Budapesti Hírlap, 1921. augusztus (41. évfolyam, 169–192. szám)

1921-08-02 / 169. szám

Budapest, 1921. XII. évfolyam, 169. szám Kedd, augusztus 2. A pesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Bl£flxetésl Irak: Egész évre 440 K, félévre 330 K, negyedéve. 00 K, egy hónapra 40 K. Egyes szám ára 2 korona. Ausztriában 6 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főserkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd-utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel kérjük igen t. vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. A felsőház reformiálász. Irta ifj. Mikszáth Kálmán. — Első közlemény. — Budapest, aug. 1. Súlyos hibának tekintjük, hogy elfogad­ható érvek hiányában a forradalom jelszavainak utóhatása alatt az alkotmányozás terére csúsz­tunk. Ezt a súlyos hibát könnyen végzetes bűnné fokozhatjuk, ha hevenyészett, nem a közszükséglet, de a közhangulat hatása alatt keresztülvitt reformokkal arra a radikális lej­tőre lépünk, a­melyen például Franciaország a közélet egészségtelen elfajulásainak színterévé lett s oda jutott, hogy miután koronként és rendszerenként, a közélet egész szennyese fel­kavartatok, veszedelmes válságaiból csak úgy szabadulhatott, hogy mindannyiszor tiszta alkotmányt is váltott, így hányódott reakción és forradalmakon, monarkiákon, autokráciákon és köztársaságo­kon keresztül egy jobbra hivatott nemzet ka­tasztrófá­tól­ katasztrófáig, mert nem tudta el­dönteni, hogy nagy forradalma dicsőség volt-e vagy szégyen. Nem tudta magát kidolgozni a forradalmi légkörből: radikalizmusa és reak­ciója egyaránt annak eszmeköréből táplálko­zott. Franciaországnak azonban nem volt tör­ténelmi alkotmánya: történelmi hagyományai a bűnben rothadtak el; következésképpen nem volt meg számára az a történelmi talapzat, a­melyre a forradalom hullámaiból kikapaszkod­hatott volna. Épp oly közhely a forradalmak rombolá­sairól beszélni, mint a­milyen semmitmondó a forradalmak tisztílő hatásairól szónokolni. Úgy gondoljuk, a kérdés azon fordul meg, sike­­rül-e egy népnek a forradalom után pontot tennie. Ebből a szempontból pedig a forradal­mat átgázolt nemzetekre alig van fontosabb dolog, mint történelmi alkotmánya s az alkot­mányhoz fűződő tiszteletreméltó hagyományai. Ide vezet a visszatérés útja, melyet célul tűz ki az a politika, mely a keserű csalódások és meg­próbáltatások után a kalandok sorát őszintén le is akarja zárni. Ezért mindenekfelett aggá­lyos és veszedelmes az alkotmányreformok út­jára lépni. 1-11- ~ Az alkotmá­ánytoldozóknak rendszerint két eredendő bűnük van: a népképviseleti ala­pon álló ház reformját a kelleténél gyorsabb tempóban szeretik megoldani, a felső kamara reformjával ellenben egyáltalán nem szeretnek foglalkozni. Az első bűnbe máris beleestünk, midőn a Károlyiak talajából kinőtt választójog megoko­­latlan és elhamarkodott alkalmazásával az or­szág sorsa felett való döntést egy teljesen isko­lázatlan választótömeg kezébe tettük le és sors­döntő időkben a demagógia és szenvedély sza­vát a nemzeti újjáébredés aeropágjává emel­tük. Nem hihetjük, hogy a mai politikai rend­szerben közvetlenül érdekeltek egy­ikén-másikán kív­ül, akadhatna bárki is az országban, a­ki ne volna meggyőződve, hogy a nemzeti konszoli­dáció útján messze előbbre volnánk, ha ennek a konszolidációnak a középpontjában nem egy a forradalmi és ellenforradalmi hangulatot megrögzítő parlament állana, mely sem erede­ténél, sem összetételénél, legkevésbé pedig az általa megejtett szelekciónál fogva nem lehet a nemzeti egység gondolatának képviselete. Azt gondoljuk, nem