Budapesti Hírlap, 1923. december (43. évfolyam, 272–294. szám)

1923-12-01 / 272. szám

Budapest, 1923. XLIII. évfolyam, 272. szám. (Ára 500 kor.) Szombat, december 1. Budapest Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak Egy hónapra 10.000 korona, negyedévre 30.000 korona. Ausztriában egy példány ára hétköznap 2000 o. kor., vasárnapon 2 500 o kor. Eg­yes szam­­ara hétköznap 500 korona. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten­­elvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili kerület, Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal, Vill. ker., József-körut 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel k­érjük igen t. vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavarta­lan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. a londoni eredmény. Budapest, nov. 30. A külföldi kölcsön dolgában most már tisztább képet nyertünk. A népszövetség pénzügyi bizottsága jelentéséről ma közzétett londoni hiva­talos tudósítás szerint két évre és hat hónapra van szükség a magyar költ­ségvetés rendbehozatalához és ebben az átmeneti időben 250 millió aranyko­rona kell a költségvetési hiány fede­zésére. Bizottságot küldenek ki Buda­pestre, hogy ez állapítsa meg a kér­déses két és fél esztendőre a költség­­vetés tervét. Megmondják, hogy a kül­földi kölcsön felvétele 1920 tavaszán történhetik meg. Utalnak arra, hogy a magyar nemzetnek törekedni kell, hogy a költségvetési hiány minél nagyobb részét saját erőforrásaiból fedezze; erre nézve meg kell tennie a szükséges elő­készületeket, azaz intézményesen kell berendezkednie egy hatásosabb gazda­sági politikára, a­miért minél gyorsab­ban föl kell állítania az önálló jegyban­kot és minél sürgősebben le kell tár­gyalnia a parlamentben a jóvátételi bi­zottság által jóváhagyandó kibontako­zási programot. Végezetül pedig han­goztatja, hogy a magyar újjáépítő terv sorsa attól függ, sikerü­l-e a jóvátételi terhekre vonatkozó­­kötelezettségek te­kintetében megállapodásra jutni és hogy Magyarország és szomszédai között si­kerül-e kielégítő politikai egyezségeket létesíteni. Ez a lényege a népszövetség pénzügyi bizottsága által kiadott hiva­talos közlésnek, mely még azt is jelzi, hogy a bizottság tárgyalásának anyaga a népszövetség tanács­a elé kerül, mely a jóvátételi bizottság hozzájárulásával elintézi majd a magyar kölcsön ügyét. Szóval végleges döntés még nem esett. De látnivaló, hogy a bizottság je­lentése a kölcsön ügyét a tapogatódzá­­sok és általánosságok homályából egy­szerre a realitások világosságára hozta. Mindenekelőtt azt olvashatjuk ki belőle, hogy a kölcsön az óhajtások birodal­mából a közeli valószínűség vágányára került. Tudomásunkra adják, mennyire számíthatunk és hogy államháztartá­sunk egyensúlyát legkésőbb két és fél év alatt rendbe kell hoznunk. Igaz, hogy itt erősen elágazik a bizottság véle­ménye a mi kormányunkétól. A bizott­ság e­lig a felét javasolja annak, mint a­mit kormányunk nélkülözhetetlennek tart a pénzügyi egyensúly helyreállítá­sára és rövidebb időt szab, mint a­mennyit kormányunk elegendőnek vél. Véleményünk szerint ebben a divergen­ciában és a politikai ellenőrzésben van a kölcsön egyetlen megmaradt nehéz­sége. Azt sem értjük egészen, miért kell annyi szakértő után újabb szakbizott­­ságunk Budapestre jönni. A pénz­ügyi bizottság jelentése elénk vará­zsolja az önálló magyar jegybankot és azt az egységes gazdasági programot, melyen nem változtatnak folytonosan a nemzet kárára, a pártpolitika kívá­nalmai szerint. Terminust ad a pénz felvételére és ezzel módot