Budapesti Hírlap, 1920. december (40. évfolyam, 283–307. szám)

1920-12-01 / 283. szám

/ Budapest, 1920. Megjelenni hétfő kivételével mindennap. Előfizetési szra­i: Egé­sz évre 280 kor., félévre 140 kor­, negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes szám ára mindenütt 1 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. T­*"W Ara 1 korona.^ X­XL. évfolyam, 283. szál Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc 1&&2­0­0.-1-ÁTVETTE ^­ .„­■ Szerda, december 1. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. száza, telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. ■■iü7----—.. ' yr s-j-nr rminrri vir—rí Kertemben járnak sóhajok. r , írta Hegedűs Lóránt. B- -lapest, nov. 30. Tél víz időn nehéz a járás: zuzmarás vak ködben topogok. Öreg kertünk mégis kihív ma­gához; ha sohá nem láttam, nyugtalanság fog el: mennem kell hozzá. Odamenekülök, ha ki­mar a város, a hivatal, vagy — merjem-e? mondjam-e? — kimar az ország. Mintha forgató­kerékre csöpögtetnek marató savat. Hogy kiértem: nyi­ta a fehér kiskapu. V­ájjon ki járkál az elhagyott kertben? A lehul­lott leveleken friss porhanyó hó, bennök apró lábnyomok, mint az őzikéé. Furcsa: a mint a köd föl- meg lejekben, úgy szaporodnak a láb­nyomok. A puszpángbokrokat lá­hatatlan kéz széjjelbomlilja s megint összecsukja. Valaki jár itt tud lomon kívül. Jilán­y fényrezgés s hang­­hullám lehet, mely melle sem surran el a vég­telenségbe és sohasem fogom megtapasztalni őket?) Persze hogy lépkednek itt valakik. Láto­­mány ez,­ vagy képzelgő fej és misztér­iuma? Kertemben, lá­thatatlan lábbal járnak sóhajok — í­gy látszik, Pesten nem találtak jó helyet s azért k­ism­enekültek­­— ők is. Tündérlábú sóhajok sora nagy: mind jön­nek folyton, mint hab, ha habra kél. Sokat nem ismerhet meg igaz mivolta szerint emberi szem, másokat ki tudok venni. Jönnek először nagy, hosszú táncban, el­nyúló láncban ábrándos lányok meleg, lehellő­­sóhajtásai. Mind keresik azt a megígért Valakit, kit sohasem láttak, sohasem fognak látni, mert az Egyetlen kételes hó alatt nyugszik Szibériá­kra, most kóbor kutyák párás libegéssel kerül­getik, olyan rosszul föld­elték el őt. Nehezebb ropogással elkövetkezik a fiúk sóhaj-csapatja, mintha új sportra indulna. A sport neve: Megzavart Élet, melyből kiestek a hadi Évek: a tavasz. Ezernyi sóhaj egymásba torlódik s ütköznek azokkal, kik már mankón járnak. «'• ’ Nincs vége­ a sornak: uj sóhaj-sereg. Úgy látom, ezek öregek. Azt hitték, félretett, pénzecs­kéjük majd nyugodalmat ad meggörbedt nap­jaikra s most egyedül kell padlót súrolni, tü­zelőért járni. Hajh! Jönnek ka­pnák, jönnek pol­gárok, a hal-vagonok didergő telelői, az ár irtóz­­tatóan dagad, kertem már tele van velök. Sóhaj sóhajnak hág haverie nyomába. Vannak, kik magokért szólnak, van, ki más embert sirat van, ki­­ siratja a fákat: a nagy Alföldön, hol a múlt héten valék, már feltüzelték az utszéli ősi fasorokat s mos , ezen a héten, következnek — Erzsébet királyné emlékfái. A magyar síkon húsz esztendeig nem lesz leveles erdő s akác­­virág. Hajh! így nő s körbe forog a látomány. Csodá­lom azt, hogy mennyire csöndesek, mint­­­ a szentek. Sőt bámulatomra lassan muzsika ébred bennök: a sóhajláncok ropják a táncot. .. ... A vértetlen hold megjelen a János hegy ha­jlatán­ s libbenő-lebbenő, pehelyként rebbenő sóhajlégió körbefogta a nagy Welling oniánkat (öreg kertünknek ez a büszkesége), mely fekete piramis gyanánt mered a régi égre. Rim, tim, rim: mint fodrozó boros­ van, úgy futnak föl a hatalmas fenyőre a körbejáró sóhaj-tündérek. Rim, tim. S