Budapesti Hírlap, 1921. szeptember (41. évfolyam, 193–217. szám)
1921-09-01 / 193. szám
Budapest, 1921. XII. évfolyam, 193. szám _ Megjelenik két fő kivételével mindennap. BljfixaWal ára* : Egen* epre 440 ív, félévre 330 &, negyedévre 110 K, egy hónapra 40 K, ügyes szám ára 3 korona. Ausztriában 6 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az össses hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csatthay Ferenc Csütörtök, szeptember 1. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd-utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-kerút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel kérjük igen vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. . Korridorok. Budapest, aug. 31. Nyugatmagyarország, helyesebben Magyarország nyugati részének legszélső földi szelete, a trianoni mulatókastélyban megpecsételt korridor-építő nemzetközi politikának legjellegzetesebb alkotása. Ez a politika, mint a népek békés együttélését megölő mérges gombacsirája, , az úgynevezett annexiós válság alatt, a Balkánon sarjadzott. Cvijics doktor, a szerb földrajzi tudós fundálta ki Azért, nyert restelme, hogy a szerb honfoglaló és országalapító ősök minden tengeriül eleső földön tudták csak Szerbiát megalkotni, hogy tehát ezen a szépséghibán segítsen. A földrajzi helyzet folytán ezt akkoriban csak korridor útján lehetett elképzelni. Mert arra, hogy valaha az Adria partjának igen jelentékeny részén Belgrád rendelkezzék, még tizennégy év előtt a legszárnyasabb szerb képzelő erő sem mert számítani. Cvijics doktor egy tudományosan öltöztetett, de inkább magyar és osztrák gyűlölettől viharzó, semmint komoly tudással írt füzetben azt követelte a nyugati nagyhatalmiaktól, főleg Franciaországtól, hogy Szerbia részére, Bosznia-Hercegovinán át, egy az Adriáig vezető korridort hasítsanak ki. Ezt a korridort térképre is megrajzolta. Bosznia keleti határán, majd Hercegovinának az úgynevezett Szandzsákkal és Montenegróval érintkező részén, egy átlag harminc kilométer szélességű, néhol kilenc kilométerre keskenyedő, másutt hatvan kilométerre táguló földsáv lett volna a korridor. Közvetetten érintkezést hozott volna létre Szerbia, Montenegró és az Adria között. A szerb kormány, de főleg Györgye, akkori trónörökös, a tüzes és kalandvágyó szerb patrióta, magukévá tették a belgrádi professzor tervét s rárontottak volna a momankiára már akkor, ha Oroszország véletlenül nem akciókép télen a japán vereség miatt. Az első európai korridoralkotás, a monarkia ellenzése folytán, nem sikerült. A szerbek megelégedtek Cvijics doktornak azzal a fenyegetésével, hogy „ha Ausztria-Magyarország nem számol a szerb nép jogos követelésével, ha makacsul tagadja jogát az életre, egyedül lesz felelős a civilizált világgal szemben az elmaradhatatlan súlyos fejleményekért, amelyek következéseit természetesen egész Európa fogja szenvedni". A szerb kormány nagy izgalmak és fegyvercsörtetés után igazi balkáni hűséggel és megbízhatósággal, barátságot fogadott a volt kettős monarkiának, Györgye herceg pedig lemonsdott trónöröklési jogáról .Az első balsiker azonban nem riasztotta vissza a balkáni korridorépítőket a másodiktól. Az 1912—13-iki balkáni háború után, amikor a nagyhatalmak kiparancsolták a szerbeket az Adria partjáról, Albánián át követeltek korridort, Durazzóig, vagy San Giovanni di Mediáig. l Az első követelés tágyalását a balkáni háború, a másodikat a világháború akasztotta meg. Pedig ha Bécsben nem is, Magyarországon lettek volna a szerb kívánságoknak komoly támogatói, mert hiszen akkoriban már a magyar intéző körök sokkal fontosabbnak tartották Magyarországra nézve a közvetetten balkáni szomszédok békés indulatát, semhogy egészen Bécsre