Budapesti Hírlap, 1920. június(40. évfolyam, 130–154. szám)

1920-06-27 / 153. szám

Sield Alfrid vacsorája. ,­­ Budapest, jan. 26. A napokban egyszer felpanaszoltuk e he­lyen, í­ogy pártok és kormányok — ebben az ideiglenes és csupa átmeneti időben, mert hisz maga a nemzetgyűlés is csak ad hoc két évre kapott mandátumot —, tele vannak intézmé­nyes reform­tervekkel. Ezt viszont egy olva­sónk panaszolja fel nekünk. Hogy, azt mondja, munkához láthasson, terveket kell készítenie. Hát már semmi reform nem fér ránk? — mondja elégedetlen olvasónk. És így tovább. Egészben azt hiszem, egy kis félreértés van közöttünk, a­mely soraim folytán talán ki fog derülni. Alább következik egy kis cikk a kormány lemondásáról, a­mely keresetlen­, lapidáris mon­datokban tárja fel politikai helyzetünk vigasz­talanságát. Kormányok jönnek és mennek, de a helyzet nem változik. Ki vonná kétségbe jó szándékukat? Be kell látnunk, hogy nem a kormányok betegek, hanem a pártok és az alap és forma, a­melyen létrejöttek. Nemzetgyűlés és pártjai és kormányai nem azért vannak itt, már­mint nem azzal a rendeltetéssel, hogy nagyszabású reformakciók­kal az elmúlt évtizedek fejleményeinek fele­ségeitől, kinövéseitől szabad­nak meg a jövő nemzedékeket (mert hiszen közjogi, politikai és társadalmi intézményes alkotások hatása nem máról holnapra áll be), hanem kifejezet­ten két esztendőre választottak és küldettek, hogy a háború és a forradalmak romjait az újjáépítés útjaiból eltakarítsák. Ez a pillanat parancsolta vagy igényelte munkák elvégzésére való ideiglenes megbízás. Az újjáépítés, az in­tézményes reformalkotás munkája csak azután következhetik, ha már a romok eltakarítlattak, ha a telek, melyen építeni kell, szabad és tiszta, ha az útról elhordtuk az akadályokat. Elbontott bennünket a szerencsétlenségek pusztító árvize. Száraz lábbal alig lehet járni. Itt-ott térdig, sőt derékig kell a vízben gázol­nunk. Vannak helyek, a­hol csak csónakon és tutajon lehetséges a közlekedés. És mindnyá­junk birtoka ezen az elöntött területen fekszik. Mit csináljunk? Mihez fogjunk elsőbben? Hol kezdjük a munkát? Minden józaneszű ember tudja, hogy el­sőbben le kell ereszteni, vagy h­a lehet, ki kell más módon­ szárítani a vizet. És nemkülönben tudja minden egészséges elméjű gazda, hogy ott kell a munkát elkezdeni, a­hol még találunk egy darab szárazföldet, vagy a­hol sikerült a víztől egy-egy­­ területet megszabadítanunk. Ezekre a szabad részekre kell vetnünk minden erőnket! Összeszedni, a­mi a szétfutott vagy szétszórt, vagy elzüllött cselédségből, faluból ember és állat , megmaradt és munkába állítani ott, a­hol lehet. Nem pedig ide-oda csónakázni vagy a partokon ülve tanácskozva várni dum de iluat amnis — míg a viz el­takarodik — és plánuraokat koholni a messze jövő számára, hogy a falut igy rendezzük, a templomot oda építjük, a kastélyt dombra, és töltésekre csiná­lunk tervet, hogy többé a víz el ne boríthasson bennünket. El­őbb a házakat kell szabaddá tenni, megtámasztani, a­mi nem dűlt egészen össze, kapálni, szántani a szárazon maradt részeken, hogy addig is legyen legalább krumpli és ke­nyér. Így jutunk el oda, hogy lassan, de bizto­san előkészítjük az időt arra, a­mikor nagy­szabású reformokra is ráérünk és lesz hozzá pénzünk és erőnk, s fölépül a falu — mint egy­kor Szeged — szebbre, mint milyen valaha volt, felépül a templom is, a­­kastély is és rákerül a sor a biztosító töltésekre is. És ne ámítsa magát senki se túlságosan az intézményesen biztosító reformokkal se. Avagy nem volt-e nálunk a trón, az alkotmány, a