Budapesti Hírlap, 1924. december (44. évfolyam, 257–279. szám)

1924-12-13 / 266. szám

1924 december 13. 7266. sz.) Budapesti Hírlap mutatás napján 53,9 százalékos fedezettel birt. Az elmúlt héten az állam adós­ságának törlesztésére 850,619.057 koro­nát fordított s ezzel a fizetésével adóssága 1,974.780,734.975 koronára apadt. A váltó­tárca december 7-én 1963.2 milliárdra rú­gott.­­ A P. K. leszállította a hitel kamatlá­bát. A Pénzintézeti Középpont vezetősége eredményes akciót folytat a hitelválság enyhítse és a hitelezési kamatbázis leszál­lítása érdekében. A legutóbb tartott igazga­tósági ülésén megállapította, hogy príma kezeknek már 15 százalék mellett is ad pénzt. Ez alkalommal az úgynevezett posta­pénzek kihelyezési kamatját is leszállította két százalékkal, az eddigi évi 20 százalék helyett 18 százalékra. A postapénzek köl­­csönkamatára vonatkozóan ezenfelül egy elvi megállapítást is hozott az igazgatóság és pedig azt, hogy a postahitelek kamat­lába a mindenkori bankráta plusz 555,5 százalék lesz. Ennek következtében a bank­kamatláb leszállítása esetén a postapénzek kamatbázisa is automatikusan csökkenni fog.­­ Fontos figyelmeztetés azok számára, a­kiknek Ausztriában követeléseik van­nak. Az összeomlás óta hozott új osztrák törvények az adósságok 30, illetőleg 40 esz­tendei elévülését általában 3 esztendőre redu­kálták. Ez azonban csakis az új adósságokra vonatkozik. Azok a követelések, illetőleg adós­ságok, a­melyek 1916 április 1. előttről szár­maznak, 30, illetőleg 40 év múlva évülnek el úgy, mint azelőtt. Olyan adóságok, a­melyek 1920 január 1. előttről származnak, 1926 de­cember 31-én évülnek el. Olyan adósságok viszont, a­melyek 1920 január 1. óta keletkez­tek, 1924 január 31-vel elévülnek, ha a három évi elévülési terminus addig letelik. .A­kinek tehát Ausztriában 1920 január 1. utánról való követelései vannak, jól teszi, ha nyomban érvényesíti ezeket, illetőleg nyomban megin­dula a bírósági eljárást, mivel az adósság keletkezése után három évvel a bíróságok a követeléseket az új törvények értelmében el­évülteknek tekintik. — Vita az aranymérlegről A Magyar Nemzetgazdasági Liga Kossalka János mű­egyetemi tanár elnöklés­ével tartott mai ülé­sén folytatta vitáját az aranymérleg kérdé­séről. Dömötör László dr., a Hangya igaz- Bató­ ügyésze a szövetkezetiek szempontjai­ból foglalkozott a mérlegvalódiság helyre­­á­ll­tásának problémájával. Kifejtette, hogy a szövetkezetek szükségesnek tartják a va­lódi mérleg helyreállítását.