Budapesti Hírlap, 1921. január (41. évfolyam, 1–24. szám)

1921-01-14 / 10. szám

Péntek, január 14. Budapest, 1921. XLI. évfolyam, 10. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: ligája évre 220 kor., félévre 140 kor., regi­ed évre 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes ázám ára mindenütt 1 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, Iszsof 63, Józsof 23—81. ----------------------— I .rrn.n...i ” i n n '----L' ■ .n n~i un rr Ini.iimJ „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek J­agyarország feltámadásában. Ámen fl francia kormányválság. Budapest, jan. ,13. A francia kamara tegnap leszavazta Lois­­gues m­iniszterelnökéot nem éppen váratlanul, ■de mégis meglepetésszerűen. Bizonyos francia és angol körökben már napok óta kongatták a francia kormány lélekharangját és noha a hi­vatalos és félhivatalos cáfolatokkal nem fu­­­karkod­tak, a vég közeledtét érezhette min­denki. Meglepetés azonban az, hogy a várt esemény olyan gyorsan következett el és meglepetés a forma, a­m­elyben a leszava­zás lejátszódott. A miniszterelnöknek inter­pellációkra kellett volna válaszolnia, s né­hány napi haladékot kért válaszainak elmon­dására, a kamara nagy többsége nem volt haj­landó az időhaladékot megadni és leszavazta a kormány indítványát. Igaz,­­hogy az interpel­lációk a francia politika legfontosabb kérdéseit feszegették, de három-hegy napi türelmet el­bírtak volna, ha a kamara többsége megingat-­thatatlan bizalommal állott volna Leygues mi­­niszterelnifji és korumini maffitt. A bizalom­­hiányzott tehát és nem a türelem és a türelmet­lenség előtérbe tolásával csak ürügyet kerestek, hogy bizalmatlanságuknak hangot adhassanak. A francia kamara húzódozott attól, hogy nyílt kártyával játszó végig a világ színe előlt kül­­pol­itikai játszmáját, kerülő után törekedett a c­él felé, melyet el is ért. Csak éppen kaput nyi­tott annak a feltevésnek, hogy a bizalmatlan­ságon felül a kamarai többség nem türelmetlen­ségből vedlett át olyan nagy hirtelenül ellen­zékké, hanem éppen ellenkezőleg azt akarta, hogy a miniszterelnök egyáltalán ne felelhes­sen a hozzája intézett interpellációkra, jobbnak látva ezeket a felette kényes kérdéseket a pilla­natnyi politikai atmoszféra bizonytalanságának ki nem tenni. Leygues miniszterelnök érlelt a szóból, nyomban beadta lemondását, a­melyet Mille­­rand elnök,­ a­ki alighanem maga mozgatta a háttérből az eseményeket, természetesen el is fogadott. A­mi által a francia kormányválság befejezett dologgá lett. A francia kamara jóvoltából most az európai közvélemény törheti a fejét azon, hogy Leygues miniszterelnök távozásának mi is a ha­misítatlan oka. Nem nézhetünk ugyan bele a francia politikusok lelkébe, még­sem vagyunk találgatásokra és tapogatódzásra utalva, az előz­ményeken végigmenve a feladott fejtörőt köny­­nyen megfejthetjük. Millerand mikor a francia kamara nagy többsége óhajtásának engedett és elfogadta az elnöki méltóságot, kikötötte magá­nak, hogy Franciaország külpolitikájának ezen­túl is ő legyen a szellemi vezetője. Éppen ezért esett a választás Levguesre, mint miniszterel­nökire, mert Millerand kikötését csak egy szürke, nagy egyéniség nélkül való miniszterelnök biz­tosíthatta. Minden jel arra vall, hogy Millerand a maga külpolitikájától egy szemernyit sem tért el új méltóságában sem és minden jel arra­ vall, hogy a francia kamarai többség és a köz­vélemény ezt a külpolitikát még ma is fedezi, a­mit egyébként a legutóbbi szenátusi választások beszédesen igazolnak. Ha pedig ez így van, akkor világos, hogy Leygues miniszterelnököt a saját pártja buktatta meg, valószínűleg azért, mert Leygues személyében a történtek után nem látott többé biztosítékot arra nézve, hogy Mille­­randi külpolitik Sjfff a szvajéii Tafkím végre tudná hajtani. Millerand a maga kitűnő kvalitásaival nagyobb baj nélkül járta a francia és angol Skyila és Karibdiszt, egyenlőrangú ellenfele volt Lloyd Georgenak és nemcsak őrködött a vélt francia érdekeken, hanem azokat meg is tudta védelmezni. Millerandnak ezenfelül a sze­repese is szolgált. Az európai események, melyek erős, céltudatos irányítás hiányában úgyszólván maguktól mozognak, Millerand idejében éppen úgy forogtak, hogy az ő politikáját látszottak igazolni. Mindez megváltozott, mióta Leygues ült a miniszterelnöki székbe. A francia politika által olyannyira támogatott hadjárat a bolyse­­visták ellen csúf kudarccal végződött; a görög kérdésben a franciák által tüzelt Konstantin elleni mozgalom teljesen lelohadt, az angol-orosz kereskedelmi szerződés