Budapesti Hírlap, 1924. november (44. évfolyam, 232–256. szám)
1924-11-16 / 244. szám
1924 nvember 16. (244. sz. Budapesti Biblai* nagy álmodozó g-moll szonátája volt, melyet gazdagon árnyalt billentéssel, érdekesen elgondolt felépítésben mutatott be. Saját kompozícióját is játszotta ezúrttal: Schumann b-dúr szimfóniájának témáiból finoman szőtt goblént. — Unger Ernő zenekari hangversenyének vendége Chéridjian svájci zongoraművésznő volt, ki Rimszky Korzakov dsz-moll versenyét játszotta színes plasztikával. Újdonságul D'Indynek, a nagy francia mesternek egy gyenge kiadatlan fiatalkori opuszát, Hunyadi János című szimfóniáját hallottuk. A félszáz évvel ezelőtt írt alkotás egyetlen érdekessége vagy értéke, hogy a Hunyadi-indulóval kezdődik és a Himnusszal végződik. * (Dirk Fock.) A polifónia virágzása idején a hollandusok voltak egész Európa tanítómesterei a munkában. Nem volt ritka eset, hogy némelyik kitűnő, holland muzsikust vagy énekest az egymás művészetére féltékeny fejedelmek többször is megszöktették. Később, amint egyre hatalmasabb arányokban bontakozott ki a holland géniusz a képzőművészetben, lassan kint lehanyatlott a holland zene és még ma sem mérkőzhetek a nyugati népek muzsikájával. Hogy Hollandia mégis belekapcsolódott a zenekultúra áramlataiba, elsősorban egyik nagy fiának, Mengelberg karmesternek köszönheti, akinek nagyszerű művészete világszerte csodálat tárgya. Mengelbergnek rövidesen versenytársa fog akadni egy fiatal honfitársának, Dirk Focknak személyében, akit ma este hallottunk először a Wiener Sinfonie Orchester hangversenyén. Dirk Fock csak a múlt évben tűnt föl Bécsben, ahová Amerikából jött. Nem a vidám, nyugodt, szelíd életörömöket élvező szőke hollandus típusa, hanem belga vérrel keveredett idegember. Nyugtalanul tagolt mozdulatai, amelyek tökéletesen kirajzolják nemcsak a frázisokat, hanem a ritmikai figurákat is, rendkívül szuggesztív erővel hatnak. ízlése és eleganciája megóvja az akrobata mutatványoktól, vezénylésének egyszerű eszközeivel hihetetlenül föl tudja korbácsolni az orkesztert. Kár, hogy műsora nem volt alkalmas arra, hogy fantáziáját, stílusérzékét, felfogásának távlatait megismerhessük. Az este súlypontja Csajkovszkij patetikus szimfóniája volt. Ez a kompozíció, melyet Richter és Nikisen hoztak divatba, még mielőtt az orosz karmesterek fölvették volna műsorukba, banalitásaival és brutalitásaival nem nyújthat bepillantást az orkeszterművész lelkének titkaiba, nem vetíthet ki onnan semmi újat, vagy érdekeset. Teknikailag tökéletes volt a szimfónia előadása. Acélos keménységgel, szikrázó élességgel vágtak a kozákritmusok, parfümös szirup-édességgel ömlött a szalonkantiléna és fékevesztett nyerseséggel tombolt a vurki ősereje. A színek gazdagsága és forrósága, a kataklizma minden tombolása sem felejteti a gondolatok sekélyességét és hétköznapiságát. Dirk Fock interpretálásában is Csajkovszky darabjának legnagyobb értéke a zenekari virtuózitás maradt. Brahms akadémiai megnyitójára ne vesztegessünk szót. Debussy ,,Egy faun délutánja“ című zenekari eklogájában kihozott mindent az orkeszterből, ami dekadenciát, idegrezgést, szinvibrálást egy ilyen egészséges, józan bécsi fiatalságból ki lehet hozni. A sör és az ópium azonban messze van egymástól. A faun szerelmiláza sehogysem akart átizzani a fafuvók száraz tónusain. A zárószám, a Tannhäuser megnyitója volt, mely teljes pompájában ragyogott. Közben Steiner Ferenc énekelte zenekari kísérettel Mahler Gusztávnak ,A vándorlegény dalai című ciklusát. A négy megragadó aláfestésű dal minden finomsága érvényesült a művész előadásában, bár sajnálattal tapasztaltuk, hogy