­­ A következő felszólaló, Lázár Andor dr. ügyvéd szerint az aranykoronában való mérlegkészítésnek azt a célt kell szolgálnia, hogy a mérlegek a vállalatok vagyoni helyzetét úgy a rész­vényesek, mint az adóhatóságok előtt a va­lóságnak híven tüntessék fel. Ezután Bár­­czy Dezső h. államtitkár, a Futura igazga­tója, majd Poseh Gyula a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatója ismertette a mérlegvalódiság kérdésében elfoglalt állás­pontját s végül Baross Gábor Balás Károly előadását tolmácsolta. — A shillingszámitási törvény életbelép­tetése Ausztriában, Bécsből jelentik. A kor­mány a nemzeti tanács mai ülésén tör­vényjavaslatot terjesztett be a shillingszá­­mitás bevezetéséről, aranypénzérmék veré­séről és a valutaügyet érintő egyéb rendel­kezésekről. A törvényjavaslat rövid neve shillingszámítási törvény. A törvényja­vaslat pénzegységinek a shillinget nyil­vánítja, a­melyet az átszámítás­nál 10.000 koronával kell egyenlőnek venni. A nyilvános jogú testületek és ható­ságok stb. számára a shillingszámítás január 1-től kezdve kötelező, más testü­letek számára tetszés szerinti. Külön ren­delet állapítja meg azt az időpontot, a­melytől kezdve az utóbbi testületek s azon­kívül a kereskedelmi törvények értelmében üzleti könyvek vezetésére kötelezett sze­mélyeknek is shillingekben kell szám­ol­­niuk. A koronában teljesítendő kötelezett­ségeket január 1-étől kezdve shillingekben is lehet teljesíteni. — Gyümölcsfáink védelme. Gyümölcs­termelésünk biztosítása és fejlesztése érdeké­ben a föld­mivelésügyi miniszter rendeletet adott ki, a­melyben a gyümölcsfák megvédé­séről, valamint az almamoly, gyümölcspenész, vasasodás és a táskaszilva elleni rendszeres védekezésről intézkedik. Ebben az ügyben az érdekelt közönségnek a Rovartani és Kom­ami Állomások igazgatói december 29-én délelőtt fé9 órakor Kecskeméten, január 3-án délelőtt 5­ 9-kor pedig Győrött tartanak szakszerű elő­adást. — Kereskedelmi összeköttetésünk Bosz­nia-Hercegovinával. A budapesti Kereske­delmi és Iparkamarában Bittner János alelnök elnöklésével értekezlet volt, a­melyen Székely Artur dr. titkár ismertette a régi Bosznia- Hercegovina mai gazdasági viszonyait és azo­kat a lehetőségeket, a­melyeket Bosznia- Hercegovina Magyarország kivitele és nyers­anyagbeszerzései tekintetében nyújt. Az érte­kezlet elfogadta az előadó javaslatát, a­m­ely szerint a magyar kormánynak mielőbb konzu­látust kellene felállítania a Bosznia területén. Értékpapírpiac, Budapest. Kis forgalom mellett tartott irányzat. Az üzlet ma is úgyszólván, kizárólag a Ganz- Danubiusra koncentrálódott, mely több mint 100.000 hával emelkedett. A papírt igen erős kozok vásárolják, de igen erős kon­­tremin­ kezek adják is. Állítólag a kontre­­min beszorításáról van szó. Szilárd volt a Magyar Cukor is. Egyébként a kurzusok általában a tegnapi záróárfolyam szintjén mozogtak. Az utótőzsdén a prolongáció (ma rende­zési nap volt), simán ment végbe, igen kis prolongációs kamatalapon. A délutáni magánforgalomban változat­lan árfolyamokon és üzlettelen irányzat mellett előfordultak: Magyar Hitel 523, Osztrák Hitel 176, Pesti Hazai 