Budapesti Hírlap, 1921. március (41. évfolyam, 48–68. szám)

1921-03-05 / 48. szám

XLI. évfolyam, 48. szám Budapest, 1921. Ara 2 korona. Szombat, március 5. ^ ^ D ^ Megjelenik hétfő kivételével mindennap. előfizetési ár­on: Egész évre 280 kor., félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor. Ügyes szám­­ra mindenütt 2 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az frisses hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vill. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vill. ker., József­ körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84. .Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.“ A sztrájk utál. Budapest, m­árc. 4. A sajtó egyheti némasága fojtó ködként nehezedett életünkre. Az ország, a főváros meg­­siketült és megvakult, a sajtó hóbortos leki­csinylőinek és ellenségeinek ismét alkalmuk ■sóit tapasztalni, hogy a napisajtó a nyilvánosság füle, szeme és szája. Kellett-e nyomdabeli kol­légáinknak a sztrájk kétélű fegyveréhez nyúlni, nem mi döntjük el. Gazdasági célzataikban úgy a mi, mint a nagyközönség szimpátiája mellet­tük volt és e szimpátiát nem rontották le azok a gyanakvó feltevések, melyek a sztrájk mögött politikai hátteret is kerestek. Ma elvégre min­den politika, a munkában és a rendben beállott legcsekélyebb zavar kapóra jön a lesipuská­­soknak. Ez a tapasztalás nyugtalanította a közön­séget és nem a nyomdászok magatartása, mely nem lépte túl a bérharc szokásos kereteit. A közönség izgalma napról-napra nőtt. Megdöb­benve látta, hogy a sajtószabadság nemcsak a hatalom ellen védtelen, hanem magának a saj­tónak a munkásai ellenében is. Minél tovább tartott a némaság, annál nagyobb volt az izga­lom. Féltek az általános sztrájktól, a kommu­nizmustól. A rémhírek egyre terjedtek, de in­kább csak az utcai és a kávéházi publikumban, mert a polgári társadalom zöme ma már nem fogadná a hírhedt októberi napok gyáva meg­adásával az ellene támadó rohamokat. A tájé­kozatlanok könnyen esnek martalékul, és a tájékozatlanságot nem igen enyhítették a kor­mány reggeli és esti idírei. Ezt a rendszert a pol­gári kormányok a tanácsköztársaságtól vették át, nem éppen javított kiadásban, mert a pártat­lanság ígérete ellenére a tapintatlan okoskodá­sok csaknem beláthatatlan útra terelték a sztrájkmozgalmat. A nagy némaság égjük estéjén az utcai tömegek farkasfejű csillagot láttak az égen. A bizonytalanság idejében az égi jeleknek mindig jut szerep, a népléleknek erről a vonásáról már Tacitus is érdemesnek tartotta feljegyzéseket tenni. Mi nem észleltünk farkasfejet, hanem csak közömbös, hideg csillagtábort és halluci­­nációkat a forró ágakban. A sztrájk természetesen nem állíthatta meg az események sodrát. A kerékvágásából ki­zökkent világ tovább támolygott, mintha a Gondviselés egészen sorsára bízta volna. A né­met ellenjavaslatok londoni fogadtatása a vég­sőig feszítette az idegeket. Érzi mindenki, hogy a londoni tárgyalásokon az egész emberiség sorsa forog kockán. Lloyd Georgenak a riká­csoló szava nemcsak a németeket dermesztette meg, hanem valamennyi kulturnépet. Ha Né­metország, mint Berlinből jelentik, csakugyan nem enged és nem írja alá a párisi határozato­kat, akkor vége a békének és az egész kultur­­világot összeomlás fenyegeti. Az antantnak ki­vágták a szivét, a gyűlölet, a haszúállás könyör­telen igazságai és igazságtalanságai semmi jó­val nem biztatnak. Ezekben a kritikus pillana­tokban mikor az egész kulturvilág remeg min­den porcikájában, jelenik meg a színtéren Har­­ding, az amerikai Unió új elnöke, ki ma fog­lalja el hivatalát. Eddigi nyilatkozatai a köny­­nyenhivőkben bizony­os reménységeket keltet­tek, a­kik tőle várják, hogy megszabadítja szen­vedéseitől, reménytelenségeitől az emberiségét. De ne feledjük el, hogy­ Wilson is