Budapesti Hírlap, 1923. november (43. évfolyam, 247–271. szám)

1923-11-30 / 271. szám

8 — A német birodalmi bank feladatai­ Berlinből jelentik: A birodalmi bank kő­­tanácsának mai ülésén Gleise­­napp elnökhelyettes programszerű nyilat­kozatot tett a birodalmi bank jövő felada­tairól, a­melyben egyebek között, a követ­kezőket mondotta: A járadékmárka bankjegyek kibocsátásának kezdetétől a birodalomnak nem szabad többé kincstári utalványokat leszámítolni. A biro­dalmai bankjegy továbbra is megmarad törvé­nyes fizetőeszközül. A­ járadékbank alapszabá­lyainak azzal a pontjával, a­melynek értelmé­ben a birodalomnak a birodalmi banknál fel­vett függő adósságait a járadékbanktól kamat­mentesen nyújtott kölcsönnel kell fedeznie, megveti az alapját a javulásnak. A bankjegy­forgalmat hétről-hétre egyre jobban megszorít­ják. Eddig 100 millió járadékmárkát bocsátot­tak rendelkezésére a birodalmi banknak fede­zetül a papírmárka bevonására. A papírmárká­­nak a birodalmi bankhoz való visszaözönlését ■dott időben a régi birodalmi bankjegyek fel­hívásával fogják erősíteni. Ez intézkedések út­ján a papírmárka fokozatosan visszany éri be­csületét. A birodalmi bank ezenkívül elő fogja készíteni a valuta újjáalakítását. A birodalmi bank, mint már ismeretes, dollárzsiróforgalmat rendezett be és fölhatalmazást kapott arra, hogy rövidlejáratú aranyra szóló kamatmentes kötelezvényeket adjon ki. A birodalmi bankot ezenkívül fölhatalmazták aranyra szóló bank­jegyek kiadására. 2. A Festi Tőzsde új száma érdekes cik­kekben számol be a tőzsde és a Devizaközép­pont kapcsolatáról, a Nasi­i tranzakciójáról, a takarékpénztári értékek áremelkedéséről, a jel­­zálogintézetek feltámadásáról, a biztosítók valutajövedelméről, a hiteligények kielégítésé­ről, a sorsjegypiacról, a novemberi ultimáról, a Spodium-gyár új vállalatairól. Kimerítően gazdag rovat­­rámol be az összes küszöbönálló tranzakciókról, a bel- és külföldi gazdasági ese­ményekről, az áru és autópiacról. Szerkesztő-­­ség és kiadóhivatal Budapest VL, Izabella­­utca 48. prfotopap&a’piac, Bud­apest. A kasszanap miatt ma elég gyér volt a bankközi forgalom. Jobb bécsi jelentésekre itt is barátságosabb lett az irányzat. Hetipénz 2%, délben másfél. Árak délelött: Bankok: Földhitel 550, Hazai 280, Magyar hitel 006—670, Ingatlan 3­2­ 5, Cseh bank 28, Leszámítoló 118, Magyar-német 27, Olaszbank 56—58, Központi jelzálog 17, Osztrák hitel 142 —145, Kereskedelmi bank I 350—I 400. Takarékpénztárak: Egy. Budapest főv. 260— 265, Magy. általános lak. 100, Moktár 215— 226, Pesti hazai IV 600—IV 800. Kiltetítők: Fonciére 345. Malmok: Transdanubia 170. Bántyák és téglagyárak: Szászvári 400, Kohó 810, Kőszén­i 735—II 800, Salgó 660—670, Urikányi 1 725—1 775. Nyomdák- Athenaeum 520, Pallas 60, Bigler 120—122, Stephaneum 62. Vasművek és gépgyárak: Fegyver I­­500— 1650, Ganz-Danubius V 700, Ganz villamos 11650, Kistarcsai 150, Láng 180, Lipták 23, Rimamurányi 113—116, Schlick 120. Különféle vállalatok: Barók­ 18, Brassói 850, Daniea 150, Izzó 580—625, Flóra 220, Juta 205—210, Karton 120, Cukoripar III 350— 111 400, őstermelő 262, Georgia 670, Mezőhe­gyes­ cukor 395—405, Interexim­ 43, Phöbus 52, Olar-film 45—46. Telefon 175. Faipari vállalatok: Guttmann 650—675, Hazai faterm. 