Budapesti Hírlap, 1923. február (43. évfolyam, 25–47. szám)
1923-02-27 / 46. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési arat : Egy hónapra 400 korona, negyedóra 1130 korona. Egyes szám ára 20 korona. Ausztriában egy példány ára 1000 osztrák kor. Jugoszláviában egy példány ára 6 jugoszláv korna. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc ABT3 Herens. XLIII. évfolyam, 46. szám Budapest, 1923. Kedd, február 27. giga----------j.......... n . Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Zalaegerszeg, Budapest, febr. 26. A leggyönyörűbb dunántúli vármegye székvárosának rossz hírét viszi, jóformán világszerte, az a végzetes internáló tábor, mely nevéről neveztetik s különösen az a látogatás, mellyel e tábort a múlt héten megtisztelték a nemzetgyűlés vállalkozó tagjai. Én nem tudom kitalálni, mi lehetett e látogatás célja. Hogy milyen egy internáltak tábora, hogy oda nem szórakozásra és bankerre gyűjtik az embereket, azt mindenki tudja. És azt is mindenki tudja, hogy egy ilyen heteken át készülő látogatásra a tábort magát is elkészítik. Az ilyen látogatás a táborbelieknek ünnepnapszámba megy. Mosnak, meszelnek, tisztogatnak rá, most falun a húsvéti ünnepre. A hétköznapok bizonyosan mások. De a legvasárnapibb vasárnap is ott mások legssanyarúbb hétköznapjánál sanyarúbb. Ezt mindenki tudja. Hozzájárul, hogy a tábor publikuma se nagyon válogatott közönség. Gyanús emberek, csavargáson összeszedett alakok, besúgásból, magánboszú vagy ellenségeskedés folytán oda juttatott szerencsétlenek. Eredeti lelki diszpozíciójukhoz járul az ott eltöltött hónapok, sőt évek sok keserűsége, unottsága, türelmetlensége és eleven erővel feltámadt vágyódása az életbe. Akik ettünk rabkosztot, élénkebb, fantázia nélkül is ,el tudjuk képzelni az internáltak heti menüjét. Mondhatom, nekem sokszor úgy tetszik, hogy ez az internáló tábor a pénzválsággal küzdő államnak egyik legnagyobb s egyszersmind legkoldusabb luxusa. Mit vár, aki oda megy látogatóba? Várhat mást, mint a mit képviselőink láttak s most hosszasan elbeszélik egy-egy újságban, szentimentális elmék megindítására ? És leírásaik körutat fognak tenni a világsajtóban s a nagyközönség utálattal telik el irántunk, lágy elérzékenyüléssel fog gondolni a szegény internáltakba; a kormányok pedig mindenütt röhögni fognak (mint az augurok), az egyik kárörömmel, a másik sajnálkozással, a szerint, a mint ellenségünk vagy mérsékelt barátunk. Mert ők tudják, hogy minden internáló tábor ilyen. Hiszen ez nem magyar, hanem angol találmány. Angia alkalmazta először az intézményt a burok ellen Dél-Afrikában s akkor iszonyú rémregényeket olvastunk az asszonyok és gyermekek pusztulásáról. Nem kisebb borzalmakat tudtak mesélni azok a magyarok, akik a francia internáló táborokból kerültek haza. De hát angol és francia könnyen elbírja az európai közvélemény ítéletét. Nekünk ellenben nagyon jó volna elkerülni ez ítélet és felháborodás provokálását, amikor elég ellenségünk van, aki közegeket szervez arra, hogy igaz és nem igaz hírhordással állandóan iparkodjék bennünket feketére mosni. Olvastam azt is, hogy a bánásmód sem kifogástalan, amelyben őrök s más közegek a táborlakókat részesítik. Egy ilyen csendőr vagya mi, állítólag meg is fenyegetett egy szerencsétlent, aki a látogatók előtt kifakadt, feleselt és ott azonmód áristomra ítéltetett, s csak az egyik látogató közbelépésére nyert bocsánatot és kegyelnet. Persze, hogy az a szegény nyomorult a látogatók jelenlététől bátorítva, abban az illúzióban, hogy most vagy soha, elragadtatja magát s kizárja felgyülemlett elkeseredését. S ha az őr sem tudja magát tartóztatni s fenyegetéssel a látogatók jelenlétében ráripakodik boszosan a rakoncálankodóra: azt kell meggondolni, hogy a csendőr és a rabőr is ember, aki súlyos kötelességben jár, abban is indulatok gyűlnek fel s az is nyilván jobb szeretne a szabad mezőkön, falvakban parallérozni, mint az internáló táborban strázsálni. Szabad-e, közdolgokban járó embernek egy pillanatra is elfelejteni azt, hogy mindnyájan emberek vagyunk, az internált is, az őre is és a látogató képviselő is. Boldog Isten, ott bizony nem csupa diplomás és szalonjárt ember van együtt. Hiszen látjuk az emberi indulatok ádáz csatázását