Budapesti Hírlap, 1921. december (41. évfolyam, 271–295. szám)

1921-12-01 / 271. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési ára 1* : Egész évre 660 K, félévre 340 K., negyedévre 170­ K, egy hónapra 60 K. Egyes szám ára 3 korona. Ausztriában 8 kör. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajd­aay Ferenc Ara korina, Budapest, 1921. XLI. évfolyam, 271. szám Csütörtök, december 1. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84* Vissza az alkotmányhoz! Ina L­en­g­yel Zoltán. Budapest, nov. 30. Az álláspont, a­melyet a Budapesti Hír­lap kezdettől fogva kitartóan képviselt, győze­delmeskedni fog. A nemzet ügyét csak akkor lehet rendibe hozni, ha visszatérünk az alkot­mányhoz, a­melyet a forradalom lázában silány emberek csalárd szavára hitvány ígéretek fejé­ben gyáván cserbenhagytunk. Mikor először ki mertem ezt a szót ejteni, Feszíted meg!-et kiáltottak és letartóztatásomat követelték a nemzetgyűlésen, mert kétségbe mertük vonni azt, a­mit világosan látott és látni kellett mindenkinek, a­kit a pártszenvedelem vakká nem tett. Akkor a pártérdek győzött a nemzeti érdeken. És vergődtünk, vergődtünk, míg végre ütött az óra, a­midőn az egyetemes nemzeti érdeknek és kizárólag azt képviselők akaratának úrrá kell lennie az önző pártszen­vedelyen és pártos marakodáson. Bethlen István grófnak igaza van abban, a mit elérni akar, de nem volt igaza abban, a hogyan e célhoz eljutni óhajtott, mert az egysé­ges párt nem teremthető meg a nemzetgyűlés keretén belül, hanem csak a nemzet utján és a kormányzópárt egysége csak a nemzeti egység létrehozása után valósítható meg igazán, a­mi­nek előfeltétele az ezeréves alkotmánynak­ jo­gaiba való visszaállítása és ezen az alapon az új választás lehet Hosszú, kitartó és ingadozást nem ismerő küzdelmeink diadalát jelenti ez. A legnagyobb győzelem a nagy bukás óta, mely következmé­nyeiben a nemzeti konszolidáció biztos remény­ségét és ezzel a nemzeti öntudat újjáébredését fogja megteremteni. Vegyes érzelmekkel, de nem csüggedő hit­tel nézzük immár negyedik éve a válságok so­rozatát, melyeken át leromlott a pénzünk, el­pusztult az ország, tönkrement a tekintélyünk és lábbal tiportunk mindenen, a mi szent, a mi igaz és a mi magyar. Külső és belső ellensé­geink végigvezettek a nemzeti és egyéni kál­vária minden stációján és ezenközben belekós­toltunk minden önmagát egyedül üdvözítőnek hirdetett frakció egyeduralmába, imádtuk az összes hamis bálványokat és hittünk váltakozó üres jelszavak megváltó igazságában. Most végéhez ért a tánc. Kezdhetjük élül­ről. Ott, a­hol 1918 október 31-én elhagytuk. Az utóbbi napok politikai kavarodásai és sikertelen kísérletezései bebizonyították, hogy a helyzet egyetlen orvosszere a nemzet megkér­dezése, az egyedül elfogadható alapon, a Tisza —Wekerle-féle törvényes választói jog alapján, és a kétkamarás törvényes országgyűlés egybe­­hívása, tehát az alkotmányhoz való visszatérés proklamálása. Ne féljen senki ennek következményeitől, mert a kijózanodott nemzet diadalmámorral fogja ezt az utat ellenmondás nélkül elfogadni, fog ezen az alapon maradandóan berendezkedni és a pártok kivétel nélkül az adott keretbe fog­nak beilleszkedni. A változott viszonyokhoz alkalmazkodó kormányrendeleteket, melyek az 1918-as vá­lasztótörvény rendelkezéseinek keresztülvitelére szükségesek, a két ház utólag magáévá teheti és így törvényességükhöz kétség sem férhet, a