190, Ofa 550, Nasici NI 300—N­350, Viktória bútor 13­5, Hitelfa 45. Közlekedési vállalatok: Adria 500—520, Déli­­vasút 113—115, MFTR 410, Levante 950—975, Nova 155, Államvasút 400—420. Nem jegyzett értékek: Amerikai bank új 9— 10, régi 11—12, Termelők bankja 8—9, Buda­pesti bank 6.3—7, Mobil bank 10—12, Böhm hordó 3, Demecseri 16—18, Foresta 40—43, Herendi parcellán 10—11, Német mezőg. 140 —-150, Községi nyomda 10—11, Gottschlig 18. Árak délután: Előfordultak: M. Hitel 665—60, O. Hitel 150, Salgó 660, Angol-Magyar Bank 100, Rima 118, Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság elfogad valorizált belétele 1 6—9—12 A havi lejárakért pénztárjegyekre búza-értékben A kamat is buza-értékben kerít kifizetésre. Mezőgazdasági hitelek buza-értékben. Részletes tájékoz­tatást nyújt a bank köz­pontja, Budapest, nádor uccali, valamint az összes budapesti és vidéki fiók. m­ . ■■■- -JB Budaj - i Budapesti Hírlap 1923 november 16. (271 sz.) Általános Kőszén II 750, Államvasút 420, Ganz Danubius V 700, Ganz Villamos II 740, Fegy­ver 1525, Kereskedelmi Bank 1360, Georgia 670, Egyesült Fővárosi 265, Pesti Hazai IV 550, Nova 155, Horvát Jelzálog 35, Központi Jelzá­log 17­5, Athenaeum 520—25, Rigler 118—20, Pallas 60.8—61, Star-film 45—46, Viktória bú­tor 13­ 5, Ofa 550, Kéve 2­ S, Transzdanubia 168, Barók­ 18, Gottschlig 17, Mobil Bank 12, Hitel­­fa 45, Fonciére 340, Franklin 280, Általános Ta­karék 190, Ingalanbank 382, őstermelő 262. Brea, a tőzsde barátságosan indult. Élénk érdeklődés volt minden papír iránt s az érté­kek árnyereségre tettek szert. A nyereségbizto­­sító eladások az irányzatot nem befolyásolták a piacra került árut könnyen felvették. Zárlat: Osztrák koronajáradék 1.195, Magyar korona­­járadék 7.5, Magyar aranyjáradék 36.2, Osz­trák aranyjáradék 30, Osztrák Hitel 280.1, Ma­gyar Hitel 1.285, Magyar Jelzálog 130, Á­ham­va­sút 827, Délivasút 215, Rima 230, Koburg 95.200, Salgó 1.290, Magyar Általános Kőszén 5.400, Magyar Vasút Forgalom 415, Fakeres­kedelmi RT. 650, Egyesült Fa 65, Angol-Magyar Bank 201.9, Adria 1010, Klotild 216, Esztergom- Szászvári 830, Urikány 3340, Felsőmagyar Kohó 1615, Győri vagon 174, M. Holtherr 420, H. Cukor 6600, Szlavónia 105, Kereskedelmi Bank 2600, Vasútfelszerelési 48­9. Esti forgalom: M. Hitel 1285, O. Hitel 282, Államvasút 826, Salgó 1290, Rima 230. Irány­zat nyugodt. B4*rrÁh. Zárlat: Szlavónia 207, lislutapsstc. Züricben a német márka javult. Míg teg­nap csak 75 frankot adtak százbillióért, addig ma zárlatkor ugyanezért az összegért már 110 frankot fizettek, bár a délutáni forgalomban ez az ár egész 87 és fél frankig sülyedt. A berlini devizapiacon a külföldi fizetőeszközök árfolyama nem változott s a Birodalmi Bank a nagy igényléseket csak igen szűk keretek között, egy-két százalék erejéig honorálta és elégítette ki. Az arany­­kölcsönt változatlanul 4,2 billióval jegyez­ték, ellenben a kincstári dollárutalvány kurzusát áruhiány