Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-21 / 223. szám

1920 szeptember 21. Budapesti Hiblop (223. .­.) kardot, a­melyet csak tegnap csatoltak le oldalunk­ról, hogy ellenségeink felkössék, ilyen ország szövet­ségesekre alig talál. Mert minden állam szövetséget csak azért köt, hogy a maga részére több biztossága legyen és nem azén, hogy barátai kalandokba vigyék. Nem lehet addig jó külpolitikát csinálni, a pita pucs­­csokról és személyeskedésekről van szó a parlament­ben, mert nincs meg a bizalom, hogy barátságot és szövetséget köthessünk. Saját érdekünk szerint kell irányítani külpolitikánkat. Most egy nemzetközi káosz előtt állunk, minden nemzet oly szomszéddal Iván körülvéve, a­melynek érdekei ellentétben állnak vele és nem kivétel e tekintetben a kis­antant sem, melyet csakis a magyar néppel szemben való gyűlö­let egyesít, de minden más kérdésben eltérnek. Ez nemzetközi politikai szempontból is fontos, mert azt mutatja, hogy a nagy-antant politikájától eltértek. A nagy-antant biztosította a békeszerződés végrehaj­tását, de kikényszerítheti a velünk szemben vállalt kö­telezettségeknek a teljesítését is szomszédaink ré­széről. Ezek vagy további engedményt akarnak kicsi­­tkarn, vagy pedig az általuk tett ígéreteket nem akarják teljesíteni. Sajnos, a jelek arra mutatnak, hogy az utóbbiról van szó. Pécs ma sincs­­kiürítve és a kisebbségi jogokat a megszállt területeken láb­bal tapossák. Az az antant-ígéret, hogy határainkat, miután azok nem véglegesek, felülvizsgálják, még ma sincs beváltva. A király kérdésről szólott azután. A­míg a kül­politikai orientáció világosabban nem áll előttünk és a belső konszolidáció előbbre nem halad, addig nem nyúlhatunk a királykérdés elintézéséhez sem. Már­pedig ennek a kérdésnek az elintézése sürgős. Ezer év óta Magyarország királyság volt és nem sza­bad köztársasággal kísérleteznünk, mert a magyar nemzet mentalitásának és pszichéjének nem felel meg és katasztrófát jelent a nemzet jövőjére. Hatszáz év óta a királykérdés az ország közvéleményét két részre szakította. Az egyik párt külföldit akart ki­rályul, a másik párt magyar embernek trónraeme- lésével vélte biztosítva a nemzet jövőjét. A­nélkül, hogy ennek a kérdésnek eldöntésébe belebocsátkoznék, rá kell mutatnia arra, hogy mi­előtt a királyi kérdést elintézzük­, törvénybe kell ik­tatni olyan rendelkezést, hogy magyar trónra senki nem emelhető, királyi jogokat senki nem gyakorol­hat, a­ki előzetesen, minden más trónra való igényé­ről nem mond le, a­ki hozzá nem járul felfogásunk­hoz, hogy a pragmatika szankció ránk vonatkozó kötelezettsége megszűnt és érvényét vesztette, a­ki előzetesen és ü­nnepiesen ki nem jelenti,­ hogy más trónt a magyar nemzet törvényhozásának, hozzájá­rulása és előzetes megkérdezése nélkül nem vállal. Szent István trónja nem lehet ugródeszka senki szá­mára, hogy idegen trónt általa elnyerhessen. A nem­zet ifjúinak élete sokkal drágább, semhogy kísérle­tekre odaadnék. Ez nem teszi lehetetlenné, hogy más államokkal szövetséget kössünk. Külpolitikai szempontból arra van szükség, hogy megnyugtatást adjunk, hogy a magyar vért nem lehet felhasználni arra, hogy a régi osztrák-magyar monarkiát újra­­Visszaállítsák, mert bármennyire fájdalmas ennek az alakulásnak felbomlása, de azt feltámasztani semmi esetre sem lehet a mi segítségünkkel. A választójogról kifejtette, hogy a mai válasz­tójog a nemzet érdekeinek nem egészen felel meg. Nyíltan kimondja­ ezt, mert csak oly politikát haj­landó követni, a­melyet a nemzet érdekében helyes­­­­nek tart. Nem elég lelkes hazafiságunk — fejezte­­ be beszédét Bethlen — legjobb szándékunk és opti­mizmusunk, hanem megfeszített együttes munkával kell