mindennap a szuverén nemzetgyűlésen. Mit várhatunk hát az internáltak táborában rabtól és őrségétől ? Igaz keresztény szánalomra méltó a sors által kegyetlenül büntetett nép az, mely ilyen táborba van zsúfolva. De az ilyen tábor mindenütt ilyen. Ellenben az élet és a viszonyok e nyomorultjai mégis nem hajléktalanok, fűttenek is nekik, mosnak rájuk, és megfőzik zsírtalan ételüket. De menjetek el a legnyomorultabbak tanyáira, a fővárosi nyomor táborhelyeire és látni fogjátok, hogy az internáltak sorsának is vannak még irigyek Egyetlen egy józan okát tudom kitalálni a képviselők látogatásának a kárhozottak táborában: azt, ha befolyásuknek sikerül a háború ez egyik szerencsétlen intézményének, mely örökül maradt a rothadt békére, sorsát dűlőre vinni. Mert az internáló tábor voltaképpen nem egyéb, mint egy szörnyű szerencsétlenség. Aki ragaszkodik hozzá, az a szerencsétlenséghez ragaszkodik. A háborúkban szükség lehet rá. De a háborúban szükség van a tömeges emberpusztításra is. Az emberi testnek vannak nyavalyái, melyeket ki lehet a szervezetéből operálni s vannak, melyeket nem lehet. Amit kioperálni nem lehet, abba, ha lassan is néha, de belehal az ember. Amiben operációval segíthet magán, bolond az az ember, aki vonakodik az operáló késtől, mert ez a kés gyógyít, a nyavalya pedig könnyen halálba viszen. Hallottam, hogy a látogató képviselők ott a helyszínen tanácskoztak, hogy fel kellne oszlatni vagy csak újjá kell szervezni a tábort. A többségük, úgy mondják, a feloszlatásra szavazott. Hogy mit csinál a kormány, amely eddig fentartotta (bizonyosan nem a maga passziójára, hanem súlyos felelőssége érzetében) a közrendért, hamarosan elválik. Én azt tartom, ez nem békebeli intézmény. A békének börtönökre lehet, internáló táborokra nincsen szüksége. Fentartása mindig csak bevallott gyengesége a közhatalomnak, és szégyene a közállapotoknak, ahonnan, mint az inficiált testrészt, ki kell operálni. Átszervezni sehogy sem, mert az még állandósítaná ezt a beteges intézményt. Megszüntetni egy hatalmi szóval vagy rendelettel, nem lehet. Kivált most, télvíz idején. De ha a belügyminiszter rendeletet bocsátana ki, mely azt mondja, hogy mindenki, aki akar és a tdnek van hová mennie, családja, faluja, városa, ahol szívesen látják, az elmehet, ezzel annyiban megoldódnék a kérdés, hogy a tábor elnéptelenedésére megnyittatnék a kapu, sok lelkiismeret felszabadulna, sok keserűség megenyhülne, sok igazságtalanság jóvátételnek, a kormány sok szemrehányástól, az ország nem kevés költségtől tisztes és emberséges módon tudna menekülni Martai« alá a magyar-osztrál« döntábirói egyezséget. — SS követelések részének megszépitéséről taörcsfimesen Bemonsliak. — flasgrapország három millió svájci frankot fizet ffiausztriának. — fijjéváléses bizottság határozatától függ az egyezség érvényem — Zimmermann dr. rotterdami polgármester az osztrák magyar választott bíróság elnöke, Reisel Rikhárd volt osztrák pénzügyminiszternek, a biróság osztrák részről választott döntőbirájának kíséretében tegnap reggel Budapestre érkezett. Ugyanakkor érkezett meg Schönberger Károly osztrák pénzügyminisztériumi osztálytanácsos, aki a bíróság előtt Ausztriát képviseli, valamint Neidl Vilmos osztrák pénzügyminisztériumi osztálytanácsos, aki osztrák részről a választott bíróság jegyzőkönyvét vezeti. A választott bíróság ma délután négy órakor Zimmermann dr. elnöklésével a fegyintézet helyiségében ülést tartott, melynek befejeztével a két fél képviselői aláírták az alábbi egyezséget: I. cikkein, a) Ausztria kártérítési követelése Nyuggatmagyarország késedelmes átadása máét, továbbá Ausztria kártérítési követelése a nyugatmagyarországi vasúti üzemek és berendezések hiányos állapota miatt egyrészt és b) Magyarországnak kártérítési követelése a nyugatmagyarországi állami vagyonért és tulajdonért a közigazgatási tartozásokra adott előlegek és kölcsönök viszszatérítése tekintetében az állam jegyekben függő adósság elze részének átvétele tekintetében, továbbá a közvetlen adókért és illetékekért, valamint fogyasztói adókért fizetendő kártérítés tekintetében másrészt, kölcsönösen kompenzáltaknak tekintetnek olyképpen, hogy a fenti jogi alapokon centik államnak sincs a másikkal szemben követelése