Budapesti Hírlap, 1921. június(41. évfolyam, 117–141. szám)

1921-06-01 / 117. szám

Szerda, Június 1 Budapest, 1927 XLX évfolyam, 117. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. E­lőfizetési ár a Ki Egész évre 440 K., félévre 220 K, negyedévre 110 K, egy hónapra 4­0 K. egyen szám ára 2 korona, Ausztriában 5 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. „Hissek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen." Si csinálta a valam­t? Budapest, máj. 31. Sándor Pál ma több órán át beszélt a há­borúról, a forradalmakról és a békéről. Azért nyúlt ezekhez a rengeteg témákhoz, mert igaz­ságérzetét mélyen bántotta, hogy a nemzetgyű­lésen minduntalan a zsidókat vádolják az or­szágok és az emberiség katasztrófáiért. Az első hibát ott követte el Sándor Pál, hogy túlságos komolyan vette ezeket az egyoldalú vádakat, a másodikat pedig ott, hogy ítéletre érettnek tartja egy olyan per eldöntését, melynek anya­gát még csak most kezdik gyűjteni és még év­tizedeken át fogják gyűjteni egy alkotó láng­elme számára, a­ki talán még meg sem szü­letett. Sándor Pál igen komolyan vette feladatát és temérdek érdekes adatot hordott össze. Csak­­hamar éreznie kellett azonban, hogy az adat­halmaz nem fér el egy parlamenti beszéd kere­tében, hogy nehéz benne rendet teremteni, és hogy a­mikor keresgélte a háború okozóit és a forradalmakra, mint a háború következmé­nyeire mutatott rá, épp olyan egyoldalúságba esett, mint azok, a­kik mindenért kizáróan a zsidókat teszik felelősekké. Sándor Pál maga is hangoz­tatta, hogy lehetően nem a maga nézeteit fogja előadni, hanem másokat fog idézni, beszéltetni, a há­ború szereplőit, főtényezőit. A háborús iroda­lom már óriás módon megdagadt, hadvezérek, diplomaták már egész könyvtárt írtak össze. De merhet-e már valaki végleges ítéletet mon­dani? Sándor Pál vállalkozott erre a merész­ségre, megtoldva azzal a még nagyobb merész­séggel, hogy a napi politika tüzes kemencéjébe dobta bele a kiforratlan kérdéseket, a­hol a­he­lyett, hogy megtisztultak volna, még több salak­kal keveredtek. Egészen bizonyos, hogy ezekben a rejtel­mes és végtelenül bonyolult kérdésekben nem a parlamentekben fogják kimondani az utolsó szót. Sándor Pál iparkodott jóhiszemű lenni, de a mai szereplésének az a tanulsága, hogy aktuális politikus, ne vállalkozzon a történetíró szerepére. Olyan parlamentben, mely a háború és a forradalmak nyomait viseli magán, nem lehet elfogulatlanul beszélni és nem lehet el­fogulatlan hallgatókra számítani. Kétségtelenül van valami igazság abban, a­mit Sándor Pál és már mások is mondtak, hogy a háborút árulás, katonai és diplomáciai impotencia miatt vesztettük el. Hogy a katonai adminisz­tráció alá volt panamázva. Hogy a háború már 1914-ben el volt veszve. Hogy a nemzet soha­sem volt tájékoztatva, mindig csak hazudtak neki. Hogy a háborúból h­azaözönlő tömegek nem vethették magukat alá egy alapjában meg­­romlott rendszernek stb. De vájjon teljes igaz­ságok-e ezek? Nem surlódnak-e veszedelmesen az igazságtalansággal? Tisza István erős keze alatt a háború folyamán példás rend volt az országban, senki sem hazuidott nekünk és a világfölfordulással vele járt, hogy nem láthat­tunk mindent világosan.’ Ma már nem dörög­nek az ágyak, nem halljuk százezrek halálhör­­gését, mégis tudunk-e tájékozódni, pedig tág szemmel és hegyezett füllel figyeljük a sorsun­kat érintő eseményeket? Az a jós, a­ki meg­állapította, hogy a háborút már a kezdet kezde­tén elvesztettük, mit szól ahhoz az utólagos ellenséges beismeréshez­, hogy a háborút meg­nyertük volna, ha még kétszer huszonnégy óráig tartottuk volna magunkat a Piacénál. És nem kérdéses-e, hogy egyáltalán megvesztek-e bennünket? Mindez henye és meddő feszegetés, a történelem hiábavaló megelőzése. Ezért kellett megpörkölődni Sándor