hajityalovag­­ként jött és mégis az ő elvei szolgáltak feszítő­­vasul a régi világ rombadöntésére. Ám legy­en úgy, a­hogy az optimisták remélik: Wilson tette tönkre az ó-világot, Harding menti meg. És akkor a mai napból világtörténelmi dátum lesz és a nemzetgyűlésnek nem lesz oka meg­bánni, hogy üdvözletét küldte az elnöknek. Aztán jött a többi hír, egy-egy pillanatra megtörve a nagy némaságot. Meghalt Nikita, a világsajtónak annyi időn át színes témája és annyi szép királyleánynak az apja. Terjed az orosz elleni forradalom, megszökött Lenin és Trockij, vagy talán csak üdülni mentek a Krímbe, a világ egyik legbájosabb nyaraló­helyére. A magyar glóbusz tovább gurult a maga kilátástalanságában, közben érzékeny csapás érte a magyarságot Petri Elek református püspök halálával. A nemzetgyűlés annyi párt­­ülés után kissé lecsillapodott és munkába fogott. Azt mondja, hogy a jövőnek dolgozik. Kétség­telen azonban, hogy a jelennel nem tud megbir­kózni. A korona értéke javul és azt mondják, hogy az olcsóság­­hullám hat hét múlva hoz­zánk is elérkezik. Mi azonban azt látjuk, hogy a mai gazdasági rend igazságtalanságai és a megélhetés nehézségei égig nőnek, álmunkból pedig gyakran felriasztanak elvesztett testvé­reink jajkiáltásai, a­kiken nem tudunk se­gíteni. Ultimátum a németeknek. — A londoni konferencia. — Az antant eluta­sította a német ellenjavaslatokat. — Lloyd George beszéde. — A franciák megszállnak há­rom német várost. — Vámsorompó a Rajnánál.­­ A londoni konferencia úgyszólván program­szerűen bonyolódik le. Az antant is, a németek is úgy lépnek föl, a­hogyan várható volt. Ez azt jelenti, hogy komoly tárgyalásokra a sor nem is került és ma m­ár éppenséggel nincs kizárva, hogy a német delegátusok hazautaznak, a­ konferencia széjjel megy a­nélkül, hogy kísérlet tételezt volna a két ellentétes álláspontot egymáshoz közelebb hozni. A német el­­lenjavaslatok, a­mint várható volt, a párisi határo­zatokkal szemben egészen új tárgyalási alapon nyugszanak, az antant viszont, ez sem meglepetés, csak a kivitel módjában nem ragaszkodik szigorúan a Parisban megfogalmazott követeléseihez. A meg­győződéseknek ez a makacssága eredményezte az antant négynapos ultimátumát, a­melyre a németek hétfőig adhatják meg válaszukat. Feltűnő és figye­lemreméltó a négynapos határidő, melyet az antant engedélyezet. Nem lépett új dolgokkal a németek elé és ezért az azonnali, vagy egész szűk határidőre szabott válaszadás követelésében sem láthatott volna senki az antantnál szokatlan kíméletlenséget. Londonban a nyugatom külső jelei ellenére a fej­­vesztettség mindinkább terjed és no és valami mentő gondolatért mindenki hálás volna. Ez a mentő gon­dolat csak Amerikától jöhet, a­mely különleges helyzeténél fogva ma fölötte áll minden más hatal­masságnak. Harding elnök ma vonul be a Fehér­­Házba. Elnöki szózatát ma viszi széjjel a hír, de ebben a szózatban a londoni konferencia anyagára nem lesz még hivatkozás. Ellenben az elnök hala­déktalanul meg fogja ragadni az alkalmat, hogy a jóvátétel kérdésében is mindenkivel megismertesse az új Amerika áláspontját. Talán arra kell a négy­napos határidő, hogy módot adjanak erre Harding­­nak, mielőtt a németek az utolsó szó kimondásával elvágták volna a köteleket, a­melyek a két pártot most még lazán egymáshoz fűzik. A tanácskozáson, a­mely a németeket először szembesítette az antant képviselőivel, Lloyd George fölszólítására Simons dr. volt az első felszólaló. A német külügyminiszter rövid beszéd kíséretében, a­­melyben többször is hangsúlyozta, hogy Németon szám erejének végső határáig kész áldozatokat hozni, előterjesztette a német ellenjavaslatokat és átadott két memorandumot, a­melyekre azonban az ellen­­javaslatok hallatára az antant már nem volt ki­váncsi. A német ellenjavaslatok a