Budapesti Hírlap, 1921. június(41. évfolyam, 117–141. szám)
1921-06-01 / 117. szám
Szerda, Június 1 Budapest, 1927 XLX évfolyam, 117. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési ár a Ki Egész évre 440 K., félévre 220 K, negyedévre 110 K, egy hónapra 40 K. egyen szám ára 2 korona, Ausztriában 5 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. „Hissek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen." Si csinálta a valamt? Budapest, máj. 31. Sándor Pál ma több órán át beszélt a háborúról, a forradalmakról és a békéről. Azért nyúlt ezekhez a rengeteg témákhoz, mert igazságérzetét mélyen bántotta, hogy a nemzetgyűlésen minduntalan a zsidókat vádolják az országok és az emberiség katasztrófáiért. Az első hibát ott követte el Sándor Pál, hogy túlságos komolyan vette ezeket az egyoldalú vádakat, a másodikat pedig ott, hogy ítéletre érettnek tartja egy olyan per eldöntését, melynek anyagát még csak most kezdik gyűjteni és még évtizedeken át fogják gyűjteni egy alkotó lángelme számára, aki talán még meg sem született. Sándor Pál igen komolyan vette feladatát és temérdek érdekes adatot hordott össze. Csakhamar éreznie kellett azonban, hogy az adathalmaz nem fér el egy parlamenti beszéd keretében, hogy nehéz benne rendet teremteni, és hogy amikor keresgélte a háború okozóit és a forradalmakra, mint a háború következményeire mutatott rá, épp olyan egyoldalúságba esett, mint azok, akik mindenért kizáróan a zsidókat teszik felelősekké. Sándor Pál maga is hangoztatta, hogy lehetően nem a maga nézeteit fogja előadni, hanem másokat fog idézni, beszéltetni, a háború szereplőit, főtényezőit. A háborús irodalom már óriás módon megdagadt, hadvezérek, diplomaták már egész könyvtárt írtak össze. De merhet-e már valaki végleges ítéletet mondani? Sándor Pál vállalkozott erre a merészségre, megtoldva azzal a még nagyobb merészséggel, hogy a napi politika tüzes kemencéjébe dobta bele a kiforratlan kérdéseket, ahol ahelyett, hogy megtisztultak volna, még több salakkal keveredtek. Egészen bizonyos, hogy ezekben a rejtelmes és végtelenül bonyolult kérdésekben nem a parlamentekben fogják kimondani az utolsó szót. Sándor Pál iparkodott jóhiszemű lenni, de a mai szereplésének az a tanulsága, hogy aktuális politikus, ne vállalkozzon a történetíró szerepére. Olyan parlamentben, mely a háború és a forradalmak nyomait viseli magán, nem lehet elfogulatlanul beszélni és nem lehet elfogulatlan hallgatókra számítani. Kétségtelenül van valami igazság abban, amit Sándor Pál és már mások is mondtak, hogy a háborút árulás, katonai és diplomáciai impotencia miatt vesztettük el. Hogy a katonai adminisztráció alá volt panamázva. Hogy a háború már 1914-ben el volt veszve. Hogy a nemzet sohasem volt tájékoztatva, mindig csak hazudtak neki. Hogy a háborúból hazaözönlő tömegek nem vethették magukat alá egy alapjában megromlott rendszernek stb. De vájjon teljes igazságok-e ezek? Nem surlódnak-e veszedelmesen az igazságtalansággal? Tisza István erős keze alatt a háború folyamán példás rend volt az országban, senki sem hazuidott nekünk és a világfölfordulással vele járt, hogy nem láthattunk mindent világosan.’ Ma már nem dörögnek az ágyak, nem halljuk százezrek halálhörgését, mégis tudunk-e tájékozódni, pedig tág szemmel és hegyezett füllel figyeljük a sorsunkat érintő eseményeket? Az a jós, aki megállapította, hogy a háborút már a kezdet kezdetén elvesztettük, mit szól ahhoz az utólagos ellenséges beismeréshez, hogy a háborút megnyertük volna, ha még kétszer huszonnégy óráig tartottuk volna magunkat a Piacénál. És nem kérdéses-e, hogy egyáltalán megvesztek-e bennünket? Mindez henye és meddő feszegetés, a történelem hiábavaló megelőzése. Ezért kellett megpörkölődni Sándor Pál