Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-21 / 223. szám

Budapest, 1920. Amm Ura­­ Seomna. XL. évfolyam, 223. Kedd, szeptember 21. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfiietési árak: Egész évre 300 korona, félévre 140 kor., négyesévra 70 kor., egy hónapra SS kor.. Egyes szám ára helyben, vidékén és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint.­­ Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84# „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámeném Bethlen István írót. Budapest, szept. 20. Víz, vagy mondjuk Duna nélkül nincsen ha­józás. De a Duna maga még egyáltalán nem hajózás. Politika — se jó, se rossz — nincsen beszédek nélkül. De hol van a beszéd még ahhoz, hogy­ politika legyen. Ha a beszédeken fordulna meg, a világ első állama lenne Magyarország. Tegnap meg ma annyit beszéltek nálunk, hogy, ha víz volna, árvizek borítanák el az országot. (Az özönvíz egyébként csakugyan rajtunk van, szegény magyarokon.) Maga a nemzetgyűlés ma öt órán át beszélt. Enyhítő körülmény ez ára­datban, hogy hallottunk okos beszédet is. Bethlen István gróf beszéde a hódmező­vásárhelyi választók előtt kristályforrásból eresztette az áradásba vizeit. Oly magasra emel­kedett intő szavaival, hogy méltó az ország figyelmére. A jelszók transkripcióiból átírt má­moros beszédek közt valósággal a bölcs hazafi, az önzetlen lélek, és a szenvedésekben kiforrott politikai jellem beszélt belőle. Beszédéből az el­més és tanulságos, sőt bölcs aforizmák sorozatát lehetne összeállítani, melyeket minden magyar ember agyába és szívébe kellene vésni. A kétség­­beesés karmai közt vergődő magyar kiáltozása ez a beszéd. Nincs benne nagy dob, ágyudörgés és pergőtűz, de a nemes lélek homlokán gyom­győző verejték, a szívéből szivárgó vér, az ajkára fagyott­ sóhaj és tekintetében megértést esdő fény annál több. Minden, a­mit ma és tegnap ezenkívül t­al­­lottunk, zavaros lárma, tülekedő zaj és hatás­­ivadászó egyéni akció a szónoklatokban. A szerencsétlenségben az az erkölcs rejlik rendszerint, hogy a szívet megpuhítja, a dacot megtöri, az elmét az igazság iránt fogékonnyá teszi. Kell-e még nekünk több szerencsétlenség, mint a­mennyit máris roskadozó vállainkra ra­kott a balsors, hogy bennünk ezt a lelki és er­kölcsi kívánatos elváltozást létrehozza? Ebben az országban százezrivel bujdosnak és hallgatnak, ki csüggedve, ki még remény­kedve, a jók, a hűek, a nemzet sorsán kesergők, elmerülve a tolongó politikusok tömegeiben, fedve lármájuktól, szidalmazva nagy szájuktól, lökdösve fáradhatatlan könyöküktől és megfé­lemlítve legényes fenyegetőzéseiktől. Mikor lesz már ennek vége? Mikor derül a hajnal? Mikor jön a béke, a türelem, a szere­tet? Mikor jön már igazán a kereszt? Nem a kereszt, a mélyre felfesthessünk, hanem a ke­reszt, a­mely megváltson bennünket. flilleraitílipait , el­iselültséget (Bé£s6silónk telefonjelentése) Berlinből jelentik. A Berliner Tageblatt híradása szerint Jon­­nart, Millerand jelölésére való tekintettel, ma vissza­lépett. Ez az elhatározása azonban csak arra az esetre szól, ha Millerand a jelöltséget el is fogadja, me­rt ellenkező esetben Jonnart igényét fenntartja. A többi jelöltek: Perel, Daumergue, Ribot, Self és Arano, a­kik közül csak Perel vehető komolyan. Legújabb jelentés szerint Millerandot az utolsó pillanatban sikerült rávenni állás­pont­jának megvál­­toztatására. Millerand az elnöki méltóságra wd) je­löltséget elfogadta. Parisból jelentik: A Havas-irodának módjában van közölni, hogy Millerand miniszterelnök elfo­gadta a köztársaság elnöki méltóságára való jelöl­­(MTI­)­­ Millerand programja. Parisból jelentik: Arra az esetre, ha Millerand elfogadná a jelölést, a Matin Millerandnak következő programját közli: Megjavítása, ha nem is Angliához, de a Lloyd Georgehoz való viszonynak, a­ki az em­lített lap véleménye