Budapesti Hírlap, 1921. július (41. évfolyam, 142–168. szám)

1921-07-01 / 142. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 440 K, félévre 220 K, negyedévre UOK, egy hónapra 40 K. Egyes szám ára 2 korona, Ausztriában 5 kor. ''Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Budapest, jan. 30. Holnap délben indul a déli vasúton egy válogatott társaság Keszthelyre — kettős ün­nepre. E szép balaton parti városban tartja az idén közgyűlését a Dunántúli Közművelődési Egyesület úgyszólván ideális keretében egy vonzó és kecsegtető gondolatnak: A Festetics György gróf által közel száz évvel ezelőtt rende­zett Helikoni ünnepnek. A nemes gróf na­gyobbszabású alkotásai mellett ez az intézménynek szánt ünnep, melyet tavaszelőn és őszelőn ültek, csak a művészi és irodalmi törekvésekkel való enyelgés benyo­mását teszi a mai emberre. Hogy nem lett belőle ennél több, azt különböző ki­­sebb-nagyobb okoknak kell tulajdonítani. Az egyik, a döntő, kétségkívül az volt, hogy nagylelkű alapítója 1819-ben meghalt s vele sírbaszárt ideális gondolata, a keszthelyi Helikon is. A másik nagy oka annak, hogy az eszme meddő maradt, hazánk akkori viszonyaiban rejlett. Az országnak akkor említésre érdemes fővárosa sem volt. Nem volt koncentrált irodalmi tesz. Íróink szerteszerva laktak az országban: hánynak lehetett módjá­ban, az akkori közlekedési viszonyokat is te­kintve, hogy Felső -Magyarországból, a Délvi­dékről, Erdélyből pár napi egyetem­ dilettáns irodalmi ünnepre Keszthely -t zarándokoljanak ! A Dunántúl közelebb eső vidékéről való írók — Írogatok — gyűltek ott össze, hogy a lelkes és nagyleíidületű nagyhíz udvarában gyönyör­ködjenek a hevenyészett munkák felolvasásá­ban,­­szavalásában, magyar és német szenti­mentális dalokban, latin orációkban és disszer­tációkban, falusi pásztortáncokban, a grófi ház pazar fényű báljában és az iskola termében ren­dezett műkedvelő előadásban. De akármily kezdetleges volt is ez ünnep, a mentőgondolat, mely a nagy György gróf fejé­ben megfolgamzott, benne volt, íróink, mint mondtam, szerteszélszórva éltek, hírlapirodal­munk alig volt, egy-egy könyv gyéren jelent meg, hiszen tudjuk, a nagy Berzsenyi Dániel költeményes kötetét is a pesti központi papne­velő kispapjai adták ki saját összerakott gara­saikon. Az író- és költővilág levelezésekben ta­lált némi érintkezést egymással. A Helikon esz­méjében benne van az a gondolat, hogy vala­hol, valahogy össze kell hozni, táborba gyűj­teni, egységbe kovácsolni a magyar tollforgató népet, hogy egyáltalán megszülethessék az­­ irodalom, a­mi már nem egyesek elszórt, egy­mástól szinte független munkájának akármily­­ sokaságát jelenti, hanem egy összeműködő, szer­ves kapcsolatban élő, egymás kölcsönhatása alatt álló, hivatásból dolgozó világ munkájának organikus eredményét. A nagy előd gondolata, úgy látszik, meg­­ihlette a fogékony lelkű utódot, Tasziló herce­get, a­ki ezúttal feléleszti a helikoni ünnepsé­get. Ma már van irodalmunk, ma nem az iro­dalmi élet megteremtése lehet ez ünnep célja, de hogy ma sem céltalan, azt hamar fel kell ismernünk. A herceg úr belevonta tervezgetésébe és rendezésébe az országos irodalmi társaságokat is. Ezek feladata lesz, hogy közreműködésük­kel fényt, szint, tartalmat és irányt adjanak az ünnepnek. Mily gyönyörű kilátást nyit a csoda­szép Balaton partján, egy nemes érzelmektől vezérelt előkelő főúr égisze alatt egy országos irodalmi ünnep a nyári évadban! Gazdagságot, mozgalmat, versenyzést visz bele irodalmi éle­tünkbe. Magyarország kormányzójának, a vi­tézi rend elmés megalapítójának egy új ötle­tébe s egy kézmozdulatába kerül csak, hogy bekapcsolja, mint intézményt, a helikoni iro­dalmi versenyeket az országos jelentőségű dol­gok közé. Hogy pedig mindez így forduljon s ne enyésszék el, mint a Balaton hulláma, ha a szél elüll, ahhoz az kell, hogy a­kik holnap indul­nak Keszthelyre, igen komolyan vegyék e