Budapesti Hírlap, 1924. január (44. évfolyam, 1–26. szám)
1924-01-16 / 13. szám
2 Az V. országos diákkongresszus. — A ma délutáni diszülés. — Tiz város egyetemeinek és főiskoláinak küldöttei a kongresszuson. — (Saját tudósítónktól.) A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetségének hat napra tervezett V. országos diákkongresszusa ma kezdődött meg. A megnyitó ülés délután három órakor volt az Országos Széchenyi Szövetségben, amelyen részt vettek a fővárosi egyetemek és főiskolák ifjúsági kiküldöttein kívül Szeged, Debrecen, Pécs, Sopron, Magyaróvár, Keszthely, Kecskemét, Miskolc, Hódmezővásárhely, Sárospatak és Pápa egyetemeknek és főiskoláinak ifjúsági képviselői. A megnyitó ülést délután öt órakor díszütés követte, az újvárosháza közgyűlési termében. Az ülésen megjelentek: József kir. herceg, Tóth Lajos államtitkár a kultuszkormány képviseletében, vitéz Raics Károly altábornagy, Ravasz László református püspök, Czettler Jenő nemzetgyűlési képviselő, Tormay Gedle, a MANSz. elnöke, Szinnyey József egyetemi rektor, Bársony János prorektor és mások. A díszülés a magyar Hiszekeggyel kezdődött, amelyet az Egyetemi Énekkarok adtak elő Kereszthy Jenő karigazgató vezetésével. Vámossy Zoltán dr. egyetemi tanár, a Pázmány Péter Tudományegyetem orvoskarának dékánja, a MEFHOSz szövetség tanácsának elnöke nyitotta meg a kongresszust. Megnyitó beszédében legelsőbben arra mutatott rá, mekkora áldozatot hoz a magyar diákság, a midőn küzködve teljesíti kötelességét a mai szomorú időkben. Hibáztatja azt, hogy sem a béke idején, sem a háború alatt nem volt megszervezve a diákság és csak a háború után ismertük fel a szervezkedés nagy fontosságát. A háború keserves iskolájában — mondotta Vámossy professzor — a forradalmak és rémuralmak gyászos korszakában megismertünk egy új, nekünk magyaroknak idegen erőt: a szervezettség hatalmát. Ez döntött le bennünket a bizakodó és közömbös szervezetleneket, ezzel kell tehát összekovácsolni erőnket, hogy a kezünkbe visszakerült hatalmat és vezetést többé soha ki ne ejtsük. Ezután a szervezkedés történetét ismerteti Vámossy Zoltán dr. Elmondja, hogy ma már húszezer magyar egyetemi hallgató tömörült a diákszervezetekbe. Beszédét így fejezte be: — Ennnek a húszezer magyar diáknak a szava fog most itt, az o.szágos diákkongresszusonelhangzani, az ország színe előtt. Ifjú barátaink egyik legszebb erénye, hogy vágyódnak a professzoraik bölcs mérsékletére és nem akarnak külön utakon lángoló , de talán romboló szervezetlenségbe veszni. Mi boldogok vagyunk, hogy megtaláltuk egymást és lelkesedéssel állunk be soraikba, hogy kivegyük részünket abból a nemes munkából, amelyet szegény társaikért, közös nagy érdekeikért és a hazáért folytatnak. A nagy tetszéssel fogadott beszéd utánNagy Iván szövetségi elnök tartotta meg ünnepi beszédét, amelyben a MEFHOSz. működéséről számolt be és a nemzeti ifjúság feladatait fejtegette. Elmondotta, hogy Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter gondoskodásából 600 egyetemi hallgató részére rendeztek be lakást a Sasadi-laktanyában. Ugyancsak a kultuszminiszter támogatásával 800 egyetemi hallgató utazott külföldi tanulmányútra. Majd a diákjóléti és szociális intézményeket ismertette. A külföldi diákjóléti és segítőakciók révén több százmillió korona