Budapesti Hírlap, 1924. november (44. évfolyam, 232–256. szám)

1924-11-27 / 253. szám

8 THVIRJATOH: Az egyiptomi parlament tiltakozó távirata. Géni, nov. 26.­­ (Svájci Távirati Iroda.) Kairóból a kö­vetkező távirat érkezett a Nemzetek Szö­vetségének főtitkárságához: Elnök úr! Van szerencsém tudomására hozni a következő tiltakozást, a­melynek a Nemzetek Szövetségéhez és a világ minden parlamentjéhez való elküldését az egyip­tomi képviselőház november 24-iki ülésén egyhangúan elhatározta. Az angol kor­mánynak az egyiptomi nép jogai, szuvere­nitása és alkotmánya ellen nemrég intézett támadásaival szemben az egyiptomi képvi­selőház kijelenti: 1. hogy az elválaszthatatlan országot al­kotó Egyiptom és Szudán teljes független­ségéért síkra száll. 2. Az egyiptomi képviselőház élénk saj­nálkozásának ad kifejezést a fölött, hogy bár a nemzet, valamint uralkodója, kor­mánya és parlamentje világosan elítélte azt a megvetést érdemlő gonosztettet, a­me­lyet Sir Lee­ Stack, az egyiptomi hadsereg szirdárja és Szudán főkormányzója ellen elkövettek, és bár a kormány elégtételt adott, továbbá erélyes intézkedéseket tett a bűnösök üldözése és felelősségrevonása céljából, az angol kormány mégis jónak vélte, hogy a sajnálatos eseményt a maga imperialisztikus céljaira hasznosítsa és bru­tális erővel bosszút vegyen egy ártatlan nemzeten, a­mely kizárólag csak a maga jogainak erejére és ügyének igazságossá­gára számíthat. Az angol kormány nem­csak túlzott követeléseket támasztott, ha­nem­ annyira ment, hogy az egyiptomi csapatoknak Szudánból való visszavonását követeli, a szudáni egységeket kódoló es­küre kényszeríti a szudáni főkormányzó előtt. Az egyiptomi képviselőház az egész világ előtt határozottan tiltakozik az ilyen eljárás ellen, a­mely méltatlan és sem­miképpen sem jogosult. Tomiul hívja a ci­vilizált népeket e mértéktelen imperialista követelések elítélésére, a­melyek az évszá­zad szellemével és a nemzet szent jogaival össze nem egyeztethetők, a világ minden parlamentjénél tiltakozik ez ellen az erő­szak ellen, melyet egy ártatlan nemzeten követnek el, olyan nemzeten, a­mely az élethez és szabadsághoz való szent és elé vili­be tátion jogaihoz ragaszkodik és semmi mást sem akar csak függetlenségét. Ah­med Matuih. A miskolci választás. Miskolc, nov. 26. Ma délelőtt adták be a miskolci polgári pártok az ajánlási iveket Kovács Gyula já­­rásbiró választási biztosnak. Huska Vilmos nemzeti demokrata ajánló ivén összesen .1328, Tarnay Gyula dr. pártonkivüli jelölt ivén 1452, Borbély-Maczky Emil nemzeti függetlenségi párti jelölt ajánló ívén pedig 950 választó szerepel. Az eredményről az ívek átvizsgálása után fogják a jelölteket értesíteni. AZ ELVESZETT MILLIÓ. REGÉNY. 