Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)

1923-03-25 / 69. szám

­ A pesti kereskedelem rejtelmeiből. — Három kis eset. — Hogy­ a fővárosi kereskedők egy része miként számítolja le a korona esését és mint fizetteti meg előre a közönséggel a tol­tok — még el sem döntött — felszabadí­tását, annak bizonyságaiul minden kom­mentárt nélkül három kis esetet közlünk. Ezek az esetek annyira beleütköznek az az üzleti erkölcsbe is, hogy egyenesen fel­hívjuk reájuk az illetékes hatóságok figyelmét. Az első eset. Egy előkelő váci­ utcai fe­hérnemű kereskedő cég március 22-én az alábbi levelet intézte egyik vevőjéhez: Nagyságos uram! Köszönettel igazolom postatakarékpénztár utján küldött K is 15.7ü­l­vételét, mely összeget b. számlája javára köny­veltem. Megterheltem azonban b. számláját a 12. és 14. közötti árfolyamdifferenciáért K 181.19 ennek 3% forgalmi adójáért a.­36, ös­-­szesen K 186.030 és saját érdekében kérem, hogy ezen­ összeget mielőbb hozzám juttatni szíveskedjék, éppen úgy, min­t a még fenn­maradt összeget is, mielőtt koronánk árfolyama még jobban leesik, mert minden késedelem újabb és újabb kárt jelent az ön részére. Be­cses pénzküldeménye elvártában vagyok kiváló tisztelettel — aláírás. A másik eset. Egy fővárosi papírnagyke­­reskedői cégtől egy­­ alvállalat papirost vásárol. A kereskedő 370 koronát kér a papiros kilójáért. Minthogy azonban a vál­lalat kiküldötte nem tudja elvinni a papi­rost, másnap reggel jelentkezik a cégnél. Ekkor már ugyanannak a papirosnak ki­lója 590 koronába kerül. Vagyis: az esti roló­elh­ázás és a reggeli rolófeltárás között a papiros több mint ötven százalékkal drágult. A harmadik eset. Egy vidéki ur a szálló­jából átküld az egyik belvárosi férfidivat, üzletbe gallérért, s darabjáért 680 koronát fizet. Másnap ismét gallérra van szüksége és megint csak átküld ugyanahhoz a keres­kedőhöz ugyanazért a gallérért. Igen ám, de ekkor már 900 korona a gallér ára. Ezek után csak két tiszte­ellel­ies kérdé­sünk van. Mit szól ezkhez a jelenségekhez a főváros tisztességes kereskedelme és mit szól hozzá az Árvizsgáló Bizottság, a­me­lyiknek tudnia kellene, hogy a fővárosi ke­reskedők nagy része már akkor számította le a 0.10-es koronát, a­mikor az még 0.20-on állott? 1923 március 25. IuD­APESTIRIBLAP (69. w.) Séfsa a SBist&saggoSs Ssispán­. (Saját tudósítónktól.) Egy kis körutat tettünk a bíróságok komor csarnokában, a­hol a külső élet, izgalmas jelenségei a fe­­szülődött tárgyilagosság komoly beállítá­sában helyezkednek el. Itt nincs mentali­tás, ez az undorítóan divatos szó, a­mivel a leglehetetlenebb erkölcsi és ízlésbeli túl­kapásokat magyarázzák. Ellenben a föl­halmozott óriási aktagarmadákból egy igen szomorú jelenséget állapíthatunk meg. Ez a magánjognak a büntetőjoggal való össze­zavarása, a magánjogi igényeknek a bün­tető följelentéssel való szorgalmazásának mindinkább gyakoribb jelensége. Azt a hi­telezőt például, a­ki könyvkivonat alapján perli az adóst, a polgári per megindításá­val egy­idejűleg viszontlátjuk a büntető törvényszéknél, mint följelentőt, a­hol a nemfizető adóst hitelezési csalással vádolja meg. Egyik kiváló vizsgálóbírónk mondotta, hogy a följelentések legalább is 90 sz­áza­­léka temetődik el már a nyomozat szaká­ban, büntető cselekmény fennforgásának hiányában. Mert hiszen a csalás egyike a legnehezebben megállapítható deliktumok­­nak. A