Budapesti Hírlap, 1924. január (44. évfolyam, 1–26. szám)

1924-01-01 / 1. szám

1924 január 1.(T. szt Budapesti Hírlap Rákosi Jenő üdvözlése. Az újságírók társadalmában régi szép szokás, hogy, mint egy nagy család tagjai, az ó-esztendő utolsó napján megjelennek a család feje, a magyar újságírás nesztora, Rákosi Jenő előtt, hogy kifejezzék jókívánságaikat és meghallgassák a káshitűekbe reménységet, bizakodást, hitet, a bizakodókba pedig új lelkesedést öntő szavait. Az idei Szilveszter-napi üdvözlésnek különös jelentőséget adott, hogy Rákosi Jenő betegsége után ezen a napon jelentkezett meg ismét — friss erőben és telve munkakedvvel — a szerkesztőségben. A vezér fölépülésén érzett általános örömet a szívekből föltörő akkordjai tették ma még melegebbé a szeretetnek és ragaszkodásnak máskor is mindig őszinte megnyilatkozását. Az Otthon-Kör tisztelgése, Rákosi Jenő üdvözlésére délután öt órakor az Otthon-kör népes küldöttsége jelent meg, az élén Hoitsy Pál elnökkel és Márkus Miksával, az Újságíró Egyesület elnökével. Rákosi Jenőt, aki valamivel öt óra után érkezett a szerkesztőségbe, a dolgozószobájában összegyűlő újságírók hatalmas éljenzéssel fogadták. Majd Hoitsy Pál lépett eléje és a következő beszéddel üdvözölte: — Mi egyszerű jó kívánságokat hozunk Neked, mesterünknek, Te pedig elárasztasz szellemed kincseiddel, ellátsz minket jó tanácsaiddal. Az igazat megvallva, nyugtalankodtunk a mai nap miatt, mert tudtuk, hogy megtámadott a betegség és mert olyan év végén jöttünk el Hozzád, amely ismét elsorvasztotta egy sereg szép reménységünket. Azt kell most az év végén látnunk, hogy a minek megerősödésében bíztunk —de jogrend és a személyes biztosság — megint csak pusztaiéban van. Lehet, hogy mi, öregek, talán túlságosan sötéten látjuk az dolgokat. Úgy vagyunk, mint az édesatyám számadó juhásza, aki, valahányszor az év végén elszámolni jött, minden esztendőben panaszkodott, hogy ilyen rossz esztendő még nem volt és el kell pusztulnia a világnak. Nekünk azonban nem szabad ilyen sötétlátóknak lennünk, mert észre kell vennünk a biztató jeleket, látnunk kell, hogy a többi nemzetek összefogtak értünk, megmentésünk érdekében. Bíznunk kell a jövőben, a jobb idők elkövetkeztében. Neked pedig, Mester, szívből kívánjuk, érd meg ezt a szebb jövőt és tarts meg minket barátságodban, szeretetedben, hogy mi se adjuk föl a reményt. Hoitsy Pál szavai után Rákosi Jenő a következő beszédben köszönte meg az üdvözlést és az ovációt: — Hat hetet töltöttem a klinikán mint beteg ember Nem volt könnyű hat hét, de — amint az ember általában minden rosszból tanul — én is tanulságot gyűjtöttem betegségem idején. A hat hét alatt, sokat elmélkedve, rájöttem arra, hogy a szem az a kapocs, amely a világhoz köti az embert. Ha a szem elborul, az ember kikapcsolódik a világ közösségéből és magára hagyotta, egyedül tespedővé válik. Amikor én ott a klinikán, elborult szemmel, az világ közösségéből kiközösítve, — ha valójában nem is, — de lélekben mégis elhagyatottan elmélkedtem, gyönyörködtem a mesterségemben. Mert, ami az emberi fejben a szem, az a nemzet testében az újság; ezzel kapcsolódik bele a nemzet a világ közösségébe. Az újság köti össze az embereket, a népeket, az egész világot, mint a közössé szeme. — Manapság azonban, — amint azt én, aki együtt éltem a magyar sajtó fejlődésével, megállapíthatom — nem az, mint volt ötven-hatvan évvel ezelőtt. Ma a sajtó az egyéni értékből átment a kollektív értékben vállalattá lett. Azt merem állítani, hogy ma a régi értelemben ideális sajtó nincs, csak ideális újságírók vannak. Ezeknek a feladata, hogy amit a sajtó, mint vállalat — ahogyan mondani szokás — destruált, helyrehozzák. Kell közöttünk lenniük férfiaknak, akik összeszedik, fölemelik és ismét előreviszik ezt a nemzetet. Ezt nem teheti a sajtó, mint vállalat, de tehetik a sajtó munkásai, mint az ideális