Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-17 / 220. szám

hangszernek talán legjelesebb német művelője. Kül­földön is gyakran hangversenyzett, Bayreuthban rendesen ő játszotta az első hárfát. Népszerű, ked­ves művész volt, ezüstös szőke fejét minden mu­zsikus jól ismerte. Pedagógiai tevékenysége is ered­ményt mutatott, számos fiatal­ hárfást nevelt. Utol­jára júniusban szerepelt a nyilvánosság előtt, a Nem­zeti Zenede tanárainak hangversenyén Pierné­ ver­senyművével, melyet óriási sikerrel adott le. Teme­tése valószínűen szombat délután lesz. Fivérének, Moshammer Ottónak, az Operaház második t­árfa­­mű­vészének állapota változatlanul súlyos. * (Meg­szűnt a bécsi színészsztrájk.) S Bécs­ből jelentik: Ma reggel hat órakor befejeződtek a színészek és színigazgatók tárgyalásai. A tárgyalá­sok eredménye az, hogy sikerült minden irányban megegyezni és ma az összes színházakban megkezdik az előadást. * (Bemutató az Urániában.) Pénteken két Hatfő­ rorisos amerikai filmet mutat be az Uránia, mindkettő nagyarányú, érdekes alkotás. Az elsőnek Liliomvásár a címe. Egy bájos fiatal leány regénye ez a film. Az ifjú leányt az­ élet belesodorja Newyork forgatagába, a­hol lépten-nyomon leselkedik a hó­fehér liliomra a bűn. A mozgókép szépsége fokozza a tartalom érdekességét. Az Uránia másik műsor­­darabja, Halálos zálog címmel, egy asszony törté­nete, s kit az ura­m elzálogosít. Tipikus amerikai film, a­melyben az óceáni hajókatasztrófától kezdő­dően egy teres érdekes látványosság, a filmszenzá­­ciók hosszú sora követi egymást. A két nagy filmet az Uránia kétórás előadásban mutatja be, hétköz­napon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap pedig V74, V26, V11é és 1 il0 órakor. * 1Síátszókép-Otthon.) Holnap, pénteken mutatják be utoljára a Szakadékok királya című híres olasz filmet és a Modell című érdekes ameri­kai képet. Szombaton lesz a bemutatója az Ópium című­ világhíres film­regénynétől a­mely az indus és kínai ópiumbarlangok éleit­ tárja elénk. Az elő­adások 4,­­6, és 9, óra után kezdődnek. IlioíZDfíSÍB. .."A Kereskedelmi és Iparkamarákról szóló törvény reformja. A kereskedelmi miniszté­­rium elkeretette az uj kereskedelmi és iparkamarai lör­élyzit érvételét, a­mely sok tekintetben új ala­­pokra fekteti a kamarák szervezetét és választási rendjét. A rendes kamarai tagok számát 94-ben, a budapesti kamaráét 144-ben állapítja m­eg a rende­let. A kamarák kebelében pénz, hitel és biztosítási, nagykereskedelmi szakosztály, gyáripari, kiskeres­kedelmi és kis- és kézműipari szakosztály alakítandó. A pénz-, hitel- és biztosítási szakosztály és a gyár­ipari szakosztály rendes tagjainak száma 16—16, a a kiskereskedelmi és kisipari szakosztályoké pedig 1­4—24, a­kik felerészben a kamara székhelyéről, felerészben pedig a kamarai kerület többi részéből választldók. Megmaradt a levelezői tagok intézmé­nye, de eze­n­ kívü­l lesznek ..kiegészítő tagok­­ is, a­kiket más közgazdasági érdekképviseletek delegál­nak a kamarába. A kiegészítő tagok révén az egyes szakosztályok szakkam­arákká bővítendők ki. A szakkamara kiegészítő tagjainak csak legnagyobb létszáma van megállapítva, a­ létszám teljes betöl­tése azonban nem f­el­tét­lenül kötelező. A­­mennyiben a létszám betöltve nincs, új tagok­ a kamara fennál­lásának tartama alatt időközben is idehívhatók. A szakkamara érdekeltségét kizárólag érintő kérdések­ben miatt autonóm testület önállóan működik, ön­álló határozatokat hoz és külön fölterjesztéseket in­téz a kamara útján a miniszterhez. Több szakkamarát érdeklő ügyben az érdekelt szakkamarák közösen ta­nácskoznak. A rendes tagok