Budapesti Hírlap, 1924. november (44. évfolyam, 232–256. szám)

1924-11-29 / 255. szám

to AZ ELVESZETT MILLIÓ. REGÉNY. 11 Angolul irta WILLIAM LE VUEUX. Ezért halandó, ne félelmeteskedj a hang miatt, ha hallod, de nem ösmered ... Félelmeteskedj a nyavalyáktól, melyek sújtani fognak, ha felfeded a Titkot, mely­nek ismeretlennek kell maradni, a­mig a hatalmas Osiris fel nem szabadítja ... Intelek halandó, mert Osiris, az örökké­való, súlyos öklével üt reád és Harnekht bosszúját fogod testeden érezni. Halandó ellenségeidet sújtsa veszedelem és az árulók vegyék el büntetésüket. Az is­tenek száműzzék őket Amentet-be, az örök homályosság országába ... — Különös, mondtam elmerengve és nagyon komolyan néztem az öreg profesz­­szor szakállas arcába. — Persze, hogy különös! — felelte. — Ez a harangmese nagyon érdekes, de sok­kal későbbi időből származik, mint Me­renptah király kora. Merenptah idejéből sok hieroglifikus írás maradt fenn, de ez más... A szelence, melyről itt szó esik, sokkal későbben került a sírkamrába, sem­mint Merenptah meghalt. — Ismerte tanár úr azt az embert, a­ki a papyrust hozta? — Nem, csak annyit tudok­ róla, hogy remoldnak hivtá­k, nagyon intelligens em­ber volt és a Savoy-hotelben lakott. — Különös, hogy többet nem jött vissza! — Nagyon különös, de azt hiszem, sokat utazik; akkor elment, de meg fog jelenni ,egy napon és a leletet követelni fogja. — No, és a szelence? Mit gondol pro­fesszor úr, mi lehetett a szelencében? — Én bizony semmit sem gondolok, hi­szen a szelence nincs meg! Valószínű, hogy ezer évvel előbb ellopták a sirkam­fából, semmint a papyrus napvilágra került. Gon­dolom, szentségtörő emberek, a­kik a hieroglifákat nem tudták elolvasni és nem sokat törődtek az átokkal és a tíz nyava­lyával, fel is törték a szelencét s az valami elfeledett szemétdombon hever. Elhallgattam. Miért nem mondta meg Arnold a professzornak, hogy a szelence megvan? Meglehet, akkorára a szelence újra búvóhelyet talált; Arnold félelmében újra elrejtette. A legtöbb talált tárgyat csak a papyru­­sokból ismerjük, maguk a tárgyak ritkán kerülnek meg — mondta vigasztalóan a híres tanár. * Későbben végigsétáltunk a múzeumon és a tanár megmutatta Merenptah múmiáját, melynek sírjában a papyrusra ráakadtak. A tanár nagyon szives és szeretetreméltó volt és a fordítását is kölcsönadta, hogy le­másolhassam. Láttam, hogy Arnold felől ő sem tud felvilágosítást adni, elbúcsúztam hát és még aznap este hazautaztam. Másnap, szombaton, mikor a reggeli la­pok megérkeztek és én olvasáshoz láttam, egyszerre szinte megállt a szívem verése. Mintha rémes álmot látnék, egyszerre verej­tékezni kezdett a homlokom és a fejemhez kaptam. Éreztem, hogy forog velem a vi­lág és a nyomtatott betűk táncot jártak zavarodott szemem előtt, mikor újra meg újra végigolvastam a rövid jelentést, mely ennyire kihozott a sodromból. Azután fel­hördültem: — Istenem, ez nem lehet igaz — nem lehet! (Folyt, toy.), . Budapesti Hírűi* 1924 november 29. (255. sz. Üzemtechnikai kiállítás Budapesten. írta Mihályfi Dezső, a Magyar Vasművek és Gépgyáraik Országos Egyesületének igazgatója. A m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben e hónap 29-én megnyíló üzem­technikai kiállítás megérdemelten széleskörű érdeklődést keltett Budapesten. Már a ki­állítás célja is olyan, hogy közérdeklődésre számíthat. A kiállítás műszaki, tudományos és oktató jellegű. .