Budapesti Hírlap, 1923. július (43. évfolyam, 146–170. szám)
1923-07-05 / 149. szám
IRODALOM és MÜVESZGT. Vis»ei<ssiEsi Sftsssl — fi legújabb Feldik ei»« bsinuta- tõja a Budapesti Szinházna». — f Mikor a budapesti színházi évad megial, egy Feld-bohózatnak ad életet. Az aréna-uti műintézet, mely már kőszinházzá szilárdult, a Feldek törhetetlen energiájának köszönheti, hogy el nem pusztult, sőt egészen külön hang lett a fővárosi színházak koncertjében. Ez a hang nem szimfóniákból való, még csak nem is menüett, hanem minden esztétikai előítélet nélkül való pesti kacagás. Mindenki kész! énekes revü, ezt hirdeti sze.. színlap, amelyen még olvasható, hogyfellépnek a Link bárók, Anita Breitbart, bankár, primadonna, gépírókisasszony, sőt még Tuth-Rank-Kamen is. Ez a társaság bomlik, tréfál, táncol és énekel egy egész sereg zeneszerző kottái után, minden perc megtömve tréfával, trükkel, tánccal, nótával és tablóval. Mindenki készt a bankár, a báró, a primadonna, az egész zátonyra jutott pesti világ Ha már hasztalan panaszkodik az ember miatta, talán lehet nevetni rajta. A főszerepekben Kmocsiné, a Kis Komédia népszerű komikája, Mende Klári, Pogány Klári és Szirmai Vilmos a Budai Színkör tagjai, Ferenczi és Latabár jó kedvvel játszottak és a közönségnek sok ilerás percet szereztek. A rendezés jó volt, a díszletek stílusosak. Az Operaház hallétjét a közönség nagy tapsa fogadta. A szerzőt a felvonások után többször a lámpák elé hívták. SzinteSz. * (A főszezon pezsgőforgalma) mutatkozik napról-napra a Vígszínház pénztárainál. A zsivány kedves tréfáin és élcein, mulatságosan szőtt bonyodalmán és frappáns megoldásán akar kacagni egész Budapest. Ma és holnap is A zsiványt adják a Vígszínházban. Kezdete 8 órakor. (Örül, aki jegyhez jut) A három grácia előadására. Nem volt még példa arra, hogy júniusban és júliusban a táblás házak szakadatlan sorában oly imponálóan nyilatkozzék meg újdonság népszerűsége, mint ahogy az most a Fővárosi Operettszínházban Lehár Ferenc nagyszerű revü-operettjének, A három gráciának a sikerénél tapasztalható. Aranyért 208 koronával, de még annál is többet írtsó- e, I* n • Hunyadi-tér 9 t-k-Krammond kiraptéife ,i‘kailtt miniéül!Esszefosvalló, sä,* Brilliánsért. os&sfcért óriási árat fizet ! Budapesti Hsbup 1923 jnuus 5. a«, >*) * (Vasárnap délután és este a Mindenki kész!) című szenzációs revü kerül színre a Budapesti Színházban. Jegyek előre válthatók. Füntszínház. * (Turán-mozgó.) ,(Nagymező utca 21.) A bandita szerelme, dráma 4 felvonásban; Turfhiénák, amerikai sportdráma 4 felvonásban, és pompás bohózatok. Az előadások kezdete 5. 7 és 9 órakor. L IllEKEII. )( Ügető verseny. A júliusi miting szerdán lefolyt megnyitó napjának részletes eredménye: I. Körmendi ménes: Viktoria Watts. (14 reá), hajtotta Maszár, első, Pilóta (3), második. Papramorgó (6), harmadik. Tot.: 10:15, 13, 13, 23. — II. Morványhidi ménes: Weingartshof (2 reá), hajtotta Novák, első, Árvalegény (11/-1), második, Pancsi (4), harmadik. Tot.: 10:13, 10, 10, 10. — III. Kisbérapáti mánes: Bankár (4), hajtotta Kovács, első, Adoma (6), második, Aspasia (2'A reá), harmadik. Tot.: 10:51, 21, 51. — IV. Morványhidi ménes: Kanpurka (3 reá), hajtotta Novák, első, Meerkatze (5), második, Guillotine harmadik. Tot.: 10: 11, 11, 13. — V. Pusztaherényi ménes: Civil (2%), hajtotta Saeger, első, Herakles (10), második, Rézangyal, harmadik. Tot.: 10:32, 18, 107. — VI. Schneider: Mortanat, hajtotta Vorst, első, Ezredes, második, Discorsi, harmadik. Tot.: 10:548, 57, 26, 49. — VII. Angyalföldi istálló: Adél— Visszhang, hajtotta Tomann, első, Mirabella— Rota, második. Tot.: 10:24, 10, 22. )( Az alegi fattatár,. Kétéves kancáké a harmadik napnak a főszáma, a margitszigetidíj. Idáig Szira teljesítményeit lehet a legmagasabbra értékelni, valószínű tehát, hogy Pejacsevich gróf neveltje szerzi meg a győzelmet Frivol és az ugyancsak klasszis Szándék előtt. A napot megnyitó eladóversenyben Csajkás és Gyere ki, az eladó kétévesek hendiikepjében My Pét és Facette, a nyeretlen kétévesek versenyében Csertő és Honfitárs, a hendikepben Derüre-boru és Integritás, a sveller-hendikepben Balerina és Vaskalapos a jelöltünk. Budapest, csütörtök, 1923 július 5-én. Vígszínház: A zsivány (8). Fővárosi Opereszínház: A három grácia (8). Magyar Színház: Kovácsáé (fél 8). Andrássy-úti Színház: Pajkos grízeltek, Hány óra, Zsuzsi? Cirkusz, Baj van, stb. (fél 9). Buda! Színkör: Fekete gyémántok (8). Budapesti Színház: Mindenki kész (8). Sziget Színpad: Ninácska és a grófocska, Kelemen Palika stb. (9). Apolló Színpad: Vonósnégyes, Siófok gyöngye stb. (8). A TITANIA. - RECSÉNY. - 13 lí*Sa HAIffiVASS JÓZSEF. Hazamenet arról beszélgettek, hogy milyen családi jelenet lesz Sólyomváriéknál, ha a nagyasszony megtudja, hogy Molnár a városban eladta az ökröket. Magda csupa jókedv volt. Előadta az egész jelenetet, ami a Sólyomvári portán le fog játszódni a hír hallatára. — Itt már maga novellát, Magduska? — nevetett az előadáson Molnár. — Eszembe se jutott. — Próbálja meg, mert nagyon jól látja az embereket. — Majd egyszer megpróbálom. Majd idebent a városban, ha unatkozom. Rézi néni tudomásul vette, hogy ezek ketten megbeszélték már a városba költözést is. De Magda könnyű kedve elvette neki is a gondját. VIII. András napján ünneplőre volt terítve a reggeliző asztal. Magda virágot hozatott a városból. Molnárt meglepte az ünneplés, mikor az ebédlőbe lépett. Jólesett neki, hogy mennyire házigazda lett itt. Sohasem érezte még ennyire itthon magát, mint most. Felesége semmivel sem segítette elő helyzetét. Inkább akadályozta munkájában. Mert első ura is jó gazda volt, de a gazdaságot csak olyan úri kézlegyintéssel kezelte és ment minden, mert rajta volt a szeme és egyszerű úri életük bevételeiknek a felét se emésztette föl. De ő minden tudásával és erejével akart belefeküdni ebbe a pompás gazdaságba. Mit lehetett volna itt kitermelni egy szeszgyárral, marhahizlalóval! A városi gőzmalmot is le lehetett volna verni modernebb berendezéssel. De ezek nagy vállalkozások voltak és felesége annyira félt minden új és ismeretlen do- s lóétól, hogy rá nem lehetett venni. Azért sokszor úgy érezte, mintha valami szűk helyre szorult volna be, ahol még a karjait se tudja mozgatni, sőt alig tud lélegzetet venni. Másodrendűnek, cselédnek érezte magát. Csak a legutóbbi időben szabadult föl a lelke, amióta Magdával tölti napjait és nagyon jól tudta, hogy ez a mai megtisztelés is a Magda