Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)
1920-09-18 / 221. szám
Budapest, 1920. Ára 1 korona. XL. évfolyam, 221. szám Szombat, szeptember 18. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Elöftsetési árak: igéna évre ISO korona, félévre 140 kor, negyedévre 70 kor., egy hónapra 36 kor.. Egyes szám ára helyben, vidéken 6 a pályaudvarokon 1 korona. Birdetának milliméter alámítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rdrik Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-~84» „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen.* l*iberalizmus és demokrácia. Budapest, szept. 17. Tehát még maga csak ott vagyunk, hogy megnyergelünk egy^egy jelszót s ellovagoljuk rajta a „magas iskolát". Ezzel az jár, hogy nincs programunk rá ország számára. A programunk a Révai-féle nagy lexikonban van. Liberális vagy? Megvan írva a lexikonban, mi a hitvallásod, így a demokratáé, így a konzervatívé. Így akármelyik kurzusé. És a szerint mondunk beszédeket, irkár úunk rendeleteket, gyártunk törvényt, így lehetséges csak, hogy Friedrich úr , mint a kormány elnöke, leül este, elkezd írni és reggelre készen van egy újdonatúj törvény a legáltalánosabb választási jogról. Az sem a mi viszonyainkból, hanem a lexikonból készült, ahol lajstromozva van, hogy melyik országban milyen van, hol van általános, hol általánosabb, hol legáltalánosabb. Ebből ki lehet irni Magyarország számára a legeslegáltalánosabbat. Tegnap némi platonikus elismerések mellett Prohászka püspök temperamentumos gesztussal elhárította politikánk, útjából a liberalizmust, mint olyan citromot, melyből a mi jót lehetett, már kipréseltük, a többi rossz benne. Ma Ugrón Gábor állt fel, hogy kétes védelemben részesítse a XIX. évszáz uralkodó irányát, bár nem az övé is, mert a mi Prohászkának sok benne, az neki kevés, mivelhogy ő meg demokrata. Adott is egy elmés meghatározást a kettőről. Szerinte igaza van Prohászkának abban, hogy a liberalizmus túlélte magát, de úgymond, csak a mancheszteri értelemben vett liberalizmus, melynek az volt a cinikus álláspontja, hogy a gyenge és erőtlen ember pusztuljon el. Ugron Gábor szerint ma annak a liberalizmusnak van helye, amelyet demokráciának nevezünk, s amely a gyengék védelmét szolgálja. E szerint ez afajta liberalizmus kidönti a fát, esetleg az erdőt is, hogy a gyönge fű tenyészhessen, kiszabadulván az árnyékból! A modern politika minden fonáksága benne van ebben a meghatározásban. A mai politikai pártember gondja és érdeklődése nem terjed tovább, csak egy-egy rétegig, addig a rétegig, amelyre pártja és maga a karrierjét alapítja. Az egyik, a szabad versenyre, amelyben persze hogy a gyenge elhull. De ha jól tudom, a híres struggle for life — a létért való versenygés — elve ezt a természet kormányzó- és éltetőerejének hirdeti. A másik az erősek megfékezését és a gyengék szolgálatát hirdeti. Ez pedig mind hamis beállítás. Akár a liberalizmus, akár a konzervativizmus, akár a demokrácia, avagy bármely más kormányzó elv kell, hogy az összesség szolgálatában álljon, frandjának kell lenni az erősekre és a gyengékre egyaránt. Az erősek túlkapásait egyfelől fékeznie kell, másfelől pedig gondoskodni tartozik arról, hogy az erősek szabadon fejthessék ke és növelhessék erejüket a köztársaságnak, tehát az erőtleneknek is a hasznára. Az állam nem jótékony intézmény, hogy kizáróan a gyengék ora teára rendezkedjék be. A helyes gazdaságban arányosan van elosztva az erdő s a rét s a legelő kultusza. Amit pedig Ugron Gábor helytelenül demokráciának nevez, az a letűnt liberális érának