­ A­ kiállítás bemutatásra kerülő adathal­mazával igazolja, hogy Németországban, Ausztriában és hazánkban az utóbbi eszten­dőkben nem szakadt el a fejlődés fonala, az érdekelt üzemek és szakemberek elkö­vettek mindent, hogy az ipar fejlődjék s a termelés tökéletesedjék. A termelés töké­letesedésétől függ az emberiség jóléte és jövendője. Általános emberi célokat szol­gál az, a­ki a termelés módján változta­tásokat eszközöl, újításokat alkalmaz, hogy a cikkek minél tökéletesebben és olcsób­ban legyenek gyárthatók. Az az ipar, az a gyár, a­mely e téren neon halad lépést a konkurrenciával, elpusztulásra van ítélve. A kiállítás igazolja, hogy a termelés tö­kéletesítése terén védekezésre szorulunk, védekezésre a tekintetben, hogy a külföldi verseny által elért eredményeket tudomá­sul kell vennünk és azokat saját termelé­sünk hasznára fordítva, alkalmaznunk kell. Ugyanakkor azonban örvendetes bizonyí­­tékait látjuk a kiállításon annak, hogy egyes magyar cégek a támadók sorába lép­tek, tudniillik magyar cégek olyan meg­figyeléseket és ezen alapulóan változáso­kat végeztek a munka, a termelés rendjé­ben, hogy ezzel a versennyel szemben elő­nyösebb pozíciót sikerült a maguk szá­mára biztosítani. A megkezdett úton tovább kell halad­nunk, tanulni kell másoktól, mindent al­kalmaznunk kell, a­mit más már alkalma­zott és a­mi másnál bevált. Ugyanakkor azonban arra is törekednünk kell, hogy a termelést önálló ötletekkel magunk is előbbre vigyük. Tudomásom szerint üzemtechnikai kiállí­tás Magyarországon még nem volt. Ez lesz az első hazánkban. Azt hiszem, igazat fog­nak adni nekem a kiállítás látogatói abban, hogy a kiállítás magyar része teljesen beleillik abba a keretbe, a­melyet a né­met és osztrák kiállítók anyaga jelölt ki. Németországban évek óta rendeznek már üzemtechnikai kiállítások­at. Valamennyi kiállítás a német mérnökegyesület, illetve a német üzemvezető­ mérnökök munka­­közösségének égisze alatt jött létre. Leg­többje belekapcsolódott abba a vándor­kiállításba, a­melyet ugyanezek az egyesü­letek rendeztek. Ennek a vándorkiállítás­nak anyaga folyton változott, egyes kiállí­tási részek elmaradtak, helyükbe mások léptek, a szerint, a­mint az elmúlt néhány esztendő során a technikai változás egyes ideákat eltemetett, vagy másokat életre­­keltett. A termelésben nem tűrhetünk meg­állást, ha lépést akarunk tartani a világ­­versennyel. A német vándorkiállítás teljes és legfris­sebb anyaga lesz most a technológiai ipar­­múzeumban látható, az az anyag, a­mely legutóbb Bécsben került kiállításra. Annyi csupán a változás, hogy csatlakoztak a ki­állításhoz egyes magyar üzemek is. Örvendetes, hogy a kiállítás rendezői megértésre találtak nemcsak a magyar ma­gánipar, hanem a közüzemek körében is. A kiállítók sorában ott találjuk egymás mel­lett a Magyar Állam­vasutak igazgatóságát, a Budapest székesfővárosi villamos vasutak igazgatóságát, Budapest székesfőváros üze­meit, köztük a gázműveket s az elektromos műveket, igen érdekes tapasztala­tokat a székesfőváros hőgazdálkodásáról a vágóhi­­dakon, a kórházaikban és iskolákban, a M. kir. Államvasutak Gépgyárát, a Ganz és Tsa­r Danubius r.-t.-ot, a Magyar Acélárugyár r.-t., a Magyar-Belga Fémipargyár r.-t., a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű r.