következtében nem álla­pították meg. A német viszonyokról egyébként nehéz tájékozódni, mert a Birodalmi Bank csak elkésetten adja ki kimutatásait, így csak ma jelent meg a november első hetéről­­ szóló kimutatás, a­mi nagyrészt teljesen­­ túlhaladott állapotot rögzít meg. Mint érde­­­­kességet azonban idejegyezzük, hogy e sze­­­­rint november első hetében a bank össz-­­ tőkebefektetése 26.7 trillióval 34.4 trillióra­­ emelkedett. Ebből a leszámítolási tárca 7­­ trillióval 8.1, a kincstári adósságok 19.5 trillióval 26.1 trillióig szaporodtak. A bank­jegyforgalom 16.6 trillióról 19.1 trillióig emelkedett. A bank aranykészlete nem vál­tozott. A Budapesti Devizaközéppont mai árai: Na­poleon GS.890, Amszterdam, hollandi forint 7520—7960, Belgrád, dinár 225—239, Brüsszel, belga frank 938—993, Kopenhága, dán korona 3550—3770, Kriszliánia, norvég korona 2980— 3200, London 87.000—91.400, Angol font 87.500 —91.900, Milánó 885—940, Lira 895—950, New­­york, dollár 20.050—21.150, Páris 1100—1166, Francia frank 1115—1181, Prága, cseh korona 500—624, Szófia leva 151—162, Stockholm, svéd korona 5200—5530, Varsó, lengyel márka 0.40—0.60, Bécs, osztrák korona 28.25—30.45, Zürik, svájci frank 3440—3660, Bukarest, lei 104—117, Zürik. Zárlat. A budapesti kifizetés ma 0.0302­ A volt. Bécs 6.OOSOVs (0.0080­4), Berlin 100 billió(110 frank (75), London 24.93%. (24.95), Newyork 571.87% (571), Páris 30.82)( 130.70). Milánó 24.75 (24.65). Prága 16.65 (16.62'A). Belgrád 6.47)4 (6.52%), Szófia 4.45 (4.35), Bukarest 2.87)4 (2.95). Esti forgalom: Budapest 0.0302)4, Bécs 0.00803/s. Berlin 100 billióra(87)4 frank. New­­york 572%, London 24.92, Páris 30.80, Milánó 24.68%, Prága 16.63%, Bécs. Zárlat (középérték): Budapest 3.75, Prága 2.066, Belgrád 810, Varsó 0.0200, Milánó 3 085, Bukarest 358, London 309.500, Newyork 71.060, Paris 3.800, Zürich 12.440, Berlin 0.0098, Amszterdam 27.150, Brüsszel 3.280, Szófia 535, Berlin. Zárlat (középérték): Budapest 220, Bécs 60, Prága 122.000, Milánó 182.000, Páris 228.000, Zürich 736.000, London 18,400.000, New- York 4.200.000, Prága. Zárlat (középérték): Budapest 0.1830, Bécs 0.0485, Berlin 0.0005%, Milánó 150, Páris 187.62%, London 15175, Newyork 3480, Zágráb. Zárlat (középérték): Budapest 0.46, Bécs 0.1250, Prága 258, Milánó 385, Páris 475, Züric 1555, London 38675, Newyork 8825, Belgrád. Budapest 0.46, London. Budapest 80.000, Berlin 35—32 millió, és termény. A terménytőzsde két nap óta tartó lanyhuló irányzata ma megváltozott s szilárdság kereke­dett túlsúlyra a piacon. Ennek eredményeként a legtöbb cikk behozta két nap alatt szenvedett árveszteségét. A búza mai árnyeresége 4500, a rozs pedig 4000 koronával drágább áron cse­rélt gazdát. Az állatvásáron kevés volt a fel­­hajtás, ennek következtében a jelentkező kere­sés kismértékben felhajtotta az árakat. Gabonapiac: A piacot szilárdság jellemezte. A kínálat tartózkodó volt s a jelentkező keres­let nagyobb árakat kínált. A búza mai legjobb ára budapesti paritásban 112.500 korona volt. Hivatalos árak: 76 kg.-os tiszavidéki búza 108—109.000, pestmegyei és dunántúli 107— 108.000. 