Budapesti Hírlap, 1921. március (41. évfolyam, 48–68. szám)
1921-03-05 / 48. szám
2 Budapesti hirlap us. (*) 1921 március 5. kát magára vállalta és hogy ily módon jóvátegye császári kormányának háborús igazságtalanságát, amelyért a felelősséget viselnie kell. Kétségtelen, hogy Németország is szenvedett a halom alatt, de az ő vszteségei nem hasonlíthatók össze azokkal a veszteségekkel, amelyek Franciaországot érték. Ha Németország más javaslatokkal jött volna ide és azzal az őszinte óhajjal, hogy kötelezettségeit teljesíteni akarja, akkor a legnagyobb türelemmel és figyelemmel vizsgáltuk volna meg azokat. Sajnálattal látom azonban, hogy a kapott javaslatok azt bizonyítják, hogy Németország nem akarja teljesíteni kötelezettségeit, hanem ki akar ezek elől térni, melyek sokkal enyhébbek, mint azok, melyeket a szövetségesek Németországnak 1871-ben adott precedense alapján felállíthattak volna. Ismétlem, a javaslatok sértők és kihívók. A versaillesi szerződét kevés faliján két év előtt írták alá. A német kormány ismételten megszegte azt, de a szövetségesek nem engedik meg a szerződés állandó megsértését tovább- Ez oknál fogva az antant-hatalmaik kénytelenek szigorú intézkedéseiket megtenni, ha Németország hétfőig választ nem ad. (Itt Lloyd George felsorota a fent említett büntetőintézkedéseket.) Lloyd George ezután Simons dr.-hoz azt a kérdést intézte, hogy azonnal akar-e válaszolni, vagy pedig délután újabb összejövetel alkalmával hajlandó inkább válaszát megadni? Simons dr. birodalmi miniszter kijelentette, hogy most csak néhány szóval akar válaszolni. A német küldöttség, úgymond, a legnagyobb figyelemmel fogja megvizsgálni Nagybritannia miniszterelnökének kijelentéseit, valamint azokat az okmányokat, melyeket nekünk átadott és azokat, melyeket még átadni fog. Küldöttségem válaszát hétfő előtt fogja közölni, de súlyt vetek annak a kijelentésére, hogy az elnök úr a német kormány szándékát félreismerte és nézetünk szerint nem forad fenn semmi ok arra, hogy azokat a kényszerintézkedéseket életbe léptessék, melyeket nekünk kilátásba helyezett. Ha Lloyd George rábeszélő tehetsége ezúttal csődöt mond és a németek hétfőn az ultimátumot vissza fogják utasítani, akkor a londoni konferenciát sivár sikertelenség fogja jellemezni. Mert a görög miniszterelnök is bejelentette, hogy a görög parlament nem járult hozzá a keleti kérdésnek vizsgálóbizottság útján való megoldásához. A franciák készenlétben. A párisi esti lapok jelentése szerint a francia flotta parancsnoka Londonból azt a távirati parancsot kapta, hogy a Paris és Britannie nevű cirkálókat, valamint a torpedónaszádokat kifutásra tartsa készen és megfelelő mennyiségű fűtőanyagot szerezzen be. A strassburgi lapok azt jelentik Páriából, hogy Fach marsall parancsot adott ki, hogy a hadsereg katonáinak szabadságolását egyelőre szüntessék beés a szabadságon lévő tiszteket és legénységet táviratilag hívják be. Nii'-n—m i------m A nemzetgyűlés a sztrájk alatt. — Elfogadták az Italméréai javaslatot. — Hegedűs és Ereky csatája. — Interpelláció a nyomdászsztrájkról. — Az állami és társadalmi rend védelme. — A nemzetgyűlés hét első napjain az falmérési illetékről szóló pénzügyminiszteri törvényjavaslatot tárgyalta. Közben kedden Milotay István és Ernst Sándor sürgős interpellációkat intéztek a miniszterelnökhöz a sztrájk dolgában. Teleki gróf miniszterelnök a fölvetett kérdésre azt felelte, hogy a kormány a bizalmi rendszert nem fogja tűrni többé, a bérek rendezése érdekében azonban közvetítő lépéseket tesz a munkások és munkaadók között. A pénzügyi javaslatnál Ereky Károly mérte össze szellemi fegyvereit Hegedűs Lerentéval s nem a buzgóján vagy