orgánumát az idő erősen kikezdte. A Vigadó termei ma is zsúfolásig megteltek, a közönséget egy csapásra meghódította a fiatal holland karmester, akit viharos ovációval ünnepeltek, de jutott bőven az elismerésből Steiner Ferencnek és a zenekarnak is. (h. e.) * (A Waldbaurr-Kerpely vonósnégyes nagy sikere Londonban.) A Waldbauer- Kerpely vonósnégyes november 15-én Londonban, az Aeolian Hall-ban nagy sikerrel hangversenyezett. A nagyhírű magyar vonós-kvartett zsúfolásig .mégt°U a hatalmas terem, s a közönség, lelkesen ünnepelte a magyar művészeket. A hangversenyről a Daily Telegraph ezeket írja: Fölösleges ennek a vonósnégyesnek kiváló erényeit ismét kiemelni, mert elégszer bebizonyította, hogy művészetben megmérkőzik minden más kamarazenetársasággal. Az összjáték művészetét a tökéletesség legmagasabb fokára vitte. Mostani estéjükön is nagyszerűen érvényesült csodálatos összhangjuk és átérzésük, a rip játékuknak legnagyobb varázsa. A legkisebb árnyalatot is mesteri készséggel és tisztasággal játszák meg. Mindegyik számuk nagyszerű volt, különösen a Mozart négyes, amelyben tökéletes finomsággal tolmácsolták Mozart csipkeszerű könnyedségét. * (A Budai Dalárda jubileuma.) December 7-én és 8-án ünnepli meg a Budai Dalárda fennállásának hatvanadik évfordulóját. A jubileumi ünnep az ország dalosegyesületeinek részvételével fog lezajlani. December 7-én délelőtt ünnepi szentmisét celebrál a budai Mátyás-templomban Csernoch János bíboros-hereexprimás, mise alatt a Budai Dalárda régi magyar egyházi dalokat énekel. A mise után 12 órakor ünnepi közgyűlést tartanak a budai Vigadótéri, amelyre hivatalosaik a kormányzó, József kir. herceg és családja, a kormány tagjai, a diplomáciai kar,külföldi vendégek. Itt mutatják be a Budai Dalárda 60 év alatt nyert bel- és külföldi kitüntetéseit és díjait. Este 7 órakor a pesti Vigadóban díszhangversenyt rendez a Dalárda, melyen Lampérth Géza alkalmi ódáját Körmics Paula szavalja. Fellépnek továbbá szólószámokban Hubay Jenő, Pusztai Sándor, Schuler Alajos és még számosan. A Budai Dalárda bemutatja azokat a főbb számokat, amelyekkel 60 éves pályafutása alatt itthon és a külföldön legnagyobb sikereit aratta. December 8-án délelőtt a Budai Dalárda jubileumával kapcsolatosan az Országos Dalosszövetség rendkívüli közgyűlést tart, míg délután 5 órakor a Dalosszövetség hangversenyt rendez a pesti Vigadóban a Budai Dalárda tiszteletére. A hangversenyen a különböző vidéki és budapesti dalosegyesületek énekelnek. Színház * (Az Operaház heti műsora.) Az Operaházban vasárnap a Rózsalovagot adják, a melynek címszerepében Dömötör Ilona az idén először lép fel. Kedden a Bolygó hollandit játszák. Szerdán az Aida kerül szilire. Csütörtökre a Pillangó kisasszonyt tűzték ki. Pénteken lesz Kéméndy és Máder népszerű magyar balettjének a Mátyvácska királykisasszonynak ötvenedik előadása az Operaházban. A jubiláns estén a címszerepet Ptasinszky, Pepi játssza.. A balett előtt a Parasztbecsület kerül színre. Szombaton megismétlik a Szevillai borbély előadását, utána pedig a Rózsa lelke táncpoémát táncolja Plasinszky Pepi és Sándor Tibor. Vasárnap, november 23-án délután 5 órai kezdéssel a Parsifal van műsoron, amelyben Haselbeck, Székelyhidy, Szemere, Szende, Kálmán a főbb szereplők. Kedden, november 25-én ismét jubiláns est lesz az Operaháziján. Ez alkalommal éri el ugyanis a Farsangi lakodalom a huszonötödik előadását. (Az új szezon első bemutatója az Operaházban.) Az évad első bemutató előadása csütörtökön, november 27-én, a Mirandolina című szerelmi játék lesz, amelynek zenéjét Mozart a La finta Giardiniera című daljátékéhoz szerzette. A darab új szövegét