Budapesti Hírlap, 1924. január (44. évfolyam, 1–26. szám)

1924-01-16 / 13. szám

6 modulom ÉS IHOvéSZiT. * (A bécsi filharmónia.) Évtizedek óta a világ egyik első orkessétere a bécsi filhar­mónia. Majdnem valamennyi nagy kar­mester pálcája megérzik ezen a zenekaron, a­mely egy kivételes zenekultúra éltető me­legében és nagyszerű hagyományai között fejlődött ilyen csodálatosan együttérző, homogén testületté. Ennek a zenekarnak a kollektív lelke minden reagálásában, min­den megnyilatkozásában eszményien egysé­ges és tökéletes. Csakis ilyen pompás maté­riából lehet a művészet immatériális titkait kongeniális hangokban életre kelteni. Je­lenlegi karmesterük, Weingaertner Félix abból az iskolából való, a­honnan Mahler, Mottl, Nikis, Muck kerültek ki. Művészeté­nek legérdekesebb produkciója Beethoven. Talán egészen Richter János fellépéséig, Bécsben az orkeszterek híven őrizték azo­kat a beethoveni dogmákat, a­melyeket a mester maga állapított meg művei előadá­saiban. Weingaertner volt az első, a­ki erő­sen szubjektív ,— néhol majdnem modo­ros — érzéseket vitt bele Beethoven in­terpretálásába s ily módon a legna­gyobb klasszikus mestert átmodernizálta. Alapgondolata: a drámát, az Über­mensch, tragédiáját, kiszabadítani a formai béklyók közül, hogy szabadon, az arkitek­­túrai határok és korlátok fölött, teljes erő­vel, ellenállhatatlan önenergiával történjék a beethoveni vízió. Ennek az elvnek, a­melyet a beethoveni szimfóniák előadásá­ról írt könyvében is kifejt, a legbámula­tosabb illusztrálása a Sori-szimfónia elő­adása volt. Az Eroika is megragadó szépsé­gekkel ékeskedett: a gyászinduló szívellépő komorsága, a szkerzo hatalmas ívelése, az utolsó tétel lebírhatatlan lendülete, mind mélységes és felejthetetlen élmény. De a Sors-szimfónia dramatizálttal teljesen új és szinte modern idegizgakt­akat nyújt. A végzet kopog az ajtón. Ebből a négyhangú motívumból kovácsolja félelmetes erővel tragikumát a hősnek, kinek alakja a ber­­thoveni világrendben gigászi arányokat ölt. A második tétel szelíd melankóliája suga­ras derűvé magasztosult, a harmadik fékte­len, vad száguldása után estatikusan tom­bolt a diadalhámor az orkeszterben. Az eszközök, a­melyekkel a hatásokat eléri, a legtökéletesebb zenekari effektusok. Szé­dületes erővel tör föl a kreszcenció s vég­telenül lehalkított, de mégis tömör a piano, ritmusa hajszálfinom, a harmónia minden alakzatban plasztikus elevenséggel él és mozog. Kecsesen elegáns gesztusaival min­den akcentust, minden árnyalatot a legha­­laványabb elgondolást is kifejezésre juttat­­tatja. Zenekara a legbűvösebb érzékű szép­séggel szól, a fagottista tónusa versenyez a leglágyabb gordonka kantilénával, de a kürtök rianását, a trombiták zengését, a fafúvók csobogását is felülmúlja a vonó­sok ereje, fénye, melegsége. Mindegyik té­tel u­tán percekig zúgott a lelkes ováció. A három Berlioz darab is ugyancsak hatott:­­a Szilfok táncát ás a Rákóczi-indulót meg kellett ismételnie. A Parsifal előjátékát kissé színtelennek, némely részletében unal­masnak találtuk. Mozart g-moll szimfóniá­jában a rokokó cirádák eltakarták a döb­benetes mélységeket, de azért ez is nagyon tetszett, sőt a közönség még a Weingaert­­ner-szimfónia után is tapsolt. (h. e.) * (Új műsor az Apolló Színházban.