-t. és a haladásukról bizonyságot tevő középgyári üzemeket. A magyar anyag éppen úgy, a mint a né­met és osztrák anyag, felöleli az üzemi tech­­nikának egész körét. Bemutat tapasztalato­kat nyersanyagok, félgyár­tmányok és üzemi anyagok felhasználási módjáról, a meg­munkálásról, eljárási módszerekről, szer­számokról, szerszámgépekről, műszerekről, az erőátvitelről, ennek befolyásáról a gyár­tási költségekre, gyári telepek és műhelyek berendezéséről, fűtéséről és világításáról, a gyárak organizációjáról, a normalizálásról, a munkára való hivatottság megállapítá­sáról, a pszichotechnikáról, az hmsképzésről és a mérnöki továbbképzésről, a gazdasá­gos melegfelhasználásról, a közlekedési vál­lalatok és közüzemek külön problémáiról. A haladás, melyet Közép-Európa az utolsó esztendőkben tett, a háború utáni általános lerongyolódás ellenére nem lebe­csülendő. A haladás ténye mellett még kü­lön örvendetes, hogy Németország, Ausztria és Magyarország megtalálta a módját an­nak, hogy tudományos téren együtt­működ­jenek. Az üszemtteknika­i kiállítás tekintetében a kezdés a németek érdeme. Miként annyi egyéb berendezés és intézmény a nyugatról, ez is Ausztrián keresztül jutott hozzánk. A tudományos fegyverba­rátság és együttmű­ködés mindhárom országnak csak becsüle­tére és előnyére válhatik. A magyarság pe­dig büszke lehet arra, hogy ebben az együtt­működésben ez alk­alommal ő is, mint új értékeket termelő tényező mutatkozhatik be. — A behozatal felszabadítása ellenére nő a behozatal. Szinte furcsa, hogy ezt bizonyítani kell. De a behozatalt eltorla­szoló korlátokért cserébe az autonóm vám­tarifa nagyobb tételeit kaptuk, így jutot­tunk azután abba a helyzetbe, hogy szám­adatokkal kell igazolnunk, a­mi különben természetesnek látszanék. A bizonyítás fel­adatát Walko kereskedelmi miniszter vál­lalta magára, a­ki nyilvánosságra hozza, hogy behozatalunk szeptember havában (62.1 millió aranykorona) az előző hónapi­hoz képest (54.1 millió aranykorona) 15 százalékkal emelkedett. Még ennél is kedve­zőbb az október mérlege, (76.6 millió aranykorona), mely szeptemberhez képest 22 és fél százalékkal szökött fel. A két leg­utóbbi hónap behozatala (138 millió arany­korona) az előző év megfelelő két havi idő­szakához viszonyítva (57,7 millió aranyko­rona behozatal) majdnem 106 százalék emelkedést mutat. Ez év első 10 hónapjá­ban a behozatal 550 millió aranykorona értéket képvisel, holott a múlt esztendő megfelelő időszakában csak 353 millió aranykorona behozatalról számolhattunk be. Az emelkedés az idei év javára tehát több, mint 55 százalék. A miniszter utal arra, hogy az utolsó hónapokban behoza­talunk már a békebeli arányokat is túl­lépte, de egyúttal hozzáteszi, hogy ez nem káros jelenség, mert hiszen e mellett keres­kedelmi mérlegünk állandóan javul. Ugyan­is, míg az elmúlt esztendőben behozata­lunknak csak 73 százalékát tudtuk árukivi­tellel fedezni, addig ennek az évnek első tíz hónapjában a jóval nagyobb behozatalnak már 82 százalékát fedezhettük áruexporttal. A miniszter még megnyugtató adatokat so­rakoztat fel annak igazolására, hogy a MÁV áru- és utasforgalma is a folytonos javulás képét mutatja, a­mi bizonyítja, hogy a többszöri tarifaemelés nem ártott meg sem a MÁV-nak, sem az országnak. Hangoztatja a miniszter, hogy Magyaror­szág már augusztus közepe óta sürgeti a szomszéd államokkal való tarifa szerződés­­tárgyalások megkezdését és nem rajtunk múlt, hogy ezek csak december elején kez­dődnek. Ezek a szerződések még jobban megkönnyítik majd a behozatalt. A minisz­ter kijelenti, hogy folytatják a behozatali korlátok lebontását. Még selyemárut is sza­badon lehet behozni. A korlátozások csak a gépiparban maradnak egyelőre fenn, mert itt a vámszemélyzet kioktatása hosszabb időt vesz igénybe. — Svájci folyóirat Magyarország talpra­­állításáról. A Revue de Geneve — Robert de Traz ismert folyóirata — legújabb szá­mában Ottlik György hosszabb tanulmányát közli ,­Magyarország pénzügyi talpraállítá­­sáról.