Goldoni Fogadósnéjának és az eredeti daljáték szövegének felhasználásával Hevesi Sándor dr. írta. A dalmű bemutatóján a főbb szereplők: Sándor Erzsi, Marsebakó Rózsi, Halász Gitta, Maleczky Bianka, Gábor, Pataki, Szende, Komár. A zenei részeket Tittel Bernát karmester tanította be és ő is vezényel. Az előadás rendezését Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója vállalta. * (A Nemzeti Színház heti műsora.) Teljesen új szereposztással és betanulással kerül színre a jövő hét péntekén Herczeg Ferenc Bizánca, Csathó Kálmán új rendezésében. A repriz főbb szerepeit P. Márkus Emilia, Váradi Aranka, Vízvárt Mariska, Abonyi, Kürti, Bakó, Horváth, Nagy Adorján, Fehér, Mihályfy Béla, Bartos, Giramszeghy, Szőke, Gabányi és Tímár József játsszák. A felújítás mérsékelt helyárakkal kerül színre. Ugyancsak mérsékelt helyáru előadás lesz vasárnap délután a Makrancos hölgy és hétfőn este a Fösvény. Csathó Kálmán nagysikerű darabja, a Házasságok az égben köttetnek című vígjáték csütörtökön és vasárnap este, továbbá a jövő kedden szerepel műsoron. Ezenkívül, szerdán a Süt a napot és szombaton a Vén gazembert játsszák. * (A Kamaraszínház műsora.) Pirandello pompás komédiája, A becsületesség öröme, amely a Kamaraszínház múlt heti bemutatóján olyan nagy sikert ért el, ezen a héten szerdán és szombaton van műsoron. A kis színház másik nagysikerű darabját, a Candidat, csütörtökön és vasárnap este játsszák. A Szevillai borbély az idei repriz teljes szereposztásátaan kedden van műsoron. * (30—37 Marica grófnő.) A Marica grófnő előre eladott táblás házak sorozatában ezen a héten érkezik el a Király Színházban a 30—37-ik előadásig. Most és a jövő vasárnap délután, mérsékelt helyárakkal a népszerű Árvácska, a melynek vasárnap délutáni előadásai állandóan táblásak. * (Ma délután először félhelyárakkal a Kisértetek a Renaissance Színházban.) Cs. Alszeshy Irma, Baló, Harsányi, Táray, Tőkés. * * (A Városi Színház műsora.) Hétfőn: Carmen (Jadlowker, Basilides Mária), kedden: Emili Velencében, szerdán: Hoffmann meséi (Jadlowker és Sándor Erzsi), csütörtökön: Egy éj Velencében, pénteken a Zsidónő, szombaton Egy éj Velencében, vasárnap délután Troubadur, este Egy éj Velencében. Az esti előadások fél nyolc órakor, a délutániak három órakor kezdődnek. * (A Nótás kapitány hete) lesz a Fővárosi Operettszínház jövő hete is. Estérőlestére Farkas Imre szenzációs sikerű operettjét adják az ismert nagyszerű szereposztásban. Vasárnap délután a Drótostól kerül színre. * (Az elcserélt gyermek nagy sikere.) A Magyar Színház jövő heti műsorát Georg Kaiser diadalmas remekműve, .Az elcserélt gyermek uralja, amely vasárnap, hétfőn, szerdán, pénteken és a jövő vasárnap kerül színre. Kedden, csütörtökön, szombaton Heltai Jenő vidám és bűbájos Masamódja van műsoron. Most vasárnap délután a Sasfiók, a jövő vasárnap délután a Johanna mérsékelt helyárakkal. * (Öt darab a Renaissance Színház váltakozó repertoárján.) A jószivű asszony ma, vasárnap, továbbá kedden és szombaton (Simányi Mária, Forrai Rózsi, Makláry, Bérczi], Nagy Gyula, Földy Anna, Sebestyén Ilona, Turan Ida), a Kis muszkák csütörtökön (Somlay, Bérczy, Turay, Bordás Rózsi, Tőkés Anna, Nagy Margit, Makláry), a Csókoljon meg! hétfőn, pénteken és vasárnap (Somlay, Simonyi Mária, Harsányi, Bérczy, Makláry), szerdán a Haláltánc (Somlay, Forgács, Gellért) és vasárnap délután, telihelyárakkal a Hárem (Németh Juliska, Kürthy György, Bérczy Ernő) kerül színre. * (A Vígszínház jövő hetét) az üvegcipő, Molnár Ferenc új vígjátéka dominálja. Oly kivételes az érdeklődés az Üvegcipő iránt, hogy az újdonságot szerdát kivéve, a hét minden estéjére