Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-21 / 223. szám

1920 szeptember 21. Budapesti HtöUiP (1 223.8*) — (Né­met követség­ Budapesten.) A német kormány budapesti főkonzulátusi követséggé vál­toztatta a Fürstenberg-Stammheim grófot, a főkon­zulátus addigi­ vezetőjét a német követség ügyvivő­jévé nevezték ki. E mellett Magyarországra vonatko­zóan továbbra is ráruházták a konzuli jogokat.­­ (Nyílt levél Héderváry Lehelhez.) Hé­­dervári Lehelhez,/í­ázmár,Röy Dénes által lapunk va­sárnapi szájpiffian közölt nyílt levél dolgában, ma Hédervári. Lehel neje arról értesít bennünket, hogy férje nincs a fővárosban s ő a nyilt levelet férje mos­tani tartózkodása helyére utánaküldötte, hogy arra felelhessen. — (Sándor szerb herceg Szarajevóban.) Belgrádból jelentik: Sándor régensherceg ma nagy kísérettel *erajevóre* utazott. (MTI.) — (a­­ddig­ a királyi pár Brazíliában.) Pá­riából jelentik. Mint a Slavas-ügynökség Rio de Janeiroból jjelenti, a*i*iga királyi pár odaérkezett. (MTI.) V. — (Házasság.) Miskei és csertői Gajáry Géza földbirtokos és neje, galsai Kovách Elvira leánya, Lí­via, nébol.jsiMWWffhsterzsenyei Lévay Ferenc kultusz­­miniszteri osztálytanácsos és neje, magyarosokés Korda Sarolta fiával, Lászlóval, Sződön szeptember 20-án há­zasságot kötött. Tanuk voltak: Guretzk­y Alfréd báró fregatt-hadnagy és Schöffer Pál dr. tartalékos huszár­­főhadnagy. .. (Auguszta kir. hercegnő az ásuminta- ivástrop.) Auguszta kir. hercegasszony ma megte­kintette a XL-árvú mintavásárt és nagy elismeréssel nyilatkozoit a látottakról. Legtovább időzött a Par­­fümerie Ketre Dame -kiállításán, a­hol minden tár­gyat alaposan megtekintett és mindenről, de különö­sen a Notre Dame parfümök és Eau de Cologne-ék kiváló minőségéről nyilatkozott a legnagyobb elis­meréssel. —­ (A fővárosi iskolák államosítása.) A kultuszminiszter a közeli napokban a nemzetgyűlés elé terjeng, a frisvárosi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot. A főváros tanácsa most elhatá­rozta, megkéri a­­minisztert, hogy az államosítási tervezetet előbb közölje a fővárossal.­­ (A fUg’sellsnségi párt Kosauth-ti­yispe.) Kossuth­­Lajos születésének évfordulója alkalmából a függeliksi­gk»«»»*8-as párt a Mária Valéria-utcai párthelyiségből kizarándokolt Kossuth Lajos sírjá­hoz és koszorút helyezett a sírra. Ábrahám Dezső dr. a szegedi kormány miniszterelnöke mondott emlékbeszédet, melynek végeztével elhelyezte a mau­zóleumra a függetlenségi párt­ nagy koszorúját.­­ (Gyászrovat.) Sztankovói és sztajikahermá­­nyi Szlarkay László augusztus­­24-én hetvenkilencéves korában a csehek­­ által megszállt Eperjesen elhunyt és augusztus 26-án ugyanott nagy részvét mellett he­lyezték örök nyugalomra. Az elhunytban Satankay Géza dr. miniszteri osztálytanácsos, lapunk belső munkatársa édesatyját gyászolja. Köch Antalné drné született Molnár Gizella szeptember 19-én hatvannyolc éves korában Budapesten meghalt. Az elhunytat férje, Koch Antal dr. nyugal­mazott egyetemi tanár, fiai: Koch Béla dr. megyei főorvos, Koch Nándor dr. főgimnáziumi tanár, lapunk munkatársa, és Koch Rudolf gazdasági felügyelő, úgy­szintén leányai: Kövesei Ferenc dr. erdészeti főisko­­­­lai tanár neje és Winfernita Arnold