bízták volna az ilyen kérdéseket. És a háború elemi ereje a második korridorkövetelést is megfulasztotta. A mikor azután Magyarország ereje összeomlott és földje szabad prédájává lett a balkáni észjárásnak,nekilendült a korridorépítő szenvedelem. Csehországnak magának két korridort hasítottak hazánkból; egyet Pozsony és folytatólag Sopronon át Nagy-Szerbia felé; egyet Románia és Oroszország felé. Romániának szűkén kettőt; egyet keleten Csehország, egyet délen Nagy-Szerbia felé. Persze, hogy Szerbiának is kettő kellett. Egy a Muraközön át az osztrák szlovén vidék felé; egyet délen, Romániához vezetőleg. Magyarország határszéleinek szerencsétlen lakóit hat, hol szélesebb, hol keskenyebb korridorba szorították bele. A korridort azért találták fel az építőmesterek, hogy összekössenek fontosabb épületrészeket, amelyeknek egyszerű összeépítései vagy a stílus, vagy a túl nagy építési költség, vagy a telek természeti állapota akadályozza. Emberek lakóhelyéül azonban területek, ahol nemcsak sétálni, vagy üldögélni, de dolgozni, kenyeret keresni , kell, otthonul, ahol az összes fizikai és kulturális szükségletek kielégítésének az alapja van, nem alkalmasak. Az pedig, amikor tágas és alkalmas emberi lakóhelyekből korridorokat hasogatnak ki, nem építés, de rombolás. Kultúrát rongáló, embert kínzó, a haladással, az emberséges érzéssel ellenkező az ilyesminek még a gondolata is. Magyarország embert, kultúrát, mindenféle termelést tápláló, az Isten által egynek, egységesnek teremtett hajlékából igy szabdalt ki a trianoni büntető parancs hat ember- és kultúragyilkos korridort. Hogy azután ebben a gyilkoló munkában, bár szemforgató passzivitásnak színlelésével, részt vesz velünk együtt bukott szövetségestársunk, Ausztria is, az megint külön lapra tartozik. A vörös osztrák kormány azt hebegi, hogy így meg amúgy, neki az antant parancsol; ő nem tehet az egész dologban semmit; ő a hatalomnak engedelmeskedik. Valójában pedig azt a százados vágyát elégíti ki, hogy bemasírozhasson Magyarországba, mint hódító, mint diadalmas parancsoló. Az antant parancsával szemben teljes észszerűséggel lehetett volna kielégítő megegyezést találni. De Ausztria mostani vörös irányadó köreit ugyanaz a szellem tölti el, mint az előbbieket, akik részben arisztokraták, részint pedig udvari tányomgalók voltak. Erre vall az is, hogy a bemasírozásuk utáni tárgyalásokról beszélnek. Meg akarnak bennünket zsarolni, mint amikor a koalíciónak tett úgynevezett nemzeti vívmányokért kvótaemelést követeltek és kaptak. Az osztrákok a kezükben levő, nekünk drága kézizálog birtokában a közös ügyek likvidációjából akarnak nyereséges üzletet csinálni. Azt hiszik, hogy ha drágán visszavásároltatják velünk erkölcstelenül elvett tulajdonunkat, mindent jóvátesz a magyar feledékenység és megbocsátó lovagiasság. Helytelen számítás. Bajos lesz fátyolt borítani arra a valóságra, hogy Ausztria balkáni rablóink és az áruló cseh fosztogatók díszes sorába került. A magyar nemzet fiai józaneszűek és erkölcsösek. Vannak olyan szennyes dolgok, amikkel nem lehet megbékéltetni. Hiába várnak tőlünk az osztrákok öblös fenyegetéseket. Azt sokszor kifejtettük már, hogy mi a jelentősége az új osztrák provinciául szánt magyar föld elvételének. Hiábavaló volt, tehát kár tovább az osztrákokhoz beszélni. Inkább ennek a legújabban elszakított magyar földsávnak lakóihoz van szavunk. Korridorba, cseh-szerb érdeket szolgáló ketrecbe kerülnek nagy Széchenyink földijei, Moson, Sopron, Vas vármegyék velünk érző németjei és horvátjai az ottani magyarokkal együtt. Helyzetük: lakóhelyüknek korridori szerepéből folyik. Kelet felől igazi hazájukkal egy nagy medencével lesznek határosak, mely eddig táplálta őket; nyugat