Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-21 / 223. szám

A Budapesti Hulap , 1920 szeptember 21. akár machhiavellizmussal is meg kell menteni. (Közbekiáltás: Ez nem keresztény politika!) A he­lyes értelemben vett liberalizmust, a keresztény sza­­badelvűséget kell folytatni. A polgárállam, a polgárszabadság van veszélyben, ha a mostani tör­vényhozási utat folytatjuk. A javaslatot nem fo­gadja el. Gömbös Gyula személyes kérdésben szólal föl. A hadseregkiegészítő osztályban sajnos, keztyűs kéz­zel kellett dolgozni és a zsidókat nem lehetett a frontra küldeni. A defetistákat agyon kellett volna lövetni, mint Clémenceau tette, de nálunk kímélni kellett a bankárokat, tekintettel a hadikölcsönre. A szónok 23 hónapig volt fronton, de mikor a fajvé­delem komoly kérdéséről van szó, talán nem kellene ■szeméyes von­atkozású dolgokkal előhozakodni. (He­lyeslés.) Dánér Béla: Nem érti, hogy Ugrón Gábor és­­Ruppert Rezső mért akar zsidóbb lenni a zsidónál. A letűnt korszak két főhibája az volt, hogy túllibe­­rális volt a zsidókkal szemben és nem volt demokra­tikus a magyar néppel szemben. A­míg a magyar nyép kivándorolt, addig a zsidóság összevásárolt 1 millió katasztráls holdat. Volt szabad föld elég, de nem a magyar nép számára. A zsidó korcsfaj — sémi, néger, germán­ keverék — ez akadályozza az asszimilálódásban. A zsidóság minden fogalmat elzsi­­dósít. A legnagyobb csalást a demokráci és az egyen­lőség fogalmával követte el. Állandóan az egyenlőséget kiprédikálja, de várja a zsidó uralmat megalapító­­Mes­siást. Július 13-án Londonban 15.000 zsidó — mind ♦cionista — jött ösze értekezletre, hogy a Palesztinát letelepedés ügyét megvitassa. Ez volt a zsidók világ­­parlamentje. Az itteni zsidó képviselők a zsidóság­­­­siak csak kisebb töredékét képviselik, mert a zsidó többség minden országban cionista. A Rothschildok mind ott voltak a­ londoni konferencián, a zsidók 90 %-a cionista. Varsóban naponként 500—1000 útle­velet állítanak ki a kivándorló zsidók számára. — Az elnök. Tudja, hogy n­em a szónok az oka, hogy a tárgyalás elfajult a zsidó­kérdés vitájává, mégis kérnie kell, hogy közeledjen a tárgyhoz. — Dánér Béla: A numerusz klauzusz (Derültség) nem segít oly gyorsan, mint a varsói rendszer, ha a zsidók az említett tempóban fognak kivándorolni. Alkossunk olyan törvényeket, melyek siettetik­ a zsidó kiván­dorlást Palesztinába. Örömmel üdvözli a javaslatot, mint első, félénk lépést a magyarság megmentésére. (Élénk helyeslés.) A szünet után Sándor Pál szólalt föl. Azon kezdte, hogy az­ ország csa­k akkor állhat talpra, ha az egész lakos­ság összefog. — Tassler Béla: A zsidók nélkül. — Sándor Pál: A mai helyzet azt követeli, hogy az egész magyar társadalom fogjon össze. A numerusz klauzuszt és a botbüntetést azért hozták ide, mert a zsidóknak olyan bűnöket tulajdonítanak, a­me­lyeket csak hangoztatnak, de nem bizonyítanak. A magyar zsidóság sohasem fogja elismerni, hogy külön nemzetiség. A zsidók egyenjogúak és a tör­­vény alapján egys­nlőjogú magyar polgároknak te­kintik magukat. A zsidóság mindenkor ki fogja tartani a hazafias erőpróbát. A zsidóság ellen a lobbi között azt a vádat­­tették, hogy ő okozta az októberi forradalmat. Ezt a forradalmat a honvé­delmi miniszter foghagymaillatt forradalomnak mondotta. Be tudja bizonyítani és adatait bármely fórum rendelkezésére bocsátja, hogy október 31-én csaknem valamennyi itt le­vő kitűnő politikus támo­gatta a forradalmat és írásban vagy élőszóval di­csőítette. A szóló nem tette le a forradalmi esküt, mert legitimista volt és maradt. Október 20-án az osztrák császár Ausztria népeihez kiáltványt bocsá­tott, melyben valamennyi császári tartományt sza­badnak nyilvánította, csak azt a kívánságát fejezte ki, hogy egy unióba tartozzanak. Később