Budapesti Hírlap, 1924. július (44. évfolyam, 129–155. szám)
1924-07-17 / 143. szám
10 kássághoz. Pontos képet most aratás idején nem lehet kapni, azonban a gyáriparosok hozzávetőleges számvetése szerint a munkanélküliség a normális állapottal szemben csupán három százalékkal növekedett és a legnagyobb a faiparban, viszont van olyan iparág, mint például a textilipar, ahol harminc százalékos a munkahiány. Az értekezlet végén, amely csak informatív jellegű volt, Walko miniszter hangoztatta, hogy a maga részéről azon lesz, hogy a lehetőség szerint enyhítse a munkanélküliséget, amire a legalkalmasabb eszköz a közmunkák elrendelése. A szakszervezeti tanács küldöttségével holnap tárgyal Walko miniszter és ezen a tárgyaláson válaszol azokra a javaslatokra, amelyeket a tanács a munkanélküliség kérdésében eléje terjesztett .— Az árverési tilalom feloldása. A földmivelésügyi miniszter javaslatára a minisztertanács feloldotta az ingatlanokra vonatkozó árverési tilalmat. Az erre vonatkozó rendeletet a hivatalos lap vasárnapi száma közli. Az osztrák vámtarifa Bécsből jelentik: A vámbizottság a gabona és élelmiszer, a vágó- és haszonmarha, valamint a zsiradékok és olajak vámtételének megvitatását elhalasztotta. A mai tanácskozáson több tarifaosztályt elintézett, többek között a szén és érc, a festett és nyersszövetek, továbbá a papiros és papíráruk tételét. Értékpapírpiac, Budapest. Pénteken ellátás van, holnap pedig tőzsdeszünet. Ennek tudható be, hogy gyenge forgalom mellett az árak átlagban, tegnaphoz képest, némi kis emelkedést mutatnak. A heti pénz is drágult valamivel: háromnyolcad—háromnegyed. Az utótőzsde változatlan. A délutáni bankközi forgalom üzlettelen volt. Előfordultak: Magyar Hitel 570, Osztrák Hitel 166, Pesti Hazai Takarék 3700, Kereskedelmi Bank 1300, Magyar Általános Takarék 165, Ingatlanbank 245, Ganz— Danubius 32.000, Kőszén 3170, Cukor 2525, Délcukor 530—535, Salgó 570, Urikány 1080, Georgia 450, Kohó 460, Hungária Műtrágya 97, Béni 65—67, Forgalmi Bank 36, Leszámítoló Bank 82—83, Általános Bank 11.5, Bőripari 11.25, Bécs. A mai bankközi forgalomban üzletfelen volt az irányzat. Prágából és Budapestről érkező jobb hírekre a déli órákban némi kereslet volt magyar és cseh értékpapírokban. Tájékoztató árfolyamok: Magyar Hitel 470, Osztrák Hitel 148, Államvasút 460, Déli vasút 60, Salgó 475, Rima 114. l.alllÍáipÍ3B®a A magyar korona mai züriki kurzusa tegnapi zárlati 68 iz-es árfolyamához képest egy fél pontos visszaesést mutat, az esti forgalomban azonban 0,0070-re javult. Bécsben a budapesti kifizetés és az effektív bankjegy egyaránt fél ponttal emelkedett Prágában ugyancsak megjavult pénzünk értéke. Berlinben az effektív korona szintén árnyereséget ért el egy árnyalattal, míg a kifizetés középkurzusa változatlan maradt. Budapest. Egy aranykorona = 16.554%, papírkoronával (a dollár hivatalos középárfolyama szerint). A Magyar Nemzeti Bank valuta és deviza árjegyzései: Amszterdam 30.710—31.210. Hollandi forint 30.410—31.210. Belgrád 955—975. Dinár 935—975. Brüsszel 3700—3770. Belga frank 3670—3870, Kopenhága 13 070—13.280. Dán korona 12.870—13.280, Krisztiánia 10.930 —11.110. Norvég korona 10.730—11.110, London 355.000—360.600, Angol