arra, hogy előkészületeinket, berendezkedésünket bizonyos meghatározott idő kereteibe illesszük. Az eddigi gyakorlat szerint különben az is valószínű, hogy a köl­csön likvidálásáig megfelelő előleget bocsátanak majd rendelkezésünkre. A bizottság jelentése két feltételtől teszi függővé a magyar kibontakozási program sikerét. Az egyik a jóváté­telre, a másik a szomszédainkkal kö­tendő politikai megegyezésre vonatko­zik. Kétségtelen, hogy a bizottság he­lyesen fogta fel a helyzetet. Csakhogy kívánalmainak megvalósítása legna­gyobbrészt nem tőlünk függ. Eddig ba­jaink legfőbb kutforrása az volt, hogy örökké a jóvátétel nagy ismeretlenjével fejünk felett voltunk kénytelenek élni. Ennek véget kell vetni. Megköveteli ezt Közép-Európa­ gazdasági rendje, de megköveteli a mostani magyar kölcsön produktív felhasználása is. Nemcsak az nyilvánvaló, hogy ebből a kölcsönből a módja a törvénykezésnek vándor­birás­­kodás volt és minden törvényes alap nél­kül per abusum keletkezett. Az itélőmes­­ter egyszerűen lóra ült és egy pár írnok kíséretében bebarangolta az egész országot s a­hol volt valami jogvita, ott megszállott és odaidézett feleket az ország minden sar­kából, a­mi ellen persze a távol vidékről beidézett felek állandóan panaszkodtak. Ámde a legfőbb panasz az volt, hogy még ezek a szakaszos és vándorbíróságok se­m működtek. Óriási törvénykezési szüne­tek gátolták az igazságszolgáltatás mene­tét. A törököktől megszállott területen a mohácsi vész után érthetően teljesen meg­szakadt a magyar bíráskodás, de szünetelt az a többi részekben is a Bocskai- és a Rá­­kóczi-féle mozgalmak idején. Már az 1649. évi LXXVI. törvénycikkben azt olvassuk, hogy az ország északi részeiben 40 évig, a többi részekben pedig (Szlavóniát is ide értve) 14 évig szünetelt a törvénykezés. De az 1708. évi országgyűlésen ismét pana­szolják a rendek, hogy a bíráskodás 1650- ben újra megszakadt és a fiskális­ perek ki­­vétével egészen 1700-ig szünetelt Érthető tehát a nemzet le iker öröme, mellvéd a királyi ítélőtábla működésének állandósítását kimondó 1723. évi XXV. tör­vénycikket üdvözölte. Még nagyobb lett az öröm, a mikor III. Károly király elren­delte, hogy az állandó királyi tábla és az évenként kétszer 40—40 napra összeülendő hétszemélyes tábla Pest városában székel­jen. Meg is született tüstént az abban a korban elmaradhatatlan akroszikon: „CaroLVS IVnDalor tribUnaLIVM.“ (Károly, a törvényszékek megalkotója.) egyetlen fillért sem szabad jóvátételi célra lefoglalni, hanem az is, hogy ezen túlmenően végre is tabula rasa-t kell csinálni a háborús gyűlöletnek ezzel a maradványával. A másik előfeltétel, a­min a jelentés szerint a magyar kibon­takozási terv sikere megfordul, a szom­szédainkkal való politikai viszony. E helyett a bizottság egészen bátran mondhatott volna gazdasági viszonyt is. Ma a legridegebb elzárkózás korszaká­ban élünk, el vagyunk vágva a világtól és valóban nem rajtunk múlik, hogy így van. Magunk óhajtjuk legjobban, hogy ez az állapot minél hamarább vé­get érjen és már gyakran megkísérel­tük, hogy e tekintetben változást ér­jünk el, eddig azonban mindig siker­telenül. Most e tekintetben is biztatób­bak a kilátások. Csehországgal már félig-meddig rendbe jöttünk és meg­­bízottaink most Bukarestben tárgyal­nak. Egy véleményen vagyunk a bizott­sággal: a­míg a passzusok, vízumok, behozatali és kiviteli korlátozások tila­lomfáját széjjel nem darabolják, szó sem lehet normális gazdasági viszo­nyok beköszöntéséről. A jelentést kommentáló „Reuter“ egyben-másban kiegészíti a Bizottság közleményét. Tudomásunkra