dolgoznunk. Ha minden ember többet fog dol­gozni és lemond sok oly élvezetről, a­minek részese lehet és ha jobban, sokkal jobban fogjuk szeretni egymást a közös alkotó munkában, úgy meg tud­juk menteni ezt a szerencsétlen magyar hazát. ((Hosszas éljenzés és taps.). Azután Rutkafalvy Miklós államtitkár és­­Márton Árpád bukaresti menekült református lel­kész beszélt. Délután 300 terítékes ebédet adtak Bethlen tiszteletére. Temesváry Géza dr. főispán Horthy kormányzóra mondott lelkes felköszöntök Soós István polgármester a város nevében Bethlen Ist­vánt köszöntötte fel. Az ebéd után Bethlen gróf a tanyákat láto­gatta meg. A választás e hónap 26-án lesz. Bethlen István grófnak nincs ellenjelöltje. jár ki.­­Az ellenség pedig Erdély népe, a magyar, a román és a szász egyaránt. Kolozsvár prefektusa, bár Kolozsvár 70.000 főnyi lakosságánk nagyrésze magyar, a­ki más nyelven nem ért, egy kukkot sem tud magyarul. A volt miniszter még ezeket írja: Volt a magyaroknak Kolozsvárott egy állami és egy kisebb magánszínházuk. Az állami színházat összes fölszerelésével és ruhatárával együtt elvette a román állam. Az állami színház román igazgatósága azonban kötelezte magát, hogy a magyar magán­színháznak, a­mikor szükséges, kölcsönzi a ruháza­tot. De ezt sem tartja be. Rendszeresen elutasítja a magyar színház igazgatóságát, ők pedig, a magyaro­kat jellemző nagylelkűséggel, tűrik és szenvedik a méltatlanságot. A magyaroknak Erdélyben 40 szín­házuk volt. Szinielőadásaik igen nagy színvonalon állottak. Shakespeare és Ibsen színművét adták elő. Mi románok ezt pedig eltávolít­ott­uk és a Vasorru bábát játsszuk. Van egyetemünk is. A ma­gyaroktól vettük el. A város északi végén volt a magyar gazdasági főiskola, olyan épületekkel, föl­szereléssel és működéssel, a­melyhez fogható kevés van a világon. Tanári személyzete Erdélynek büsz­kesége volt. Ámde a személyzetet itt is alig közepes tehetségű román tanárokkal cserélték ki. A növendé­kek pedig mint más hasonló mintaintézetnél, sztrájk­ba léptek a rossz bánásmód miatt. (M. T. I.) Egy volt román miniszter Erdély elnyomásáról. Bukarestből jelentik: Lupu dr., volt román belügyminiszter beutazta Magyarországnak román megszállás alatt levő részét és tapasztalatairól cikk­sorozatban számol be a Laplatorul című lapban. Egész Erdély — ír­ja — hadizóna, azaz az a zóna, a­hol nincsenek törvények, hanem abszolutiz­mus. Itt van Kolozsvár, 200 kilométer távolságban a határtól, de nincs olyan erősítés, a­melyet jobban őriznének az ellenségtől. A cikkíró ezután így foly­tatja: A városnak tirannusa van, kiskirálynak neve­zik. Nincs se okmánnyal, sem törvényrendelettel ki­nevezve. Meg tudja értetni kartársaival, hogy az el­lenség meghódításának gyümölcsét miként használ­ II horvátországi forrongás. A horvátországi parasztlázadás egyes hírek szerint terjed és erősödik, jóllehet a délszláv sajtó­iroda azt jelenti, hogy 1t mozgalom véget ért. A fel­kelés bécsi hírek szerint a szerb uralom ellen való gyűlölet­ kitörése, a­mit azonban a bécsi jugoszláv követség cáfol. Zágrábi hírforrások szerint a felke­lésnek eleinte államellenes, köztársasági jellege volt, ma azonban határozottan kommunista színezete van. Ez a zágrábi információ azonban aligha felel meg a valóságnak. Veznics miniszterelnök részletesen tájékoz­tatta a belgrádi parlamentet s beszédéből az tűnik ki, hogy eredetileg a lázadók száma mintegy há­romezer volt, jól fel voltak szerelve és meg voltak­ szervezve és a parasztköztársaság kikiáltását köve­telték. A miniszterelnök megállapította, hogy a lá­zadás Szent-Iván-Zelemben és a járásban tovább terjed. Kaszini községben a jegyzőt és bírót meg­gyilkolták. Belovármoravec község elöljáróságát megtámadták és elűzték. A színes járásban a láza­dás egyre nagyobb mérveket ölt. Innen száz kato­nát és két gépfegyvert kértek. Zagorjében és Mária­­boronban kifosztották az üzleteket. A dubnicai já­rásban a lázadás egyre több és több községre terjed. Krizsevcinél heves összeütközés történt a hatóság és a lázadók között. A községet a katonaság rohammal elfoglalta. A vagonlakók panasza és kívánsága.