Budapesti Hírlap, 1924. október(44. évfolyam, 205–231. szám)
1924-10-04 / 208. szám
8 Az angol parlament elfogadta az ír törvényjavaslatot. London, okt. 3. (Reuters) Az alsóházban az ír törvényjavaslat harmadik olvasásánál Ulster képviselője azzal vádolta meg a kormányt, hogy Dél-Írországot kedvezéses elbánásban részesítik. A törvényjavaslatot 251 szavazattal 99 szavazat ellenében harmadik olvasásban elfogadták. London, okt. 3. (Wolff.) A felsőházban az ír határ javaslatot első olvasásban vita nélkül elfogadták. A felsőház keddre, az alsóház pedig szerdára napolta el magát MODULOM ÉS HiJÉSSET. 68 fitfros. ftliStoiMálHf.. Helena Petrovna Blavatsky tollából 1888- ban e címen egy könyv jelent meg angol nyelven, mely a keleti világ egyházfilozófiai tanításait ismerteti. Ezt a munkát fordítják magyarra Szlemenics Mária és Hennyey Vilmos és az idén kiadtak belőle egy füzetnyi kóstolót, Dzyan könyve első részének fordítását. Azt gondolják, ezzel mintegy megszántják, fogékonyabbá és megértőbbé teszik a magyar elméket az egész műre nézve, ha majd megjelenik. Az olvasó a munkában Keletázsia népei vallási, erkölcsi és bölcseleti részét találja e könyvekben, vagyis az ázsiai kultúrának, amely persze már eltűnt, az alapvető tanításait. Tudomány, műveltség a régi népeknél a papirend titka volt. Azért maradt meg máig titkos tudománynak, amelynek meg van a maga képleges és szimbolikus nyelve, komplikáltabb, homályosabb és misztikusabb az apokalipszis nyelvénél. Azért inkább tudományos buvárlat tárgya csak semmint olvasmány laikusok számára. Bizonyos, hogy Szlemenics Mária és Hennyey Vilmos dr. nagy, kényes és felettébb fáradságos munkát vettek a vállukra, melyet szenvedély, fanatikus rajongás nélkül csak puszta kíváncsiságból s egyszerűbb tudás vágyából győzni nem lehet. Nekünk, akik teljesen laikusok vagyunk e dologban, imponál ez a vállalkozás. Megcsodáljuk, de érdeméhez nem merünk szólani. A közönség számára pedig ideírjuk a fordítók Bevezetéséből a következőt: Ozyan Könyvel ősi kézirat, pálmalevelek gyűjteménye, a melyeket különös, előttünk ismeretlen módon úgy készítettek ki, hogy vízzel és tűzzel dacolnak s a melyeken a hosszú idő nyomot sem hagyott. Ezt a könyvet, melynek töredékeivel Helena Petrovna Blavatsky ajándékozta meg a világot, ő előtte nyugaton egyáltalában nem ismerték és most is a Himalaya valamely rejtett szikla-könyvtárában fekszik, úgy, mint más rendkívül értékes, tudományos munka, melyet a híres alexandriai könyvtár elégése óta az emberiség számára elveszettnek hisznek és csak szanszkrit töredékekből ismernek. Dryan könyvének első lapján semmi írás, csak fehér korong emelkedik ki a sötét levél hátteréből. Ez jól ismert jelkép az okkultizmusban, jelenti a világegyetemet az örökkévalóságban. A második lapon ugyancsak korong, de ponttal a közepén. A pont az első megkülönböződés, amelyből kialakul majd a mindenség, a határtalan, időközönként megjelenő világegyetem. A pont úgyszólván a csira a tojásban, — a csira a világtojásban — amelyből a látható világegyetem kifejlődik. S így következik jelkép-jelkép után és csak azután kezdődik az ősi kézirat szövege, mely 19 stanzára és ezek mindegyike több-kevesebb (összesen 102) slokára oszlik és egészében 10—12 lapnál nem több. Átvettük a „stanza“ és „sloka“ kifejezéseket, amelyeket H. P. Blavatsky nem fordított angolra. A Titkos Tanítás két nagy kötete ebből az ősi kéziratból merített stokák szövegét és a hozzáfűzött magyarázatokat tartalmazza. Az első kötet 7 stanzát (53 stókát), a második 12-t (49 stokát) fejteget. Az első stanza, mely kilenc stokát tartalmaz, a világegyetem fejlődéséről szól. Hogy az olvasónak némi fogalma legyen a dologról, ide írom az I. stanza első sipkáját: Az örökkévaló Szülő (a Tét) örökké láthatatlan ruháiba burkolva, megint egyszer hét örökkévalóságon át szunnyadt. Most jön ehhez a fordítók kommentárja: A Szülő az örök, mindig jelenlevő oka mindennek, a felfoghatatlan istenség. A Szülőt, noha istenségnek nevezi a Titkos Tanítás, nem szabad valami lénynek képzelni, egyáltalán nem képzelhető valaminek, vagy valakinek. Z'ot-nak, angolban That-nek nevezik, ami magyarban Az-nak felelne meg. A láthatatlan ruhák a még nem különbözőtlen (nem differenciálódott) kozmikus anyagnak noumenonja — noumeron alatt értve azt, amit Kant értett alatta, vagyis a tapasztalati dolgoknak megismerhetetlen alapja és valódi léte. A ..láthatatlan ruhák“ tehát a világegyetem anyaga, amint a megismerő alanytól, a tudattól függetlenül, önmagában, transcendentálisan létezik olyan síkon, amelyen sem forma, sem szemlélő nincsen és egyáltalában nincsen megnyilvánulás. Nem anyag az, a mint az anyagot mi ismerjük, hanem az anyagnak szellemi lényege, amely a 7’ér-rel (elvont értelmében) együtt öröktől fogva van, sőt vele egy. Ezért mondja a stanta: „Az örökkévaló szülő örökké láthatatlan ruháiba burkolva.“ A hinduk Mulaprokriti-nek hívják és azt mondják, hogy ez az ősanyag, mely alapja minden Upadhi-nak, vagyis minden fizikai, mentális, vagy pszichikai jelenségnek. A ..hét örökkévalóság“ hét neont vagy időszakot jelent, hét korszakot, vagy egy hosszú korszakot, mely időtartamban megfelel egy Manvantara hét korszakának és kiterjed egy Maha Kalpára, vagyis egy Nagy Kor időszakára — 100 Brahma évre, öszszességében, ezoterikus titkos számítások szerint 311.040.000.000 évre. * (Kamara Színház.) A Kamara Színházban ma este Szigligeti Ede A mama című vígjátékot játszották. Szigligetinek sok kedves és ügyes darabja között ez talán a legkevésbé értékes. Nagyon örülünk, ha a Kamara Színház felveszi repertoárjába a magyar drámairodalom minden képviselőjét, de a munkák között felette gondos válogatást kell tennie. Mert a Kamara Színház mindenütt a világon kettős célt szolgál. Az első cél, hogy a legfinomabb, legdifferenciáltabb, csakis a kiválasztottak által érthető és élvezhető irodalomnak és művészetnek is legyen hajléka, a másik cél, hogy azok a halk tónusú, művészi nüanszírozással megkomponált dolgok, melyeknek szerepeit a legapróbb részletekig ki kell dolgozni, kis intim helyiségben előadathassanak. Reméljük, a mi Kamara Színházunk is megleli majd a hozzá illő programját. A színészek kissé fáradtan játszottak, csak Csillag Teréz harcian anyósát és Ligeti Juliska kedves fiatalasszonyát kell kiemelnünk. (D. L. L.) * (Eposz Szent László királyról, A Szent István Akadémia III. osztálya pénteken Négyessy László egyetemi tanár elnöklésével ülést tartott. Az ülésen Sziklai János dr. Szent László királyról készült hatalmas eposzát mutatta be, ismertetvén a munka