a tetejére érve, mind el-vissza­tün­nek — a sóhaj-nyug­alanság tovább küldi őket. Nézek utánuk a sürüdő ködbe, lelkem száll a fodros sóhajokkal. Tiririrí. Most egyedül vagyunk. Magányos Fa és Magányos Ember. Ha valaki beleselkednék a kerítésen, azt hinné, eszelős vagyok: befagyott kertben egyedül való ember beszél hangosan puszta fenyőfához. Mondd Fa, felelj, ki termi, gyarapítja, önti ezt a töméntelen magyar só­hajt? . Mondd Fa, felelj! Sóhajok seregét szülte a Háború, még többet a Béke. De sóhajtások gazdag termése nem bír megállni. Sóhajt készít minden párt, mely párt gőgjében fölösleges ál­lásokra pénzt pazarol el. Sóhajt szerző a sok automobilozó ambíció; minden haszontalan ke­rékfordulásra uj sóhaj rebben föl, mint fölvert veréb. Minden uj cím, uj cafrang, léha mulatás uj magyar sóhajt cseppen f­el valahol. Mert ma csak az bízik a magyar föltámadásban, a­ki nem jár cafrangek útján. És csak az bízik, a­ki nem közömbös — mert ugy­e, tavasszal jön a nagy leszerelés s eddig nem akadt iit nagybirtok, mely jelentkezett volna, hogy munkára vesz leszerelő szegény urat! Nagy fánk, ezt mon­dod-e? Az est éjszakára fordult s a hold három­negyed csorba tányérja éppen a Wel­ingtonia csúcsa fölött áll. Nézem a Fát: nincs benne semmi hajlás. Nézem magam: nincs benn­em s emny idegen vér. Miért nem tudó beszélni hoz­zám, mikor az emberlel­kek között oly mély árkok vannak. Miért? Megborzadok. Egy nagy csillag hullott le az égről. Különös. Télvíz időn? És ily közel hoz­zánk? Azt hittem, a vüse kertben csapott le: fénylő golyóbisa messze hintette zöld fényét, így hullana le a magyarság is? Ezt jelenti sóhaj, közöny és ordító cím­vadászat? Ott állanak Magányos Fa és Magányos Ember. Már harmadik nemzedék tekint erre a fenyőóriásra. Mih­amagább elmegyünk, mint ő. Mondd­ja, felelj: elmenjek-e már én is? Itt az idő? Lefelé visz' az út vagy talán nagyon messze. Nagyon n mersze? Emlékszem rá, a kom­munizmus kiirtásai alatt mindenfelé hívtak jó­­bará­tk: egyik a'Ausztriába csalogatott, másik Erdélyben már lakást és dús állást készített, a hi­rmadik­­ Ukrajnában akart biztosságba tenni. De nem tudtam elmenni, már-már­ indu­­lok, de a lábam megakadt a rögben. Most­ talán elmehetnék? Dollárral hívnak Amerikába. Ott tudnék hasznot tenni az országnak, mert Massaryk onnét hitette el a világgal, hogy­ a Kár­pátok alján csehek laknak s hogy a mi ha ru­ténjeink Prágába vágyakoznak. Az amerikai magyar papság erejével megkezdhetnék az uj föltámadást. Azután vagyont gyűjthetnek: dol­lárt — míg it­ton minden széjjelfoszlik, hol jobbról szakad, hol balról szakad, mint elnyűtt lepedő. Mondd Fa, felelj: menjek-e? A hold megvilágította az egész h­á­teret s a köd közepén, esti félhomályban úgy láttam én, m­intha a nagy fenyő a magyar földből támadt volna elő. zordan, a­­mi­örténetünknek örök felkiáltójele. Mást nem is láttam­­a kísérteties fényességben, éppen csak öt. , És mintha otthon meglököm az oszlopos impire-órát s az muzsikálni kezd, úgy zendü­l­ föl bennnem a Végvári-vers: Itthon maradok én. Mint téli varjú száraz jegenyén, De it­hon maradok. I * ■ . Zengő Fa és Bíró Magyar bátor keserűség­gel zúg­ok bele a sivntő szélbe — belesüvögöt­­ték a nagy kiáltás , — hogy minden élőt hallják: Jaj! Rettentően cafrangos városnak: jaj Rettentően közönyös falunak: jaj! , Háromszor jajt „Hinnél: egy Istenben, Hiszek egy hazában,­­ Hiszek egy isteni örök ifjazságban, Hiszek Magyarorszgff feltámadásában. Amen­u­ ­­ a A nemzetgyűlés ülése. — A Pénzintézeti Középpont fejlesztése. — In­­terpelláció a cseh cipőről. — A Cunard XIne