“ Ottlik tanulmánya abból indul ki, hogy a háború után a háborús nacionalista szel­lem ellany­hulásával mindjobban előtérbe léptek a gazdasági szempontok és érdekek. A Nemzetek Szövetsége gazdasági szempont­ból igyekszik a méltánytalan béke hatását enyhíteni. Ezen az alapon vállalkozott elő­ször Ausztria, majd Magyarország támoga­tására. Ez a vállalkozása sikerült is. A ma­gyar kormány gazdasági politikája most elsősorban arra irányul, hogy felújíts­a a gazdasági köteléket Magyarország és Európa többi állama, főképp a szomszédállamok között. Magyarország nemzetgazdaságának hagyományosan gyenge pontja mindig a tőkehiány volt. Az ország hatalmas termé­szeti kincsei kellő tőke hiányában parlagon hevernek. A külföld pénzügyi támogatása mellett Magyarország nagy szerepet tölthet be Európa élelmezésében, másrészt a vi­rágzó Magyarország kitűnő elhelyező piaca tehet Nyugat-Európa ipari termékei szá­mára. A nemzetközi tőkének gyümölcsöző lehetőségeit saját érdekében is ki kell hasz­nálni. XI. FEJEZET. Halál. Ezt olvastam. Rejtelmes tragédia történt tegnap Chesi­­reben, Corby mellett. Nicholson Guy urat reggelre halva találták és halálának körül­­állásai olyan különösek, hogy lehetetlen megjegyzés nélkül napirendre térni felet­tük. Az elhunyt népszerű fiatal birtokos, fia volt Nicholson Jánosnak, az ismert vas­­gyárosnak, a­ki huszonöt esztendőn át kép­viselte kerületét az alsóházban és szép vagyont hagyott egyetlen fiára. A fiatal Nicholsonnak csütörtökön este vendégei voltak ebédre Filmarsh­ Court nevezte kastélyában. A társaság félt tizen­­kettőig mulatott, éjfélkor az utolsó vendég is elment, csak egy fiatal katonatiszt, Ni­cholson barátja maradt éjszakára a kas­tély vendége. Ez a vendég, név szerint Car­­dew kapitány, éjjeli két óra tájban arra éb­redt, hogy metsző, fájdalmas férfi-kiáltások hallatszanak a könyvtárból, mely éppen az ő szobája alatt volt. Fölugrott, hallgató­zott, a kiáltások megszűntek és csak olyan hangok hallatszottak, mint mikor valaki a földön hempereg. A kapitány először volt életében a kastély szállóvendége, nem ismerte a szokásokat s nem vette komolyan a dolgot; senkit sem költött fel s később ő maga is újra elaludt. Mikor reggel a szoba­­leány takarítani ment a könyvtárba, az ajtót kívülről bezárva találta, mint rende­sen és csak akkor rémült el, mikor gazdá­ját a szőnyegen fekve, holtan lelte. Az or­vosi vizsgálat megállapította, hogy a fia­talember már órák óta halva feküdt. Az eset nagy izgatottságot keltett megye szerte. — A Magyarországgal szemben fennállói amerikai igények biztosa. A Neue Freit Presse jelenti Newyorkból, Edwin P. Par­nért, a vegyes igények szabályozására ki­­küldött német-amerikai bizottság döntőbí róját, az Ausztriával és Magyarországgal szemben fennálló igények biztosává két­ségtelenül kinevezik. Azok az alapelvek, a­melyek szerint a Németország ellen való igények szabályozása alkalmával jártak el, ezúttal is mértékadók lesznek. A bizottság első ülését a jövő év március havában fogja valószínűen megtartani. Ausztriában és Magyarországon azt remélik, hogy te­hetséges lesz az amerikai igényeknek mind­eddig titokban tartott részleteit már koráb­ban is közzétenni. Mintegy tíz-húsz millió dollárnyi követelésre számítanak. Az el­kobzott osztrák és magyar tulajdon jelen­legi értékét ezzel szemben tizenöt millió dollárra becsülik. Általában azzal számol­nak, hogy ennek a két országnak a tulaj­donát a német tulajdonnal együtt fölszaba­dítják, tekintet nélkül a leszámolási tárgya­lásokra és azt remélik, hogy a Winslow, mikit a Samuel Winslow Massachussets­­állam