a harci hevén, hanem fegyvereinek törékeny voltán múst, hogy alul kellett maradnia. Le akarta teríteni a pénzügyminisztert, aki azonban régi harcos módjára jól tudja, hogy a legjobb védelem a támadás. Sennek aztán megvolt a döntő sikere. Hegedűs mindenekelőtt felvilágosította Erekyt ,hogy nem ő buktatta meg Korányit, tehát ne gondolja azt, hogy ezentúl már minden pénzügyminisztert meg tud buktatni. Korányi már hónapokkal ezelőtt kérte őt (Hegedűst), hogy vegye át a pénzügyi tárcát, mert karácsonykor okvetellenül lenni akar. Valaki kinyitja az ernyőjét , a háztetőről ráesik egy tégladarab. Már most Ereky azt hiszi, hogy a tégladarab azért esett le, mert ő kinyitotta az ernyőt. Ismertem egy papagályt, — úgymond Hegedűs, — amely reggel, délben és este mindig csak azt rikácsolta: Jó reggelt! Jó reggelt! Jó reggelt! Mást nem tudott mondani. Így hirdeti Ereky mindenütt, hogy megbuktat, mindenütt, ahol nem vagyok jelen. De most itt vagyok, gyerünk, lássuk, fektessen le .. . Csodálatos egyébként, hogy a képviselő úr így szembe került velem, mert azelőtt békésen hizlaltuk együtt a szép rózsáshasú malackákat a nagytétényi sertéshizlaló igazgatóságában. Akkoriban is kért, hogy én legyek a pénzügyminiszter. Mindezeket a Ház viharos derültsége közben mondotta a pénzügyminiszter, aki természetesen érdemben is megvédelmezte javaslatát. A derültség azután tovább folytatódott, amikor Ereky Károly felszólalt, hogy személyes kérdésben válaszoljon. Amikor fölemelkedett, egy humoros hang feléje kiáltotta: Jó reggelt! Jó reggelt! S ennek széles kacagás volt a visszhangja. Ereky azzal védekezett, hogy Hegedűs kezdte a személyeskedést. (Derültség.) De most már jövök a nagy fúróval (Derültség.) s föltétlenül megfúrom a pénzügyminiszter urat. (Viharos derültség.) Most — úgymond — rátérek a rózsáshasú malackákra. Itt Orbók Attila közbeszólt: Személyes kérdésként (Nagy derültség az egész Házban.) Ereky végül azt hangoztatta, hogy nem adja fel a harcot, mert föltétlenül neki van igaza. Azzal leült. Erre Hegedűs vetette közbe azt a kérdést: És hol a hatást , mire ismét jóízű derültség ült ki a Ház ábrázatára. A vita egyébként jobbára a zsidókérdés körül forgott. Bériéti Gábor azt bizonyította, hogy egész falvak jutottak egy-egy zsidó korcsmáros hatalma és befolyása alá. Baker József és Ereky Károly azt követelték, hogy a zsidók csak számuk arányában juthassanak italmérési engedelemhez. De voltak olyan követelések is, hogy a meglévő iparigazolványokat is vonják meg a zsidóktól. Ezt Hegedüs pénzügyminiszter azzal ütötte el, hogy ez a követelés a trianoni béke rendelkezéseibe ütközik. Az új italmérési engedelmekre vonatkozóan a törvényjavaslat olyképp rendelkezik, hogy iparigazolvány csak annak adható, aki igazolja magyar állampolgárságát. Erre nézve Benkő Gábor azt a módosítást terjesztette elő, hogy ha az illető honosság útján szerezte honosságát, akkor negyven évre visszamenően tartozik bizonyítani honosságát. Ellenben Csernus Mihály csak húszévi bizonyítást követelt s Hegedűs pénzügyminiszter a saját formaizásában hozzájárult ehhez a módosításhoz. Voltak más kisebb-nagyobb módosítások is, amelyekkel a javaslatot megszavazták. A vitában részt vettek a nevezetteken kívül Hagy János, Schlachta Margit, Bródy Ernő, Kolozsi Endre, Stenzer István, Somogyi István, Szterényi József báró, Schandl Károly s egy kis módosítással Carl Gaezton is. Külön kell kiemelnünk Bródi-Barrach Béla előadói beszédét, amely tartalmas voltával és előkelő színvonalává általános és osztatlan elismerésben részesül Hegedüs György múlt heti beszédének a hétfői ülésén újabb visszhangja kelt többeknek személyes felszólalásában. Nevezetesen