Pál komoly szándékának a parlament sistergő atmoszférájában. Tendenciózussá vált, a­néll­­kül, hogy akarta volna. Gyanúval, gúnyosan fogadták tőle a halálosan komoly dolgokat is. Csak úgy bugyborékolt jobbról-balról az utóla­gos bölcseség. Sándor Pál keservesen tapasztal­hatta, hogy csak a piktúrában érvényesül az a metódus, hogy a mennél sötétebbre festett hát­térből sikerül legjobban kiemelni igazságunk fehérségét. Úgy halljuk, hogy a háború és a forradal­mai, témái még gyakran fognak kísérteni a költségvetési vita során. Ennek nem nagyon örülünk. A teljes és őszinte vezekléstől mind­nyájan még nagyon messze vagyunk. Majd, ha már odáig jutottunk, hogy mindnyájan vállal­juk a felelősség ránk eső részét a múltból és a jelenből, akkor gyűjtögessük a tanulságokat, akkor próbáljunk ítéletet mondani. Egyelőre sürgősebb feladatunk volna. Hogy is mondta Apponyi? Csináljunk mintaországot a mi kis hazánkból. Apponyi asszizt veretű igéi alig néhány napja hangzottak el. Ne feledkezzünk meg róluk olyan vészes hamarsággal. Ján Pál a összeomlásról. — Támadása And­rássy ellen. — Andrássy válasza: A nemzetgyűlés ülése. — A költségvetési vita terejében ma Sándor Pál mondott néhány órás beszédet, a melyben a forra­dalomnak és az összeomlásnak okait kutatta. Be­széde a fölötte csöndesnek indult ülést, később moz­galmassá, zajossá s helyenkint izgalmassá tette. Minthogy Sándor Pál fejtegetései során éles világításba helyezte Andrássy Gyula grófnak a há­ború folyamán és a forradalmat megelőző időben tanúsított magatartását, ez okán Andrássy személyes kérdésben válaszolt, kifejtve azokat az országos szempontokat, a­melyek annak idején a forradalom előtt lépéseit irányították, s a­melyek most arra késztették, hogy a keresztény nemzeti párt élére álljon. Részletes tudósításunk alább következik: A tegítségvetés vitája. Az első szónok Grieger Miklós velős és tartal­mas beszédet mondott. Külügyi kérdésekkel foglal­kozva, azt fejtegette, hogy szakítani kell azzal a rendszerrel, a­mely csak bizonyos fav­orizált osztályt állított be a diplomácia szolgálatába. Majd a kul­túra jelentőségét méltatta az ország felújításának szolgálatára. Behatóan tárgyalta a munkáskérdést is. A szociáldemokrácia a tönk szélére jutott s el­vesztette azt a jogot, hogy a szabadságért és a jog­­rendért való küzdelem tényezője legyen. De a kor­mány részéről a leghatékonyabb fegyver a szociál­demokrácia ellen a becsületes szociális politika. Az amnesztia-rendeletet, sajnos, nem vitték úgy keresz­tül, mint kellett volna. A szónok azután pénzügyi kérdésekkel is foglalkozott. A pénzügy­tanács mellé gazdasági tanácsot is kellene létesíteni, mert képessé kell tenni az adóalanyokat a rájuk rótt adóteher viselésére. A tőzsdén lelkiismeretlen játék folyik, a­melyben szerinte részük van a nagybankoknak is. Mesterségesen szállították le az értékeket, hogy az állam a részvény­váll­­ásból hat milliárd helyett csak hármat­­kapjon. A nagybankok a­ náluk lombardiro­­zott értékeket kölcsönadták a besz-spekulánsoknak. Csak egy tiszteletreméltó kivételt ismer: Krausz Simont. Végezetül arra kérte a nemzetgyűlést,­­ hogy ne pártoskodjanak és ne veszekedjenek s vegyék te­kintetbe, hogy mindenekelőtt magyarok vagyunk, s csak azután legitimisták vagy szabad királyválasz­tok. A költségvetést elfogadja. (Zajos helyeslés és tetszés.). A következő felszólaló, Haispál István a köz­igazgatási hatóságok túlkapásait panaszolta s a földbirtokreform megoldását sürgette. Sándor Pál beszéde. Rövid szünet után Sándor Pál szólalt föl. Az­ költségvetési vitában sűrűen hallotta, hogy mindent szerencsétlenségnek a zsidók az okai, hogy a hábo­­­rut is a zsidók vesztették el s a forradalmat is a­ zsidók csinálták, ő ezért vizsgálni akarja, hogy­ igaz-e ez a bed­lilás. Ő a forradalomban nem vett részt