Budapesti Hírlap, 1924. november (44. évfolyam, 232–256. szám)
1924-11-29 / 255. szám
to AZ ELVESZETT MILLIÓ. REGÉNY. 11 Angolul irta WILLIAM LE VUEUX. Ezért halandó, ne félelmeteskedj a hang miatt, ha hallod, de nem ösmered ... Félelmeteskedj a nyavalyáktól, melyek sújtani fognak, ha felfeded a Titkot, melynek ismeretlennek kell maradni, amig a hatalmas Osiris fel nem szabadítja ... Intelek halandó, mert Osiris, az örökkévaló, súlyos öklével üt reád és Harnekht bosszúját fogod testeden érezni. Halandó ellenségeidet sújtsa veszedelem és az árulók vegyék el büntetésüket. Az istenek száműzzék őket Amentet-be, az örök homályosság országába ... — Különös, mondtam elmerengve és nagyon komolyan néztem az öreg profeszszor szakállas arcába. — Persze, hogy különös! — felelte. — Ez a harangmese nagyon érdekes, de sokkal későbbi időből származik, mint Merenptah király kora. Merenptah idejéből sok hieroglifikus írás maradt fenn, de ez más... A szelence, melyről itt szó esik, sokkal későbben került a sírkamrába, semmint Merenptah meghalt. — Ismerte tanár úr azt az embert, aki a papyrust hozta? — Nem, csak annyit tudok róla, hogy remoldnak hivták, nagyon intelligens ember volt és a Savoy-hotelben lakott. — Különös, hogy többet nem jött vissza! — Nagyon különös, de azt hiszem, sokat utazik; akkor elment, de meg fog jelenni ,egy napon és a leletet követelni fogja. — No, és a szelence? Mit gondol professzor úr, mi lehetett a szelencében? — Én bizony semmit sem gondolok, hiszen a szelence nincs meg! Valószínű, hogy ezer évvel előbb ellopták a sirkamfából, semmint a papyrus napvilágra került. Gondolom, szentségtörő emberek, akik a hieroglifákat nem tudták elolvasni és nem sokat törődtek az átokkal és a tíz nyavalyával, fel is törték a szelencét s az valami elfeledett szemétdombon hever. Elhallgattam. Miért nem mondta meg Arnold a professzornak, hogy a szelence megvan? Meglehet, akkorára a szelence újra búvóhelyet talált; Arnold félelmében újra elrejtette. A legtöbb talált tárgyat csak a papyrusokból ismerjük, maguk a tárgyak ritkán kerülnek meg — mondta vigasztalóan a híres tanár. * Későbben végigsétáltunk a múzeumon és a tanár megmutatta Merenptah múmiáját, melynek sírjában a papyrusra ráakadtak. A tanár nagyon szives és szeretetreméltó volt és a fordítását is kölcsönadta, hogy lemásolhassam. Láttam, hogy Arnold felől ő sem tud felvilágosítást adni, elbúcsúztam hát és még aznap este hazautaztam. Másnap, szombaton, mikor a reggeli lapok megérkeztek és én olvasáshoz láttam, egyszerre szinte megállt a szívem verése. Mintha rémes álmot látnék, egyszerre verejtékezni kezdett a homlokom és a fejemhez kaptam. Éreztem, hogy forog velem a világ és a nyomtatott betűk táncot jártak zavarodott szemem előtt, mikor újra meg újra végigolvastam a rövid jelentést, mely ennyire kihozott a sodromból. Azután felhördültem: — Istenem, ez nem lehet igaz — nem lehet! (Folyt, toy.), . Budapesti Hírűi* 1924 november 29. (255. sz. Üzemtechnikai kiállítás Budapesten. írta Mihályfi Dezső, a Magyar Vasművek és Gépgyáraik Országos Egyesületének igazgatója. A m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben e hónap 29-én megnyíló üzemtechnikai kiállítás megérdemelten széleskörű érdeklődést keltett Budapesten. Már a kiállítás célja is olyan, hogy közérdeklődésre számíthat. A kiállítás műszaki, tudományos és oktató jellegű. . A kiállítás bemutatásra kerülő adathalmazával igazolja, hogy Németországban, Ausztriában és hazánkban az utóbbi esztendőkben nem szakadt el a