Budapesti Hírlap, 1924. november (44. évfolyam, 232–256. szám)
1924-11-16 / 244. szám
12 * (Zs. Kabos Ilonka, a zseniális zongoraművésznő dec. 13-án hangversenyezik. (Koncert). KcSÍSÍSEB. * (Az Apolló Színház ragyogó műsora.) Zerkovit:—Harmath bűbájos hollandi operettje, Szőke Szakáll mulatságos bohózata, A fantom című francia vígjáték, a Szaporodás című parasztkomédia, valamint a látványos revüképek és kitűnő magánszámok ezen a héten is színre kerülnek a következő főszereplőkkel: Gellért Lajos, Szőke Szakáll, Sarkadi Aladár, Radó Sándor, Borsomi István, Fritz Ödön, Sándor József, Erdeiyl dr., Földérii, Fekete, továbbá ,Sólyom Janka, Lázár Mária, Haraszti Míci, Dajbukát Ilona, Raskó Ilona, Posner Magda, Sziáz Ha, stb. Mozihelyárak. (Telefon: József 150—01.) filmszíneű. * (Capitol Filmpalota a Keleti-pályaudvar mellett) grandiózus műsorral megnyílik november 25-én. * (NJU) Elisabeth Bergner, Emil Pannings, Conrad Wudt főszereplésével és A száguldó Veréb, amerikai bureszk az ainaidban. (3/st, 5, V47, V49, 10). * (Turán-Mozgó.) (Nagymező-utca 21): Vadászat a agg vadakra Afrika dzsungeljeiben, Mr. és Mrs. Jonhson expedíciójának története, (6 felv.): Az utca hősei, nagyvárosi történet egy kis emberrel. (6 felv.)Előadás kezdete: 3 órától. SZÍNHÁZ ás MISZI. Budapest, vasárnap, 1924. november 16. Operah láz: Rigoletto (7). Nemzeti Színház: O. a.: Süt a nap (3). este: Gyarkovics lányok (7). Nemzeti Színház Kamara Színháza: A becsületeséig öröme Oie). Városi Színház: D. u.: MolnAcáka királykikisszony (3). este: Egy éj Velencében (ÁS). . . Renaissance Színház: D. u.: Kisértelek (A4). este: A jószivű asszony (ÁS).' Vígszínház: D. u.: A vadkan (3). este: Az üvegcipő (ÁS). Fővárosi Operett Színház: D. u.: A drótostól (3). este: Nótás kapitány (ÁS). ..Jaonar Színház: D. u.: Sasfiók (3). este: Az elcserélt gyermek (148). Király Színház: D. u.: Árvácska (3), este: Marica grófnő (146). Belvárosi Színház: D. u.: A nagy hercegnő és a pincér, este: Az olasz asszony (AS). Blaha Lujza Színház: D. u. 044) és este: Fügefalevél, stb. 049). Apolló Színház: D. u.: 044) és este: Szé őfensége! Szeánsz, stb. (8). Iflrézkörúti Színpad. Ui műsor 049) Vidám Színpad—Békeffy-kabaré: Ui műsor Kezdete pontosan 9 órakor Royal Orfeum Nemzetközi Varieté: D. u.: (4) és este: Novemberi műsor (8). tai Posta Hírlap 1924 november 16. (244. sz.) Papagáj: Novemberi műsor (11). Kis komédia: Az ürömvölgy-villa. Meiss Piccadilly, Rott, Steinhardt stb. (18)Cormin Színház: A vándorló fóka, Szerelem piaca. Zeppelin III, Magyar és Angol Híradó. Előadások kezdete úgy hétköznap, mint vasárnap 5, negyed 8 és negyed 10 órakor. Uránia: Csak nővel ne! ... Moly Tamás regénye 8 felv.. Párisi divatrevü 1 felv.. Amerikai film burieszk 2 felv. Előadások kezdete 3. %5.AT. 149 és 10 órakor. Kamara: Csak nővel ne (Szokolay Osv. Táray F.), Burieszk, Híradók, Zeppelin III. Előadások kezdete: %4. 5. %7. 