jutott a nyomorgó magyar diákság számára. Csak az amerikaiak 430 millió koronánál nagyobb értékű szeretetadományban részesítették a magyar egyetemi ifjúságot. Jelentős összegű adomány érkezett a hollandus és svájci diáksegítő akcióktól is. Az egyetemi ifjúság feladatairól szólva, hármas feladatot jelölt meg az ifjúság számára: A komoly és lelkiismeretes tanulást, a tradíciók megőrzését és áldozatkészséget a köz érdekében. Beszéde végén a nemzeti társadalomhoz intézett néhány szót. Nem mindenki figyeli — úgymond — azzal a szeretettel és megértéssel a magyar ifjúság törekvéseit, ahogy azt mi szeretnénk. Jól tudjuk, hogy vannak hibáink, de arra kérjük a magyar társadalmat, hogy bocsássák meg ezeket a hibákat bocsássák meg a nappal dolgozó, éjjel tanuló szegény magyar ifjúság lobbanékonyságát Ez a lobbanékonyság együtt jár az ifjúsággal, és én azt hiszem, hogy nagyobb baj volna, ha tunyán, lomhán minden lobbanékonyság és hév nélkül nézné és ítélné meg az ifjúság az eseményeket Nagy Iván beszéde után az Egyetemi Énekkarok a Nem, nem, soha! című nemzeti indulót adták elő, majd a MEFHOSZ újonnan megválasztott dísztagjainak nyújtották át a díszokleveleket. Bársony János, egyetemi tanár, prorektort, Szilis Kálmán dr. egyetemi tanársegédet, Tormay Cecilt a MANSZ elnökét és Ravasz László református püspököt választották meg új dísz taggá, akiket Nagy Iván köszöntött meleg szavakkal és vitéz Oláh Béla adta át nekik a díszoklevelet. Valamennyi újonnan megválasztott dísztag meghatottan köszönte meg megválasztását és az ifjúság felállva percekig ünnepelte őket Ezután Vér Tibor, a szövetségi tanács alenöke tartott előadást az egyetemi ifjúság szociális helyzetéről. Előadásában ismertette a magyar ifjúság nagy nyomorát és küzködését. A múlt évben 23.000 hallgatója volt az egyetemeknek, az idén pedig csak 19.800 új hallgató iratkozott be, amely 41 százalékában köztisztviselő fia, 35 százaléka pedig megszállott területekről menekült Majd az ifjúság lakás- és élelmezési viszonyairól, egészségi helyzetéről és kulturális szükségleteiről számolt be részletesen. Az ülés a Himnusz eléneklésével ért véget. Diákküldöttség a kultuszminiszternél. Csik József nemzetgyűlési képviselő, a nemzetgyűlés ma délutáni ülése alatt az egyetemi ifjúság öttagú küldöttségét vezette Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter elé. A küldöttség memorandumot adott át a miniszternek, amelyben a tandíjak, beiratkozási díjak és a vizsgadíjak terén az 1923. szeptemberi álapat visszaállítását kérik, azonkívül pedig azt kívánják, hogy mivel az ifjúság a mai nehét anyagi helyzetében még az 1923. szeptember hónapi tandíjakat sem tudja egyszerre lefizetni, rendelje el a tandíjak több részletben való lefizetését. A kultuszminiszter válaszában kijelentette, hogy maga is célszerűnek tartja a tandíj részletekben való fizetését és módját fogja ejteni, hogy az ifjúság kívánságait honorálja. Budapesti Hírlap 1924 január 16. (II. sz.) an angol felfogás a pfelra separatists mozgalomróla — SláSaszcsBOBEve angol &GIKonzuB pfalzi caSjáE’a Franciaország fiszteltsSfcsSSei BSSSnBae. — London, janu. 15. (Félhivatalos szikraszolgálat.) Clive müncheni angol főkonzul pfalzi útja arra szolgál, hogy a brit kormány közvetetten és pártatlan képet nyerjen Pfalz mostani politikai