tévedünk, ha éppen azokban a szomorú tapasztalatokban, a­melye­ket az ország a radikális választójog alapján egybegyűlt nemzetgyűléssel tett, keressük leg­inkább azokat a motívumokat, a­melyek a figyel­met fokozottabb mértékben a felsőház reformja felé irányozták. Valójában a felsőház kiválóbb szerepe szorosan összefüggni látszik azzal a körülménnyel, hogy az alsóház nem felel meg azoknak a követelményeknek, a­melyeket a jó alkotmány szempontjából vele szemben tá­masztottak. Ez a tétel, habár a hétköznapi fel­fogásban általánosan elfogadottnak tekinthető, csak abban a vonatkozásában igaz, hogy ha az alsóház hivatása magaslatán mérsékelt és szen­vedélymentes volna, tagjainál a kellő hozzá­értés s az ügyek megvitatásához szükséges idő mindig rendelkezésre állana, a felsőház mér­séklő és ellenőrző szerepe feleslegessé válna. A­mi pedig a kormányzásban felesleges, az mindig veszedelmes is, a­mi másképpen kifejezve azt jelenti, hogy az alsóház tökéletes működése mellett, az egykamarás rendszer egy jó alkot­­mány összes előnyeit biztosíthatja. Miután ilyen alsóházzal a legtöbb álla­m nem rendelkezik, a második kamara hasznossága, hanem szük­ségessége, vitán felül áll. Nem áll meg azonban ez a tétel abban a vonatkozásban, hogy a felsőház megfelelő szer­vezésével, az alkotmányból kiküszöbölhetők azok a súlyos természetű kórtünetek, a­melyek az alsóház tökéletlen működésében mutatkoz­nak. Ha az alsóház tárgyalásai a közélet szín­vonalának lesülyedését és eldurvulását jelentik, ha működéséből egy politikai kalmárszellem száműzi a közérdek nemesebb céljai sugallta lendületet, ha kebeléből a demagógia durva fegyverei kiszorítják a vezetésre hivatott jobb elemet, ha felfokozott szenvedélyeinek hullám­zása eltemeti a lelkiismeret szavát; a politikára hivatottabb elemnek a felsőházba zsúfolt töre­déke tehetetlen, tekintélytelen és hatalom­nélküli marad, vezesse bár a legjobb indulat, adja létét a leglellkiismeretesebb szelekció, s kí­sérje a legjobbak tisztelete. Ezért elhibázottnak kell tartanunk a felsőház létezéséhez és műkö­déséhez, az alsóház hozzászervezése nélkül, oly várakozásokat fűzni, a­melyeknek a felsőház eleve meg nem felelhet. Ez azonban bővebb megvilágításra szo­rul egy további közlemény keretében. A baranyai, bajai és szegedi megszállott részek kiürítése. Mértékadó helyről arról értesülünk, hogy Ba- Tanya, Pécs, Baja, valamint a szegedi háromszög kiürítés előtt áll A kiürítés időpontját, illetékes he­lyen még e hét folyamán pontosan meg fogják álla­pítani. Magyar részén minden intézkedés megtötént a felszabaduló terület átvételére. A szerbek nyolc nap alatt három zónában ürítik ki a megszállott területeket. Először Somogy és Tolna vármegyék megszállott részeiből, Baja városából és vidékéről, valamint a szegedi­­háromszögből vonulnak ki. Ezt követi Mohácsi®, Villányig és Siklósig Pécs város egész vidékének kiürítése. A kiürítés harmadik sza­kában a szerbek, Trianonban megáll­apí­tott határ­vonalakig húzódnak vissza. Az átvételt és kiürítést katonai antant-bizotságok fogják ellenőrizni. A nem­zeti hadsereg élén Soós Károly tábornok vonul majd be Néps városába.