hozza, hogy biztosítékul első­sorban a vámo­kat, a dohány- és sóegyedáruságból, valamint a cukoradóból szolgáló jöve­delmet kell lekötnünk. Tehát nagyjában ugyanazokat a biztosítékokat kell ad­nunk, a­miket Ausztria szolgáltatott. A különbség csak az, hogy míg az Ausztria által külföldön felvett kölcsönért a sza­nálásra vállalkozott államok szavatol­tak, — mindegyik a saját hitelező polgáraival szemben — addig nálunk ez a szavatosságvállalás elmarad. Ennek oka, hogy a bizottság a mi bomlá­sunkat jobbnak ítéli. Egy magyar Zimmermannról is említést tesz; a népszövetség egy felelős főbiztosá­ról, kit ide fognak küldeni. Hát ez a gyámkodás nekünk nem nagyon kel­lemes, de természetes járuléka az ilyen kölcsönnek. " Nem is beszélve arról, hogy évszázadokon át már voltunk gáz­őrül! mindenki, mert igazságos dolog volt, hogy a Kúria (így nevezték a kir. táblát és a hétszemélyes táblát együtt) az ország szivében székeljen. Ujjongott az egész nemzet, egyedül Pest szab. kir. váro­sának érdemes magisztrátusa nem. Sőt, ha­lálos rémület szállotta meg,­­ mikor hirét vette a király szándékának. Akkoriban egy sereg udvari ágenst tartott Pest várára Bécsben, a­kik a város érdekeit az udvari hatóságok előtt képviselték. Nosza, meg­indultak az információk. — Ha ingyen lakást kell adnunk, akkor vége a polgárságnak, itt hagyhatják a kunyhóikat és kivándorolhatnak a város kapuján gyermekeikkel, feleségükkel,­­ igy siránkozik a magisztrátus az ágensek­hez intézett leveleiben. De a király hajtha­tatlan maradt és 1724. január 12-én a kan­cellária utján megküldötte elhatározását Pálffy Miklós nádornak, a ki január 22-én a törvényhatóságokkal, kihirdetés végett, közölte azt. Ezek után a szervezési munkálatok kö­vetkeztek. A király már január 13-án kelt rezoluciójában meghatározta a kir. tábla és a hétszemélyes tábla tagjainak a fizeté­sét s igy csak a kir. tábla elnökének kine­vezéséről és a megfelelő helyiségről kellett gondoskodni. Az elnök, a kit személynök (personalis) elnevezés alatt ismertek akkor, fontos sze­mélyiség volt Állása előkelő volt. Pályáz­tak rá öten. Sigray József kancelláriai ta­nácsos, a­ki arra hivatkozik, hogy ő ,,köz­nemes", már pedig eddig is köznemest szoktak kinevezni a személynök­i székbe. A második pályázó Révay Mihály báró, hi­dasági gyámság (az osztráké) alatt, és hogy bizonyos gyámság a trianoni szer­ződés révén, bár eszmeibb értelemben, tulajdonképpen most is fennáll, csak rajtunk múlik, hogy az új tutorkodás idejét minél kurtábbra szabjuk. Jól kell gazdálkodnunk, hogy a kölcsönt minél hamarább visszafizethessük. Ennyi az egész. Politikai gyámságról pedig szó sem lehet.* Ez az anyag bontakozik ki a Bizott­ság jelentéséből. Mi a legtöbbre becsül­jük benne, hogy terminusokat tár elénk, konkrétumokkal dolgozik, me­lyeket csak úgy szürcsölünk a bizony­talanság és ideiglenesség mai állapotá­én. Hiszen egész gazdasági életünket, de még társadalmi életünket is eddig folytonosan az mérgezte meg, hogy ál­landóan a bizonytalanság fantomja el­len voltunk kénytelenek harcolni. Most számokat, adatokat, konkrét terminu­sokat kaptunk és a jelentésből egy rég halottnak hitt régi jóbarátunk lép elénk: a célkitűzés. Munkánknak a puszta megélhetés biztosításán kívül új célja támadt. A kölcsön célja is tisztán áll előttünk: a pénzt akarja megjavítani, az inflációs pénzhamisí­tásnak gátat szabni és a cél érdekében rendbeszedni az államháztartás dolgát A kölcsön tehát az államháztartáson keresztül a pénz oldaláról fogja meg a kérdést És jól fogja meg, mert romló és folyton ingadozó