Budapesti Hírlap, 1922. október(42. évfolyam, 224–249. szám)
1922-10-01 / 224. szám
1922 o' .tóber 1, 8l?D&PtSn Hírlap 1224. «&> Magyarország lojálisan meg fog felelni nemzetközi kötelezettségeinek, „leszögezvén“, még a cseh, román és jugoszláv delegációk is igennel szavaztak. Az egyhangú felvétel kihirdetését meleg taps kisérte, amelyben a karzat is részt vett. Az elnök felhíván a magyar delegációt, hogy megbízólevelének egyidejű bemutatásával foglalja el a részére fentartott helyet, a főtitkárság két szolgálatot teljesítő tisztviselője a főbejárathoz megy, nyílik az ajtó és belép Bánffy külügyminiszter. Általános taps, a külügyminisztert a magyar delegáció tagjaival együtt helyére kalauzolják, asztalára helyezik az új tg5-áHam Hongrie feliratú tábláját és az ülés folyik tovább. A napirend következő pontjánál a norvég delegáció egy női tagja beszél az ópium-kérdésről. A népszövetségi törzstársaság nagyon meg szokta mustrálni az újonnan érkezőket. Az már most is látható, hogy Bánffy Miklós személyisége, a maga nyugodtságával és határozott fellépésével, általános rokonérzést kelt. Egy az elnökséghez intézett levéllel a külügyminiszter egyébként mindjárt itteni működése kezdetén, ráduplázott a kisantant nyilatkozataira. Mintha ez a levél a sorok közt azt mondaná: „Vigyázat! most már mi is itt vagyunk és nem lehet rólunk akármit mondani.11 R. J. Kemál újra előrenyomult. — A Márvány-tenger partja Csanak kivételével már teljesen a törökök birtokában van. — Anglia ultimátuma Kemálhoz. — Mozgolódik a Kisantant. — A törökök megint megverték a görögöket. — Csanak körül az angolok és törökök már valósággal farkasszemet néznek egymással, még pedig könnyű és nehéz ágyuk társaságában s az összes tudósítók véleménye szerint valóságos csodaszámba megy, hogy az első puskalövés, amely jeladása lenne az új háborúnak, még nem dördült el. Az angol ultimátumot mára ugyan megcáfolják, de ez a cáfolat mintha inkább a névre, mint a lényegire vonatkoznék, mert Lloyd George a minisztertanácsból kijövet azt mondta a várakozó újságíróknak, akik megkérdezték, hogy valóban ultimátumról van-e szó: nevezzék, aminek akarják. Valóban mindegy, minek nevezik az angol minisztertanácsnak Harrington tábornokhoz küldött utasítását, a súlypont mindenképpen azon van, hogy ezen utasítás értelmében fölszólítják Kemál basát arra, hogy csapatait záros és pedig rövid idő alatt vonja vissza. Eddig csak az előnyomulás megszűntetéséről volt szó, ami már túlhaladott áláspont, minthogy az öszszes hírek szerint Kemál basa Csónak kivételével a tengerpartig az egész területet birtokába vette. És ha nem is felel meg a valóságnak, hogy a Csanak körül összevont angol hadsereget a törökök körülzárták, nem lehet kétség benne, hogy az angol hadsereg kedvezőtlen helyzetének is szerepe van az angol minisztertanács aggresszívebb fellépésében. Angliában mindenesetre fölkészülnek minden eshetőségre és a közönség túlnyomó része kezd a háború gondolatával megbékülni. Jóformán már csak a független munkáspárt hadakozik a kormány politikája ellen, a munkáspárt vezérei ellenben a tengerszorosok szabadságának kikényszerítését már jogosnak mondják. A nyugalom és bizalom azonban, amely mindenkor annyira jellemezte az angol közvéleményt, ezúttal hiányzik, persze most sem a törököktől félnek, hanem az iránt aggódnak, hogy az esetleges háborúnak milyen visszahatása lesz Moszkvára