Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-18 / 221. szám

Budapest, 1920. Ára 1 korona.­ XL. évfolyam, 221. szám Szombat, szeptember 18. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Elöftsetési árak: igéna évre ISO korona, félévre 140 kor, negyedévre 70 kor., egy hónapra 36 kor.. Egyes szám ára helyben, vidéken 6 a pályaudvarokon 1 korona. Birdetának milliméter alámítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., R­drik Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József­ körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-~84» „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen.* l*iberalizmus és demokrácia. Budapest, szept. 17. Tehát még ma­ga csak ott vagyunk, hogy megnyergelünk egy^egy jelszót s ellovagoljuk rajta a „magas iskolát". Ezzel az jár, hogy nincs programunk rá­ ország számára. A programunk a Révai-féle nagy lexikonban van. Liberális vagy? Megvan írva a lexikonban, mi a hitvallá­­sod, így a demokratáé, így a konzervatí­vé. Így akármelyik kurzusé. És a szerint mondunk be­szédeket,­­ irkár úunk rend­el­etek­et, gyártunk tör­vényt, így lehetséges csak, hogy Friedrich úr , mint a kormány elnöke, leül este, elkezd írni és reggelre készen van egy újdonatúj törvény a legáltalánosabb választási jogról. Az sem a mi viszonyainkból, hanem a lexikonból készült, a­hol lajstromozva van, hogy melyik országban milyen van, hol van általános, hol általánosabb, hol legáltalánosabb. Ebből ki lehet irni Magyar­­ország számára a legeslegáltalánosabbat. Tegnap némi platonikus elismerések mel­­­­lett Prohászka püspök temperamentumos gesz­tussal elhárította politikánk, útjából a liberaliz­must, mint olyan citromot, melyből a mi jót lehetett, már kipréseltük, a többi rossz benne. Ma Ugrón Gábor állt fel, hogy kétes védelem­ben részesítse a XIX. évszáz uralkodó irányát, bár nem az övé is, mert a mi Prohászkának sok benne, az neki kevés, mivelhogy ő meg demokrata. Adott is egy elmés meghatározást a kettőről. Szerinte igaza van Prohászkának abban, hogy a liberalizmus túlélte magát, de úgymond, csak a mancheszteri értelemben vett liberalizmus, melynek az volt a cinikus állás­pontja, hogy a gyenge és erőtlen ember pusztul­jon el. Ugron Gábor szerint ma annak a libe­ralizmusnak van helye, a­melyet demokráciá­nak nevezünk, s a­mely a gyengék védelmét szolgálja. E szerint ez a­­fajta liberalizmus kidönti a fát, esetleg az erdőt is, hogy a gyönge fű­ tenyész­hessen, kiszabadulván az árnyékból! A modern politika minden fonáksága benne van ebben a meghatározásban. A mai politikai pártember gondja és érdeklődése nem terjed tovább, csak egy-egy rétegig, addig a rétegig, a­melyre pártja és maga a­­ karrierjét alapítja. Az egyik, a szabad versenyre, a­mely­ben persze hogy a gyenge elhull. De ha jól tudom, a híres struggle for life — a létért való versenygés — elve ezt a természet kormányzó- és éltetőerejének hirdeti. A másik az erősek megfékezését és a gyengék szolgálatát hirdeti. Ez pedig mind hamis beállítás. Akár a li­beralizmus, akár a konzervativizmus, akár a demokrácia, avagy bármely más kormányzó elv kell, hogy az összesség szolgálatában álljon, frandjának kell lenni az erősekre és a gyengékre egyaránt. Az erősek túlkapásait egyfelől fékez­nie kell, másfelől pedig gondoskodni tartozik arról, hogy az erősek szabadon fejthessék ke és növelhessék erejüket a köztársaságnak, tehát az erőtleneknek is a hasznára. Az állam nem jótékony intézmény, hogy kizáróan a gyengék o­ra teára rendezkedjék be. A helyes gazdaság­ban arányosan van elosztva az erdő s a rét s a legelő kultusza. A­mit pedig Ugron Gábor hely­telenül demokráciának nevez, az