3680, Ke­reskedelmi Bank 1250, Hazai Bank 148, Általános Takarék 132, Ingatlanbank 235, Cukor 2750, Kőszén 3350, Salgó 586, Uri­­kány 978, Kohó 445, Ganz­ D. 3415, Szász­vári 340, őstermelő 245, Ált. Bank 12­ 75, Bőripar 97. Bécs. A mai tőzsde elgyengült, az árfolya­mok azonban alig 2%-al estek vissza. Zárlat: Osztrák Hitel 168, Angol-Magyar Bank 38­6, Salgó 561, Rima 129, Magyar Általános Kőszén 3.110, Cukor 2.570, Magyar Hitel 500 1-,, Alpesi 392’4. Délivasút 56, Juli Süd 49511. Állam­­vasút 457, Kaiburg 48.1, Magyar Hofbart 135 Győri vagon 57 VI. Klotild 43.1. Esztergom- Szászvári 325, Guttmann 380. Győri olaj 98, Horvát Cukor 838, Neuschloss 2.450, Magyar Jelzálog 75, Dunagőzhajózás 1000, Szlavónia 69, Rima 127 Valutapiac, Budapest. Egy aranykorona — 15.025)g papírkoronával (a dollár hivatalos pénzárfo­­lyama szénáll) A Magyar Nemzeti Bank mai hivatalos árai: Osztrák korona 1.0350—1.0400. Bécs 1.0350 —1.0400. Cseh korona 2199—2210. Prága 2219 —2231. Dinár 1081—1101. Belgrád 1101—1107. Leva 529— 535. Szófia 534—536. Leó 374—376. Bukarest 374—376. Lira 3147—3177. Milano 3167—3183, Francia frank 3937—3957, Paris 3937—3957, Belga frank 3587—3615, Brüsszel 3617—3635, Svájci frank 14140—14280 Zürich 14240—14310, Angol font 343000—347000, Lon­don 345000—347000. Dollár 73070—73650. Newyork 73520—73900. Holland forint 29390— 29640. Amszterdam 29690—29840. Dán korona 12750—12880. Kopenhága 12950—13020. Svéd korona 19575—19725. Stokholm 19825—19923. Norvég korona 10950—11110, Krisztiánia 14150 —11210, Billió­n. márka 17270—17420, Berlin 17470—17560. 5 dolláros bankjegynél kisebb dollárcimletek 72.970—73650. A nemesfémpiac árai: Ezüst egykoronás 6150—6350, kétkoronás 12.300, forintos 16.500 —17.000, öt­koronás 31.500—32.500, szinezüst 1500—1550, szinarany 50—50.500, arany busz­­koronás 333—335 000, platina 210—212.000 korona. Zürik. (Zárlat.) A budapesti kifizetés ma 0.00700i-en zárult, Paris 27.55. London 24.24. Newyork 516.37.50, Brüsszel 25.25. Milánó 22.22.50. Hollandia 208.50, Berlin 122-90. Bécs 0.0072.70, Szófia 3.75, Prága 15.57.50. Varsó 99. Bukarest 2.25.50, Belgrád 7.75. Délutáni forgalom: Budapest 0.007014. Ber­lin 122.90, Bécs 0.007270, Prága 15.585$, Varsó 99.—. Belgrád 7.80. Szófia 3.75, Bukarest 2.671$, Atén 9.40. Konstantinápoly 2.85. Mi­lano 22.22­­$. Madrid 72.25. Paris 27.65. Brüsz­­szel 25.40, London 2423.125$. Newyork 516.35. Bécs. néoszazárlat. Budapest 0.96.30—­ 0.07.10 (0.96.70), Berlin 16912. Varsó 13650, Prága 2148, Belgrád 1065, Szófia 517, Buka­rest 361, Milano 3058, Madrid 9900. Pária 3818. Brüsszel 3510. Zürich 13770. London 334000. Newyork 71060. Valutazárlat. M. ko­­róna 0.94.70—0.95.90 ( 0.95.30). Berlin. Devizazárlat. Budapest 0.0057.15—­ 0.0057.35 (0.0007V4). Bécs 0.005917. Prága 12.685$. Varsó 80.80. Kard­owitz 