Budapesti Hírlap, 1924. január (44. évfolyam, 1–26. szám)

1924-01-16 / 13. szám

2 Az V. országos diákkongresszus. — A ma délutáni diszülés. — Tiz város egyetemeinek és főiskoláinak küldöttei a kongresszuson. — (Saját tudósítónktól.) A Magyar Egye­temi és Főiskolai Hallgatók Országos Szö­vetségének hat napra tervezett V. országos diák­kongresszusa ma kezdődött meg. A megnyitó ülés délután három órakor volt az Országos Széchenyi Szövetségben, a­me­lyen r­észt vettek a fővárosi egyetemek és főiskolák ifjúsági kiküldöttein kívül Sze­ged, Debrecen, Pécs, Sopron, Magyaróvár, Keszthely, Kecskemét, Miskolc, Hódmező­vásárhely, Sárospatak és Pápa egyetemek­nek és főiskoláinak ifjúsági képviselői. A megnyitó ülést délután öt órakor dísz­­ütés követte, az újvárosháza közgyűlési ter­mében. Az ülésen megjelentek: József kir. herceg, Tóth Lajos államtitkár a kultusz­kormány képviseletében, vitéz Raics Ká­roly altábornagy, Ravasz László reformá­tus püspök, Czettler Jenő nemzetgyűlési képviselő, Tormay Ged­le, a MANSz. elnöke, Szinnyey József egyetemi rektor, Bársony János prorektor és mások. A díszülés a magyar Hiszekeg­­gyel kez­dődött, a­melyet az Egyetemi Énekkarok adtak elő Kereszthy Jenő karigazgató ve­zetésével. Vámossy Zoltán dr. egyetemi ta­nár, a Pázmány Péter Tudományegyetem orvoskarának dékánja, a MEFHOSz szö­vetség tanácsának elnöke nyitotta meg a kongresszust. Megnyitó beszédében leg­­elsőbben arra mutatott rá, mekkora áldo­zatot hoz a magyar diákság, a midőn küz­­ködve teljesíti kötelességét a mai szomorú időkben. Hibáztatja azt, hogy sem a béke idején, sem a háború alatt nem volt meg­szervezve a diákság és csak a háború után ismertük fel a szervezkedés nagy fon­tosságát. A háború keserves iskolájában — mondotta Vámossy professzor — a for­radalmak és rémuralmak gyászos korsza­kában megismertünk egy új, nekünk ma­gyaroknak idegen erőt: a szervezettség ha­talmát. Ez döntött le bennünket a biza­kodó és közömbös szervezetleneket, ezzel kell tehát összekovácsolni erőnket, hogy a kezünkbe visszakerült hatalmat és veze­tést többé soha ki ne ejtsük. Ezután a szervezkedés történetét ismerteti Vámossy Zoltán dr. Elmondja, hogy ma már húsz­ezer magyar egyetemi hallgató tömörült a diákszervezetekbe. Beszédét így fe­jezte be: — Ennnek a húszezer magyar diáknak a szava fog most itt, az o.­s­zágos diák­kongresszuson­­­elhangzani, az ország színe előtt. Ifjú barátaink egyik legszebb erénye, hogy vágyódnak a professzoraik bölcs mér­sékletére és nem akarnak külön utakon lán­goló , de talán romboló szervezetlenségbe veszni. Mi boldogok vagyunk, hogy meg­találtuk egymást és lelkesedéssel állunk be soraikba, hogy kivegyük részünket abból a nemes munkából, a­melyet szegény tár­saikért, közös nagy érdekeikért és a ha­záért folytatnak. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után­­Nagy Iván szövetségi elnök tartotta meg ünnepi beszédét, a­melyben a MEFHOSz. működéséről számolt be és a nemzeti ifjú­ság feladatait fejtegette. Elmondotta, hogy Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter gondoskodásából 600 egyetemi hallgató ré­szére rendeztek be lakást a Sasadi-la­kta­­nyában. Ugyancsak a kultuszminiszter tá­mogatásával 800 egyetemi hallgató utazott külföldi tanulmányútra. Majd a diákjóléti és szociális intézményeket ismertette. A külföldi diákjóléti és segítőakciók révén