fejlődés fonala, az érdekelt üzemek és szakemberek elkövettek mindent, hogy az ipar fejlődjék s a termelés tökéletesedjék. A termelés tökéletesedésétől függ az emberiség jóléte és jövendője. Általános emberi célokat szolgál az, aki a termelés módján változtatásokat eszközöl, újításokat alkalmaz, hogy a cikkek minél tökéletesebben és olcsóbban legyenek gyárthatók. Az az ipar, az a gyár, amely e téren neon halad lépést a konkurrenciával, elpusztulásra van ítélve. A kiállítás igazolja, hogy a termelés tökéletesítése terén védekezésre szorulunk, védekezésre a tekintetben, hogy a külföldi verseny által elért eredményeket tudomásul kell vennünk és azokat saját termelésünk hasznára fordítva, alkalmaznunk kell. Ugyanakkor azonban örvendetes bizonyítékait látjuk a kiállításon annak, hogy egyes magyar cégek a támadók sorába léptek, tudniillik magyar cégek olyan megfigyeléseket és ezen alapulóan változásokat végeztek a munka, a termelés rendjében, hogy ezzel a versennyel szemben előnyösebb pozíciót sikerült a maguk számára biztosítani. A megkezdett úton tovább kell haladnunk, tanulni kell másoktól, mindent alkalmaznunk kell, amit más már alkalmazott és ami másnál bevált. Ugyanakkor azonban arra is törekednünk kell, hogy a termelést önálló ötletekkel magunk is előbbre vigyük. Tudomásom szerint üzemtechnikai kiállítás Magyarországon még nem volt. Ez lesz az első hazánkban. Azt hiszem, igazat fognak adni nekem a kiállítás látogatói abban, hogy a kiállítás magyar része teljesen beleillik abba a keretbe, amelyet a német és osztrák kiállítók anyaga jelölt ki. Németországban évek óta rendeznek már üzemtechnikai kiállításokat. Valamennyi kiállítás a német mérnökegyesület, illetve a német üzemvezető mérnökök munkaközösségének égisze alatt jött létre. Legtöbbje belekapcsolódott abba a vándorkiállításba, amelyet ugyanezek az egyesületek rendeztek. Ennek a vándorkiállításnak anyaga folyton változott, egyes kiállítási részek elmaradtak, helyükbe mások léptek, a szerint, amint az elmúlt néhány esztendő során a technikai változás egyes ideákat eltemetett, vagy másokat életrekeltett. A termelésben nem tűrhetünk megállást, ha lépést akarunk tartani a világversennyel. A német vándorkiállítás teljes és legfrissebb anyaga lesz most a technológiai iparmúzeumban látható, az az anyag, amely legutóbb Bécsben került kiállításra. Annyi csupán a változás, hogy csatlakoztak a kiállításhoz egyes magyar üzemek is. Örvendetes, hogy a kiállítás rendezői megértésre találtak nemcsak a magyar magánipar, hanem a közüzemek körében is. A kiállítók sorában ott találjuk egymás mellett a Magyar Államvasutak igazgatóságát, a Budapest székesfővárosi villamos vasutak igazgatóságát, Budapest székesfőváros üzemeit, köztük a gázműveket s az elektromos műveket, igen érdekes tapasztalatokat a székesfőváros hőgazdálkodásáról a vágóhidakon, a kórházaikban és iskolákban, a M. kir. Államvasutak Gépgyárát, a Ganz és Tsar Danubius r.-t.-ot, a Magyar Acélárugyár r.-t., a Magyar-Belga Fémipargyár r.-t., a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű r.