a letűnt libe­rális érának édes gyermeke. Soha, mióta a világ áll, annyi gondoskodás úgy a törvényhozások, mint a társadalom útján nem történt a gyöngék és erőtlenek védelmére, mint a liberális éra alatt. Sajnos, ez vezetett oda, hogy végül a gyen­gék kerültek az erősek fölé s tovanyargalásztak rajtuk egészen a­­ proletárdiktatúráig. De miért? Azért, mert nem igaz az, hogy a demo­krácia, mint Ugrón mondja, az erőtöknek vé­delme, hanem az erőtelenek vállalkozó vezérei­nek és úgynevezett védőinek hatalmi törekvése. Hogy hová jut erős és gyenge, ha a vezé­rek belovagoltak a hatalom birtokába, látjuk Oroszországban és láttuk idehaza a Tanácskor­mány idejében. A liberális érában gyűjtött anyagi és szellemi javak cinikus elprédálása, el­idegenítése és általános nyomor és szolgaság e demokrácia koronája. Ne beszéljünk liberalizmusról és demo­kráciáról és keresztény kurzusról. Beszéljünk az országról, a hazáról, a nemzetről. Beszéljünk az elszakadt részekről, a vagonlakókról, a drága­ságról, pénzünk elértéktelenedésénél. Beszéljünk a rekvirálásokról, a liszt- és szén­jegyből, a hideg gyári kéményekről, a munká­tala­nok­ró­l és do­­logtalanokról, beszéljünk pangó kereskedel­münkről, társadalmunk zülléséről. Ezt sem de­mokrácia, sem liberalizmus meg nem gyógyítja, hanem a rend, a munka, a kölcsönös megbecsü­lés, a társadalom békéje, a becsületes és igaz­ságos kormányzás, az önzetlen hazafiság és a polgárok áldozatkészsége. Micsoda naivitás, micsoda önémítás azt hinni és hirdetni, hogy mindebből csak egy nyo­morúságnak a századrészét is meggyógyítja akár a liberalizmus, akár a demokrácia, akár a­z■ numerusz klauzusz.­ ­ Daniimés lemondott. Pontosan nyolc hónapig ü­lt Paul Deschanel a­­francia köztársaság elnöki székében. Január tizen­hetedikén történt, hogy az utolsó percben kiütötte a nvenwheh Clemenceaut és­­kaparintotta a maga számára váratlanul azt a méltóságot, a­mely kora ifjúságától kezdve állandóan mint kívánatos végcél lebegett szeme előtt. A mai napig sincs földerítve, hogy milyen okok és milyen törekvések­ tették le­hetővé azt, hogy Deschanelnek ez a huszáros rajta­ütése sikerült. Suttogtak akkor angol befolyásról, beszéltek fontos nemzetközi érdekekről, de igazá­ban senki sem értette, hogy miért volt muszáj Cle­­menceaunak, a­kit akkoriban a háború és a béke kettős glóriája vett körül, magát egy szürke és poli­tikailag semleges jövevény előtt megadnia. Ezt a rej­télyt a jövőnek kellett volna megfejtenie. De a jövő ezúttal adósunk maradt a fölvilágosítással, Descha­­nel nyolchónapos pünkösdi királysága olyan volt, mint egy nagy sötét felhő, a­melyen emberi szem át nem hatolhat. Az új elnököt már hivatalba lépése elején súlyos baleset érte, a­mely kicsavarta kezéből a kormány kerekét. Félrevonulva gyógykezelésével kellett töltenie az idejét és országának és a világnak e sorsdöntő óráiban szóhoz nem juthatott, tettet véghez nem vihetett. Lemondása hónapok óta ál­landóan szóbeszéd tárgya volt, de csak­ a mai napon következett el, mikor valószínűleg a fölgyógyulásába vetett reménynek utolsó szála is elszakadt. Clemenceau hirtelen eltávolításával a francia politika éléről Európa valamennyi nemzetének szí­véről legördült a legsúlyosabb kő. Mert nemcsak a leeyőzöttek lélegzettek föl könnyebben e hit halla­tára, hanem a győztes angolok és olaszok is örültek, hogy lerázták azt az erős embert, a­ki mint lebírha­­tatlan nyűg kényelmetlen volt már nekik is. Azt re­mélte mindenki, hogy ez a húr, a­melyet Poincaré és Clemenceau a szakadásig túlfeszített. Deschanel puhább keze alatt lassan vissza fog húzódni normá­lis állapotába. Hogy Deschanel ezt a reményt valóra