19 és 10 órakor. Mozgókép-Otthon (182—82). A vándorló fóka (7 felv.), Opmmtündér (Priscilla Dean, 7 felv.) Előadások 4, 6, 8 és 10 órakor. Omnia: (1 1—25). NJU. Tragikomédia 7 fejezetben. Száguldó veréb, amerikai bureszk Előadások 5, 7 és 9 órakor. A színházak heti műsora: Magyar kir. Operaház. Kedd: A bolygó hollandi. Szerda: Aida. Csütörtök: Pillangókisaszszony. Péntek: Parasztbecsület Mályvácska királykisasszony (ötvenedszer). Szombat: A szevillai borbély, Rózsa lelke. Vasárnap: Parsifal. Nemzeti Színház. Hétfő: Liliomfi. Kedd, csütörtök és vasárnap este: A házasságok az égben köttetnek. Szerda: Süt a nap. Péntek: Bizánc. Szombat: A vén gazember. Vasárnap délután: A makrancos hölgy. Kamara Színház. Hétfő, péntek: Nincs előadás. Kedd: A szevillai borbély. Szerda, szombat: A becsületesség öröme. Csütörtök és vasárnap: Candida. Városi Színház. Hétfő: Carmen. Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este: Egy éj Velencében. Szerda: Hoffmann meséi. Péntek: A zsidónő. Vasárnap délután: Trubadúr. Renaissance Színház. Hétfő, péntek és vasárnap este: Csókoljon meg! Kedd, szombat: A jószivü asszony. Szerda: Haláltánc. Csütörtök: Kis muszkák. Vasárnap délután: A hárem éjjel: Der Gedanke (Wegener-vendégjáték). Vígszínház. Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, szombat és vasárnap este Az üvegcipő. Szerda: Bunbury. Vasárnap délután: Imádom! Magyar Színház. Hétfő, szerda, péntek és vasárnap este: Az elcserélt gyermek. Kedd, csütörtök, szombat: A masamód. Vasárnap délután: Johanna. Király Színház. Egész héten minden este: Marica grófnő. Vasárnap délután: Árvácska. Belvárosi Színház. Hétfő, szerda, csütörtök, péntek és vasárnap este: Az olasz asszony. Kedd, szombat este és vasárnap délután: A nagyhercegnő és a pincér. Fővárosi Operettszínház. Egész héten minden este: A nótás kapitány. Vasárnap délután: A drótostót. Blaha Lujza Színház. Egész héten minden este: Fügefalevél stb. Vasárnap délután: Puszipajtások stb. Apolló Színház. Egész héten minden este és vasárnap délután: Szépfensége. Fantom stb. Terézkörúti Színpad. Egész héten minden este: Új műsor. Vasárnap délután: Gyermek- előadás. 1 TOBonnetty és «©um©» * (Vörösmarty-miimné az Omniában.) Holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor rendezi az Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület Vörösmarty - ünnepét az Omniamozgóképszínházban. Zichy Jenő gróf elnöki megnyitóbeszéde után Jászai Mari elszavalja a Szózatot, majd Rákosi Jenő tant előadást Vörösmartyról. Ezután Vörösmarty költeményei és megzenésített versei kerülnek bemutatásra Kürti József, Simonffy Margit, Szende Ferenc, Berg Ottó és Ernyei József előadásában. Vikár Béla ünnepi költeményét mondja el vetített képekkel illusztrálva. Az ünnepen József Ferenc dr. is megjelenik. * (A Lafontaine-Társaság megemlékezése Jókairól.) A Lafontaine Irodalmi Társaság, amelynek egyik legfőbb programja a legkiválóbb magyar írók, művészek és tudósok kultúrájának világszerte való megismertetése, — a legutóbbi elnöki tanácsi ülésében elhatározta, hogy Jókai alkotásaiból több idegen nyelven, itt Budapesten és néhány nagy külföldi kultúrközéppontban, kiváló írók és művészek közreműködésével nagyszabású előadásokat fog tartatni. Az első ilyen jubiláns előadást a Társaság tavasz elején fogja megtartani Budapesten. * (A Szent Margit Kör kulturestéje.) A Katolikus Főiskolai Hallgatónők Országos Szent Margit Köre szombaton kulturestét rendezett. Az estén Marczell Mihály dr., a