Budapesti Hírlap, 1922. szeptember (42. évfolyam, 199–223. szám)

1922-09-01 / 199. szám

Ára 10 korona. Budapest, 1922._________________XLH. évfolyam, 199. szám__________Péntek, szeptember 1. *3® HFj SSgBge '*wtf­­1?« B&yj J^vJf A^sqS^k Kgy Am ^£y/A £S12iatS^ Megjelenik hétfő kivételével mindennap. J­lőfizetési árak: Egy hónapra 200 korona, negyedévre 840 korona. Egyes szám ára 10 kor. Ausztriában egy példány ára 300 osztrák kor. Jugoszláviában egy példány ára 3 jugoszláv korona. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetés! Irodák. fi----- ■ ^ ■■■■.............. —————— főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc • , Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd-ötös 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 33, József 63, József 23—84, Bernstein ur. Budapest, aug. 31. p. Egy alábbi tudósításunk elmondja bécsi " „emigránsaink" piszkos beavatkozását az inter­parlamentáris konferencia tanácskozásaiba. Nem tudjuk megmondani, mert hiszen innen nem látjuk, mennyi része van ennek a hitvány, dolognak abban, hogy Bernstein úr, a német szocialisták nagy tekintélye és tudós vezére jó­nak látta tegnap a felszólalásával pellengérre állítani Magyarországot. Magunkban azt sze­retnék hinni, hogy csakugyan a mi bujdosó Efiak­eszeink szuggerálták ezt a támadást, ám­bár egy olyan kaliberű embernek, mint Bern­stein, kinek reputációja országokra terjed, ma­gának tartoznék azzal, hogy forrásaival szem­ben megfelelő kritikát gyakoroljon, mikor or­szág-világ előtt egy boldogtalan, megtaposott nemzetről készül kritikát mondani. Tudom, hogy Bernstein úr egy pocsolyában megmen­tett pohárból nem iszik; de hogy a pohár tar­talmát, melyet italnak utál, oly könnyedén öntse valakinek a szemébe, az hozzá nem méltó, meggondolatlan cselekedet. Ezért nehéz elhinnünk, hogy a Károlyi—Hock-féle, a gyű­lés tagjai közt szétosztott pamfletból inspirál­tába magát. Kínosabb ránk nézve a másik föl­tevés, a­melynek gyanúját fölkelti bennünk a szociáldemokrata pártnak — a miénknek — az interparlamentáris konferencia elleni tün­tetése, és a konferencia szocialista tagjainak a Budpestre való kirándulása elleni tüntetése. Nagyon súlyosan esnék a mérlegbe, ha a német szocialista tudós, a­ki hozzá tudvalévően a legkérlelhetetlenebb kritikusa a bolosevikok­­nak, azokból az információkból merítette volna beszéde anyagát, következtetéseit és kijelenté­seit, a­melyeket magyar elvtársaitól kapott. Mert hiszen van a mi szocialistáinknak komoly panasza elég, de ennek súlyos része a múlté. Azóta benne ülnek a nemzetgyűlésben és nem lehet mondani, hogy nem élnek az alkalom­mal. Ha régi elkeseredésük szerint informálták annak idején a külföldi szocialista szervezete­ket, kötelességük lett volna az újabb helyzet­ről idejekorán felvilágosítani a német vezért. Kötelességük lett volna mindenáron megakadá­lyozni azt, hogy hazájukat idegen országban, egy világfórum előtt, egy idegen tekintély meg­gyalázza és megbélyegezze. És még most is fennáll abbeli kötelességük, hogy e könnyelmű támadással, mely a mi nehéz helyzetünkre még egy pár mázsa súlyt dobott, minden közösséget visszautasítsanak. Kötelességük volna kijelen­teni, hogy ők ma a törvényhozásban ülnek, hogy ők vannak hivatva, ha sérelem esik akár­kin, akármely osztályon, az orvoslást szorgal­mazni. Ez nekik módjukban van és meg­ is cse­lekszik és tiltakozniok kellene, hogy idegen em­ber, idegen országban, idegen testületben akarja tökéletlen és hibás tájékozottsággal az ő köte­lességüket bitorolni. Tartozunk eggyel-mással magunknak, tartozunk sokkal másoknak, de