több százmillió korona jutott a nyomorgó magyar diákság számára. Csak az ameri­kaiak 430 millió koronánál nagyobb értékű szeretetadományban részesítették a magyar egyetemi ifjúságot. Jelentős összegű ado­mány érkezett a hollandus és svájci diák­segítő­ akcióktól is. Az egyetemi ifjúság fel­adatairól szólva, hármas feladatot jelölt meg az ifjúság számára: A komoly és lelki­ismeretes tanulást, a tradíciók megőrzését és áldozatkészséget a köz érdekében. Be­széde végén a nemzeti társadalomhoz inté­zett néhány szót. Nem mindenki figyeli — úgymond — azzal a szeretettel és megér­téssel a magyar ifjúság törekvéseit, a­hogy azt mi szeretnénk. Jól tudjuk, hogy van­nak hibáink, de arra kérjük a magyar tár­sadalmat, hogy bocsássák meg ezeket a hi­bákat bocsássák meg a nappal dolgozó, éjjel tanuló szegény magyar ifjúság lobba­nékonyságát Ez a lobbanékonyság együtt jár az ifjúsággal, és én azt hiszem, hogy nagyobb baj volna, ha tunyán, lomhán minden lobbanékonyság és hév nélkül nézné és ítélné meg az ifjúság az esemé­nyeket Nagy Iván beszéde után az Egyetemi Énekkarok a Nem, nem, soha! című nem­zeti indulót adták elő, majd a MEFHOSZ újonnan megválasztott dísztagjainak nyúj­tották át a díszokleveleket. Bársony János, egyetemi tanár, prorektort, Szilis Kálmán dr. egyetemi tanársegédet, Tormay Cecilt a MANSZ elnökét és Ravasz László refor­mátus püspököt választották meg új dísz taggá, a­kiket Nagy Iván köszöntött meleg szavakkal és vitéz Oláh Béla adta át nekik a díszoklevelet. Valamennyi újonnan meg­választott dísztag meghatottan köszönte meg megválasztását és az ifjúság felállva percekig ünnepelte őket Ezután Vér Tibor, a szövetségi tanács alenöke tartott előadást az egyetemi ifjú­ság szociális helyzetéről. Előadásában is­mertette a magyar ifjúság nagy nyomorát és küzködését. A múlt­ évben 23.000 hall­gatója volt az egyetemeknek, az idén pedig csak 19.800 új hallgató iratkozott be, a­mely 41 százalékában köztisztviselő fia, 35 százaléka pedig megszállott területekről menekült Majd az ifjúság lakás- és élel­mezési viszonyairól, egészségi helyzetéről és kulturális szükségleteiről számolt be részletesen. Az ülés a Himnusz eléneklésével ért véget. Diákküldöttség a kultuszminiszternél. Csik József nemzetgyűlési képviselő, a nem­zetgyűlés ma délutáni ülése alatt az egyetemi ifjúság öttagú küldöttségét vezette Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter elé. A küldö­tt­ség memorandumot adott át a miniszternek, a­melyben a tandíjak, beiratkozási díjak­ és a vizsgadí­jak terén az 1923. szeptemberi á­lapat visszaállítását kérik, azonkívül pedig azt kíván­ják, hogy mivel az ifjúság a mai nehét anyagi helyzetében még az 1923. szeptember hónapi tandíjakat sem tudja egyszerre lefizetni, ren­delje el a tandí­jak több részletben való lefize­tését. A kultuszminiszter válaszában kijelen­tette, hogy maga is célszerűnek tartja a tandíj részletekben való fizetését és módját fogja ejteni, hogy az ifjúság kívánságait honorálja. Budapesti Hírlap 1924 január 16. (II. sz.) an angol felfogás a pfelra separatists mozgalomróla — SláSaszcsB­OBEve angol &GIKonzuB pfalzi caSjáE’a Franciaország fi­szteltsS­fcsSSei BSSSnBae. — London, janu. 15. (Félhivatalos szikraszolgálat.) Clive mün­­ch­eni angol főkonzul pfalzi útja arra szol­gál, hogy a brit kormány közvetetten és pártatlan képet nyerjen Pfalz