dr. orvosprofesz­­szor neje, továbbá kiterjedt rokonság gyászolja. A köz­tiszteletben álló úriasszonyt szerdán, szeptember 22-én délután három órakor a farkasréti temető halottasházá­ból kísérik utolsó útjára. Vargha, Géza dr. munkácsi egyházmegyei áldozó­pap, ungvári görög­katolikus hittanár, egyházi író, éle­tének­­harmincnyolcadik évében szeptember 18-án el­hunyt Budapesten. Temetése kedden délután négy óra­kor lesz a kerepesi­ úti temető h­alottasházából. Wein Dezső úrnak, a Keresztény Nemzeti Párt alelnökének felesége szept­em­ber 19-éig hosszú szenvedés után meghalt. Temetése holnap, kedden délután négy órakor lesz a Vöröskereszt Erzsébet-kórházának halot­tasházából. Jurenák József földbirtokos szeptember 12-ikén Balatonfüreden harmincnyolcéves korában meghalt. Fejéregyházi Csapody István Géza okl. gépész­­mérnök, né­hai Csapody István dr. szemészprofesszor fia, szeptember 19-én, életének huszonnegyedik évében hosz­­szas szenvedés után meghalt. Temetése 22-én délután négy órakor lesz a kerepesi­ uti temető halottasházából. Kútfer István nyug­­tanító szeptember elsején hosszabb szenvedés után hatvank­éves korában Felső Iregen elhunyt. — (A „Magyar Külkereskedelem11) a leg­jobb kereskedelempolitikai szaklap. Előfizetése ne- SyerteVííl^6O K. Kiadóhivatala: Budapest, IV., Vám­­­h­áz-ker.mjfffc*** — (Az áramk­atavásár berekesztése.) A tiz napon át tartó vásárt ma este hét órakor befejezett­nek nyilvánította tóvárosi Fischer Emil, a vásár ügy­­vezető-elnök is .,A vásár uolsó napján is nagy közön­ség jelent meg a városligeti Iparcsarnok­ban és nagy­mennyiségű árut rendelt meg a cégeknél . (Vágó-Wilheim Jenő az ügyészségen) A Tisza-gyiltossági perrel kapcsolatban, a honvédhadosz­­tálybíróságo­ tudvalevően Vágó-Wilheim Jenőt szökés miatt három srompi fogházra ítélte, de büntetését a vizsgálati fogsággal­ teljesen kitöltöttnek vette. Vágó- Wilheim Jenő ellen a budapesti ügyészség, ugyancsak a Tisza-féle gyilkossági bűnperben vádiratot adott be, mint a gyilkosság bűnsegéde ellen. Ezért megkeresést Intézett a hadosztálybiróság­hoz,­ hogy Vágót ne helyez­zék szabadlábra, hanem kisérjék át a Markó-utcai fog­házba. A hadosztálybiróság e megkeresésnek eleget tett és a mai napon átkisérték Vágó-Wilheim Jenőt a Mar­­git-körúti fogházból­ a Markó-utcai fogházba, a­hol vizsgálati fogságba, helyezték.­­ (Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga : Esztergomban.) Az Egyesült Keresztény Nemzeti­­ Liga vasárnap délután alakította meg esztergomi fiókegyesü­letét. Ebből az alkalomból Budapestről a Liga számos vezető tag­ja és mintegy 1500 kiránduló utazott Esztergomba. Palkovics alispán megnyíló szavai után Antony Béla polgármester indítványára kimondták az egybegyűltek­, az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga esztergomi fiókjának megalakulását, melynek elnökévé Palkovics alispánt választották­. Antony polgármester a fiókegyesület ügyvezető el­nöke lett. W­olff Károly, a Liga elnöke mondott ez­után nagyhatású beszédet a Liga céljairól. A­mikor a kiránduló hajó visszafelé indult, a félig rombadőlt hídon őrködő utolsó megszálló posztok láttára a ha­jón tüntetésképpen tört ki a kiáltás: Éljen Magyar­­ország! A párkányi magyarok