font 352.000— 360.000, Páris 4190—4290 Francia frank 4160 r—4290, Prága 2400—2450, Cseh korona 2380 i—2450, Bécs 114.85—116.75, Osztrák korona 114.30—116.75, Newyork 81.200—82.500, Dollár 80.700—82.500, Bukarest 370—390, Leó 360—390, Milánó 3500—3570, Lira 3470—3570, Zürich 14.820—15.050. Svájci frank 14.620— 15.050, Stokholm 21.560—21.910. Svéd korona 21.310—21.910, Szófia 580—595, Leva 565—595. A nemesfémpiacon az üzlet szilárd, a fizetőértékek árának emelkedése következtében javultak az árak. Áruhiány miatt azonban nagyobb forgalom nem tudott kialakulni. A 20 koronás magyar arany ára 330.000 koronáról 345.000-re emelkedett, az ezüstkoronás ára 6350—6400, az ötkoronásé 32.500—35.000. A színezést kilója 1,560 000—1,600.000 korona. Zürik, Zártai. A magyar korona írta Vs ponttal 00068A-ről 0.00GS-ra esett vissza. Bécs 0.0077% (0.0076%), Berlin 130/1 (129%), Prága 16.20 (16.175), Szófia 3.97A (4), Belgrád 6.50 ( 6.45), Bukarest 2.50 (2.50), Milánó 2351s (23.60), Páris 28.27H (28.35), London 23.96(23-90), Newyork 548 (546.50). Esti forgalom: Budapest 0.0070. Bécs 0.007714. Berlin 130.50. Prága 16.25, Szófia 4. Belgrád 6.524. Bukarest 2.50, Milánó 23.6234. Páris 28.2234. London 2395, Newyork 549. Bécs. Devizazárlat: Budapest 0.860.88 (0.8634), Berlin 168.75, Prága 2110, Szófia 510. Belgrád 840. Bukarest 320, Milánó 3065, Zürik 12990, Páris 3660, London 310.000. Newyork 71060. Valutazárlat. Magyar korona: 0-84 —0.87(0.85). Berlin. Devizazárlat: Budapest 0.005040— 0.105060 (0.005050), Bécs 0.005930, Prága 12.41, Milánó 18.05, Zürik 76.60, Páris 21.55, London 1832, Newyork420. Vátutazódat. Magyar korona 0.004940—000960 (0.004020) Prága. Devizazárlat: Budapest 0.0392 A— 0.002A (0.0415), Bécs 0.048134. Berlin 815. Budapesti Rírup 1924 julíus 17. (143. szj Milánó 1479, Zürik 618, Páris 176.25, London 1491234, Newyork 3410. Valutazárlat: Magyar korona 0.0390—0.0440 (0M07A). Newyork. Budapest 0.0013. Zágráb, Budapest 0.10AKoronaparitások: Bécs—Zürik 0.0067.42. Berlin—Zürik 0.0065.90. Prága—Zürik 0.0067.84. Éra és törredés*^. Gabonapiac. A mai terménytőzsdén gyengült az irányzat. A régi búza 2500, az új búza pedig 5000 koronával esett. Élénk kereslet volt ma rozsban, a takarmánycikkek iránt ugyancsak fokozott érdeklődés nyilatkozott meg Hivatalos árak: Tavalyi búza 76 kilós tiszavidéki 352.500—357.500, egyéb 347.500—352.500, 79 kilogramos 365—370.000, egyéb 360— 365.000, ujbúza 76 kilogramos tiszavidéki 350—355 000, egyéb 345—350.000, 78 kilogramos tiszavidéki 360—365.000, egyéb 355— 360.000, rozs tavalyi 300—305.000, idei 297.500 —302.500, takarmányárpa 295—310.000, zab 335—345.000, tengeri 295—300.000, repce 510 —540.000, korpa 225—230.000 korona métermázsánként budapesti paritásban. Bőrpiac. Készbőrök: Krupon talp 71.8. lábastalp 72, zsiros tehénbőr, könnyű, 111.6. zsíros tehénbőr nehéz 109.6. Boxhalf 29.52. blankbőr 91.75 ezer K- Nyersbőrök. la nyers marhabőr zöldsulyban 15—16, la száraz marhabőr 35—40, la nyers borjubőr fejjel zöldsulyban 24—25, la száraz borjubőr fejjel minőség szerint 45—55 ezer K kg-ként. la lóbőr sózott 240—260, la lóbőr száraz 180—220 ezer K drb-ként. törv Emvsz Eh. — Eskütt Lajos ügye a vádtanács előtt. Eskütt