Budapesti Hírlap, 1921. december (41. évfolyam, 271–295. szám)
1921-12-28 / 292. szám
4 járóőr. Osztenburgon civilruha volt, holott október 24-én még egyenruhában, ezredesi rendfokozattal vezényelt. Letartóztatásakor ugyan Osztenburg egy odaküldött százados előtt rögtön kijelentette, hogyő csak azért távozott el a zászlóaljától, mert a király mellett akart maradni, később azonban úgy gondolta, hogy jelenléte a királyra nézve veszedelmes lehet, ezért sietett el tehát onnan. Arról, hogy a király határozott parancsára ment volna a vadászkastélyba, említést elfogadásakor nem tett. Letartóztatása után az illető százados autón Tatára, a csendőrlaktanyába szállította. Arról, hogy élete veszedelemben forgott volna, azt a királyhozküldött állítólagos üzenetére késztette, semmiféle adat nem áll rendelkezésre. Tatán akkor a kommányhű csapatok egy ezredese vette át a parancsnokságot és tartotta fönn a rendet és ott semmiféle rendellenesség, atrocitás nem fordult elő. Miért nem békülhetünk ki szomszédainkkal? Az a tudatlanság, mely diktálta az ezeréves Magyarországnak kapzsi szomszédai között való felosztását, kiegyenülhetetlen ellentéteket teremtett Csonka-Magyarország és szomszédai között, melyeket nem lehet még akkor sem tompítani, ha kereskedelmi szerződésekkel csonka országunknak gazdasági megélhetése biztosíttatnék. Mert a határok megállapítása nemcsak az ország geográfiai alakulatával és a néprajzi viszonyokkal s az ezen alapuló nemzeti érzéssel van állandó összeköttetésben, hanem avval is, ami legerősebben tartja fogva az emberi lelket, a családi érzéssel.Arról, hogy Magyarország a Kárpátok által koszorúzott egységes vízmedence, ahol minden patak végeredményében egy nagy folyamba, a Dunába szakad, és így úthálózatát is az a folyamrendszer szabja meg és teszi gazdaságilag is egységes területté, már sokan írtak, még maga Wilson is. Az etnográfiai határokról is sokszor volt már szó, mint olyasmiről, amit a ránk kényszerített béke figyelembe nem vett s amin a bölcs Európa a nemzeti kisebbségek védelmével akar segíteni. De a családi összetartozás érzéséről, mint a hírhedt békemű legnagyobb akadályáról és legvészesebb ellenségéről eddig még szó sem esett. Erről akarok hát szólani most. A honfoglaló magyarság ugyanis legsűrűbben nem a ma legmagyarabb vidékeket szállotta meg, mikor hazát teremtett a magyarnak, nem a Nagyalföldön a Tisza alsó folyásánál, annak két partján telepedett meg főtömegével, hanem a Dunán túl, az úgynevezett Pannóniában és a Kárpátoknak a Duna és Tisza közt elterülő lankásabb folyó völgyeiben, mert a nagy hegyvidéketakkor még rengeteg erdők, az Alföldet pedig ezenkívül terjedelmes mocsarak borították. Ezért esett oly messze az anyaországtól Erdély, hogy külön birói és hadi szervezetet s önálló kormányzatot kellett kapnia, akár csak a később hódított Horvát- és Szlavónországnak, noha nemessége háború, majd a forradalmak ideje, tanulásra, ismeretgyűjtésre legkevésbbé sem alkalmas nyugtalanságával, amely mintha kiölte volna az emberekből a tudományok iránt való érdeklődést. A lelki és szellemi tespedés azonban csak látszó volt, valójában ott szunnyadt, a háborús és forradalmi erőktől gúzsba kötve, a lelkek mélyén a tudás vágya, amely azonnal jelentkezett, mihelyt széttörtek a nyers erőszak és a megfélemlítő herror béklyói. Ma tanulni, ismereteket gyűjteni, tudni akar mindenki, mintha a mai generáció egyszerre pótolni akarná a szellemi veszteséget, amelyet