9 Angolul írta WILLIAM LE VUEUX. — Majd jön az is! Ezelőtt két hónappal történt, hogy gyanakodni kezdtem Shawra. Nyugodt külseje mögött éreztem, hogy a lelkében háborgás van, hogy valami nagy titkot takargat! Lélekzetem elakadt. Mit tudhat Guy? — Nos, nos? — sürgettem. — Résen álltam, figyeltem és gyanúm leigazolást nyert. Shaw gyakran eltűnik hazulról és senki sem tudja, hol jár, mit csinál. Astát kikérdeztem, de megtagadott minden fölvilágosítást. A leány néha he­tekig egyedül van itt a cselédekkel. Ezelőtt két hónappal megint eltűnt innen Shaw, de mindezt szigorú titoktartás mellett mon­dom el magának és Astától azt hallottam, hogy az öreg üzleti ügyei miatt Parisba utazott. Történt, hogy egy esős éjszakán motor­kerékpáron tértem haza Corby állomásról és a domb alján rongyos külsejű, átázott vándorló legénnyel találkoztam. Megsaj­náltam, alamizsnát akartam neki adni, lassítottam a gépet és jó estét kívántam neki. Elrémültem, mikor a rongyos ember viszonozta köszönésemet, mert Starvey Shaw hangján viszonozta. Pénzt nyomtam kezébe, mintha semmit sem vettem volna­­észre, azzal odább hajtattam, de pár mé­terrel előbbre megálltam, mintha gépem­nek haja történt volna s én meg akarnám javítani. Ezenközben úgy manipuláltam az acetilén-lámpával, hogy egy pillanatra a vándorló arcára essék a világosság. Lio­nel! A rongyos ember Harvey Shaw volt! Másnap meglátogattam Astát és kérdez­tem, hogy mikor jön vissza az öreg? Azt fe­lelte, hogy még mindig Parisban van — s­­ tényleg csak két hét múlva láttam őt vi­szont, a­mikor azt mondta, hogy tegnap érkezett haza Párisból. — És mit magyaráz ki ebből? — kér­deztem. — Azt, hogy Shaw éjszakának idején ti­tokban bejárt a kastélyba, mikor Ásta azt hitte, Párisban van. — De az álöltözet?! — Az, az! Úriember nem szed magára rongyos gúnyákat és nem gázol éjszaka a sárban, ha bűnös szándékai nincsenek. A londoni gyorsvonat éppen húsz perccel előbb futott be a Corby-i állomásra, való­színű, hogy azzal érkezett és onnan indult titokzatos éjjeli útjára. — Bizonyos benne, hogy Asta az éjjeli látogatásról semmit sem tudott? — Bízom Astában. — Szólt neki? — Egy szót sem! Csak énönmagam­mal ültem haditanácsot és azóta kettőzött figye­­leemmel őrködöm. Mindennap bizonyo­sabb vagyok a dolgomban. — Láttam, hogy kritikus a helyzet. Ez a fiatalember szereti Astát és bízik benne, de a mostohaapa minden mozdulatát sólyom­­szemmel figyeli. Megint eszembe jutott Ar­nold intése és arra gondoltam, hogy mi kelthette fel Arnold gyanúját és mikor? — Szólt valaki másnak is kívülem? — kérdeztem. — Egy léleknek sem. — Akkor hát hallja és szívlelje meg tanácsomat. Ne szóljon ezentúl sem; még Seymour kisasszony előtt is titkolja el a dolgot. Én segítségére leszek és ezentúl együttesen figyeljük meg Shawt. — Kezet rá! — mondta röviden lelke­sen Guy, és dacosan, elszántan kezet fog­tunk. — Csak attól félek, hogy valami baj éri Astát, — mondta későbben Guy. —­­ Lehet, hogy igazságtalan és rémlátó va­­j gyök, de a lelkem tele van rossz esemé­nyek előszelével. — Guy, ez túlzás! Asta ennek az em­bernek pajtása, bizalmasa, mindene, mert barátai alig vannak. — Ez igaz, de éppen ezért nem alkal­matlan-e neki Ásta, a­ki talán már túl­sokat tud felőle? Összerezzentem, mert ez még eddig nem jutott eszembe és erősen gondolkodóba ej­tett, de még mindig azt hittem, hogy a fiatal és szerelmes ember felizgatott kép­zelődése szül ilyen rémképeket s hogy le­hetetlen, hogy Shaw gyűlölje Astát. — Guy, — mondtam nagyon komolyan — köszönöm bizodalmas nyíltságát, de ha ennyit mondott, akkor mondja meg még azt is, hogy mitől fél