79 kg.-os tiszavidéki 109.500—111000, p­estmegyei és dunántúli 108—110.000, rozs 79 Kiadótulajdonos: Rákusi Jenő Budapesti Hírlap Ifjságv.Illalala R.-T. Felettss szerkeszti: Tirda­ Adorján. Felelős kiadó: Böhm Alajos vezérigazgató. fippe Ssn­’tS&fesells Egy sző őrű 150 korona, vastagabb betűbő 1­300 korona. A legkisebb hirdetés 1500 korona. HÁZASSÁG LAKÁSBÉRLET NősÜlendöki Gazdag férjhezmenendök elője­gyezve. Urak, vagyontala­nok is jelentkezzenek Davidovk­ánál. Erzsé­be­t-körut 17. 9251 Bútorozott szobát keres jól fizető ur. Ajánlatokat kér telefonon ! 49—43 Délután 3—6-ig 600 Bútorozott szoba egy ur részére kiadó. Bővebbet Erzsébet-körut 2. IL 16. ingatlanforgalmi irodá­ban. 600 Dúsgazdag körökben diszkréten kö­vetit há­zasságokat Nagy Jenő, Rákóczi-út ötvenhét/b. Telefon. (Cégnélküli le­velezés.) Lakások, főbérletek úgy cserére, mint átadásra, minden méretben és igény­­nek megfelelőek. Örök­lakások azonnal kapha­tók dr. Gazdy Gyulánál. Budapest, Erzsébet körut 2. Telefon : József 49—43, 600 Budapesti Hírlap ke­resztény olvasói hazas­­ságközvetitési ügyben díjtalan felvilágositás mellett bizalommal for­dulhat Faragó irodához, Népszínház ucca tizenhat. (Megjelzéstelen levelezés.) HANGSZER Házasságközvetitésem úri és diskrét, utolérhe­­tetlenül eredményes. Úri közvetítő Alsóerdősor 3. [Rákóczi-utnái) második emelet 2. 6104 Zongorakészítő iparte­lep. Telefon József 144­00. Vétel, eladás, hangolás, fényezés, borozóé és bár­mily szakszerű átalakítá­sok a legprecízebb kivi­telben. Eladás viszontel­adóknak. Főherceg Sán­dor ucca 6. 6082 RUHÁZAT ÉS FEHÉRNEMŰ La&aara jövök viselt férf­itruhát venni. Salgó, VL, Hajos ucca 15. Telefon.* százhuszonhatos—hetven­­hetes. Hegedűsök Elithur, vonószerók Sternberg királyi udvari hangszer­­gyárban. (Rákóczi­ út 60.) 6083 Hangszereink és azok minősége már nem szo­rulnak reklámra. Wagner Hangszerkirály áruháza csakis József-körút 15. 9210 Viselt férfiruhákat, egyen­­ruhákat, cipőket veszek. Lázár,Népszínház ucca 18. József negyvenkettő—het­­venkilenc. 6094 Lakására jövök a használt férfi ruháért, cipőért, fehér­neműért. Friedner, Rökk Szilárd ucca 22. József 62-48. 6100 BÚTOROZOTT SZOBÁT KERES Budapesti Hírlap olva­sói bizalommal jelentsék be kiadó szobájukat Hun­gáriánál. A cég keres al­bérleti szobákat urak, höl­gyek és házaspárok, vala­mint átutazó földbirtoko­sok részére Díjtalan, ered­ményes diszkrét közvetí­tés. Múzeum-körút 31. Te­lefon József ötvenegy-öt­venkettő. 9214 | VÉTEL-ELADÁS Bárkinél többet fizetek tíztől­ húszszázalékig, ha fehérneműit, dísztárgyait cégünknél értékesíti. Ve­szünk ágyhuzatokat, le­pedőket, törülközőket, asztalnemüeket, kelen­gyének alkalmas teherne­­müeket. (Az mellékes!) Továbbá dísztárgyakat, műtárgyakat. Porce­lán* szervizeket, mindenféle értéktárgyakat, szőnye­get. „Rokokó* mükeres­­kedés, Király ucca 87 Te­lefon 134-84. 6099 OKTATÁS Gyorsírási, gépirási szaktanfolyamok Belvá­rosi Gyorsíró Szakiskolá­ban, Múzeum­ körút 23-25. Telelon József 104.07. 