kitűzték. Szerdán a Bunbury kerül színre. Most vasárnap délután lesz a Vadkan első mérsékelt helyűm előadása. * (Hatszor játsszák Az olasz asszonyt) a jövő héten a Belvárosi Színházban. Vasárnap, hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és a jövő vasárnap kerül színre a példátlanul mulatságos Szenes-vígjáték, amely mindig táblás házakat vonzott. Kedden és szombaton a színház másik slágere, .A nagyhercegnő és a pincér megy. Most és a jövő vasárnap délután A nagyhercegnő és a pincér mérsékelt helyárakkal. * (A Blaha Lujza Színház slágere, a Fügefalevél) minden este Honthy Hanna, Somogyi Nusi, Harmath Hilda, Baross, Sárosy, Matány, Gallai ragyogó együttesében. Ezenkívül Kökény Ilona és Boross-kuplék. Török Rezső paraszt-tréfája Berky Lilivel és Gózonnal. Vasárnap délutánonként, mérsékelt helyárakkal, kabaré-műsor. * (Schönherr, Forró Pál és Színi Gyula darabjai Forgács Rózsi Kamaraszínházában.) November 23-án kezdi meg Forgács Rózsi kamaraszínháza idei előadássorozatát. Első újdonságul Schönherr pompás parasztkomédiája. A föld kerül szinre elsőrendű szereposztásban. Utána mindjárt magyar bemutató következik, mégpedig Forró Pál és Színi Gyula háromfelvonásos, egzotikus miliőben lejátszódó színjátéka, amely az idei színházi szezon egyik kimagasló eseményének ígérkezik. A nagy érdeklődéssel várt irodalmi bemutató valószínűen december 8-án lesz és előreláthatóan uralni fogja a kamaraszínház ezidei műsorát. Hangverseny. * (Bokor Judith) gordonkaművésznő 60 hangversenyre szerződött az idén és egész Európát bejárja. Budapesten nov. 23-án fog hangversenyezni, ahol a Bocherinikoncertet, Bach-szonátát, Schubertadaggiot játssza. Jegyek Bárdéknál. (Koncert). * (A Harmonia hangversenyei.) Sauer Emil nov. 21-iki egyetlen zongoraestéjére, az óriási jegyvásárlás folytán, néhány napon belül jegyet nem lehet kapni. A világhírű trosé-kvartettet dec. 3-iki és 4-iki estéjén az idén is zsúfolt terem fogja ünnepelni. Lóránd Edith, a külföldön is elsők között emlegetett magyar hegedűművészilő olaszsvájci-német és osztrák hangversenykörntja alkalmával Budapesten is hangversenyt ad nov. 26-án. Arányi Ferenc, a legkiválóbb magyar hegedűművészek egyike külföldi körútja alkalmával Budapestet is érinti és dec. 6-án adja hegedűfestéjét Grósz Vilmos kitűnő zongoraművész közreműködésével. * (Holló Klára és Sugár Károly.) a Nemzeti Színház művészének sanszon- és szavalóestje a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, november 20-án este 8-kor lesz. Jegyek Fodornál (Váci utca 1.) * (Keéri-Szántó Imre) román turnéját mindvégig a magyar és román sajtó legnagyobb elismerése kísérte. Mindenütt zsúfolt ház előtt játszott úgy, hogy kolozsvári hangversenyét meg kellett ismételnie. Pesti koncertje nov. 19-én lesz, amelyen a többi között szimfonikus etűdöket, Kodály újdonságot és Chopin-műveket játszik. Jegyek Bárdéknál. (Koncert). * (Pekáry Manci) a fiatal, tehetséges énekesnő magyar estét ad december 6-áin, a melyen Balázs, Fráter és Serly dalokat énekel cigányzene kísérettel. (Koncert). * (A Regnum Mariamon ünnepi hangversenyén, amelyet Csernoch János dr. hercegprímás aranymiséje alkalmából vasárnap délután fél 6 órakor, a Zeneművészeti Főiskola nagytermében rendez, megjelenik Albrekt kir. herceg, Izabella és Gabriella kir. hercegnők és a katolikus társadalom szine-java, élén Schioppa Lőrinc pápai nunciussal. Szerepelnek: Dohnányi Ernő dr., Székelyhidy Ferenc dr., Tarnay Alajos, W. Reichenberger Olga és a Regnum Marianum énekkara a Cecilia-kórussal. A hangverseny kezdetén Shvoy Lajos szentszéki tanácsos, a Regnum Marianum plébánosa fogja a nap jelentőségét méltatni. Jegyek