nem váltotta, az neki senki által föl nem róható. A sors megfosztotta öl áltól, hogy azt a nemes hiva­tást, melyre honfitársai által elhivatott, az emberi­ség javára betöltse. Betegsége Millerandot, Clemen­ceau utódját a miniszterelnöki székben, tette a fran­cia­ politika legfőbb irányítójává. Millerand ha néha-néha le is tért a Clemenceau vajta Ösvényről,­ nagyjában elődje és mestere útjait járja, éppen csak­ kissé zajtalanabbal, kevesebb lármát okozva. Mil­lerand ma láthatólag tökéletes ura a francia politi­kai helyzetnek. Most, mikor mindenütt politikai vál-' Ságokkal teli a szemhatár, Franciaország, a kor­mányválságok e klasszikus hazája, a politikai szi­lárdság korszakát éli. Ezen Deschanel lemondása és az új elnökválasztás sem fog változtatni. És ezért háttérbe szorul az új elnök személyének a kérdése is. Bizonyosra vehető, hogy Millerand akár mint el­nök, akár mint miniszterelnök továbbra is érvénye­síteni fogja azt a politikai irányt, melyet eddig kö­vetett. Ránk magyarokra nézve ez a személyi vál­tozás a francia politikai színpadon különösebb jelen­tőséggel nem bír. Emberi szempontból átérezzük tragikus voltét arr­ak a helyzetnek, mikor egy em­ber földág becsvágyának legfelsőbb csúcsára és vé­­letlenségek, balesetek, egészségbeli elváltozások ott megfosztják jelentőségétől és hamarosan legördítik visza oda, a­hol minden ember kezdi és végzi­ első és utolsó dolgát. Ekképpen a nagy Deschanel­e szo­morú esete úgy fest, mint az a kő, a­mely beleesik a vízbe. Egy kissé megmozgatja a víz felszínét, de csakhamar helyreáll a víztömeg egyensúlya és a kő eltűnt nyomtalan. " 1 ■ A lemondás bejelentése: Parisból jelentik, hogy Deschanel elnök meg­­küldötte Millerand miniszterelnöknek lemondó leve­lét. A szenátus tagjait táviratilag hívták meg az azon­nal összeülő parlamenti ülésre. Ma miniszteri tanácskozás volt, a­mely után Millerand a kamara és a szenátus elnökeivel tanács­kozott és a parlamentet sürgősen összehívta keddre, hogy azon az ülésen olvastassák föl Deschanel le­mondó levelét. A kongresszus szeptember 25-én ül össze az új köztársasági elnök megválasztására. (M. T. I.) Berohand balesetei. A Malin szerint Deschanel elnök már a montar­­gisi baleset előtt egy hónappal szerencsétlenül járt. Akkor a miniszterelnök automobilon utazott a szant­­germaini erdőcskébe és ott megállította a kocsit, hogy sétát tegyen az erdőben. Mintegy másfél óra múlva egészen vizesen jött vissza a kocsihoz. Azonnal az Elyséebe hajtatott, a balesetről azonban senkinek nem tudott felvilágosítást adni. Legújabb rohama az elmúlt pénteken a kambeusgi kastély parkjában érte utól. Az elnök séta közben hirtelen rosszul lett és be­esett egy csatornába, a­mely azon a helyen nem volt valami mély, úgy hogy a szerencsétlenségnek komo­lyabb következménye nem volt. (M. T. I.) Deschanel betegségre gyógyíthatatlan agy,­gyöngeség. Millerand miniszterelnök­, a Petit Journal köz­lése szerint, részletes orvosi szakvéleményt adatott magának Deschanel elnök állapotáról. Ez a szakvé­lemény azt mondja, hogy az elnök a legutóbbi évek folyamán végzett túlfeszített munkája következtében an­ógyíthatatlann agygyöngeségben szenved. (M. T. I.) Az új elnökjelöltek, Mitterand ma kollégái előtt, a­kik arra igye­keztek őt rábírni, hogy vállalja el Deschanel utód­lását, kifejtette azokat a parancsoló okokat, a­me­lyek kötelezik, hogy vonakodásához ragaszkodjék és azt a művet folytassa, a­melyet miniszterelöki állásában kezdett. A Wiener Mittagsjournal ismét azt jelenti, hogy Millerand elutasító álláspontja az elnökjelöltségre nem tekinthető véglegesnek. Az Echo de Paris beszélgetést közöl Millerand­

Next