7182|bútorozott szoba SZŐNYEG A fóváros legexponál­­tabb főútvonalain, min­den igénynek megfelelő bútorozott szobák, két­­háromszobás lakosztá­lyok fürdőszobával, kony­hával, uraknak, hölgyek­nek, házaspároknak, va­lamint átutazóknak azon­nal kaphatók. Nagy vá­laszték telefonos irodák­ban, „Hungária*, Múzeum­­körút 8. Telelon József ötvenegy-ötvenkettő, 9214 Veszek szőnyegeket, j­o­­gi cegeket és műtárgya­kat. Sternberg, Dob ucca 24. Telefon: József 123-59. 6080 KÖNYV Minden magyar könyv megkapható a Buda­pesti Hírlap könyvke­­reskedésében.Budapest VIII. József­ körút 5 BÚTOR Matracot, sezlont,a sza­­longarniturát kitűnő mi­nőségben legelőnyöseb­ben kárpitosnál, Wesse­lényi u. 10. 6089 Bátor Kiárusítás! Rak­tárhelyiségem­ el­ekvirá­­lása folytán raktáramon lévő hálószobák, ebédlők, utiszobák és egyéb lakbe­­rendezési tárgyak olcsó áron kiárusittatnak. Gás­pár bútoráruháza, Baross utca 9 sz. 6075 Csillárok,selyemerny­ők díszesebb és egyszerűbb kivitelben olcsón arusit­­tatnak Holfitscher Test­vérek. József-körút 10. 6088 Flamand csillárok gyári­arban Koller, Baross-tér 82. Keleti-Mozgó épület.609* Bútort, jominőnegűt, hálószobát, ebodiót, aza­­longarnitura és ebszor kárpitozott árut legol­csóbban Friednél, Rá­kocsi-ut 55, hojaifi: Agg­teleki uccábul. filér. Alkalmi butoraruhá­­ban legolcsóbban kaphatók hálószobák, ebédlők Cse­relünk, veszünk használt bútort. Vörösmarty ucca ‘23. (Király ucca sarok.) Telefon 12&—4& 6098 IPARMŰVÉSZET és hímzés p2ZUJ£ Ítí2i b­ursnak sza­lonja minden féle kézi­munka, jumper, stb. Dam­janich ucca ‘21. Telefon: József 55—66. 6071­­ MAGANNYOMt­ZO Thunóczy nyug. detektiv­­főfelügyelő magánkutató irodája bizalmas ügyek­ben nyomoz, megfigyel, informál, ilákócsi-it ot­­vanhét/b. Telefon: Jó­zsef 52—73. 5151 Üzlet Üzlethelyiség, szoba­konyha lakással, Nép­színház utcában, minden célra alkalmas, 20.000.000. Csaba. Üzlethelyiség Baross ut­cában szép kirakatos, tőzsdédnek, divatosnak al­kalmas, 2 telefonnal, 3. számú pénzszekrénnyel, szalon garnitúrával, író­asztalokkal, potom 85.000 000 Csaba. Pékség, kettős kemencé­vel, lakással, nagy forga­­lomm­al, 18.000.000. Csaba. Péküzlet, egy szobával, napi 1.000.000 forgalommal, 10.000 000. Csaba. Kávémérés szoba­­konyha lakással, kiraka­tos nagy alkovos üzlet, 10.000 000. Csaba. Üzlethelyiség Práter ut­cában, szép kirakattal, al­kovás,külön szoba-konyha lakással. 11.000 000 Csaba. Üzlethelyiség szép kira­kattal és berendezéssel, Klauzál-téren, 12.000.000 Csaba. Üzlethelyiségek és szu­terénok minden célra nagy választékban kaphatók állandóan. Csaba, József ucca 67. Figyelem ! Keresek sür­gősen vevőim részére mindenféle szakmábavágó üzleteket bármilyen ösz­­szegig ingatlannal vagy anélkül. Országos Neu­­mann-iroda, Wesselényi utca 51. Fi­szerüzlet, erős forga­lommal, közvetlen Rá­­kóczi-útnál, minden célra megfelel, szoba-konyhás lakással, sürgősen eladó. „Haupt* irodája, Rá­kóczi- ut 68. Fűszerüzlet közvetlen Rákóci útnál, óriási for­­galommal, egyszobás* konyhás lakással sürgő­sen átadó. ,Haupt"­iro­­dája, Rákóczi-ut 08. Gőzmalom Baranyában eladó vagy bérbeadandó. Dr. Héray Andor ingat­lanirodájánál, IV., Rákos ucca 11, földszint 1. (Nagy­körút és Üllői-út