háború és forradalom kettős katasztrófája okozott a magyar kultúrának. Telve vannak a könyvtárak komoly búvárkodókkal, nagy a keletjük a sűrű egymásutánban megjelenő ismeretterjesztő könyveknek és — mint a Shakleton-film mutatta — nagy az érdeklődés a komoly ismereteket nyújtó mozgóképeik iránt is. Ezt az érdeklődést ki kell használni okosan, céltudatosan, mert nemzetünk jövője, boldogulása függ attól, hogy milyen műveit, ismeretekben milyen gazdag és mennyire komoly lesz a jövő nemzedék. Olvasnivalókban jól állunk máris. A mi ismeretterjesztő könyv újabban megjelent, az mind alapos, komoly munka és bizonyos, hogy ilyenek lesznek az ezután következők is. A tudományos filmeket, az ismeretterjesztés pompás eszközeit azonban szomorúan nélkülözzük. Pedig filmgyártásunk már elérte azt a fokot, amelyen tudományos filmek készítésében is versenyre kelhet a külföldi gyárakkal. A tudósgárda, amely ötleteket, tanácsokat ad és a szakszerű rendezést is magára vállalja, rendelkezésre áll, filmre való tudományos objektum és természeti érdekesség is bőven akad és a közönség meglévő s egyre növekedő érdeklődése a Befektetés kamatozását biztosítja. Most csak a filmgyárak komoly elhatározásától függ, hogy a tudományok nép-szerűsítésére és művelődésünk javára hamarosan , megteremtődjenek a magyar tudományos filmek, i és keleti határőrsége, a székelység, színmagyar volt is. Az Alföld benépesedése később kezdődött, valamint Kárpátok erdeinek a kivágása is idegenből betelepített telepesek által. Az ország története azonban a Dunán túl és a Dunán és Tiszán innen fekvő részeken s Erdélyben és innenső határán folyt le s a Nagyalföld csak később jut szerephez. A török hóditás a Dunántúl és az Alföld magyarságát a Felvidékre, a Kárpátok aljába szorítja. A nemesség arra a félhold- vagy sarló alakú területre húzódik, mely a Muraköztől a Kárpátokig és itt a hegyvidék mentén vonul kelet felé. Erdőig elszakad, önállóvá lesz, a török hódítás alá került terület lakossága pedig annyira meggyérül, hogy alig tesz számot századokon át A történelmi Magyarországi tehát éppen az a terület, eltekintve a Dunántúltól, melyet a trianoni béke tőlünk elszakított s csehek és oláhok uralma alá adott. így lesz a magyarság igazi hazája, történeti területe, kulturális gócpontjaival, mint Pozsony, Nyitra, Trencsén, Kassa, Nagyvárad és Arad, idegen népek prédája s nekünk csak az marad meg a Dunántulon kívül, a mit a nemzet csak később népesített be, főképpen a török iga lerázása után, legnagyobbrészt a Felvidékről odavándorolt vagy visszavándorolt magyar parasztsággal. De az Alföld benépesedésével és felvirágzásán vall s ezen a területen nagy, jobbára földmni reid városok és óriás falvak keletkezésével a kétszáz év előtt megindult nagy népmozgalom nem ért véget, ötven év előtt új népmozgalomvette kezdetét, ezúttal nem a tömegekben települt s a rokoni kötelékeket jómód mellett mihamar feledő parasztságé, mely azután egy szűk körön belül megmarad és faluja határán túl nem szokott látni, hanem az értelmisírgé és iparosságé, mely 1867 óta a kevés termőfölddel bíró hegyvidékről özönült az ország szive, a főváros felé, de nem rajokban, mint a földmivesek tették az Alföld újrabenépesítése alkalmával, hanem egyenként, de oly nagy számmal, hogy ez az ideszivárgás valóságos népvándorlásnak nevezhető. Az iparnak és a kereskedelemnek a kiegyezés után megindult fejlődése és az állam bürokráciájának és tudományos