Lajost a kiviteli panamáin kívül tudvalévően rágalmazással, zsarolással és aktalopással is megvádolta a királyi ügyészség. Az utóbbi vádirat ellen Eskütt kifogásokkal élt, melyeket ma tárgyalt a vádtanács Denk Tivadar dr. táblabíró elnöklésével. A vádhatóságot Moldoványi Géza királyi főügyész képviselte, s mint védők Weisz Ödön dr. és Györki Imre dr. jelentek meg. A zsarolást Eskütt Lajos a vádirat szerint azzal követte el, hogy Bethlen István gróf miniszterelnöknek és Szabó István földmivelésügyi miniszternek azt üzente, ha nem adnak neki 100.000 dollárt, akkor leleplezi a panamákat. A rágalmazás vádja azon alapszik, hogy Eskütt a vádirat szerint azt állította, hogy Bethlen István grófminiszterelnököt, Szabó István földmivelésügyi minisztert, Polányi Aladár főügyészhelyettest és Vásárhelyi Béla tanácselnököt megvesztegették. A harmadik vád az, hogy Eskütt a földmivelésügyi miniszter hivatali helyiségéből több fontos aktát jogtalanul eltulajdonított. A vádtanács Eskütt Lajost hat rendbeli rágalmazásért és két rendbeli zsarolás kísérletének vétségéért vád alá helyezte, ellenben az aktalopás dolgában megszüntette ellene az eljárást. Elrendelte a vádtanács, hogy a főtárgyaláson a vádiratban felsorolt tanukon kívül az újabban bejelentett tanukat is, nevezetesen Kéri Szabó József nemzetgyűlési képviselőt, Károlyi József dr. ügyvédet, Oroszy Géza ügyvédet, Tömöry Angélát, Kassay dr.-t, Bethlen István gróf minszterelnök titkárát, továbbá Mengele Lajost, aki a kiviteli panama ügyében mint vádlott szerepel, hallgassák ki. Ezenkívül ki fogják hallgatni, mint sértetteket. Bethlen István gróf miniszterelnököt. Szabó István földmivelésügyi minisztert. Bod János volt közélelmező minisztert. Kállay Tibor volt pénzügyminisztert. Polányi Aladár királyi főügyészhelyettest és Vásárhelyi Béla dr. Ítélő táblai birót. Végül kimondotta a vádtanács, hogy Eskütt Lajost 20 millió korona óvadék ellenében szabadon bocsátja. __ A közérdekű részvénytársaság pere. A közérdekű részvénytársaság, melynek elnöke Schnetzer Ferenc volt hadügyminiszter volt, csalásért, sikkasztásért és hűtlen kezelésért jelentette föl vezérigazgatóját, Göre Józsefet. Gora rehabilitáltani akarta magát egy zsűrivel, melybe Schnetzer Ferencet is meghívta. Schnetzer Ferenc ekkor azt a kijelentést tette egy ügyvéd előtt, aki Göre nevében megkérte, hogy vegyen részt a zsűriben, hogy Gőre szélhámos, csirkefogó, niemand. A kijelentés Gőre tudomására intett, aki rágalmazásért és becsületsértésért pert indított a volt hadügyminiszter ellen. Ma tárgyalta ezt az ügyet a büntető járásbíróságon Kéry István dr. járásbíró. Elsőnek Sthnitzer Ferencet hallgatták ki. Kijelentette, hogy való igaz, hogy csalónak és sikkasztónak nevezte Görét, csak azt nem mondotta, hogy niemand. Göre ellen — mondotta Schnetzer — a közérdekű részvénytársaság különböző bűncselekmények miatt eljárást indított, azonban a társaság később visszavonta a följelentést, aminek következtében megszüntették az eljárást. A múlt hónapban aztán fölkereste őt Gecső Lajos dr- ügyvéd és azt mondotta, hogy József királyi herceg megbízásából jött, a ki szeretné Gérét erkölcsileg rehabilitáltam s ezért őt arra kéri, hogy vállaljon