helyzetéről. A britek föltevése az, hogy Pfalzban a szeparatista mozgalom csupán külső befolyás eredményeként nőtt nagyra és nyomban eltűnik, mihelyt a lakosság normális rendőri védelmet kap a garázdálkodókkal szemben. Ezt a föltevést megerősíti az a körülmény, hogy a szeparatisták különösképpen tudni sem akarnak az alkotmányos módszerekről. Márpedig a német kormány kifejezetten gondoskodik azokról a módozatokról, amelyek mellett Platznak, vagy a birodalom bármelyik más részének lakosai módosíthatnák a maguk alkotmányjogi helyzetét. Ennek kimondásához mindössze a szavazatok egyharmada szükséges. Az alkotmányos módozatok figyelmen kívül hagyása kétségtelenné teszi azt a következtetést, hogy itt nem az autonómiára irányuló őszinte kívánságról van szó és hogy a szeparatista mozgalmat érdekelt pártok szítják a lakosság szabad akarata ellenére. Erre vall az is, hogy mind a katolikus, mind a protestáns papság erélyes tiltakozást emelt az ellen, hogy az úgynevezett autonóm kormányt a rajnai főbizottság hivatalosan elismerje. Brit fölfogás szerint az egész ellentét ütközőpontja az, van-e a rajnai főbizottságnak joga arra, hogy bárminő formában elismerje az autonóm kormányt. A rajnai egyezség, amelyet a szövetsgesek Németországga kötöttek, a főbizottság működési körét arra korlátozza, hogy ellenőrizze a megszálló seregek biztosságának föntartását és ellátását. Ez a főbizottság tehát nem adhat semmiféle elismerést, — erre csupán maguk a kormányok illetékesek. A franciák most azt tervezik, hogy újabb francia tiszteket küldenek a kölni brit zónába, akik ott bizonyos vizsgálatokat végeznének. Az angol hatóságoknak ez ellen nincs kifogásuk, noha Kölnben már körülbelül húsz-harminc francia főhivatalnok működik naiv segédszemélyzettel a a francia igények védelmében, nem beszélve a francia nemhivatalos kémszolgálatról Bal jós megérteni. — jegyzi meg a Times — mi az, ami ezeknek a hivatalnokoknak figyelmét kikerülte volna és amit ilyen módon földeríteni akarnak. A Berliner Tageblatt heidelbergi levelezője beszélgetést folytatott Clive mfinicheni angol főkonzullal, aki hangoztatta, hogy Anglia a pfilzi ügyben teljesen pártatlanul és korrektül fog eljárni. Angliának az az álláspontja, hogy a pfalzi szeparatista probléma Németországnak belső ügye, amely csak a weimari kormány 18. fejezete alapján oldható meg. Anglia kész a pfalzi nép igazi óhajtását respektálni, amennyiben az alkotmányos után nyilatkozik meg. Teljesen távol áll Angliától az a szándék, hogy Franciaországot diszkreditálja, de Anglianem' 'ismerheti el a törvénytelen szeparatizmusnak azt a jogát, hogy törvényszerű kormányhatalomnak adja ki magát. a szeparatista Beuf vezére. Berlin, jan. 15. Speyeri jelentés szerint a kémkedésért és sikkasztásért büntetett 23 éves Kuhn szeparatista őrnagy a meggyilkolt Heinz helyett átvette a pfalzi szeparatista kormány elnöki ügyeinek vezetését. mmm fél Magyarországtól. Olaszország Jugoszláviával Kimteljes féjji szerződést feötött. — Kétoldalu fgarancSaszerződés a fferaiBeti szájfuszíkverőß és a fee0*©s»BP törLéseBs megtartásáról. — Olaszországi Magyarország talpraállítását továbBUstra is támogatja. — A belgrádi konferencia utózöngéiből két hang válik ki. Egyik, a magyar kölcsön dolgában megütött Hangokban gyökerezik, a másik s az erősebb