komoly szándékának a parlament sistergő atmoszférájában. Tendenciózussá vált, anéllkül, hogy akarta volna. Gyanúval, gúnyosan fogadták tőle a halálosan komoly dolgokat is. Csak úgy bugyborékolt jobbról-balról az utólagos bölcseség. Sándor Pál keservesen tapasztalhatta, hogy csak a piktúrában érvényesül az a metódus, hogy a mennél sötétebbre festett háttérből sikerül legjobban kiemelni igazságunk fehérségét. Úgy halljuk, hogy a háború és a forradalmai, témái még gyakran fognak kísérteni a költségvetési vita során. Ennek nem nagyon örülünk. A teljes és őszinte vezekléstől mindnyájan még nagyon messze vagyunk. Majd, ha már odáig jutottunk, hogy mindnyájan vállaljuk a felelősség ránk eső részét a múltból és a jelenből, akkor gyűjtögessük a tanulságokat, akkor próbáljunk ítéletet mondani. Egyelőre sürgősebb feladatunk volna. Hogy is mondta Apponyi? Csináljunk mintaországot a mi kis hazánkból. Apponyi asszizt veretű igéi alig néhány napja hangzottak el. Ne feledkezzünk meg róluk olyan vészes hamarsággal. Ján Pál a összeomlásról. — Támadása Andrássy ellen. — Andrássy válasza: A nemzetgyűlés ülése. — A költségvetési vita terejében ma Sándor Pál mondott néhány órás beszédet, a melyben a forradalomnak és az összeomlásnak okait kutatta. Beszéde a fölötte csöndesnek indult ülést, később mozgalmassá, zajossá s helyenkint izgalmassá tette. Minthogy Sándor Pál fejtegetései során éles világításba helyezte Andrássy Gyula grófnak a háború folyamán és a forradalmat megelőző időben tanúsított magatartását, ez okán Andrássy személyes kérdésben válaszolt, kifejtve azokat az országos szempontokat, amelyek annak idején a forradalom előtt lépéseit irányították, s amelyek most arra késztették, hogy a keresztény nemzeti párt élére álljon. Részletes tudósításunk alább következik: A tegítségvetés vitája. Az első szónok Grieger Miklós velős és tartalmas beszédet mondott. Külügyi kérdésekkel foglalkozva, azt fejtegette, hogy szakítani kell azzal a rendszerrel, amely csak bizonyos favorizált osztályt állított be a diplomácia szolgálatába. Majd a kultúra jelentőségét méltatta az ország felújításának szolgálatára. Behatóan tárgyalta a munkáskérdést is. A szociáldemokrácia a tönk szélére jutott s elvesztette azt a jogot, hogy a szabadságért és a jogrendért való küzdelem tényezője legyen. De a kormány részéről a leghatékonyabb fegyver a szociáldemokrácia ellen a becsületes szociális politika. Az amnesztia-rendeletet, sajnos, nem vitték úgy keresztül, mint kellett volna. A szónok azután pénzügyi kérdésekkel is foglalkozott. A pénzügytanács mellé gazdasági tanácsot is kellene létesíteni, mert képessé kell tenni az adóalanyokat a rájuk rótt adóteher viselésére. A tőzsdén lelkiismeretlen játék folyik, amelyben szerinte részük van a nagybankoknak is. Mesterségesen szállították le az értékeket, hogy az állam a részvényvállásból hat milliárd helyett csak hármatkapjon. A nagybankok a náluk lombardirozott értékeket kölcsönadták a besz-spekulánsoknak. Csak egy tiszteletreméltó kivételt ismer: Krausz Simont. Végezetül arra kérte a nemzetgyűlést, hogy ne pártoskodjanak és ne veszekedjenek s vegyék tekintetbe, hogy mindenekelőtt magyarok vagyunk, s csak azután legitimisták vagy szabad királyválasztok. A költségvetést elfogadja. (Zajos helyeslés és tetszés.). A következő felszólaló, Haispál István a közigazgatási hatóságok túlkapásait panaszolta s a földbirtokreform megoldását sürgette. Sándor Pál beszéde. Rövid szünet után Sándor Pál szólalt föl. Az költségvetési vitában sűrűen hallotta, hogy mindent szerencsétlenségnek a zsidók az okai, hogy a háborut is a zsidók vesztették el s a forradalmat is a zsidók csinálták, ő ezért vizsgálni akarja, hogy igaz-e ez a bedlilás. Ő a forradalomban nem vett