80.75. Buka­rest 2.155­$. Szófia 3.04. Belgrád 6.28. Milano 18112. Madrid 55.80. Lisszabon 19.75. Pária 22.51. Brüsszel 20.67. Zürich 8136. London 19731$. Newyork 420. Valutazárlat. M. korona 0.0056.S0—0.0057 ( 0.0056.90). Prága. Devizazárlat. Budapest 0.0453—­ 0.0503 (0.0478). Bécs 0.04797 Is. Berlin 819. Varsó 654.871$. Bukarest 17.72%. Belgrád 50.875$. Szófia 24.86. Konstantinápoly 18.875$. Atén 62.50. Alexandria 165. Milano 147.25. Madrid 477. Lisszabon 162. Zürich 659.50. Pária 183.50. Brüsszel 167.75. London 16000. New­york 3405. Valutazárlat. M. korona 6.OIVISi 0.05­­0.04KL Zágráb. Budapest 0.0916. Amszterdam. Budapest 0.0033she. Newyork. Budapest 0.0013. és eiedmény. Budapest. Gabonapiac, a más terménytőzsde ugyan­csak szilárd volt, noha Amerikából lanyha tendenciát jelentettek. A forgalom csak ten­geriben volt feltűnően élénk, a többi cikkek­ben ma sem volt jelentősebb üzlet. Csikánóban a májusi búza l’/a, a májusi rozs 1. a májusi tengeri 2­/s. Newyorkban a búza 114 centtel olcsóbb. A szomszédos bécsi és prágai tőzs­dék szilárdsága és e piacokról jelentkező gaz A budapesti értéktőzsde hivatalos jegyzései ezer koronákban. Legutóbbi záró CI*), mai legkisebb (II.), legnagyobb Cil­.) és záró CIV.) árfolyamok. ( n. m. IV. Államadóssági kötvények: 4% kor. jár. . . “ — — “ 5)4% hadik. . . — — — — 6% hadik­ölcsön — — — — Bankok: Angol-M. Bank . 10 Atlantica ..... ^8 B. Agrár . * . . . *1 7 Iparbank .... ® Angol-Osztrák . 228 Földhitelb. . . . 260 Fabank ...........„ j1 Hazai ........... Szlavón, jelz. • ¡ |2 Hermes ..... 3® Lloyd­bank ... 2 Amer. Bank » . . 1 Agrarbank ... ~ 1 Alt Bank .... Magyar Hitel . . Ingatlan..........."Jo M.-Cseh Iparb. . “1­­Forgalmi ..... •** Jelzálog ...........N­ Keresk. Hitel. . . *“ Leszámít .... " Magyar-Német . TM Olasz­ bank ... yz Közp. Jelzál. . • Városi Bank . . * Merkur.............. " Nemzeti...........A­l Osztr. Hitel. . . . J Keresked. . . . .1275 Verkehrsbank . . Wiener Bankver. 120 Hungária .... 40 41 21 28 68 51 6 6 260 265 — 4 149 150 — 62 30 31 2 2 1 1 50 50 12 13 518 Í2S 230 235 20 21 43 43 - 79 22 23 74 75 — 22 — 20 — 22 — 7 9 9 — 23 171 177 1225 12h0 — £0 — 118 40 z7 53 6 223 262 4 150 62 81 2 1 50 12 519 23 21 44 79 22 74 22 20 2: 7 9 27 173 1245 50 lis Takarékpénztárak: — Biztosítók: Belvárosi .... Lipótvárosi ... . Fővárosi ..... HO Kőbányai lak. . 1? Általános .... Moktár.............. Hazai................ I. M. B..............&700 Fonciére...........'^6 85 39 37 7­­­7 1.0 110 110 — — 16 135 123 132 125 1?5 185 187 185 .8680 8670 3160 630 — 8­00 8­50 — 106 *196 Magy-Franc. . • 560 450 4­5 45 Pannónia bizt .2600 — 2700 210­ Pátria . . . . . 90 88 102 90 Jég ............ . 118— 125 125 Malmok: Back-malom . . 63 63 64 6B Borsod-Misk. . 196 195 200 197 Concordia . .. . 43 46 48 4­ Békéscsabai ... 