pesti Szent Imre Kollégium igazgatója A női pszike és a vallás címen előadást tartott. * (Könyvnyomtatás fejlődése.) A Baross Gábor Körben ma Tóth Lajos joghallgató előadást tartott a könyvnyomtatás fejlődéséről és a magyarországi könyvnyomtatók helyzetéről. Előadását, amelyben részleteesen ismertette az alaptémákkal összefüggő kérdések egész sorozatát, a közönség tetszéssel fogadta. * (A Szabad Egyetem előadásai.) A Szabad Egyetem ezidei előadásait november 24-ikén, este fél 6 órakor kezdi meg az egyetem ásványtani intézetében (Vill. Muzeum-körut 4. sz.). Tanfolyamai a következők: Hétfőn Gárdonyi A.: A könyv története, és Biró Lajos: A rovarvilág biológiájából. Kedden Ihrig Károly: A középosztály, és Tolnai Vilmos- A romanticizmaus irodalmunkban. Szerdán Fodor Ferenc: A gazdasági élet földrajzi feltételei, és Szíjártó M.: Fizikai kísérletek (hullámmozgások) Csütörtök Szabó Zoltán: Az örökléstan, és Heller Farkas: A munkáskérdés Magyarországon és a külföldön, Koma Gyula: A tudományos munka módszerei, eszközei és technikája. Pénteken Dávid Antal: Az ókori babiloniak, és Takács Zoltán: A Kelet művészete (vetített képekkel) Szombaton Szabó Zoltán: Az idegrendszer anatómiája. Az előadások teljesen nyilvánosak. * (Előadások.) Az Országos Közegészségi Egyesület népszerű előadás-sorozatának november 18-án, kedden lesz a megnyitása. Az első előadást az egyetem I. számú fizikai intézetében (VIII., Eszterházy utca 7.) délután 6 órakor Juba Adolf dr. egyetemi m. tanár tartja A nemi betegségek elleni küzdelem a családban címmel. Prohászka Ottokár megyéspüspök november 19-én, szerdán délután 6 órakor, Reflexiók Spenlernek Untergang des Abendlandes című munkájára címmel a sajtófőiskolán (Mária Terézia tér 8., III. emelet, nagyterem) előadást tart. Vendégeket szívesen látnak. Az Országos Nemzeti Klub november 19-iki vitaestéjén Túri Béla tart előadást A kanadai kivándorlás címmel. * (A Korvin Mátyás Egyesület közgyűlése.) A Korvin Mátyás Magyar-Olasz Egyesület november 19-én, szerdán délután 5 órakor, a Tudományos Akadémia üléstermében tartja közgyűlését. Berzeviczy Albert elnök jelentése után bemutatják a zárószámadásokat és a költségvetést, majd megejtik a választásokat. A közgyűlés után Kasztner Jenő pécsi egyetemi tanár bemutatja Vngheria libera nel Risorgienento italiano című tanulmányát. * (A Gyermektanulmányi Múzeum új helyiséget kap.) A Magyar Gyermektanulmányi Társaság 1910-ben létesítette a világ első gyermektanulmányi múzeumát. A múzeum most a fővárosi Pedagógiai Szeminárium épületének negyedik emeletén van két kis helyiségben összezsúfolva. A norvég kultuszminiszter megbízta Johnson Gieste evangélikus lelkészt, hogy a múzeum szervezetét, berendezését és anyagát tanulmányozza és tegyen erről jelentést a norvég kormánynak. A lelkész érdeklődéssel és bámulattal tanulmányozza a magyar kultúréletnek ezt a specialitását. A horvát tanítóegyesületek kongreszszusa elhatározta, hogy Zágrábban gyermektanulmányi múzeumot létesít és a magyar múzeumhoz fordult tájékoztatásért. A fővárosi tanács most elhatározta, hogy a múzeum számára új helyiséget építtet a Pedagógiai Szemináriumban. * (A Népszava-könyvkereskedés kiadásai.) Kísérteties