-t. és a haladásukról bizonyságot tevő középgyári üzemeket. A magyar anyag éppen úgy, a mint a német és osztrák anyag, felöleli az üzemi technikának egész körét. Bemutat tapasztalatokat nyersanyagok, félgyártmányok és üzemi anyagok felhasználási módjáról, a megmunkálásról, eljárási módszerekről, szerszámokról, szerszámgépekről, műszerekről, az erőátvitelről, ennek befolyásáról a gyártási költségekre, gyári telepek és műhelyek berendezéséről, fűtéséről és világításáról, a gyárak organizációjáról, a normalizálásról, a munkára való hivatottság megállapításáról, a pszichotechnikáról, az hmsképzésről és a mérnöki továbbképzésről, a gazdaságos melegfelhasználásról, a közlekedési vállalatok és közüzemek külön problémáiról. A haladás, melyet Közép-Európa az utolsó esztendőkben tett, a háború utáni általános lerongyolódás ellenére nem lebecsülendő. A haladás ténye mellett még külön örvendetes, hogy Németország, Ausztria és Magyarország megtalálta a módját annak, hogy tudományos téren együttműködjenek. Az üszemtteknikai kiállítás tekintetében a kezdés a németek érdeme. Miként annyi egyéb berendezés és intézmény a nyugatról, ez is Ausztrián keresztül jutott hozzánk. A tudományos fegyverbarátság és együttműködés mindhárom országnak csak becsületére és előnyére válhatik. A magyarság pedig büszke lehet arra, hogy ebben az együttműködésben ez alkalommal ő is, mint új értékeket termelő tényező mutatkozhatik be. — A behozatal felszabadítása ellenére nő a behozatal. Szinte furcsa, hogy ezt bizonyítani kell. De a behozatalt eltorlaszoló korlátokért cserébe az autonóm vámtarifa nagyobb tételeit kaptuk, így jutottunk azután abba a helyzetbe, hogy számadatokkal kell igazolnunk, ami különben természetesnek látszanék. A bizonyítás feladatát Walko kereskedelmi miniszter vállalta magára, aki nyilvánosságra hozza, hogy behozatalunk szeptember havában (62.1 millió aranykorona) az előző hónapihoz képest (54.1 millió aranykorona) 15 százalékkal emelkedett. Még ennél is kedvezőbb az október mérlege, (76.6 millió aranykorona), mely szeptemberhez képest 22 és fél százalékkal szökött fel. A két legutóbbi hónap behozatala (138 millió aranykorona) az előző év megfelelő két havi időszakához viszonyítva (57,7 millió aranykorona behozatal) majdnem 106 százalék emelkedést mutat. Ez év első 10 hónapjában a behozatal 550 millió aranykorona értéket képvisel, holott a múlt esztendő megfelelő időszakában csak 353 millió aranykorona behozatalról számolhattunk be. Az emelkedés az idei év javára tehát több, mint 55 százalék. A miniszter utal arra, hogy az utolsó hónapokban behozatalunk már a békebeli arányokat is túllépte, de egyúttal hozzáteszi, hogy ez nem káros jelenség, mert hiszen e mellett kereskedelmi mérlegünk állandóan javul. Ugyanis, míg az elmúlt esztendőben behozatalunknak csak 73 százalékát tudtuk árukivitellel fedezni, addig ennek az évnek első tíz hónapjában a jóval nagyobb behozatalnak már 82 százalékát fedezhettük áruexporttal. A miniszter még megnyugtató adatokat sorakoztat fel annak igazolására, hogy a MÁV áru- és utasforgalma is a folytonos javulás képét mutatja, ami bizonyítja, hogy a többszöri tarifaemelés nem ártott meg sem a MÁV-nak, sem az országnak. Hangoztatja a miniszter, hogy Magyarország már augusztus közepe óta sürgeti a szomszéd államokkal való tarifa szerződéstárgyalások megkezdését és nem rajtunk múlt, hogy ezek csak december elején kezdődnek. Ezek a szerződések még jobban megkönnyítik majd a behozatalt. A miniszter kijelenti, hogy folytatják a behozatali korlátok lebontását. Még selyemárut is szabadon lehet behozni. A korlátozások csak a gépiparban maradnak egyelőre fenn, mert itt a vámszemélyzet kioktatása hosszabb időt vesz igénybe. — Svájci folyóirat Magyarország talpraállításáról. A Revue de Geneve — Robert de Traz ismert folyóirata — legújabb számában Ottlik György hosszabb tanulmányát közli ,Magyarország pénzügyi talpraállításáról.