} Az Apolló Színház ma este mutatta be az idei szezonban harmadik új műsorát, a­melynek­­középpontjában Szőke Szakáll pompás egy­­felvonásos vígjátéka, Vili­ Albert áll. Er­­dődi Elek Kokain címen írt négy képben színes költői fantáziát, a­melyhez Losoncsi Dezső szerzett simuló muzsikát. Ezenkívül számos és kitűnő magánszám tarkította az est műsorát, a­melynek szereplői közül meg kell említenünk Szőke Szakállt. Barabás Elemért. Fritz Ödönt. Schick Magdát. Le­htári Bébit. Sándor Stefit s az elmésen kon­feráló Szentiványi Kálmánt. Külön kell megemlékeznünk Forrai Rózsiról és Sar­­kadi Aladárról, a­kik egy kis vígjátékban tartották állandó derültségben a publiku­mot, a­mely lelkes tapssal jutalmazta a szerzők és színészek munkáját. * (Három menyasszony) szerepel egy­szerre­­a Városi Színház nagysikerű dal­­játékában, a Menyasszony bábomban, mely­nek minden eddigi előadását zsúfolt ház tapsolta végig. A kitűnő daljáték — mely­nek jövő héten lesz az első jubileuma­­— ma este és szombaton kerül szilire a be­mutató kitűnő szereposztásában. * (T. Forrai Rózsi a Belvárosi Színház­ban.) Bus Fekete László Mihály­iné két lá­nya című vígjátékában, melyet legközelebb mutat be a Belvárosi Színház, özvegy Mi­­hályiné szerepében T. Forrai Rózsi lép föl, a­ki A gazdag lány-beli híres szerepe óta ebben a darabban lép föl először nagyará­nyú szerepben. * (Hans Müller szenzációs drámája, a Tüzek) szerdán este kerül újból színre a Magyar Színházban, a­hol a nagysikerű dráma rövidesen századik előadását éri el. * A női divat művészetéről­ tart előadást ifj. Gonda Béla í­­ó szombaton délután fél 4 órakor az Urániában. Az előadást eredeti felvételek illusztrálják. Színház. * (Főpróba a Magyar Színházban.) Sze­nes Béla Holdvilág című vígjátékából, me­lyet pénteken mutatnak be a Magyar Szín­házban, csütörtökön, 17-én, délelőtt fél 11 órakor tartják meg a sajtó részére az elő­adási főpróbát. Budapesti Hirlap 1924 január 16. (13. sz) Váltson jegyet A castfilai l'Brev'tisz. A KAMARA ma és holnap játsza utoljára. Rangverseny. * (A szimfonikusok) e hónap 18-iki V. hangversenyének világhírű vendége, d'Al­­bert Jenő Liszt Esz-dur zongoraverseny­művét játssza. Vezényel Ábrányi igazgató. Műsor: Mendelssohn: Szentivánéji álom; Gajdry: Farsang; Csajkovszky: VI. szim­fónia. Jegy a könyvesboltban: Váci­ utca 1. * (Kurz Zelma) e hónap 23-iki egyetlen hangversenyére az arisztokrácia és pénz­világ előkelőségei jegyeiket már megváltot­ták. (Nemzetközi.) * (Moissi Alexander.) a jelenkor legna­gyobb színésze, színházi vendégszerepléseit lemondta és csak január 24-iki előadóesté­­jét tartja meg a Zeneakadémiában. Még csak néhány jegy kapható. (Harmónia.) FBBartisztéiház. 38 E tag!