Budapesti Hírlap, 1921. június(41. évfolyam, 117–141. szám)

1921-06-01 / 117. szám

1921 junius 1, IRSDAPESTI HÍRLAP (H7.«.) tartóztassák. A mai napig nem is tudta, hogy ezt határozták. Meskó Zoltán: Dehogy­nem, Vázsonyi el akarta fogatni! Andrásszi: Nem tudom. Csak Vázsonyi baráto­mat akkor figyelmeztettem, mert politikáját akkor nem helyeseltem, úgy gondoltam, Károlyit inkább vezetni kell, mint összetörni és belőle mártírt csi­nálni. Lehet, sőt most hiszi, hogy ha egész eréllyel folytatták volna Vázsonyi politikáját, ak­kor a cél elérhető lett volna. Ő akkor Károlyiról, a­kivel­ nap­­ról-napra érintkezett, nem tételezte föl a hazafiat­­lanságot, a nemzetellenességet’. Sőt Károlyi arra kérte őt, hogy ha esetleg be akarnák zárni, ezt ne akadályozza meg, mert ez csak az ő hasznára lenne, ő­­azonban sürgette a Károlyi ellen való vizsgála­tot, hogy ügye mielőbb tisztáztassék. Tisz­a István között és közötte soha családi harc nem volt, a legjobb családi viszony volt közöt­tük, a­míg a politikai ellentétek ki nem éleződtek. Legutóbbi könyvéből ismerteti a köztük fönnfar­aott ellentéteket. A szóló Tisza egyéniségét mindenkor tisztelte és most is a legnagyobb örömmel fejezi ki elismerését nagy tehetsége, tiszta hazafisága, nemes célzatai iránt. De mert károsnak tartotta a politiká­­­ját, azért támadta következetesen. Arra a vádra, hogy ő okozta volna a nemzeti tanács megalakítá­sát, azt feleli, hogy Károlyiék tudták már előzete­sen, hogy ő nem fogadja el a Károlyi-kabinetben a magyar külügyminiszterséget, ők ugyanis két fölté­telt állítottak: fegyverezze le a hadsereget és paci­fista béke kötésére vállalja a m­agyar külügymi­­niszterséget. Az első föltételt hazaárulásnak tekin­tette és ezt Károlyiék be is látták, de a másik fölté­telhez ragaszkodtak. Ha tőle függött volna, Károlyit és még pár urat, a­kik itt is ülnek, bezáratta volna. (Derültség.) Sajnos, nem rajta múlt. A miniszterelnökséggel nem kínálták meg, hanem külügyminis­zternek ne­vezték ki és Bécsbe kellett mennie. Aznap, mikor Károlyit kinevezték, jött a félhivatalos távirat Svájcból a követségünktől, a­melyben az antant kéri ec/u megbízott rögtöni kiküldését, mert velük tárgyalni akar, milyen feltételekkel lehet Ausztriát és Magyarországot fentartani, s milyen területi és közgazdasági áldozatokat hozhatunk. Ekkor telefo­nált Károlyinak, hogy tartsa vissza a forradalmat s akkor már le is mondott volt, mert nem akart vele 24 órán át sem a felelősséget megosztani. De mikor már lemondott és jött ez a hír,, a király ké­résére újra vállalkozott arra, hogy ezt a kísérletet még megtegye. Nem volt azonban idő már arra, hogy Mensdorff gróf, a kit megbízott ezzel a tárgyalással, Svájcba érkezzék, csak Windisc­hl- Gra­etz herceg jöhetett le, a ki megkezdte a tárgya­lást és szintén elég kedvező tartalmú táviratot kül­dött B­écsbe, a mikor a pesti forradalom elsöpörte­­és eltemette ezt a lehetőséget. (Úgy van­ a középein.) Egyéni ambíció soha sem vezette. Bárminő támadás­sal szemben továbbra is a keresztény nemzeti poli­tikáért fog dolgozni, mindig törekszik visszatartani minden túlzástól és­­a mérséklet útján fogja vezetni ezt a politikát. (Éljenzés balról és a­ középen.) Sándor Pál személyes kérdésben­­jelenti, hogy nem támadta Andrássyt, csak politikai működését bírálta. Elvhez joga van. Senkit be nem piszkított, nem is volt se célja, se szándéka. A forradalmat csak egy ittas, gyári munkás, a­ki valamelyik csapszékben mulatott idáig, egykedvűen dünnyögte mellettem: — Én nem megyek sehova ... A szakszerve­zet eligazítja. Csak akkor tértem