­ ­ A vagonlakók értekezletet tartottak vasárnap is Gólyavárban. Az értekezletet Niedermann Antal­­postafőigazgató, elnök nyitotta meg. Elnöki meg-­­­nyitója után Miklós Imre ügyvezető­ igazgató számolt be a legutóbb megtartott gyűlés óta tett intézkedé­sekről. A július 23-án*­megfartott nagygyűlésünk — ■ ugymond|t­^j^W^§vott egy határozati javaslatot, m­iértUSi1 arra kértük a kormányt, hogy a Lakáshi­vatal harminc napon keresztül csakis a vagylakók lakásügeivel foglalkozzék. A javaslatot megkapta a kormány, a rendelet egy hét múlva meg is jelent, de a Lakáshivatal jóvoltából a vagonlakók még ma sem jutottak lakáshoz, még ma is vagonjaikban sínylődnek. xxxxxxxxx X X X X X X X X X X X X Elmondja beszámolója során a Lakáshivatal működése körül szerzett szomorú tapasztalatait s leírta a barakkokban elhelyezett menekültek két­ségbeejtő sorsát. Miklós Imre ügyvezető­ elnök­ előterjesztette ez­után az elnökség határozati javaslatát. E szerint a Lakáshivatal nem áll hivatása magaslatán. x x x x x xxx Működése ez alapon to­vább meg nem hagyható és ezért a magyar Vagonla­kók Testülete a következőket javasolja: A Lakáshi­vatal megszüntetendő. Felkérik a kormányt, hogy repülő rekviráló és elszállásoló bizottságokat létesít­sen, a­melyekben a katonaság és a hajléktalanok szervei legyenek képviselve. Barakképítkezéssel a la­káskérdés meg nem oldható. Az idegeneket helyez­zék el a barakkokban, így mintegy 2000 lakás fog igen rövid idő alatt fölszabadulni, a­kit pedig az or­szág határain túl ki tudnak helyezni azonnal tolon­­colják ki. Biztosítsák a vagonlakókat, hogy addig, míg megfelelő lakást nem kapnak, a vagonokból ki nem helyezhetők. A határozati javaslathoz számosan hozzászól­tak és éles kifakadások hangzottak el a Lakáshiva­tal és az Országos Menekültügyi Hivatal ellen. Végül az értekezlet Szacsvaiy József kolozsvári ügyvéd mó­dosításával fogadta el a javaslatot, hogy a menekül­tek élére erélyeskezű kormánybiztost állítson, akit munkájával katonaság támogasson. Tiltakozás a végeken. —A miniszterelnök a szombathelyi ünnepségen.— Vasárnap tartotta most Szombathelyen Vas vári megye népgondozó szövetsége nagyszabású ünnep­ségét. A kormányzók "ját betegsége tartott távol az ünnepről. Teleki J. gróf miniszterelnök képviselte, kinek kisérésében a kormány tagjai közül a követ­kezők­ jelezt­ék meg az ünnepségen: Rubinek Gyula­ kereskedelemügyi miniszter, Tomcsányi Vilmos igaz­ságügyminiszter, Sréter István honvédelmi minisz­ter, Vass József közélelmezési miniszter, Bleuer Ja­kab, a nemzetiségi kisebbségek minisztere, sokoró­­pátkai Szabó István kisgazdaminiszter, Cziráky József gróf, Vas vármegye főispánjai üdvözölte Magyarország miniszterelnökét, úgy is, mint a kormányzó képviselőjét, a szombathelyi állo­máson. A díszszázad megszemlélése után Herési Géza alispán a törvényhatóság üdvözletét tolmá­csolta. Boldog a vármegye, mondotta az alispán, hogy az államfő képviselője előtt tanúságot tehet a magyar haza iránt való törhetetlen hűségéről s­ arról, hogy a területi integritást kész mindenkor megvédelmezni. A miniszterelnök válaszában han­goztatta a­­vármegye érdemeit Magyarország újjá-­ születése munkájában s hangoztatta a kormány háláját. A pályaudvarról a díszes kocsisor pompás ban­­dériumos kísérettel a Főtérre hajtatott, a­hol az