Budapesti Hírlap, 1923. február (43. évfolyam, 25–47. szám)

1923-02-01 / 25. szám

falom nem vonhatta volna be Amerikát a háborúba. Az erkölcsi tényezők döntötték el tehát a háborút. — Vannak egészen konkrét előnyök is, a­melyek a nemzetek szövetségének ta­gsá­gából következnek: a lefegyverzés kérdése. —­­A lefegyverzés tekintetében igaz, hogy f. nemzetek szövetségének eddigi viselkedése teljesen a szövetség ellen szól. A külügy­miniszter úr felszólalásában hivatali fele­lősségének tudatában nagyon enyhén jelle­mezte ezt a helyzetet, mikor azt mondta,­­hogy er­re vonatkozóan nálunk határozott­ban keresztülvitték a lefegyverzést, és többi államokban azonban, sajnos,­ kezdetleges stádiumban van ez az ügy. Nekem azon­ban utódomban van kimondani magasabb érdek veszélyeztetése nélkül, hogy a­mi e téren történt, helyesebben szólva nem tör­tént,, az az új európai érának valóságos bot­ránya. Rendszeres szabotálása a nemzetek szövetsége alapokmányának az az állapot, hogy a nemzetek egy része le van fegyve­rezve, a többiek pedig a békeévekhez ké­­pest is erősebb fegyverkezést folytatnak.­­Ez egyenesen tűrhetetlen és az újabb kon­cur­zi­ók előfordulásának állandó veszedel­mét hordja magában. — Nem áll az, hogy a győzőknél van az erény és a legyőzötteknél a bű­n. Nem mondom azt, hogy fordítva van. Gyarló emberek vagyunk valamennyien, itt is, ott i­s. A Isi érzi, hogy magának megengedhet­­mindent,­ az könnyen hibákba esik. Ezek­nél a nemzeteknél, a­melyek kiszolgáltatva látják magukat a nem éppen barátságos szomszédoknak, kell, hogy a keserűség olyan foka fejlődjék ki, a­mit én, a­mikor­­Magyarországot képviselni volt tragikus szerencsém, úgy fejeztem ki, hogy azt mon­dottam Pak­sban: Önök megteremtik a két­ségbeesés koalícióját, a­mi igen nagy ve­szedelem Európára nézve. (Helyeslés a Ház minden oldalán.)­­ A nemzetek szövetsége irányának javulása ott fog kezdődni, a­mikor a le­fegyverzés kérdésében az egyformán osztó igazság fog érvényesülni. Mielőtt beléptünk a szövetségbe, a trianoni diktálás volt a mértékadó, azóta a nemzetek szövetségé­nek az a paktuma a mértékadó, a­mely szerint a nemzetek szövetségének tanácsa állapíthatja meg a lefegyverzés mértékét, az egyes államok földrajzi fekvése alapján. Ez a paktum a bék­eszerződés egy része. A kisebbségek védelme.­ ­ A kisebbségek kérdésében is­­megvál­tozott a helyzet. Módunkban áll meghallga­tást­­és intézkedés­t követelni. Azonban én őszintén beszélek. Dacára ezeknek az elő­nyöknek, a­melyeket felsoroltam, nem let­tem volna barátja a­­belépésnek, mert az alapokmány egyik paragrafusa megerősí­teni látszik a trianoni békeszerződés alap­j­án előállott területi helyzetet. Ezt olyan súlyosnak tartom, hogy ezért nem javasol­tam volna a belépést, ha ez az okmány nem mutatna rá a szerződések revíziójának lehetőségére.­­ Jól mondta a miniszterelnök úr, hogy azzal, hogy a trianoni békét aláírtuk, nem ismerjük el annak igazságát. Nekem alkalmam volt ugyanezt hangoztatni. Én azt mondtam, hogy Magyarország belépése a nemzetek szövetségébe nem jelenti azon az általános politikai helyzete­ t.