Gratz Gusztáv külügyminiszter, Giesswein Sándor és Szterényi József válaszoltak a szabadkőművességgel és egyebekkel kapcsolatban történt aposztrofálásukra. A csütörtöki ülésen pedig Ferdinándy Gyula volt belügyminiszter tett egy nyilatkozatot, amelyben kijelentette, hogy minapi szavait félreértették, mert hadseregellenes színezetet láttak benne. Ez a szándék távol állott tőle, mert jól tudja, hogy a nemzet a hadsereggel áll, vagy bukik. Ezt a nyilatkozatot Belitska Sándor honvédelmi miniszter mind a maga, mind a hadsereg nevében tudó, másul vette.A mai ülés. A Tisza-kultusz. Irta és a február 28-iki Tisza-délutánon fölolvasta: Reiner János. 1918. évi október 31-én ismét beteljesült „a magyar nemzetnek“ az az ,,átka“, hogy „koronkint nagy embert kap a végzettől — s mielőtt az küldetését bevégezné, kidől s utána pusztaság és síri csönd marad.“ A gyászos korszakokban oly gazdag magyar történelemnek az a legdrágább vérrel jelzett korszaka, amelyet Tisza István halálával keltez majd a história, — egyenesen a kétségbeesésnek , a teljes reménytelenségnek korszaka lenne, ha a magyar nemzetnek akkor lesújtott átka akként teljesednék be, hogy annak a küzdelmes éltetnek vágyait és céljait, álmait és törekvéseit, eszméit és testtételt igéit az elesett küzdővel együtt a sír ölébe vonta volna a mártírhalál. De mi, a kik itt vagyunk s az együttérzők százezrei, a kiket e honnak mindkét részén, a mai és a holnapi Magyarországnak minden részén, Tisza István emléke is egygyé fűz, nemcsak mesterséges határvonalakat, de sziklákat is elmozdítani képes s a föltámadást s új életet ígérő örök hit erejével érezzük, hogy habár kidőlt a nagy ember, mielőtt küldetését bevégezte volna, szégyen, nyomor és gyász fölött ott lebeg a jövő egyik regeneráló erejeként a szellem, a mely Tisza István lelkének ittmaradt része. Mindenki, a ki megérzi ezt a őrzője e név viselője történelmi nagyságának, megértője „nemzettévőr” mivoltának. A mikor azonban gyakran közelebbről nem elemezhető s nem definiálható érzéssel szemben e név és nagyság kultuszának megítélésére az objektív eszközöket keressük, nem szabad felednünk azt — a magyar politikai életben különös súllyal bíró —igazságot, hogy e tisztelet, e történelmi nagyság kérdésében még ma is — úgy, mint Tisza István életében — a kortársak ítéletét gyakran befolyásolja a szubjektivitástól vezetett gyűlölet vagy imádat; avagy a közelség realitásától megzavart meg nem értés s a nagyság méreteinek a közelségből hamis meglátása; az erősbb s élesebb külső akciók közvetetlensége miatt a belső, a lelki világ föl nem ismerése. Ennek az igazságnak a magyar történelemben egyik erős példája a Széchenyi-tisztelet; a fejlődésnek az a folyamata, mely a nemzeti újjászületést vezető „legnagyobb magyar“-t az ellenében fölhozott személyi rágalmaktól semkimérve, minden oldalról történt félreismerésen, majd glorifikáláson át a realitáson felépült Széchenyi megismeréshez, Széchenyikultuszhoz vezetett. Ne feledjük, hogy Gyulai Pál még három évvel Széchenyi halála után is azt írta „Széchényiébkedők“ című szatírájában, hogy őt a halál csupán csak akkor érte. Ha már nem értitek miket beszélt, Felejtitek, mért küzdött, mit remélt, Hamisított tant hirdettek felőle És csúfot űztök minden nap belőle. Ezt az igazságot annál inkább kell ma. Tisza István emlékével szemben hangoztatnunk, mivel az ő munkásságát és küzdelmeit alig jelzik oly reális alkotások, amilyenek lépten-nyomon őrzik Széchenyi nevét. Tisza Istvánban az érzés, az eszmék, az irányok, a célok nagysága s az értők folytatott munka adja meg a nagyságot. Ezért írja talán a ma írója, hogy nem adatott még a hanyatló kor e legnagyobb