Budapesti Hírlap, 1923. augusztus (43. évfolyam, 171–195. szám)

1923-08-01 / 171. szám

g­r»- ............­ ...... Budapest, 1923. ..................................■■■­ ...................................................................-■------------------------------JJJÜ -------YLI—W XLIII. évfolyam, 171. szám. (Ára 120 kor.) Szerda, augusztus . Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egy hónapra 2400 korona, negyedévre 7300 korona. Au­ztriában egy példány ára hétköznap 1500 o. kor., vasárnapon 2000 o. kor. Egyed­áram ára hétköznap 120 korona. Külföldre az előfizetés kétszerező. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az Összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84, II JőkedvU neiBiiefmUlós. Budapest, jul. 31. Azt gondolom, igen nehéz megér­teni, miért nem engedi a nemzetgyűlés elnöke akármelyik képviselőt (még ha nem is Gaal Gaszton) még egy pár óráig beszélni, a­mikor az indemnitási vitára már hat hetet minden komoly eredmény nélkül elpazaroltak. Elvégre ha nyomtatókul még elbeszélnek pár órát, az nem fordít a haza sorsán. És azt sem könnyű megérteni, hogy, ha már a Ház elnöke így határoz, miért köti magát az ellenzék ahhoz, hogy még egy pár órát hegyibe beszéljen a hat hétnek. És miért lendül neki egy meddő házszabályvitának s elvitáz annyi időt vele, a­mennyiből kiteltek volna a záróbeszédek is. Ez igazán nem magyar szokás. A jó magyar szokás az lett volna, hogy a hosszú és meddő vita végének örömére összeölelkezzenek és pártközi bankettet csapjanak, a­hol szintén lett volna alkalmuk magukat kibeszélni. Sem a­ valahára kielégített köztiszt­viselők örömén csorbát nem üt, sem a ma már három alá (0.023/1) esett zü­­richi kurzus sebeit be nem köti, ha sike­rül is valahogy megegyezni a hivatko­zott házszabályok értelme és a parla­­mentarizmus szelleme dolgában. De ez m­ég soha sem sikerült, hát igazán cél és haszon nélkül ugráltak bele a vitába s a paragrafusok értelmezésébe. Van eset, hogy ez is bír elvi vagy politikai fontossággal. De hogy ma a házszabályokra, az indemnitásra és az országra nézve abszolúte semmi jelen­tőséggel nem bír, hogy kinek volt igaza, az egészen világos. Mindenkinek abban fő a feje, hogy mit fogunk csinálni a terméssel; hogy mily további lépéseket tesz a kormány a nélkülözhetetlennek hirdetett külföldi kölcsön dolgában; hogy meddig esik még a pénzünk kurzusa és meddig emelkedik fel a drágaság, hogy mit csináljunk a sinaiai békával, melyet mosolyogva prezentálnak nekünk, hogy nyeljük le, hogy hol keressük és kü­lönösen hogy hol találjuk meg a fede­zetet (ha nem a­ bankóprésben) a köz­tisztviselők fizetése nagylelkű rende­zésére. És még több hasonló baj veri el a komoly hazafiak ágya tájékáról az álmot s akkor a mi vidám lelkű, gyer­meteg nemzet­ülési képviselőink egy óránál tovább vitatkoznak azon, hogy a Ház szabályai szerint van-e joguk vagy nincs, még egy óráig vitatkozni. Azt mondja, gondolom a Piso-fiúk­­hoz írt levelében Horáciusz: Difficile est satiram non ser­bere. Magyarul: nehéz a dolgot nevetés nélkül meg­­állani. De hát nevetéses idők várjon ezek? Számítsa ki valaki a hatheti indemnitási vita költségét és higyje el azután, hogy van erkölcs és józanság abban, hogy azon vitatkoznak, van-e joguk tovább vitatkozni. Egy költség­­vetést lehet tételről-tételre vizsgálni, bírálni­­és megjavítani akár henye ki­adások törlésével, akár produktív ki­adások beiktatásával. Ez a bölcs és okszerű takarékosság munkája. De a 1.