munkája. A diadalmas férfi büszkeségével köszönte meg a névnapi ajándékokat és mintha egy fejjel magasabb lenne most, hogy körülnézett új otthonában, mely benne tisztelte az elsőt, a férfit. Magda, igen Magda az, aki neki új otthont teremtett és beragyogta az életét azzal a fényességgel, amit azelőtt sohase látott, sohase érzett. Olyan hangok csendültek föl lelkében, amiket valamikor, régen hallott, mikor diák korában Jókai regényeit olvasta, de aztán minden elnémult a durva környezetben. Most lobog föl előtte az élet egész fényességében. Ami ezután jön, az lesz csak szép igazán. Derült hangulatban itták meg a reggelit. A reggeli végén beállított András bácsi is, így kiöltözve igen jó megjelenésű férfiember volt, csak mozdulatai voltak nyújtottak, fáradtak, csak a lépése lágy és sima, amivel elütött a társaságtól, ahol mindenki öntudatosan állt a lábán és nehezet lépett. Jól tartották reggelivel. Megtréfálták, hogy milyen jó formájú legény ember. Ideje volna már asszony után nézni. Valami jó gazdaasszony rendbe halhatná az életét. Még Rézi néni se kerülte ki a tréfát, biztatták, hogy Andrásból ő tudna embert faragni. . . — Az a kérdés, — felelt rá, — kellek-e neki. Mert, hogy ő nem kell nekem, azt tudom. • — No, miért? — méltatlankodott András. — Mi az asszony férfi nélkül? üres fogas. — Jobb, ha üres, mint ha pókháló lóg rajta, — vágott vissza Rézi néni. — Miért volnék pókháló? — Mert semmi keménység sincsen benne. Bisfsasb an kezdődött meg az OMKE valorizációs ankétje a Budapesti Kereskedelmi Testület helyiségében. Drucker Géza, az OMKE alelnöke megnyitó szavaiban ismertette azokat az előzményeket, amelyek az állandóan romló valuta folytán szükségessé tették egy állandó értékmérő teremtését. A közgazdasági élet ma számos téren meg is kezdte a valorizálás alkalmazását, úgy hogy ma a kérdés az, hogy helyettesítsük a szabályozatlan valorizálást szabályozott valorizálással? Ezután György Ernő dr., az OMKE ügyésze tartotta meg bevezető előadását. A pénz fokozatos elértéktelenedése az idők folyamán — úgymond — kétségtelenné tette, hogy a gazdasági élet alanyai két nagy csoportba, az eladók és a vevők csoportjába oszthatók. Az első, amelyik tönkrement, a második, amely meggazdagodott. Homloktérbe került tehát a valorizálás gondolata. Amennyiben maga az állam a gazdasági életnek több fontos ágazatában szankcionálja a valorizációt, úgy kétségtelen, hogy a valorizálás felé fog törekedni a gazdasági élet minden tényezője, iparos és kereskedő, munkaadó és alkalmazott egyaránt. Ez pedig jelentené az index-rendszer elfogadását, aminek következményeit Ausztria példája eléggé bizonyítja. De másrészt, ha az állam adná meg a lökést a valorizáció felé, úgy számolnia kellene azzal is, hogy saját hitelezői is valorizációs igényekkel lépnének fel, amelynek teljesítése a lehetetlenséggel határos. A kereskedelemre nézve a valorizáció a legsúlyosabb veszedelmeket rejti magában. Az előadó azt hiszi, hogy általánosságban a valorizációt keresztülvinni nem lesz lehetséges, de speciális esetekben helyes a valorizációnak gazdasági és jogi alkalmazása. Fleissig Sándor, a tőzsde alelnöke rámutatott arra, hogy ha még lehetne is gondolni a valorizációra, akkor is lehetetlen