Budapesti Hírlap, 1923. december (43. évfolyam, 272–294. szám)
1923-12-01 / 272. szám
Budapest, 1923. XLIII. évfolyam, 272. szám. (Ára 500 kor.) Szombat, december 1. Budapest Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak Egy hónapra 10.000 korona, negyedévre 30.000 korona. Ausztriában egy példány ára hétköznap 2000 o. kor., vasárnapon 2 500 o kor. Egyes szamara hétköznap 500 korona. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapestenelvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal, Vill. ker., József-körut 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel kérjük igen t. vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. a londoni eredmény. Budapest, nov. 30. A külföldi kölcsön dolgában most már tisztább képet nyertünk. A népszövetség pénzügyi bizottsága jelentéséről ma közzétett londoni hivatalos tudósítás szerint két évre és hat hónapra van szükség a magyar költségvetés rendbehozatalához és ebben az átmeneti időben 250 millió aranykorona kell a költségvetési hiány fedezésére. Bizottságot küldenek ki Budapestre, hogy ez állapítsa meg a kérdéses két és fél esztendőre a költségvetés tervét. Megmondják, hogy a külföldi kölcsön felvétele 1920 tavaszán történhetik meg. Utalnak arra, hogy a magyar nemzetnek törekedni kell, hogy a költségvetési hiány minél nagyobb részét saját erőforrásaiból fedezze; erre nézve meg kell tennie a szükséges előkészületeket, azaz intézményesen kell berendezkednie egy hatásosabb gazdasági politikára, amiért minél gyorsabban föl kell állítania az önálló jegybankot és minél sürgősebben le kell tárgyalnia a parlamentben a jóvátételi bizottság által jóváhagyandó kibontakozási programot. Végezetül pedig hangoztatja, hogy a magyar újjáépítő terv sorsa attól függ, sikerül-e a jóvátételi terhekre vonatkozókötelezettségek tekintetében megállapodásra jutni és hogy Magyarország és szomszédai között sikerül-e kielégítő politikai egyezségeket létesíteni. Ez a lényege a népszövetség pénzügyi bizottsága által kiadott hivatalos közlésnek, mely még azt is jelzi, hogy a bizottság tárgyalásának anyaga a népszövetség tanácsa elé kerül, mely a jóvátételi bizottság hozzájárulásával elintézi majd a magyar kölcsön ügyét. Szóval végleges döntés még nem esett. De látnivaló, hogy a bizottság jelentése a kölcsön ügyét a tapogatódzások és általánosságok homályából egyszerre a realitások világosságára hozta. Mindenekelőtt azt olvashatjuk ki belőle, hogy a kölcsön az óhajtások birodalmából a közeli valószínűség vágányára került. Tudomásunkra adják, mennyire számíthatunk és hogy államháztartásunk egyensúlyát legkésőbb két és fél év alatt rendbe kell hoznunk. Igaz, hogy itt erősen elágazik a bizottság véleménye a mi kormányunkétól. A bizottság elig a felét javasolja annak, mint amit kormányunk nélkülözhetetlennek tart a pénzügyi egyensúly helyreállítására és rövidebb időt szab, mint amennyit kormányunk elegendőnek vél. Véleményünk szerint ebben a divergenciában és a politikai ellenőrzésben van a kölcsön egyetlen megmaradt nehézsége. Azt sem értjük egészen, miért kell annyi szakértő után újabb szakbizottságunk Budapestre jönni. A pénzügyi bizottság jelentése elénk varázsolja az önálló magyar jegybankot és azt az egységes gazdasági programot, melyen nem változtatnak folytonosan a nemzet kárára, a pártpolitika kívánalmai szerint. Terminust ad a pénz felvételére és ezzel módot arra, hogy előkészületeinket, berendezkedésünket bizonyos meghatározott idő kereteibe illesszük. Az