és Közép-Európára. A parlament összehívását Lloyd George mindeddig még feleslegesnek tartja, de az értesítést már kiadta, hogy mihelyst a háború kitör, a parlamentet nyomban össze fogja hívni. Ezek alapján minden azon látszik megfordulni, hogy Kemál basa visszavonja-e csapatait vagy sem. Az angol sajtó információi szerint, ha a törökök nem vonulnak vissza, akkor a katonai következmények elmaradhatatlanok, de természetesen hatályukat vesztik a szövetségeseknek legutóbb tett ajánlatai is. Más szóval, ez háborút jelent, mégpedig az angol lapok fogalmazása szerint háborút a törökök és a szövetségesek között. Ez az angol információ alig egyeztethető össze a francia és olasz kormányok álláspontjával, amelyek a törökök ellen irányuló semmiféle hadműveletben nem fognak résztvenni. A francia katonai szakértők máris kijelentik, hogy Harrington tábornok kezdeményezése nem hasonlítható össze a szövetségeseknek nemrég a görögökkel szemben Tráciában tanúsított magatartásával, mert a Csalaidzsa-vonal meg volt védhető, a Márvány-tenger déli partján fekvő állás ellenben tarthatatlan. De azért a háború gondolata Franciaországtól sem idegen. Poincaré a kamara pénzügyi bizottságától rendkívüli hitel megszavazását kérte arra az esetre, ha a balkáni bonyodalmak súlyosabb fordulatot vesznek. Háromszázmillió frankról van szó, amelyet a kormány hadianyag formájában nyújtana Romániának, Lengyelországnak és Csehországnak, ha a keleti kérdésben katonai beavatkozás válnék szükségessé. Persze, ennek a pénznek nem az a rendeltetése, hogy Törökország ellen vegyék igénybe, hanem arra való, hogy ezek az államok a szovjetek és bolgárok betörése ellen védekezhessenek. Franciaország békés arculata tehát csak addig tart, míg az angol szövetségese által fölidézett háború csak Törökországra szorítkozik, de mihelyst a törökök szövetségesei is beleártják magukat, azonnal felüti ő is harcias ábrázatát és ha nem is katonával, de jól csengő frankokkal beleavatkozik a küzdelembe. Hogy aztán ez a segítség az általa kedvelt törököknek is árthat, az egy előre, úgy látszik, nem feszélyezi Poincarét, aki egyébként ezúttal nagyon kíméletesen bánt velünk és nem hívta föl a csehek és a románok figyelmét Magyarországra- Vagy azt hiszi, hogy innen semmiféle támadás veszélye nem fenyeget, vagy talán úgy gondolja, hogy minket majd Jugoszlávia gondjaira fog bízni. A Reuter-ügynökség jelentése szerint Kemál basa kijelentette volna, hogy hajlandó csapatait némileg visszavonni, feltéve, ha az angol haderőket is visszavonják. Minthogy erre alig van remény, a béke megmentése talán csak azon a várva-várt találkozáson sikerülhetne, amelyet Kemál basa és Harrington tábornok között már napok óta előkészítenek, de amely eddig, nem tudni, milyen okból, még megvalósítható nem volt. Talán az utolsó percben kedvező fordulatot ad még a dolgoknak. Kemál Kasának az az elhatározása, hogy a szövetségesekkel a fegyverszüneti feltételek megállapítása végett előzetes értekezleten óhajt találkozni. Ez az elhatározása Kománnak még az angol ultimátum előtti időből ered és így nem bizonyos, hogy a körülmények változásával nem változott-e meg elhatározása is. Ezek mellett az események mellett a görög forradalom jelentősége úgyszólván egészen eltörpül. A forradalomnak valódi célja, mérete még nem is bontakozott ki, csak annyi bizonyos, hogy Görögországban ma megint Venizelosz a