választása ötévenként történik és­ választható nemre való tekintet nélkül minden a kamara kötelékébe tartozó magyar állam­polgár, a­ki polgári jogainak­ teljes élvezetéban van és legalább egy év óta kereskedést, vagy ipart ön­állóan és jogosítottan ű­t, illetőleg kereskedelmi, ipari, bánya, vagy forgalmi vállalatból, mint nyilvá­nos társ, igazgató, vagy cégvezető működik. A pót­tagok intézménye megmarad. A kerületek székhe­lyét­ és kiterjedését időről-időre a kereskedelmi mi­niszter határozza meg. A kamarák rendeltetéséről szóló fejezet körülbelül az eddigi nyomokon halad. "­­ A törvénytervezet megvitatására a kereskedelmi minisztériumban ..folyó hó 17-én ankét lesz. __ A Magyar Általános Takarékpénztár Részvénytársaság­ igazgatósága 1920. szeptember­­i­-éra rendkívüli közgyűlést hívott egybe az alaptő­kének 160 millió koronára való fölemelése tárgyá­ban.­ Az igazgatóság javaslata szerint az összes ki­bocsátandó részvényeket a régi részvényeseknek ajánlják föl és pedig négy régi részvényre egy újat. A­ takarékpénztár tőkeemelését az intézet üzletein­ek és vállalatainak erős fejlődése és újabb tranzakciók indokolják, a­melyek további tőkéket igényelnek. A tőkeemelés keresztülvitele után a takarékpénztár alaptőkéje és tartalékai körülbelül 155 millió koro­nát fognak kitenni. Az új részvények már része­sedni fognak az idei év nyereségében, a mo­­v előre­láthatóan lehetővé teszi, hogy még a fölemelt alap­tőke után is jelentékenyen nagyobb osztalék kerül­hessen kifizetésre. — A bajor földművelésügyi miniszter Ma­­g­yarország­on. Münchenből jelentik, hogy a bajor földművelésügyi miniszter ma Magyarországra és Szerbiába utazik, hogy takarmányeszközök, kü­lönö­­sen tengeri bevásárlásáról tárgyaljon. — Nemesített vetőmagzvat kapnak a graz­­dák. A földm­velésügyi minisztérium az egyes vár­megyei gazdasági felügyelőségek ■ részére nemesített búzavetőmagot bocsátott rendelkezésre. A vetőmag­vak szétosztása folyamatban van. — Dollár őfelsége. A dollár áremelkedése még a mostani valutaőrület idején is ver minden rekordod Ma közel 300 koronát adtak egy dollárért a budapesti valutapiacon. Ebben az értékelésben Züric nyomdokain haladunk. A fejlemények az egyes államok erőbeli viszonyainak nagymértékű eltolódá­­sában gyökereznek. Mintha a nemzetek csak Amerika hegemóniájáért ontották volna vérüket. Az antant­­államok és ezek lógósai nem kevesebbel, mint két és felbilító koronával­ tartoznak Amerikának. (Fran­ciaország tartozása három milliárd dollár, Angliáé négy milliárd dollár, Olaszországé több mint más­fél milliárd dollár stb.) Ilyen viszonyok mellett nem csoda, hogy a dollár árfolyama Svájcban erősen az (525 frankos) érmeparitás fölé 624-ig emelke­dett és hogy ugyan­eben az időben Newyorkban az angol font ugyanannyival esett. A dollár áremelke­désében a természetes momentumokon kívül jelen­tős szerep jut még a spekulációnak is. Bécsben, Budapesten a nyár piacon, Berlinben pedig titokban óriási mennyiségű idegen valutát (elsősorban dol­lárt) vonnak ki a forgalomból, így ez pedig nem kereskedelmi célokra történik, hanem spekulatív­­okokra vezethető vissza, e mellett bizonyít, hogy a Newyorkra szóló zsábelolutalások, melyek régeb­ben, már a költségre k szaló tekintettel is, mindenkor drágábbak voltak frdeit úrbank­jegynél, ma Berlin­ben és Bécsben clacsóbbak az effektív dollárnál. Szóval m­inden­ a dollárért dolgozik, mely ma vala­mennyi pénzt nem fölött trónol . . . ! — A Tőzsdetanács e hónap 16-án Frey Kál­iban alülnö­k elnöklésével tartott élésén elrendelte a Zvesolai faipar r­­t. részvényeinek­ tőzsdei lajstro­mozását és jegyzését s kimondotta, hogy a Horvát­­szlovén jelzálogbank zálogleveleinek és községi kö­teleseinek tőzsdei jegyzése a társaság előterjesztett kérelme folytén beszüntet­tessék. • Galíciai kőolaj-részvények angol kézen. Bécsi lapok írják, hogy egy angol konzorciummal ve­zetett tárgyalások,­ a­melyek a Galíciai „KdoTnytársaság nagymennyiségű részvényének a megvásárlására vonat­koznak, befejeződtek. ,*'ft — Budapesti tőssdp. !