eddigi gyakorlat szerint különben az is valószínű, hogy a kölcsön likvidálásáig megfelelő előleget bocsátanak majd rendelkezésünkre. A bizottság jelentése két feltételtől teszi függővé a magyar kibontakozási program sikerét. Az egyik a jóvátételre, a másik a szomszédainkkal kötendő politikai megegyezésre vonatkozik. Kétségtelen, hogy a bizottság helyesen fogta fel a helyzetet. Csakhogy kívánalmainak megvalósítása legnagyobbrészt nem tőlünk függ. Eddig bajaink legfőbb kutforrása az volt, hogy örökké a jóvátétel nagy ismeretlenjével fejünk felett voltunk kénytelenek élni. Ennek véget kell vetni. Megköveteli ezt Közép-Európa gazdasági rendje, de megköveteli a mostani magyar kölcsön produktív felhasználása is. Nemcsak az nyilvánvaló, hogy ebből a kölcsönből a módja a törvénykezésnek vándorbiráskodás volt és minden törvényes alap nélkül per abusum keletkezett. Az itélőmester egyszerűen lóra ült és egy pár írnok kíséretében bebarangolta az egész országot s ahol volt valami jogvita, ott megszállott és odaidézett feleket az ország minden sarkából, ami ellen persze a távol vidékről beidézett felek állandóan panaszkodtak. Ámde a legfőbb panasz az volt, hogy még ezek a szakaszos és vándorbíróságok sem működtek. Óriási törvénykezési szünetek gátolták az igazságszolgáltatás menetét. A törököktől megszállott területen a mohácsi vész után érthetően teljesen megszakadt a magyar bíráskodás, de szünetelt az a többi részekben is a Bocskai- és a Rákóczi-féle mozgalmak idején. Már az 1649. évi LXXVI. törvénycikkben azt olvassuk, hogy az ország északi részeiben 40 évig, a többi részekben pedig (Szlavóniát is ide értve) 14 évig szünetelt a törvénykezés. De az 1708. évi országgyűlésen ismét panaszolják a rendek, hogy a bíráskodás 1650- ben újra megszakadt és a fiskális perek kivétével egészen 1700-ig szünetelt Érthető tehát a nemzet le iker öröme, mellvéd a királyi ítélőtábla működésének állandósítását kimondó 1723. évi XXV. törvénycikket üdvözölte. Még nagyobb lett az öröm, a mikor III. Károly király elrendelte, hogy az állandó királyi tábla és az évenként kétszer 40—40 napra összeülendő hétszemélyes tábla Pest városában székeljen. Meg is született tüstént az abban a korban elmaradhatatlan akroszikon: „CaroLVS IVnDalor tribUnaLIVM.“ (Károly, a törvényszékek megalkotója.) egyetlen fillért sem szabad jóvátételi célra lefoglalni, hanem az is, hogy ezen túlmenően végre is tabula rasa-t kell csinálni a háborús gyűlöletnek ezzel a maradványával. A másik előfeltétel, amin a jelentés szerint a magyar kibontakozási terv sikere megfordul, a szomszédainkkal való politikai viszony. E helyett a bizottság egészen bátran mondhatott volna gazdasági viszonyt is. Ma a legridegebb elzárkózás korszakában élünk, el vagyunk vágva a világtól és valóban nem rajtunk múlik, hogy így van. Magunk óhajtjuk legjobban, hogy ez az állapot minél hamarább véget érjen és már gyakran megkíséreltük, hogy e tekintetben változást érjünk el, eddig azonban mindig sikertelenül. Most e tekintetben is biztatóbbak a kilátások. Csehországgal már félig-meddig rendbe jöttünk és megbízottaink most Bukarestben tárgyalnak. Egy véleményen vagyunk a bizottsággal: amíg a passzusok, vízumok, behozatali és kiviteli korlátozások tilalomfáját széjjel nem darabolják, szó sem lehet normális gazdasági viszonyok beköszöntéséről. A jelentést kommentáló „Reuter“ egyben-másban kiegészíti a Bizottság közleményét. Tudomásunkra hozza, hogy biztosítékul elsősorban a vámokat, a