republikánus kongresszusig tagja ál­tal annak idején benyújtott törvényjavaslat a kis német tulajdonokat fölszabadítja, a kis osztrák tulajdonokra is elrendeli és Ausztria jóvátétei kötelezettségeinek, sza­bályozására ötévi moratóriumot kap. * — Az utódállamok egymáshoz való gaz­dasági közeledése. A Neues Wiener Tage­blatt szerint a bécsi mintavásár vezető­ségének indítványára az utóbbi időben többizben tanácskozás folyt az osztrák köz­­gazdasági testületek képviselőivel. Arról tárgyaltak, hogy az utódállamok gazdasági szervezetei értekezletet tartsanak. A tanács­kozás eredményéhez képest felőkészítő bi­zottságot küldtek ki a terv megalapozására. Az értekzletet már a legközelebbi bécsi ta­vaszi mintavásár alkalmával rendeznék. Célja az lenne, h­ogy maguknak az érdekel­teknek is alkalmuk legyen az utódállamok­ ipari és kereskedelmi képviselőinek eszme­cseréje révén útját egyengetni, az egyes ál­lamok gazdasági közeledésének. Ha ezek a tanácskozások kézzelfogható eredményekre vezetnek, akkor további értekezletet tervez­nek az utódállamok fővárosaiban. Felme­rült az a gondolat is, hogy belátható időn belül nagygyűlésre hívják egybe az utód­államok gazdasági szervezeteit. A gyűlésre hivatalosak lennének a kormányok és a kereskedelmi kamarák képviselői is. — A Fővárosi Kereskedők Egyesületé­­nek jubiláns díszközgyűlése. A Fővárosi Kereskedők Egyesülete Szterényi József báró elnökletével most tartotta meg rendes havi választmányi ülését, a­melyen elhatá­rozták, hogy az egyesület 25 éves fennállá­sának alkalmából december 10-én, szerdán jubiláris díszközgyűlést rendeznek.­Tekin­tettel arra, hogy a fővárosi kereskedők kö­zül igen sokan fordultak az egyesülethez, hogy indítson mozgalmat az üzletek és mű­helyek bérének havonkénti részletekben tör­ténő fizethetése érdekében, elhatározta a választmány, hogy a kamarával együttesen újból a kormányhoz fordul ennek a kére­lemnek rendeleti úton való szabályozása ér­dekében.­­ Végül tárgyalta a választmány, azokat a panaszokat, a­melyek a 70. szám­i postahivatal késedelmes elvámolásai folytán napról-napra beérkeznek. Sokat­ igazolták, mert a fiatal Nicholsont mindenki szerette és becsülte. Néhányszor gépiesen elolvastam a cik­ket, azután erőt vett rajtam az izgatottság. Fölcsöngettem soffőrömet és egy negyed­óra múlva őrü­letesen száguldottunk a nor­­thamptoni út hosszában. Két óra múlva befordultunk a Pitmarsch­- Court-i park bejáróján. Egy fiatal, szó­fukar inas nyitotta ki a kaput és nem akart semmi információval szolgáni, de én csakhamar megpillantottam a garázs előtt Shaw nagy, szürke gépkocsiját és nála je­lenttettem be magamat. Pár perc múlva találkoztunk a hallban. Shaw komor és sápadt volt s látszott rajta, hogy csodál­kozik azon, hogy engem itt lát. — Borzasztó, borzasztó! — mondta ké­péből kikelve. — Csak hajnalban tudtam meg a dolgot és azonnal ide siettem. A­ rendőrség és az orvosok nagyon titkolóz­nak, úgy látom. •— Én csak ma reggel, az újságokból értesültem erről a tragikus esetről és ter­mészetes, hogy rögtön ide jöttem. Mi az ön vélekedése, Mr. Shaw? Gondolja, hogy gyilkosság történt? — Nem tudom, nem látok tisztán a do­logban. Az az egy bizonyos, hogy iszonyú egy történet esett meg szegény Guyvell Ásta oda van bánatában. Felsóhajtottam. — Elhiszem! Tudom, nagyon szerették egymást. Bementünk egy elegáns kis szalonba és ott Shaw bemutatott egy idősödő, sport­­ruhás úrnák, a­kiről kisült, hogy a hely­beli orvos, Redwood dr. Jovális, vidéki típus volt a rókavadász-doktorok fajából, de most ő is nagyon meg volt döbbenve.

Next