az Armee Oberkommandóhoz utasítás ment, hogy információt szerezzenek a katonaságtól, hogy mit akar,­i király­­ságot-e, vagy köztársaságot? Balla Aladár:­ Akárki írta ezt, az volt a defetista. Sándor Pál: Krausz tá­bornok iratai szerint a katonaság a köztársaságot akarta. Balta Aladár: Még­pedig mielőtt a zsidó gye­­rekek odamentek volna. Scintfer Pál: Szavatol azért, hogy az itt ülő legnagyobb férfiak, a­kik nyugodtan hallgatták végig, hogy a forradalom foghagyma­­szagú, teljes erejükkel támogatták ezt a forradalmat. A­mikor Lovászy és társai kiléptek a Károlyi-párt­ból, ezek az urak még mindig a Károlyi szekerét tolták. Még március 21-én is történtek kinevezések ezek közül az urak közül. Slassay Károly: Neveket kérünk. Sándor Pál: Most nem akar részletekbe bo­csátkozni, de átad egy ívet Rassaynak. Abban a ne­vek is föl vannak sorolva. Ezt a forradalmat, foly­tatta Sándor, a zsidók nyakába sózni nem lehet. ha nem igaz, a­mit mond, ■ levonja a konzekvenciákat. Tud esetet, hogy egy mai vezető férfiú háromezer katol­ikus testület nevében ajánlotta föl szolgálatait a forradalomnak. Staller István: Majd felelek erre. Sándor Pál: A zsidóknak semmi közük nem volt az októberi forradalomhoz. A második vád az volt, hogy a zsidók a románokat a megszállás tartama alatt dédelgették. Kérdezi, hol van erre bizonyíték, hol vannak azok a bírósági iratok és jelentések, a­melyek ezt igazolnák. Nyolcszázezer magyar zsidót ü­gy megvádolni nem lehet. Nem tagadja, történtek nagy vesztegetések és kedvezések, de csak olyanok részéről, a­kik ha földbirtokosok voltak, meg akar­ták menteni jószágaikat, gyárosok gépeiket. A ro­mán tiszteket keresztény úri családok is megvendé­gelték, mint azt Dobay Társaság című hetilapjában megírta. Ereki a minap azt mondotta, hogy egy Be­­rényi nevű keszthelyi kereskedő 170.000 koronát adott Vázsonyinak, hogy adja a románoknak, hol maradjanak továbbra is Budapesten, Vázsonyi ezt írásban aljas hazugságnak mondotta. A legsúlyo­sabb vád, hogy a zsidók a világháborúban nem hoz­ták meg azokat az áldozatokat, a­miket kellett volna. A zsidók már a 48-iki szabadságharcban is hazafiak voltak. Bizonyítja ezt Szemere Bertalan is, a­ki könyvében magasztalja a zsidóság hazaszere­tetét. Somogyi István folyton közbeszól, mire Pető Sándor azt kiáltja: Valóságos vesszőfuttatás az, a­mit itt velünk végeznek. Kérünk elnök úr jogvé­delmet. Grieger Miklós fölpattan: Ez szemtelenség, tartsa a száját. Az elnök Griegert rendreutasítja.­­Sándor Pál. A zsidóság kérelmére a következő in­­dítványt terjeszti be: Utasítsa a nemzetgyűlés a honvédelmi minisz­tert, hogy hat,hónapon belül vallásmegoszlás alap­ján mutassa ki, hány magyar vett részt a világhá­borúban, mennyien a zsidók közül, a fronton hány esett el, hány rokkant meg és hányan kaptak kitün­tetést. Gömbös Gyula: Ezt az indítványt pótolni kell! Sándor Pál: Ereki azt mondja, hogy 50.000 zsidó volt fölmentve és beosztva különböző központokba. Ez nem áll! Egyébként Ereki Károly, a­ki ítélkezik, két évig vort Verseceh katona, de puskaport legfel­jebb vadászaton szagolt. Usek­y Feren­c: A Szávánál is volt. Sándor Pál: Leteszi a Ház asztalára a 44-ik gyalogezred kitüntetési statisztikáját. Nem valószínű, hogy a zsidóknak protekciója lett volna a kitünte­tések megszerzése terén. A 68. gyalogezred 91 tiszti halottja közül 41 zsidó vallású. Közbeszólás: Ki volt az ezredparancsnok? Sándor Pál: A­ halottaknak már mindegy, hogy ki volt az ezredparancsnokuk. Még több magyar és németországi adatot so­rol föl a zsidó katonák­ vitézségéről és a fronton való helytállásáról. A zsidóság gyűjti a háborús adatokat. A saját környezetéből is nagyon sok zsidó katona esett el, egyik zsidó családnak kilenc tagja halt hősi halált. Ne bántsák e családok