keresztülvinni akkor, amikor a kereskedelem és ipar száz és száz más súlyos megkötőit,ég alatt szenved. Lehetetlen valorizált hitelt igénybe venni, ha Devizaközéppont van az országban. Valorizált hitelnél az első elengedhetetlen feltétel, hogy idegen valutát szabadon vehessek és adhassak, hogy magamat fedezhessem. A valorizáció másik veszedelme abban rejlik, hogy az az alap, amelyet a jegybank valorizációs alapnak fog megállapítani, legyen az dollár, svájci frank, vagy arany paritás, feltétlenül általános értékmérővé fog válni. A koronának mint értékmérőnek megadtuk ezzel a kegyelemdöfést. Igenis folyik tezaurálás úgy a producensek és a kereskedők, mint a fogyasztók részéről. Ez?— De hiszen megmutatnám én, ha újra kezdhetném! — Mutatná ám a kis malac farkát! Nem akaratból cselekszik az ember, hanem mert úgy születik. — Ez még nem minden, Rézi néni. — szólt közbe Molnár. — Talán még többet tesz az, hogy kik azok az emberek, akikkel együtt élünk. Velük nemesedünk vagy romlunk. — Persze. Olvastam én arról is, hogy be akarják bizonyítani, mennyire átalakul a jelem, ha disznóhús helyett halat eszik. De azért mégis csak Petőfinek kellett lenni, hogy csavargó színész sorban el nem züllött és még bohém se lett belőle. Megbontották az asztalt, meghagyták Rézi néninek a diadalt, mert mindenkinek másfele jártak a gondolatai. Magda gyönyörködve nézte Molnár diadalmas boldogságát, a férfi meg büszke hálával követte a leány minden mozdulatát. András bácsi karosszékbe telepedve kényelmesen szivarozott és időnkint egy pohár seprűpálinkával tett pontot gondjatai közé. Az aszszonyok kimentek az ebéd után nézni. Délelőtt Magda Molnárral és Andrással a gazdaságot csatangolta be. Andrásnak mindenütt voltak észrevételei, amik ijesztő távolságra estek a józan gazda felfogásától. Különösen a kancatej izgatta fantáziáját. Ha az ősöknek kedvelt itala volt, miért ne lehetne felújítani? Valami eredeti italt kellene erjeszteni belőle, az újdonság volna az egész világon. Azt is kifejtette, hogyha az állatokat egész éven át jéghideg istállóban tartanák, alighanem erősen megnőne a szőrük, ezzel is egészen új fajtát lehetne kitermelni. Mikor ebédre fölmentek, Molnár végigsimította a homlokát és szinte fájdalmasan mondta Magdának: Beleszédültem abba, amit ez az ember összebeszélt. Már hajlandó volnék az egész gazdaságot rózsaszínű galambok tenyésztésére berendezni. Magda nevetett, így van ez minden új dologgal. Megzavarja az ember fejét. ken a bajokon azonban valorizáció aligha segít. A bajok csökkentésére csak úgy hathatunk, ha bevezetjük a fakultatív hitelrendszert. Az intézetek adhassanak valorizált és nem valorizált hiteleket, elfogadhassanak valorizált és nem valorizált betéteket. Eddig valahogy az volt a felfogás, hogy valami hazaárulásféle rejlik abban, hogy nem magyar koronában számolunk. Valami bizalmatlanság a korona iránt. Ez a téves felfogás az utóbbi időben kezd már megszűnni. Az élet majd meg fogja mutatni, hogy a hiteligények miyen irányba fognak terelődni, a valorizált, vagy a nem valorizált hitel irányába. De ha már csodaszert keresünk, akkor azt ne a valotizációban keressük. A csodaszer nem más, mint hogy az állam újra bizalmat tudjon ébreszteni magával