szinte megfeledkezve arról, hogy cseh uralom alatt élnek, kendőiket lobog­tatva szintén tü­ntett@ícT — CVona­t-mes'szüntetés a Déli Vasúton) A Déli Vasút közli, hogy a szénhelyzetre való tekin­­tettel, az eddigi vonat-megszüntetéseken kívül szerdá­tól, szeptember 22-től kezdve Budapest Déli Vasút és Nagykanizsa között hétköznapikon­­ Budapest Déli Vas-­­­útról délután 12 óra 20 perckor induló 210. és a Budapestre este 9 órakor érkező 207. számú személy­­vonatok, továbbá :Székesfehérvár és Komárom között a 714. és 714. számú vegyesvonatok közlekedését is megszünteti. "­­ (A népbiztosok bünpere.) A népbiztosok perének mai ötvenharmadik napján az elnök kihir­dette a bíróság határozatát, a­mely szerint Jávorka Lajos századost nem esketi meg, mert a hadosztály­­biróságon eljárás folyik ellene. Azután folytatták Umibric­h­el­ályi főügyész­helyettes a szolnoki gyilkosságokra vonatkozóan több kérdést intézett a s vádiotthoz, a­­ki kijelenti, hogy tisztek útján értesült a Szolnokon történt ki­végzésekről és gyilkosságokról. A június 23-án meg­jelent statáriális rendeletét nem ő fogalmazta és nem is ő írta alá. Junnius 23-án Kári Bea azt a parancsot adta neki, hogy azonnal adja ki a statáriális rende­letét, csukassa be a templomokat és zárassa be a papokat. Ő megtagadta a parancs teljesítését. Június 24-én csodálkozva látta, hogy az ő neve alatt megje­lent a statáriális rendelet. Érdeklődött azután, hogy miképpen történt ez, s megtudta, hogy Pogány adta ki a statáriális rendel­etet, ő szerkesztette és ő hami­sította alá Haubrich­i nevét. Ezután Haubrich kihall­gatását befejezte a bíróság. Utána Bokányi kihall­gatását kezdték meg, a­ki az elnöknek a kérdésére kijelenti, hogy nem érzi magát bűnösnek. Résztvett a kormányzótanács több ülésén, így március 22-én, a­mikor a forradalmi törvényszékről hoztak rende­leteket. Azon a kormányzótanácsi ülésen, a­mehen a forradalmi törvényszék felállításáról volt szó, je­len volt, azonban tiltakozott ellene. Május 2-­án jelen­tett a kormányzótanácsi ülésen, azonban akkor, mi­dőn Nagy Géza halálraítélt ügyét tárgyalták, nem volt ott. Ezután az elnök a tárgyalás folytatását holnap reggel 9 órára halasztotta. , . (Osztálysorsjáték.) Az osztály sorsjáték mai húzásán 10.000 koronát nyert a 44548 56335. 5000 ko­ronát ez 1624.6394 8525 180­3 33188, 3000 koronát a 9905 24414 30312 30365 51037. 2000 koronát az 1073 1193 5061 3183 3200 3035 4784 6056 7834 8067 8830 1393 3061 3183 3200 36­35 ,4784 6856 7834 8067 8830 31242 32855 32871 33441 34583 35359 35685 39502 41229 41739 421­81 43015 43200 45184 48015 48726 50150 50144 50728 50827 51184 33000 53401 54747 55303 57126 57883 számú sorsjegy. — (.Testedzés.)­­Az üllői-­uti sporttelepen har­mincezer foriyt közönség érdeklődésétől kísérve zajlott le vasárnap de Tutbhí­-­es JITK—FTC bajnoki mérkőzése. A várakozásnak megfelelőért « győzelmet 'z MTK csa­pata szerezte meg 1:0 (1:0) arányban. A meccs korántsem volt olyan izgalmas és tartalmas, mint a két csapat régebbi találkozásán megszoktuk és csupán néhány játékosnak magasan fejlett technikája nyújtott igazi élvezetet. A mérkőzés sorsát a MTK javára jobb csatázásora döntötte el. A küzdelem elején a FTC élénken támadott, majd a­ MTK nyomult­ elő­térbe, támadásait azonban csak a 43-ik percben koro­názta siker, a­mikor is Braun, finom beadását a hát­védekön keresztül törtető Orth góllá ért­ékesítette. A második félidő túlnyomó részében az MTK volt a front­ban, de voltak kritikus helyzetek az ő kapuja előtt is. Fehéry Ákos bíráskodása mindenkit kielégített.