tulajdonképpen? — Elmondjam? Maga mégis csak ba­rátja Shawnak s most arra gondoltam, ta­lán még­sem kellett volna így beszélnem? — Csak annyira vagyok barátja, mint maga, kedves Guy. Hiszen mindenben egyetértünk, én is gyanakszom és ezentúl együtt fogunk őrködni. Tehát mihez kez­dünk? — Pszt! — hangzott halkan Guy ajká­ról. A pázsiton könnyű lépések közeled­tek s a következő pillanatban, a­mint hátrafordultam, Astát láttam magam mö­gött. — Szegény papát telefonnoe kínozzák Londonból. — mondta nevetve. — Egé­szen kijött már a sodrából, felhívták, de hosszú ideig senki sem felelt sűrű halló­zására. Most végre beszélnek. Ránéztem a leányre és azt gondoltam, ez a Guy nagyon szerencsés és boldog em­ber. Még eddig nem jegyese Astának, — meglehet, azért habozik a leánykérdéssel, mert gyanúba fogta Shawt, de a leány vi­szonozza szerelmét és csodaszép szemében meg-meglobban a szerelem lángja, mikor­­ a délceg fiúra néz ... Guy és jómagam cigarettára gyújtottunk és pár perc múlva Shaw csatlakozott hoz­zánk.­­— Fiuk, ti ittmaradtok, remélem, ebédre is. Örülök, hogy egyszeribt jóbarátok let­tetek ... — Azt hiszem, nem maradhatok itt, Mr. Shaw! Órákig fog tartani, a­mig vonaton hazajutok. — Vonaton? Miért menne vonaton? Majd haza­küldöm az autón. Ásta megbo­csát, a miért nem esti ruhában vesz részt az ebéden és maga szépen az marad. Guy és én jelentősen néztünk egymásra és mind a ketten elfogadtuk a meghívást. Nemsokára asztalnál ültünk, mely szinte roskadozott a pompás ezüstnemű terhe alatt és rózsákkal volt telehintve. Wheaton, a gyanús lakáj szolgált ki bennünket kifo­gástalan, szigorú éti kelt­szerűséggel. Kicsit megfigyeltem ezt az embert és láttam az ar­cában, a szemében valami titokzatos és ha­tározott kifejezést, mely szokatlan egy gentleman cselédjénél, de a mesterségét ki­tűnően értette és későbben már nem ügyel­tem rá. Guy nagy önuralkodást mutatott; semmi nyoma nem látszott rajta az elmúlt, izgató beszélgetésnek s éppen olyan vidá­man tréfált és csevegett, mint annakelőtte. Astának csak Guy számára volt tekintete, Shaw az asztalfőn ült és tele volt tréfával és szellemességgel. A szituáció határozottan érdekes és izgató volt! A feketekávét a terraszon ittuk meg; a langyos, nyári éjszaka szellője simogatta arcunkat és a park virágai illatossá tették körülöttünk a levegőt. Fél tízkor eléjárt az automobil és én hazaindultam, de távozás előtt még beszéltem négyszemközt Guy-vel. — Látogasson meg, — kértem, ígérje meg, hogy eljön hozzám! — Megígérem és el is megyek — sut­togta gyorsan. — Mondtam már, hogy bi­ Budapesti Hírlap 1924. november 27. '125­. sz.l Kommunista összeesküvés Csehországban. Bécs, nov. 26. (Saját tudósítónktól.) Csehországban a hatóságok rájöttek arra, hogy a kommu­nisták újabb nagyarányú összeesküvésre készülnek. Az összeesküvőknek az volt a terve, hogy számos bombamerényletet kö­vetnek el katonai intézmények ellen. A vizsgálat a legnagyobb körültekintéssel folyt és meglepő eredménnyel végződött. Megállaipítottátta, hogy a kommunisták sejt­­rendszerrel dolgoznak és székhelyük állító­lag Bécsben van. Helyi szervezetük cseh területein Prága, a tótok lakta területen Po­zsony és a