magamhoz, a mikor egy keneses­ szavu, ismeretlen ember egy bolt lépcsőjéről fájdalmas hangon szónokolni kezdett. Ezeket mon­dotta: — Testvéreim! Térjetek magatokba, hőkölje­tek ki és imádkozzatok! Mert bizony mondom nék­­tek: közel a halálunk és az utolsó ítélet! Úgy kell lenni, hogy a Napot az ég másik felén útközben va­lami véletlen katasztrófa érte. Talán összeütközött valamely bujdosó, hatalmas égitesttel és összetört, vagy a rendes pályáról le­­siklott és ellódult föl­dünktől valamerre a­ végtelenségbe! Annyi szent bizonyos, hogy e­ddig ha nem jött föl, többé az élet­ben immár nem látjuk meg soha! Nem lesz itt több tavasz, nem lesz több aratás, csak halál és nyuga­lom! Ezt én mondom nektek! Tehát térjetek maga­tokba, béküljetek ki és imádkozzatok, édes testvé­reim! Kereken az utcák tovább is csak zúgtak a tá­volban, de a­meddig­­ szónokló, istenes embernek a hangja elhallatszott: azon a darab területen halotti némaság válta föl a lármát. Néhány pillanatig der­medtem szótlanul állott ott mindenki, mintha vil­lám csapott volna­ le közéjük. Arról a darab Id­.neg­­foltról egyetlen nesz, egyetlen­­sóhajtás sem szállott föl a levegőbe, mint egy hangtalan tisztásról a kü­lönben körösköri, hangos tavaszi erdőben. A lábán körült meg ki-ki ott, a­hol állt. Kis idő terve azonban egyszerre csak elemi erővel, robbanásszerűen zajdult föl **, magához tért azért hozta ide, hogy a vádak egyoldalúságát el­oszlassa. A zsidóság éipporgy okozója volt a forrada­lomnak, mint a kereszténység. Ha Andrássyt támadni akarta volna, hivatkozhatott volna Tisza Istvánra, a­ki szemébe mondotta Andrássynak, hogy a destruktív elemet ebben a Házban Andrássy kép­viseli. A szólónak sokkal többet kell eltűrnie And­rássy pártjától. Bleyer Jakab: Magyarország elszigeteltsége a keresztény politikája miatt — olyan előny, a­mely a jövőben fogja gyümölcsét megteremni. Fedarabo­­lásunk a francia brutalitás műve és együgyűség azt hinni, hogy Franciaország Magyarországot támo­gatja. Nekünk a német orientáció felé kell töreked­nünk, mert Magyarországnak csak egy barátja van: Németország. Foglalkozott a nemzeti kisebbségek kérdésével is és sürgette az uj nemzetiségi törvényt. A magyarországi németség számára kormánybiztos­­ság felállítását kívánja. A költségvetést elfogadja. A­z általános vitát azután berekesztették és hol­nap Bethlen István gróf miniszterelnök beszéde után, a költségvetés részletes tárgyalása következik. _____Az ülés vége este nyolc órakor._______________ Visszaállították a gabona szabad forgalmát — A közélelmező miniszter rendelete. — Kik jogosultak hatósági támogatásra ? — Mayer János közélelmezési miniszter az 1921— 1922-iki gazdasági évben liszttel ellátandók katasz­terének összeállításáról valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez és Budapest székesfőváros taná­csához rendeletet intézett,,a­mely ezeket mondja: Az országszerte helyreálló rend és mind erő­sebbé­ váló konszolidáció a kormányt arra az elhatá­rozásra késztette, hogy az 1921—22-iki gazdasági évben a lisztellátást a szabadforgalom alapjára he­lyezze. Hatósági ellátásra igényjogosultsága ennélfogva a következő gazdasági évben senkinek sincs. Mégis kellő megértéssel, méltányolva azt a ne­héz helyzetet, a­melyben a lakosság egyes rétegei még mindig sínylődnek, a kormánynak szándéka közér­dekből a lakosság bizonyos és pedig számszerűleg a legszűkebb keretek közé szorított kategóriáinak a szabadforgalomra való átmenet ideje alatt a kiala­kuló viszonyoknak megfelelő, mérsékelt támogatást adni hatósági lisztellátás alakjában. E