85— — — Budapesti . .. . Hl 133 142 140 Törökszemt­n... 31 31 32 31 Gizella . . . ._ 65 63 65 64 Hungária . . 121 126 130 128 Aszfalt és kátr. 18 l n. m­. tv. Király ...... 81 ~ |2 32 Pesti Victoria . . 275 -70 272 272 Transdanubia . . 65 — 63 68 Bányák és téglagyárak: 17 19 18 430 420 445 440 .1310 .216 1325 1280 . 106 ICO 103 03 . 56 62 58 52 .13 — 13 13 . 90 —­­ 90 . 340 — S33 S36 . 84­ 335 822 840 . 450­­ 450 445 . 29 28 80 29 . 125 — — 175 . 180 — 190 135 .2350 — 2860 2326 . 69 — 70 0 .830 0 3250 3350 3850 86 89 95 95 . 32 28 82 78 . 120 116 00 115 . 590 580 590 582 . 5—55 .100 — - -Bauxit tr. Beocsini . Borsodi szén Szentlőrinci Csepeli építő Cement . . Északmagv. Szászvári . Kohó .... István tégla Köb. gőztégla Dräsche . .. Magnezit . . Aszfalt . . . Ált. kőszén Kerámia . . Móri szén . Nagybátooyi Salgó Sajókondói sz. Újlaki . . . Unió bánya Urikányi . . 970 970 1000 970 Vasművek és gépgyárak. Erődi vagyon Kóburg . . Corvin-gép . Csáky . . . Gazd. Gép . Fábián . . . Fegyver . . Fémkeresk. Frankl A.­­­­­anz-Dan. . Ganz-Vill. . Kistarcsai . Györffy W. Hoffherr . . Kaszab . . . Kissling . . Kühne . . . Láng . . . • • Lipták . . . Mág........... Magyar acél Belga fém • Mérleggyár Motorgyár . Ólomáru . . Chaudoir . . Vegyipar . . Vaggongyár Palágyi . . . Rex hajó . . Rima .... Roessemann . 117 120 126 125 48— 47 463 — 3 6 12 12 12 220 218 219 2­5 69 69 71 71 1130 1185 1190 1150 20— 20 20 170 160 170 16 8200 3200 8370 31110 160016­5 17101680 12 52 54 52 65 78 80 78 135 138 142 185 19 37 40 879 10 12 11 38 89 40 89 130 125 137 185 *0 *0 20 27 26 27 27 210 207 210 1 208 160 153 161 160 19 19 19 19 29 19 80 29 24 22 23 2­ 175 180 185 180 20— 20 21 69 62 tia 11n 114 3 4 3 133 132 166 57— 61 63 Rothmüller Schuller Wörner . , Mechanika L­II. III. IV. 7­­7 67 63 60 69 42 43 46 43 65 —­— 65 20— — 20 160 156 163 160 69— —.— 18— 13 16 34— — 34 Nyomdák: bőv. nyomda Franklin . , Kunossy Révai............. . 104 96 102 ICC5 5 5 SS 88 97 90 . 39_ 36 358 8 8 8 . 103 90 ICO 9-; 6o 60 70— 72 71 . 3— 4 4 . 53 8 . 4— 4 4 Slephaneum Uiságüzem Wodianer . Cukorgyárak: Délcukor .... °65 640 ®a0 54 Horvát cukor . • ’ M cukor . . . .‘2675 2*0 2770 274' Georgia ...........46 i 451 466 453 Mezőhegy cuk. . 220 211 220 _u Stummer . . . .252a 2625 -67s 25.0 Olajmüvek: Marosvásárhelyi F­C — Olajmüveik ... K• 101 111 110 l n. in ív. Sörgyárak és szeszipari vállalatok: Baróti ....2 . 2 . R­észvénysör . 865 360 380 878 Temesi szesz 210— —245 Fővárosi sör 40 41 42 41 Gschwindt . .• •212 106 210 208 Győri szesz .• •.--— * Keglecivh . .— — 10 10 Királysör . •­74— — -* Polgári sör . 645 —650 650 Krausz szesz 58 57 56 Pannónia sör— 20 21 2­ Tem. sör . . 165 165 175 176 Szállodák és gyógyfürdők: Hungária . . . .3800 — — Royal . . . . Égisz .... Ligetszan. . Schwartzer , Lukácsfürdő . 