szerint rossznéven veszi, ha emlékeztetik arra, hogy a lengyel kérdésben téve­dett. Továbbá a jóvátétel kérdésének a megoldása. Meg kell végül valósítani a német-francia viszony megjavulását, a­mi Németország rosszindulata miatt eddig nem volt lehetséges. Ha az utóbbi pontban megoszolnak is a vélemények, mégis kedvező jel, hogy immár a párisi sajtó is hangsúlyozza a német­francia viszony megjavításának szükségét. (M. T. I.) Csütörtökön lesz a választás. A francia elnökválasztás terminusa most már véglegesen szeptember 23-ára, csütörtökre van meg­állapítva. Versaillesban ezen a napon fog a nemzet­­gyűlés összeülni, hogy Deschanelnek utódott adjon. A miniszterelnök-jelöltek. Párisból jelentik: A Matin kiemeli, hogy Briand Parisba érkezett, sok látogatót fogadott és még ma fölkeresi Millerand miniszterelnököt. Azok­nak a politikusoknak sorában, a­kik abban az eset­ben, ha Millerand az Elyséebe költözik át, a kor­mányalakítás kérdésében számba jönne, az Echo de Paris Doumeroue, le Trocquet és Siecp nevét em­líti. (MTI.) '­­ ■ Deschanel —• az őrültek házában, Genfből jelentik. A szombati Temps sz­rint Deschanel elnököt az orvosok tanácsára legközelebb egy magántébolydába szállítják. son, indítványozza, hogy a honvédelmi miniszter hat hónapon belül hivatalos statisztikát terjesszen a nemzetgyűlés elé s vallásfelekezetek szerint is mu­tassa ki, hányan vonultak a háborúba, milyen szol­gálati minőségben stb. Az indítványt egyhangú he­lyesléssel fogadták és Sándor Pál azzal az öntudat­­ a­l állapították meg, ha elfajult, csaknem belőle. Ideje volt iietni a szónokokat, ha a tárgytól. A __ _ használt. A szóno­kok nem veszik észre, hogy módszerükkel és tónu­sukkal nem szolgálják a közszellem egységét és hogy a gyűlölködés szitásából nincsen semmi ha­szon, de annál több a kár. Ruppert Rezső hosszú beszédében széles mezőket kalandozott be és főleg azt a tételét emelte ki, hogy a numerusz klauzusz­­szal a régi, helytelen politikát folytatjuk. Mikor a zsidókat a javaslat kizárja az egyetemekből, a latei­­nerek nyomorúságos pályáiról, akkor rákényszeríti őket a vagyonszerző pályákra és csak fokozza az el­tolódásokat. Dánér Béla szenvedélyes antiszemita beszéde után Sándor Pálra került a sor, a­ki arra a súlyos feladatra vállalkozott, hogy leszerelje a zsi­­dóság ellen a vita során fölvonultatott váda­kat. Becsületes magyar lélek rezdült meg szavaiban, mikor az ellen tiltakozott, hogy a zsidók­ból külön nemzetiséget csináljanak. Mi zsidó vallású magyarok, mondotta, sohasem leszünk zsidó nem­zet. A vádakat három kategóriába sorolta. Az elsőbe tartoznak azok, melyek a zsidók szereplésére vonat­koznak az októberi forradalomban. Nem akart ne­veket emlegetni, de konstatálja, hogy a nemzetgyű­lés valamennyi oszlopos tagja támogatta a forradal­mat, pedig tudták, hogy Károlyi gárdája a szocialis­tákból, a radikálisokból és a galileistákból áll. A vá­dak második kategóriája a románok dédelgetéséhez fűződik. A­kiknek volt okuk félni a románok rablá­saitól, akár zsidók, akár keresztények voltak, kény­szerhelyzetükben társadalmi érintkezés útján igye­keztek elhárítani a veszedelmet és ha ez bűn volt, akkor keresztények és zsidók egyformán vétkeztek. A harmadik kategória: a zsidók szereplése a fron­ton. Neki is vannak adatai e vádak meggyengítésére, de hogy egyszers mindenkorra vége legyen a vádas­kodásnak és a legelf­ogultabb szem is tisztán láb­as­tul fejezhette be nagy védőbeszédét, hogy a sőt zajos közbeszólás ellenére a fülledt vitába objektívebb le­­vegőt vitt bele. Részletes tudósításunk a következői - A mai ülés. Rakovszky István, elnök bemutatja Pastváro­s megye feliratát, melyben a nemzetiségi kisebbségi minisztérium megszüntetését kéri. Az országos ke­reskedelmi egyesületek az ipartörvény revízióját kérik. Következett a napirend.