szemben a saját polgárai lelkében. Ennek pedig a titka egy, az ország bel- és külpolitikai ügyeit úgy vezetni, hogy ezt a „bizalomfedezetet“ megteremthessük, Reiss Jenő az export- és importkereskedelem szempontjaiból szólt a kérdéshez. Szerencsétlen gondolatnak tartja, hogy Magyarország legyen az az állam, mely a valorizáció kísérletét a saját polgárai bőrén végezze el. Nem lehet a valorizációs kísérletet megvalósítani egy olyan országban, amelyben gazdaságpolitika helyett csak egy egyoldalú fiskális politikát folytatnak, amelyiknek van ugyan két pénzügyminisztere, de kereskedelmi minisztere egy sincs. A magyar zónán most érik a magyar valuta, amely — ha adósságainkat nem kumuláltuk volna esztelenül, — magában is stabilizálni tudná az ország gazdasági helyzetét. Pályi Ede dr. szerint a valorizálás nem egyéb, mint a korona vásárlóerejének stabilizálása. Miután valutánkat stabilizálni nem tudjuk, igyekezzünk legalább részlegesen ott, ahol lehetséges, a korona vásárlóerejét stabilizálni. Mint kiindulási pontot elfogadja a fakultatív valorizálás rendszerét, a cél azonban a valorizáció minél szélesebb alapon való kifejezése volna. A mai viszonyok között kettőt tehetünk meg. Először törjük össze a bankóprést és ezzel akadályozzuk meg azt, hogy a most már heti tízmilliárdos improduktív bankjegyszaporulat az év végére félbiliós, vagy sokbilliós bankjegyáradattá nőjön. A másik indítványa pedig az, hogy ha összetöriük a bankóprést, rakjuk azt darabjaitól újra össze és indítsuk azt meg úgy, hogy az állam által többé improduktív célokra igénybevehető ne legyen. Vágó József hozzászólása után Neumann Adolf, a miskolci kereskedelmi kamara elnöke mutatott rá azokra a veszedelmekre, amelyekkel a valorizációnak a bevezetése a vidéki hitel- és gazdasági életet sújtaná. — Igaza van. Azért nehéz kiválasztani, hogy mitől megyünk előre. — Talán szerencse is kell a választáshoz. Az ebéd egyre emelkedő hangulatban folyt le. A tréfákat András bácsinak meg Rézi néninek kellett elviselni. Magda és Molnár nagyokat nevettek. Molnárné komolyan ült a helyén. Nem volt érzéke a könnyű hangulatok iránt. Magda, az édes bor hatása alatt, merész és szeszélyesen jókedvű lett. Hatalmas képtelenségeket mondott és elszörnyesztette vele a társaságot. Molnár elnézte a feleségét, aztán Magdát, és mindig lehetetlenebbnek látszott előtte, hogy ez az egyik annak a másiknak a leánya. Még mintha a feleségének kerek, egészséges arca is egyre fakóbb lenne és szemének fénye egyre jobban elbágyadna. Ebéd után egy kis időre egyedül maradtak a dohányzóban Magdával. Szemközt ültek a feketekávénál. — Most, hogy magunk vagyunk, most tudom csak igazán megköszönni magának ezt a mai napot, Magduska. — Nekem? — mosolygott a leány. — Mindnyájan szeretjük. — De maga legjobban. — Lehet. — Azért merek kérni még egy vasárnapi ajándékot. — Tessék! — Lássa, egyetlen dolog hiányzik itt nekem. — Mi az? «— Hogy maga nem szólít engem sehogy. — Minek szólítsam? — Az magától függ. — Bácsi? — Nem jó, mert nem igaz. — Apámnak nem szólíthatom. — Nem volna megfelelő. — Molnárnak? — Nem lehet. Ha idegen volna, menne. De hogy ilyen közel áll, sok. Anyja is ígyszólít. — Már akkor csak az Endre marad. — Az. (Folyt. köv.)’