®SEfaroE ftogBSmcs. — Hunzár Pufi vidám kalandjai az egész világon keresztül. — Huszár Károly, a külföldre származott ma­gyar színész régóta filmezik Berlinben s ideérkezett kisebb-nagyobb filmein kacag­tatta meg derűs humorával a mozipubli­kumot. Most elkészült legújabb képe a Da­gasztani Kopinics nemcsak arányokban, de ötletes, zseniális rendezésénél fogva felül­múlja az eddigieket s ez volt az a films­lá­ger, melynek Németországban aratott óriási sikere eredményeképpen szerződtette Pufit a legnagyobb amerikai filmgyár. — Hajsza Paristól Konstantin Nápolyig a kultur nyugat nagy városain át, Korfu,­Portorose, Velence, Albánia festői szépségű vidékein keresztül, egy nagystílű szélhámos után, ez a darab alapmotívuma, melyen a humoros, kacagtató jelenetek egymást kergetik, ez­által is eltérve a sablonos vérfagyasztó ka­­landorfilmektől. A címszereplő Huszár part­­nere Ellen Richter és Georg Alexander, a legjobb moziszínészek s a Kamara bizo­nyára ismét zsúfolt házakat fog vonzani pénteki új attrakciós műsorával. A bastillaivéreb JÓKAI-FILM JÓKAI-FILM pénteken az URÁNIÁBAN. JÓKAI-FILM * (A Steinach-film) holnap utoljára egye­dül az Urániában. Előadások: a nők ré­szére fél 4 és háromnegyed 7 órakor, a férfiak részére 5, fél 9 és 10 óra 10 pkor. JÓKAI-FILM JÓKAI-FILM pénteken az URÁNIÁBAN. JÓKAI-FILM A legszebb tin­it GASTillAi VÉTTER. A KAMARA előadásai 4,6,8,10 órakor kezdődnek. HUILTTÉR, nefil­ipsi vizet! Elsőrendű férfi box fű­zéscipő ráiMYUrott K 92.000 Elsőrendű női box fű­zéscipő............. K 95.000 Ezenkívül óriási választék a világhírű „THE BELLA" cipőkben! Mafal fanne I.Més*érosu«ca2.»*. Millell idUUa (Krisstins­ tér sarok,) VI. Révai u. 18. KIS KOMÉDIA Telefon 14—22. ROTT és STEINHMRDT felléptével. AZ ÉJJELI PORTÁS és Der Splisor and sein Kind. Kezdet e pontban 8 órakor- ­ cassik­al véreb ma és holnap utoljára a Kamarában. JÓKAI-FILM JÓKAI-FILM pénteken az URÁNIÁBAN. JÓKAI-FILM * (Turán-mozgó.) (Nagymező­ utca 21.) Halál folyó, kalandordráma 6 felvonásban. Az élet lejtőjén, szinmű 5 felvonásban. s­zínházak. Budapest, szerda, 1924 január 16-án. Operaház: A walkür (7). Nemzeti Színház: A vén gazember (7). Városi Színház: Menyasszonyháború (7). Renaissance Színház: Az első hajnal (fél 8). Vígszínház: Szabóky Zsigmond Rafael (fél 8). Fővárosi Operettszínház: Pompadour (fél 8). Király Színház: Mézeskalács (fél 8). Magyar Színház: Tüzek (fél 8). Belvárosi Színház: Nem csalom meg az uramat (fél 8). Blaha Lujza Színház: A balga szűz (fél 8). Andrássy-úti Színház: Aljas gazember stb. (fél 9). Várszínház: Tériké (7). Apolló Színpad: Pfefferné és társa Forrai Ró­zsival, VIII. Albert Szőke Szakálla­ stb. (8). P­lonhioa Balatonföldvár Fürdő Részvény­­sziufiklór társaság részvényeseinek­ 1024. évi január hó 31. napján délután­­ ,2 órakor. Buda­pest­en, a Magyar Olasz Bank R.-T. üléstermében, V., Nádor ucca 13. szám­a att tartandó tizenhete­dik rendes Közgyűlésére Tárgysorozat 1. Az igazgatóság jelentésa az 1921 üzleti évről­ 2­^ Az 1921. üzleti évre vonatkozó zárszámadások előter­­jesztése. 3. A felügyelőbizottság jelentése az 1921 üzleti évre vonatkozólag. 4. Határozathozatal az 1921. üzleti évben mutatkozó veszteségnek a követ­kező üzleti évre való elővitele tárgyában, továbbá a f­olmpntvén­v megadása az igazgatóság és a felügyelő­­bizottság részére. 5 Az igazgatóság megvállasztása. 