következők: a) A szövetségesek részéről követelt 42 évi részlet jelenlegi értéke a Németországnak felaján­lott 8 százalékos vissz­eszámltolás mellett mintegy 50 milliárd aranymárka. Ebből a kerek 50 milliárd aranymárkából Németország, eddigi összes teljesít­ményei a­ békeszerződés alapján levonandók. Ezt az összeget mielőbb nemzetközi kölcsönök útján kell megszerezni. Ennek a célnak elérésére Németország azt javasolja, hogy mintegy 8 milliárd aranymár­kát bocsát ki, a­melyet lehetőleg valamennyi nem­zetközi pénzpiacon jegyeznének és a­mely vala­mennyi kibocsátási országban minden adótól men­tes. A kölcsön kamatlába lehetőleg alacsony lesz, az 1—1V2% -os törlesztés öt év múlva kezdődik Németország a kölcsön­hitelezőknek a szükséges ga­ranciákat nyújtja. Németország a legközelebbi öt évre magára vállalja az 1,1 milliárd aranymárka évi részlet fizetését. Ezeket az évi részleteket első­sorban dologi telje­s­í­tmén­yekkel fogják fedezni. Erre a célra bevezetik a szabadforgalmat a német szállítók és a szövetséges megrendelők között. Németország ismét kijelenti azt a készségét, hogy az elpusztított terület újjáépítésénél közre­működik. Ezeket a teljesítményeket is az évi tör­lesztések számlájára kell írni. h) Feltesszük, hogy a párisi határozatokban megállapított, a német kivitelre rótt 12 százalékos illeték azt célozza, hogy a szövetségesek Németor­szágnak a jövőben várható gazdasági helyzete meg­­javulásában részt vegyenek. De ezt a gondolatot már igen messzemenő figyelemre méltattuk azáltal hogy a jelenlegi javaslatok Németországnak a jövő ész­szerű felbecsülését veszik számításba. c) Németországnak összes még nem teljesített pénzügyi és szállítási kötelezettségei érvény­tel enek­­■­nek tekintendők. A fentebbi javaslatok előfeltételei: 1. Hogy Felsősziléziában a szavazás Németor­szág javára dőljön el, s eszerint Felsőszilézia Német­országnak maradjon, 2. hogy a világ gazdasági forgalmának aka­dályai megszűnjenek és hogy a gazdasági­ szabad­ság és egyenjogúság rendszere életbe lépjen. Simons dr. beszédének elhangzása után Lloyd­ George igen rideg formában közölte a németekkel, hogy az antant a legnagyobb megütközéssel hall­gatta végig a felolvasott ellenjavaslatokat és ezek alapján nincs szándékában tovább tárgyalni. Elha­tározását rövid időn belül a némtekkel közölni fog­ják. Lloyd George intézkedésére erre a katonai, jogi és gazdasági szakértők bevonásával megvitat­ták a németeknek adandó választ. Megállapodtak abban, hogy ultimátumot intéznek Németországhoz, a­melyre hétfő délig a németeknek ki kell jelente­niük, hogy a párisi határozatokat tárgyalási alapul elfogadják-e vagy sem. Elutasító válasz esetén azon­nal megszállják Duisburgot, Düszeldorfot és Ruhr helységet; német áruknak a szövetséges országok­ban történő eladási árából a saját javukra megfe­lelő levonását tesznek és végül a Rajna vidékét egy felállítandó vámsorompóval elválasztják a többi Né­metországtól. Mindezt Lloyd George adta tudtára a néme­teknek hosszabb beszédben, a­melyben a többi közt a következőket mondta: — A szövetséges kormányoknak, — úgymond­­ az a nézetük­, hogy a Simons dr. által a német kormány nevében előadott expozé határozott kihí­vás a versaillesi szerződés alapvető feltételeivel szemben és hogy ennek megfelelően kell azt kezel­nünk. Az­­ellenjavaslat gúnyt űz a szerződésből. Engedjék meg nekem, hogy viszont kijelent­sem, hogy egy szabad, virágzó Németország fenn­állását Európa kultúrájára nézve szükségesnek tart­juk és nem kívánunk elégedetlen, rabszolgasorban tengődő Németországot, mely ennek a kultúrának terhe és fenyegető veszedelme volna. Éppenséggel nem óhajtjuk Németországot elnyomni, sem pedig rabszolgaságba hajtani. Egyszerűen azt kívánjuk tőle, h­ogy teljesítse kötelezettségeit úgy, a mint az.­

Next