fondorlattal való tévedésbee­jtés és tévedésben tartás útján való jogtalan va­gyoni haszonszerzést igen nehéz, sőt a leg­több esetben lehetetlen megállapítani egy adóssal szemben, a­ki nem tud fizetni. De azért a hitelező igen sok esetben nem hiába vesztegette az időt a feljelentéssel. Mert a följelentést nem a királyi ügyész­séghez szokták benyújtani, hanem a rend­őrséghez, a­mely készségesen végez egy kis nyomozati cselekményt, esetleg ház­kutatást és ha egyebet nem, a megidézés­­sel és a kihallgatással is érhetni el olyan hatást, hogy a gyanúsított sietve siet ki­fizetni a tartozását. Betérőink a tömeg­mun­katelepre, a kö­zépponti járásbíróság palotájába, a­hol az értékhatárnak 500.000 koronára való föl­emelése óta óriási módon szaporodott a munka. A folyosókon izgatottan gesztiku­láló csoportok járnak, peres felek, a­kik­nek idegeit a koronának az utóbbi napok­ban történt zuhanása annyira fölzaklatta, hogy a bírónak nagy energiára van szük­sége, hogy a tárgyalás során megfékezze őket. Ugyanis az áruhiteltartozásoknál az óriási pénzszűke miatt az adós kétségbe­esett vergődéssel törekszik a pert hazav­­halasztani és dacára, hogy a polgári per­rendtartás pénzbüntetéssel bünteti a nyil­vánvalóan alaptalanul tagadó peres fele­ket, mégis minden bírság kockáztatásával konok tagadással kényszerítenek ki ma­guknak moratóriumot, legalább is egy új ha­tárnapot, a­mi, tekintve a bíróságok túl­terhelését, legalább kéthónapi halasztást jelent Érthető tehát a felperesek zúgoló­dása és tiltakozása az ilyen halasztás ellen, mert hiszen rémhírekkel agyonzaklatott fantáziájukkal már látni vélik a koroná­nak a bécsi, vagy berlini nívóra való zu­hanását. Íme tehát, törvénykezésünk is iz­galommal és diszharmóniával van telítve, a rosszul fizetett, agyondolgozott bírák pe­dig lankadatlan szorgalommal ontják az aktatömeget és ők is, mint minden jó ma­gyar ember, a magyar pénz erőrekapásá­­tól remélik és várják az élet, az intézmé­nyek konszolidációját. Tömérdek büntető kévanyagot szolgál­tat a lakásínség. A lakásh­ivatal rettenete­sen szövevényes és lassít menetű adminisz­trációja az igénylőt és igényt szenvedettet annyiszor állítja egymással szemben a la­­káshivatal helyiségében, hogy a vita for­gatagában nemcsak a büntető járásbíróság hatáskörébe tartozó tettlegességek fakad­nak, hanem az ellenfelek szenvedelme olyan vádakat is kohol (megvesztegetés, köz- és magánokirat-hamisítás), a­melyek már a büntető törvényszék illetékességé­hez tartoznak. A testi sértések szórványo­sabban jelentkeznek, mint az 1919. és 1920-as években, mert az emberek ezeket a bagatel összeütközéseket részint önbírás­kodással, részint az előkelőbb párbajjal intézik el. . Ha átmegyünk az alkotmány­ utcai tör­vényszék polgári osztályába, az irattárak és iktatók aktatömegein egy­ speciális, a gazdaságilag leromlott Csonka-Magyaror­­szág bús vergődését szimbolizáló jelenséget állapíthatunk meg: a gazdasági lehetetle­­nülés ezerféle változatát. Azt értjük ezalatt hogy a szerződések teljesítésére kötelezni kívánt fél, a­ki például egy körlevél alap­ján áru szállítására kötelezte magát bizo­nyos meghatározott piaci áron, nem telje­síti kötelezettségét és a perben azzal véde­kezik, hogy ha ő a kötési áron szállítaná ma az árut, ez az ő anyagi romlását vonná maga után. De ha ez nem is következnék be, mégis a vevő olyan előnyhöz