hivatás katonái. — Én szívesen vállalkozom arra, hogy tovább is szolgáljam ezt a hivatást, amelynek útjáról, és erről tanúskodik ennek az épületnek minden köve — soha le nem tértem. És örülök, hogy egy sereg olyan embert találok közöttetek, a ki velem ezen az uton halad. Mert ha nézetben vannak is közöttünk különbségek, a célunk, az utunk így. — És most köszönetet mondok az üdvözlésért és külön köszönetet Hoitsy Pál barátomnak beszéde utolsó részéért, amelyben a szebb jövőben való bizakodását fejezte ki. És valóban, a mi hivatásunk, uram, abban áll, hogy tápláljuk a nemzetben az optimizmust, mert optimizmussal mindent el lehet érni, de pesszimizmussal semmit sem. A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után Rákosi Jenő sorra üdvözölte a megjelenteket. A Budapesti Hírlap ünnepe. — Csajthay Ferenc negyvenéves újságírói múleuma. Este hat órakor a Budapesti Hírlap szerkesztősége, igazgatósága és nyomdaszemélyzete tisztelgett Rákosi Jenő előtt, hogy az u.iesztendő küszöbén szeretetét nyilvánítsa és kifejezésre juttassa fölépülésén érzett őszinte örömét. Csajthay Ferenc üdvözölte Rákosi Jenőt a következő beszédben: — Mélyen tisztelt Főszerkesztő úr! A régi jó idők szép szokása elevenedik meg, midőn testületileg jelenünk meg ön előtt. Erre ma kettős okunk és alkalmunk van. Az egyik, hogy az újév küszöbén állunk, a másik, hogy néhány heti távollét után, mint mester a tanítványai közt, ön ismét megjelent közöttünk. (Éljenzés.) Ezalatt az idő alatt a tudós orvos-professzor mindent elkövetett, hogy megmentse szemevilágát. Buzgólkodásában aligha gondolt arra, hogy mikor ezt sikerrel végzi, egyúttal a mi látásunkat is visszaadja, mert mi arra vagyunk szoktatva, hogy az ön szemén, vagy legalább is szemüvegén keresztül nézzük a világot, az embereket, az eseményeket, közös feladatainkat, céljainkat, a Budapesti Hírlap feladatait és célját. Mi hálát adunk az Istennek, hogy ön ismét teljes testi lelki épséggel visszatérhet közénk, mert ez a visszatérés ránk nézve nem jelent kevesebbet, mint az erő, a fény, a mindenek fölött álló tekintély és felsőbbség visszatérését. Amikor mi ezért örömujjongással vesszük körül, egyúttal biztosítjuk változatlan szeretetünkről, hálánkról, ragaszkodásunkról és hőhajtásunkról, hogy az Isten tartsa, éltesse sokáig. Rákosi Jenő a hosszantartó éljenzéssel és tapssal fogadott szép szavakra így válaszolt: — Tisztelt Barátom! Köszönöm ezt a szeretet és ezeket az igen szép, felemelő szavakat, melyeket Csajthay barátom nekem most mondott. Igaz, hogy én jóformán a sötétségből jövök vissza a fényességbe, de megvallom, az én elpusztíthatatlan optimizmusom mellett egy pillanatig sem gondoltam az egész idő alatt arra, hogy szemem világa veszélyben volna, nyugodtan mentem oda, jöttem el onnan és természetesnek találom, hogy a veszedelem elmúlt rólam minden káros és gonosz következmények nélkül. Ezért én, bár hálás vagyok azokért a szép szavakért, melyeket Csajthay az ő témájához kapcsolt, nem vagyok hajlandó magamat ennek a mai kis barátságos ünnepnek középpontjába helyeztetni. Engedjék meg, hogy mást állítsak oda. Nálunk, a Budapesti Hírlapnál mindig az volt a szokás, hogy mi magunkról sohasem szoktunk valami külső kényszer nélkül beszélni, magunkat előtérbe állítani, magunkat ünnepelni, ha mások megteszik velünk, mi azt tudomásul vesszük, de magunk nem csináljuk. . . Más újságokban olvasom, hogy Csajthay Ferenc 40 éves újságírói pályáját ez évben tölti be. Rám nézve ez nagy és nevezetes negyven esztendő. Ennek igen nagy részét, harminchat évet a mi körünkben töltött el, velem, mondhatom, olyan házasságban van, amely a legjobbak közé tartozik. Nem mintha családi viharocskák itt is nem lettek volna egyszer másszor. Egy német színdarabban egy öreg anyóka azt mondja egy urnak, aki csodálkozik azon, mikor azt kérdezi az úr: A férjed még szeret