tartalmát, felosztását, a cselekvéseknek énekek szerint való történését. Néhány részt fel is olvasott művéből. A költemény részleteit a hallgatóság nagy tetszéssel fogadta. * (A Katolikus Népszövetség naplója) gazdag tartalommal, szépen illusztrálva megjelent. Tájékoztató, nevelő cikkei igen tanulságos olvasmányok. * (A Magyar Tudományos Akadémia) október 6-án délután 5 órakor összes ülést tart. Utána hat órakor a harmadik osztály tart ülést, melynek tárgyai: Moravcsik Ernő Emil székfoglalója, Rados Gusztáv és Zimmermann Ágoston felolvasása. * (Múlt és Jövő) októberi száma, Patai József dr. szerkesztésében megjelent, Mezey Ferenc dr. ír benne a szombatosokról értékes tanulmányt. Patai József dr. szentföldi útjából közöl érdekes részletet. Barsiné Freund Minna a kabala legendáit ismerteti, Vadász Lipótról melegen írt cikkben emlékezik meg a lap, Jánosfé Engel József Wagner Rikárdnak a zsidósághoz való viszonyával foglalkozik. Sas Irén Bródy Sándorról emlékezik meg, novellák, versek és igen szép illusztrációk gazdagítják a füzetet. * (A Kürt.) A magyar baptisták ifjúsági lapjának ünnepi száma. A Kürt, a magyar baptistaság ötven esztendős jubileumára jelent meg. Ötven éve annak, hogy Meyer Henrik megkezdte a baptista missziót Budapesten és bibliákkal, traktátusokkal fölszerelve bejárta a várost. A mélyenvallásos közleményekkel telt ifjúsági lap, A Kürt, úgy tartalmában, mint kiállításában a magyar baptisták lelkes áldozatkészségét tanúsítja. Pedig nincsenek sokan a magyar baptisták, de tudnak áldozni és lelkesedni. * (A Petőfi Társaság) október 5-én délelőtt 1 11 órakor a Magyar Tudományos Akadémia felolvasó termében nyilvános felolvasó ülést tart, melynek műsora: Elnöki megnyitó és főtitkári jelentés. Költemények. Irta és előadja: Feleki Sándor. Emlékezés Lisznyay Kálmánról. Irta és bemutatja: Pintér Jenő. Késői látogatás. (Novella, irta: Fáy Ilona vendég). Felolvassa: Pekár Gyula. Költemények. Irta és előadja: Szathmárii István. * (Pályázat férfikarra) A Budapesti Ford Dalegyesület 50 éves fennállása alkalmából férfikar-pályázatot hirdet egy nehéz (átkomponált) műdalra Feltételek: Az előadási időtartam 6—8 perc; a szólamok terjedelme tartsa meg a normális férfihangok határait; magánrészek ne legyenek. A szöveg szabadon választhat!), azonban feltétlenül hazafias (irredenta) legyen Pályadíj: 200 (kettőszáz) aranykorona, mely összeg csak abszolút becsű műnek adatik ki. A pályadíjat nyert mű a dalegyesület tulajdonába megy át, egyben az egyesület fenntartja magának a jogot, hogy a biráló bizottság által ajánlott más karokat is megvásárolhasson. Az idegen kézzel írott és a szerző nevét rejtő jeligés levéllel ellátott pályamű egy vezérkönyvben és a négy szólam külön leírva ez évi november 15-éig ifj. Dötsch Károly egyesületi titkár címére (Budapest, VIII., Barbss utca 105. II. cm 16.) küldendő. * (A Belvedere) új helyisége, Szervita-tér 3. félemelet, az eddig kiállított művészek csoportkiállításával október 6 én nyílik meg. * (Ságody Otínár) zeneíró Chopin lengyel muzsikáját ismerteti zenei bemutatásokkal, vasárnap délelőtt 11 órakor az Urániában. SESSÍÍSÖSK. * (Bemutató a Vígszínházban.) Az Imádom!' cifilti francia darab bemutatója lesz a Vígszínház jövő hetének nagy eseménye. Az október 11 -ei bemutató és a következő