“ Ottlik tanulmánya abból indul ki, hogy a háború után a háborús nacionalista szellem ellanyhulásával mindjobban előtérbe léptek a gazdasági szempontok és érdekek. A Nemzetek Szövetsége gazdasági szempontból igyekszik a méltánytalan béke hatását enyhíteni. Ezen az alapon vállalkozott először Ausztria, majd Magyarország támogatására. Ez a vállalkozása sikerült is. A magyar kormány gazdasági politikája most elsősorban arra irányul, hogy felújítsa a gazdasági köteléket Magyarország és Európa többi állama, főképp a szomszédállamok között. Magyarország nemzetgazdaságának hagyományosan gyenge pontja mindig a tőkehiány volt. Az ország hatalmas természeti kincsei kellő tőke hiányában parlagon hevernek. A külföld pénzügyi támogatása mellett Magyarország nagy szerepet tölthet be Európa élelmezésében, másrészt a virágzó Magyarország kitűnő elhelyező piaca tehet Nyugat-Európa ipari termékei számára. A nemzetközi tőkének gyümölcsöző lehetőségeit saját érdekében is ki kell használni. XI. FEJEZET. Halál. Ezt olvastam. Rejtelmes tragédia történt tegnap Chesireben, Corby mellett. Nicholson Guy urat reggelre halva találták és halálának körülállásai olyan különösek, hogy lehetetlen megjegyzés nélkül napirendre térni felettük. Az elhunyt népszerű fiatal birtokos, fia volt Nicholson Jánosnak, az ismert vasgyárosnak, aki huszonöt esztendőn át képviselte kerületét az alsóházban és szép vagyont hagyott egyetlen fiára. A fiatal Nicholsonnak csütörtökön este vendégei voltak ebédre Filmarsh Court nevezte kastélyában. A társaság félt tizenkettőig mulatott, éjfélkor az utolsó vendég is elment, csak egy fiatal katonatiszt, Nicholson barátja maradt éjszakára a kastély vendége. Ez a vendég, név szerint Cardew kapitány, éjjeli két óra tájban arra ébredt, hogy metsző, fájdalmas férfi-kiáltások hallatszanak a könyvtárból, mely éppen az ő szobája alatt volt. Fölugrott, hallgatózott, a kiáltások megszűntek és csak olyan hangok hallatszottak, mint mikor valaki a földön hempereg. A kapitány először volt életében a kastély szállóvendége, nem ismerte a szokásokat s nem vette komolyan a dolgot; senkit sem költött fel s később ő maga is újra elaludt. Mikor reggel a szobaleány takarítani ment a könyvtárba, az ajtót kívülről bezárva találta, mint rendesen és csak akkor rémült el, mikor gazdáját a szőnyegen fekve, holtan lelte. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a fiatalember már órák óta halva feküdt. Az eset nagy izgatottságot keltett megye szerte. — A Magyarországgal szemben fennállói amerikai igények biztosa. A Neue Freit Presse jelenti Newyorkból, Edwin P. Parnért, a vegyes igények szabályozására kiküldött német-amerikai bizottság döntőbí róját, az Ausztriával és Magyarországgal szemben fennálló igények biztosává kétségtelenül kinevezik. Azok az alapelvek, amelyek szerint a Németország ellen való igények szabályozása alkalmával jártak el, ezúttal is mértékadók lesznek. A bizottság első ülését a jövő év március havában fogja valószínűen megtartani. Ausztriában és Magyarországon azt remélik, hogy tehetséges lesz az amerikai igényeknek mindeddig titokban tartott részleteit már korábban is közzétenni. Mintegy tíz-húsz millió dollárnyi követelésre számítanak. Az elkobzott osztrák és magyar tulajdon jelenlegi értékét ezzel szemben tizenöt millió dollárra becsülik. Általában azzal számolnak, hogy ennek a két országnak a tulajdonát a német tulajdonnal együtt fölszabadítják, tekintet nélkül a leszámolási tárgyalásokra és azt remélik, hogy a Winslow, mikit a Samuel Winslow Massachussetsállam