-ai sanyarú időben hat hétig ránci­­gálni egy indemnitási törvényt, az a merő pazarlás. Pazarlása a törvényho­zás idejének és az ország pénzének. Nagyon különös dolog ez. Anglia, Franciaország és Belgium között élére van állítva Németország (Európa leg­nagyobb nemzete) sorsa. Hogy merre dől el a legközelebbi napokban s mely pillanatban veszti el a filozófusok nem­zete eddigi nyugalmát s mi lesz Közép- Európa koldushadával azután, azt hu­szonnégy évei­a, se tudja senki se meg­jósolni. Sinaiában pedig döntöttek mi rólunk. Hogy hogyan, az csak utóbb fog kiderülni. A mi régi testvérnemze­tünk, a Zrínyiek nemzete lázban van és szembe került izzó kölcsönös gyűlölet­tel a felszabadítójával. Milyen fordula­tot vesznek a dolgok ott, azt sem lehet tudni. Mi pedig költségvetést most sem tudunk csinálni, az indemnitásokat vég nélkül tárgyaljuk, rá sem érünk meg­fontoltan komoly törvényekkel gyó­gyítani próbálni helyzetünket, fontos és terhes adótörvényeket módosítás­képpen kell beszúrni, mint mellék­­mondatot az indemnitási törvénybe, a­miről az esti ülésen újabb parázs vita kerekedett, mely holnap megújul és újabb pár heti vitává könnyen fajul­hat: — úgy, hogy kérdeznünk kell, mit veszünk mi még komolyan? Hiva­tásunkat? Kötelességünket? Az orszá­got? Magunkat? Nem, attól félek, azt a minden pillanatban kitörésre kész vulkánt sem, a­melyen Európa táncol s mi különösen bolond jókedvünkben Európával együtt táncolunk. Hs­ensrazéEs vitája a häzeBfistähfeeß. — £3 Eiless. -- IS säi*öSse5z£de&. — Vita a zäröEssszödofc keretéről. — fit telfaafsSswssfial Jnssslin­ot eitsSAnossegisan ©SS®*gsas3» ftßf« a rärssSeSss firgfstils alapfEssS. — A miniszterelnök és a pénzügyminiszter pénteki beszéde után ma a záróbeszédekre került a sor. A felhatalmazási vita során hat olyan határozati javaslatot nyújtottak be, melyeket tíz képviselő írt alá, tehát hat képviselőt illette meg a zárószó joga. A be­nyújtás sorrendje szerint Gaal Gaszton ál­lott fel elsőnek, hogy határozati javaslatát megokolja és megvédelmezze. De alig mon­dott néhány szót, Scitovszky Béla elnök figyelmeztette a szónokot, hogy a záróbe­széd nem terjeszkedhetik túl a határozati javaslat témáján, mert különben minden egyes határozati javaslatnál újabb általá­nos vita kerekedhetnék. Az ellenzék az elnök házszabálymagyarázatában a szólás­­szabadság korlátozását látta és heves ostromot indított ellene. Az elnök azonban nem volt megingatható és mindvégig szi­lárdan védte álláspontját. Hivatkozott a gyakorlatra, a precedensekre és a házsza­bályok szellemére. Arra sem volt hajlandó, hogy a vitás kérdést a nemzetgyűlés dön­tése alá bocsássa, mert, mint mondotta, a házszabályok őre az elnök és nem a több­ség. Rosszul járhatna a kisebbség, ha a házelnöknek ezt a jogát kétségbevon­nák. Az ellenzéki szónokok hosszú sora szállott szembe az elnöki felfogással. A záróbeszédek helyett egy hosszadalmas házszabályvitára fordították az időt, mely­ből nem volt haszna senkinek, legkevésbbé az országnak. A paragrafusokból nem le­hetett az igazságot kihámozni. Az elnök és az ellenzék közt támadt küzdelemben talán messzebb célok is tüzelték az egyes felszó­lalókat, bár argumentumok nélkül ők sem szűkölködtek, ők is hivatkozhattak a gya­korlatra, precedensekre és több esélére, de az argumentumok közül annak volt leg­több nyomatéka, hogy a kormány pont az általános vita és a pénteki kormánybeszé­dek után két