és ezek akövetelések teljesen törlesztetteknek tekintendők. II. cikkely: Magyarország három millió svájci frankot fizet Ausztriának a fizikai és jogi személyeket ért károk megtérítése fejében. Magyarország erre az összegre 500.000 svájci frankot fizet négy egyenlő részletben, mégpedig 1923. március 10-én, május elsején és augusztus 1-én. A felsorolt részletek fizetése mindaddig, amig a jóvátételi bizottság a VIII. cikkelyben megjelölt nyilatkozatot meg nem tette, a zürichi Schweizerische Creditanstalt kezeli ez történik az osztrák kormány számlájára, amelyről az osztrák kormány csak a jóvátételi bizottság nyilatkozatának megtétele után, amely szerint a bizottság a Nyugatmagyarországon lévő állami vagyon (a trianoni szerződés 191. cikkelye) megtérítése ügyében a döntést a két kormányra bízza, fog szabadon rendelkezhetni. A jóvátételi bizottság nyilatkozatának megtétele után esedékes részletek az osztrák kormánynak az általa megjelölendő helyen szabad rendelkezésére bocsáttatnak. A hátralevő 2.500.000 svájci frank fizetési módozatai tekintetében a VI. cikkelyben megállapított eljárás keretében fog intézkedés történni. III cikkely: Magyarország a) az osztrákmagyar banknak a nyugatmagyarországi lakosság és közintézmények birtokában lévő zárolt, magyar lebélyegzésű bankjegyeit legföljebb 1,5 millió névérték erejéig három hónapon belül beváltja magyar államjegyekre mégpedig a 100, 50, 20 és 10 koronás jegyeket 100 százalékkal és a 10.000 és 1000 koronás jegyeket 50 százalékkal; b) a Magyarország által a bankjegyek lebélyegzése alkalmával kiadott pénztári elismervényeket, amennyiben a nyugatmagyarországi lakosság és közintézmények birtokában vannak, ugyanoly módon fogja beváltani, vagy kicserélni, amint ezt saját állampolgáraival szemben fogja tenni; c) Ausztriának haladéktalanul kiszolgáltatja a nyugatmagyarországi rendes közigazgatás folytatására szükséges iratokat és egyéb hivatalos kellékeket; d) Ausztriának átadja a magyar hatóságok, intézetek és hivatalok kezelésében, vagy őrizetében lévő amaz alapítványok vagyonát, melyeknek céljai Nyugatmagyarországon valósítandók meg; e) Ausztriának visszaadja azokat a letéteket, amelyeket a nyugatmagyarországi bíróságoknál és egyéb hatóságoknál a Nyugatmagyarországon, vagy Ausztria egyéb részeiben lakó, illetve székelő tényleges és jogi személyek javára elhelyeztek és amelyeket Nyugatmagyarország átadása előtt Magyarországba szállítottak. IV. cikkely. Mindazok a tartozások és követelések, melyek egyrészt a Nyugatmagyarországon lakó, illetve székelő tényleges és jogi személyek, másrészt pedig a Magyarországon lakó, illetve székelő tényleges és jogi személyek közt 1921 november 10. előtt régi koronában, vagy magyar koronában keletkeztek és mindeddig kiegyenlítetlenek, kölcsönösen magyar koronában fizetendők, kivéve, ha a felek kifejezetten másképp állapodtak meg. V. cikkely. A Níluaatmaigyarország területén maradt köztisztviselők és nyugdíjasok kérdése a két Siam külön megegyezésének tárgya. VI. cikkely. Ausztria és Magyarország barátságos tárgyalások alapján igyekeznek rendezni a két állam és állampolgáraik közt függőben lévő elvi természetű többi pénzügyi kérdést is még pedig elsősorban azokat , melyek a volt osztrák-magyar monarkia felszámolásából keletkeznek, másodsorban pediglen a kölcsönös államadósságok (a hadikölcsönöket is beleértve) kérdését. Ha ez a kísérlet 1923 május 1-éig sikertelen marad, ezeket a kérdéseket halasztott biróság fogta ítélettel eldönteni. A választott biróság egy semleges állampolgárból, mint elnökből és egy-egy osztrák és magyar állampolgárból fog állani. VII. cikkely. Azokat a választott birósági költségeket, amelyeket megegyezés szerint a két állam fele-fele részben viselni tartozik, a két állam végérvényesen felefele részben viselni fogja. Saját költségeit mindegyik állam maga viseli. Vili. cikkely. Ez az egyezség elveszti hatályát és az ennek alapján teljesített fizetések visszatérítendők, ha a jóvátételi bizottság 1923. május 1-ig ki nem jelenti, hogy a Nyugatmagyarországon levő állami tulajdon megtérítése (a trianoni szerződés 191. cikkelye) ügyében a két kormányra bízza a döntést. Zimmermann dr. elnök a tárgyalások befejeztével szerencsét kívánt a két kormány-