szerepet a rehabilitáló zsűriben — Mivel tudtam, — folytatja Schnetzer vallomását. — Gőre piszkos cselekedeteiről, felháborodtam azon, hogy ebbe a piszkos névbe még a királyi herceget is belekeverik. Rendkívül felháborított, hogy Gore fel meri rólam tenni azt az erkölcsi züllöttséget, hogy én egy erkölcsi zsűriben rehabilitáljam. Ezért ragadtattam magamat az inkriminált kijelentésre Sikkasztással, csalással vádolt emberről van szó, aki talán kiegyezett feljelentőivel, de ez a tényálláson nem változtat Kihallgatták ezután Gere Józsefet, aki kijelente, hogy nem József királyi hercegről volt szó az ügyben, hanem Klotild királyi hercegasszonyról. Védője, Goitein Sándor dr. kérte, hogy ren deljék el a valódiság bizonyítását s ennek a kérésnek a bíróság helyt is adott. Elrendelte a Gere ellen lefolytatott eljárás iratainak beszerzését és a bejelentett tanuk kihallgatását A tárgyalást ezután elhalasztották. A Magyar Távirati Irodával illetékes helyről közült, hogy József királyi hercegnek a Göre-ügyről egyáltalában nem volt tudomása, arról senkivel nem beszélt, legkevésbé Göre Józseffel és egyáltalán nem járt el Göre József érdekében. A kir. herceg nevével kapcsolatosan a lapokban megjelent állítások tehát nem felelnek meg a valóságnak. József kir herceg a tudósításokban jelezett Schmetzer-féle üzenetet sohasem kapta meg. Budapest, csütörtök, 1924. július 17. Budai Színkör: Árvácska (18). Budapesti Színház: Nincs már zsidó Pesten! (8). Sziget-Színpad az alsó Margitszigeten: A szigeti csata. Salamon Béla felléptével. Radó Sándor magánszámai: A szegény tó Náthán stb. (9). SZÍNHÁZAK. Kiadótulajdonos: Rákosi Jenő Bíjdajiesli Hírlap fájlágvállalata R.-T Felelős kiadó: Böhm Alajos vezérigazgató. fipré SsiPiief©s©SiS Egy sző ára 700 korona, vasárnap és ünnepnap 850 korona, vastagabb betűből 1400 korona. A legkisebb hirdetés ára 7000 korona. ÍRÓGÉPEK A Budapesti Hárlap részére a következő’dohánytőzsdékben vesznek fel apróhirdetéseket. K., Gellért-furdo. külön., tőzsde. IV., Gizella- tei Haaspalota. tőzsde. I.V., Gizella-tér 1., tőzsde. IV. , Vámház-keru' 12« , tőzsde. V. , Fordő-utca 1»., tőzsde V., Ferencien-tere 7, földszint 24. Dr.Péchy Gyula hirdetési iroda. V Dorottya-utca 1°- Lantos tőzsde.^ Fürdő-utca 6. szv. Bolváry Zahn Istvénné tőzsde. HÁZASSÁG Bieznenyi Adélt házasságközvetitő Kagydida utca öt, félemelet 1. Rákóczi útnál. 5B24 Fischer házasságokat csak több körökben ajánl ajánlata komoly és megbízható, megbezeles mindennap ti— H-ig. Dohány ucca 6456 VETÚLIENIJÜ ÁLLÁSOK Irodakisasszony leivetetik ingatlantorgalipi irodába, gépírással kezdő is. György, Conti ucca két. HANGSZER Zongorakeszito ipartelep. Jereion József 144-1X Vétel, eladas, hangolás kenyeres, körözés és bármily szakszerű átalakítások a legprecizebb kivitelben. Ivadas viszonteladóknak. Főherepe Sándor ucca hat. 641* itt e vegyen zongorát míg Demenyi zongora telepet megnem látogatta. Király ucca Ötvennyolc. Uj es alig használt zongorák, pianinók legolcsobban • 64 Stb zongorát es pianinot veszek. Telelőn Jozsef 139-43. Kalvin-tér öt. Zongoraszálitasi vállalat. ‘481 ZongoraazaHtasi vallalat jeltiesseggel, Kálvintor ot. Jozsef 13.