ÍyerC végrealizálásra gyen­gébb iahlyzat, mely ^tok­ban később megjavult. — A valutapiac — a dollártól eltekintve — elég gyenge volt. Arték^a^útfk­ záróárfolyamára: Magyar Hitel 1714, Osztrák Pitritcg 910, Kereskedelmi Bank 6725, Magyar Bank 935, Leszámítolóbank 810, Agrirbank 1020, Ma­gyar-Olasz Bank 480, Jelzálogbank 492, Hazai Bank 712, Ingatlanbank 1145, Forgalmi Bank 600, Hermee 448, Mert­ur 480, Iparbank 650, Kereskedelmi Hitelbank 542, Bosnyék Agrárbank 758, Földbirtokban­k 975, Anglo- Bank 840, Hazai Takarék 20.875, Magyar Alt. Takarék 1120, Magyar Orsz. Központi 1920, Egyesült Fővárosi 2100, Belvárosi 740, Nemzeti Takarék és Bank 725, Lipótvárosi 330, Magyar Ált. Biztosító 20.200, Pannó­nia 4400, Jégbiztosító 550,­ Concordia 1900, Első Buda­pesti 3400, Gizella 1680, Viktória 5130, Hungária 1940, Borsod-Miskolci 2535, Beocsi­ni 4400, Szentlőrinci 840, Tégla és Cement 1300, Északmagyarországi 2740, Esz­­tergiom-Szászvári 3140, Felsőmagyarországi Kohó 3630, István­ 540, Kőbányai Gőztégla 1240, Drasche 1740, Mag­nezit 5100, Magyar Ált, Szén 7800, Kerámia 1160, Salgó­tarjáni 6425, Újlaki 1600, Urikány 5130, Kóburg 2900, Fegyvergyár 1410, Ganz-Danubius 16.100, Ganz Villa­mos 3370, Kaszab 1260, Láng 875, Lipták­ 396, Rima­murányi 3400, Schn­ek 805, Csáky 1170, Acél 1825, Ma­gyar-Belga 1240, Adria 13­ 000, Atlantica 6325, Levante 4700, Közúti 1435, Városi 545, Búr 460, Izéli Vasút 1278, Államvasút 4075, Tröszt 1375, Athemnaeum 2550, Álta­lános Gáz 3500, Baróti 1450, Brassói 4050, G­hinoin 2700, Dank­a 5150, Egyesült Izzólény 2625, Magyar Papír 2780, Spódium 2100, Féltén 3450, Flóra 2830, Goldber­­ger 1510, Guttman 4500, Fatermelő 0000, Hungária Mű­trágya 3300, Klotild 2550, Magyar Cukor 13.450, Lámpa 2500, Auer 1890, Gummi 3030, Magyar Vasútforgalmi 1250, Nassei 12.800. Országos Fa út30. Olajművek 3650. Filbusz 020, Szlavónia 3540, Stühmer 4850, Karion 2030, Őstermelők 950. Marosvásárhelyi 1610, Nemzeti Fa 1675, Lichtig 1630, Telefon 1710, Vasmegyei Villamo­s 930, Báni 1770, Győri Textil 1600, Haltenyésztő 2950, Ma­gyar Erdőipar 1600, Rézbányás 2425, Viktória Bútor 1380, Zentai 2100, Szikra 3030, Városfejlesztő 1200, Kronberger Faipar 1470. Valuták: Márka 4.95—4.80, líra 11.80—11.60, osz­trák korona 0.96—0.92, rubel 3.11—2.90, lei 5.65—5.40, szokol 4­04—3.90, francia frank 18.60—18.35, svájci frank 43.80—42.—­ dinár 9­55—9.35, font 950—920. dollár 283—■ 275. arany 850—845. bécsi kifizetés 94.50—98.50. A bécsi tőzsde irányzata ma szilárd volt és fő­képpen államvasut emelkedett. A zűri ki devizapiac mai jegyzései: Budapest 2.10, Berlin 10.10, Hollandia 191.75, Newyork 621, London 21.60, Pária 40.45, Manpia 26.45, Brüsszel 43.80, Kopen­­hága 85, Krisztiánia 85.50, Madrid 90.20, Buenosz-Airesz 230, Prága 8.75, Belgrád 22. Zágráb 5.40, Bécs 2.80. Osz­trák bélyegzett bankjegy 2.75, Bukarest 12.50. (MTI.) Budapesti Hírlap (220. o., 1920 szeptember 17 S­ZÍNHÁZAK. Budapest, péntek, 1920 szeptember 17. Nemzeti Színház: Kaméliás hölgy (kezdete 7 óra). Vígszínház: Mi tetten (kezdete 7 óra). Magyar Színház: Sasfiók (kezdete 7 óra). Király Színház: Cigánygrófné (kezdete 7 óra). Városi Színház: Karmen (kezdete 7 óra). Belvárosi Színház: Terike (kezdete 7 óra). Eskü­ téri Színház: A baba (kezdete 7 óra). Budai Szilikor: Mágnás Miska (kezdete­­7 óra). Budapesti Színház: Bukon a székelyek hóhéra (kez­dete 7 óra). Andrássy-úti Színház: Végkielégítés, A száz arcú em­ber, Házasság Tü­ndérországban stb. (kezd. %8 óra). ■ Fővárosi Orfeum: „A Vészjel“ és a kisérő műsor (kez­dete %8 órakor). I Kiadótulajdonos : Rákosi Jenő Budapesti Hírlap Újságvállalata R.