­ Már most s­em lehet, hogy néhány pillantást ne vessek az általános politikai helyzetre. — Az általános politikai helyzet, igen koo­­moly. A kis-antant és a nagy-antant kép­viselői megtették azt a demursot, melynek alaptalansága ismert és melynek végrehaj­tása úgyszólván elpárolgott. Ebben ben­­nfoglaltatik az ellenünk irányuló akció első részének igazságta­nusága. Én Szim­ptom­á­­nak látom ezt, annak a rendszeres akció­nak a megnyilvánulásának, melyet a kis­­antant Magyarország ellen folytatni akarás­a melyet nem akarok olyan néven megne­vezni, mely a diplomáciai hanggal nem volna összeegyeztethető. Magyarország fegy­verkezéséről beszélni, minden komolyságot nélkülöz. Eckhardt Tibor legutóbbi felszó­lalásában számokat idézett, melyek, kétség­telenül helyesek és a­melyek mutatják, hogy a kis­antant 500.000 katonájával és 3000 ágyújával szemben Magyarország leg­feljebb 35.000 embert és 120 ágyút állít­hatna ki, ily körülmények között támadó szándékról beszélni; annyira nélkülöz­ min­den komolyságot, hogy­anya csak hatalmi politikai fogásból lehet gondolni. Hogy­, hi­vatalosan megtörtént-e, azt nem tudom, de a sajtó közölte, és miniszteri nyilatkoza­tokban is szerepelt, hogy a kis­antant álla­mai, nevezetesen Románia nem fogadja el perdöntőnek az antant katonai bizottságá­nak nálunk tett megállapítását, mert az ellenőrzésben nem volt részük. Nem tudom, hogy ilyen követelés csakugyan fennáll-e. Nem hiszem, mert a-e egyenesen szerződés­­ellenes volna, v­alósággal megdöntené a tria­noni szerződést. De a hihetetlen is megtör­­ténhetik­ manapság. — A trianoni szerződés 133. szakasza megmondja, hogy a lefegyverzés ellenőrzé­sére a főhatalmak katonai bizottsága mű­ködik, abban a tekintetben, a­mennyiben a lefegyverzés határidőhöz van kötve. Ez után a határidő után a 143. szakasz sze­rint a nemzetek szövetsége tanácsának joga van a további ellenőrzést elrendelni. A szerződés tehát két fórumot jelöl meg, vagyis Magyarország, nemzeti, szuveréfljja­, sóinak­ megszorításához csak e mértékig­­járult hozzá, más ellenérzést nem­ ismert el. E nélkül pedig semmiféle idegen tényezőnek minket ellenőrizni joga nincs. (Zajos he­lyeslés az egész Házban.) — Nem akarom most ecsetelni azokat a szim­ptomákat, a­melyek azt mutatják, hogy a szomszédos államokban bizonyos támadó szándékok vannak. Az utolsó na­pokban ugyanis a cseh külügyminiszter a Prágai parlamentben beszédet mondott, a­mely lényegileg föntartja ugyan az elle­nünk irányuló hamis vádakat, konciliáns hangjával azonban azt a reményt kelti föl, hogy a felhők mégis elvonultak és olyan álláspont kezd érvényesülni, hogy M­agyar­­ország jogainak és méltóságának respektá­lásával nyugalmat kell teremteni. Bethlen István gróf miniszterelnök: Ügy van! A Nagykevélyhegyz tetején. Egy utonjáró jó ismerősöm mondja, h­ogy azt, hogy hogyan kell sétálni, Eötvös Károly írásaiból tanulta. Pedig hát az egész Mezőföld és a kapcsolt Abbázia­­k­ávéház tanaim rá, hogy diákkora óta is nem szenvedhette a vajda a sétálást. De azért, mint mindenhez, a sétáláshoz is igen nagyon értett. Akár csak Kant, a­ki Kö­­nigsbergából soha ki nem­ mozdult, ám azért megmagyarázta az egész mindensé­­get a világ teremtésétől fogva a végezetéig. Beszélhetett annak a szentírás. Ő azt job­ban tudta, m­íg mások­ még jobbat nem találtak. Hogy hogyan jött rá, hogy nem, az Eötvös Károly titka. Hanem abban igaza­m van, hogy a sétálás nem gondolkodásra való. Megvan az ideje a gondolkodásnak és megvan az ideje a sétálásnak, a­mikor nézelődni kell. Ott egy virág. Megismer­kedsz vele. Lehajolsz hozzá, míg nézege­ted, megszagolod, megkérded a kaszáló embertől a virág nevét, természetét. Rá­­száll-e a méh? Játszik-e vele a gyerek? Illatossá teszi-e a szénát? Rontja-e a kasza ölét? Szereti-e a jószág? Amott egy csillag. Sárgás-e, zöldes-e, vöröses-e a fénye? Nyugodtan néz-e le reád vagy talán idege­sen hunyorgat? Tudod-e a nevét? Játszik-e vele a legény, meg a fiatal lány, a­melyik előtted sétál? Igaz-e, hogy elférne benne az egész nap minden bolygójával egyetem­ben? És sok egyéb más. Téli vasárnap reggelén