Budapesti Hírlap, 1924. október(44. évfolyam, 205–231. szám)

1924-10-01 / 205. szám

Budapest, 1924. XLIV. évfolyam, 205. szám. (Ára 2000 kor.) Szerda, október 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetést Arak. Egy hónapra 40­ 000 korona, negyedévre 120,000 korona. Ausztriában egy példány ára hétköznap 2000 o. kor., vasárnapon 2 700 o. kor. Egry©H­arám ára hétköznap 2000 kor. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten­­elvesznek az össz©3 hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi­­Fenő. A szerkesztésért felelős: Ceajthay Ferenc helyettes főszerkesztő. Szerkesztőség VIIl. kerület, Rükk Szilárd­ utca 4. szám. igazgatóság és kiadóhivatal, Vill. ker., József-korut 5. sz. telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A belügyminiszter titk­án­. Budapest, szept. 30. Miniszter kezéből súlyosabb és fon­tosabb személyi nyilatkozat alig látott napvilágot mint a Rakovszky Iván bel­­ügyminisz­tré, mely a Budapesti Hírlap mai szám­ában volt olvasható; fontossá­gát emeli, hogy a belügyminiszter ak­kor adta ki, minekutána a dologról a miniszterelnökkel hosszasabban és be­hatón tárgyalt. Megállapodtak ugyan abban, hogy bevárják a hiteles adato­kat, minthogy eddig csak az újságok­ból értesültek; a tárgyalás és az ítélet hiteles szövege még nem jutott el hoz­zájuk, de addig is a belügyminiszter, kiadott nyilatkozatában, a maga állás­pontját a nyilvánosság előtt leszögezte. Ránézve az ügy konfliktust jelent egyfelől az igazságszolgáltatás, másfe­lől az állami adminisztráció között. Két közhatóság, a­mely egymás tekintélyét rombolja­­ebben az időben, a­mikor minduntalan a tekintély hiányát hány­­torgatjuk bajaink egyik okául­. Ez az, a­mit igazán destrukciónak nevezünk. A kormányzat két ága közül az egyik oly szellemben dolgozik, a­mely mel­lett a belügyminiszter nem vállalja a hivatalával járó felelősséget. Azt tartom, a belügyminiszter állás­pontja korrekt s nyilatkozatának közzé­tétele férfias cselekedet. Az a nyíltság és elszántság szólal meg benne, a­mely nélkül beteg közállapotainkon segíteni nem lehet. Mert a csongrádi ítélet s a bonyodalom, melyet felidézett, nem maga a betegség, hanem csak szimp­­toma. A betegség a társadalomban van s a­mit az ítéletben, megokolásában, a tárgyalás egyes mozzanataiban s mind­abban, a­mit Rakovszky Iván olyan lapidárisan felpanaszol, az már arra mutat, hogy közéletünk betegsége már infloiálja a hatóságokat, melyekre pe­dig a társadalomban és a közéletben mutatkozó bajnak orvoslása, konflik­tusnak megoldása, visszásságnak meg­­igazítása bízva van. Mint polgárok, ki jobboldalt, ki baloldalt áll. Mindenki­nek szabad választása és joga van ah­hoz, hogy hová álljon. De a közható­ságnak, a közigazgatásnak éppen úgy, mint az igazságszolgáltatásnak nem szabad se jobbra, se balra állani, de csak nézni sem. Az közbü­l áll és em­beri lehetőség szerint tesz igazságot a m­aga hatáskörében közöttünk, a­kik konfliktusba keveredünk. Ha nem így cselekszik, azt részrehajlásnak, pártos­ságnak nevezzük. Ez már azután nem az egyesek betegsége, hanem az államé, melynek alapja rendül meg. Ha a köz­hatóságok egymásban nem bíznak, hon­nan vegye a közönség a bizalmát a köz­hatóságokba. A szolnoki ítélet, íme, nem jöhetett volna létre, ha az egyik hatóság a má­sik hatóság előkelő embereinek eskü alatt tett vallomását nem ignorálja, a vádlottaknak virtuozitással összetanult vallomásával szemben. De az ítélet, ha meg nem áll, megigazítható a felsőbí­róság által. Az a hallatlan lebecsülése azonban kiváló állású férfiak esküjé­nek, ha föllebbvalójuk nem tudja őket megvédelmezni, orvosolhatatlan és, mint a rákos seb, tovább eszi a közhatósá­gok hitelét és tisztességét. Sajnos, az emberi ítéletnek és gon­dolkozásnak ez az elbetegesedése köz­viszonyainkból táplálkozik. Mióta a for­radalom