új szakasz beiktatását jelezt­e, a­melyeknek megvitatása céljából a szólás­­szabadságot teljes korlátlanságában kell fentartani. Az elnök jó darabig egymaga állotta az ellenzék ostromát. A többség szemmel látható kishitűséggel nézte szoron­­gatását. Maguk közt azt suttogták, hogy Gaal Gasztont nem kellett volna figyelmez­tetni és korlátozni, az ő beszéde volt az általános vita tengelye, a miniszterek is túlnyomóan vele vitatkoztak. De aztán mégis akadt néhány kormánypárti felszóla­lás az elnök álláspontja mellett, igaz, nem sok köszönet volt bennök. Végre megje­lent a küzdőtéren Bethlen István gróf mi­niszterelnök, a­ki politikai irányba terelte a viaskodást és éles offenzivába lépett. A parlamentarizmus szellemét, mondotta, nem idézhetik azok, a­kik egy egyszerű indem­­nitásról másfél hónapig vitatkoznak és­­ éppen a felhatalmazási viták elnyújtásával­­ akadályozták meg az alkotó munkát. Az­­ ellenzék még néhány lövést váltott, aztán kétórai próbálkozás után abbahagyta az ostromot. Scitovszky Béla elnök meg nem rendülve ült székében és álláspontjából semmit sem adva fel, a zárószóra jogosul­takat hívta fel szólásra. A záróbeszédek gyorsan leperegtek és délután 2 órakor nagy többség szavazta meg általánosságban a felhatalmazási javaslatot a részletes tár­gyalás alapjául. A ma délutáni ülés jóformán csak sza­vazással telt el. Nevezetes és parlamen­tünk történetében szinte példátlan eset, hogy az indemnitás során 104 határozati javaslatot nyújtottak be. Ezek közül a kormány alig néhányat fogadott el. Neve­zetesebbek ezek közül Alföldy Bélának a diáknyomor enyhítésére vonatkozó javas­lata. Érdekes eseménye volt az ülésnek, hogy a választójogra vonatkozó határozati javaslatnál Bethlen István gróf miniszter­­elnök bejelentette, hogy a választójogról ősszel terjeszt be törvényjavaslatot. Volt még egy érdekes szavazás is, Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter a numerusz klauzusz eltörlésére vonatkozó javaslat mellőzését kérte, mert Nagy-Magyaror­­szágban ellene foglalna állást, de Csonka- Magyarországon az intelligence túlzsúfolt­sága miatt helyesli a numerusz klauzuszt. Este negyed nyolckor ért véget a sza­vazás és ekkor rátért a Ház a részletes tárgyalásra. Mindjárt a vita során nagy izgalom támadt, mert Őrsi Imre előde a vagyon- és jövedelmi adóra vonatkozó legújabb pénzügyminiszteri javaslat beil­lesztését kérte, mire az ellenzék nagy föl­­háborodással tiltakozott ellene. Ebből az­után parázs házszabályvita kerekedett s noha a pénzügyminiszter az ügy fontossá­gánál fogva a két szakaszt a pénzügyi bi­zottsághoz utasítani kérte, az ellenzék az­zal fenyegetőzött, hogy ha a kormány ezt a kétszakaszos javaslatot nem külön tör­vényjavaslatban terjeszti újra elő, akkor holnap nemcsak nagy házszabályvitát pro­vokál, hanem a részletes tárgyalást is el fogja hozni. IS­gglBlgff! Ülés. Scitovszky Béla féltizenegy órakor nyi­totta meg az ülést. Strausz István személyes kérdésben vá­laszolt Orsi Imre előadónak, a­ki leckéz­tető hangon peremizált vele. Az elnök há­romszor figyelmeztette Strausz Istvánt, hogy ne térjen el a tárgytól, a­ki azzal fe­jezte be szavait, hogy nem fogad el Orsi Imrétől leckét. Az elnök jelenti, hogy a felhatalmazási vita pénteken véget ért és most a határo­zati javaslatok beterjesztőit illeti a szó. II záróbeszédek. Baross János határozati javaslata arról szól, hogy a kormány még a nyári szünet előtt terjessze be a