édes gyermeke. Soha, mióta a világ áll, annyi gondoskodás úgy a törvényhozások, mint a társadalom útján nem történt a gyöngék és erőtlenek védelmére, mint a liberális éra alatt. Sajnos, ez vezetett oda, hogy végül a gyengék kerültek az erősek fölé s tovanyargalásztak rajtuk egészen a proletárdiktatúráig. De miért? Azért, mert nem igaz az, hogy a demokrácia, mint Ugrón mondja, az erőtöknek védelme, hanem az erőtelenek vállalkozó vezéreinek és úgynevezett védőinek hatalmi törekvése. Hogy hová jut erős és gyenge, ha a vezérek belovagoltak a hatalom birtokába, látjuk Oroszországban és láttuk idehaza a Tanácskormány idejében. A liberális érában gyűjtött anyagi és szellemi javak cinikus elprédálása, elidegenítése és általános nyomor és szolgaság e demokrácia koronája. Ne beszéljünk liberalizmusról és demokráciáról és keresztény kurzusról. Beszéljünk az országról, a hazáról, a nemzetről. Beszéljünk az elszakadt részekről, a vagonlakókról, a drágaságról, pénzünk elértéktelenedésénél. Beszéljünk a rekvirálásokról, a liszt- és szénjegyből, a hideg gyári kéményekről, a munkátalanokról és dologtalanokról, beszéljünk pangó kereskedelmünkről, társadalmunk zülléséről. Ezt sem demokrácia, sem liberalizmus meg nem gyógyítja, hanem a rend, a munka, a kölcsönös megbecsülés, a társadalom békéje, a becsületes és igazságos kormányzás, az önzetlen hazafiság és a polgárok áldozatkészsége. Micsoda naivitás, micsoda önémítás azt hinni és hirdetni, hogy mindebből csak egy nyomorúságnak a századrészét is meggyógyítja akár a liberalizmus, akár a demokrácia, akár az■ numerusz klauzusz. Daniimés lemondott. Pontosan nyolc hónapig ült Paul Deschanel afrancia köztársaság elnöki székében. Január tizenhetedikén történt, hogy az utolsó percben kiütötte a nvenwheh Clemenceaut éskaparintotta a maga számára váratlanul azt a méltóságot, amely kora ifjúságától kezdve állandóan mint kívánatos végcél lebegett szeme előtt. A mai napig sincs földerítve, hogy milyen okok és milyen törekvések tették lehetővé azt, hogy Deschanelnek ez a huszáros rajtaütése sikerült. Suttogtak akkor angol befolyásról, beszéltek fontos nemzetközi érdekekről, de igazában senki sem értette, hogy miért volt muszáj Clemenceaunak, akit akkoriban a háború és a béke kettős glóriája vett körül, magát egy szürke és politikailag semleges jövevény előtt megadnia. Ezt a rejtélyt a jövőnek kellett volna megfejtenie. De a jövő ezúttal adósunk maradt a fölvilágosítással, Deschanel nyolchónapos pünkösdi királysága olyan volt, mint egy nagy sötét felhő, amelyen emberi szem át nem hatolhat. Az új elnököt már hivatalba lépése elején súlyos baleset érte, amely kicsavarta kezéből a kormány kerekét. Félrevonulva gyógykezelésével kellett töltenie az idejét és országának és a világnak e sorsdöntő óráiban szóhoz nem juthatott, tettet véghez nem vihetett. Lemondása hónapok óta állandóan szóbeszéd tárgya volt, de csak a mai napon következett el, mikor valószínűleg a fölgyógyulásába vetett reménynek utolsó szála is elszakadt. Clemenceau hirtelen eltávolításával a francia politika éléről Európa valamennyi nemzetének szívéről legördült a legsúlyosabb kő. Mert nemcsak a leeyőzöttek lélegzettek föl könnyebben e hit hallatára, hanem a győztes angolok és olaszok is örültek, hogy lerázták azt az erős embert, aki mint lebírhatatlan nyűg kényelmetlen volt már nekik is. Azt remélte mindenki, hogy ez a húr, amelyet Poincaré és Clemenceau a szakadásig túlfeszített. Deschanel puhább keze alatt lassan vissza fog húzódni normális állapotába. Hogy Deschanel ezt a reményt valóra nem váltotta, az