sarok­nál.) Radó-iroda hirdetései: Nagyobb alkovás üzlet­helyiség, csarnoknál, 16 millióért. Pék- és cuk­­rászüzlet, 2 szobás lakás­sal. Élelmiszerüzlet, la­kással,1 millióért. Mindenféle üzleteket, szuterenokat minden ré­szen kaphatok. Radó, Szondi ucca 11. Kiadó malom Hajdúme­­gyében,négytavalu, nyers­­olajmotoros, háromszo­bás szép lakóház, 10 vag­­yon búzáért. „Fortuna Ingatlanforgalmi Vál­lalat“ Budapest, Teréz­­körút 21. Telefon: 7—3­. Fűszerüzlet, szép lakás­sal, bútorral, berendezés­sel, körútnál, ötmillióért sürgősen eladó. György, Conti ucca hét. Karómérés, tejbiztosi­­tással, lakással óriási forgalommal, alkalmi áron eladó. György, Cont' ucca hét. Pályaudvari vendéglő, kettőszobás lakással, óriási idegen­forgalom­­mal, olcsón eladó. Bo­rozó, lakással, kevés kaucióval. bérbeadó: György, Conti ucca hét. TABS ! Tárultunk, finanszírozunk mindennemű ipari, keres­kedelmi vállalatot, üzle­teket. Lengváry, Erzsé­bet körút 89- Telefon József 184—10. Társat keresek nagysza­bású iparvállalathoz egyszázmillióval kizá­rólag kereskedő egvén jöhet tekintetbe. Haupt­ irodája. Rákóczi-ut 68. és.Zsrpv* „Henna* hajfestés min­den árnyalatban. Fritsch, specialista, V., Dorottya ucca 1. 6069 JELZÁLOG­KÖLCSÖN Realitás részvény­tár­saság Erzsébet-körut 27.­­Gambrinus-ház). Telefon József írt—98. Sürgönyy­eim­i Realitás, Buda­pest 6068 Pénzkölcsönt előnyös feltételekk­el azonnal fo­lyósítok ékszerre, érték­papírra, mindennemű in­góságokra. Lengváry, Erzsébet körút 89. Tele­fon: József 184—10. Pénzét magas heti ka­matra, dupla értékű fede­zettel azonnal kihelyezem. Leng­v­áry, Erzsébet körút 39. Telefon: József 134—10. Pénzét ne adja kosztba! Elsőhelyi ingatlanbetab­­lázással valorizálva, ma­gas kamatozással azonnal kihelyezem. Lengváry, Erzsébet körút 89. Telefon: József 134—10. Jó­lzálog kölcs­önöket,in­ga­tlan betáb­lázásra, elő­nyös feltételekkel azonnal folyósrtok. Lengváry, Er­­zsébet körút 89. Telefon: József 134—10. INGATLAN tOLUlUKlOK: 34in­deQaoma ingatlant legd­öntösibbet» vohtot és eladhat, szolidan és lelkl­­ismeret°s8n vezetett in­gat­lantosk»1“' irodánk­ban. Lengváry Zoltán és Társa, Erzs®botkörut 39. Telefon József 134-10. Ingatlanokat Budapes­ten vagy környéken sür­gősen keresek jól fizető vevőim részére. György, Conti ucca hat. Harminckétholdas bú­zatermő birtok eladó. Dr. Héray Andor ingatlan­irodájánál, IX., Rákos u­tca 11. földszint 1. (Nagy­körút és Üllői-ut sarok­nál). Felsőmagyarországon 700 holdas bérlet, átada­­tik vagy hozzá tőkeerős csendestárs kerestetik. Dr. Héray Andor ingat­lanirodájánál, IX., Rákos ucca 11. földszint 1. (Nagy­körút és Üilói-ut sarok­nál). Százholdas birtok Felső­­nógrádban, állomásnál, m­lak­kal, gazdasági épü­letekkel, fölszereléssel el­adó. Dr. Héray Andor ingatlanirodájánál, IX., Rákos ucca 11, földszint . (Nagykörút és Üllői-ut saroknál). Kétszázholdas kitűnő birtok Nógrád megyében eladó. Dr Héray Andor ingatlanirodájánál, IX., Rákos ucca 11, földszint 1. (Nagykörút és Üllői-ut saroknál). Bácsm­egyei húsz ma­gyar holdas tanyabirtok eladó vagy elcserélhető. Dr. Héray Andor ingat­­lanirodójánál, IX., Rákos