­­ A Margitszigeten vasárnap folyt is a MAfia staféta­­bajnoksága. A szenior 4-szer 100 méteres versenyben a BEAC, a 4-szer 1500 méteres versenyben ugyancsak a BEAC, az 5000 méteres csapatbajnokságban a Mun­kás TE, a 4-szer 400 méteres s­taf­étaversenyben a MTK, az ifjúsági 4-szer 100 méteres stafétában a MTK, a 4-szer 1000 méteres stafétában a FTC és a 4-szer 400 méteres stafétabajnokságban a FTC győzedelmeskedett.­­­ A vasárnap délelőtt 4 Dunán lezajlott távolság­evezés (17 kilométer) eredménye­. Nyolcas: 1. Nem­zeti KE 1 óra 25 p. 43 mp.,­ 2. Sirály, 3. Duna Öreg­fiúk négyes versenye. 1. Hungária 1 óra 37 p. 8 mp., 2. Neptun, 3. Pannónia. Egyes verseny: 1. Jalsoviczky Lajos (Nemzeti HE). Keresztény hazai sportliga, alakult vasárnap 26 sportegyesület részvételével. A többi között tagjai a ligának a MAC, Hungária, MOVE, Ébredő Magyarok, stb. A liga célja a magyar sportban diadalra való juttatása a keresztény világnézetnek, a tájvédelem és fajerősítés elveinek. A liga elnökének Kemény Károly dr. államtitkárt választották.­­ (Lóverseny.) A meglepetések jegyében folyt le vasárnap a káposztásmegyeri miting negyedik napja a következő eredménnyel: 1. Tatai dij. 12.000 K, 2000 méter. 1. Matuska, 2. Korocvic, 3. Guzla. Tót.: 10:23. Helyre: 10:16, 42. — II. Eladók versenye. 8000 K, 1200 méter. 1. Gemald­, 2. Vidu, 3. Mirliflore. Tót.: 10:14. Helyre: 10:16, 23. — III. Alagi hendikep. 15.000 K, 1400 méter. 1. Orphelia, 2. Hogyhogy, 3. Cornette. Tót.: 10:135. Helyre: 10:26, 13, 15. —. IV. Akadályverseny. Hendikep. 12.000 K, 4000 méter. 1. Ifjasszony, 2. Intéző, 3. Szerencse. Tót.: 10:43. Helyre: 10:16, 19, 19. I­V. Eladó kétévesek hendi­kepje. 8000 K, 1200 méter. 1. Happy, 2. Vakmerő, 3. Sempronia. Tót.: 10:113. Helyre: 10:22, 14, 13. — Vi. Háromévesek gátversenye. 12.000 K, 2400 méter. 1. Helyre Kata, 2. Vigalom, 3. Szelesség. A budapesti ügetőverseny őszi mitingjének teg­nap lezajlott első napján dőlt el a magyar ügetősport egyik legkiemelkedőbb versenyének, a Hungána-díjnak a sorsa. A versenyt Bernyey gróf bravúros hajtása mellett Pusztagyöngye nyerte meg a nagy favorit Os­­tap előtt. A látogatottság meglepően gyönge volt. Álta­lában a favoritok vereséget szenvedtek. Az eredmény ez­­volt: 1. Háromévesek versenye. 12.000 K. 1. Csiti, 2 Lirenc, 3. Sasi. Tót.: 10:82. Helyre: 10:35, 75. —■ II. Sárbogárdi dij. 15.000 K. 1. F.­­., 2. Jessie Lous­­tic, 3. Babocec. Tót.: 10:46. Helyre: 10:14, 12. — III. Ligettelki dij. 12.000 K. 1. Dobos, 2. Bukarest, 3. Magister. Tót.: 10: 103. Helyre: 10: 25, 19, 27. — IV. Hungária-díj. 30.000 K. 1. Pusztagyöngye, 2. O.­­­tap, 3. Oberon. Tót.: 10:25. Helyre: 10:13, 15. — V. Ibolya-verseny. 18.000 K. 1. Quarnero, 2. Moos, 3. Forgószél. Tót.: 10:24. Helyre: 10:18, 20. — VI. Kettesfogatú-verseny. 