dohány- és sóegyedáruságból, valamint a cukoradóból szolgáló jövedelmet kell lekötnünk. Tehát nagyjában ugyanazokat a biztosítékokat kell adnunk, amiket Ausztria szolgáltatott. A különbség csak az, hogy míg az Ausztria által külföldön felvett kölcsönért a szanálásra vállalkozott államok szavatoltak, — mindegyik a saját hitelező polgáraival szemben — addig nálunk ez a szavatosságvállalás elmarad. Ennek oka, hogy a bizottság a mi bomlásunkat jobbnak ítéli. Egy magyar Zimmermannról is említést tesz; a népszövetség egy felelős főbiztosáról, kit ide fognak küldeni. Hát ez a gyámkodás nekünk nem nagyon kellemes, de természetes járuléka az ilyen kölcsönnek. " Nem is beszélve arról, hogy évszázadokon át már voltunk gázőrül! mindenki, mert igazságos dolog volt, hogy a Kúria (így nevezték a kir. táblát és a hétszemélyes táblát együtt) az ország szivében székeljen. Ujjongott az egész nemzet, egyedül Pest szab. kir. városának érdemes magisztrátusa nem. Sőt, halálos rémület szállotta meg, mikor hirét vette a király szándékának. Akkoriban egy sereg udvari ágenst tartott Pest várára Bécsben, akik a város érdekeit az udvari hatóságok előtt képviselték. Nosza, megindultak az információk. — Ha ingyen lakást kell adnunk, akkor vége a polgárságnak, itt hagyhatják a kunyhóikat és kivándorolhatnak a város kapuján gyermekeikkel, feleségükkel, igy siránkozik a magisztrátus az ágensekhez intézett leveleiben. De a király hajthatatlan maradt és 1724. január 12-én a kancellária utján megküldötte elhatározását Pálffy Miklós nádornak, a ki január 22-én a törvényhatóságokkal, kihirdetés végett, közölte azt. Ezek után a szervezési munkálatok következtek. A király már január 13-án kelt rezoluciójában meghatározta a kir. tábla és a hétszemélyes tábla tagjainak a fizetését s igy csak a kir. tábla elnökének kinevezéséről és a megfelelő helyiségről kellett gondoskodni. Az elnök, a kit személynök (personalis) elnevezés alatt ismertek akkor, fontos személyiség volt Állása előkelő volt. Pályáztak rá öten. Sigray József kancelláriai tanácsos, aki arra hivatkozik, hogy ő ,,köznemes", már pedig eddig is köznemest szoktak kinevezni a személynöki székbe. A második pályázó Révay Mihály báró, hidasági gyámság (az osztráké) alatt, és hogy bizonyos gyámság a trianoni szerződés révén, bár eszmeibb értelemben, tulajdonképpen most is fennáll, csak rajtunk múlik, hogy az új tutorkodás idejét minél kurtábbra szabjuk. Jól kell gazdálkodnunk, hogy a kölcsönt minél hamarább visszafizethessük. Ennyi az egész. Politikai gyámságról pedig szó sem lehet.* Ez az anyag bontakozik ki a Bizottság jelentéséből. Mi a legtöbbre becsüljük benne, hogy terminusokat tár elénk, konkrétumokkal dolgozik, melyeket csak úgy szürcsölünk a bizonytalanság és ideiglenesség mai állapotáén. Hiszen egész gazdasági életünket, de még társadalmi életünket is eddig folytonosan az mérgezte meg, hogy állandóan a bizonytalanság fantomja ellen voltunk kénytelenek harcolni. Most számokat, adatokat, konkrét terminusokat kaptunk és a jelentésből egy rég halottnak hitt régi jóbarátunk lép elénk: a célkitűzés. Munkánknak a puszta megélhetés biztosításán kívül új célja támadt. A kölcsön célja is tisztán áll előttünk: a pénzt akarja megjavítani, az inflációs pénzhamisításnak gátat szabni és a cél érdekében rendbeszedni az államháztartás dolgát A kölcsön tehát az államháztartáson keresztül a pénz oldaláról fogja meg a kérdést És jól fogja meg, mert romló és folyton ingadozó korona mellett