­­ Az egyetemi javaslat. *­o­m I Ruppen­t Rezső: A törvényhozás a beteg nép­lélek ut­rrrutalásait nem fogadhatja el, különösen egy­ vesztes háborúi u­tán- Meg kell vizsgálni, vájjon nem a bosszú állítja-e’ oda bűnbakul a liberalizmust és­­a zsidóságot. Prohászka és Milotay tévednek, mikor a liberalizmust egyértelműnek fogják fel a kapita­­­lizmussal. A kapitalizmus ellen harcolva az egyéni, tulajdonra alapított rendszert ingatjuk meg, pedig, ez a nemzetgyűlés­­nem erre a feladatra vállalkozott.­ A szabadelvűség, való igaz, az elmúlt században nem, valósította meg összes céljait. A politikai szabadsá­­­got általánossá tette, de az anyagi javakat nem osz­totta el egyenlően. A gazdasági liberalizmust, a szabad versenyt fenn kell tartani, mert különben megáll a termelés. Ezek az eszmék vezérelték Kossuthot és Széchenyit is. Ez eszmék­ folyamatát megszakította a közjogi romantikából keletkezett incidens. (Holler István kultuszminiszter: A szabad­ságharc incidens?) A levezetést tekinti incidensnek, a­hogy mostani katasztrófánkat is csak incidensnek­ tekinti, annyira bízik a nemzet legyőző erettem ere­jében. A 67-es korszak egész a háborúig nem volt liberális, hanem opportunista. Ebben a kisszerű, korszakban a múlt, a rendi idők valamennyi hibáit fentartották, tovább csinálták. Az osztrák wirt- ■ safíra negyedfél századon keresztül Magyarország tíz millió rénes forintot fizetett rá. A császárok néhai liberálisok volta­k, a rendek sőprrzervatívek. Éhez já­­­rult, hogy az uralkodó néphangulat a legújabb idő­­­kig nem barátkozott meg a kereskedelemmel. Ezért szegény az ország. A magyar tehetség, szorgalom ki­vételes törvények nélkül is legyűrheti a zsidót. A diagnózis az, hogy a magunk hibáival számoljunk le. A háborút nem a zsidók miatt vesztettük el, ha­nem a rossz vezetés miatt. Oly kiváló katonák, mint­ Gömbös Gyula is, itthon maradtak. Az elnök kéri a szónokot, hogy az ilyen meg­jegyzésektől tartózkodjék, mert félreértésre adhat alkalmat. Különben is köztudomású, hogy Gömbös Gyula az egész háborút végigharcolta.­­ Ruppert Rezső: A zsidók a keresztény korrup­ció miatt maradhattak a front mögött. Miért enged­ték itthon maradni a zsidót. (Közbekiáltás: A zsidót­ züllesztették le a frontot!) Az éhség züllesztette, a nyavalya (Közbekiáltás: Ki szállította a paprikakan-i csőt?) ...és az idegek elgyengülése. A wilsoni elvek jobban bomlasztották a hadsereget, mint a legna­gyobb ágyuk­. Itthon pedig a politikai rövidlátás, a szűkkeblű választójog miatt, a régi politika elvesz-­­ tette nimbuszát és politikai kalandorok táborába te­­­relte a nemzetet. Ez a javaslat a lateinerek, a nyomorgók osz­í­tásadból zárta ki a zsidókat és ismét a vagyonszerző pályákra utalta őket, épp úgy, mint eddig. Ne foly-­ tassuk a tűszulás politikáját, ne helyezkedjünk szembe a demokráciával, a tudomány nemzetközisé-­ gével és a világ szolidaritásával. Ha keressük a kö­zeledést külső ellenségeinkkel, akkor miért utasítjuk­­ vissza a hazai zsidóság baráti erejét és támogatását? A sorvadás epidémiája támadt erre az országra,­­ (Közbekiáltás: Egy millió zsidó!) de a tűszulásos politika nem orvosság. A ma élő szellemi proletariá­­ tuson nem segít ez a javaslat, mely csak tíz év múlva érezteti hatását. Ez a javaslat látogatási kény-­­­szert statuál, (A kultuszminiszter: Nem áll!) ez le­hetetlenné teszi majd a szegény keresztény ifjak ta­­­­nulását. A társadalmi önsegélyben nem bízik. Egész biztosan tudja, hogy a keresztény ifjúság nem fogja megengedni, hogy keresztény ifjakat is kizárjanak az egyetemből, a keresztény ifjak tömegesen fognak ezentúl is tódulni az egyetemre, tehát a szellemi proletariátus tovább fog terjedni. Közéletünkből a gyűlölet száműzte a keresztény jóságot és megbocsá­tást. Ez lejáratja a keresztény eszményt, a keresz­tény kurzust. Az országot, ha másképp nem lehet,­ ­elfajulása, ülése. . !

Next