tart, azóta itt kétféle hazafi­­ság, kétféle tisztesség s kétféle becsület van, mely egyik a másikat tagadja és üldözi. Kétféle kormány is van: egy nyilvános a törvényesség látszatával s egy önkéntes, rejtett, egyesületekben szervezett, hadban a nyilvánossal. Ez a kettő vívja meg csatáját hol a par­lamentben, hol a törvényszék termei­ben, hol a hivatali szobákban. Ez mar­cangolja a nemzet testét. Ez tört be gazdasági életünkbe és akadályozza fel­kavart részeinek egyensúlyba jutását. Ez rombolja közhatóságaink tekinté­lyét, ez teszi lehetetlenné, hogy a nem­zetgyűlés komolyabb törvényhozó hiva­tása magaslatára emelkedjék; ez állja útját annak, hogy érzelmi és nézetbeli egység keletkezzék az ország dolgainak a megítélésében s végre rájussanak az egyetlen érdemes cél kitűzésére, az alkotmány helyreállítására s törvény­­könyvünk uralmának szükségességére. Munkatársunknak itt következő ér­dekes és tanulságos cikke ingadozik a kérdés megítélésében. Szerintünk a kérdést az dönti el, hogy mit tartalmaz a szerződés. Sem Oroszország, sem mostani uralma nem szűnik meg lé­tezni, ha mi nem kötünk vele szer­ződést. A Budapesti Itirlap szerkesztője. Mióta a Budapesti Itirlap hasábjain az augusztusban megkötött angol-orosz szer­ződést ismertettem , angliai hirek i­rontál beszámoltam arról ájulásról, a­melyet e szerződés aláírása keltett, a szovjettel való diplomáciai megegyezés problémája az európai politika homlokterébe került. Nem­csak Angliában, a­hol a pártpolitikai és a gazdasági élet hullámai a fantommá vált Russian Treaty körül gyűrűznek, hanem hazánkban is a közvélemény figyelme az Oroszországgal létesített berlini egyezség felé fordul. A harc, a­mely hatalmas mére­tekben bontakozik ki az angol-szovjet­ szer­­zőő­dés körül, egymagában is érdemes a leg­nagyobb figyelemre. Élesen tükröződik e küzdelemben Anglia politikai helyzete, a­melynek két pólusa: a szocialista kormány s a konzervatív liberális nagytőke; de kiváló alkalom ez az angolszász szellem megfigye­lésére is, a­mely szilárdan állva vallási és erkölcsi hagyományainak talaján, védeke­­zik az Antikrisztus birodalmának előretö­rése ellen. Különösen tanulságos azonban e világesemények észlelése magyar szem­pontból: a berlini egyezség a londoninak fényében új értelmet kap. Noha az angol parlament csak novem­ber végén fog a szerződéssel foglalkozni, az angliai helyzet képe már kialakul­tnak tekinthető. A kisebbségi szocialista kor­mány — úgy saját gyengeségének, mint különösen a szerződés fogyatékosságának tudatában — kénytelen lesz az orosz egyez­ség ügyét elasztikusan kezelni és nem köt­vén magát a mindenki által képtelennek ítélt okmány betűihez, nem fog e botrány­­kövön elbukni. Macdonald miniszterelnök már az első órától fogva hangoztatta, hogy a szerződés szükség szerint módosítható lesz. A kormány fejének elméleti állásfog­lalása e tárgyban felettébb gyenge. Emlé­kezetes genfi beszéde, a­melyben egyfelől újból megrögzítette az angol­­munkáskor­mány forradalomellenes „evolucionista“ irányát, másfelől azt a bámulatraméltóan naiv hiedelmet fejezte ki, hogy az orosz kormánypolitika az utóbbi időben­­ meg­változott. Az orosz bolosevizmus szerinte most a régi diplomácia útjain jár­ó szer­ződéseket kötvén, komolyan arra törekszik, hogy „az európai koncert tagjaként nö­velje a Nemzetek Szövetségének tekintélyét és befolyását"*. Erről a mondatról az any­­nyira mértéktartó Times azt írta, hogy „egyszerűen nincsen értelme“. Anglia polgári közvéleménye ma már na­­gyon is jól tudja, hogy az orosz szerződé­sek egész apparátusa nem egyéb, mint a világ forradalmasításának leplezése, csupán az angol szocializmus nem látja, vagy nem akarja ezt látni. A bolosevizmus lényegét ismeri félre a Budapesti Hírlap jeles berlini levelezője, a­ki az orosz-magyar egyezség­és ez a közönségesen tudvalevő, de