főrendiház pedig igazolási eljárás útján saját hatáskörében elintézheti a békekötés folytán jogaikat vesztett tagjai revízióját. Ugyanígy re­vízió alá kell venni az összes, a nemzetgyűlés által hozott határozatokat, a­melyekből meg­marad és törvénybe iktatható minden, a­mi jó és elhagyható, megváltoztatható minden, a­mi nem megfelelő. Nincs kétség abban, hogy a kormányzó úr, mint ideiglenes államfő, jogosítva, sőt köte­lezve is van a törvényes rend helyreállítására,, hogy az ő feloszlató rendelkezésének, úgyszin­tén az országgyűlést egybehívó parancsának en­gedelmeskedni fog az ország és hogy ezt a bátor és hazafias államférfi­ cselekedetet a nemzet egésze örömmel üdvözli. A törvényhatóságok sorozatos megnyilatkozása, a helyzet tarthatat­lansága és az általános közóhaj a kellő garancia erre. A pártoknak és a kormánynak egy törvé­nyes és tiszta választás alkalmat nyújt arra,­ hogy a fölvetett kérdéseket a nemzet nyugodt ítélete és bölcsesége döntse el és a­kinek igazat fog adni, az veszi­ át a hatalmat és a­ki többsé­get kap, annak mindenki engedelmeskedni is fog. Ez a jogrend helyreállításának egyetlen útja. Ez teremtheti meg egyedül a teljes és vég­leges kiengesztelődést a társadalom minden rétegében. Ez hozza létre a rég várt nemzeti egységet. Ez adja vissza az értelmiségnek újból a vezető szerepet. Ez­ van hivatva uralomra jut­tatni az egyetemes nemzeti érdeket és hivatott képviselőit. Ez törölheti el a forradalmak utolsó­ nyomait. Mi, a­kik e szent eszméért zászlót bontot­tunk, e szent célért kitartóan küzdöttünk, örömmel és lelkesedéssel üdvözöljük majd a nagy változást és sorakozunk önzetlenül a zászló alá, mely a nemzet boldogulását hirdeti. nagyatádi íielő István: Bethlen István egyesítő kísérletei hajótö­rést szenvedtek abban a pillanatban, mikor nagyatádi Szabó Istvánnak meg kellett értenie, hogy a miniszterkedésről és a vezérkedésről egyelőre le kell mondania. De gondolt egyet Nagyatádi és megbicsakolta magát. Miért kel­lene neki lemondani? Megismertették az ország­gal ideiglenes félreállásának kényszerítő okait? Nem ismertették meg, hallgattak kíméletből, taktikából. Ettől aztán vérszemet kapott Nagy­atádi és számbavette erejét, érdemeit, jogait a miniszterségre és a vezérszerepre. Ne merje senki állítani, hogy parasztdiktatúrát akar, hogy a kisgazdapárt az oka a drágaságnak, a tisztviselők nyomorának, a valuta romlásának. És félig-meddig igaza van, mert a bajokért azok a felelősek, a­kik egy kormányban együtt ültek vele és nem merték Nagyatádiék osztályérdekeit megfékezni. Mint szabadkirályválasztó szintén pályázik érdemekre. Ez az érdem ugyan na­gyon egyoldalú és kétséges, de a nagy töme­gekre halli lehet vele és alig történt valami abban az irányban, hogy ezt az érdemét kellő értékére redukálták volna. Nagyatádi tehát egész fesztelenül dicsekedhetik vele, valamint azzal, hogy nem ellensége az intelligenciának. Az intelligenciát illetően a látszat neki kedvez. A kisgazdapárt túlnyomó része nem a kisgaz­dákból került ki, hanem az értelmiségből. De úgy látszik, "éppen ez a baj. Az értelmiség nem azt a szép szerepet vállalta, hogy a párt népies elemét magához emelje, hanem hogy a dema­gógiát oltsa bele, hiúságát és hatalmi vágyát, gőgjét és elbizakodottságát ébressze fel. A kis­­­gazdapárt értelmiségi elemének a lelkiismere­tét terheli, hogy Nagyatádiék politikája és hege-­­móniája a kizárólagos osztályuralom