korona mellett csak verejtékező rabszolgái, de nem egyen­rangú üzlettársai lehetünk a külföld­nek, mert romló korona mellett a ter­melés is csak álképletként, ideig-óráig működhetik és nem szolgálhatja a nagy célt, melyet tőle várunk, hogy talpra­­állítsa az országot. Mert eggyel tisztában kell lennünk. A kölcsön csak arra fog módot adni, hogy az ország érdekében többet és eredményesebben dolgozhas­sunk, mint eddig. Az antant ellenőrzése mellett létrejött gazdasági program holt kereteit a mi eleven munkánknak kell kitölteni. Máskép könyöradományt kaptunk és nem kölcsönt. A (tvzszázés­ BS budapesti bír. ihlajáb­a. Irta Gábor Gyula dp. Ritka jubileum köszönt ránk a közel jö­vőben, a pesti kir. ítélőtábla felállításának 200-ik évfordulója. 1723 december hónap 19-én kelt III. Károly királynak az a rezo­luciója, mely elrendelte, hogy a királyi tábla állandóan működjék és pedig Pest városában, miután annak időbeli állandó­sítását már előbb az 1723. évi XXV. tör­vénycikk kimondotta. Hosszú parlamenti harc előzte meg ezt a nagyf­ontosságú igaz­ságügyi reformot, a­mely visszanyúlik egé­szen a XVII. századig. E reform előtt a kir. tábla működése csak törvénykezési időszakaszokon folyt. Ezek az időszaka­szok általánosak és különösek voltak. Az általánosokat 40 hétköznapon át tartották és pedig a Liptómegyétől a Dráváig ter­jedő részek számára Pozsonyban, a Szent Mihály napja utáni 8-ik naptól kezdve, mnig a Liptómegyétől (inkluzive) Erdély feltáráig terjedő részeknek Eperjesen (egy­­ideig Nagyszombatban) a Szent György napja utáni 8-ik naptól kezdve. A különös törvénykezési szakaszokat — a rövid folya­­matú perek tárgyalására — az ország összes lakosai számára Pozsonyban tartot­ták és pedig 20 hétköznapon át, az „Invo­­cavit“ vasárnapja után Ezeken tárgyalták a felebbezett pereket is. Ezeken kivü­l működött a kir. tábla az úgynevezett itélőmesteri törvényszékeken is (fórum prothonotariale), a­melyeken a kir. tábla valamelyik itélőmestere ítélkezett. Ez vatkozik Albert szász herceg, kir. helytartó protekciójára, a harmadik Szentiványi Já­nos báró, a negyedik Meskó Ádám báró, a ki ígéri, hogy mint perszonális hasz­nos szolgálatokat tehet majd a­­ kincstár­nak! Végül az ötödik Szluha Ferenc, a Pragmatica Sanctio szövegezője, a­ki mikor Érsekújvárt a „rebellisektől“ a császárnak visszaszerezték, „több mint száz sebet ka­pott“, arra hivatkozik, hogy „nem tud le­szokni a magyar klímáról és levegőről" . Nehéz eset volt, de a király ötletesen ol­dotta meg. Az öt pályázó közül kinevezett egy­­ hatodikat: Száraz György kamarai tanácsot. „Nomino consiliarium Scharoz cameralem, Carolus, m. p.“ így reprodu­kálta a király február 24-iki sajátkezűleg írott rezoluciójában a „Száraz“ nevet. A helyiség dolgában március 31-én bo­csátotta ki a király Pest városához a pa­rancsot. A tanács sietett kibúvót keresni. Az elmúlt télen bekvártélyoztak egy egész gyalogos századot, nem tud helyet adni. Legjobban attól félt a tanács, hogy a Kúria részére lefoglalják a városházát. De ez a félelme a tanácsnak tárgytalannak bizo­nyult. A Kúria Orczy István akkori al­­országbírónak az Úri­ utca 45. sz. ala­tt leírt házában vett bérbe néhány szobát évi 300 frt.-ért. Itt tartotta meg azután a pesti ki­­rályi tábla első ülését 1723 május 2-án. Innen indult el útjára hazánk emez elő­kelő igazságszolgáltatási szerve, innen köl­tözött Mária Terézia uralkodó alatt a Ferenciek­ terén állott palotába ,s innen —­­miután II. József alatt egy ideig Budán székelt —­ jutott el abba a ragyogó épü­­lette, melyben ma működik.

Next