téged? Hogyne! Meg nagyon sokszor megver. Nálunk is voltak ilyen viharok, de csak arra voltak jók, hogy a békét utána édesebbé és értékesebbé tegyék és hogy az értékek még jobban egymáshoz köszörülődjenek. — Én elmondhatom, hogy hosszú éveken keresztül engem senki úgy meg nem értett, senki annyi tapintattal nem kezelt, senki az intencióimat, a gondolataimat, eszemjárását úgy el nem találta, mint Csajthay, ő mindig képes volt bármely dologra megmondani, hogy én mit gondolok róla, így éltem vele harminchat éven át ebben a házban és szolgáltunk egy olyan ideális újságírást, amely nem kíván sem pártokban, sem kormányokban, sem magunknak, nekem, vagy neki az egyéni ambícióknak szolgálni, hanem mindig csak annak a közügynek, amely napirendre került. Soha sem volt arról szó, hogy a mi egyéni érdekünk, akár az övé, akár az enyém, akár másé, a lapnál előtérbe került volna, itt mindig csak az újságírói szolgálat és a nemzet szolgálata döntött ránk nézve. — Ez egy újságírói társadalom volt, amelyből sokan kikerültek, akikre azonban most nem lehet rájuk ismerni, mert a világ változik és az újságírás is nagy mértékben változik. Nem tudom, hogy csak az-e a változatosság, hogy ők fiatalok, mink pedig már veteránok kezdünk lenni, de tény, hogy az újságírás változott és nagy válsz lán van. Ami régen elv volt, az ma nem érvényes, újságírói kollégialitás alig van, újságírói egyetértés, szellem alig van. Ma az újságok vállalatok és e vállalatok szolgálatában állanak az újságírók. És ez modern átalakulás, amely az egész vonalon végig megy, amely az újságírást nem hagyja kíméletlenül és amely nem tudom, ma csak átmenet-e egy újabb stádiumra, vagy egy végleges kialakulás, amely azonban nem biztosítja azt az újságírói munkát, a mely a mi intenciónknak annak idején megfelelt. — Ma az újságírás mesterség, ma az újságírók nem egy nemesebb kérdés tudatában és céljaira egyesülnek, hanem egyesülnek, mint a munkások az ő egyéni és anyagi érdekeik ápolására. Nem vádképpen mondom ezt, mert ha vád, a kor, az idő ellen vád, mert az ország, a viszonyok, az élet irányzatai kényszerítik rá az újságírókat is, hogy végre valahára magukra is gondoljanak, mert eddig mindenki dolgát intézték, a közélet dolgát, a kereskedelem, ipar, gazdaság, a szerelmesek dolgát, egyesek dolgát, de a magukét nem. Hogy ez a fejlődés meddig fog tartani és hová fog bennünket vinni, azt ma nem tudjuk. De én tudom, hogy újságírói pályámon, ha csak Csajthay személyére gondolok is, láttam és élveztem oly egyéneket, olyan újságírói egyéneket, kik minden más ambíció nélkül csak abban találták céljaikat, hogy az újságot, amelynek kötelékében éltek, kiszolgálják, hogy az újságírói eszményt megvalósítsák, hogy újságírói hagyományokat, értékeket fentartsanak, és az újságírás nemesebb, fenköltebb tartalmával lássák el. Csajthay Ferenc valamikor a szerzetesi pályára készült. Ő, mint fiatalember a piaristákhoz, ehhez a dicső tanítórendhez vonzódott, oda akart beállani. Hogy átjött ide, ő ezzel nem pályát, csak katedrát változtatott. Lemondott arról, hogy a gyerekeket oktassa és egy életet szentelt annak, hogy a felnőtteket tanítsa. És tanította egy jellemes, egy képzett, egy úri természetű és egy lelkiismeretes ember buzgalmával, képességeivel, tehetségével és sikerével. Én boldog vagyok attól, hogy ennek a háznak történetét, viszontagságos történetét vele élhettem együtt, boldog vagyok, hogy vele dolgozhattam azokon a nagy célokon, melyek mindnyájunkat hevítették, boldog vagyok, hogy őt most az öregség túlsó küszöbéről, az öregség innenső küszöbén üdvözölhetem. Isten éltesse őt, tartsa meg nekünk, az országnak, tartsa meg a Budapesti Hírlapnak. Mély meghatottságot keltett Rákosi Jenő beszéde, amellyel méltó ünneplés keretébe vonta Csajthay Ferencet, a Budapesti Hírlap helyettes főszerkesztőjét. A hosszas éljenzés csillapultával ismét előlépett