mostani po­litikai helyzetéről. A britek föltevése az, hogy Pfalzban a szeparatista­ mozgalom csu­pán külső befolyás eredményeként nőtt nagyra és nyomban eltűnik, mihelyt a la­kosság normális rendőri védelmet kap a garázdálk­odókkal szemben. Ezt a föltevést megerősíti az a körülmény, hogy a szepa­­ratisták különösképpen tudni sem akarnak az alkotmányos módszerekről. Már­pedig a német kormány kifejezetten gondoskodik azokról a módozatokról, a­melyek mellett Platznak, vagy a birodalom bármelyik más részének lakosai módosíthatnák a maguk alkotmányjogi helyzetét. Ennek kimondá­sához mindössze a szavazatok egyharmada szükséges. Az alkotmányos módozatok figyelmen kívül hagyása kétségtelenné te­szi azt a következtetést, hogy itt nem az autonómiára irányuló őszinte kívánságról van szó és hogy a szeparatista­ mozgalmat érdekelt pártok szítják a lakosság szabad akarata ellenére. Erre vall az is, hogy mind a katolikus, mind a protestáns papság eré­lyes tiltakozást emelt az ellen, hogy az úgy­nevezett autonóm kormányt a rajnai fő­bizottság hivatalosan elismerje. Brit fölfogás szerint az egész ellentét üt­közőpontja az, van-e a rajnai főbizottság­nak joga arra, hogy bárminő formában el­ismerje az autonóm­ kormányt. A rajnai egyezség, a­melyet a szövetsgesek Német­országga­ kötöttek, a főbizottság működési körét arra korlátozza, hogy ellenőrizze a megszálló seregek biztosságának föntartá­­sá­t és ellátását. Ez a főbizottság tehát nem adhat semmiféle elismerést, — erre csupán maguk a kormányok illetékesek. A franciák most azt tervezik, hogy újabb francia tiszteket küldenek a kölni brit zó­nába, a­kik ott bizonyos vizsgálatokat vé­geznének. Az angol hatóságoknak ez ellen nincs kifogásuk, noha Kölnben már kö­rülbelül húsz-harminc francia főhivatal­nok működik naiv segédszemélyzettel a a francia igények védelmében, nem be­szélve a francia nemhivatalos kémszolgá­latról Bal jós megérteni. — jegyzi meg a Times — mi az, a­mi ezeknek a hivatalno­koknak figyelmét kikerülte volna és a­mit ilyen módon földeríteni akarnak. A Berliner Tageblatt heidelbergi leve­lezője beszélgetést folytatott Clive mfin­­icheni angol főkonzullal, a­ki hangoztatta, hogy Anglia a pfi­­lzi ügyben teljesen pártat­lanul és korrektül fog eljárni. Angliának az az álláspontja, hogy a pfalzi szeparatista probléma Németországnak belső ügye, a­mely csak a weimari kormány 18. fejezete alapján oldható meg. Anglia kész a pfalzi nép igazi óhajtását respektálni, a­mennyiben az alkotmányos után nyilatko­zik meg. Teljesen távol áll Angliától az a szándék, hogy Franciaországot diszkredi­­tálja, de Anglia­­nem' 'ismerheti el a törvény­telen szeparatizmusnak azt a jogát, hogy törvényszerű kormányhatalomnak adja ki magát. a szeparat­ista Be­uf vezére. Berlin, jan. 15. Speyeri jelentés szerint a kémkedésért és sikkasztásért büntetett 23 éves Kuhn sze­paratista őrnagy a meggyilkolt Heinz he­lyett átvette a pfalzi szeparatista kormány elnöki ügyeinek vezetését. mmm fél Magyarországtól.