legfőbb úr. Az új kormány, amely Zaimisz elnöklésével megalakult, tisztára Venizelosz híveiből került ki. Maga Venizelosz egyelőre Paris, London és Róma között utazgat, és, amint mondta, addig nem kíván hazájába visszatérni, mig a rend ott teljesen helyre nem áll, állt, gondosan felöltözködött fess főhadnagyi uniformisába, szakállát, bajuszát gondosan leberetváltatta, fehér haját, kurtára nyiratta és igy beállított Cocóék családjába. A család és a lány kitűnően fogadták. A lánynak nagyon sok udvarlója és barátja volt a harctéren és szüleitől egyenesen parancsot kapott, hogy minden fiatalemberhez, aki már hazajött, vagy aki itthon maradt akár púpos, kancsal vagy vöröshajú, rendkívül nyájasnak kell lenni. Mert az idők járása nagyon megnehezedett a leányok fölött. • Ezt persze Csapó barátunk nem tudta és azt a körülményt, hogy Gocó fölugrott, eléje szaladt és mind a két kezét odanyújtotta neki, a maga javára irta. Úgy látszik, a leány mégis csak, mondjuk, rokonszenvez vele. Vallon nincs ebben része annak is, hogy most nem látja maga előtt azt az utálatos vöröshajat" Miközben egymás kezét szorongatták, egyszerre a leány eleresztette az ifjút, hátrafelé tett egy lépést és így kiáltott: — Szent Isteni Csapó, mi történt magával? Most látom csak, hogy a haja nem . . . hogy a haja egészen fehér. Csapó élesen tanulmányozta a leány arcát és úgy vette észre, hogy ez a fehér haj nem hat kellemetlenül Gocóra. Úgy is lehetett, mert a picike így folytatta: — No, hallja Csapó, ez egészen érdekes. Ilyen fiatal, napbarnított üde arc és hozzá ez a fehér haj... — Nagyszerül — toldotta meg a mama, aki leánya kijelentését nem találta elég melegnek. Szóval az első látogatás igen jól sikerült és Ambrus meg volt vele elégedve. Úgy látszik, a fehérhaju férfit a leányok elfogadhatóbbnak tartják, mint a vöröshajat, különösen, hogyha ez a fehér hal nem öregséget jelent. Másnap Csapó fölkereste rendes borbélyát- Szecskó uramat, az ismert budai mestert. Mikor Szecskó uram meglátta, összecsapta a kezét. — Nagyságos uram, most már rendben vagyunk. Most már hozzá merek fogni a munkához. — Miféle munkához? — Amíg vöröshajunak méloztatott lenni, nem mertem tanácsolni, hogy fessük meg a haját, mert a vörös haj nagyon különös dolog, festés tekintetében nincs kitapasztalva és nagy meglepetéseknek lehetünk kitéve. A fehér haj ellenben a legalkalmasabb a festésre, mert a fehérség a hajnál nem szin, hanem teljes szintelenség, ami aztán ezt a hajat roppant alkalmassá teszi a festésre. Mivel, tetszik tudni, a festéknek semmiféle szin nem állja útját a hajban. — Ne beszéljen már annyit, kedves Szecskó uram, hanem mondja meg, mit akar tulajdonképpen" — Szőkére akarom a nagyságos urat átfesteni. Csapó habozott- Elvégre az a fehér szín mindenkit a csaták hősére emlékeztet, aki minden poklok veszedelmein keresztül törte magát, ősz hajára tisztelettel fog nézni mindenki, még a diákok is... még a leányok is . . . talán ... de Szecskó úr addig dumált a fülébe, hogy végre rászánta magát. A mester azt ígérte, hogy három nap alatt, készen lesz. Nos hát, Isten neki, próbáljuk meg. Ha Cocó afehér hajat így fogadja, akkor egyszerűen a nyakába fog borulni, ha szőke hajjal jelenik meg előtte. Ennek legire így kell következnie. A mester becsukta boltját és hozzáfogott az operációhoz. Először meleg vízzel megmosta, azután sósborszesszel megint megmosta, és akkor