a jugoszláv-olasz megegyezésben. A magyar kölcsönről ma is azt jelentgetik Belgrádból, hogy különösen Jugoszlávia és Románia ragaszkodtak ahhoz, hogy e két állam is részt vegyen Csonka-Magyarország katonai ellenőrzésében. Ezenfelül még egy-két sokszor megismételt követelés is volna a trianoni határok végleges elismerését és a magyarországi román fosztogatás legalitásának az elfogadását illetően. Értesülésünk szerint azonban e hírekkel szemben a valóság az, hogy a kis-antant államai ebben a kérdésben sem tudtak megegyezni és voltaképpen mi újat sem határoztak. Magyarországgal szemben legjobban jellemzi a felfogást Benesnek az a nyilatkozata, melyet a Corriere della Sera tudósítójának tett. — Magyarországtól — úgymond Benes — nem félek. A veszedelem az állandó alarmokban, intrikákban és mahinációkban van. Amint meg vagyok róla győződve, hogy mindezt idővel megunják, épp úgy meg vagyok győződve arról is, hogy közvetetten veszedelem nem fenyeget. Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy itt is, ott is vannak bolondságok elkövetésére hajló egyének és ezek fékentartására volt szükség előre gondoskodni. A jugoszláv- olasz megegyezésről ma a tompító kommentárok egész garmada fekszik előttünk. Az olasz sajtó, állítólag az olasz külügyminiszter kívánságára, egyelőre felfüggesztette állásfoglalását. Általában élén a Tribimnával, mégis cáfolja a külföldi lapok túlzottnak minősített jelentéseit. Határozottan tagadják a katonai megállapodást, valószínűnek tartják azonban, hogy a két állam semlegessége szerződést köt arra az esetre, ha valamelyiket egy harmadik megtámadná. (Mi más ez, mint defenzív katonai szerződés?) De szövetségről —úgymond — szó sem lehet, legfeljebb kölcsönös viszontbiztosításról. Nincsicsnek az a nyilatkozata, hogy ..Jugoszlávia sohasem lesz hűtlen Franciaországhoz“, nem rontja le a ma reggeli száunkban tett megállapítás helyességét. A francia sajtó nem ok nélkül vesz megdöbbenéssel tudomást a jugoszláv-olasz közeledésről, mert — mint a Gazette de Popolo írja — a belgrádi konferenciának olaszellenes jelleggel kellett volna bírni. Bennünket magyarokat pedig a Giornale d’Italin azzal igyekszik megnyugtatni, hogy Olaszország továbbra is fog dolgozni Ausztria és Magyarország talpraállításán és a Jugoszláviával történt megegyezés is annak a programnak egy része, amelynek célja Közép- és Kelet-Európa szanálása és jólétének fokozása .Kétoldalú garanciális enyerségről van a szó, melynek lényege az életben levő szerződések megtartása a területi státuszkrz. Hogy e nyers kontúrok nem fognak-e tovább érni, e pillanatban nem tudni. A legérdekesebbek mindenesetre a cseh sajtó kommentárjai. Benes lapja, a Pager Presse minden megjegyzés nélkül, közli a megegyezésről szóló híreket. A Prager Tagblatt szerint ha a megegyezés létrejön, igazi értéke főképp abban lesz, hogy egész sereg nemkívánatos kombinációt semmivé fasz. A megegyezés egész Délkelet-Európa jövendő képét lényegesen megváltoztatja, éppenséggel nem a kárára. A Belgrádból Rómába szálló végleges baráti üdvözletek a cseh külügyminisztert mindenesetre sajnálatos helyzetbe hozzák. Benes az új helyzetben is megtalálja majd azt a formulát, mellyel megőrzi tekintélyét. A Narodni Politika az olasz-jugoszláv megegyezésről azt írja, hogy a megegyezés senkit