6. A felügyelőbizottság m­egválasztása. — A közgyű­lésen az alapszabályok 18. §-a értelmében csak azok a részvényesek bírnak szavazati joggal, akiknek részvényei a részvénykönyvben a közgyűlés előtt legalább hat hónappal nevükre írattak s csak akkor, ha részvényeiket és esetleg meghatalmazásaikat is — melyek az igazgatóság által megállapítandó minta szerint állitandók ki — a társaság pénztáránál Buda­pest, V., Nádor utca 16.) legkésőbben a közgyűlés előtt 24 órával előbb letették Budapest, 1921 január lo. Az igazgat csal. Merlegszámla az lt.31. üzleti évről. Vagyon Pénztár 4 549 K 89 £ Ingatlanok 1,97« 200 K 15 f. Berendezés, felszerelés és készlet 675 883 K 19 f. Adósok 155.479 K 56 f. Veszteség 278 382 4K 98 t. Összesen 8,085.­­49 K 27 f. Teher: A részvénytőke 600 000 K. QP/c­on elsőbbségi kötvé­nyek 10­.100 ív. Tartalékalapok 69.618 K 22 t. Jel­zálogkölcsönök 530.978 K 64 t Hitelezők 1.764 152 K 51 f. Összesen 3,0 5­­49 K 27 f. Eredm­ényszámla az 1921. üzleti évrőől. Vesszteaeg: Vesztesegáthozat 19A­. évről 187.978 K 19 t Üzemi és egyéb költségek 1,129 584 K 08 f. Kamatok 74.168 K 14 f. Vagyonvált­­sag 185.000 K. összesen 1,527.­80 K 41 t. Nyereség4 Üzemi és egyeb jövedelmek 1,113.147 ív 43 t Vagyon­­valtsag miatt felértortelés 135.000 K. Veszteségáldozat 1920. évről 187 978 K 19 . Veszteség 1921­. évben 90.404 K 79 f. Összesen: 1.527.000 K 41 f. Budapest, 1924 január 15. Az igazgatóság. Megvizsgáltuk és helyesnek találtuk. A felügyelőbizottság Balatonföldvár Fürdő Részvénytár­s*IC­JISSVU­saság részvényeseinek 1924. évi január hó 81 napján, délután 2 órakor Budapesten a Ma­­gyar*Olasz Bank R­­T. üléstermében, V­., Nádor ucca 1­­. szám alatt tartandó tizennyolcadik rendes köz­gyűlésére Tárgysorozat: 1. Az igazgató­ság jelen­­tése az 1922. üzleti évről. 2. Az 1922. üz­evi erre vo­natkozó zárszámadások előterjesztése.­­­ A felügyelő­­bizottság jelentése az 1922. üzleti évre vonatkozólag. 4. Határozathozatal ez 1922. üzleti évben mutatkozó veszteségnek a következő üzleti evr© való elő­vitele tárgyában, továbbá a felmöörvény megadása az igaz­gatóság és a felügyelőbizottság részére. A közgyű­lésen az alapszabályok iS- értelműben csak azok a részvényesek bírnak szavazati joggal, akiknek részvényei a részvénykönyvben a közgyűlés előtt lega­lbb hat hónapiyal nevüstre írattak s csak akkor, ha részvényeiket és esetleg meghatalmazásai­­kat is — melyek az igazgatóság által megállapítandó minta szerint állitandók ki — a társaság pénztáránál (Budapest, V., Nádor utca 16.) legkésőbb a közgyű­lés előtt 24 órával előbb letették. Budapest, 1924. január 13. Az igazgatóság­ — Mórlon számla az 1922. üzleti évről. Vagyon: Pénztár 37.539 K 82 f. Ingatlanok 2­95.083 K 55 f. Készletek és felszerelé­sek 3,073-873 K 89 f. Adósok 12,447.520 K 88 f. Előző évi veszteség 270,872 K 98 f. 1922. évi veszteség 2,388.574 K 97 f. Összesen: 20,821.575 iv 54 t. Teher: Alaptőke 6,100.000 iv. Tartalék alapok 89.618 K 22 f- Hitelezők 14 231.957 ív 82 t. Összesen: 20.321.575 K 54 f. — Eredmény szákm­a az 1922. üzleti évről. Veszteség : Előző évi veszteség 278.882 K 88 f. Adó és illeték 245.265 K 19 f. Kamat 194.439 K 29 f. Üzemi költségek 4,119.606 K 51 f. Vagyonváltság 2,271.448 K 60 f. Összesen: 7,109.162 K 77 f. Nyereség: Üzemi jövedelmek 4,442.204 K 82 f. Előző évi veszteség 278.382 K 98 f. 1922. évi veszteség 2.1 288.574 K 97 f. Összesen: 7,109.162 K 77 f. Budapesten. 1924. január 15. Az igazgatóság. — Megvizsgáltuk és helyesnek találtuk: A felügyelőbizottság. t

Next