még korlátolt számban a Regnum Mariannáiban (VII., Damjanich utca 50. sz.) és a hangverseny kezdete előtt a pénztárnál kapható 10.000—100.000 koronáért. * (Pantomim- és táncest) 14 kitűnő táncosnővel, eredeti pantomimzenével, remek díszletekkel, költeménysoetéttel, ma fél 6-kor a Vigadóban. Jegyek az esti pénztárnál. (Koncert). * (Claire Bauroff) a világhírű táncfenomén budapesti szereplése a legnagyobb érdeklődést kelti. Szenzációs pantomimjét, amelyet Bécsben óriási sikerrel adott elő, 22-én mutatja be Budapesten a Renaissance Színházban éjjeli előadásban. A 8 képből álló pantomim a mozgás és mimikai művészet egyesítése, amely úgy gyönyörű alapgondolatával, mint kidolgozásával, díszletezésével szenzációt keltő lesz. A jegyeket a Renaissance pénztára, Bárdék és a Koncert r.-t. árulják. (Koncert rendezése). * (A japán dal- és zeneköltészet) legújabb alkotásait most első ízben lesz alkalma megismerni a magyar közönségnek, azon a magas nívójú és gazdag programú művészi estén, amelyet a Magyar Nippon Társaság (Hamva Kyokai) rendez november 25-én, este fél 9 órakor, a pesti Vigadó nagytermében. Az estén eredeti japán népdalokat énekel M. Nosii Elza operaénekesnő; japán zeneszerzeményeket adnak elő Felvinczi Takács Alice hegedűművésznő és Sztankiewicz Anna zongoraművésznő. Jakamochi Okana és más japán költők verseit szavalja Simonfy Margit művésznő; japán műdalokat énekel Demény Artur, a magyar kir. Operaház tagja; Szabolcsi Erzsébet írónő új alkalmi költeményét előadja Széchi Böske, a Magyar Színház művésznője; Puccini Pillangókisasszonyának áriáit énekli M. Nosti Elza koloratúraművésznő; a japánokról és magyarokról beszél Mezey István dr.; a japán zenéről ad elő Szentgály Antal. Jegyet erre a művészi estére 20—60 ezer koronás árakban a Magyar-Nippon Társaság titkári irodájában (VIII., Német utca 45. I., telefon: József 143—64) és a Magyar Úri Kaszinó (IV., Egyetem tér 5. I.) megbízottjánál lehet váltani. * (Fodor hangversenyei.) (Jegyiroda, Váci utca 1.) Bárdos Alice és Fónagy Irma együttes zenekari hangversenye az Operaház zenekarának közreműködésével. Titlei Bornál vezényletével: nov. 26. Műsoron Schumann. Mozart. Saint-Saens. Jászt. Hoór Tempis Erzsébet ária- és dalestje: dec. 7. Honti József zongoraestje: dec. 18. Bárány—Szerémi—Zipernovszky—Ulrich női vonósnégyes 1. kamarástje: dec. 19. Léner vonósnégyes 3 bérletestje: dec. 29., jan. 3. és 6. * (Magyar Művészek Szövetkezete — Rózsavölgyi hangversenyei.) Breiner Erzsi zongoraestje: nov. 18. A szent Domonkosrendi egyházközség hangversenye: nov. 21. Dohnányi-Telmányi szonátaestei: nov. 22. és 25. Schubert Kantáta, Debussy, Cui stb. Karok a Fővárosi Énekkar nov. 22-i hangversenyén. Steiner Böske hegedűestje: nov. 24. Dohnányi zongoraestje: nov. 27. Waldbauer-Kerpely: nov. 28. Bartók I. Dvorák ász-dúr kvartettek. Brahms c-moll zongorakvartek Dohnányival. Bach h-moll mise nov. 29. Vezényel: Lichtenberg. Szólisták: Tihanyi, Basilides, Székelyhida, Kálmán, Marik Irén zongoraestje: nov. 29. Friedman Ignác zongoraestje: nov. 30. Chopin-est: dec. 2. Armentano Antonio nagyhírű olasz hősbariton operaénekes ária- és dalestje: december 4. Budai Dalárda jubiláris díszhangversenye: dec. 7. Weisz Margit II. estje: dec. 8. Dohnányi egyetlen föllépése zenekarral: dec. 9. A mester Mozart á-dúr versenyét játssza ez alkalommal először saját kadencáival. Wiener Philharmoniker, a világ első szimfonikus zenekara. Kleiber Erich vezényletével: dec. 10. Romantikus: dec 11., Beethoven műsorral. Harnischieger Teri ária- és dalestje: dec. 14. oll a „RIFINICT50“ speciális látszeréssefi intéseiben, Budapest, IV., E gerinta*tér 6. it