éjjel és egyéb elbeszélések. Ezzel a címmel Peterdi István fordításában Csehov Antalnak, a nagy orosz írónak egy sereg novellája elbeszélése jelent meg. Ez az első kötet bevezetője Csehov valamennyi elbeszélése sorozatos kiadásának Csehovnak mindig nagy magyar olvasóközönsége volt, amely most majd a maga teljes egészében kapja kézhez és ismerheti meg kedvelt orosz írójának műveit. A sorozatos fordítás kiadása nem fölösleges munka. A most megjelent első kötet, amelynek ára 60.500 korona, minden könyvkereskedésben kapható. mmmmaam. miipsig ii "" kizárólag 24. h fr occas e hó 15-én kezdi meg. ddai Az összes raktárom levő áruk tetemesen leszállított árakon kerülnek eladásra. Férfi- és fiai szövetosztály: Férfi ruhaszövet, 14. em.tr.............. tr'aparuhára való kelme.................... domespun eredeti angol....................... fzigríin- és télikarackelme.................. Kockás és csikós női ruhaszövet. Gyapjúhasán civatcsíkokban........... Kimgarn eheviott, loemtr................ Női divatkelme, kockás és csikós 180 78.000 140.OOG 178.000 -220.000 42.500 45.P0C 67.000 88.000 Vészonosztály: Kelengyevászon............................................. Mosott chifison.................................................... Piroskavázon, a cég specialitása .... frepedővészon, elsőrendű minőség.... Paplanlepedóvászon, t&Q cmtr............. Konyhatörlő- és szakajtóruha............. Asztalkészlet, damaszt, 6 személyes Nappali Ing, saját készítményei............ Nadrág, saját készítményt..................... Hálóing, saját készítmény..................... 15 19 22 43 55 15 253 53 53 99 .500 000 .500 .500 .500 .500 .ooo .000 .ooo ooo Moscosstély: Grenadin, duplaszéles, világos színekben........................... Mosóvolt, valódi francia, remek mintákban..................... Ruhavászon divatszinokban................................................... hímzett grenadín, gyönyörű kimintázás............................. Japán creppe, világos alapon, mintákban............................. Sponge, remek kimintázás, iOO emtr..................................... Creppelin, legújabb divatcikkek, lOit emtr....................... Tennis? flaneil......................................................... ...........22.000, appetflane 1 minden divatszinben.............................................. Batineoflanei S3 divatszinben..................................................... Flaneia divatflaneil gyönyörű mintákban............................ Doubleflaneil, elsőrangú minőség, legújabb mintákban 17 500 19 500 19 500 37.500 25 500 48 500 48 500 33 000 28 500 41 OOO 43.500 Ba.OOt 5@lyem@ssta8y: Crepe de chine divatkelmékben.................................................. 128 OO* Georgette minden divatszinben.................................................... 135 OOt Tricotselyem, nehéz minőség........................................................145 001 Charmeuse liberty színekben ....................................................... 165.001 Óriási választék valódi angol és francia férfi és női kelme&Bőr selymekben, zefírekben és kamaszt ázsikbam leszállított áraké» A felhalmozódott m$r&déU®k&$ karácsonyi occasso árban árusítom. v