sétálsz egyet a városligeti szobrok közt. Kilenc órakor betérsz a jaki templomba. Az iskolásfiúk csengő éneke között eretnek létedre is végigéled a nagy titkot, a misés áldozatot. Élvezed a zöldhullás pap egyszerű­ szavú, okos szentbeszédét. És mire tíz óra lesz, megnyílik a mi nemzetünknek kellőkép­pen sohasem méltányolt büszkesége: a Me­zőgazdasági Múzeum. A templomtól csak néhány lépés a vár­udvaron át. És ez a néhány lépés is, a há­n­y lépés, annyi megállás, annyi szemlé­lődni való. A gesztusnélküli előkelő Ká­rolyi-szobor. A mily gesztusa még előke­lőbb Anonymus. A platánfák. Az épüle­ homlokzata és a bejárat mögötti ragyogó kép. Az erdészeti osztályon régi ismerősre ta­lálok. A Karszt befásításának plasztikus képe köszönt. A kanyargó, kerékcsapás nél­küli, kerékhányó kövekkel szegélyezett, gondos kézzel feltartott, sima hegyi út. Fe­lette és alatta a mészköves hegyoldal. Hellyel-közzel egy-egy házacska, cserép­­zsindely© a bóra ellen le van tapasztva. Sehol egy csepp víz, forrás, patak. Csak mesze lent a mélységben a szigetek közt nyugvó kvarnere. A sziklák közt a sziklát robbantó, csá­kányozó emberi kéz. Ez a kéz a dolinákból egy kis szegényes humuszt hord fel a rob­bantás és csákányvágások közé és fapalán­­tát rak a humuszba. Csak úgy kevés legyen belőle, csak éppen annyi, hogy életre kap­hasson a kis palánta. Nem több. A kis búzacsírában benne él a nyári aratás egész élete. És ez a kis élet búzaszem ölében, nem kíván több táplá­lékot, mint a­mennyi keményítő van egy szem búza lisztjében. Csak ezt hagyja meg neki az ember, hölgy addig legyen mit ennie­a csirának, miig gyökerét a földbe ereszti. Aztán már megél a maga lábán is Isten kegyelméből. Csak annyi humuszt a kis fapalántának, mig gyökeret ereszt. Azután már sziklát repeszt és a levegő szenétől megduzzadt, le­hulló leveleivel kitölti a sziklarepedéseket és a velük keveredő, lennálló sziklaportál iszapos humusz gyógyulást hoz a sebzett f­öldanyának. És e fölött a földet nemesítő kultur­­runka felett ott a karszti hegyek közt is­ten áldásán­­kívül a magyar állam munkás­keze lebegett. Építettünk kőházat, más la­kik benne. Miénk a munka, másé az áldás. Eh! Menjünk odébb! • Tavaszi vasárnapi séta a pilisi hegyek­ben. Betérek a borosjenői plébánia-tem­plomba. Művésznek radírozó tűje alá való teimr a templom is, a hozzásimuló plébá­nia-udvar is. Csak lágy vonalakkal lehet ezt a képet megfogni. A lehulló vakolat, az elgörbült szarufák, a széles szemöldökű, kajlára hajlót kapu. Egy cseppet sincsen már meg benne a tervrajz merev mértani vonalvezetése. " Nagy urak lehettek a borosjenői papok a váruk után'ítélve. Ma . . .? Ma már vasúton jár, meg hajón a herceg Eszter­gomból Budára, Budáról Esztergomba. El­múlt. Nem száll meg, nem tér már be ete­tésre a jenei parókiára. Lehull a vakolat és a széles szemöldökfa alatt megereszke­dik a kapu sarka, a németek táncolnak, harmonikálnak a faluban és ürül a tem­plom. Elmarad ez is, amaz is. A jó ég tudja, mi ez?. És jó ismerős köszönt itt is. A parókia mögött megint egy plasztikus karszti kép. A Nagykevély hegye. Mészköves, kopár, fállan hegyoldal, akárcsak a Kamion. Sok vadrózsa, szederinda, galagonya. Glognak hívja a karszti nép. A karszti világnak sok más virágja, minek csak a karszti nevét tudom. Hellyd-közzel egy-egy hegyi há­' s­zacska. Sehol egy csepp víz, forrás, patak. Csak messze lent a partok közt és szigetek körül elhúzódó ezüst szalag: a nagy Duna­ vize. Út nincsen, kerékcsapás van. Annál mélyebben kijárva. És még valamit keresek hiába. Az Isten áldása alá szánt emberi munkát a kövek közt, a­mit