— 43. ‘481 Regeayabe nemes hangot epit Hetesy, Molnár occa huszonkilenc, szabadalmazott hangszerkülönehessenek készítőié 6140 hlfec | RUHÁZKODÁS | Fehérneműit, disztargyait senkinek «■ ne adja, előbb érdeklődjön nálunk hogy mil von árat szetünk nehogy tájekozatlanu masho olcsón eladja Rokoko. Királ icca 87. Telefon 134—34. ‘■MII Fehernemüettéit, disz tárgyakért legtöbbet fizet Veressy. Wesselényi ucca harminchat Josd 126-50 6454 ttot* pénzt kaphat használt lerfiruhakért, tehernemükért, szőnyegért stb. Kottenbergnél, Király u. 40. Telefon 65—24. 6404 Használt férfiruhaiegmagasabb árakon veszünk. fejkaila Testvérek belvárosi szabócég, IV., Hajó ucca 8 Telefon 199—04 6414 K&Kasara jövök hasznait terfiruhaérte, cipőért,teherneműért. Friedner, Kökli Szilárd ucca 22. József 6—48- 606 írógépek, újak és használtak, állandóan kaphatók. Kellékek és javítások, írógépüzlet. Akácfa ucca I, 6453 LAKÁSBÉRLET Pöbérleti átadó lakását, kiadó bútorozott szobáját jelentse be. Freud. Miksa ucca 18. József 72—68. Fiaromszobaa első emeleti világos udvari lakás, előszoba, konyha, fürdőszoba,éléskamra, kiesettel Modern házban, Ullői-út végén átadó. Józs. 1593. de. 10. ELLÁTÁS Jóházból való vidéki 10— li éves iskolás fiát vagy leánykát az iskola év tartamára teljes elcátással elvállalna budapesti gyermektelen úricsalád. Fizetés megegyezés szerint, lehetőleg természetben. Jrenyov Budapest. IV., ‘Grot Károlyi ucca 1ó 1/5. Bukovinába készülő ham részére keresünk augusztus hóra lakást, toljes ellátással, Dohány utcához közel, helyette tagadunk valakit üdülésre pusztára. Lazarovits Károlyné, Dunatetétien. *660 VEGYES Vadaszat. A velencei közbirtokosság bérbe adja kb. 800 hát hold toreszog a vadázati jogot 1924. augusztus 1 tól 1g2n. augusztus 1-ig. Iratbeli ajanátok a veredcei jegyzői hivatalhoz intézendők 1924. augusztus hó 10 ig, ugyanott a bérlet részleles feltételei megtudhatók. Az évi bérösszeg 60y búza alatt nem lehet. A beérkezett ajanatok közül a közbirtokosság augusztus 15-ig szabadon választ. Levélbeli megkeresésre válaszbélyeg melléklése mellett írásbeli felvilágoslás nyújtazik. 0559 SZŐNYEG Vészen szőnyegeket, régiségeket és műtárgyakat. _ Sternberg, Dobucca & Jereion József 128-59. Külföldi részére vásárlók szőnyegeket régiségeket külföldi árban Stoppe- Baross ucca ötven. József 4— Sd. 6455 Kellemesen lesz meglepve, ha megtudja, hogy milyen magas árakat fizetek szőnyegért, régiségért, Heisz, Jozsef-kórut 88, Jozsef 63—18. 6476 I VÉTEL, ELADAS ! Penzszettvenyeket troiczer, Wertheim használ’es Verkures bankkasszákat minden méretben kiárusítok Pollák. Tolenr tér 124. bódé. 6483 OKTATÁS Bextigo-tanintézet Budapest. Ráday ucca 14. Teljes anyagi felelősséggel készít elő vidéki magántanulókat is. 6411 Kőbányához kitermeléshez, lehetőleg fővároshoz közel, nagyobb öszszeggel társulnék György Conti uccca hoz. IPARMŰVÉSZET „BUNISZ“ úrinek szalonja mindenféle kézimunka. mmper, stb. Dani Janich ucca 24 Telefon : József 55—66. ('409 SPORT, kocsi, ló Eladó 12 HP erősségű Puch autó. Némi javításra szorul. Érdeklődni: Ráca Lassúnál, Pért Győrmegye lehet. KÖNYV Részletfizetésre bekötöm mindennemű könyveit legszebb és legszlésesebb kivitelben, legkesőbb áron. Mindes műkönyvkötészete, VI kér, Szegfű ucca 1. Telefon : Ul-94. BÚTOR Amerikai rendszerü részetfizetésre, felár nélkül sazlont, matracot, szalongarnitúrát. Kárpitosnál. Wesselényi u. 10. 