tehetetlenül eltűrt, sőt néha merészen letagadott konfliktus ütődött ki a szol­noki ítéletben. A haza megmentése bizony nagy és szép gondolat. De nem minden bolond vagy kalandor van hivatva arra, hogy ő diktálja rá a nemzetre, hogy hogyan kell megmenteni. És ez dívik nálunk s innen van, hogy a­kik hivatva vol­nának rá, azok se tudják a honmentés munkáját sikerrel végezni. Remélnünk kell, ha az ellenzék nem fogja mellékcélokra és céltalan pártér­dekek javára kiaknázni, remélnünk le­het, hogy a nemezi­ gyógyítás munkája kecsegtető fordulatot vesz a csongrádi bombától. Jől minap írt levelében azt vallja, hogy ,,a világforradalom­ eszméje Oroszországban csak belső politikai jelszó, a szovjet kor­­mány külső politikájában már csak névleg szerepel“. Első cikkünkben utaltunk rá, hogy a bolosevizmus minden tette tudato­san és öntudatlanul, mert szükségszerűen­­ propaganda. A szeptember elején Hull­­ban lefolyt angol szakszervezeti kongresz­­szuson megjelentek az orosz bolosevisták is: szereplésü­kről mostanában számolnak Iii az orosz vir­ágok. Orosz-vörös szemüvegen nézve: sikerült az apatikus angol munkás­­tömegeket megmozgatni s az orosz hatás­nak köszönhető, hogy az osztályharc esz­méje a munkáspárti politika tengelye lett.­­ Éket vert a bolysevizmus az angol mun­kásmozgalomba s erősek az orosz remény­ségek, hogy végül sikerül Angliát is balfelé terelni. Ez az utóbbi a bolysevizm­usnak egyébiránt a legfőbb külpolitikai célja. A kompromisszumra hajló nyugati polgár­­szocializmust elkeseredett gyű­lölséggel figyeli: Macdonaldról és Herriotról az orosz sajtó úgy ír, mint „burzsoá lakájokról“. A nyugati kormányok „áldozatait“ — olva­som — a szovjet egy külön szerve, a Mopr istápolja. Ez a „nyomorgó forradalmárokat segélyező testület“ legutóbb 8.000 fontot osztott szét Európában, az elosztó listán Magyarország is szerepel. De minden nap­­j meglepetésekkel szolgál ezen a téren: a Kanadába nemrégiben megérkezett „keres­kedelmi“ szovjetbizottság negyven tonná­nyi podgyászából húsz tonna volt az Anglia ellen lázító és a forradalmat szító propa­­gandanyomtat­ániy. A magyarázat állítólag úgy hangzott, hogy ezek a röpiratok csupán a delegátusok ruhaneműjének — pakkoló- Damm­a! A szerződés ellen, a­mely tudvalévően pénzt és szabad mozgást biztosít a szovjet ágenseinek Anglia földjén, úgy a liberális, mint a konzervatív párt a legélesebben til­takozik. A konzervatív párt az augusztus 6-án aláírt szerződést kereken elítéli és a legkíméletlenebb, inkább világnézeti, mint tárgyi alapon folyó harcot indította ellene.­­ Megvilágítására álljon itt néhány sor egy cikkből, a minő százával jelenik meg a középirányú Timesben (ez az álláspont jel­lemzőbb, mint az ultrakonzervatív Morning Post felfogása): „Nagy nemzet méltóságához nem illő, hogy kereskedelmi kapcsolatba lépjen oly kormánnyal, a mely több emberélet­ért felelős, mint a mennyi a háborúban pusztult el s a me­ly nyiltan megtagadja a tisztesség, illendőség és a vallás alap­vető elveit. Egy nemzet csak önmaga vívhatja ki saját üdvösségét s az orosz nép sokkal gyorsabban fogja ezt meg­tenni, ha magára hagyják s ha kénytelen ráeszmélni, hogy addig, a m­ig ilyen kor­mányzat uralmát eltűri, addig egy ön­magát tisztelő nemzet sem lesz hajlandó a vele való érintkezésre, — még tisztán kereskedelmi utakon sem." E tiszteletreméltó állásfoglalásnál politi­kailag kétségkívül fontosabb a liberális párté, a­melynek segítsége nélkül a mun­káskormány a parlamentben tehetetlen. Ez a párt, a­mely annak idején elsőként for­dult Oroszország felé, — fenntartván azt a felfogását, hogy Oroszországgal keresni kell a megegyezést, de merőben más ala­pon — most nem átalja egy röpiratban (A Sham Treaty) ezt az „álszerződést“ „elő­készített maskarádénak“ bélyegezni, a­mely sem üzlet, sem pedig emberbaráti cselekedet“. Lloyd George utolsó beszédé­nek szavaival „bű­nös gondatlanság oly idő­ben, a­mikor az angol kereskedelemnek minden fölös fillérre szüksége van, kezes­séget vállalni hatalmas összegekért, a­me­lyeket egy idegen ország tékozló és rom­boló kormányzata fog elkölteni.