkába állítani ott, ahol lehet. Nem pedig ide-oda csónakázni vagy a partokon ülve tanácskozva várni dum de iluat amnis — míg a viz eltakarodik — és plánuraokat koholni a messze jövő számára, hogy a falut igy rendezzük, a templomot oda építjük, a kastélyt dombra, és töltésekre csinálunk tervet, hogy többé a víz el ne boríthasson bennünket. Előbb a házakat kell szabaddá tenni, megtámasztani, ami nem dűlt egészen össze, kapálni, szántani a szárazon maradt részeken, hogy addig is legyen legalább krumpli és kenyér. Így jutunk el oda, hogy lassan, de biztosan előkészítjük az időt arra, amikor nagyszabású reformokra is ráérünk és lesz hozzá pénzünk és erőnk, s fölépül a falu — mint egykor Szeged — szebbre, mint milyen valaha volt, felépül a templom is, akastély is és rákerül a sor a biztosító töltésekre is. És ne ámítsa magát senki se túlságosan az intézményesen biztosító reformokkal se. Avagy nem volt-e nálunk a trón, az alkotmány, a parlamentarizmus, a tulajdon és a személy biztossága és a tanítás és a kereskedelem és minden intézményesen biztosítva? És mit nem láttunk mindebből két éven belül kit légberepülni, kit összeomlani? Egy-egy vihar tombolása és az időnek lassan rágó foga minden intézményes biztosítékot csúffá tud tenni, hogy ne is szóljak a világáramlatokról, amelyek ezeréves intézményeket minden intézményes biztosítékukkal el tudnak meríteni. Én tehát azt gondolom, ennek a nemzetgyűlésnek és a kebeléből kelt kormányoknak csak egy sürgős feladatuk van, ha az országot nézik és nem a maguk érdekét. Első dolguk, hogy a közrendet és jogbiztosságot helyreállítsák, kiáltó kötelességük, hogy a megélhetés összes kérdéseivel a leglelkiismeretesebben foglalkozzanak és pedig kizárólag csak abból a szempontból, hogy valósággal meg lehessen élnni, és hogy e végből minden anyagi és erkölcsi erőt sürgősen összeszedjenek és munkába állítsanak, legeslegelsősorban a gazdasági erőket. És nem tehetek róla, ebből a szempontból nekem ennek a vállalkozó embernek, a ki hivatalosan küldetett Magyarországra, de nem hivatalosan, hanem eddigi benyomásai és saját érzései alapján itt akar maradni s velünk akar dolgozni: nekem Stead (Szted) Alfréd urnak tegnapi vacsorája, a melyen Budapest politikusai, államférfiak közszolgálati jelesei, társadalmi kitűnőségei, kereskedelme vezérelmel találkoztak baráti érintkezésben, nagyobb fontosságúnak és üdvösebbnek látszik az országra nézve, mint hetvenhét interpelláció, vagy tíz kölcsönös leleplezés, egy tucat beszéd az intézményes reformokról és négy vagy öt kormányválság, mellyel a nemzetgyűlés szórakoztatott bennünket. Mert mindez csak szó, szó és szó, a Steader vacsorája pedig tett, munka és vállalkozás még a szép és kecsegtető beszéd nélkül is, mellyel a házigazda a vendégeit megtisztelte s melyre a most távozó miniszter rövid szóval megértő visszhangos választ tudott adni hallgatói elismerő lapjától kisérve, szágházában és kérdezi mindenki az országházán kívül. Mi, a kik nem vagyunk sem miniszterek, sem képviselők, elborult lélekkel nézzük a rövid életű kormányok fel- és letűnését, mint csalhatatlan jelét a nagybeteg állapotnak. A tiszántúli választások egyik pártnak sem hoztak akkora többséget, hogy egyedül merne vállalkozni a hatalom átvételére. Marad tehát a koalíció minden terheltségével. Akármilyen kormány jön, egyik sem fog bízni a pártokkal; a koalícióban lappangó személyi és tárgyi ellentétek romboló hatása tovább is működni fog. Ilyen körülmények mellett szinte elveszti fontosságát az utód kérdése. Vállalkozó azért akad bőven, mert éppen a zavaros pártviszonyok tenyésztik a legilletéktelenebb ambíciókat, de az ország máris keservesen nyögi az átmeneti állapotokat. A legsürgősebb kérdések várják a munkabíró Herkuleseket és most napok, hetek tellenek majd bele, míg a Haller, Rubinek és nagyatádi Szabó István sajátságos triumvirátusa meg tud egyezni egy új kormány megalakulásában és eljövetelében. Mert bizonyos, hogy az említett pártvezérek körül csoportosulók