részt s nem védi a zsidókat, de azon az állásponton, van, hogy a forradalom a háborúnak volt a következménye. Mások feljegyzéseivel, hadvezérek és államférfiak emlékirataiból akarja bizonyítani, hogy a háborút azért vesztettük el, mert impotens generálisaink voltak a hadseregben, mert az osztrák diplomácia Magyarország érdekét elárulta, mert Magyarország felbontását, feldarabolását keresztüli akarta vinni. A mi szövetségesünk, a német is el-árulta a mi érdekeinket. (Zaj.) A posztócsalás aktái, azt mutatják, hogy azoknak a kereskedőknek, akiket elítéltek, kilencvenöt százaléka ártatlan volt. Az adminisztráció alá volt aknázva panamákkal. (Zaj.)] Nem is voltunk tájékozva a hadjárat állásáról. Nekünk hazudtak vakon, padig már 1914-ben tudták, hogy a háború elveszett. Ezt bizonyítja Falkenhayns Bikow és Erzberger nyilatkozatából, a marnei csa-, fánál elveszett a háború. Szabó József: A zsidókat azért nem fogja fehérre mosni. (Zaj.) Sándor Pál: Nem is akarom, mert erre nincs semmi szükség . . . Utal Windischgraetz hercegnek 1916-ban, egy zárt ülésen telt leleplezéseire, a harc,téren látható szörnyű állapotokról. Hindenburg fővezér és Krausz tábornok is már 1916-ban észlelték a bomlás csiráit s Burián és Behmann-Hollweg egyező fölfogásban voltak arról, hogy a háborút nem lehet megnyerni. Czernin jelentése, amelyet a monarkia hadierejének kimerült voltáról írt (1917- ben) Károly királynak, valahogy Clémenceau kezébe került s ettől fogva lehetetlenné vált minden békekisérlet. Ludendorff azt írja, hogy 1918. augusztus 8-án kijelentette, hogy a háborút nem nyerhetjük meg. Mennyi vér folyt hiába még ettől az időtől fogva, mert hiszen csak azután következett a piavei ütközet? Minderről a magyar státusférfiak semmit sem tudtak, mert nem tájékoztatták őket. E ezek után merik azt mondani, hogy mindenért a zsidók felelősek? 1918. október 27-én már Ausztriában a császár tudtával és beleegyezésével nemzeti tanácsok működtek. Windischgraetz maga bevallja, hogy két hétig ő gátolta meg nálunk ennek a hírnek közzétételét. Azonkívül volt egy hadiparancs, amely lement a frontra és ott csinált politikát, mert azt rendelte el, hogy a csapatok nemzetiségek szerint csoportosuljanak. Nem kellett ott többé sem bolsevista agitáció, sem semmiféle forradalmi agitáció, az a hadsereg teljesen atomizálva volt, harcképtelenné volt téve. És ezzel együtt megkezdődött a csapatok hazaözönlése. Windischgraetz nemrég azt írta, hogy 1918. október 26-án azt tanácsolta, hogy mindkét főváros, számára kérjenek antant-csapatokat, hogy azok szállják meg a fővárost. Andrássy ezt a tanácsot hazaárulásnak minősítette, mert mint mondotta, sem a forradalom, sem a lázadásnak semmi jeles nincs. Ezt mondotta Andrássy október 26-án, pedig Andrássy Gyula jól lehetett tájékozva, hiszen a családjában volt az az ember, aki a forradalom vezére, volt, eltekintve attól, hogy magasabb diplomáciai körökben is összeköttetései voltak, olyanok, amelyek más magyar embernek nem voltak De valószínű, hogy családja tagjaival, tehát Károlyival is beszélt ezekről a dolgokról, informálva lehett és mégis október 28-án nem volt tájékozva, mert tiltakozott az ellen, hogy Budapestre a forradalom elleni védekezésre antant-csapatokat hívjanak. Ez a vakság sok tekintetben káros volt az országra. (Zaj.) Annál inkább különös Andrássynak ez a megállapítása, mert két órával később az osztrák reix, rátbam már a republikánusok tanácskoztak. Ugyan,akkor jelent meg Andrássy Gyula gróf, mint ti,ügyminiszter. De milyen jogon? A király október 17-én kimondta a nemzeti tanácsok megalakítását és ezzel Magyarország lényegileg önálló lett és ennélfogva sem kancellár, sem közös külügyminiszter többé nem volt és nem lehetett. (Mozgás.) Egy olyan