mindennel tartozunk a hazának, legkivált ha még törvényhozói is vagyunk. Azok a bécsi alakok, a­kiknek szomorú ,kenyérkeresetük, hogy anyjuk meztelenségeit mutogassák a világnak, a leghitványabb nép. Ezzel a legújabb cselekedetükkel, remélem, egyszer mindenkorra becsapták azt az ajtót, ■mely onnan haza, Magyarországra vezet. Nem hiszem, hogy egy is közülök ide be merje tenni a lábát, mert bizony mondom, füle nélkül megy vissza, mint a­hogy egykor gyászmagyarkák jöttek el az augszburgi ütközetből. Apponyinak e pedig köszönet a védelemért, mellyel Bem­­trteinnal.­yfJabT"..érmünket. A tudósítás azt mondja, hogy remegő ajkkal, el-elcsukló hangon mondta el rögtönzött beszé­dét. A mi szívünk az övével reszketett a fel­indulástól. Senki ott azon az angol úron kivil (igazi úr!), a­ki bejárta Magyarországot, hogy véleményt alkothasson magának rólunk és álla­potunkról, senki nem érezheti azt a gyászt, azt a keservet, melyet mi érzünk azon, a­mit raj­­­tunk elkövettek Trianonnal, Bernstein úr leg­kevésbé. Ő nem tartotta érdemesnek meggyő­ződni semmiről, ő teleszedte magát mindazzal, a­mit igazat, hazugot vegyesen irtak és írattak­ rólunk és kitálalta a konferencia előtt. Hogy mi a rendet, pláne a jogrendet, melyet háború, forradalom, proletárdiktatúra és oláh megszál­lás nyolc éven át végzett rajtunk, nem tudtuk három év alatt minta­renddé átvarázsolni; hogy az emberek felszabadított szenvedelme, gyűlölete, kapzsisága és őrülete nem csillapult le vezényszóra s nem volt megfékezhető, ha­­nem tovább tombolt: ez olyan természetes, an­­­­nyira emberi, hogy nem is sok szív, nem is sok igazságszeretet, csak egy kis meggondolás kell hozzá, hogy meg lehessen érteni. De kell hozzá­ még valami: az, hogy az ember maga is szen­­vedett legyem Mi, a­kik itthon bujdostunk­­, fegyházba hurcoltattunk, pincékben lemészá­­róhattunk, titkon a Dunába dobattunk és m­in­­­denféle testi és lelki mártiriumot szenvedtünk, mi értjük, és megértjük azokat is, a­kik még nem tudnak a megbocsájtás keresztény magas­ságaiba emelkedni. Csak két kategória van, a­mely nem tud se megérteni, se megbocsájtani: a konok gonosztevőké, a­kik egyszer megkós­tolták a hatalmat, és az elveiktől, tanításaiktól elvakult, elfogult ideológusoké, a­kik dogmái­kon lovagolnak, ha kell, embertesteken, ha kell, népek becsületén keresztül. 1i jóvátételi bizottság elvetette Brasb­ary javaslatát. — Németország kérvénye ügyében a döntést elhalasztják a német pénzügyek gyökeres reformjáig — Németországnak nem készpénzben, de Kincstári utalványban kell fizetnie. — A szavazatok arányszáma 3:1 volt. — Az antant válsága. — Bécs, aug. 31. Tudósítónk jelenti telefonon. A jóvátételi bi­zottság ma délutáni ülésén meghozta döntését. A bi­zottság elvetette az angol delegátusnak, Bradbury­­nak javaslatát, a­mely Németországnak egy feltétel nélküli moratórium megadását indítványozta. A sza­vazatok arányszáma 361 volt. A bizottság a belga delegátus javaslatát fogadta el, a­mely Németország­nak az ez év végéig teljesítendő fizetési kötelezettsé­gére hathónapos moratóriumot adott. Németország­nak nem készpénzben, hanem kincstári utalványok­ban kell tartozását teljesíteni. Olaszország képviselője tartózkodott a szava­zástól. A jóvátételi bizottság döntése. Pária, aug. 31. (Wolff.) A jóvátételi bizottság Németország moratóriumkérelmére vonatkozóan egyhangúan a következő határozatot hoz­ta: A jóvátételi bizottság az 1922 július 12-iki új moratóriumkérésről határozva, figyelembe veszi, hogy Németország befelé és kifelé minden hitelt el­vesztett és a márka értékének háromezeredrészére esett. A