újra szállíthatja a kivándorlókat. —­­ A nemzetgyűlés mai ülésén az elnök a bejelen­­tések. .során jelentette, hogy a belügyminisztertől át­irat érkezett, a­mely tudatja, hogy a kormány újra fölhata­mazást adott a Guinard-Linenak az amerikai­­ kivándorlók (és visszavándorlók) szállítására. A szerződésben, a­mely e részben létrejött, az angolt hajóstársaság aláveti magát a magyar törvényeknek, úgy hogy a kivándorlás és visszavándorlás magyar felügyelet alatt fog végbemenni. A hajókon magyar biztosokat is alkalmaznak. Napirend szerint a nemzetgyűlés ma a Pénz­intézeti Középpontról szóló pénzügyminiszteri tör­­vényjavaslatot tárgyalta. Iklódi-Szabó János előadói beszédei után elsőnek Szterényi József báró szólalt föl. Elmondotta, hogy annak idején 1916-ban az el­lenzék párthatalm­ tendenciát látott a Pénzintézeti Középpont fölállításában. Most lojális elégtételt ad Teleszky János akkori pénzügyminiszternek, a­kivel szemben annak idején pártpolitikai aggodalmakat hangoztatott. Beismeri, hogy egyetlen aggodalom sem vált be, mert a kormány nem állította az új in­­­tézményt a pártérdek szolgálatába. Az intézet a lik­vidálásoknál — összesen kilenc intézet számolt böl — nagy gondossággal járt el s a bolosevizmus ide­jén az ellenforradalom erős vára volt. Az a száz mil­lió korona, a­mit az állam a Pénzintézeti Középpont rendelkezésére bocsát, a mai viszonyok közt csekély hozzájárulást jelent. Szterényi József báró arról be­szélt aztdtán, hogy a kereskedelemellenes irányzat katasztrófával fenyegeti az ország gazdasági életét. Ez a kormány első törvényjavaslata, a­melynek nincs kereskedelemellenes tendenciája. Frishwirth Mátyás és Kurta P. András itt közbe­vetik. Ennek a zsidó kereskedelem az oka. Szterényi József báró: Ezt a kérdést nem le­­het felekezeti szempontból, kezelni. A Baross-szövet­­­­ség keresztény-nemzeti alapon áll, mégis fel akarja­­ szólítani a kereskedőket, hogy tiltakozásul a keres­kedelem-ellenes irányzat ellen minden kereskedő egy napra zárja be az üzletét. Vissza kell térni a kereskedelem teljes szabadságára s véget kel vetni a privilegizált kereskedelemnek, a­mely a lakosság minden rétegét károsítja. Helyes a javaslatnak az az intézkedése, a­mely a takarékbetétek elfogadását ahoz a feltételhez köti, hogy az illető intézmény aláveti magát a revizori intézménynek. De hiba, hogy a revízió a háborús középpontokra ki nem terjed. Némely ba­nk politikai tevékenységet fejt ki ettől a­ bankoknak tartózkodniok kell. A javaslatot elfogadja. A következő szónok Ernst Sándor szembe­száll­t Szterényinek azzal a felfogásával, mertha ke­reskedelem-ellenes irányzat volna. A nemzetgyűlés még egyetlen olyan törvényt nem hozott, a­mely ezt igazolná. Azt mondják, hogy több magyar ke­reskedő Bécsben telepedett le. Liptai Pál államtitkár: Ez igaz. Ernst Sándor: Azok a kereskedők nem álla­podnak meg Bécsben, hanem tovább mennek s cél­juk­ csak az, hogy az adótól meneküljenek. Gaál Gaszton: A sok külön privilégium kény­szeríti őket, Bécsbe­. Tessék megszüntetni a kivé­­teles törvényeket. Ernst Sándor: Az igaz, hogy sok a privilé­gium. Az ország pénzügyi helyzete­ napról-napra romlik. Rengeteg ember az államból él. Ezt ki nem bírjuk. Ha nem teszünk valamit a tisztviselők és a hadsereg kérdésében, el fogunk­ merülni. A költség­vetés kérdésével kellene foglalkozni, de eddig még nem láttunk kereskedelmi expozét. Friedrich István: Tizennégy miniszter, és ugyanannyi államtitkár van. Rubinek István: Te csinnltan­ a tizennegye­diket. Friedrich István: Rubinok hozta sokorópátkait nagyatádi ellen.

Next