magyarjának, hogy reformminkát végezhessen. Ez az író, — a Három nemzedék. Egy hanyatló kor története szerzője — valóban ott áll a hrerzsó lábánál s ezért nem tudja megmérni annak A mai ülésen a nemzetgyűlés mindenekelőtt mentelmi ügyeket intézett el. A Ház a mentelmi bizottság javaslatára nem függesztette föl Zákány Gyulának és Vértes Vilmosnak és (a bizottság javaslata ellenére) Ujváry Géza mentelmi jogát. Élénk vita folyt Sziráky Pál kisgazda esetéről, akit a kecskeméti törvényszék izgatással vádol. Sziráky egy választói gyűlésen azt mondotta, hogy az urak csinálták a háborút s az urak felelősek a háborúért. Bródy Ernő, Drózdy Győző, Somogyi István, Zeöke Antal, Rassay Károly és Menczes János felszólalása után, akik mind pártjára álltak Szirákynak, a nemzetgyűlés szavazott s a többség szembehelyezkedett a bizottság javaslatával. E szerint Sziráky a mentelmi jog védelme alatt marad. Felfüggesztette a Ház Drózdy Győző mentelmi jogát, a kit dollárlopással vádolnak s a ki maga is kérte ai a mentelmi jogainak felfü emésztését. Ezek után áttért a nemzetgyűlés az állai és társadalmi rend hathatósabb védelmiről szóló törvényjavaslat tárgyalására, amelyet az előadói szék-ből Bernolák Nándor ismertetett s ajánlott elfogadásra. A javaslathoz elsőnek Bródy Ernő szólalt föl s fejtegetésének veleje azt volt, hogy minden módon meg kell akadályozni a bolysevizmus visszatérését, de másrészt viszont gondoskodni kell arról, hogy ártatlan emberek bajba ne jussanak s igazságtalan üldözésnek ne elgyenek kitéve. Nagy nyomatékkal hívta fel a kormány figyelmét arra, hogy a külföldi sajtótudósítás Budapestről lehetetlenné válik, ha az erre vonatkozó szakaszát a törvénynek meg nem változtatják. Erre vonatkozóan felolvassa a külföldi sajtótudósítók szindikátusának nyilatkozatát. Senki sem fogja kitenni magát annak, hogy a külföldi lapokban megjelenő közleményekért, nagyságát s nem veszi igénybe a kutató eszközeit hogy megállapítsa, mily kincseket rejt a belseje. Ennnek a könyvnek írója azt állapítja meg, hogy Tisza Istvánnak a nemzetről és államról az a formalisztikus felfogása volt, — a melyet atyja oldalán szilt magába, — mintha a parlement volna a nemzeti élet középpontja és mellette minden nemzeti tényező mellőzhető volna. Ez a felfogás nem tudta a bajok okait megtalálni s Tisza végül is elbukott, mert a bajból csak Széchenyi tanait követve, egész lelki életünk reformja árán emelkedhettünk volna ki. Azonban mily hamis ez a megállapítás már annak a szemében, aki Tisza István, államférfim pályájából csak azokat a körutakat ismeri, amelyeket Tisza kifejezetten nagy angol államférfiak mintájára s nemzetnevelő munkájuk végzésének célzatával a szabadelvűpárt bukása előtt, népének érettségéről, józanságáról s a magyar politika iránti magyar érzéséről táplált illúzióktól vezettetve tett meg s a melyeken éppen a parlamenten kívüli nemzeti tényezőkben kereste és hitte feltalálhatni polltikájának támasztékait. A parlamentarizmusért folytatott későbbi küz-ielmeiben ismételten felemlíti az ellene felhozott azt az állítást, mintha a parlamentről való amiformalisztikus felfogás rögeszméje lenne, azonban a parlamentarizmusért — kint és bent — folyt küzdelem egész folyamata, szellemes megnyilatkozásai cáfolatát adják ezeknek az állításoknak. „Hiszen mit ér minden alkotmány?*' —, minida egyik beszédében. ,,Mit ér minden törvény?! Mit ér minden paragrafus? Mit ér, ha háta mögött ott ízem áll a nemzeti társadalom élő erőinek az a tömege, amely egyedül képes lelket önteni az üres formába, amely egyedül képes hússal, vérrel és egészséges akarattal használni fel és érvényesíteni azokat a jogokat, amelyek tw* Írott törvényben le-