csak verejtékező rabszolgái, de nem egyenrangú üzlettársai lehetünk a külföldnek, mert romló korona mellett a termelés is csak álképletként, ideig-óráig működhetik és nem szolgálhatja a nagy célt, melyet tőle várunk, hogy talpraállítsa az országot. Mert eggyel tisztában kell lennünk. A kölcsön csak arra fog módot adni, hogy az ország érdekében többet és eredményesebben dolgozhassunk, mint eddig. Az antant ellenőrzése mellett létrejött gazdasági program holt kereteit a mi eleven munkánknak kell kitölteni. Máskép könyöradományt kaptunk és nem kölcsönt. A (tvzszázés BS budapesti bír. ihlajába. Irta Gábor Gyula dp. Ritka jubileum köszönt ránk a közel jövőben, a pesti kir. ítélőtábla felállításának 200-ik évfordulója. 1723 december hónap 19-én kelt III. Károly királynak az a rezoluciója, mely elrendelte, hogy a királyi tábla állandóan működjék és pedig Pest városában, miután annak időbeli állandósítását már előbb az 1723. évi XXV. törvénycikk kimondotta. Hosszú parlamenti harc előzte meg ezt a nagyfontosságú igazságügyi reformot, amely visszanyúlik egészen a XVII. századig. E reform előtt a kir. tábla működése csak törvénykezési időszakaszokon folyt. Ezek az időszakaszok általánosak és különösek voltak. Az általánosokat 40 hétköznapon át tartották és pedig a Liptómegyétől a Dráváig terjedő részek számára Pozsonyban, a Szent Mihály napja utáni 8-ik naptól kezdve, mnig a Liptómegyétől (inkluzive) Erdély feltáráig terjedő részeknek Eperjesen (egyideig Nagyszombatban) a Szent György napja utáni 8-ik naptól kezdve. A különös törvénykezési szakaszokat — a rövid folyamatú perek tárgyalására — az ország összes lakosai számára Pozsonyban tartották és pedig 20 hétköznapon át, az „Invocavit“ vasárnapja után Ezeken tárgyalták a felebbezett pereket is. Ezeken kivül működött a kir. tábla az úgynevezett itélőmesteri törvényszékeken is (fórum prothonotariale), amelyeken a kir. tábla valamelyik itélőmestere ítélkezett. Ez vatkozik Albert szász herceg, kir. helytartó protekciójára, a harmadik Szentiványi János báró, a negyedik Meskó Ádám báró, a ki ígéri, hogy mint perszonális hasznos szolgálatokat tehet majd a kincstárnak! Végül az ötödik Szluha Ferenc, a Pragmatica Sanctio szövegezője, aki mikor Érsekújvárt a „rebellisektől“ a császárnak visszaszerezték, „több mint száz sebet kapott“, arra hivatkozik, hogy „nem tud leszokni a magyar klímáról és levegőről" . Nehéz eset volt, de a király ötletesen oldotta meg. Az öt pályázó közül kinevezett egy hatodikat: Száraz György kamarai tanácsot. „Nomino consiliarium Scharoz cameralem, Carolus, m. p.“ így reprodukálta a király február 24-iki sajátkezűleg írott rezoluciójában a „Száraz“ nevet. A helyiség dolgában március 31-én bocsátotta ki a király Pest városához a parancsot. A tanács sietett kibúvót keresni. Az elmúlt télen bekvártélyoztak egy egész gyalogos századot, nem tud helyet adni. Legjobban attól félt a tanács, hogy a Kúria részére lefoglalják a városházát. De ez a félelme a tanácsnak tárgytalannak bizonyult. A Kúria Orczy István akkori alországbírónak az Úri utca 45. sz. alatt leírt házában vett bérbe néhány szobát évi 300 frt.-ért. Itt tartotta meg azután a pesti királyi tábla első ülését 1723 május 2-án. Innen indult el útjára hazánk emez előkelő igazságszolgáltatási szerve, innen költözött Mária Terézia uralkodó alatt a Ferenciek terén állott palotába ,s innen —miután II. József alatt egy ideig Budán székelt — jutott el abba a ragyogó épülette, melyben ma működik.