földreform-novellát. Az utóbbi hetek eseményei arról győzték meg, hogy javaslatát föntartsa. Orsi Imre előadó tiltakozik Strausz Ist­ván vádja ellen, hogy az állami alkalma­­zottak valamelyik kategóriáját megtá­madta volna. Gaál Gaszton szélesebb alapon kívánja határozati javaslatát megtámogatni. Az elnök: A zárószó csakis a határozati javaslat témái­nak keretében mozoghat, Házssabályyira a zápor beszéd­ei­ről. Gaál Gaszton a házszabályokhoz kér szót. A gyakorlat nem igazolja az elnök álláspontját. Az elnök éppen a múltra és preceden­sekre hivatkozva, ragaszkodik álláspont­jához, mely egyébként is a­ házszabályok szelleméből folyik. A sürgősségnél még csak kérni sem lehet a tárgytól való el­térést. Gaal Gaszton: Ha a képviselők általá­nos érvényű határozati javaslatokat nyúj­tanának be, akkor az elnöki felfogás min­dig ki volna játszható. Szakács Andor a házszabály magyarázá­­sában Gaal Gasztonhoz csatlakozik. Az elnök kijelenti, hogy nem térhet el a gyakorlattól. Szilágyi Lajos sajnálja, hogy a házsza­bályvita miatt a felhatalmazási vita ismét elhúzódik. A kormány közvetetlenül az általános vita bezárása után két új sza­kaszt jelentett be az indemnitáshoz, már ez a körülmény is megköveteli, hogy a zárószóra jogosultakat felszólalásukban ne korlátozzák. Kéri az elnököt, ragaszkodjék a régi liberális kezeléshez. Farkas Tibor azt indítványozza, hogy, döntsön a Ház. Az elnök: A kérdést nem lehet a Ház döntése alá bocsátani. Egy konkrét esettel igazolja fölfogása helyességét. Farkas István szerint a parlamentariz­mus fikció lenne, ha nem lehetne reflek­tálni a miniszterek beszédére, a­kik rend­szerint a vita végén szólalnak föl. Gaál Gaszton felolvassa a paragrafust, mely azt bizonyítja, hogy a záróbeszédeket a házszabályok egyáltalán nem korlátoz­zák. Az elnök felfogása házszabályellenes. A Háznak joga van ebben a kérdésben dönteni. Östör József: Novum előtt állunk, mert még sohasem történt meg, hogy a kor­mány a vita bezárása után nyújtott volna be új­­szakaszokat. Nóvumról lévén szó, a gyakorlatra nem lehet hivatkozni. Az elnök: Nincs nóvum, mert a kor­mány még nem terjesztette be az új sza­kaszokat. A Gaal Gaszton által idézett szakasz csupán a felszólalás jogát bizto­sítja, de csak bizonyos keretekben. Gaal Gaszton ismét azt vitatja, hogy a házszabály semmiféle korlátot nem szab a záróbeszédek dolgában. Az elnöknek nincs abszolút joga a házszabály-magyará­zathoz. A döntés joga a Házé. Az elnök. A házszabályok őre az elnök és nem a többség. Ha nem így volna, ak­kor könnyű volna a kisebbség elnyomása. Szakács Andor kérdi, hogy a két új sza­kaszt mikor fogja beterjeszteni a kor­mány? Talán a javaslat harmadik olva­sásánál? Propper Sándor: A rossz precedenseket, melyekre az elnök hivatkozott, meg lehet változtatni. Már volt rá eset, hogy a jók­tól is eltértek. Szabó Sándor (kormánypárti): Az el­nök nem kívánja korlátozni a szólássza­badságot, viszont meg van arról győződve, hogy a zárószóra jogosultak sem akarnak új általános vitát. Az új szakaszok dolgá­ban természetesen fenn kell tartani a kor­látlan szólásszabadságot. (Helyeslés.) Létay Ernő az ellenzéki állásponthoz csatlakozik. Őrsi Imre maga ellen zúdította az ellen­zéket, mert az elnökkel való feleselést ve­tette a szemére. Az ellenzék óriási zajban követelte a rendreutasítást. Örü csak­ nagy nehezen jut szóhoz. Az, elnök felfogása a Ház munkaképességét biztosítja. Friedrich István: A pénzügyminiszter.

Next