Felvidéken Ungvár volt. Szám­szerűnt eddig huszonhét kommunistát tar­tóztattak le. Közöttük Nagy Gyulát, a cseh parlament volt tagját, Petényi és Palásthy városi tanácsosokat. A házkutatások során a hatóságok számos titkos iratot és a me­rényletek végrehajtására vonatkozó paran­csot talált. A robbanószereket a kommu­nisták nem cseh területen tartották. A vizs­gálat a legnagyobb eréllyel folyik és to­vábbi letartóztatások várhatók. Minthogy a szálak Ausztriába is vezetnek, a cseh ható­ságok lépéseket tettek az osztrák államnál, hogy a vizsgálat eredménye érdekében se­gítségére legyen. ­athusius tábornok megkegyelmezése. Paris, nov. 26. (Havas.) A Matin azt írja, hogy a fran­cia kormány Mathusius tábornok megke­gyelmezése által semmiképpen sem Né­metországnak akar különösen kedvezni, hanem a Rajnán túli nacionalisták kezéből ki akar venni egy agitációs eszközt. A kor­mány tekintetbe vette a megkegyelm­ezés alkalmával azokat a kedvező felvilágosítá­sokat is, a­melyeket a tábornok felől ka­pott. A kamara bizalmat szavazott Kerrionnak. Paris, nov. 26. Jaurès hamvainak a Pantheonba való el­helyezése miatt olyan zajosan lefolyt teg­napi kamarai ülés azzal végződött, hogy a kamara a Casals-Blum-féli napirendet, a melyet a kormány magáévá tett s a mely bizalmi nyilatkozat jellegével bírt, 318 sza­vazattal 202 ellen elfogadta. A jóvátételi főbiztos Párisban. Paris, nov. 26. (Wolff.) Parker Gilbert, a jóvátételi fize­tések főbiztosa, a­ki tegnap Párisig érke­zett, a jóvátételi bizottság jövő pénteki ülé­sén jelentést tesz berlini tevékenységéről. A Tempsnek azt a mai hírét, hogy Pa­rker Gil­bert arról szándékozik tájékoztatni a jóvá­­tételi bizottságot, hogy a német adók ala­csonyabbak, mint a szövetséges államokéi, megcáfolják. IROMLOM is MŰ­VESZET. a magyar Ul®imar. Nagyságos Lakatos Vince prem. kanonok, főgimn. tanár urnák Keszthelyen. Kedves Barátom! örvendek, hogy a Ma­gyar Weimar, a Budapesti Hírlapban meg­jelent közlemény címe érdeklődést váltott ki. Még jobban annak, hogy az érdeklődés szószólója Te, az én régi kedves barátom vagy, így arra egész őszinteséggel válaszol­hatok. Hát kedves Barátom, mi nem egy malomban őrölünk! Mert én muzeológus vagyok. Te pedig irodalommal foglalkozó tanár. De azért azt mégis tudom és érzem, hogy nekünk Sümegen nincsen se szász­­weimári nagyhercegünk, se Festetics György grófunk. A halhatatlan nemes gróf emléké­nek, szerény tollamhoz mérten sorozatos mesélgetéseimben én is iparkodok oltárt emelni, — a kinek sávé is, tehetsége is volt maga köré gyűjteni irodalmunk nagyságait. Viszont engem gyermekkorom óta úgy meg­t­lt a hazafias érzés, hogy az én szememben nagyobb Kisfaludy Sándor, mint az emberi lélek mélységeinek lángelmójű kutatója, a német Goethe és Schiller, Wieland és Her­der. És valljuk be őszintén, hogy a Helikon megszűnése után irodalmunk nagyjai Keszt­helynek adósai maradtak: Fausttal, Iphi­­geniával, Herman und Dorotheaind, Wie­land, Oberonjával, Goethe és Schiller bal­ladáival és drámáival. így, mert sajnos, nekem nincs módom­ban magam köré gyűjteni a magyarság vér­beli íróit, be kell érnem azzal, hogy a híres Wolinár-múzeum és Schiller-ház