támogatásra elsősorban számításba jönnek: a nemzeti hadsereg legénysége, az állami rendőrség és csendőr­ség, továbbá a meghatározott (fix) fizetés­sel bíró osztályok közül a katonatisztek és tovább­szolgáló altisztek, valamint a közszolgálati alkalma­zottak mindkét részről, mind a tényleges szolgálatot teljesítők, mind pedig a nyugdíjasok, végül az ipari munkásság és a teljesen keresetképtelen és egyben vagyontalan egyének. Természetszerűleg a nemzeti hadsereg legénységének kivételével a felsorolt kate­góriába tartozók családtagjai is részesülnek támoga­tásban. Ezeken kívül még csak a kórházak és csekély mértékben az egyéb jóléti intézmények számíthat­nak a lisztellátásnál az állam támogatására. Mind­ezek közvetetten ellátásban fognak részesülni.­­Az ipari munkásság kategóriájából azoknak az ipari, bánya- és közlekedési vállalatoknak munká­sait, melyek e­ddig közvetetlen ellátásban részesül­tek, családtagjaikkal együtt továbbra szintén a köz­élelmező minisztérium fogja közvetetlenül ellátni. Az egyéb ipari munkások, valamint a telje­sen keresetképtelen és egyben vagyontalan egyének­ ellátásáról a közélelmező miniszter által kiutalandó készletekből gondoskodni a közigazgatási hatóságok feladata lesz. Az ipari munkások kiválasztásánál szem előtt kell tartani azt, hogy csakis nem önálló iparos ré­szesülhet hatósági lisztellátásban. E kategóriába­ számítandók még a közüzemek nem tisztviselő munkásai is. Semmiképp sem számíthatók az ipari munkások kategóriájába s ioy az ellátatlanok ka­taszterébe sem vehetők föl a kereskedelmi alkalma­zottak. Ugyancsak nem lesznek fölvehetők azok az ipari munkások sem, kik munkaadójuknál termé­szetben való ellátásban is részesülnek, vagy petsig termelők. Ezeken kívül csakis a teljesen keresőképtelen s egyúttal olyan vagyontalan egyének vehetők föl az ellátatlanok kataszterébe, a­kik közsegítségre szo­rulnak. Az ellátatlanok névjegyzékét a rendelet rész­letes utasításai alapján a hatóságoknak a legsürgő­sebben össze kell állítaniok. A községi elöljáróság, illetve a város polgár­­mestere fegyelmi felelősség terhe mellett köteles ügyelni arra, hogy olyanok, a­kik a föntebb említett kategóriákba nem tartoznak, ne vétessenek föl az ellátatlanok névjegyzékébe. Az elkészített új név­jegyzék 8 napon át közszemlére lesz kiteendő s mindazok, a­kik abba föl nem vetettek, az új gaz­dasági évben lisztellátásukról maguk tartoznak a szabadforgalom útján gondoskodni. Az ellátatla­nok új névjegyzékét a közérelmező miniszter részé­ről kiküldendő középponti megbízottak már augusz­tus 1-től kezdődően a helyszínen állandóan ellen­őrizni fogják és az esetleges mulasztásban részes szervekkel a legkérlelhetetlenebb szigorral fog el­járni. *,­i tömeg. Mindenkiből üvöltő sírással tört ki a köze­ledő halál ijedelme: — Jaj, végünkt van, Végünk van! Mind egyformán olyasmit éreztek, mint az a tetszhalott, a­ki sírjában fölébredi és tudatára esz­mél, hogy m­enthetetlenül el van már temetve. A félelem őrülete borította el a népet. Forrni, kava­rogni kezdett az előbb mozdulatlan tömeg. A mene­külés ösztöne sarkalta, hogy szétrebbenjenek.