89 39 40 39 18— . 76 75 80 SC 11 11 12 11 Betűöntődé . . Papír ...... Felten . . . . . Győri bőr . . . Hangya . . . . Kábel . . . . . Királyautó . . Német mezőg. őstermelő . . . Gummi . ... . Vasúti forg. . . Interrextra . . . Star-film . . . Telefon . . . . Turul cipő . . . Unioszinház Szolnoki . . . . Zagyvapárfalv­ I. ír. ni rv. 114110 115 112 aso * 44 42 11251100112.'1ICO b6 97 97 24 28 25 21— — —8K02 — 2 2 144IcO 145 132 240236 2i5 248 ki 3280 .'92 :89 ‘>43-t0 260 276 2’) 22 23 z24d — 40 40 186— 133 188 12 mm— —• 8s— — 4 — 4 4 11n 11 Textilipari vállalatok: Élelmiszervállalatok: 55 44 51 44 5 24 24 25 24 22 22 25 23 29— 28 •>?— — 35 16 61— 50 rö Halkeresk. Haltenyésztő Óceán . . . . Püspöki . . . Tokaji bor . Vill. pezsgő . Gáz. és villamossági vállalatok. Ált Gázizzó . • Ált légszesz . . Izzó . • • Just-izzó . Auer . . . Fu­ebus . Vasmegyei Lámpa . . 19 18 20 19Szikra ...»•• 595 —6.0 «10Török ...... 8?6 820 825 *25Wander . . » • »2­0 .­­2Szénkének . . . 660 —850 860Labor • 84 82 93 88 97 95 98 91 Különféle— — — — Grapiumosó Szövő-Kötő , Goldberger Győri textit Juta . . . • , Karton . . . Kender . . . Szegedi kender . Unió textil . . . Jacquard szövő , • • • * » • • 1 11*1 4 I • • • • • Chinoin Danica . Diana . Spódium Flóra . . Műtrágya . . Keleli-Murányi Klein .... Klotild ...» Pharmacia . Bárdi .... t . Bóni . Brassói .... Corvin-film . . . Dorogi grnnmi . 50 49 60 49 33— _ 3i 190 ISO186 18j 33 175 —* 175 175 122 115 Ui US— — ?5 55 283 SO i94 z90 450 450 465 4bt.7 — 7 7 — —•— -*■ vállalatok 11 I0 11 IC_ 93 100 93u — 11 11 154143 148 143 83 80 82 8L 145145 U7 |45 45— 42 454 4 5 4 _ _ 46 46 15_ 15 15 «9 50 49— 38 41 39 24 23 24 2 a— _ 4 4 —— 14 14 vállalatok: 18­­ 1­ 13 66 65 405400 X 1 4 6 116 17 17 19 18 — 55 lei) vállalatok Mercurfa . . . Cserző........... Dunaharaszti . Egyes fa ... Fournier . . . Gulm­am­ . . . Hazai fa ... . Honi fa .... Kőrösbányai . Kronberger . . Lignum ... Magv­ari fa . Amerikai . . . Magyar erdő . Magyar Lloyd Malomsok. . . Nemz. fa . . . Lichtig........... Ui­ófa........... Rézbányai . . Szlavónia . . . Idék bútor . . Union Nasici . Viktória bútor Zabolai .... Zentai ........... Erdőbirtokosok 3 28 a 27— 2 2 í 17— 16 21— 21 21 805 —800 800 114 105 Ili 1088 __9 8 17 17 17 17 11 11 11 55 46 43 47 15— — — 9 mm9 9 3 mm8 3 35 mm• 85 35 108 9 8 525 —61 ó 6152 2 2 2 600 680 690 6 0 130 IC5 108 IC5 Í6 70 ?Ö 70 fO— — — 4 >5 :2400 24:0 2426 2 2 2 2 (0 58 t0 58 — 165 166 mm a. mm íi Adria ............. Közúti............. Városi . . . • • • Búr................• Délivasút . . . . Mfk­ ................ M. Helyi Érd. V. Levante .... Nova Tröszt sí vállalatok: - - 12001200 50 54 60 68 67 2 1­68 226 200 226 220 60 67 60 69 251 230 243 242 210 205 2­10207 111 17 121 120 163 61 16­ 162 435 48 4 85 480 167 161 168 165

Next