kicsinyített másának első alapkövét rajongó lelkesedés­sel lerakom Kisfaludy Sándor szülőváro­sában, maradandó emléket emelve zsenge irodalmunk első úttörőjének, a Kisfaludy múzeummal­. Az irodalmi múltú Keszthely és az ezer­éves Sümeg testvérvárosiként haladjon to­vább is együtt, hogy a Keszthelyein felépí­tendő kulturházba összehordhassuk a kas­télyok pad­lábain heverő könyvek ezreit és megalkossuk az országos könyvtárt ás az egész Dunántúlt felölelő középponti múzeu­mot. Keszthely egy kis német fejedelemség­gel felérő magyar hercegi otthon, mely a Balaton nyugati végén a világraszóló Hé­vizével előbb-utóbb nemzetközi fürdővárossá fejlődik. Míg a kultúrháza épül, múzeuma készül, nyugateurópai igényeket kielégítő könyvtára együtt lesz. Keszthely, a Helikon emléke helyett, támasszuk fel a Helikon szellemét. Gyűjtse össze a magyar iroda­lom, művészet és tudomány mindenkori elsőrendű munkásait, de ne szórakozó ven­dégeknek, hanem keszthelyi otthonaid és műhellyel bíró lelki munkásoknak. És amikor Keszthely csakugyan magyar Weimárrá lesz és le tudja róni ez irodalom és tudo­mány terén is régi — tartozását! Szives üdvözlettel Darnay Kálmán az állami Darnay-Múzeum igazgatója. * (Az iglói diákok.) Farkas Imre igen ,s­z­eret a steidelbergi diákélet szentimenta­­lizmusa körül kalandozni. A darab lelkét legjobban a Nótás kapitányban vette ki, a formáját pedig az Iglói diákok­ban. Az enyhe tónusú, kedves darab Budáról indult el sok esztendővel ezelőtt és sokat tapsol­ták az ország minden színpadán. Most végre Pestre is megérkezett, Sebestyén Géza adatta elő ma este a Városi Színházban. Jól tette és nem is bánja meg, mert ezt a könnyű táplálékot nagyon keresik ma, mikor az egész világnak el van rontva a gyomra. Annyi nagy problémával hengerelt le ben­nünket az élet, hogy megpihenésre teljesen problémamentes szórakozást keresünk. Az­tán egy kicsit irredenta darab is lett Az iglói diákok, a­mióta megírták. A mai fel­újítás nagyon tetszett, egyetlen hatása sem veszett el, üdesége láthatóan igen jól esett a közönségnek a sok feje tetejére ásatott rafinéria után. A két vezető iglói diákot Sziklai József és Palló Imre játszották. Sziklai kedvesen, fiatalosan, tele szívvel. Palló meg pompás énekével. A második felvonás végén a Csak egy kis­lány-t úgy énekelte, hogy ilyen szépen ritkán szólt magyar nóta a színpadról. A darab egyetlen női szerepét, a professzor leányát Kőszegi Teréz tette bájossá meleg, közvetetten be­szédével, az éneke pedig, az a kevés, a­mit adhatott, csillogva mutatta, hogy mennyi­vel többet, mennyivel szebben tudná, ha alkalma volna hozzá. Kisebb szerepeikben kedvvel és hatással játszottak Szirmai Vil­mos, Gábor Ernő, Érczkövy L., Ilorti Sán­dor, Sík Rezső, Krasznai Elek, Kiadó Sán­dor, Hajagos Károly és Pajor Ödön. Sik Rezső rendezése ötletes, de a csoportok ösz­­szehozása és szétfestése nem szép. A zenekart a kiváló Stephanidesz Károly vezette ismert rátermettségével, a díszleteket Baumöhrl Artúr festette. A darabnak mély és zajos sikere volt, szinte a bemutató erejével ha­tott. A második felvonás után ismételten meg kellett jelenni a lámpák előtt a szerző­nek is. (N­. J.)

Next