jutna, a­mely nem áll arányban azzal a befektetés­sel, a­melyet az ügyletre fordított. Vagyis a kötési árért abnorm is nagy értéket kapna. Ezt a kifogást bíróságaink hono­rálják abban az esetben, ha azt tapasztal­ják, hogy a vevő egyenesen arra várt, hogy a kötés tárgyat tevő ára piaci ára felszök­jön, és csak ekkor találta sürgősnek a szál­lítást. Ily esetben a bíróság azt állapítja meg, hogy a kereseti igény a jogviszonyla­toknál megkívánt méltányossággal (Treu und Glaube) elvével ellenkezik és felmenti az eladót a szállítás alól. A polgári tanács egyik kiváló bírája kö­zölte velünk, hogy az utóbbi időben nagyon visszaéltek ezzel a méltányossággal a fe­lek. Ugyanis annak ellenére, hogy a vevő folytonosan sürgette a szállítást, s az utó­lagos szállításra határidőt is adott, az el­adó, mikor perrel követelték rajta a szállí­tást, azzal védekezett, hogy most már any­­nyira felment az áru piaci ára, hogy kép­telen szállítani. A bíróságok ilyen esetben elutasítják ezt a védekezést, mert gazda­sági lehetetlenülésre csak a gazdasági esé­lyek által sújtott fél, de nem a vétkes szerződésszegő hivatkozhatik. Garmadája a pereknek keletkezik az ár­emelkedésre spekulálók összeütközéseiből. Egy bíró mutatott nekünk egy pert, melyet egy benzol-nagykereskedő eben indítottak két darab, egyenk­int 160 literes vashordó természetben való kiadása iránt és a hor­dók értékét­­18.000 koronával tüntette föl. Ez a két hordó 1916-ban került a benzol­­kereskedő birtokába és csak 1923 február­ban találta sürgősnek a kölcsönadó a hor­dókat visszakövetelni. A kölcsönadáskor a kereskedő 300 korona betétet is adott a hordókra, a­melyet a kölcsönadó most nagy kegyesen a használati dij egy tizen­ketted része erejéig számított be a keres­kedőnek. Vagyis követeli a két hordót ter­mészetben, vagy annak 42.000 koronára becsült értékét és követel 3000 korona hasz­nálati dijat, a­melyből 300 koronát, mint a hordókra adott biztosítékot az adósnak be­számít. A legelhanyagoltabb és a legjelentéktele­nebb vagyonjogi igényeket találnak most, szörnyű pénzkrízisünk hatása alatt a per­lésre érdemesnek, minél fogva a perek száma úgy a polgári, mint a büntető bíró­ságnál ijesztő mértékben szaporodik, el­­annyira, hogy a tervezett létszámcsökkenés a bírósági szervezetnél nagyon nehezen lesz keresztül vihető.­ ­ K­oronaomlás és devizanpropaság. — Néhány eset a koronaromlás és a helyte­len devizapolitika hatásának ecsetelésére. — Koronánk sajnálatos áresése és az ezt­­nagyrészt előidéző helytelen devizapolitika mérhetetlen kárt és kínos bizonytalanságot idéz elő gazdasági politikánkban. Gyenge vigasz a magángazdaságra, hogy ebben a kárban az államháztartás is osztozik, minek igazolására elég felhoznunk, hogy a 0,23-as alapon készített 1923-as költségvetés ro­mokban hever a 0,10-es korona fejsze­csapásai alatt. De ez egyszer nem elmél­kedni akarunk, hanem eseteket felsorolni, melyek minden fejtegetésnél ékesebben fogják igazolni, milyen sorba jutottunk a korona leromlását rendkívüli módon elő­segítő devizapolitikánk folytán. Kis esetek egyetlen iparágból kiragadva, de melyek bármely pillanatban akármelyik más ipar­ágból vett példákkal helyettesíthetők. Apró mozaikok, melyek azonban összeillesztve szomorú képét adják a helyzetnek. • A magyar posztógyárosok múlt év vége felé 0.23-as korona alapon nagymennyiségű posztó szállítását vállalták a