üdvözlések után a kivonult csapatok diszmenetben elvonultak a kormány tagjai előtt. Ezután Mikes János gróf megyéspüspök rezidenciájában a papság üdvözlése következett. Jól esik, mondotta a püspök, nagymétóságod előtt hódolatunkat és szeretetünket kifejezni a kormányzó úr iránt. A­ miniszterelnök köszönő szavai után megígérte, hogy tolmácsolni fogja a szép szavakat, melyeket itt hallott a kor­mányzó előtt, a­ki végtelenül sajnálja, hogy nem­ vehet részt az ünnepen. Vas vármegye volt talán az összes vármegyék közül leginkább az, a­mely semmi­féle erőnek nem engedő ellenállással a vörös éra alatt is komoly munkát folytatott, a­mely ellenálláson megtörtek a vörös hullámok. Ezután a miniszterelnök­ részt vett a Templom­téren a Nyugatmagyarországi Cserkészszövetség zászlajának fölavatásán. Zászlóanya Batthyány- Strattman Lili hercegnő volt. A zászlószentelő szertartást Mikes püspök végezte, a­ki lelkes beszé­det intézett az ifjúsághoz. Ezután Kapy Béla ág. ev. püspök­ áldotta meg a zászlót, majd a szögek beverése következett. A miniszter­elnök a következő szavak kíséretében verte be a zászlószöget: „Önzetlen és komoly törekvéssel egy erős Magyarországért!" A szög beverése után Ravasz Lajos a Magyar Cserkészszövetég nevében üdvözölte a miniszterelnököt. A miniszterelnök megköszönve az üdvözlést. Tudja, — mondotta — hogy a magyar ifjúság tud lelkesedni, tud harcolni és a zászlót diadalra fogja vinni. De ez nem elég. A magyar ifjúságnak meg kell tanulnia, hogy meg is tartsa a zászlót és azt a földet, a­mely fölött leng. Ezután a cserkészcsapatok fölvonulása követ­kezett, ez alatt a város különböző részein magyar, német, horvát és vend népgyűlés volt, a­hol tiltakoz­tak az ország megcsonkítása ellen. Most a törvény­­hatóságok fogadása következett a vármegyeházán. Wolff Lajos Sopron megye alispánja igy szólt: Me­gyénket súlyosan kívánja sújtani a népek önrendel­kező jogának hazug frázisára épített béke. Nemcsak abban bízunk, hogy Öröméltósága bölcs kormány­zása alatt megyénk épsége nem szenved csorbát, ha­nem hogy meg fogja teremteni, vissza fogja állítani Magyarország régi egységét. A­ sok­ szép üdvözlő szóra a miniszterelnök a többi között így felelt: Föl­ismertük végre ellenfeleinket, fölismertük képessé­geiket, tudjuk, kivel állunk szemben úgy külső, mint belső ellenség tekintetében. Ez a fölismerés hozta magával azt, hogy az újjászületés Magyarországon­ megkezdődött, a­mit letagadni, a­mit meg nem látni, lehetetlenség. A tiltakozó népgyűlések küldöttségeit a követ­kezők vezették a miniszterelnök elé: Sigray Antal­ gróf a magyarokét, Thurner Mihály a németekét, Strassner József esperes a horvátokét. A jugoszlávok megszállta vend vidék, a muravidéki küldöttekét Sinkovich Elek vezette. Teleki Pál miniszterelnök válaszában biztosította a küldöttségeket, hogy hírül fogja vinni a kormányzó úr őfőméltóságának azt a lelkesedést, a­mit itt Nyugatmagyarország részéről­ tapasztalt. Nem lehet semmit hirtelen elhatározások­kal és elhamarkodó törekvésekkel elérni. Alaposan meg kell állapítani azt, a­mit az ember akar. Nem tehetek ígéreteket, nem mondhatok olyan dolgokat, a­melyeket én remélhetek, de az én erős meggyőző­désem az, és kérem önöket, tartsanak ki önök is ebben, hogy az erős akarat föltétlenül érvényre jut. Az erős akarat előtt meghajolnak azok is, a­kik ed­dig ezt az erős akaratot nem ismerték. A kormányzói úr őfőméltóságának megviszem a hírt, a­mely előtte sem újság, hogy Nyugatmagyarország népe ilyen hűséggel van az ország egysége és a kormányzó úr személye iránt. A miniszterelnök ezután megszemlélte a vas­megyei tűzoltószövetséget. Délben a miniszterelnöki és a kormány tagjai Mikes gróf püspöknél voltak .

Next