a Kamion végzett a magyar­­ királyi erdőigazgatás. Az ország szívében a be­nin fásízott karszti hegy képe! A gyertya tövében a leg­erősebb az árnyék. A hittérítők külföldön járnak, itthon üresek a templomok. Nagy divatja volt a­­ csángó-mentésnek, itthon Szeged alá nyo­mult az oláh világ. Szép magyar iskolák.. . Julián-iskolák a délszlávok közt, itthon szomorú kis házacskákon az angyalos táb­lácskák. Ezekkel a hivatalos pecsétekkel kellett igazolni, hogy ez a szomorú tanya­i iskola ám, különben el nem hitte volna, senki. És, de hány helyen nem volt mert még a táblácskához való hajlék sem. Meg­hódítjuk az égész világot, itthon meg, a Nagykevély oldalán nincs fapalánta és a kis­­embercsi­a nem tud a napfényre jönni, mert enni akar a nyári aratás életéből. Per, die a jó Isten napja érlel annyit, hogy m­es­ett volna a harmincmillió magyar ezen a gazdag földön, csak olyan súlyos lakatot ne akasztanának a magtárakra azok, kik- r­mmn h» s«.«*.y 1923 feb­ruár­­i állapotokba való belenyugvását, melyet a trianoni béke teremtett. Mi azt akarjuk,­ hogy a velünk elkövetett igazságtalanságo­kat békés utón reparálják. El fog jönni az idő, talán gyorsabban, mint hisszük, hogy a revízió a nemzetek szövetségének útján létetik aktuálissá. Apnonyi Albert gróf: A szimptómák arra engednek következtetni, hogy a szomszédos államokban is kezd tért hódítani ez a föl­fogás. Azt hiszem, mindenki helyesli, ha azt mondom, hogy a mi részünkről nem szabad irritáló anyagot dobni a helyzetbe, ellentrén mindnyájunknak össze kell fog­­nunk, ha mások jóvoltából­ ilyen helyzetbe sodródunk. A javaslatot egyébként elfoga­dom.­ (Zajos taps és éljenzés a Ház minden oldalán.) Scitovszky Béla elnök a vitát bezárja. A küülü­gymin­iszter beszéde. Ezután Daruváry Géza külügyminiszter állott föl szólásra. Mindenekelőtt kijelen­tette, hogy a kis­antant részéről nem merült föl olyan óhaj, hogy képviseletet kapjon a katonai ellenőrző bizottságban.­ Politikai és erkölcsi szempontból lehetetlenségnek tartja, hogy ilyen, a békeszerződés szavai­val és betűivel ellenkező óhaj fölmerüljön. A­mi a cseh külügyminiszter tegnapi be­szédét illeti, osztozik abban a nézetben, hogy azt lehet úgy felfogni, mint egy konciliánsabb atmoszféra reményét. Mégis, mivel ott ismét felmerültek és a kis­antant sajtójában ismét felbukkantak azok a vá­dak, a­miket ellenünk emeltek, egy-két szóval erre is kitér. Legsúlyosabb vád a magyar-román ha­táron lévő nyugtalanság. Ennek oka nem a mi fegyverkezésünk, hanem a román katonai fegyverkezés. Ezt senki kétségbe nem vonta, a ka­tonai ellenőrző bizottság megállapította, hogy a mi fegyverkezésünkről szóló hírek teljesen alaptalanok. A­mi a határinciden­seket illeti, azokat mértéktelenül felfújták. Az történt, hogy idegen területről lőttek a mi határőreinkre és ezek egyszer visszajöt­­tek, egyszer pedig nem. Mindig hajlandók voltunk és hajlandók vagyunk a politikai foglyok kicserélésére. Nehézség itt csak annyiban merült fel, hogy nálunk mindig kevesebb politikai fogoly volt, mint szomszédainknál. Azt is­ hallhatjuk, hogy ezeket a dolgo­kat az európai közvélemény elé akarják vinni. Óhajaink itt teljesen találkoznak. (Helyeslés a Ház minden oldalán.) Az igaz­ság tiszta fegyverzetével akarunk küzdeni. .4. európai közvéleményt egyenesen keres­sük. A határincidensek ügyét is nemzetközi fórumra akartuk bízni és nem raj­tunk­ mú­lott, hogy nem került ez az ügy ez elé a fórum elé. Azt is halljuk, hogy a magyar kormány a bé­keszeretetet hangsúlyozza, de nincs elég ereje az ezzel ellenkező törekvésekkel és organizációkkal szemben. Ki kell