ucca 11, földszint 1. (Nagy­körút és Üllői-ut sarok­nál). INGATLAN il A tű Realitás Részvénytár­saság, Erzcebat-körút 27. (Gambrinus-ház), Telelőn József 121—93. t­ürgöny­­eim: Realitás, Budapest, 5063 Üllői-ut 91/a társasház­ban örökáron, tulajdon­joggal vehet szoba-Kony­­hai házrészt 8—10 millió­ért. Kettőszoba, előszoba, konyha, kamra, kiezett 18- 12 millióért. Négyszo­­bás uccal, komforttal, 50—60 millióért. Tárgyalni délelőtt a házfelügyelő­­nél, délután Taxitelbank és kereskedelmi r.út. Ba­ross ucca 59. Telelőn Jó­zsef 29 91. 663 Eladó Belvárosban mo­dern 4 emeletes berhás 1 milliárd. Lipótváros szi­vében 600­0 öles telek, főváros közelében, villa­mos mentén nagy telek­tömb. Keresek főútvona­lon ráépitesre alkalmas borházakat. „Méhkas”, Ra­ Koczi-ut 8/b. Telefons J. bb.80. Keletinél kétemeletes borház 60.000.000. Körút­nál hatszobás beköltöz­­h­etőséggel, alkalmi áron sürgősen eladó. György, Conti ucca hét. Tisztviselőtelepen szép családiház. Vllői­ uttól kétszáz lépésnyire két­emeletes bérház, Budán Fő ucca mellett, régi földszintes ház eladó, Dr Héray Andor ingat­­■­anirodájánál, IX­, Rákos recall, földszinti.(Nagy­körút és Üllői út sarok­nál). —78.500, takarmányárpa 68—71.000, sörárpa 73—78.500, köles 82.500—88.500, zab 76— 78.000, tengeri 75—77.000, repce 190—200.000, korpa 42—43.000 korona. Állatpiac: Budapesti marhavásár. Felhajta­tott 695 darab nagy magyar vágómarha. Árak: Bika, jobb 4500—5100, kivételesen 5200—5600, silány 3400—4500. Magyar hízott ökör jobb 4600—5200, kivételesen 5200 —5300, középminő­­s­­ffi 3400—4500, alárendelt 2600—3300. Tarka hízott ökör, jobb 4800—5200, kivételesen 5300 —5600, középminőségű 3600—4200, alárendelt 2500—3400. Magyar tehén 2600—4800, kivéte­lesen 5000—5400. Tarka tehén 2500—4900, ki­vételesen 5000­—5390. Bivaly 3700—4000. Nö­vendék 3600 —4200. Kicsontozni való 1800— 2400. Eladatlanul visszamaradt 3. Helybeli fo­gyasztásra elkelt 589, vidékre lábon elhajtva 44, vasúton szállítva 7. Bécsbe 52. Tekintettel a csekély felhajtásra a vásár élénk volt, az árak emelkedtek. Sertésvásár. Felhajtás: 921 sertés. Eladatla­nul visszamaradt 166 sertés. Árak: t-rendü zsír­­sertés, öreg 8800—2000, fiatal nehéz 9200— 9600, középminőségü 3400—­9590, k­önnyü 7800 —8700. A zárt vásáron volt 140, eladatlan ma­radt 30. árak, mint a nyílt vásáron. A vásár irányzata közepes volt SZmMáZKiC. Budapest, péntek, 1923 november 30-án. Operaház: Tosca (7). Nemzeti Színház: Tévedések játéka (7). Városi Színház: Bajazzó H, Hasis (7). Renaissance Színház: Lila ákác (8).­­ Vígszínház: A király (fél 8).­­ Fővárosi Operetfszínház: Pompadour (fél 8). I Király Színház: Elssler Fanny (fél 8).­­ Magyar Színház: A vörös malom (fél 8). Belvárosi Színház: A jégcsap (fél 8). Blahn Lujza Színház: A rózsalány (fél 8). Andrássy-úti Színház: Francia Betlehem, Aljas gazember, Gittegylet, Guszti stb. (fél 9). Várszínház: Jojó három vőlegénye (7). Apolló Színpad: Liliom herceg, Nirschy Emi­lia, Békefi László stb. (8). M a B­.ical' Mi Hírlap nyomdájában (Rökk Szilárd utca 4.) Felelős nyomdavezető Nedeczky László.

Next