intézeteinek a fővárosba való összpontosítja különösen a Felvidékről és a Székelyföldről az értelmiségnek igen nagy részét hozta az ország szívébe, kiknek rokonai, hagyományai, sőt sokaknak birtoka is a Felvidéken, tehát ma idegen uralom alatt nyögő részeken maradtak. Az ország megszállásakor ezt az értelmiségi inváziót legújabban még maga a megszállás is hrhetetenül fokozta, mert a megszállott vidékek értelmisége is a meg nem szállott területekre menekült. És ma sok ezerre rúg azoknak a családoknak a száma, melyeknek egy része csonka országunkban, főképpen a fővárosban, másik része pedig az elszakított területen lakik. A Magyarországon belül különösen az utolsó évtizedekben lezajlott népmozgalmak tehát ezt az országot, amely gazdaságilag és geográfiáiiag, hegy- és vázrajzilag teljesen szerves egész volt, ami az etnográfiai eltéréseket is teljesen paralizálta, s a családi vérségi kötelékek alakulása tekintetében is, különösen az értelmiségre nézve, szoros szerves egésszé tette, amelyet büntetlenül nem lehet erőszakosan szétszaggatni, mert az ily erőszak nemcsak egyes szórványos esetekben bontja meg a családi köteléket, hanem a családok százezreit tépi erőszakosan ketté. Mégpedig nemcsak a tágabb értelemben vett család egyes részeit tépi szét, hanem a szülőt választja el gyermekétől és a testvért a testvértől. Az értelmiség családi kötelékeinek ezt a szét tépését míg tetézi az, hogy a határok megállapítása az etnográfiai viszonyokat sem vette figyelembe s ennek következtében ugyanaz a vivizekció ment végbe a határokon lakó földmives lakosság családain is, több mint ezer kilométer hosszú vonalon. A földmives nép sem itt, sem másutt nem sokat mozog. De az azután elég gyakori eset, hogy a szomszédos falvak népe összeházasodik. Ma tehát minden népmozgalom nélkül is szoros kapcsolat van azotkonsági tekintetben az egymás mellett közel fekvő falusiközségek között. Ezeket a szintén százezrekre menő családi kötelékeket is széttépte a trianoni béke, így: Új-Komárom,Komárom, Hidasnémeti és Perényi, Kéked és Abaújnádasd, Hollóháza, Szkáros stb- elég sűrűn házasodtak össze ,m most az egyik Csonka-Magyarországhoz tartozik, a másik cseh uralom alá. Az apa nem látogathatja meg lányát, az unokák nagyszüleiket, csak ha útlevelet vagy határátlépési igazolványt szereznek és a másik részről belépési engedélyt kapnak. Hogy ez mit jelent a hatósági szekatúrákhoz nem szokott földművesre, azt könnyű megmondani. Az érintkezés lehetetlenségét a legközelebbi családi köteléken belül. Oly országokban, ahol az állam területén már régóta fennálltnak nagy kulturális, ipari és kereskedelmi gócpontok s az egyes vidékek, tartományok még a legnagyobb közigazgatási központosítás mellett is egyes nagyobb területeken önálló népi vagy gazdasági egységekké tömörültek, nincsen meg a lakosságnak az az állam egész területére kiterjedő összerohonosodása. Tirol nincsen összerokonosodva Steierrel, sem Steder Alsó- vagy Felső- Ausztriával, sem Morvaországgal, vagy az elzászi, a provanci, avagy a bretanyi akár egymással, akár az ősi Párissal. De az alig ötven év alatt 250 ezerről egymillióra föszaporodott Budapest sokkal több rokoni kötelékkel fűződik akár az értelmiséget öntő Szepes megyéhez, vagy a nagyszámú nemes urairól híres Sároshoz, vagy hogy csak egy kis abaúji városkát említsek, az értelmiség homo novusait aránylag nagy számmal szolgáltató két Mecenzéfhez (hogy a székelyekről ne is szóljak), mint