­ A főolysevizm­us önkéntesei. írta Auer György dr. kir. ügyész. „Kun Béla. Moszkvában ismertem meg és több­­ször alkalmam volt vele beszélni, a­­kit az összes nemzetek rágalmazói vérszomjas zsarnokként gyaláz­­nak, azok közül a nagy kaliberű kommunisták közül való, kikkel Oroszországban találkoztam, s a­kik a világforradalom úttörői, kétségtelenül a legbizako­­dóbb, a leggy­engédőbben érző és leg jóságosabb, a­ki kész a hibájukon kívül bajba jutottak sorsán enyhí­­leni, az emberiség boldogulásáért harcolni a legmos­tohább körülmények között." E rövid idézet tiszta képet adhat arról a kétségtelenül irodalmi készséggel és érdeklődést keltő modorban írt harmadfélszáz oldalas munkáról, a­mely néhány hét óta előkelő könyvesboltjaink kirakataiban a jelentékeny újdon­ságok­ számára fentartott helyről köszönti a szemlé­lőt. A szerző: Holitscher Artúr, a­ki a német írók fio­jában különösen Amerikából írt úti élményeivel vált ismertté, jónak látta Három hónap a kommunista Oroszországban című munkájával a bolosevista eszme harcosai sorába szegődni.­­Mint önkéntes vállalkozó — noha bizonyára nem busás tiszteletdíj nélkül — egy világhírű kiadóvállalat megbízásából utazza be Szovjet-Oroszország főbb városait, hogy a bolosevis­­ták munnkájáról közvetetten és pártatlan értesülést szerezzen. Kétségtelenül dicsérendő és férfias elhatáro­zásra mutató vállalkozás, a kényelmes dolgozószobát elhagyni, hogy szemtől-szembe nézzük a nyomort, a küzdelmet, a rombolást, a melyet az emberiség egy aránytalanul kis részének sikerült f­elidéznie abban a reményben, hogy a ledöntendő világrend romjain képes lesz valami jobbat, üdvösebbet építeni. A pártatlan bíró mezében kívánva maradni — s ez adja meg a munkának a jelentőségét, miért vele fog­lalkozni szükséges — a szerző behatóan vizsgálja, mennyiben sikerült már a szovjet­ diktatúra vezérei­nek beváltania azokat az ígéreteket, a­melyekkel a tömegei már évek óta nélkülözések közepette delejes álomhoz hasonló állapotban tartják. Nem kell túlságos figyelemmel követni sró részletes fejtegetéseit, hogy szemet szúrjanak azok az ellentmondások, szofizm­ák, a­melyekkel megálla­pításait megokolni igyekszik. A szovjetbirodalom jelenlegi hatalmasai kivétel nélkül na­gytudású, ön­zetlen, éjjel-nappal a köz érdekében robotoló úttörői az emberiség szebb jövőjének. Jóságos emberbará­tok, mint a­­Petscheka, a hírhedt vészbizottság nép­biztosa, „egy szelíd, csaknem szégyenlős fellépésű férfi", a­ki csak nehéz szívvel határozza el magát egy-egy tömeggyilkolás elrendelésére, ha az ellenifor­radalmár burzsoázia utasképp már féken nem tart­ható. Kiváló tudósok és költők, mint a közoktatás népbiztosa, a­kinek egyetlen hibája, hogy hónapokra váratlanul eltűnik, hogy államköltségen valamely műremeket hozzon a világra, a­melyben Marx vitat­kozik Mefisztóval holmi érthetetlen zagyvaságokról Leleményesek, mint a szerző megállapítása szerint a hadügyi népbiztos, a­kinek emberanyaga soha sem merül ki és ért hozzá, hogy kell a legtávolabbi kerü­leteikből a baromi sorban élő parasztságot az öntu­datos proletárok hadseregébe erőszakolni. Szeren­­cséskezű diplomaták, mint a külügyi népbiztos, a­kinek megbízottjai a határokon összefogdosták a hazafelé iparkodó hadifogoly magyar tiszteket és a­kiknek legyilkolásaival fenyegetve sikerült megmen­tenie azt a tíz m­agyar népbiztost, a­kiknek „életét, nélkülözéseit a magasztos ügy érdekében teljesített hűséges és áldozatkész szolgálatait" a szerző közve­tetten tapasztalatból ismeri. Ha ily nagy emberek sem tudtak még megfe­lelő eredményeket elérni — a­mit a szerző pártat­­lansága érdekében kénytelen beismerni,­­ ha a nyo­mor napról-napra nő, ha az előkelő városrészek lakóházaiban halomra nő az emberi ürülék, mert nincs anyag a csatornák megjavításához, ha a tokos­sá® túlnyomó része 40 százalékát kapja annak az élelemnek, a­mely­­feltétlenül szükséges a létfentar­­táshoz, ha nagyvárosokban mindenféle ragálly úgy szedi áldozatait, hogy forgalmas utcákon a szennyes bunkások alján pusztulnak el minden segítség­nél--

Next