kegyeletét. (Közbe­kiáltások: Nem ezekről szólunk!) Prohászka püspök statisztikája egy német antiszemita vállalat kiadvá­nya, adatai,nem felelnek meg a valóságnak. A ma­gyar hadvezetőság megállapította, hogy a fronton 134.000 zsidó katona volt és helyőrségi szolgálatot körülbelül 29.000 teljesített. .Végül még az irredentá­val foglalkozik. Elismeri, hogy vannak olyan helyek, a­hol hitvány gazemberek élnek. De általában nem lehet azt elmondani a zsidókról, hogy magyarságu­kat megtagadják. Eseteket sorol föl Nagyváradról, Kolozsvárról és Temesvárról, a­hol a zsidók nyíl­tan hirdette magyarságát és ezért börtönbe vetették őket. A becsületes keresztény és a becsületes zsidó erkölcs között különbség­ nincs. A zsidók legfőbb tö­rekvése az asszimilálódás. Prohászka képviselő be­szédében sok igazság van és beszéde megadja a fona­lat arra, hogy szolgálhatjuk a megértés ügyét. A zsidók hajlandók a legnagyobb áldozatot hozni a ha­záért, de megaláztatást nem tűrnek. Hitükért képe­sek meghalni, de szellemi gettót nem tűrnek. A bo­tot, mellyel megfenyegetik, sohasem lesznek hajlan­dók megcsókolni. A javaslatot nem fogadja el. (A szónokot sokan üdvözölték.), Az elnök indítványára a vitát holnap foly­tatják. Az ülés délután négy óra előtt ért véget. FonfiHat­­­ír Kft. kormány­zópárt értekezlete. , A kormányzópárt ma este Meskó Zoltán elnök­­lésével értekezletet tartott, a­melyen Teleki Pál gróf miniszterelnökkel a kormány valamennyi tagja jelen volt. Teleki Pál gróf miniszterelnök fontos külpoli­tikai nyilatkozatát fedi,­­ melyet a párt Bottlik Jó­zsef, Rakovszky István, Hubinek Gyula, Balla Ala­dár, Szmrecsányi György, Meskó Zoltán és Kovács J. István fölszólalása után egyhangúan tudomásul vett. Azután nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter ismertette a házhelyek kijelöléséről és a kis haszonbérletek alakításáról szóló törvényjavaslatot, a­melyet több fölszólalás után egyhangúan elfogad­tak. Az értekezlet negyed 11 órakor ért véget. Xádemnitáe: Korányi Frigyes­básó­ pénzügyminiszter hol­nap háromhónapos im­pnozíitásról szóló törvényja­vaslatot fog a nemzetgyűlés elé terjeszteni és kérni fogja a javaslat sürgős elintézését. A külügyi bizottsági ülésen A nemzetgyűlés külügyi bizottsága csütörtö­kön, szeptember 23-án délután négy órakor a nem­zetgyűlés olvasótermében ülést tart. Beszámoló: Frühwirth Mátyás­'' nemzetgyűlési képviselő vasárnap délután nagy közönség jelenlétében beszá­moló beszédet mondott Pestszentlőrincen. LA képvi­s­­előt jolkis ide útjára Haller István kultuszminiszter, Szmrecsányi György, a nemzetgyűlés alelnöke és több képviselő. Beth­len isis® pr ppminde. Bethlen István m­ár vasárnap délelőtt mon­dotta el a programbeszistet Hódmezővásárhely első kerületében. Vele ullnak a gyűlésre Szádeczky La­­­jos, Tem­esváry Im­r, Pálffy Dániel, Héjj Imre, Ke­néz Béla képviselő, valamint Sebess Dénes, Hor­váth Emil báró-és Rutkafalvy Miklós államtitkárok.­ A gyűlést a városháza előtt nagy közönség részvételével tartották meg. Bethlen István, gróf azon kezdte beszédét, h­ogy tanultunk azokból a szörnyű katasztrófákból, a­melyekbe a nemzet ke­rült. Sajnos, az események igazolták azt a politikát, a­melyben arra törekedtünk, hogy megmentsük a nemzetet attól a katasztrófától, a­melybe menthetet­lenül bele kellett volna pusztulnia. De mi magunk gyengék voltunk a katasztrófa elhárítására és most nemzeti életünk romjain állunk. Egész generációk évszázados munkája veszett kárba. Hiába éltek nagy­jaink, hiába haltak meg hőseink a csatatereken, saj­nos, a­mit évszázadokon keresztül építettek, a­miért élni és halni tudtak, néhány gonosztevő aljas mun­kája által rövid időn belül megsemmisült. Sajnos, nem oszthatom sokak nézetét, hogy a jelenlegi kor­mány erélyes föllépése álól