teszik a többségi döntő numerust. Ám az eddigi kormányok sorsa is mutatja, hogy a megalkuváson alapuló többség menynyire ingatag alap. Tudjuk, hogy a pártközi megegyezés meglesz, tudjuk, hogy kormányt is kapnak hozzá, de azt is tudjuk, hogy a pártoknak eddigi szelleme és módszere nem hozhatja meg a válság végleges elintézsét. E balsejtelemtől eltelve nézünk a most meginduló kibontakozási kísérletek elé. in :'A' 07'Viv 15-120 Budapest, 1920. XL évfolyam, 153. szám Vasárnap, június 17. Megjelenik, hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 280 korona, félévre 140 kor., negyedévre 70 kor, egy hónapra 38 kor., Egyed szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Birkló Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker. József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A Kormány lemondása. — Simonyi Simadam bejelentése a nemzetgyűlésen. — Az aktus mindössze egy-két percet vett igénybel Smanyi-Le Tirádam miniszterelnök röviden annyit mondott, hogy a tiszai választások terminusáig vállalta a kormányt, a terminus és vele az ideje lejárt. Szólt és leült nagy csalódására mindazoknak, akik eljöttek, hogy egy kicsikét izguljanak egy alig négy hónapos kormány utolsó percein. Maga a nemzetgyűlés ridegen, a másfél órai folyosói tercierétől fáradtan statisztált. Kisgazdapárti képviselő alig mutatkozott, a minisztereknek több mint a fele el sem jött, nem érdekelte őket a saját temetésük. Ebben a részvétlenségben Siraonyi néhány mondata drámai erővel jellemezte a helyzet kietlenségét. A lemondott kormány meg volt győződve arról, hogy akár lett volna terminusa, akár nem, tovább nem bírja ki a többségi pártok halálos támogatását, a többség pedig a négy hónap alatt tízszer és százszor mondta a szemébe, hogy nem adott elég munkát a nemzetgyűlésnek és határozatlanságával, tétlenségével végveszedelembe sodorta a keresztény kurzust Mi lesz most, kérdezte mindenki az or A nemzetgyűlés ülése. A nemzetgyűlés ma egészen rövid ülést tartott. A Ház féltizenkettőkor nyílt meg. Kenéz Béla mint előadó, bejelentette, hogy a második bírálóbizottság a Drósdy Győző mandátuma ellen beadott panasz tárgyaltal két pontra nézve elrendelte a vizsgálatot, amelynek foganatosításával Hornyánszky Zoltánt bízta meg. Rassay Károly indítványt jegyzett elő, melyben a Máv állapotának megvizsgálására parlamenti bizottság kiküldését kéri. Anemzetgyűlés azután harmadszori olvasásban megszavazta az indemnitást. Ezek után az elnök felfüggesztette az ülést. Ez azért történt, mert a miniszterelnök nem volt a Házban s bejelentését várták. A miniszterelnök a Várban volt, ahol a kormányzónak átadta a kormány lemondását. Amikor megérkezett a miniszterelnök, az elnök megnyitotta az ülést. Simonyi-Semadam Sándor a következő nyilatkozatot tette: — Tisztelt Nemzetgyűlés! Méltóztatik emlékezni, hogy amikor vállakoztam kormányalakításra, a tisztántáji választások időpontjáig határoztam meg azt az időt, amíg az ügyeket vezetem. Az én időm a választások következtében lejárt, tehát ma bejelentettem a kormányzó úrnak az összkormány lemondását. A kormányzó a kormány lemondását elfogadta. Kérem a tisztelt nemzetgyűlést, méltóztassék üléseit elnapolni mindaddig, míg a válság tart, amig az új kormány megalakul. A nemzetgyűlés hangtalanul fogadta a miniszterelnök bejelentését. Azután az elnök felhatalmazást kért, hogy a nemzetgyűlést a válság lefolyása után újból összehívhassa. Ezzel az ülés véget ért. A válság. Simomji Seauldam miniszterelnök ma délelőtt kihallgatáson volt a Vformihúzónál s átnyaitotta a kormány lemondását. A kormányzó erre fölkérte a lemondott kormányt, hogy az új kormány kinevezéséig intézze tovább az ország ügyeit. Olyképn vagyunk értesülve, hogy a miniszterelnök mai kihallgatása során meg is ajánlotta az utódját. Hir szerint ADDonai Albert grófot,másodsorban pedig, ha Apponyi a megbízást nem vállalná, Heuden István grófot. A kormányválság a sz.A.'.-o k.'.i.-r-os for- A. Budapesti Hírlap mai száma 6 oldal.