“ Asquith, — a­ki a párt mérsékeltebb szárnyát kép­viseli, — higadtabban, de nem kevésbé el­ítélően nyilatkozik egyik politikai levelé­ben: nem akar kereszteshadjáratot Oroszor­szág ellen, de a kölcsönt illetően világosan megszabott feltételeket és kielégítő garan­ciákat kíván; ez pártjának álláspontja. Látnivaló, hogy az angol-orosz szerző­dés lesz az első polgári zátony, a­melyen a szocialista kormány sajkája megfeneklik: üggyel-baj­jal fog csak mélyebb vizekre visszaevezni. De a jelek mégis arra valla­nak, hogy a hőn óhajtott csodatevő „for­mulát“ Macdonald meg fogja találni abban a hat hétben, a­mely a szerződés parla­menti tárgyalásáig még rendelkezésére áll. Ez a formula alighanem inkább politikai eredmény lesz, semmint tárgyi jelentőségű: nem valószínű, hogy a parlament hozzájá­rul a szovjetkölcsön állami garantálásához. Már­pedig kölcsön nélkül a szovjet nem hajlandó korábbi regime-ek tartozásait tör­leszteni, s ennek híján az angol gazdasá­gi világ nem akar újabb hitelnyújtásról haj­lani. Az angol ipar és kereskedelem erköl­­­­csi testületei egyéb­iránt függetlenül min­den politikai motívumtól, tiltakoznak a megegyezés ellen. Sir Eric Geddes-nek, az angol „Gyosz“ elnökének szavai Magyar­­országon is megszívlelést érdemelnek: „Nem értjük a szerződést. Lehetetlen megmondani, mi lesz egy angol keres­kedőház helyzete ama „kereskedelmi urakkal“ szemben, a­kik Angliában a szerződés­ biztosította diplomáciai immu­nitás védelme alatt fognak velük üzlete­ket kötni. Azok a cégek, a­melyek eddig szerződtek Oroszországgal és a­melyek­nek hosszabb lejáratú kötéseik vannak, valóban nagy nehézségek közé jutottak. A szerződés megvonta tőlük a védelmet, de változatlan kötelezettségben tartja őket...“ 1 . E sorokat olvasva nehéz megérteni, hogy Anglia nyomán most sorra megmozdulnak a kontinens iparilag számottevő hatalmas­ságai és nyújtják ki kezüket a várva-várt keleti piac felé. .Várjon az orosz piacok meghódítása kivezeti-e Nyugat- és Közép­­európát súlyos gazdasági válságából, vagy be fog-e bizonyosodni, hogy a szovjettel való kereskedelmi barátkozás csupán a nagy politika divatja s az is marad, ha ugyan nem rejt magában nagyobb vesze­delmet? De némi jószándékkal elvégre ért­hető, hogy a nagyhatalmak példája a ma­gyar kormányt is vonzza s a magyar gaz­dasági világ is érdeklődéssel fordul az új reménységek felé. A Budapesti Hírlap már idézett berlini levele­­— e kérdések­nek egyébiránt rendkívüli érdekes megvilá­gítása m­ellett — azt a felfogást vallja, hogy a berlini magyar-orosz egyezségnek nincsen politikai, csupán gazdasági jelen­tősége. Ennek a felfogásnak cáfolatát hoz­zák orosz hivatalos közlemények nyomán a ma érkezett angol hírlapok. Kun Béla szólal meg „ex cathedra“: szerinte az egyezségnek a legnagyobb politikai súlya van, különösen a Balkánra való tekintettel. Magyar nacionalisták — úgymond — amaz elvek alapján, a­melyeket a szovjet a nem­zetiségek jogait illetően nemrégiben dekla­rált, erős barátságot kívánnak a szovjettel. „Kunnak ezek és más kifejezései — fűzi hozzá a Times — arról tanúskodnak, hogy a szovjet kormány a Magyarországgal való egyezséget fegyverként kívánja felhasználni Románia ellen." Magyarország mai állapotában talán nem szegülhet ellen az európai nagy politika áramlatainak, de — úgy véljük — a boloz­sevizm­ussal szemben, a­melyet jobban is­­­­mer, mint a nyugati államok bármelyike,­­ joga, sőt kötelessége különvéleményt hal­­­latos­a. Hivatalos köreink bölcs, mert ta­lán szükséges megalkuvása mellett a son fűz orosz szerz.i8és®ii. Irta: Balogh Jesset.

Next