zarándokújukat, oly komolyan, mint nemes és áldozatkész patrónusa, Festetics Tasziló herceg, hogy a résztvevők őrködjenek az ünnep méltó­ságán, irodalmi előkelőségén, hogy a keszthelyi ünnep ünnepe legyen az irodalomnak, a herceg urnak, Keszthely városának, Dunántúlnak, sőt az országnak, és ünnepe az irodalomnak és kedves, felejthetetlen emléke mindazoknak, a kik együtt ünnepüik a dicső emlékű György gróf ideális eszméjének e feltámadását. Mik­én te az ül ferenc Sítáz? A főrendiház reformjával kapcsolatban ma beavatott forrásból a következő értesülést kaptuk: — A kormány minél előbb vissza akarja állí­tani azt a régi alkotmányjogi helyzetet, hogy az országgyűlés ismét két házból álljon. Hogy te­hát az említett szempont megvalósulhasson, a főrendiház reformjának keresztülvitele­­a legsürgősebb feladat. E mellett szól, hogy a reform az összes alkotmány­­jogi reformok közül a legkönnyebben megvalósít­ható, mert a leghamarabb lehet ahhoz az összes tényezők hozzájárulását megnyerni.­­ A törvényjavaslat szem­entt tartja, hogy a m­ai viszonyok közöt­, is életképes tradíciók a mai kor követelményeivel összhangban vannak. Ezért a ja­vaslat a főrendiház átszervezésénél nem ugrássze­rűés­, hanem a fokozatos fejlődés törvényeire való figyelemmel halad előre . A főrendiház tagsága, a tervezet szerint, részint méltóságon vagy hivatalon, részint válasz­táson, részint pedig­­kinevezésen alapulna. Viselt hivatalok és méltóságok jogcímén körülbelül ugyan­azok volnának a febérház tagjai, mint a­kik a fő­rendiház tagjai is voltak. A választáson alapuló tagság háromféle. Az első csoportba tartoznak azok, a­kiket az eddigi törvények szerint örökös főrendiházi tagság jogával fölruházott: hercegi, grófi és bárói családok tagjai, minden vagyoni cenzusra való tekintet nélkül, a maguk köréből választaná­nak. A második csoportba tartoznának a vármegyei és városi törvényhatóságok kiküldöttjei, a­kiket az illető törvényhatóságok közgyűlésükön választaná­nak meg. Olyan törvényhatóság, a­mely legföljebb hat vagy ennél kevesebb képviselő választói kerü­letre oszlik, egyet, a­melyik hatnál több- de leg­­följebb tizenkét választókerületre oszlik, kettőt, ezenfelül pedig hármat választana. Végül a harma­dik csoportba tartoznának a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem, a tudomány, művészet és közművelő­dés törvényes szervezetei és intézményei által válasz­tott kiküldöttek. ■é­ Az első csoportba választott képviselők száma egyenlő a törvényhatóságok által választottak szá­mával. A felsőházi tagok választása tíz évre szólna, a megválasztottak fele azonban a­z említett három csoport szerint külön-külön kisorsoltatnék és öt év múlva új választás alá kerülne. A felsőház tagjává csak 35 életévet betöltött férfi választható. .­. Végül kinevezés alapján tagjai volnának a felsőháznak azok, a­kik kiváló érdemességük miatt a minisztérium előt­erjesztésé­re élethosszig tartó taggá neveztetnének ki, de számuk a huszonötöt meg nem haladhatja. A felsőházi tagok összeférhe­tetlenségére általában a fennálló állapot maradna érvényben, vagyis sem a fegyveres erő, csendőrség, rendőrség kötelékében, sem valamely polgári, vagy egyházi hivatalban teljesített szolgálat nem volna akadálya a felsőházi tagság elnyerésének és az azzal járó jogok gyakorlásának. A törvényjavaslat termé­szetesen részletes rendelkezéseket tartalmaz a felső­házi tagság megszűnéséről, helyesebben szünetelésé­ről, a választói eljárásról. Erre vonatkozóan annyit óhajtok még megjegyezni, hogy a választások min­den csoportban titkos szavazással ejtetnének meg. A törvényjavaslat szerint az országgyűlés felsőházá­nak jogköre körülbelül ugyanaz volna, mint a­mi­lyen­ a régi főrendiházé volt. — A nemzetgyűlés ülése. — A kötelező iskoláztatásról szóló törvényjavaslat. —■ A kultuszminiszter a kultúra mélyítéséről. — Sürgős interpelláció a váci fagyházból megszökött rabokról. A nemzetgyűlés egynapi