s nem védi a zsidókat, de azon az állásponton, van, hogy a forradalom a háborúnak volt a követ­kezménye. Mások feljegyzéseivel, hadvezérek és ál­lamférfiak emlékirataiból akarja bizonyítani, hogy­ a háborút azért vesztet­tük el, mert impotens gene­rálisaink voltak a hadseregben, mert az osztrák­ diplomácia Magyarország érdekét elárulta, mert­ Magyarország felbontását, feldarabolását keresztüli akarta vinni. A mi szövetségesünk, a német is el-­­árulta a mi érdekeinket. (Zaj.) A posztócsalás aktái, azt mutatják, hogy azoknak a kereskedőknek, a­ki­­ket elítéltek, kilencvenöt százaléka ártatlan volt. Az adminisztráció alá volt aknázva panamákkal. (Zaj.)] Nem is voltunk tájékozva a hadjárat állásáról. Ne­­­künk hazudtak vakon, padi­g már 1914-ben tudták, hogy a háború elveszett. Ezt bizonyítja Falkenhayns Bikow és Erzberger nyilatkozatából, a marnei csa-, fánál elveszett a háború. Szabó József: A zsidókat azért nem fogja fe­­hérre mosni. (Zaj.) Sándor Pál: Nem is akarom, mert erre nincs semmi szükség . . . Utal Windischgraetz hercegnek 1916-ban, egy zárt ülésen telt leleplezéseire, a harc,­téren látható szörnyű állapotokról. Hindenburg fő­vezér és Krausz tábornok is már 1916-ban észlel­­ték a bomlás csiráit s Burián és Be­hmann-Hollweg egyező fölfogásban voltak arról, hogy a háborút nem lehet megnyerni. Czernin jelentése, a­melyet a monarkia hadierejének kimerült voltáról írt (1917- ben) Károly királynak, valahogy Clémenceau kezébe került s ettől fogva lehetetlenné vált minden béke­­kisérlet. Ludendorff azt írja, hogy 1918. augusztus 8-án kijelentette, hogy a háborút nem nyerhetjük meg. Mennyi vér folyt hiába még ettől az időtől fogva, mert hiszen csak azután következett a pia­vei ütközet? Minderről a magyar státusférfiak sem­mit sem tudtak, mert nem tájékoztatták őket. E ezek után merik azt mondani, hogy mindenért a zsidók felelősek? 1918. október 27-én már Ausztriában a császár tudtával és beleegyezésével nemzeti tanácsok mű­ködtek. Windischgraetz maga bevallja, hogy két hétig ő gátolta meg nálunk ennek a h­írnek közzé­tételét. Azonkívül volt egy hadiparancs, a­mely le­ment a frontra és ott csinált politikát, mert azt rendelte el, hogy a csapatok nemzetiségek szerint csoportosuljanak. Nem kellett ott többé sem bo­lse­­vista agitáció, sem semmiféle forradalmi agitáció, az a hadsereg teljesen atomizálva volt, harcképtelenné volt téve. És ezzel együtt megkezdődött a csapatok hazaözönlése. Windischgraetz nemrég azt írta, hogy 1918. október 26-án azt tanácsolta, hogy mindkét főváros, számára kérjenek antant-csapatokat, hogy azok szállják meg a fővárost. Andrássy ezt a tanácsot­ hazaárulásnak minősítette, mert mint mondotta,­ sem a forradalom, sem a lázadásnak semmi jeles nincs. Ezt mondotta An­drássy október 26-án, pedig Andrássy Gyula jól lehetett tájékozva, hiszen a csa­ládjában volt az az ember, a­ki a forradalom vezére, volt, eltekintve attól, hogy magasabb diplomáciai körökben is összeköttetései voltak, olyanok, a­me­lyek más magyar embernek nem voltak De való­­színű, hogy családja tagjaival, tehát Károlyival is beszélt ezekről a dolgokról, informálva lehe­tt és mégis október 28-án nem volt tájékozva, mert tilta­kozott az ellen, hogy Budapestre a forradalom el­leni védekezésre antant-csapato­kat hívjanak. Ez a vakság sok tekintetben káros volt az országra. (Zaj.) Annál inkább különös Andrássynak ez a meg­­állapítása, mert két órával később az osztrák reix, rátbam már a republikánusok tanácskoztak. Ugyan,­akkor jelent meg An­drássy Gyula gróf, mint t­i,­ügyminiszter. De milyen jogon? A király október 17-én kimondta a nemzeti tanácsok megalakítását és ezzel Magyarország lényegileg önálló lett és en­nélfogva sem kancellár, sem közös külügyminiszter többé nem volt és nem lehetett. (Mozgás.) Egy olyan

Next