esték jegyeit szombaton kezdik árusítani. * (Péchy Erzsi, Biler Irén, Fejes Teri,) Tolnai], Halmay, Újvári], Zátony és Máig főszereplői a Nórás kapitánynak. A Fővárosi Operettszínház jövő pénteken mutatja be Farkas Imre új operettjei. Szombaton kezdik árusítani az első előadások jegyeit. * (A Bunbury) szombaton és vasárnap kerül szilire a Vígszínházban. Vasárnap délután a Királyt adják. — De később, mikor már nem volt olyan gyenge, miért nem pótolta ki — kockáztattam meg. — Később aranyos, úgy alakultak a viszonyok, hogy állást kellett vállalnom. No azért tanulgattam egy kicsit néha ... És megint később ... már nem lelkesített az ügy. Végre is olyan nagy lumen nem vagyok, ugye kisleány. Aztán meg jó az ilyen vén magános medvének igy is ... És Fruzsinka nagysád, most már mondja meg azt is őszintén, hogy tetszik magának az én medve-barlangom? — Nagyon, nagyon tetszik itt nekem minden — lelkesedtem őszintén. — Igazi otthon, amelyen meglátszik, hogy a gazdája nyitott szemmel és szépre szomjas lélekkel bejárta már a világot, hogy — de hisz az tudott dolog — udvariaskodtam, de egészen őszintén, — hogy van ízlése és szive, mert ugye a tárgyak csendes vonatkozásaikban többet beszélnek néha, mint egy szószátyár egy egész hosszú estén át. — Bravo! Bravo! — tapsolt a kis káplán — Fruzsinka nagyság, magával passzió egy társaságban lenni. De ezt már halkan mondotta, részint, hogy a társaság többi női része félre ne értse, másrészt, mert minden nőnek szokott bókolni. Tudta, hogy a népszerűség a nők kezében van letéve. És a kis káplán élt-halt a népszerűségért. Nem tudom, a likor is hozzájárult-e, miből már a második kupicával fölhajtottam, de tény, hogy nagyon hízelgett a dicséret és egészen fölvillanyozott a tudat, hogy megértő jóbarátokra akadtam, akikkel kicserélhetem a gondolataimat, akik szükség esetén tanáccsal gyámolítanak. A kollégáim — isten bocsássa meg — most olyan szimpláknak tűntek föl Tamássy mellett, mintha teszem azt, legalább úgy képzeltem. Tamássy vetődnék Thubay Odo gróf szalonjába. És megjelent előttem a gróf magas, karcsú alakja, amint könnyű vadászkocsiján elhajtatott az ablakom alatt. Látom, amint kiábrándult szemében fölvillan az érdeklődés egy bágyadt sugara. Ah, milyen szép is lehet tündökölni a nagyvilágban, megismerni a messze életet! Hogy is hívták csak azt a postáskisasszonyt, akit meglátott az osztrák főherceg és feleségül vette. Itt az Alföldön, nem tudom, nem történnek ilyen csodák. Az asztal végén bánatosan ült a kis szeplős segédjegyző és evett, evett, rettenetesen, elpusztíthatatlan étvággyal. — Mondja csak Bruzsinka nagysád, tudna maga ilyeneket főzni? — Hogyne tudnék. — Csak volna miből, ugye? ... És egy jó férj oldalán? — Egyelőre nem szándékom a férjhezmenés. Egészen más terveim vannak. — És mik ezek a tervek? Azt hiszem, az a néhány kupica likőr már igen megoldotta a nyelvemet, és az a sok szép elgondolt gondolat és terv, ami magányomban összegyűlt bennem, mint egy aranyos méhraj, kikívánkozott a napvilágra. Mindenáron ki akartam fejteni az életprogramomat, meglehetős szigorú kritikát alkalmazva a fennálló intézményekre. De úgy látszik, egy kicsit elvetettem a sulykot buzgalmamban, mert ahogy a nők koszorújára pillantottam, fagyos megrovó pillantásokat halásztam el. A