neki senki által föl nem róható. A sors megfosztotta öl áltól, hogy azt a nemes hivatást, melyre honfitársai által elhivatott, az emberiség javára betöltse. Betegsége Millerandot, Clemenceau utódját a miniszterelnöki székben, tette a francia politika legfőbb irányítójává. Millerand ha néha-néha le is tért a Clemenceau vajta Ösvényről, nagyjában elődje és mestere útjait járja, éppen csak kissé zajtalanabbal, kevesebb lármát okozva. Millerand ma láthatólag tökéletes ura a francia politikai helyzetnek. Most, mikor mindenütt politikai vál-' Ságokkal teli a szemhatár, Franciaország, a kormányválságok e klasszikus hazája, a politikai szilárdság korszakát éli. Ezen Deschanel lemondása és az új elnökválasztás sem fog változtatni. És ezért háttérbe szorul az új elnök személyének a kérdése is. Bizonyosra vehető, hogy Millerand akár mint elnök, akár mint miniszterelnök továbbra is érvényesíteni fogja azt a politikai irányt, melyet eddig követett. Ránk magyarokra nézve ez a személyi változás a francia politikai színpadon különösebb jelentőséggel nem bír. Emberi szempontból átérezzük tragikus voltét arrak a helyzetnek, mikor egy ember földág becsvágyának legfelsőbb csúcsára és véletlenségek, balesetek, egészségbeli elváltozások ott megfosztják jelentőségétől és hamarosan legördítik visza oda, ahol minden ember kezdi és végzi első és utolsó dolgát. Ekképpen a nagy Deschanele szomorú esete úgy fest, mint az a kő, amely beleesik a vízbe. Egy kissé megmozgatja a víz felszínét, de csakhamar helyreáll a víztömeg egyensúlya és a kő eltűnt nyomtalan. " 1 ■ A lemondás bejelentése: Parisból jelentik, hogy Deschanel elnök megküldötte Millerand miniszterelnöknek lemondó levelét. A szenátus tagjait táviratilag hívták meg az azonnal összeülő parlamenti ülésre. Ma miniszteri tanácskozás volt, amely után Millerand a kamara és a szenátus elnökeivel tanácskozott és a parlamentet sürgősen összehívta keddre, hogy azon az ülésen olvastassák föl Deschanel lemondó levelét. A kongresszus szeptember 25-én ül össze az új köztársasági elnök megválasztására. (M. T. I.) Berohand balesetei. A Malin szerint Deschanel elnök már a montargisi baleset előtt egy hónappal szerencsétlenül járt. Akkor a miniszterelnök automobilon utazott a szantgermaini erdőcskébe és ott megállította a kocsit, hogy sétát tegyen az erdőben. Mintegy másfél óra múlva egészen vizesen jött vissza a kocsihoz. Azonnal az Elyséebe hajtatott, a balesetről azonban senkinek nem tudott felvilágosítást adni. Legújabb rohama az elmúlt pénteken a kambeusgi kastély parkjában érte utól. Az elnök séta közben hirtelen rosszul lett és beesett egy csatornába, amely azon a helyen nem volt valami mély, úgy hogy a szerencsétlenségnek komolyabb következménye nem volt. (M. T. I.) Deschanel betegségre gyógyíthatatlan agy,gyöngeség. Millerand miniszterelnök, a Petit Journal közlése szerint, részletes orvosi szakvéleményt adatott magának Deschanel elnök állapotáról. Ez a szakvélemény azt mondja, hogy az elnök a legutóbbi évek folyamán végzett túlfeszített munkája következtében anógyíthatatlann agygyöngeségben szenved. (M. T. I.) Az új elnökjelöltek, Mitterand ma kollégái előtt, akik arra igyekeztek őt rábírni, hogy vállalja el Deschanel utódlását, kifejtette azokat a parancsoló okokat, amelyek kötelezik, hogy vonakodásához ragaszkodjék és azt a művet folytassa, amelyet miniszterelöki állásában kezdett. A Wiener Mittagsjournal ismét azt jelenti, hogy Millerand elutasító álláspontja az elnökjelöltségre nem tekinthető véglegesnek. Az Echo de Paris beszélgetést közöl Millerand