jelente­nem, hogy nálunk csupán egy politika van: a magyar kormány külpolitikája és bízom abban,­ hogy­­itt is a nemzetgyűlés minden pártjára támaszkodhatom. A mi politikánk­­ teljesen­ békés, m­i­­­em­ provokálunk sen­-’ leit, de másrészt a szerződésekre hivatkozva minden provokációt visszautasítunk. A Ház ezután a javaslatot részleteiben is elfogadta. Kereskedelm­i szerződései­ a tímelő államokn­al. Moser Ernő előadó ismertette a külső államokkal kötendő kereskedelmi és for­galmi szerződésekre vonatkozó törvény­javaslatot. Görgey István azt vitatta, hogy a mos­tani vámrendszer nem felel meg az o­rszág értel­é­sen. A legtöbb­ állam fölemelte a vámtarifát s mi ezzel szemben igen ked­vezőtlen helyzetben vagyunk. A kereske­delmi tárgyalásoknál a jövőben a politikai nézőpontokat ki kell kapcsolni. Ajánlja, hogy Oroszországgal is teremtsünk gazda­ -­ sági kapcsolatot a politikai szempontokra való tekintet nélkül. Sándor Pál hibának mondja, hogy mind­eddig nem kötöttünk kereskedelmi szerző­déseket. A kormány helytelen kiviteli po­litikát folytat,, export- és importengedel­­meket kell szerezni és ez lényegesen emeli a drágaságot. Rossz volt az élelmezési po­litikánk is, mert hozzá nem értő emberek csinálják. A kiviteli engedelmeket árulják és öt-hat kézen mennek keresztül. Prámy György báró: Adatokat kérünk erről! Sándor Pál: Szívesen bevezeti Prónayt olyan üzletté, a­hol a kiviteli engedelye­­ket árulják. Egyébként adatait legközelebb interpellációban fogja előterjeszteni. A ke­­­reskedelemnek szabadságra van szüksége, hiszen ma már nem csupán zsidók kezé­ben van a kereskedelem, hanem kereszté­nyek kezében is, a­mi nagyon helyes, mert be kellett látniuk, hogy a kereskedelmi pálya épp olyan tisztességes, mint más foglalkozás (Általános élénk helyeslés.) és épp úgy hozzájárul az ország gazdasági fejlődéséhez, mint egyéb tényező. Keres-­ kedelmi szerződésekre okvetetlenül szü­ksé-' günk van. Magyarország az egyetlen ál­lam, a­mely a nemzetgyűlési felhatalma­zások ellenére sem tudott egyetlen állam-­ mail sem kereskedelmi szerződést kötni. Ez a drágaság egyik oka. Fokozzák a drágasá­got azok a terhek is, melyeket az állam rót egyes árucikkekre. Itt van példának­ okáért a cukor­, a­mely lényegesen olcsóbb volna, ha az állam nem terhelné meg kü­lönböző illetékkel. Protekciós az exportunk és protekciós az importunk is. Bizonyos az is, hogy a turáni fajhoz tartozók sok­kal többet járnak ki, mint a zsidók, mert ezeknek nagyobb az összeköttetésük. (Zaj és derültség.) Ma már nem mondhatják el külföldiek, hogy nálunk nincs jogbiztosság.. Csakhogy elvesztettük a pódiumot. Az el­szakított részek kereskedői ugyanis már megszokásból is hozzánk jöttek vásárolni,, de minthogy itt folyton kivitel­ engedel-­­ meket­­kellett szerezniük, aztán * valutka..* középponthoz el kellett menniük, a­hol . pénzüket olcsóbban kellett eladniuk, min* * hogy azt beszerezhették. Bürokrácia ural-*, kodik az egész vonalon, így történik azutáni az, hogy az elszakított területek kereste-i­dói az utóbbi időben inkább Bécsbe men­­nek vásárolni. A mesterséges akadályokat el kell hárítani. Mi Magyarország meggaz­dagodását akarjuk, mert csak így szerez­hetjük vissza azt, a­mit elvesztettünk. Ne­künk a zsebünkben kel tartani az öklün­ket, a­mint a franciák tették negyven esz­tendeig. A jelenleg érvényes vámtételek túlságosan magasak és szintén fokozzák a drágaságot. Úgy hallja, hogy a vámtör­vényt a kormány úgy akarja beterjeszteni, a hogy általános felhatalmazást kér. Ha a­ törvény csakugyan ebben a formában ke­rül a törvényhozás elé és ha ezt így meg

Next