közalkalma­zottak részére. Az előírás szerint a posztó­hoz 50 százalék külföldi gyapjú kellett volna. Ehhez azonban a gyárosok egyálta­lán nem kaptak devizát. Ha ma megkapnák az ehhez szükséges külföldi fizetőeszközö­ket és a mai kurzuson fedeznék magukat, a­mi a legkedvezőbb eset volna, úgy a ko­rona romlása, a gyapjú­árak, munkabérek stb. időközben beállott emelkedése követ­keztében kb. 100 százalékkal többet kellene fizetniük, mint a­mennyire számítottak. Ezért az érdekelt gyárosok most beadvány­ban fordultak a pénzügyminiszterhez és legelőször is a múlt év december 23-a óta húzódó deviza-kiutalás sürgős elintézését kérték, másrészt pedig megfelelő felár en­gedélyezését a késedelmes deviza-kiutalás folytán előállott árveszteség pótlására. Meg kell még jegyeznünk, hogy a szerződés ér­telmében a gyárosoknak még 60 százalék előleget is kellett volna kapni, de ez is el­maradt, valószínűleg a relatív defláció po­litikája folytán.• A Deviza Középpont mellett nemrég textil­bizottság alakult azzal a hivatással, hogy a gyáraknak devizával való ellátását bizonyos rendbe foglalja. Javaslatot is dol­gozott ki, mely bizonyos haladást jelentett volna nyomorúságunkban. Tegnap volt a debütje ennek a bizottságnak az exkliring ülés színpadán. Ott azonban alaposan megbukott, mert javaslatait részben egyál­talán nem vették figyelembe, részben pedig elfogadták a lapnak, de az általa kért kon­tingenst a felére vagy a negyedére csökken­tették. Ilyen körülmények között bajosan hisszük, hogy sor kerülne második fel­lépésére.* Ismeretes, hogy a behozatali korlátozá­sok megállapításánál elvül tűzték ki, hogy a belföldi pamutfonó-ipar termelését 100 százalékig fogják fokozni, a végből, hogy megfelelően kevesebb fonalat kelljen kül­földről behoznunk, mivel e réven lényeges deviza-megtakarítás érhető el. Azonban a gyakorlatban az történik, hogy a fonóipar az általa külföldön vásárolt pamutokra csak a szükséges devizák egyharmad részét kapja meg, minek következtében fonóipa­runk teljesítése csökkent, a­helyett, hogy emelkedett volna. Ezenkívül a pamut világ­piaci ára az utóbbi két hétben kb. 30 szá­zalékkal megdrágult, minélfogva a külföldi cégek azokat a pamutokat, melyeket az itteni fonók tőlük még jóval olcsóbb áron meg­vásároltak, de kifizetni nem tudnak, egy­szerűen másoknak adják el. A szövőgyárak fonal-kontingensénél pedig az volt az alap, hogy a belföldi fonóipar 100 százalékkal fog dolgozni, minélfogva a szövőgyárak­­ megállanak.• Az efféle esetek felsorolását a végtelensé­­gig lehetne folytatni. És ha akadna olyan cinikus és a törvények tisztelete iránt nem fogékony olvasó, a­ki önmagában felvetné a kérdést, hogy ilyen körülmények között az érdekelt gyárak miért nem szerzik be valutaszükségletüket a zugforgalomban,­ erre az a válaszunk, hogy ezt még akkor sem tehetnék meg, ha túl akarnák tenni maguk, hát a törvényes tilalmon és szembe akar­nának nézni a fegyházzal és börtönnel. Mert hiszen olyan óriási valutamennyiség­ről van szó, melyeket zugforgalomban egy­általán nem lehet kapni. De ha lehetne rá kapni, akkor is céltalan volna ennek ily módon való beszerzése, mert hiszen a v­­­gyi dolgozó gyáros 25—30 százalékkal drágáb­ban termelvén, úgy a 1*1-, mint a külföld­­ön versenyképtelen lenne. És végre, ha mindez nem is szolgálna akadályul, a leg­fontosabb nehézség még akkor is fenn­maradna, hogy­ az ilyen módon