jegyzőivé olyan mereven tartotta a fejét, mintha minden pillanatban attól kellene tartani, hogy leesik a nyakáról. — Mi nők, azt hiszem, kicsinyek vagyunk ahhoz, hogy ilyesmikről véleményt mondhassunk. Bízzuk azt a férfiakra. — A postamesternő idősebb lányának a hangja volt. — No hiszen sokszor nem ártana azért, ha a férfiak nagy elhatározásaik előtt megkérdeznének egy okos asszonyt, — szólt Tamássy. — De lássa kedves, azért nem kell kétségbeesnünk. Az intézmények általában nem olyan jók, mint a hatalmon levők képzelik, de nem is olyan rosszak, mint az álmodó felforgatók hiszik. — Úgy van! — helyeselt egy női hang. — A természet is segít egy kicsit a csonka dolgokon. A kecskebékának újra kinő a lába és az intézményeknek kinő a szárnya. A gyakorlat sok mindent módosít lassanként. Mindenesetre azon kell lennünk, hogy lelkiismeretes, jóravaló generációt neveljünk és felelősségérzetet oltsunk a lelkébe minden teremtmény sorsával szemben. A habzsoló önzésnek ez nagyon kényelmetlen életprogram, de ez az egyedül helyes és biztos útja az emberiségnek, ha nem akar úgy járni, mint a tücsök, aki egész nyáron muzsikált . . . muzsikált . . . Nem tudom, hogyan történt, de mikor Tamássytól elbúcsúztam és végigmentünk az utcán a kis mentaszagú kertek mellett, egyszerre egészen új színben láttam a falut. A lépteimben az ifjúság diadalmas biztossága lüktetett. Minden olyan frissnek tűnt föl, mint üdítő eső után a mezők ... A kis káplán folyton mesélt az oldalomon. A testvéreit emlegette, hogy milyen csínyeket követtek el egyszer együtt. Olyan jó volt hallgatni ... Az otthon boldog kávé- és kalácsillata áradt a szavaiból. A gyermekkori karácsonyfa aranyfüstje fénylett rajtuk. . . Szeretek korán kelni és egyet sétálni reggelenként. A temető mögött van egy kis liget. Úgy csillog a pázsitján a reggeli harmat. Az utam a templom mellett vezet el és én rendesen betérek egy rövid imára. Jobban tudok imádkozni, ha egyedül vagyok. Az öreg asszonyok kenderszagu nagykendői, a férfiak halszagu csizmái, meg az elnyújtott, hamis éneklés ilyenkor nem zavarja az áhítatomat. Amint egy reggelen javában imádkozom az oltárnál, szinte ijedten vettem észre, hogy kívülem van még valaki a templomban, hogy egy férfi áll ott a fülkében, mély áhítatba merülve. És amint oldalt egy kissé rápillantottam, legnagyobb meglepetésemre Tamássyt ismertem föl benne. ő csak kimenet vett észre engem, amikor a templomajtóban majdnem egymásba ütköztünk. — Jó reggelt kedves igazgató, maga ilyen korán jár a templomba? Egy picit, mintha zavarban lett volna: — Lássa kicsi lány, az ilyen öreg pogány is elfogja néha az áhitat. Ma különben az édesanyám halálának van az évforulója. A nap bearanyozta a szines üvegablakokat, a madarak odakint a hajnal himnuszát énekelték. A falu részben aludt, részben kint volt már a mezőn. A kezem elveszett Tamássy nagv, erős tenyerében, amint bucsuzásra nyújtottam neki. Soká némán tartotta fogva a kezem. — Minden jót, kicsi lány. A jó Istenke hallgassa meg az imádságát — szólt mosolyogva ... — A magáét is, kedves igazgató úr. — Vannak dolgok, a mikért nem mer imádkozni az ember. — Például? — Például, hogy arany alma nőjjön a fán — és egy mosolygó fintorral fölhúzta a szemöldökét... (Folyt, köv.) Budapesti Braue 1924 október 4. (208. sz.