szünet után ma foly­tatta tanácskozását, de ezúttal kivételesen nem a­­pénzügyminiszter foglalkoztatta a Házat. A kultusz­­miniszternek egy törvényjavaslata volt napirendem a­mellyel az intenzívebb és sikeresebb népoktatást óhajtja szolgálni. Az ülés végén pedig sürgős inter­pellációk voltak, a­melyek úgyszólván már hozzá­tartoznak a nemzetgyűlés mindennapi életrendjeihez. A képviselőket egyébként most mindennél jobban az ingatlan­váltság és a sajdónovella, s ezekkel kap­csolatban a nyári szieszta izgatja. Az ülés elején az elnök bemutatta Drózdy Győző megbízó levelét, az uhui belépett a terembe maga a pacsai győző s a szélsőbaloldal diadalmas éljenzéssel fogadta. A kötelező iskoláztatás:. Azután következett a kötelező iskoláztatásról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Bi­harbajomi Szabó József előadói beszéde után Cserig József uta­lt arra, hogy­­a népoktatás megint el van hanyagolva. A há­borúban az iskolákat kaszárnyákká és kórházakká változtatták. A népiskolákat kell szaporítani, nem a­­középiskolákat. A zsidókérdést is csak a közoktatás fejlesztésével lehet megoldani, mert csak a jó iskola teheti versenyképessé a népet. Igen tartalmas beszé­det mondott azután Gerencsér István. Rámutatott arra, hogy azelőtt 3500 állami iskolánk volt s a trianoni béke folytán alig 000 iskolánk maradt, két­ezernél több állami iskolát elvesztettünk. A népisko­láink el vannak hanyagolva s annyira zsúfoltak, hogy 100—126 gyermek jut egy tanítóra. Sok az egytanítós osztatlan iskola. A francia törvény az ilyen iskolát nem tűri m­­eg. Budapesten is több mint 50.000 iskolázatlan gyermek van s az Alföld egyik-másik tanyáján, negyven-ötven iskolaköteles gyermek­én s nincs iskola. Az Alföldön és a Du­nántúl az írni-olvasni nem tudók száma igen nagy: 39 százalék s a legtöbb analfabéta ott található, a­hol a nagybirtok dominál. Ennek megváltoztatására javaslatot tesz, a­melyet a „részleteknél óhajt érvé­nyesíteni. Végezetül megemlítette, hogy Franciaor­szágban az iskolai év befejezése, az iskolai vizs­gá­­lat ünneplésen megy végbe az egész országban. Az egész ország ünnepet ül s munkaszünet van, mint vasárnap. Ezt ,a szokást szeretné meghonosítani Ma­gyarországon is. A törvényjavaslatot üdvözli és elfogadja. A nemzetgyűlés nagy tetszéssel honorálta ezt a fölszólalást s élénk figyelemmel hallgatta azután Magyar Kázmér hozzászólását is, a­ki különösen a tanyai iskoláztatás nehézségeit világította meg, praktikus példákkal. Az általános vita ezzel véget ért. Vas­s József kultuszminiszter erre fölszólalt s válaszolt azokra a megjegyzésekre, a­melyek a vita során elhangzottak. Ismeri — úgymond — azoknak a panaszát, a­kik a magyar kultúrát szolgálják, de ennek a megtört nemzetnek nincs egyetlen olyan rétege, a­melynek most teljesen rendben volna a szénája. A tanítókat arra kéri, legyenek még türelemmel egy ideig. Ő cselekedni igyekszik az érdekükben s azon iparko­dik, hogy­ mind a fizetés, mind pedig a nyugdíj te­rén szolgálja az érdeküket. A­mi a fajtáknak isko­lázásra való készségét illeti, megállapítja, hogy a magyar faj nem becsüli kellően az iskolát. A tót és a német jobban szereti az iskolát, mint a magyar. Rá kell tehát kényszeríteni a drága magyar fajt az iskolázásra, mert ezzel fejlesztjük életképességét. Ezt a célt szolgálja a törvényjavaslat. Egyenlősteni kell a magyar kultúrát, legalább az elemi fokon, mert nagy űr mutatkozik a városi és a falusi iskola között. Ez nem jelenti azt, hogy a városok iskoláit deklasszifikálni akarja, mert inkább a faluét akarja fölemelni. Az állam teljesíteni fogja kötelességét, de figyelmezteti az iskolafentartókat is, hogy tartsák kötelességüknek az iskolák fejlesztéséről gondos­kodni. A­mi a tanyai iskoláztatást illeti, kijelenti a miniszter, hogy mindenütt a helyi viszonyok sze­rint fog gondoskodni arról, hogy a gyermekek ok­tatás nélkül ne maradjanak. Napközi otthonok lé-

Next