sem fenyeget. Ez a megegyezés csak azokat a kísérleteket teszi lehetetlenné, amelyekkel Olaszországot és Jugoszláviát fenyegetni akarták. Ez a megoldás megkönnyíti Csehországnak azt a feladatát, hogy úgy Jugoszláviával, mint Olaszországgal a legjobb barátságban éljen; ennek a három nemzetnek legfőbb ellensége ugyanis közös volt: a Habsburg-dinasztia. Benes, akit a Daily Herald gúnyosra L új Bismarckénak mond, a legújabb hírek szerint hiába fog Londonban angol-cseh egyezményt javasolni, s fölötte kérdés, nem fog-e kudarcot vallani másik terve, a már egyizben kútbaesett cseh-lengyel közeledés megteremtéséről. Aligha járunk messze a valóságtól, hogy a jugoszláv-olasz megegyezésben a csöndes harmadiknak, Angliának a kezét véljük látni, melynek diplomáciája így kívánja körülsáncolni a makacs németellenes francia politikát, melynek engesztelhetetlensége immár Anglia bőrére kezd menni. A Prónay-ügy. A haditörvényszék Prónay Párt becsületsértési perében ma elsőnek Bews Arkangyal pátert hallgatta ki, aki elmondotta, hogy ő is künn volt Nyugatmagyarországon és úgy tapasztalta, hogy Prónay vezért mindenki tisztelte. Az ügyész kérdésére kijelenti a tanú, hogy a Lajta-bánság megalakulásakor kormányzótanácsot állítottak föl, amelynek tagjai Lévai szegedi ügyvéd, egy Bárdos nevű szegedi ember, Hír György, Arany Paszkál premontrei pap és Prónay alezredes voltak. Tudja, hogy a kormányzó tanács a kiürítést először nem akarta elrendelni, mert az volt az álláspontja, hogy csak így lehet megtartani Nyugatmagyarországot. Később mégis megtörtént a kiürítés, mikor már a csapatok között felbomlott a rend. Szakáll védő: Tud-e arról a páter, hogy Prónay egy izben, amikor a magyar kormánytól valami parancs jött, azt nem teljesítette és kijelentette, hogy ő egyenrangú a kormánnyal? Bónis páter: Erről nem tudok. Taby főhadnagy: Mint katona, tudja a páter, hogy én ilyen gyerekségekkel, mint a lajtabánsági miniszterek, kormányzó tanács stb. nem foglalkoztam. Azonban azt tessék megmondani nekem, hogy Prónay alezredes úr önhatalmúan, vagy a kormányzó tanács hozzájárulásával lövette-e főbe Sátoryt, Bokrost és egy harmadik személyű Győrffy tárgyalásvezető. Ez nem tartozik ide, ne tessék arról beszélni. Taby: Ez fontos, kérem, mert szeretném tudni, hogy mi volt az oka annak, hogy Prónay csak úgy mimiksz-dimiksz főbelövetett három embert. Bónis páter: Ezt nemcsak Prónay rendelte el. Taby: Miután azt híresztelik, hogy Prónaynál olyan tökéletes rend volt, tud-e arról tanú úr, hogy egy alkalommal egy olasz állampolgártól nagy csomó pénzt vettek el? Győriig tárgyalásvezető: Ez nem tartozik ide. Ilyen dolgokat ne tessék firtatni. Szalay Kázmér százados lényegtelen tanúvallomása után Hir György nemzetgyűlési képviselőt hallgatták ki, mint tanút. Azt vallja, hogy mint felkelő ment Nyugat- Magyarországba, később a kormányzótanács tagja lett, mint a polgári ügyek intézője. Prónay Pál fővezér nevezte ki őket a kormányzótanács tagjaivá akkor, amikor aláírták a szerződést a magyar és az ősztrák kormány részéről, de a területeket még nem vették át. Prónay álláspontja, tudomása szerint az volt, hogy a velencei tárgyalásokig nem szabad területet kiüríteni. Később azonban megváltozott az álláspontja. Emlékszik arra, hogy amikor Prónay Lehárt elfogatta, a kormánytól éa