6472 Bútorvorolt figyelmébe saját érdekében tekintse meg butorraktaramat hol elsőrangú gyártmányu hálók, ebédlők, lakásberendezések melyen leszállított árban kiárusittatnak Rákóczi-tér 15. 6476 Konyha - berendezések, előszobák jégszekrények saját gyártmányú legjobb kivitelben jutányosan kaphatók Moskovitznál. Bérkocsis ucca három, József-körut sarokon túl. 6488 Kényszereladás. Müasztaiostos halak, ebédlők, úriszobák, bőrgarnitúrák csodaárban aradok. Aradi ucca 12. 9516 Hálók, ebédlők, garnitúrák vét le, eladása. Andrássy-út 52. Bejárat Eötvös utcában 6401 Wehr bútoraiul.svz közleményei Főúri és egyszerű polgári igényeknek megfelelő hálószobák, ebédlők, uriszobák, konyhatea előszobabútorok óriási választékban szolid kiszolgálás. garantált áru. kiévi muasztalos bútoráruháza VI., Andrássyut 60., Csengery ucca sorok. 6419 Bútorutalkiias. háló ebédlő, uriszobákból, jótállással. Vidékre gondos csomagolás. 40 szoba kőszén raktáramon megtel.fűthető. Itt. Tóth Kálmán. muasztalos. IV., Semmelweis ucca négy. 6421 Rendelésből visszamaradt virágtopolya hálószoba, kettőmillió koronaért átado Futó ucca 4b. 6461 Autor, budapesti lakosok kedvező fizetesi feltetelek mellett is kaphatnak Viola Jozsef cégnel,Ullói ut kilenc- töb xábédioszéken loO.LCD, kárpitozva, szalon Larnitura barb 500.000, sezon 550.000. angol bőrgarnitúrák, ági tetetek,matracok olcsó arban Kárpitosnál. Szovetseg ucca 38. szám Magyar szinkazzal szemben. 646k Tomornaló gyári ara 1,100.000. Kbedio 3,200 000. sürgősen atado, Baross ucca 63. 6473 -tutorok, halak, evealók, irodabútorok, szalongarniturak gyári áron. Katonatisztek, állami tisztviselők kedvező üzetési feltételekkel Müller, Csengeri ucca huszonkilenc. 3474 vanbutor, rezbutor, aodronyagybetot. gyermekkocsi matracok gyan áron Klein Gyula es Tarsa vasbutorgyaraban Dob ucca ötvennyoio. Lerakat Király ucca hatvanhat. 6175 Olcsóbban mint barho szerezheti pe hajo-, ebedlo- uriszoba- es konyhaberendezecet. Asácia ucca hét. Bútor űzet.477 Halod egymillionyokdon ebediok harommillio keltőséi kaphatok. Baross ucca hatvanharom. 647b Kiárusítom előszoba, konyha, mosokonynaberendezesi garantan minőségben, áron alul. Vill., Víg ucca tíz, Herczog asztalos. blcz Hegyonb osszecsunos vasagyakat, sodrony beleteket, vas-, réz bútorok at Olcsón szadit kohászka, Úját ucca 10. 7241 Konyhabútorok eloszobak, halak sajatkeszit.mennyek, szajongarniturak, sezionok kiárusíthatnak asztalosmesternel. Vál., Erdelyi ucca 1.Kep színház uccanai Bútorjavítás, csereles, vetes. Telefon. Jozsef 23-78. 6422 Faragott teherszobák nagy választekban készen kaphatok. Utanrendeleseket vállatok. Halahia xnyasztaios nembinszki ucca harminc. 