-T Felelős szerkesztő: TORDAI ADORJÁN. Felelős kiadó: BÖRN ALAJOS ügyvezető igazgató Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség­. HVIKTTfiR. urak és hölgyek! köztisztviselők, magántisztviselők, ny­u­gdij­as­ok, 1 rokkant tisztek, menekültek, főiskolai hallgatók stb. 8 jó mellékkeresetre teh­etnek szert. Jelentkezni lehet Rákóczi­ ut 9., a volt Otthon-kávéházban. I K­ARBID • LÁMPÁK 176Sti BÁRDI JÓZSEF utca 23 A. 71-743. számú 1917 április 12-én kelt? „Eljárás eltartható diastatikus száraz készítmények elő­állítására nagy mértékben diastatikus k­­alátkivonatoknak szárazanyagok által való túlszivatása utján“ című magyar szabadalom részére vevők vagy engedménye­­sek kerestetnek. Ajánlatok,W. H. 7632 , jelige alatt BUDOLSI KÖSSE, Wien, I., fiellerstette 2., cim.ro kötetnek* Menjünk vacsorázni VI­l.,BAros 8-törlő Park-Szálloda.P­­ARK­-PAVILLONBA Kitűnő konyha. Elsőrendű italok. A Nyírbátor község tulajdonát képező ven­déglő, kávéház és szálloda bérletére folyó szeptember 25-én, d. e. 9 órakor Nyírbátorban a községházánál, nyilvános, szóbeli árverést tartunk. Árverési feltételek ugyanott megtekinthetők. Nyírbátor, 1920. szeptember 12-én. Veres Mátyás P. Makray István jegyző, főbiró. Előkelő állású pénzügyminiszteri tisztviselő, ki­s kiviteli és behozatali ügyekben járta.*, délutáni mellékfoglalkozást talál külföldi elsőrangú vállalat budapesti irodájában. Ajánlatok „Export* jeligére Brockner J. hirdető irodájába, Semm­elweis-utca 4. sz-Apróhirdetés* Egy szó 3 korona, vastagabb betűből 6 korona. A leg­* kisebb hirdetés 30 korona. Dúsgazdag: família férjhez- i adna leányafc. Nagy Jenő házas­­í­­ági irodája, Rákócai-ut 57/b. ) T­elefon: 1289 Tüdőcsapahmatesoknak­ a nalom biztos nietásu diótikus gyógymódomat. Beretzkyné, Diósgyőr, 1012 Beteg uriasszony mellé öt szó­rakoztatni ajánlkozik idős igazi uriasszony, a háztartás értelmi vezetései is vállalja. Berenzkyné, Diósgyőr, 1014 Több évi gyakorlattal bíró szolga jobb állást keres. *Meg­­bizható jeligére Block­nornoz, Semmolweis-utca. 7073 Gazdaaszonynak ajánlkozik hadiözvegy, 9 éves kisleánnyal. Osváthné, Erzsébetfalva, Viola­utca 8. 1279 tvábbképző-tanfolyamra be­atckozás naponta Sobos Erzsé­­b­ Jeány iskolájában, VJLII., gulai Fax-utca­­i. Telefon. 7050 Szoba tüzelőére kiadó. Alföldi­­utca 18. I. emelet 5514 Szőrmekabátok, boák alaki­­ti­sat legjutányosabban eszközli Erd­ovics szűcs,Erzsébet tér 8. I. em. 7052 Viselt férfiruhát, cipőt veszek. Laphivásra jövök. Kertész, Király­ utca 24. I. 6. 7029 Veszek viselt férfiruhát. G­yár­­utca 6. tízadóüzlet. Telefon 90-53. 8074 Kosztümök, divatos, jutányos kivitelben, Holzer szutrénjé­­ben, Kossuth Lajos­ utca 9. 8079 Vasbútorok, összecsukós vas­­ágyak, acélsodrony ágybetétek, kárpitozott tengerila-matraco­kat legolcsóbban szállít Fro­­hászka gyára, G­yár­ utca 10. ___________________________1240 Legdrágábban vásárolunk használt zongorát, platinot* Közvetitést magasan díjazzuk# Szeraborír hangszergyár, Rákó­­czi-út 60. 7035 Platinát grammon kint 350—450 koronáig veszek. Krves Antal, József-körut félemelet. 7050 , Budapest, 1920. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdijában (Vill., Böki Szilárd­ utca A aHin).

Next