aláírása mindennap várható, a­mi ugyancsak fáj a pénzüket sirató franciáknak és végül a vers­­illesi béke szigorú, hetűszerinti kierőszakolásában Angija támo­gatása mindinkább kiszámíthatatlanná és meg­bízhatatlanná vált. Tagadhatatlanul nagy hiá­nyok ezek a francia politikai számvetésben és ha igaz az, hogy mindennek az okát kizárólag Leygues egyéniségének fogyatkozásaiban és tö­kéletlenségében kell keresni, akkor érthető az a sietség, a­mellyel elmozdították felelősségteljes helyéről. Hiszen e hét végére van tervezve a pá­risi konferencia, a­melyen nagy horderejű elha­tározások várnak m­egvalósításra -és a franciák féltek Lloyd Georgeot újból rászabadítani Ley­­guesre, a­kivel az angol politikus mester azt tett, a­mit akart. Nem volt mit várni többé, gyorsan és­ elszántan kellett cselekedni, akár a sürgetett konferenciának elhalasztása árán is. Kár, hogy a franciák még most sincsenek annyira, hogy a személyeken felül magában a politikájukban keresnék e bajt. Lehet, hogy Leygues csakugyan nem a megfelelő ember a maga helyén, de akárki kerüljön­­ is örökébe, ideig-óráig hivatkozhatik talán majd sikerekre, tartós és megfogható eredményekre nem fog hi­vatkozhatni, a­míg a francia politika mai út­vesztőjéből ki nem talál könnyebben járható vidékekre. A legyőzöttek és ezek között elsősorban mi magyarok egykedvűen nézhetjük a legfrissebb francia kormányválságot. Nincs miért örülnünk és nem lehet mitől ijedeznünk. Franciaország­ban a régi kurzus megmarad, csak alkalmasint még megbízhatóbb és ügyesebb kezekbe kerül a gyeplő. De ránk nézve mindenképpen marad a régi rossz. • ‘* . . $ keresztényazociatisták értekeztete. — A debreceni főispán ügye. — A nemzetiségű minisztérium. — A tót egyetemi tanszék. — A keresztényszocialista párt ma este a Ká-­ rolyi-palotában értekezletet tartott, mely iránt politi­tikai körökben meglehetősen nagy érdeklődés mu­­­tatkozott. Híre járt ugyanis, hogy a párt ezúttal foglal állást a Szmrecsániki-féle új alakulattal szem­ben és hogy ugyanekkor megállapítja a keresztény­­szocialistáknak a kormányhoz és ezzel a kormány-­ párthoz való jövő viszonyát. Mindezekről azonban az értekezleten jóformán */6 sem esett.. A párt belső­ ügyein kívül csupán a debreceni főispán lemondásig val és a nemzetiségi­ minisztérium­ Insarzihv'c'­étűvel foglalkozott. Az ülés elején Beniczky Ödön volt belügymi­niszter hangoztatta, hogy az egyetemen már régeb-­ ben lőt tanszéket kellett volna fölállítani és kérdést­ tett e fontos ügy állásáról. Pekár Gyula államtitkár nyomban válaszolt és bejelentette, hogy a tót tanszék fölállításáról szóló törvényjavaslat már elkészült és rövidesen a nem­zetgyűlés elé kerül. Az értekezleten Háttér István elnökölt, körül­belül harminc képviselő volt jelen, közöttük Vass József és Hegyeshalmi­ Lajos miniszterek, Huszár Károly volt miniszterelnök és Beniczky Ödön volt belügyminiszter is, a­ki tudvalévően a Szmrecsányi­­csoporthoz csatlakozott, de eddig nem­ lépett ki a keresztény szocialista pártból. Az értekezleten az elnök bejelentette, hogy ed­dig a szociálpolitikai, ipari és a köztisztviselők ügyé­vel foglalkozó bizottságok alakultak meg. Azután a debreceni főispán­­ ügyét tárgyalták Pröhle Vitalis és Bernd­at­ Nándor debreceni képviselők előadása alapján. Értesülésünk szerint a három debreceni képviselő Holló István pártelnök vezetésével fölke­resi Teleki Pál gróf miniszterelnököt és kérni fogja Slubert Ottó főispánnak Debrecenbe való újabb ki­nevezését. Erről, valamint a további tárgyalásról hivata­losan ezt a közlést adták ki. A párt tárgyalta a Hubert Ottó debreceni fő­ispán ellen indított támadást és bizalmáról biztosí­totta a főispánt, elítélte annak a jelenéktelen számú klikknek hajszáját, a­mely Debrecenben a legörven­­detesebb felekezeti békét is hatalmi célokból meg­zavarással fenyegeti. Bleyer Jakab, volt miniszter és Rutkafalvii Miklós, volt államtitkár részletesen ismertette a nemzetiségi kérdést és azokat az akció­kat, melyeket a bel- és külföldön a magyar nem­zet és a nemzetiségi jogok védelmében kifejtettek. Huszár Károly, Ernszt Sándor, Haller István, Vass József és Hegyeshalmi­ Lajos fölszólalásai után a párt tisztázottnak látja a kérdést és feltétlenül szükségesnek tart sürgős inézkedéseket A párt a nemzetiségi minisztérium fent­ítását is fontosnak tartja. Elhatározta a párt a házhelyekről és kisbérletekről szóló törvény végrehajtásának szorgalmazását és végül a cenzúrái­ról, továbbá a belügyminiszter intézkedéseiről történt t­.s.Tolají­s Iré-n erősen tiliszkozott a párt a vasár-' _ V­

Next