6425 Haló** ebediek legolcsobban készítőjénél Hartmann István asztalosmesternei,Hernád ucca huszon kettű, Keretinei. ^483 TELEK Ujpétorin (Kispestnél), vasutalomásná, utcasorban. kőt százharmincöles telek hosszabb fizetésre élesen adó Nuszbaum- Olgyay Budapest. József ucca hatvanhat. ÜZLETI Hladó üzlete van, vagy venni akar, keresse fel sürgősen Freud-irodát. Miksa ucca 13 József 72—63. Ravemores etkev.de. négyszáz étkezővel. Vendégio. piacnál erős borfogyasztással. Fűszer csemege uzl et kellószobás lakássá!, azonkívül egyobb üzletek lakassal es anel* kül otcson kaphatok. György, Conti ucca hét. fűszerüzlet, aranybánya, kettószobas lakással tar* sas viszályból minden, áron eladó. György, Conti ucca hét. Kavéosarátokom, ma*ganos nó attal vezethető, aranybánya, vidékre költözésből feltűnő Olcsón Gurgosen eladó György, Conti ucca hét. Vendéglőmet vezeteshiányaban eladom esetleg csaplárosnak tizenötmilllióval átadom. Gyorgy,Conti ucca hét. PÉNZ Pénzkölcsönt arura, ékszerre, szőrmére, autóra, vagy egyéb biztosítékra előnyös kitételek mellett folyosit kereskedőknek Budapesti Bank és Árubizományi részvenytársaság, Nagymező ucca harminchét. Telefon :1*26—37. _______________________6484ént a öcsön félre ts 1. az klek heti kamatra folyósitunk mindennemű erlektárgyakra Bizományba tárgyakat is veszünk. Országos Ékszerház, Rákóczi-ut 17. Alapítva I-OS _______________________7238 Öa pénzt nap ékszerre, autóra zongorára. Hitelrészvény társaságnál, Ráday utca 12. Pénzkölcsönt folyósit kereskedőknek, ij.varosoknak, árura ékszerre,szőrmére, autóra, bármilyen kézizálogra Székely, Szondy ucca 44/a. Telefon 66—53. 9558 Continentalnál legelőnyösebben laphat pénzkölcsönöket mindennemű értékre tesz szolidan értékpapírt, kosztbetétet magasan gyümölcsöztét; ingatlanfodezetre- építtet tásasházat, családiházat előnyös sertétekk mellett. Mindennemű ingatlanokat reális alapon közvetít. Continental részvénytársaság, Teréz-körut 6. Telefon: 124— 40. Harmincmillió kerestetik caobolyi betáblázásra, pesti házra, nagyobb kamatra. György, Conti ucca bet. iftuA La «QLDblKTOit» „Gellert” ingatlanfor•Salmi vállalat, X., Vill »aoyi-Qt li. Telefon: József 74—51. Bérpaloták, bérhazafe, maganpaloták, lörn villák, craladi házak, villák, kastélyok, nyaralok, bérház és villatelkek, kertgazdasagok, gyarak stb. Pesten, Budán es környékén óriási választékban eladasra előjegyezve. Telefon hivasra a/oman bemutatjuk az ingatlanokat, teieson Jozsef 54—51. Alaalmi vetei iusuabirtok. trestivörnyeaen 14 magyarhod. ötszobas modern villával es kerteszjakassal, 1200 midóért. Lakosezenimihaljon 2 hald gyümulcsos es kenoszet, jo epület inkasokkal, istafloval, kulon epiit kisebb gyarazomnek, al kalmas üres bejiseg 16d muller . „Scrimna Ingatlanforgalmi Vállalat“ Budapest, Terezkörut 21. Telefon 7—36. I INGATLAN ___| HÁZ .etilul aestivany tar* Krv.scbet-Aporul 27« kkiambrmuB-hafc». leiofon Jósáéi 121—tí'á, purgony* aim- «realitás, Budapes«« ültet asaladiUaz Festerzoebeten kettoszouas 4/O.UAi LOO. rkispesien remek kertes haimifczobas oö.tU) Ubu. György, Gonti ucca bet. Csaladinaz kettoszobas, óta Cioros kerttel, potom kx löjtöu. Villa elfoglalhato, négyszobás kerttel, lerratszui 70 miliő, fizetési feltete Mekkui György, Conti ucca hét, jeladó Balaton legszebb helyen, lengvesben barom villa, külön-kmön, vagy együttesen, négyszáz millióért. Zugngetben kétezer ötszáz négyszögöl gyümlcsös parkban hétszobás, melléképületekkel, egy milliárd. Mohkas- Rákóczi-út 8/b. Budapest, 1924. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában (Rökk Szilárd u. 4.) Felelős nyomdavezető: Nedeczky László.