az öreg Bécs a maga közvetetten környékével. És a trianoni béke ilyesmit egyáltalán nem vett figyelembe országunk megcsonkításánál. Nem párszáz családot tépett szét, mint például Elzász-Lotharingiának Franciaországhoz történt visszakapcsolásai, hanem a családok százezreit s főként a magyar értelmiség családjait. De a magyar ember annyira nem soviniszta s annyirafogyatékos benne a nemzeti érzés, hogy még azon is túltenné magát, hogy apja sírja ma rája nézve igetlen területen van, vagy hogy gyermeke idegen uralom alatt kénytelen boldogulni, vagy hogy testvére idegen urat szolgál, vagy hogy birtoka idegen területen hozza meg neki bérét. A magyar ember, nem minden keserűség nélkül, de bele tudna ebbe törődni, ha családi érzésében a dicső szomszédok által nem volna állandóan bántva, sértegetve, ha mi sem zavarná az érintkezést elszakított területen lakó atyjafiaival, ha állandóan és bizodalmaisan levelezhetne is velük s eltekintve a határszéli vámvizsgálat szekturájától, szabadon utazhatna hozzájuk és azok is ő hozzák. De nem úgy van ám .Teles szomszédaink mindent elkövetnek, hogy mi ne tudjunk megnyugodni a mai helyzetben, sem odaát élő véreink mié nyugodhassanak meg balsorsukban. Ha cseh, román, vagy szerb uralom alatt lévő területen élő atyánk fiát meg akarjuk látogatni, akkor az ottani képviseleti hatóság vízumával ellátott útlevélre van szükség, amelye megszerezni a tetemes költségen kívül csak sok szekatúrával és utánjárással lehet, ha ugyan lehet. Mert a vízumhoz a képviseleti hatóság legtöbbször azt is megkívánja, hogy előbb az ottani hatóság belépési engedelme mutattassák be, amire irányuló kérelmünket vagy el nem intézik, vagy kedvezőtlenül intézik el, különösen a 20—30 éves korban lévő férfiak részére. A vízumot legtöbb esetben csak néhány heti tartamra adják s ha a vizám lejárt, az idegen hatóság a meghosszabbítás iránt való kérelmet el nem intézi, vagy nagy késedelemmel intézi el. Aki pedig e nélkül akar hazajönni, azt nem eresztik át a határon. Aki megkísérti, hogy visszaszökjék, ki van téve annak, hogy mindenét elszedik, őt magát pedig letartóztatják és internálják. Ehhez járul, hogy a levél után való érintkezés olykor teljesen szünetel a fantarizár miatt, de ha fönnáll is, a cenzúra miatt két-három hétbe is beletelik egy levélváltás. A szekatúrákat a mi hatóságaink is hasonlóval viszonozzák s ifjú az elszakított részében lakó magyarok sem tudnak velünk rendesen érintkezni. Ez az, ami állandóvá teszi az elkeseredést, különösen az értelmiség körében s ezzel állandóan szítja, fűti az elkeseredést a kedves szomszéd iránt. Ezt az elkeseredést, mivel a családi érzésből táplálkozik, nem lehet hivatalos kijelentésekkel lehűteni. Tűz az, mely szerint az égő tőzegtelep a föld alatt is ég és terjed s valahol egyszer mégis csak kell, hogy lángra lobbanjon előbb-utóbb. A trianoni békeműnek nevezett kontár alkotás tehát önmagában és főképpen a családok ezreinek mesterséges, erőszakos széttépésében rejti a béke állandó veszedelmét, mert olyasmit akart figyelmen kívül hagyni, mi erősebb mindennél, a ■mi a világon van, a családtagoknak egymáshoz való szeretettét és ragaszkodását. Búb AFESTI HlBUP (292. a.) 1921 december 28. a JEbENbEBBYáRi áRAKNfib 50‘ Ye-KAI. OLCSÓBB Syerivek-sáv és sapka 450-től Citei'taeH-garnitika............. SSO-tól Mái gyagyuhia&át 1300*2230 K Ksi snapitagarnitaFa 1700*2583 K .QUTTMAHW BÉLA nagyáruháza, IV. ker., Koronaherceg,-utca 6.