republikánus kongresszusig tagja által annak idején benyújtott törvényjavaslat a kis német tulajdonokat fölszabadítja, a kis osztrák tulajdonokra is elrendeli és Ausztria jóvátétei kötelezettségeinek, szabályozására ötévi moratóriumot kap. * — Az utódállamok egymáshoz való gazdasági közeledése. A Neues Wiener Tageblatt szerint a bécsi mintavásár vezetőségének indítványára az utóbbi időben többizben tanácskozás folyt az osztrák közgazdasági testületek képviselőivel. Arról tárgyaltak, hogy az utódállamok gazdasági szervezetei értekezletet tartsanak. A tanácskozás eredményéhez képest felőkészítő bizottságot küldtek ki a terv megalapozására. Az értekzletet már a legközelebbi bécsi tavaszi mintavásár alkalmával rendeznék. Célja az lenne, hogy maguknak az érdekelteknek is alkalmuk legyen az utódállamok ipari és kereskedelmi képviselőinek eszmecseréje révén útját egyengetni, az egyes államok gazdasági közeledésének. Ha ezek a tanácskozások kézzelfogható eredményekre vezetnek, akkor további értekezletet terveznek az utódállamok fővárosaiban. Felmerült az a gondolat is, hogy belátható időn belül nagygyűlésre hívják egybe az utódállamok gazdasági szervezeteit. A gyűlésre hivatalosak lennének a kormányok és a kereskedelmi kamarák képviselői is. — A Fővárosi Kereskedők Egyesületének jubiláns díszközgyűlése. A Fővárosi Kereskedők Egyesülete Szterényi József báró elnökletével most tartotta meg rendes havi választmányi ülését, amelyen elhatározták, hogy az egyesület 25 éves fennállásának alkalmából december 10-én, szerdán jubiláris díszközgyűlést rendeznek.Tekintettel arra, hogy a fővárosi kereskedők közül igen sokan fordultak az egyesülethez, hogy indítson mozgalmat az üzletek és műhelyek bérének havonkénti részletekben történő fizethetése érdekében, elhatározta a választmány, hogy a kamarával együttesen újból a kormányhoz fordul ennek a kérelemnek rendeleti úton való szabályozása érdekében. Végül tárgyalta a választmány, azokat a panaszokat, amelyek a 70. számi postahivatal késedelmes elvámolásai folytán napról-napra beérkeznek. Sokat igazolták, mert a fiatal Nicholsont mindenki szerette és becsülte. Néhányszor gépiesen elolvastam a cikket, azután erőt vett rajtam az izgatottság. Fölcsöngettem soffőrömet és egy negyedóra múlva őrületesen száguldottunk a northamptoni út hosszában. Két óra múlva befordultunk a Pitmarsch- Court-i park bejáróján. Egy fiatal, szófukar inas nyitotta ki a kaput és nem akart semmi információval szolgáni, de én csakhamar megpillantottam a garázs előtt Shaw nagy, szürke gépkocsiját és nála jelenttettem be magamat. Pár perc múlva találkoztunk a hallban. Shaw komor és sápadt volt s látszott rajta, hogy csodálkozik azon, hogy engem itt lát. — Borzasztó, borzasztó! — mondta képéből kikelve. — Csak hajnalban tudtam meg a dolgot és azonnal ide siettem. A rendőrség és az orvosok nagyon titkolóznak, úgy látom. •— Én csak ma reggel, az újságokból értesültem erről a tragikus esetről és természetes, hogy rögtön ide jöttem. Mi az ön vélekedése, Mr. Shaw? Gondolja, hogy gyilkosság történt? — Nem tudom, nem látok tisztán a dologban. Az az egy bizonyos, hogy iszonyú egy történet esett meg szegény Guyvell Ásta oda van bánatában. Felsóhajtottam. — Elhiszem! Tudom, nagyon szerették egymást. Bementünk egy elegáns kis szalonba és ott Shaw bemutatott egy idősödő, sportruhás úrnák, akiről kisült, hogy a helybeli orvos, Redwood dr. Jovális, vidéki típus volt a rókavadász-doktorok fajából, de most ő is nagyon meg volt döbbenve.