rövidesen viszaszerez­­hetjük azt, a­mit a nemzet bűne által elvesztettünk. Helyzetünk kétségbeejtő. Lakosságunk 7 mil­lióra apadt le, mert nemzetünk kétharmad része ide­gen­ uralom alatt nyög. Vagyonilag is tönkremen­tünk és elvesztettük drága és értékes területeinket, a­melyekről szükségleteinket fedezni képesek vol­tunk. Ki vagyunk szolgáltatva szomszédainknak és jaj nekünk, ha mukkanni merünk­, vagyonilag és erkölcsileg is lesülyedünk. A­helyett, hogy magyar a magyarral kézenfogva törekednék a hazát meg­menteni, a magyar irigységnél és gyűlölséggel tekint a másik magyarra. Egyenlőtlen a verseny köztünk és szomszé­daink között. Határaink zárva-nyitva állnak ellensé­geink számára és fővárosunk egynapi járásra van az ellenséges földtől. Szomszédainknak és a velünk békét kötő feleknek kénytelenek voltunk a békeszer­ződésben a legtöbb kedvezményt megadni, de mi hasonló kedvezményeket nem kaptunk. Termésünk fölöslege nem a miénk, sem hajózható folyóink. Még abba is beleavatkoznak, hogy aki legyen a király és hőseink fölött ők ítélkeznek. Más cél nem lebeghet előttünk, mint az, hogy hazánkat újból naggyá és erőssé tegyük és a porba sújtott Magyarországot újra föltámasszuk. Ha egy­általán érdemes ebben a hazában élni, ez csak azért van, hogy gyermekeink és unokáink számára meg­teremtsük a lehetőségét annak, hogy újból kulturéle­­tet folytassanak. Ez nem jelent mindjárt háborút, ez elsősorban a megbocsátás politikáját jelenti úgy a bel-, mint a külpolitikában. Nem elég hangzatos programot fölállítani, volt ebben részünk elég és a hazát mégis elvesztettük. A hangzatos politika nem­ egyéb, mint a koldus álma a milliárdos örökségről, a­mellyel vigasztalja magát. Egészséges magyar köz­szellemre van szükség, hogy összeforrjon a magyar­ság és támogassa a kormányt, mely a cél felé halad. Arra van szükségünk, hogy egy erőskezű kormány rendbehozza állami szervezetünnket a törvények vég­rehajtása révén és a termelés újból megindulhasson. Ezt azonban nem lehet oly parlamenttel megtenni, a­mely csak a papirost önti magából, hanem olyan­nal, a­mely erős kézzel belenyúl a közállapotok helyreállításba és a tekintélyt és fegyelmet újból szerephez juttatja. Minden személyeskedés, a­mely­­lyel a parlament idejét fölöslegesen fecsérli, szög abba a koporsóba, a­melyet szomszédaink a ma­gyar nemzetnek ácsolnak. A nemzet tekintélyét csor­bítják ezek, tekintély nélkül pedig nincs erő s erő nélkül nincs befolyás. Elérkezett az­­ideje­ annak, hogy a magyar osztályok közt a harmónia helyre­álljon. Elérkezett az ideje a­nnak, hogy a kormány az ipari munkássággal szemben a megbocsátás po­litikájának útjára térjen és a rendkívüli eszközöket, a­melyeket még nem nélkülözhetünk, csak a bűnös és hibás emberek ellen alkalmazzák. Mert ha látja az ipari munkásság, hogy ők épp olyan polgárai az országnak, mint a felülállók, akkor félre fogják tenni azokat a jelszavakat, a­melyek minket szeren­csétlenségbe döntöttek. Meg vagyok győződve, hogy be fogják látni, hogy ebben az országban többé nemzetköziséget hirdetni nem lehet. Be kell, hogy lássák, hogy a nagy harcot, a­mely a polgári fölfo­gás és a szociáldemokraták fölfogása között Euró­pában dúl, nem a világforradalmak és nem a kér­­lelhetetlenségig vitt osztályharc, hanem elsősorban a becsületes munka, a fejlődés és az a munka, a­mely minden embert egyformán képesít, arra, hogy embertársait szeresse, fogja megoldani. Ne a polgár­ból legyen proletár, hanem a proletárt emeljük föl a polgárok közé; ne a polgár sü­lyedjen le a prole­tár sorsba, hanem emeljük föl a proletárt a polgári öntudat nívójára. (Éljenzés és taps.) Jó külpolitikát a mai viszonyok között alig le­het csinálni, mert egy ország, a­melyben felelőtlen tényezők nap-nap után kardjukat csörtetik, azt a

Next