­ ­ Olaszország Jugoszláviával Kimteljes féjji szer­ződést feötött. — Kétoldalu fgarancSaszerződés a fferaiBeti szájfuszíkverőß és a fee0*©s»BP törLéseBs meg­­tartásáról. — Olaszország­i Magyarország talpra­­állítását továbBUstra is támogatja. — A belgrádi konferencia utózöngéiből két hang válik ki. Egyik, a magyar kölcsön dolgában megütött Hangokban gyökerezik, a másik s az erősebb a jugoszláv-olasz meg­egyezésben. A magyar kölcsönről ma is azt jelentgetik Belgrádból, hogy különösen Jugoszlávia és Románia ragaszkodtak ahhoz, hogy e két állam is részt vegyen Csonka-Magyarország katonai ellenőrzésé­ben. Ezenfelül még egy-két sokszor megis­mételt követelés is volna a trianoni határok végleges elismerését és a magyarországi ro­mán fosztogatás legalitásának az elfoga­dását illetően. Értesülésünk szerint azon­ban e hírekkel szemben a valóság az, hogy a kis-an­tant államai ebben a kérdésben sem tudtak megegyezni és voltaképpen mi újat sem határoztak. Magyarországgal szemben legjobban jellemzi a felfogást Benesnek az a nyilatkozata, melyet a Corriere della Sera tudósítójának tett. — Magyarországtól — úgymond Benes — nem félek. A veszedelem az állandó alar­mokban, intrikákban és mahinációkban van. A­mint meg vagyok róla győződve, hogy mindezt idővel megunják, épp úgy meg vagyok győződve arról is, hogy közve­tetten veszedelem nem fenyeget. Mindazon­által tagadhatatlan, hogy itt is, ott is van­nak bolondságok elkövetésére hajló egyének és ezek fékentartására volt szükség előre gondoskodni. A jugoszláv- olasz megegyezésről ma a tompító kommentárok egész garmada fek­szik előttünk. Az olasz sajtó, állítólag az olasz külügyminiszter kívánságára, egyelőre felfüggesztette állásfoglalását. Általában élén a Tribimnával, mégis cáfolja a külföldi lapok túlzottnak minősített jelentéseit. Ha­tározottan tagadják a katonai megállapo­dást, valószínűnek tartják azonban, hogy a két állam semlegessége szerződést köt arra az esetre, ha valamelyiket egy harmadik megtámadná. (Mi más ez, mint defenzív katonai szerződés?) De szövetségről —­­úgymond — szó sem lehet, legfeljebb köl­csönös viszontbiztosításról. Nincsicsnek az a nyilatkozata, hogy ..Ju­goszlávia sohasem lesz hűtlen Franciaor­szághoz“, nem rontja le a ma reggeli szá­­­unkban tett megállapítás helyességét. A francia sajtó nem ok nélkül vesz megdöb­benéssel tudomást a jugoszláv-olasz köze­ledésről, mert — mint a Gazette de Popolo írja — a belgrádi konferenciának olaszel­lenes jelleggel kellett volna bírni. Bennün­ket magyarokat pedig a Giornale d’Italin azzal igyekszik megnyugtatni, hogy Olasz­ország továbbra is fog dolgozni Ausztria és Magyarország talpraállításán és a Jugo­szláviával történt megegyezés is annak a programnak egy része, a­melynek célja Közép- és Kelet-Európa szanálása és jólé­tének fokozása .Kétoldalú garanciális enyer­­ségről van a szó, melynek lén­yege az élet­­ben levő szerződések megtartása a területi státuszkrz. Hogy e nyers kontúrok nem fognak-e tovább érni, e pillanatban nem tudni. A legérdekesebbek mindenesetre a cseh sajtó kommentárjai. Benes lapja, a Pager Presse minden megjegyzés nélkül, közli a megegyezésről szóló híreket. A Prager Tagblatt szerint ha a megegyezés létrejön, igazi értéke főképp abban lesz, hogy egész sereg nemkívánatos kombiná­ciót semmivé fasz. A megegyezés egész Délkelet-Európa jövendő képét lényegesen megváltoztatja, éppenséggel nem a kárára. A Belgrádból Rómába szálló végleges baráti üdvözletek a cseh külügyminisztert minden­esetre sajnálatos helyzetbe hozzák. Benes az új helyzetben is megtalálja majd azt a formulát, mellyel megőrzi tekin­télyét. A Narodni Politika az olasz-­jugo­­szláv megegyezésről azt írja, hogy a meg­egyezés senkit sem