­­Iszonyú zavar, tolongás, keveredés támadt. Sokan ájultan estek össze, kikre aztán a többiek irgalmat­lanul rátapostak. Most már ez a hely lett a legva­­dabbul veszéklő utcarész. Az együvétartozók egymás nevét kiabálták, hogy összekerüljenek Az anyák sikoltozva szólongatták a gyermekeiket, kiket mel­lőlük a fejeveszettség forgataga elsodort. A világ vé­gének a borzadálya tombolt! Én a forrongás sodrából valahogy egy kapu alá fenenekültem, a­hol egy árva éjjeli lámpa pislá­kolt szomorún. A lámpa alatt egy dullarcu fiatal­ember állt s a kereken beépített udvar hátulja felé integetett föl egyik emeletre, a hól különben egy lelket sem lehetett látni. — Isten veled, drágám! A mi nászunk már csak a másvilágon lesz meg! Aztán halántékához nyomta a revolvert és főbelőtte magát. Ez a jelenet a végsőig fölizgatott! Úgy érez­tető, hogy nekem is végem van! S óh, milyen jólesett, milyen boldog voltam, a mint a szörnyű álomból fölébredtem s láttam,­ hogy az áldott Nap sugara fényesen ragyog be a zárt zsalugúter levelei között! Most már valóban megnéztem az órám: félha­tot mutatott. fiz­ul imperializmus, Berlin, máj. 20. (Saját levelezőnktől.) Kissé messze kell kezde­­­nem­. A Vossische Zeitung-gal, a nagy német világ­lappal, a minap baj történt. Több száz előfizetője a hónap elején visszaküldte. Nem akart róla többé tudni. Erre a Tante Foss főszerkesztője, mint igazi amerikai üzletember, kapta magát és összehívta kis politikai eszmecserére a hiteleneket, össze is jöttek vagy háromszázan és megindult a vita az új európai imperializmus körül. A Tante Foss ugyanis egy új politikai elmélet hirdetője, ő úgy véli, vagy talán csak vélte, hogy Európa a háború sebeit csak akkor heverheti ki iga­­zán, ha a győzők és a győztesek — összeölelkeznek. Ha a diadalmaskodók nagylelkűen lemondanak, bár nem is teljesen, győzelmeik teljes kiaknázásáról, ha példá­ul Franciaország és Németország úgy megba­rátkoznak, hogy megalkothatják a kontinentális frontot — Anglia ellenében. Az ötlet nagyszerű volna, ha gyakorlati megvalósítására gondolni le­hetne. Én nem tudom, hogy azon az emlékezetes előfizetői gyűlésen hogy egyezkedtek ki Tante Foss és volt politikai barátai, de úgy tetszik, hogy a­mi azóta történt, még jobban igazolja azok álláspont­ját, a­kik inkább Anglia felé fordítják tekintetüket. Mert Anglia magával hozza Amerikát is és mert Londonnak, ha talán nem is volna kedves Németor­szág gyors felvirágzása, mégis több kedvetlenséget okozna Franciaország állandó túlsúlya a kontinen­sen és egyúttal a francia diplomáciának erősebb ér­vényesülése a világpolitikában. A­mi e pillanatban történik, azt a látszatot kelti, hogy ez a probléma sokkal előbb került homloktérbe, mint a nagy­ antant barátai és ellenfelei gondolták és óhajtották, mert íme Felső-Szilézia kérdésében már egymással szem­ben állanak London és Paris. Brand, a­ki úgy véli, hogy az európai kontinens sorsát a nagy győzelem után elsősorban a francia nép intézi és Lloyd George, a­ki valahogy nyugalmat, békét, rendet szeretne te­­remteni Közép-Európában, nem ugyan a tiszta igaz­ságérzettől áthatva, nem is azért, mert a történelem í­­gy, vagy úgy tanítja, hanem, mert az angol nép a­­ tengerentúlra tekintve, a­honnan most minden ha­­­­talom, minden pénz, minden jobb jövendőt hirdető fénysugár az ó­ világ felé tör, csak ezt az útmutatást kapja. Felső-Szilézia a világtörténelem nézőpontja,­ból talán kis pont az események forgatagában, de mai beállításában mégis csak a nagy­ antant erőpró­bája. Sőt talán még annál is több. Briand és Lloyd George két különböző világ­nézetet képviselnek. Briand a feje egy harmincöt milliós nemzetnek, a­mely azt vallja, hogy a győze­lemből fakadó előnyös helyzetét csak ak­kor aknáz­hatja ki teljes nagyságában, ha Németország a porba sújtott állam marad és Közép-Európa­ nyomorúsága tartós és állandó lesz. Páris nem fél ugyan a mai Németországtól, de fél a nagyobb, hatvan milliós nemzet megújhodásától. Minden tény, a­mely a né­metség gazdasági, ipari megerősödését jelenthetné.-

Next