valami kenőccsel keményen bedörzsölte. Akkor egy fehér sipkát szorosan a fejébe húzott és ezzel minden készen volt. Azzal az utasítással ment haza, hogy a sipkát három napig hagyja a fején, akkor vegye le, a fejét mossa meg forró vízben és akkor ott fog állni elpusztíthatatlan szőkeséggel. Három nap múlva este nyolc órakor szertartásos ünnepiességgel megtörtént a sapkalevétel. Színhely Csapó tanár úr fürdőszobája. Jelen voltak a tanár és mamája, akinek szintén hő vágyai közé tartozott, hogy fia a vörös fejétől megszabaduljon. A fiú lehúzta a sapkát, a forró vízzel teli mosdóba dugta a fejét és a mama egy hatalmas darab szappannal hozzáfogott, hogy a hajról a festéket, lemossa. Tizpercnyi erőteljes munka után lepedőt dobott a fia fejére és kezdte a haját letörölni. Újabb tizpercnyi munka után a mama levette a lepedőt a fiáról . . . Ekkor egy velőtrázó sikoltás hallatszott és az öreg asszony ájultan rogyott egy karszékbe. Csapó csakhamar rájött, hogy ez a vesét velővel megrázó sikoltás a megcsalódott anyaszív jajkiáltása volt A megijedt gyermek felugrott és anyja ápolására sietett A közben magához tért anyai szív azonban határozott mozdulattal a tükörre mutatott. Csapó belenézett és egy hördüléssel szintén egy székre rogyott. És ez a hördülés a megcsalódott szerelmes szív felförmedése volt. A tükörből egy Csapó tekintett rá, aki vörösebb volt, mint valaha. Ha feje eddig pusztii pásztortűz volt a messze éjszakában, most mint bibliai tűzoszlop világított, mely az eltévedt zsidókat a pusztaságból kiűzette. Egyszerre a tanár dühödten felugrik, gyorsan megszárítkozik és felöltözik és elrohan ezzel a kiáltással: — Megölöm Szecskát! És hogy ez az elbeszélés nem végződik gyilkossággal, tisztán annak köszönhető, hogy a kiváló mester nem volt az üzletében. Csapó úr kábuttan, kétségbeesve tántorgott haza és édesanyja kebelén sirta ki bánatát. Már oly szépen elhelyezkedett itt színébe®. A háború borzalmaiban megfehéredett csatatéri hős volt ő, aki ha végig megy az utcán, az emberek összesúgnak mögötte és csodálattal nézik, az anyák pedig fölemelik gyermekeiket, hogy jobban lássák a nagy embert. És most egyszerre lebukott dicsőségének egéből és újra az lett, a ki volt, a vörös tanár. Ettől kezdve elmaradt minden társaságtól és csak iskolai kötelezettségeinek élt. Lassankint embergyűlölővé lett. Mindnyájan elvesztettük őt szem elöl és nem is hallottunk róla semmit. Úgy látszik, nagyon sokat szenvedett és a jó Isten végtére mégis csak megsajnálta és segített rajta. Tudjátok hogyan? Ránk küldte a drágasági hullámot, melybe mint anynyi más ember, Csapó tanár úr is bekőszült. Erre ráfogta, hogy ez a csatatéri megőszülés és visszatért Cocóhoz, aki még mindig nem ment férjhez. Cocó most már tekintettel arra, hogy az évek nagyon gyorsan következnek egymás után, habozás nélkül hozzá ment feleségül. És most az egész világ kíváncsian lesi, hogy igaza volt-e annak az öreg néninek, mikor azt állította, hogy ennek a párnak a gyermekei zöld hajúak lesznek . . . Kemál pasa nem vonul vissza a semleges zónából. London, szept. 30. (Reuter) Musztafa Kemal pasa Pellét tábornokkal, a konstantinápolyi francia főmegybizottal, aki rövid idővel ezelőtt Szmirnában volt kiküldetésen, közölte, hogy nem szándékozik a török haderőket a semleges zónából visszavonni. Aranyat, ezüstöt, briiliáns ékszereit nem tudta eladni, mint Gellért Testvéreknél36.