jellegét ölti fel. Annyira át vannak immár itatva vontó hatalmuk kétségbevonhatatlanságáról, hogy, csak feltételeket szabnak, de nem egyezkednek. Nagyatádi cézári hangot üt meg: a pártot nem oszlatom fel, az intelligencia csatlakozzon, én nem futok utána. Nem lehetetlen, hogy a Bethlen által ki­tervelt épületnek csak a kupolája dőlt be és a kupolát zsuptetővel lehet majd hamarosan pó­tolni, de tartunk attól, hogy az igazi omlás­­bomlás még csak most indul meg. És ezen még a házeloszlatás sem segít, kivált mikor nem áll rendelkezésre egy megfelelő választási törvény. Egy tűrhető választási törvény talán még eny­hített volna egy végzetes hiányon, tudniillik azon, hogy a magyar társadalomnak nincs olyan széles társadalmi rétege, melyre mint egységes alapra rá lehetne építeni a parlamentet és a kor­mányzatot és aggodalom nélkül rá lehetne bízni a politikai, gazdasági és társadalmi vezérszere­pet. Az ország sorsa a legújabb időkig a ma­gyar értelmiség kezében volt. Ez az osztály ma agonizál és ki van szolgáltatva a nyers tömeg­erőnek. Bizalmat bőven előlegeztünk a feltö­rekvő népies elemnek, de hamarosan kiderült róla, hogy öntudata, szemhatára az osztályke­reteken túl nem terjed. Azt hiszi, hogy vezet, pedig vezetik és ugratják. Sokan azt remélték, hogy megszületik a nemzeti demokrácia és hogy Magyarország magyarabb lesz, mint valaha volt. De legfeljebb az agrárdemokrácia született meg. Nem a régi magyar alkotmány, nem a tör­ténelmi hagyományok az ideáljai. Irgalmatlan konokság és dermesztő érzéketlenség jellemzik az egyetemesség iránt. És úrrá azok lesznek rajta, a­kik ezt a konokságát és érzéketlenségét legyezgetik és kizsarolják. A kisgazdapárt csak szájjal hirdette a szolidaritást a munkással, az értelmiséggel, a polgársággal, a valóságban minden kívüle eső érdek elől elzárkózott. Nem szeret senkit, se papot, se mágnást, se polgárt, hanem csak ma­gát. Miért legyen demokrata, mikor örökké azzal hízelegtek neki, hogy született arisz­tokrata. Egy magyar publicista ezelőtt húsz év­vel a következőket írta: „A föld népe nem sze­reti a városi elemet, és elég neki ennek megoko­­lására az, hogy az népnek, a városi elemmel való minden érintkezése pénzébe kerül. Még legjob­ban szereti a városi elem közül az iparost, mert a­mit attól vásárol, az legalább szükséges és hasznos neki a mindennapi életben. De az ügy­védtől már fél; az orvost ki nem állhatja, ha­csak nem baromorvos, mert jobban hisz a ku­­ruzslásban, mint a tudományban. A nagyobb kereskedővel pedig már alig érintkezik, mert a­mi­t az árul, arra szüksége nincs. S azt, hogy a hivatalnoknál igazságot nem kap, közönyösen veszi, mert természetesnek találja. Mert már a múltból megtanulta, hogy szegény embernek nem lehet igazsága. Ez a nagy életbölcseség vi­lágos előtte, s nem akar, de nem is mer szembe­­szállani vele. S ezért nem érett még meg ma sem teljesen a szabadságra, mert nem érett meg a demokráciára. A viszonyok nyomásánál s a ter­jedő felvilágosodásnál fogva hamarabb lesz szo­­cialista, mint demokrata; készebb hadat , üzenni a fennálló rendnek, sőt a hazafiságnak is, mint­sem erőt adni a demokráciának.11 A legszélesebb magyar társadalmi réteg­nek ez a képe húsz év óta nem sokat változott. Sőt némely vonatkozásban zavarosabb, kiszá­míthatatlanabb lett, mióta az értelmiségi osz­tályból hozzászegődött demagógok lovagolják. A Budapesti Hírlap mai száma 10 oldal.

Next