12.000 K. 1. Ahrfrau—Lorene Douglas, 2. Grodek—Pandúr, 3. Iram—Rigó. Tót.: 10:110. Helyre: 10:28, 16. — VII. Amatőr-verseny, 12.000 K. 1. Ottó S., 2. Oakland, 3. Coeur d‘As. Tót.: 10:69. Helyre: 10:24, 27. Viselt férfruhél, faharnscilli vés, Front, Harjád­na-u. 43. T. Jón. 45—37. — Sárcipőjavítás Neumanniál, Na­gymszó­ u. 44. — Ek­keritések­ vaskeretes drótfonatból Haidekker Bán­­dor gyárosnál Budapest, Üilői­ út 48/1. Árjegyzék ingyen. TÁRATOK. A genfi értekezlet. Édes, szept. 19. (A M. T. 1. magánjelentése.'­ A Preuter-ügynökség jelenti: A genfi értekezletet újabb megállapodás szerint október harmadik heté­ben tartják.. Az értekezleten részt vesznek a német képviselők. Megoldották az olasz munkás-konfliktust, Bécs, szept. 19. A Corriere della Sera jelenti: Az olaszországi munkás konfliktust megoldották.■ Péntek estig Milánóban és Turinban negyven gyárat visszaadtak, a­melyeket eddig a munkások tartottak megszállva. A többi üzemben is folyik a munkások kivonulása. 5 fliiiMIsOPl is BÜMimi. * (Hamis hírek az Operaházról.) A napi­­lapok egy részében egy csomó hír látott nap­világot az Operaház személyzetének fölösleges szaporításá­­ról s ezzel kapcsolatban a színház várható nagy de­ficitjéről. Mint illetékes helyről értesülünk, ezek az állítások teljesen alaptalanok. Az Operaház tagjai­nak létszáma a régi maradt, csak akadémiai vagy zenedei énekeseket szerződtettek ösztöndíjasoknak. Épp ugy nem felelnek meg a tényállásnak a bat­ér­­ről terjesztett sztrájkhírek. Nizsa Emília olyan igé­nyeket támasztott a színházzal szemben, melyeket nem lehetett teljesíteni. A kultuszminiszter kéri a közönséget, hogy ne üljön fel az ilyen mendemon­dáknak. * (Nemzeti Színház.)­­A Curano de Bernerac csütörtöki reprizén a Nemzeti Színházban a fősze­repekben is több új szereplő lesz. Váradi Aranka Roxant, Abonyi Christiant, Kiss Ferenc Ginchet és Turányi Le Bret játsza. * (Az utak­­lány nag­y sikere.) A szombati bemutató és vasárnapi második előadás megpecsé­telte a rendkívüli sikert, a­melyet Az utahi lány már a főpróbán aratott. A bemutató közönsége egész este ünnepelte a szereplőket, elsősorban Pécsyi Erzsit, a­kit már belépésekor dorgó tapssal fogadott. A művésznő ragyogó megjelenése, kitűnői énektudása, vérbeli primadonnára való játékkész­sége és bájos tánca nagy tetszésben részesült. Ha­sonlóan nagy sikere volt Rátkainak, a­ki kifogyha­tatlan humorával és boszorkányosan fürge táncai­val újra meghódította a Király­ Színház közönségét. A sikerből méltó rész illeti Somogyi NySít, a­kinek különösen Ritkáival előadott duettja kapott freneti­kus tapsot, úgyszintén Tóth Böskét, a­ki a címsze­repet nagyon bájosan alakította, továbbá az elegáns és kellemes hangú Nádort, Ihászt, Latabárt és Szír­­mait. * (Viszszinhsz.) Gombaszögi Frida és Var­sányi Irén játszák szerdán a Vígszínházban a Vonna bácsi női főszerepeit. Hegedűs, Csortos és Fenyvesy adják a férfi főszerepeket. Kedden a Tu­ller kerül előadásra. * (A Trubadúr) szombati előadását nagy ér­deklődéssel várja a Városi Színház közönsége.. Szer­dán a Hoffmann meséit adják. A többi este a Hermé­­lines nőt ismétlik. Brilliánst, aranyat, ezüstöt tol. Óra- és ék­szer javítást jutányosan vallal Közalkalmazot­taknak 30°/n árkedvezményt nyújt. BREZAZER órás­ ékszerész, Zsigmond­ utca 16. Lukács-fürdővel szemben.

Next