jóvátételi bizottság kimondja: 1. A jóvátételi bizottság a Németország részé­ről előterjesztett kérvényről a határozathozatalt el­halasztja mindaddig, míg el nem készíti Németor­szág pénzügyei gyökeres reformjának tervét, a­mely a következőket tartja szem előtt-" aj a költségvetés egyensúlya, b) Németország külföldi adósságterheinek esetleges leszállítását — a jóvátételi bizottságban képviselt kormányok előzetes hozzájárulásai esetén — oly mértékben,­­ mennyi hitelének helyreállítá­sára szükségesnek látszik. c) valutareformok, d) külső és belső kölcsönök felvétele, figye­lembe véve a pénzügyi helyzet konszolidálását. 2. Az előző pontban jelzett intézkedések elő­készítésére és végrehajtására szükséges időt nye­rendő, a jóvátételi bizottság az 1922 augusztus 15-én és szeptember 15-én esedékes készpénzfizetések ki­egyenlítéséül, továbbá­ abban az esetben, ha a köz­­benső időben más megállapodás nem jön létre, az azokat követő 1922 október 15-ike és december fáiké kazah­ csodáké* ké.wiPánzfigfi­,Ések, kiegyen­íté­seül, elfogad aranyban fizetendő hathónapi lejáratú német kincsá­ri jegyeket, a­melyek el vannak látva biztosítékokkal, a­melyek tekintetében a német kor­mány és a belga kormány — a­mely utóbbi szá­mára szolgálnak a készpénzfizetések — megegyez­nek s ha ilyen megállapodás nem­ jön létre, arany­nak külföldi banknál letétbehelyezésével garantál­nak. E bánik megválasztásához Belgium hozzájáru­lása szükséges. A döntés előzményei. Tegnap Schröder német államtitkár kihallgat­­ásának külső formái arra vallottak, hogy Paris­ban a béketárgyalások szellemét léptették újra életbe és a németektől még az ellenfélnek kijáró megbecsülést is megvonják. .Mert a német államtit­kárt valóságos bírói kihallgatásnak vetették alá, gondosan ügyelve arra, hogy ne képzelhesse magát egyen­lőrangú tárgyalófélnek. Külön asztala volt és Bradbury angol megbízotton kívül a többiek még arra sem érdemesítették, hogy vitába elegyedjenek , vele. Meghallgatták, mert ez elől ki nem térhettek, de látszott, hogy annak, a­mit mond, nem tulajdo­nítanak fontosságot. A német államtitkár hosszú be­szédben adta elő kormánya álláspontját, a­mely fő­leg az ellen a francia vád­ ellen védekezik, hogy Németország rosszakarata idézte elő a márka elér­téktelenedését. Számszerű adatokkal igazolta, hogy a német kormány mindent megtett, hogy a garancia­bizottsággal közösen megállapított követeléseket tel­jesítse, hogy mindez kevésnek bizonyult, annak ha­talmán kívül eső, Franciaországban igen jól tudott okai vannak.­­ A franciákra a német kiküldött beszéde ál­­lítóan hatás nélkül maradt, nem találtak benne semmi olyan új momentumot, a­mely eddigi köve­­­­teléseik lemérséklésére bírhatta volna őket. Ma tehát mindenképp élére van állítva a kérdés, mert ha a döntés eredményeképp moratóriumot adnak a németeknek, akkor a franciák vonulnak ki a jóvá­­tételi bizottságból, ellenkező esetben pedig az ango­lok. Egyik i®, másik is pedig az antant fölbomlását jelenti, még akkor is, ha Poincaré az ellene való döntést nem használná fel a franciák l­eghőbb vá­gyának, a Pruhr-vidé­k megszállásának foganatosítá­­sával, a­mire pedig igen kevés a kilátás, hiszen az amerikai tudósítók már arról értesítik lapjaikat, hogy Franciaországban minden előkészület megtör­tént arra, hogy a Ruhr-vidéket huszonnégy óra alatt meg lehessen szállni. Az angolok ugyanis a jóvátételi bizottság döntésének semmibevételét egy­formán minősítik a Franciaország részéről kezde­­­ényezendő önálló akcióval és mindkét esetben ké­szek a franciákkal eddig közösen járt politikai útról letérni. "

Next