parlamentarizmus, a tulajdon és a személy biztossága és a tanítás és a kereskedelem és minden intézményesen biztosítva? És mit nem láttunk mindebből két éven belül kit légbere­pülni, kit összeomlani? Egy-egy vihar tombo­­lása és az időnek lassan rágó foga minden intézményes biztosítékot csúffá tud tenni, hogy ne is szóljak a világáramlatokról, a­me­lyek ezeréves intézményeket minden intézmé­nyes biztosítékukkal el tudnak meríteni. Én tehát azt gondolom, ennek a nemzet­gyűlésnek és a kebeléből kelt kormányoknak csak egy sürgős feladatuk van, ha az országot nézik és nem a maguk érdekét. Első dolguk, hogy a közrendet és jogbiztosságot helyreállít­sák, kiáltó kötelességük, hogy a megélhetés összes kérdéseivel a leglelkiismeretesebben fog­lalkozzanak és pedig kizárólag csak abból a szempontból, hogy valósággal meg lehessen élnni, és hogy e végből minden anyagi és erkölcsi erőt sürgősen összeszedjenek és munkába állít­sanak, legeslegelsősorban a gazdasági erőket. És nem tehetek róla, ebből a szempontból ne­kem ennek a vállalkozó embernek, a ki hiva­talosan küldetett Magyarországra, de nem hi­vatalosan, hanem eddigi benyomásai és saját érzései alapján itt akar maradni s velünk akar dolgozni: nekem­ Stead (Szted) Alfréd urnak tegnapi vacsorája, a melyen Budapest politi­kusai, államférfiak közszolgálati jelesei, társa­dalmi kitűnőségei, kereskedelme vezérelmel találkoztak baráti érintkezésben, nagyobb fon­tosságúnak és üdvösebbnek látszik az országra nézve, mint hetvenhét interpelláció, vagy tíz kölcsönös leleplezés, egy tucat beszéd az intéz­ményes reformokról és négy vagy öt kormány­­válság, mellyel a nemzetgyűlés szórakoztatott bennünket. Mert mindez csak szó, szó és szó, a Stead­er vacsorája pedig tett, munka és vál­lalkozás még a szép és kecsegtető beszéd nél­kül is, mellyel a házigazda a vendégeit megtisz­telte s melyre a most távozó miniszter rövid szóval megértő visszhangos választ tudott adni hallgatói elismerő lapjától kisérve, szágházában és kérdezi mindenki az ország­­házán kívül. Mi, a kik nem vagyunk sem mi­niszterek, sem képviselők, elborult lélekkel nézzük a rövid életű kormányok fel- és letűné­sét, mint csalhatatlan jelét a nagybeteg álla­potnak. A tiszántúli választások egyik pártnak sem hoztak akkora többséget, hogy egyedül merne vállalkozni a hatalom átvételére. Marad tehát a koalíció minden terheltségével. Akár­milyen kormány jön, egyik sem fog bízni a pártokkal; a koalícióban lappangó személyi és tárgyi ellentétek romboló hatása tovább is mű­ködni fog. Ilyen körülmények mellett szinte elveszti fontosságát az utód kérdése. Vállalkozó azért akad bőven, mert éppen a zavaros párt­viszonyok tenyésztik a legilletéktelenebb ambí­ciókat,­­ de az ország máris keservesen nyögi az átmeneti állapotokat. A legsürgősebb kérdé­sek várják a munkabíró Herkuleseket és most napok, hetek tellenek majd bele, míg a Haller, Rubinek és nagyatádi Szabó István sajátságos triumvirátusa meg tud egyezni egy új kormány megalakulásában és eljövetelében. Mert bizo­nyos, hogy az említett pártvezérek körül cso­portosulók teszik a többségi döntő numerust. Ám az eddigi kormányok sorsa is mutatja, hogy a megalkuváson alapuló többség meny­nyire ingatag alap. Tudjuk, hogy a pártközi megegyezés meglesz, tudjuk, hogy kormányt is kapnak hozzá, de azt is tudjuk, hogy a pártok­nak eddigi szelleme és módszere nem hozhatja meg a válság végleges elintézsét. E balsejtelem­től eltelve nézünk a most meginduló kibonta­kozási kísérletek elé. in :'A' 07­­'Viv 15-120 Budapest, 1920. XL évfolyam, 153. szám Vasárnap, június 