Csajthay Ferenc és kényekig megindulva a következőképpen köszönte meg Rákosi Jenő megemlékezését: — Nemcsak meglepetve és megtisztelve érzem magam, de meg is vagyok ijedve. Erősen titkoltam, hogy negyven esztendeje vagyok már újságíró, titkoltam különféle okból, de főként abból az okból, hogy mint aféle kritikus és önkritikus természet, féltem a túlértékeléstől. De hát megtörtént, senki a sorsát el nem kerülheti, én sem kerülhettem el. Most csak az a kérés, mivel háláljam meg ezt a megtiszteltetést. Én nem tehetek mást, csak egy ígéretet. Hogy ezentúl is csak az maradok, ami negyven éven át voltam: szívvel-lélekkel újságíró, hűséges kolléga és Rákosi Jenő katonája. Csajthay Ferencet körülvették kollégái, elhalmozták szívből fakadó szerencsekívánságokkal, Rákosi Jenő pedig ismét elfoglalta íróasztalát, amelytől betegsége hetekre száműzte. Mintha mosolyogva köszöntötte volna minden élettelen tárgy is a régi műhelyben ..." Üdvözölte ma Rákosi Jenőt az Európai Útipadgyász Biztosító Társaságnak népes küldöttsége is. Szőnyi József vezérigazgató köszöntötte Rákosi Jenőt, mint a biztosítótársaságnak az elnökét, aki tizenkét évvel ezelőtt nagy tekintélyének súlyával állt egy magyar ember eszméje mellé, amely világszerte hódított, amiben az ő bölcsességének is vezető szerepe van. Rákosi Jenő válaszában megemlítette, hogy csakugyan igen önzetlen és tiszteletreméltó okok vitték a társaság élére. Az első ok az volt, hogy egy magyar embernek, cserkuti Engel Miksának egy zseniális eszméje került eléje, amely mellé habozás nélkül odaállt, mert az emberben látta a rátermettséget, az eszmében az életrevalóságot és örömmel hajlandó rendelkezésre bocsátani munkásságát ezután is ez ügy szolgálatába. Budapest, IV ber., Váci neva 25. Telefon: 14—73. Külön hangos frakk- és szmokingszövetek. Autó-, kocsi- és útitakarók. Értesítjük a. b. vevőinket, hogy az őszi idény valamint a karácsonyi vásár nagy forgalma alatt felhalmozódott „First Class“ minőségű öltöny, kabát- és kosztümszövet Maradékokat 1-4 méterig a már ily alkalmak folytán köztudattá vált nagyon olcsó árban árusítjuk. Szöveteink minősége elismerten a legjobb. Áraink a minőségekhez arányítva a legolcsóbbak. Választékunk felelimithatatlanul a legnagyobb. 3 fil politika hippi. Elmarad az újévi üdvözlés. — Bethlen holnap tér vissza. — Bethlen István gróf miniszterelnök csak holnap este tér vissza radványi pihenőjéről s ezért a szokásos politikai újévi üdvözlés és miniszterelnöki beszéd ez idén elmarad. A jókívánságokat a miniszterelnökségen kitett ívén tolmácsolhatják az egységes párt tagjai. Bethlen szerdán veszi át a kormány ügyeinek intézését és a Ház csütörtöki ülésén — amely különben eléggé érdekesnek ígérkezik — nyilatkozik a kölcsönről és valószínűen a csongrádi bombamerényletről is. A kormány Budapesten időző tagjai holnap Vass József vezetésével a kormányzóhoz mennek, hogy őt az új esztendő alkalmából üdvözöljék. A parlament csütörtökön ül össze és folytatja az indemnitás vitáját, Főispán kinevezéseit. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Darányi Kálmán dr.-t Győr és Moson vármegyék főispánját, Huszár Aladárt Esztergom és Komárom vármegyék, valamint Komárom szabad királyi város főispánját, Sztranyovszky Sándor dr.-t Nógrád és Hont vármegyék főispánját, Kállay Miklós dr.-t Szabolcs és Ung vármegyék főispánját, Péchy Lászlót Szatmár, Ugocsa és Bereg vármegyék főispánját és Purgly Emilt Csanád, Arad és Torontál vármegyék főispánját ezektől az állásaiktól fölmentette és Darányi Kálmán dr -t Győr szabad királyi város főispánját Győr, Moson és Pozsony. Husztár Aladárt Komárom és Esztergom, Sztronyovszky Sándor dr.-t Nógrád és Hont, Péchy Lászlót Szatmár, Ugocsa és Bereg, Kállay Miklóst Szabolcs és Ung s végül Purgly Emilt Csanád, Arad és Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék főispánjává kinevezte.