szerzett dollárokat és fontokat amúgy, sem tudnák exportálni, azaz külföldi rendeltetési he­lyükre juttatni, illetőleg azokat a külföldi nyersanyagszállítóikat fizetni. * Ennek a visszás rendszernek számtalan kellemetlensége a gyáripart terheli, költ­ségét pedig a fogyasztó viseli. — Védekezés a gabona drágulása ellen. A minisztertanács, Bod János közélelmező miniszter előterjesztése alapján, foglalko­zott a gabona drágulásának kérdésével és hozzájárult ahhoz, hogy az olyan üzlettől, mely nem a napiáron jött létre, vonják meg a jogsegítséget. A gabonaár jegyzésére vonatkozóan pedig hozzájárult a minisz­tertanács ahhoz, hogy a tőzsdetanács csak bizonyos mennyiségekre szóló kötések ár­folyamát jegyeztesse (például az öt vagy tíz vagonon felüli kötéseket), nehogy az ennél kisebb, egy-két vagonos tételek be­folyásolják a gabonaárak kialakulását. Ezeknek az eszközöknek alkalmazásával véli a kormány útját állam­ a gabonaárak további drágulásának.­­ Itt említjük meg, hogy a budapesti tőzsdén jegyzett nagy gabonaárak ideterelték a külföld figyelmét s hogy állítólag külföldről, főleg Bulgáriá­ból már érkeztek ajánlatok, melyek az itteni áraknál olcsóbban kínálnak búzát megvételre. — A húsiparban kezdik meg az éjjeli munka korlátozását. A nemzetgyűlés nemrég szavazta meg az éjjeli mukáról szóló törvényjavaslatot. A kereskedelmi minisztériumban most foglalkoznak a vég­rehajtási rendelet előkészítésével. Ez a rendelet annál fontosabb, mert maga a törvény kerettörvény, mely csak általános felhatalmazást ad, a súlypont a végrehaj­táson nyugszik. Mint értesülünk a keres­kedelmi miniszter a törvényben foglalt kor­látozást elsősorban a húsiparban kívánja életbeléptetni. Ebben a csoportban főkép­pen a nagyd­obszabású vágóhidakról, hús­feldolgozó és húskonzerváló üzemekről van szó. A kereskedelmi kormány, mint érte­e­sülünk, már meg is kereste az érdekképvi­seleteket, hogy a rendelet előkészítéséhez szükséges adatokat bocsássák rendelkezé­sére. Nevezetesen megkérdezte, mekkora az előbb említett üzemekben a munkások száma, milyen ez idő szerint a munká­sok beosztása és milyen különös kívánságaik vannak az éjjeli munkát illetőleg a kam­pányszerűen dolgozó vállalatoknak? — A gyapjúkivitel eltiltását kérik a posztógyárosok. Mint értesülünk, a posztógyárosok beadvánnyal fordultak a kormányhoz, melyben arra kérték, hogy egyelőre ne engedje meg az 1923-as nyitású gyapjú kivitelét. Megokolásuk a következő: A magyar gyapjú ára ez idő szerint, inkább a világiparitás felett áll, mint alatta. Ilyen körülmények között a belföldi ipar szá­mára tulajdonképpen közömbös volna, hogy a magyar gyapjú a külföldre megy-e vagy sem, mert hiszen (feltéve, hogy a szükséges devizát megkapná) inport útján ugyanolyan áron tudná szükségletét a kül­földről fedezni. Tekintettel azonban arra, hogy a forgalom korlátozása miatt deviza-­ hoz alig lehet jutni gyáraink megállaná­­nak, ha nem tudnák­ magukat hazai gyap­júval ellátni. A coap.ink­ivitel eddigi rend­­szere mellett gyáraink a hazai gyapjút nem­ tudták felvásárolni, minek eklatáns bi­zonysága, hogy múlt évben a gazdák" Mielőtt g ! t •&, e» szükségletét beszerzi, 1 9­9től tekintse meg ELEKTRA CSILLÁR kiállítását, Dob ucca 42. A házszámra kéretik ügyelni. F­ ehérnemű - Kelengye vászon, azztalnemfi, jutányos árban FENDRICH IMRE Budapest, IV. Dork-tér 3. CHodern és Breitner-palota

Next