felől a hódító terület esik, amelytől semmi életszükségletük kielégítését sem remélhetik; ellenben osztályosaivá teszi őket a saját gyorsan folyó züllésének. Északon és délen ellenség lakik, akinek hozzájuk semmi köze sincs, és amely csak éppen szabadabban akar egymással, rajtuk át, érintkezni, mint Magyarországon át tehetné. Az előbbi tágas, tápláló haza helyett egy kis szűk földsáv lesz a hazájuk. Mert hiszen a most élő nemzedékeket el kellene pusztítani annak, aki azt akarná, hogy az elszakítottak hamarosan új hazájukul vallják Ausztriát. Éppen úgy, mint ahogy nem tehetik ezt az északi, keleti és déli korridorok lakói sem a hódító területtel szemben. Bár ezeknek a ketrecük a nyugatinál jóval tágasabb. A korridorrendszernek erre a gyilkos hatására talán mégsem gondoltak a civilizált nyugati nagyhatalmak, amikor Briandurék szerint, a trianoni parancsokat olyan „alaposan megfontolták". Bizonyos, hogy rettenetes kegyetlenséggel sújtották Magyarországot. De még kegyetlenebből bántak el korridorokba szorított határszéli lakosaival. Hiába beszélnek arról a folyton fecsegő és nagyképűen nyilatkozgató Benes, hogy a korridoroktól kifelé rokon, testvérnépek laknak. Ez nem igaz. Ha igaz Izennne, már béke lenne Felsőmagyarországon, Erdélyben, Dél- és Nyugatmagyarországon is. De nincs és a már százszor mondott okok miatt nem is lehet. A korridorrendszer csak újabb bizonysága annak az ostoba, nép- és kulturagyilkos balkáni észjárásnak, mely a trianoni pontokat sugalmazta. Is drágaság hírén. — Ankét a miniszterelnökségen. — A főváros bizottsági ülése. — A minap jelentettük, hogy a kormány miniszteri tanácskozás kereteiben foglalkozott a mindinkább növekvő drágaság ügyével. Ezen a tanácskozáson már megállapítottak egyes rendszabályokat, amelyeket a kormány a kívánt cél érdekében feltétlenül szükségesnek tart. Ezt annak idején részletesen ismertettük. Ma az ügy újra szőnyegre került, mégpedig egy a kormány által összehívott ankét és egy fővárosi bizottsági ülés keretében. Ma délelőtt a főváros pénzügyi és közélelmező bizottságai Sipőcz Jenő polgármester elnöklésével együttes zárt ülést tartottak, amelyen megvitatták azokat a javaslatokat, amelyeket a drágaság leküzdésére alkalmasaknak tartanak. Tárgyalás alá került a Magyar Városok Kongresszusának javaslata is, amely kéri az ellátatlanok kataszterének kiterjesztését a magánalkalmazottakra is 48.000 koronás fizetéshatárig, illetve nyolcvan koronás napszámig, kéri továbbá a legfontosabb közszükségleti cikkek kivitelének megtiltását és a behozatal megnyitását, állami kölcsönt a városok számára és süregeti az árufelhalmozás szigorú üldözését Délután öt órára Bethlen István gróf miniszterelnök hívott össze ankétot, a drágaság ellen sürgősen megvalósítandó intézkedések dolgában. Az ankét a miniszterelnökségen volt. Megjelent: a kormánynak majd minden tagja, Sipőcz polgármester, Bérczel és Vajna tanácsosok, Kelety Dénes államtitkár, a MÁV elnökigazgatója, Sfaller István, Ipolyi-Keller Gyul, Meskó Pál, Farkas István, szociáldemokrata párttitkár, valamint a szövetkezeti és gazdasági érdekeltségek képviselői. A Bethlen István gróf miniszterelnök megnyitója után Sipőcz Jenő polgármester felsorolta a főváros délelőtti bizottsági gyűlésén elhangzott javaslatokat. Előadta azokat a kívánságokat a melyeket a főváros a közélelmezés és az ellátatlanok ellátásának dolgában valóra váltani szeretne. Bérczes és Vajna tanácsosok részletesen ismertették az elsőrendű életszükségleti cikkek áremelkedésére és rámutattak arra az útra, amelyre — ha a további drágulástól óvakodni akarunk — mielőbb rá kell lépni. Kelety Dénes a szabadforgalom korlátozását kívánta, mert ez — szerinte, — nagyban hozzájárult, az átnövelte-