17. Megjelenik, hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 280 korona, félévre 140 kor., negyedévre 70 kor­, egy hónapra 38 kor., Egyed szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Birkló Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker. József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A Kormány lemondása. — Simonyi Simadam bejelentése a nemzet­gyűlésen. — Az aktus mindössze egy-két percet vett igény­bel Smanyi-Le Tirádam miniszterelnök rö­viden annyit mondott, hogy a tiszai választá­sok terminusáig vállalta a kormányt, a termi­nus és vele az ideje lejárt. Szólt és leült nagy csalódására mindazoknak, a­kik eljöttek, hogy egy kicsikét izguljanak egy alig négy hónapos kormány utolsó percein. Maga a nemzetgyűlés ridegen, a másfél órai folyosói tercierétől fáradtan statisztált. Kisgazdapárti képviselő alig mutatkozott, a mi­nisztereknek több mint a fele el sem jött, nem érdekelte őket a saját temetésük. Ebben a rész­vétlenségben Siraonyi néhány mondata drámai erővel jellemezte a helyzet kietlenségét. A le­mondott kormány meg volt győződve arról, hogy akár lett volna terminusa, akár nem, to­vább nem bírja ki a többségi pártok halálos támogatását, a többség pedig a négy hónap alatt tízszer és százszor mondta a szemébe, hogy nem adott elég munkát a nemzetgyűlés­nek és határozatlanságával, tétlenségével vég­­veszedelembe sodorta a keresztény kurzust Mi lesz most, kérdezte mindenki az or­ A nemzetgyűlés ülése. A nemzetgyűlés m­a egészen rövid ülést tartott. A Ház féltizenkettőkor nyílt meg. Kenéz Béla mint előadó, bejelentette, hogy a második bíráló­bizottság a Drósdy Győző mandátuma ellen beadott panasz tárgyaltal két pontra nézve elrendelte a vizsgálatot, a­melynek foganatosításával Hornyánszky Zoltánt bízta meg. Rassay Károly indítványt jegyzett elő, melyben a Máv­ állapotának megvizsgálására parla­­menti bizottság kiküldését kéri.­­ A­­nemzetgyűlés azután harmadszori olvasás­ban megszavazta az indemnitást. Ezek után az elnök felfüggesztette az ülést. Ez azért történt, mert a miniszterelnök nem­­ volt a Házban s bejelentését várták. A miniszterelnök a Várban­ volt, a­hol a kor­mányzónak átadta a kormány lemondását. A­mikor­ megérkezett a miniszterelnök, az el­nök megnyitotta az ülést. Simonyi-Semadam Sándor a következő nyilat­kozatot tette: — Tisztelt Nemzetgyűlés! Méltóztatik emlé­kezni, hogy a­mikor vállakoztam kormányalakításra, a tisztántáji választások időpontjáig határoztam meg azt az időt, a­míg az ügyeket vezetem. Az én időm a választások következtében lejárt, tehát ma bejelentettem a kormányzó úrnak az összkormány lemondását. A kormányzó a kormány lemondását elfogadta. Kérem a tisztelt nemzetgyűlést, méltóztas­­sék üléseit elnapolni mindaddig, míg a válság tart, a­mig az új kormány megalakul. A nemzetgyűlés hangtalanul fogadta a minisz­­terelnök bejelentését. Azután az elnök felhatalmazást kért, hogy a nemzetgyűlést a válság lefolyása után újból össze­hívhassa. Ezzel az ülés véget ért. A válság. Simomji­ Seauldam miniszterelnök ma délelőtt kihallgatáson volt a Vformihúzónál s átnyaitotta a kormány lemondását. A kormányzó erre fölkérte a lemondott kormányt, hogy az új kormány kineve­zéséig intézze tovább az ország ügyeit. Olyképn va­gyunk értesülve, hogy a miniszterelnök mai kihall­gatása során meg is ajánlotta az utódját. Hir sze­rint ADDonai Albert grófot,­­másodsorban pedig, ha Apponyi a megbízást nem vállalná, Heu­den István grófot. A kormányválság a sz.A.'.-o k.'.i.-r-os for- A. Budapesti Hírlap mai száma 6 oldal.

Next