fenyeget. Ez a megegye­zés csak azokat a kísérleteket teszi lehetet­lenné, a­melyekkel Olaszországot és Jugo­szláviát fenyegetni akarták. Ez a megoldás megkönnyíti Csehországnak azt a feladatát, hogy úgy Jugoszláviával, mint Olaszország­gal a legjobb barátságban éljen; ennek a három nemzetnek legfőbb ellensége ugyan­is közös volt: a Habsburg-dinasztia. Benes, a­kit a Daily Herald gúnyosra L új Bismarckénak mond, a legújabb hírek szerint hiába fog Londonban angol-cseh egyezményt javasolni, s fölötte kérdés, nem fog-e kudarcot vallani másik terve, a már egyizben kútbaesett cseh-lengyel közeledés megteremtéséről. Aligha járunk messze a valóságtól, hogy a jugoszláv-olasz megegye­zésben a csöndes harmadiknak, Angliának a kezét véljük látni, melynek diplomáciája így kívánja körülsáncolni a makacs német­­ellenes francia politikát, melynek engesz­telhetetlensége immár Anglia bőrére kezd menni. A Prónay-ügy. A haditörvényszék Prónay Párt becsület­­sértési perében ma elsőnek Bews Arkan­gyal pátert hallgatta ki, a­ki elmondotta, hogy ő is künn volt Nyugatmagyarorszá­­gon és úgy tapasztalta, hogy Prónay vezért mindenki tisztelte. Az ügyész kérdésére ki­jelenti a tanú, hogy a Lajta-bánság meg­­alakulásakor kormányzótanácsot állítottak föl, a­melynek tagjai Lévai szegedi ügyvéd, egy Bárdos nevű szegedi ember, Hír György, Arany Paszkál premontrei pap és Prónay alezredes voltak. Tudja, hogy a kormányzó tanács a kiürítést először nem akarta el­rendelni, mert az volt az álláspontja, hogy csak így lehet megtartani Nyugatmagyar­­országot. Később mégis megtörtént a ki­ürítés, mikor már a csapatok között fel­bomlott a rend. Szakáll védő: Tud-e arról a páter, hogy Prónay egy izben, a­mikor a magyar kor­mánytól valami parancs jött, azt nem tel­jesítette és kijelentette, hogy ő egyenrangú a kormánnyal? Bónis páter: Erről nem tudok. Taby főhadnagy: Mint katona, tudja a páter, hogy én ilyen gyerekségekkel, mint a lajtabánsági miniszterek, kormányzó ta­nács stb. nem foglalkoztam. Azonban azt tessék megmondani nekem, hogy Prónay alezredes úr önhatalmúan, vagy a kor­mányzó tanács hozzájárulásával lövette-e főbe Sátoryt, Bokrost és egy harmadik sze­mélyű­ Győrffy tárgyalásvezető. Ez nem tarto­zik ide, ne tessék arról beszélni. Taby: Ez fontos, kérem, mert szeretném tudni, hogy mi volt az oka annak, hogy Prónay csak úgy mim­iksz-dim­iksz főbe­­lövetett három embert. Bónis páter: Ezt nemcsak Prónay ren­delte el. Taby: Miután azt híresztelik, hogy Pró­­naynál olyan tökéletes rend volt, tud-e ar­ról tanú úr, hogy egy alkalommal egy olasz állampolgártól nagy csomó pénzt vettek el? Győriig tárgyalásvezető: Ez nem tartozik ide. Ilyen dolgokat ne tessék firtatni. Szalay Kázmér százados lényegtelen ta­núvallomása után Hir György nemzetgyű­lési képviselőt hallgatták ki, mint tanút. Azt vallja, hogy mint felkelő ment Nyugat- Magyarországba, később a kormányzóta­nács tagja lett, mint a polgári ügyek in­tézője. Prónay Pál fővezér nevezte ki őket a kormányzótanács tagjaivá akkor, a­mikor aláírták a szerződést a magyar és az őszt­rák kormány részéről, de a területeket még nem vették át. Prónay álláspontja, tudo­mása szerint az volt, hogy a velencei tár­gyalásokig nem szabad területet kiüríte­ni. Később azonban megváltozott az állás­pontja. Emlékszik arra, hogy a­mikor Pró­nay Lehárt elfogatta, a kormánytól éa­

Next